language of the soul // leo & liv

Bálra akkor megy az ember, ha valaki elhívja vagy ha táncolni szeretne. Egy évvel ezelőtt megtapasztaltam, hogy ebben a közegben aligha érzem jól magam, töklevet inni pedig a klubhelyiségben is tudok, de Miranda szerelmi bánata folyik a csapból is, mióta a fiúja másik lányt hívott el a bálba, így a kisebbik rosszat választom. Talán a nővérem sem haragszik meg rám, ő ugyanis miattam nem fogadott el egyetlen randit sem erre az estére. Önző lennék, ha végül én is lemondanám a programot, így  végül együtt készülünk. Az persze nem okoz meglepetést, hogy mekkora pompa fogad a nagyteremben és hogy mindenki megbámul minket, mikor betesszük a lábunkat. Míg az én ruhám fehér és a hajam fel van tűzve, addig nővérem a teljes ellentétemként jelenik meg, feketébe öltözve és kiengedett hajjal. Nem mindennapi látványt nyújthatunk - főként én, hiszen legtöbbször edzőruhában mutatkozom az iskola falai között. Most viszont nem lógok ki a tömegből, és ez meglepően jó érzéssel tölt el.
A nővéremtől persze nem várom, hogy egész este ignorálja a srácokat, de azért nem vetettem volna meg, ha nem az első negyedórában dönt úgy, hogy beveti magát a tömegbe, a táncparkettre. Figyelem őket egy ideig, mert irigylem, hogy milyen könnyedén engedi el magát, majd úgy döntök, hogy egyedül is fel tudom térképezni, milyen ínyencségek várnak arra, hogy megkóstoljam őket. Nem telik bele egy percbe, míg sikeresen kiszúrok egy asztalt, amit épp nem a fiúk próbálnak ökörködve felborítani, és már messziről látszom, hogy a kedvenc citromos pitém vészesen fogyóban van. Mire azonban átverekedem magam a hirtelen kialakuló tömegen, már nem egyedül pályázom az utolsó süteményre.

Lázas készülődés. Ez jellemezte a bál napját. Az egész suli felbolydult, mint valami hangyakolónia. Akadtak, akik még mindig azon sopánkodtak, mit vegyenek fel, mi nem lenne annyira ciki. Mások arról méláztak nagy izgatottan, ki kivel megy el. Mintha ennek nagy jelentősége lenne. Persze vannak, akik mint hivatalosan is párként mennek, de én nem tartozom azok közé.
A lelkesebb tagokon kívül nem maradtak ki a negatívabb egyének sem, akik épp amiatt morogtak, hogy mi értelme van ekkora hajcihőnek. Nem tudom megérteni, hogy a besavanyodott emberek miért nem tudnak akár egy picit is jól szórakozni. Ha másért nem, legalább jól éreznék magukat, kikapcsolódnak és volt egy remek estéjük. Mit kell  Én is inkább azért gondoltam, hogy elmegyek, mert ott a helyem, kell egy kis buli, főleg hogy ihatok is és mert lesznek bőven csajok.
- Rick add már vissza azt a gatyát! - nagyban röhögtem a kezdés előtt fél órával a hálóban az ingben és egy szál alsóban ácsorogva. Idióta haverom, meg aki természetesen fel volt öltözve, két ágy tetején terpeszben ácsorogva idiótán röhögve a nadrágomat szorongatta és nagyban rázta a fejét.
- Gyere és vedd el. - bájosan vigyorgott, amiért szívesebben most bemostam volna. Hogy miért? Mint említettem a bálra készültem, és még szép hogy nem egyedül. Joanne rábólintott, mikor elhívtam. Nem tudom hogy jutott az eszembe, hogy pont őt, csak épp azon agyaltam kit hívjak el, akkor jött be épp a klubhelyiségbe, én pedig odamentem hozzá egy isteni sugallatra és elhívtam. Ha pedig már elhívtam, pontos is akarok lenni.
- Na jó Rick, add ide, majd máskor ökörködhetsz. - grimaszoltam felé, ahogy a kutyára is néznek mikor felforgatja az egész lakást. Meglódultam felé, ő pedig ugrott volna át a következő ágyra de a sarkát elcsíptem, ő pedig vetődött egyet a levegőben, és félig a padlón kötött ki. Egyből ott termettem és elhalásztam a nadrágom.
- Kösz szépen. - már vettem is fel, nehogy megint csak úgy kikapja a kezemből. Ez a kis hajsza bő tíz percet vett el az időmből és igencsak sietnem kellett. Némi gyors intézkedés a mosdóban, fogmosás, hajat belőni, arcszesz, meg egy kis férfiillat aztán máris harcra készen.
A nagyteremben már tolonganak. Rengetegen lesznek ahogy látom, buliból nem lesz híján, mindenki itt van, aki számít. Aki nem meg olvasson könyvet a kandalló előtt. A különféle illatok is már megcsapják az orrom, az illatszerek erős elegye, ami ekkora tömegben nem túl előnyös. De már kivehető az egyéb rágcsálnivalók illata, ami édesen hívogat. Imádom ezeket a kis összeruccanásokat, alkalmakat.
Joanne szép lány, akivel bárki szívesen megjelenne egy ilyen eseményen, de szörnyen unalmas az első öt perc után. Csak a barátnői kötik le, a kérdezgetés, hogy ez vagy az mennyire tetszik rajta illetve más fiúk mustrálása. Hát ha nem akar táncolni, akkor eszek valamit. Már épp ki is szúrom a fogamra valót, amikor megpillantok egy felbukkanó szőke üstököt.
- Leeland. – nem is tudom, hogy meglepettségemben vagy pimaszságomban szólalok fel ilyen hirtelen. Nem kerüli el ugyanis a figyelmem, mennyire más így, hogy adott magára. Sokat. Közben pedig el is feledkezek arról, hogy meg akartam enni azt a sütit, amit ő is kinézett magának.

Persze, nem zavar, menj csak... Mondanám a nővéremnek, de nincs szüksége semmiféle elbocsátó szóra ahhoz, hogy engem hátrahagyva jól érezze magát. Nem mintha valaha kellettem volna mellé hangulatfokozónak. A családunk tragédiája után én azonban egyre inkább érzem, hogy nem való nekem ez a fajta magamutogatás. El ugyan nem kerülhetem a figyelmet, de korlátozhatom. Mondjuk a kviddicspályára, ahol egyébként is szeretek bravúrosan szerepelni és még csak kiöltöznöm sem kell ahhoz, hogy észrevegyenek. Az ellenfél persze általában csak akkor kap észbe, mikor már néhány kvaffot átvágtam a karikájukon. Nem szívesen mondom, de még egy meccs is jobb kedvre tudna deríteni, mint ez a bál. Minek is jöttem el? Tudtam előre, hogy egy leszek azok közül, akik a parkett szélén ülve várják az éjfélt, amikortól már nem ciki visszavonulni. Otthon sem élvezem az ilyen bulikat, persze az otthoni baráti társaságunk le is morzsolódott mellőlünk. Mindenki azt hiszi, hogy a magániskola miatt elszállt velünk a ló. Azt pedig mégsem mesélhetem el, hogy egy titkos iskola rejtőzik a szigeten, hogy mágiára tanítsa az ifjú boszorkányokat és varázslókat. Rövid távon diliházba is zárnának.. Vagy az Azkabanba, amiért lelepleztem a varázsvilágot.
Egyszerűbb azt mondani, hogy a balett miatt speciális tantervre van szükségünk. Néha valóban azt kívánom, bár azon kellene sápítoznom, hogy mikor írunk földrajz témazárót és nem okozna fejtörést, hogy milyen ködös jóslatot vagyok képtelen megfejteni. Ismét.
Ugyanakkor vannak bizonyos dolgok, amiket semmiért nem cserélnék el. A seprűm, a pálcám, na jó, a nővérem is ide tartozik olykor és a sütemények. Egy citromos pite például.
Magamban mosolyogva lépdelek oda az asztalhoz, amin látom fehérleni az édességet, pechemre azonban nem csak én szúrom ki a prédát. De ha gyorsan bekapom, akkor már nem tehet ellene semmit, csak bámulhatja a helyét. A süti ízét kiélvezni azonban alig van időm, nem véletlenül pillantok rá neheztelve, amiért megzavarta magányos falatozásomat.
- Lestrange.... - vonom fel aztán kérdőn a szemöldököm, amolyan hát te meg mit akarsz stílusban. Nem jellemző, hogy sokat időznénk egymás társaságában, kivételt csak a meccsek képeznek, vagy mikor éppen váltjuk egymást az edzésen. Ha a sütemény hozta ide, már fordulhat is vissza, ha valami más...
- Van valami az arcomon? - kérdem értetlenül. Csak remélem, hogy nem maszatoltam össze magam a süteménnyel. Nem akarok magamból bohócot csinálni előtte.

Nem terveztem senki vérét szívni, csak kimenni füstölni, elpillantások közepette lehörpinteni valami alkoholosat és táncolni, nagyjából amíg a lábaim el nem rongyolódnak. Kit érdekel a süti, ha nincs már olyan, ami a szememre való? Persze, bőven tudnék vagy tizet is sorolni, amit szeretek és tudom, hogy jól esne. De nekem már csak azért is az az egy kell, amit kipécéztem. Hogy miért? Addig is szívhatom Leeland vérét. Nem tudom igazából mióta birizgálja a fantáziámat, mióta bosszant, ha keresztül néz rajtam és mióta tudnék őrjöngeni, amikor nem veszi a célzásaimat. Talán csak nem akarja, talán azt gondolja, én is egy vagyok a sok nagyképű macskajancsi közül. Pedig ha tudná, hogy mennyire más a helyzet és örülnék annak, ha egy pillanatra is úgy igazán a figyelmével méltatna. Most méltat, mert bosszantom. Hihetetlen gyorsan eszmélek magamra...
De ha már kaptam az alkalmon, akkor nem vagyok rest belepofátlankodni az aurájába és előtte keresztbe nyúlva elvenni egy másik sütit, miközben le sem veszem a szemem róla. A kérdésére nem válaszolok, csak nemes egyszerűséggel magam elé emelem a sütit és beleharapok. Csak miután lenyelem a falatot, teszek úgy, mintha épp először venném jobban figyelemre az arcát.
- Nem, igazából nincs. - bekapok még egy falatot és szemügyre veszem a választékot. De ismét rá kanyarodik a tekintetem. Mi is olyan veszett furcsa rajta? A haja, vagy aaa... a smink! Hát persze, kisminkelte magát, ez olyan furcsa. Nem szokott csak úgy minden nap csajos rucikba bújni, most pedig csak még jobban magára vonja a figyelmem.
- Öhm... csinos vagy. Valakivel jöttél? - rögtön megoldódik a nyelvem, ahogy felmérem a helyzetet. Mi van akkor, ha valaki elhívta? Hisz mégis csak itt van valamiért.
- Iszol valamit velem? - mielőtt még válaszolna, már a puncsos pohár után nyúlok és emelem is el neki. Majd nyúlok egy másikért is és egy körbepillantás után már csempészek is bele kis kedvcsinálót. Simlisen pillantok végül rá.
- Kérsz?

Készülődés közben még nem egészen gondoltam arra, hogy nagyobb rossz is történhet velem itt, minthogy a nővérem - miután rábeszélt, hogy tartsak vele - az első adódó alkalommal beleveti magát a buliba. Lestrange. Ez történik, és ma kifejezetten nem vagyok vevő a tenyérbemászó képére. Látszólag viszont cseppet sem zavartatja magát. Talán emlékeztetnem kellene, hogy nem az én társaságomra vágyik, de hogy ezt meg is értse, minimum fel kellene emelnem a hangom. A zenétől talán nem figyelnének fel ránk sokan, de mégiscsak karácsony van. Ebben az évben most látjuk egymást utoljára, ezt csak kibírom. Magától is venni fogja a lapot, ha elég ügyes vagyok. Csakhogy legutóbbi ismeretem alapján valószínűleg rossz taktikát választok, és hiába lépek hátra még egy lépést, mikor rájövök, hogy feltétlenül szükségét érzi rajtam keresztül nyúlni a pult felé, így csak nekiütközöm az asztal szélének. Zavartan pillantok másfelé, a teljes értetlenség viszont csak akkor ül ki az arcomra, mikor egy bók csúszik ki a száján. Teljes képtelenség... Valóban ez a seggfej dicsért meg az imént? Olyannyira fennakadok a tényen, hogy nem elég belepirulnom, egy kicsit húzok a szoknyám szélén. Hirtelen túl rövidnek érzem, túl sokat mutat a lábaimból és a vállamból is. Nem szoktam ennyire mutogatni magamat.
- Kösz.. - ejtem ki halkan, talán meg sem hallja, de azt biztosan látja, ahogy a fülem mögé tűrök egy hajtincset. - Aham.. - bólintok végül. Jöttem valakivel, az már teljesen más kérdés, hogy ez a személy éppen a nővérem. Más aligha tudott volna rávenni erre a hülyeségre. Persze fel fog neki tűnni, hogy nem legyeskedik körülöttem senki, aki italt hozna vagy táncolni rángatna. Már előre várom a lesajnáló pillantást meg hogy betömje az újabb süteményt és vihogva leléceljen, ehelyett azonban egy pohár landol a kezemben. Nem igazán tűnik úgy, mintha elfogadna nemleges választ és egyébként is csak annak van értelme itt, hogy egyek és igyak. De éppen vele?
- Nem, nem kérek.. - teszem a tenyeremet a poharam tetejére, nehogy véletlenül az italomba töltsön valamit. - Mi az? - nézek rá kíváncsiskodva és a nyakamat nyújtogatom a pohara tartalma felé. Ha ezt látná valamelyik professzor, biztosan ráaggatnák a prefektusok szégyene jelzőt. - Neked nem éppen arra kellene figyelned, hogy ilyet senki se csináljon? - vonom fel a szemöldököm számonkérő kérdésem nyomán.

Mintha cseppet meglepte volna az, hogy nem kikerülöm, hanem leszólítom, hogy picikét többet időzök a társaságában, mint szoktam. Fogalma sincs mindarról az idegesítő, bosszantó, kicsit sem egyszerű gondlatról, érzésről, amit akkor érzek, amikor rá gondolok. Sokszor jár a fejemben mostanában. Nem tudom mi miatt, hogy ennyire tetszik ahogy sorozatosan koptat le és az motivál, vagy egyszerűen csak meghülyültem és igazából ő nem is akar semmit tényleg, csak én látok bele mást. Lehet már rég hülyét csinál belőlem igazából, de a gondolatától nem tudok szabadulni. Én, aki eddig könnyedén röppent tovább másik lányig és kezdett azoknak udvarolni, ha kellett. Én, aki messze tett rá, hogy mi és mennyire esik rosszul egy lánynak, én aki csak arra figyelt, hogy tudjon hencegni, hogy jó legyen a statisztikám és ha valaki már nem volt fontos vagy nem volt vevő a szédítésemre, onnantól már nem is érdekelt. Vállat vontam és tovább mentem. Most nem, most valahogy minden áron itt kötök ki és próbálom a következő feltűnésmentes bevágódásomat nála. Bár tudja mit? Ma nem. Ma nem érdekel.
Hiába a próbálkozás, de a kíváncsiságát felkeltem a fiolányi löttyel. Sunyi mosoly kúszik az arcomra, ahogy visszazárom a kupakot és felé fordulok.
- Nem mondom meg. Kóstoló? - elhiheti, hogy magamat nem akarom csak úgy megmérgezni, megszívatni pedig főleg nem. De ha tényleg makacskodik, akkor csak lelököm a francba. Tartja neki a hülye, ha mindentől elzárkózik.
- Inkább mondjuk úgy, hogy egészséges kereteken belül tartom a szórakozást. - vágom ki magam a kérdésére rettentő gyorsan. Csak nem megy és köp be azonnal, különben ki szedné esténként össze a cicáját, amikor én vagyok a soros éjszakás őrjárat?
- Szóval nem jöttél senkivel. - ahogy megiszom a poharam tartalmát, kellemes borzongás jár végig és nézem is tovább a sütiket. Egyet-egyet még meg kellene ennem ahhoz, hogy tényleg ne üssön be az alkohol, mert ha kicsit is meglátszik, nekem reszeltek.
- Én amondó vagyok kóstold ezt meg, kapj be még egy sütit és jössz velem táncolni. - olyan magabiztossággal mondom mindezt, hogy magam is meglepődök. Pedig csak szabadjára eresztettem a pimaszságom. De már kimondtam, így csak kíváncsian sandítok rá, miközben tovább szemezgetek a sütik között. Meg is tetszik egy krémesebb, amit elemelek.

Nem sokan tudnak az idegeimre menni, de történeteset Lestrange ennek a nagymestere. Soha nem is zavartatja magát, pedig elég nehéz lenne letagadni az arcomra kiülő érzéseket. Nehezen engedek magamhoz közel nagyjából mindenkit, ha pedig egy hozzá hasonló társaságát kell elviselnem, az külön nagy teljesítmény. Nem vagyok süket, a lányok pedig pletykálnak, némelyek különös gonddal viseltetnek a részletek iránt is ha róla vagy a cimborájáról van szó. Őket nem kell bemutatni, biztos vagyok benne, hogy ez is valami hülye poén lesz a végén, csak nem értem miért engem céloztak meg a hülyeségükkel.
- Nem kérek! - ismétlem meg és már azt fontolgatom, hogy magára hagyom. Igen, még annak ellenére is, hogy látszólag ő az egyetlen, aki ma este észreveszi, hogy itt vagyok. Tök mindegy milyen indoknál fogva.
- Aha, szóval ha véletlenül megtalálják a zsebedben, kiderülne, hogy töklé? - forgatom meg a szemeimet. A szagát ide érzem, biztosan valami alkoholt hintett az italba, azt viszont még épp időben megelőztem, hogy az enyémbe nem. Pedig lehet, hogy hasznát venném és néhány korty után nem érezném olyan kínosnak ezt az egészet.
Persze ő sem teljesen idióta, hamar átlát a silány próbálkozásomon, nem tudom tovább titkolni, hogy egyedül jöttem. Vagyis a nővéremmel, de ő aligha számít olyan kísérőnek, akire Lestrange gondol. A lebukás ténye viszont cseppet sincs ínyemre, a lábammal dobolok egy darabig, majd hirtelen ötlettől vezérelve kikapom a kezéből a poharat és - mivel láthatóan neki semmi baja sem lett tőle - beleiszok. Néhány nagy korty utána elhúzom a számat, és visszanyújtom neki. Nem nekem való ez, nem véletlenül iszom ritkán.
- Ez szörnyű.. - súgóm oda neki. Nem vagyok benne túl jártas, a tapasztalatlanság oka pedig éppenséggel pont az, hogy koromnál fogva még csak vennem sem szabadna alkoholt, nem hogy fogyasztanom. - Táncolni? Veled? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Erről aztán nem volt szó. Talán azon még jobban megrökönyödöm, hogy nem kérdésnek szánja, sokkal inkább kijelenti. Elszántan. - Mondjuk talán felkérhetnél... - forgatom meg a szemem, de ha megteszi, legalább abban biztos lehet, hogy csípőből vágok rá nemet. Pedig szeretek táncolni.

Azt hiszem bosszantja, hogy nem ismerek nemleges választ, mi több tukmálom a piát. Pedig én nem állok meg ennyinél, inkább megmutatom neki, mire is gondoltam. Dehogy akarom őt megmérgezni vagy mindenféle cuccal bolondítani, ha én iszok talán neki is megnő a bizalma. Ismerem milyen, minden egyes mozdulatomra gyanakvó, hisz én már csak rosszban sántikálhatok. Ami pedig a kviddicspályán zajlik le közöttünk, pusztán a játékhoz hű megnyilvánulásom tükröződése. Néha talán tényleg felé indul meg sok gurkó, de ki ne élne egy ilyen lehetőséggel, ha zseniális hajtóval áll szemben?
- Látom otthon vagy a témában. - a kérdésére kaján vigyor ül ki az arcomra. Ha nagyon gyanakodni szeretnék rá, azt mondanám, biztos a tapasztalat beszél belőle. De azt hiszem tényleg nem az a nagyon kirúgok a hámból hercegnő ő, mint amilyenek egyesek. Mondhatnám rá, hogy igazán unalmas életet élhet, ha nem ragadja meg az ilyen lehetőségeket, de igazából ettől olyan különleges az én szememben, hogy semmi kihágásból nem veszi ki a részét és igazából csak olykor kapom rajta éjszaka a folyosón, amikor is a macskáját keresi. Mondhatnám, hogy csak kamuzik, de a kis dorombolós sokszor bukkan fel mellettem és pislog fel rám negédesen egy kis simogatásért. Amióta találkoztam vele a Rengetegben farkas alakban, azóta elválaszthatatlanul követ az éjszakai őrködéseimen. És meg mernék esküdni arra is, hogy a gazdájával futottam össze olyan sokszor míg be nem köszöntött a hideg.
De mint mindenki, ő is tud meglepetéseket okozni, főleg amikor elveszi tőlem a poharat és beleiszik, majd gyorsan visszaadja, hogy mennyire borzalmas igazából. Egyszerre lep meg és vált ki belőlem az egész érdekes szituáció nevetést. A maradékot én magam hörpintem le és le is teszem a poharat.
- Tényleg rossz? - vagy csak úgy mondja. De nem is érdekel igazából, inkább az jobban vonja el a figyelmem, hogy mennyire felháborodik a kijelentésemen. Ez esetben a sütit is hagyom a francba, illedelmesen hajolok meg előtte kicsit odébb libbentve a zakóm is, majd felteszem torokköszörülve a kérdést.
- Táncolna velem, hölgyem? - nem kell a szomszédba mennem illedelmességért és egy kis rájátszásért, de a táncot tényleg komolyan gondolom. Elég csak fülelnem és tudom, hogy a mi számunk jön, semmi ugrálás, csak valami lassabb, annál jobban tetsző. Karom nyújtom felé és ha elfogadja, már viszem is.

Már épp faképnél hagynám, de csaknem hagyja békén a kíváncsiságomat. Talán ezt ő is tudja és épp erre pályázik. Szúrós szemmel méregetem, mintha meg akarnám fejteni mi lesz a következő mozdulata, de idebent nem sok mindent tud tenni. Merlinre, úgy viselkedem, hogy még én sem ismerek magamra. Mégis mit akarok kideríteni róla, hogy vajon a diós süteményt vagy az almásat választja? Ki a frászt érdekel? Mégis itt állok, és hagyom, hogy a puszta jelenlétével, azzal a tenyérbemászó vigyorával is csak tovább bosszantson. Talán megold mindent, ha én is azzal foglalom el magam, hogy felkajálom az előttem álló süteményeket, de túl válogatós vagyok. És ez sajnos nem csak az édességeken mutatkozik meg.
- Neked kéne otthon lenni a témában.. Mondd neked valamit a házirend? - vonom kétségbe őszinte megrökönyödéssel a viselkedését. Valóban nem prefektushoz méltó, de a seggfej haverja mellett nem is csodálom, hogy így elkanászodott. Minden esetre én szóltam előre, hogy nem lesz jó vége. Tőlem azonban nem tudnak elvenni semmilyen prefektusi jelvényt, ha valaki megneszelné, hogy mibe vitt bele engem. Talán ezért húzom meg a poharát. Talán dacból. Talán azért, mert az arcára van írva, hogy azt hiszi, nem merem megtenni. Vagy azért, mert ő mindig olyan jól szórakozik, számtalanszor néztem már, hogy a társaságában mindig jó a hangulat és egyszer én is meg akarom tapasztalni. Csak éppen bosszankodom is egy sort miatta. Ki érti ezt?
- Tényleg pocsék.. - próbálom eltüntetni a számból az ízét azzal, hogy immár a saját poharam után nyúlok, de csak rosszabb lesz. Talán ennem kellene valamit. Már újra az asztalra is szegezem a tekintetem, mikor felém fordul és meghajol. Ezen a mozdulatsoron viszont annyira meglepődök, hogy fél percig megszólalni sem tudok. Csoda, hogy elfelejtem, hogy épp harapnivalóra vadásztam?
- Jó, táncolok veled, csak hagyd ezt abba... - olyan mesterkéltnek tűnik most minden mozdulata, egyáltalán nem illik hozzá. Furcsán zavarban is érzem magam, mikor karom az övébe csúsztatom. Talán épp most adom el a lelkem az ördögnek. - Remélem tudsz táncolni.. - jegyzem meg aztán sietve, mielőtt még a kezemet az övébe helyezném. Szinte érzem a hátamban a tekinteteket, de az is lehet, hogy csak beképzelem és körülöttünk mindenki önfeledten szórakozik. Ez pedig csak egy tánc.

Egy valamit gyűlölök a világon, ez pedig a dirigálás. Soha senkitől nem tudom elviselni, hogy megmondják, mit tehetek és mit nem. Persze szó se róla, amióta prefektus vagyok, arra figyelnem kell, hogy betartsam javarészt a szabályokat és csak azokat a bizonyos kiskapukat használjam, amiről nagyjából senki sem tud. Ugyan ha én vagyok az éjjeli őrjáratos, kinek tűnik fel, hogy farkas alakban elkószáltam a birtokon? Hajnalra már ugyanúgy a folyosókat járom rendületlenül diákok után kutatva, akiktől teljes joggal vonogathatom a pontokat. Ilyen vagyok én, aki a maga sajátos módján, de betartja a szabályokat. Ugyan kinek ártana meg az is, hogy megiszok néhány korty alkoholt? Bírom a piát, nem lesz semmi gond. Csak az íze miatt... tudom, ezek lazán kifogások is lehetnének, de én tényleg ezért hoztam csak be.
- A házirend azt mondja ki, hogy tartsuk meg a rendet. Látsz te itt rendbontást? - sunyi vigyor ül ki az arcomra, de miután lenyúlja a piámat, nem erőltetem tovább a dolgot. Jobb ötletem támad inkább a magam szórakoztatására, mint az övére. Nem tudom, hogy mennyire akaródzik neki táncolni velem, de én esküszöm, hogy elhívom.
Nem tart semmibe sem megkérdezni, mi több udvarias gesztust tenni felé és nevetve konstatálom, hogy a szándékom célt talált, ahogy elindul velem a tánctérre. Nem leszek egy pillanatig sem tirpák, jobb kezembe veszem az övét, ballal a derekára simítok, miközben a zene ritmusára kezdek lépni. Nem fogom semennyire sem kínos helyzetbe hozni, ha azt hinné, hogy ez a tervem.
- Ez így megteszi? - nem bírom ki, hogy ne kérdezzem meg. Már csak az egom is ezt mondatja velem, de tudni szeretném, hogy bejön-e neki. Eddig minden próbálkozásom kudarcba fulladt és most az egyszer, amikor tényleg nem veszem komolyan magunkat, eljön velem táncolni. Hát az agyam eldobom a csajtól.
- Miért nem jöttél el senkivel? A múltkor láttam, hogy valaki elhívott. - tánc közben nem tiltott a beszélgetés, nem? Csak nem fog jelenetet rendezve faképnél hagyni, mert azzal csak még jobban felhívná magára a figyelmet, mint amennyit így is kapunk. Bár felőlem nézhetnek, engem nem különösebben érdekel a dolog.
- Tényleg nagyon csinos vagy ma.

Nem tudom, hogy azért, mert épp karitatív kedvemben talál vagy azért mert valóban szeretnék végre normálisan is részt venni a bálon és megelégszem a társaságával. Mindenesetre elég nagy csoda, hogy még nem küldtem el melegebb éghajlatra pusztán az idegesítő jelenléte miatt. Persze a történtek nem zárják ki, hogy ez rövidesen bekövetkezzen.
Épp szólásra nyitnám a számat - ezt rendszerint mindig előbb teszem meg, minthogy átgondolnám mit fogok válaszolni -, aztán kénytelen vagyok belenyugodni, hogy bármennyire szeretném, megcáfolni nem tudom az állítását. Elég csak körbepillantani, hogy lássam, valóban nem a rendetlenkedéssel vannak elfoglalva az iskolatársaim és ha van is közöttük, aki hozzá hasonlóan becsempészett némi alkoholt, nehéz lenne rábizonyítani. Nyíltam persze nem vállalnám fel, hogy hirtelen nem jut eszembe cáfolat a kijelentésére, így nemes egyszerűséggel csak nem mondok semmit. Ezúttal.
Azt hiszem azt sem sikerül alaposabban átgondolnom, hogy elfogadjam a felkérését. Szeretem mikor van időm összevetni a prot és kontrát, és meggyőzni magam, hogy miért nem alkalmas a hely és az idő ahhoz, hogy bármit csináljunk együtt. Ennek a lehetőségét veszi el tőlem, aminek következtében nem telik bele pár perc és már a parketten is találom magam. Legnagyobb meglepetésemre udvarias és nem utálom, ahogy kezdettől fogva finoman, de vezet.
- Fogjuk rá.. - Na jó, elismerem, hogy ez nem olyan rossz, mint gondoltam, de ennél nagyobb elismerésre ne is számítson, elvégre még mindig táncolunk, nem?!
- Na és? Ha valaki elhív, automatikusan vele kell jönnöm? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, mintha csak azt kérdezném tőle némán, hogy normális-e. Erre sok esetben a választ előre meg tudom mondani. Nem. - Nem akartam jönni, tudtam, hogy idén is túl puccos lesz nekem... - Az talán feltűnt neki, hogy egyszerű lány vagyok, aki nem szereti a csicsát, most mégis szoknyába bújtattam magam. Hogy a kviddics és a balett hogyan férnek meg egymás mellett, azt senki meg ne kérdezze...
- Oké, lapozzunk... - pillantok le egy fél percre a lábainkra zavaromban, amiért ismét megjegyzi. Örülök, hogy feltűnt, hogy egész másképp nézek ki most, mint egy átlagos iskolai napon, de azért túlléphetne rajta. - És te? Miért nem a párodat hajkurászod táncolni? - terelem el a témát. Sosem volt titok, hogy a lányok alig várták, hogy felhívjon valakit, és ezért borzasztóan szerencsésnek is érezték magukat. Egy estére. Sosem fogom megérteni őket.

Helyes, ne is legyen egy árva kifogása se arra, hogy miképp bűnözök, mert nem én leszek az egyetlen, akire azt a bizonyos követ vethetné. Az ilyen alkalmakkor a diákok többsége rendre megőrül és ott igyekeznek feszegetni a házirend szabályait, ahol csak tudják. De igazából addig ez nem gond, amíg nagy balhé nem keveredik belőle, én pedig most egyetlen feltűnő mozdulatot nem teszek. Nem úgy, mint mikor tavaly az egyik beszólásra bepancsoltam valakinek. Csoda, hogy még a jelvényt azóta én érdemeltem ki, mert ha akkor kapom meg, úgy veszik el tőlem, mintha nem is létezett volna soha. Nem bírtam megállni, hogy a beszólást ne viszonozzam valahogy és az a személy történetesen Kyle Briggs volt.
Mindezen túllendülve idén úgy döntöttem, hog csak a lányokkal fogok foglalkozni, mert ha balhézok, akkor nem hogy a jelvényt elveszik, de még a táncról is le kell ismét mondanom. Tavaly nem úsztam meg az azonnali büntetőmunkát, ezzel pedig elbúcsúzhattam a báltól.
Most, hogy a szándékaimat komolyan is vehesse, csak megmutatom neki, hogy mennyire gondolom komolyan. Egy pillanatra sem vándorolnak el a kezeim a tilosba, miközben csak vele beszélgetek.
A fogjuk rá egy olyan kifejezés tőle, ami már félig el is ismeri a kérdésemet. Szóval jól táncolok vele. És nem fog itt hagyni, mert ez tetszik neki. Nekem is tetszik. De mielőtt büszkeségemnek ez nagyon meglökné, azért a földön maradok.
- Egyszer kibírod. Különben sem kapnál akkor most egy remek táncpartnert, ha ezt is kihagyod. Itt nem ellenségek vagyunk, hanem partnerek. - hanghordozásom laza, nincs benne semmi él, amire felkaphatná a fejét. Helyette inkább még egyszer megdicsérem. Megint csak sikerül elérnem egy látványos reakciót, amire picit elmosolyodok. Aztán csak elpillantok a kérdésére az említett lány irányába.
- Mert most is csak magával van elfoglalva ahelyett, hogy mondjuk táncolna velem. Neki csak jó megjelennie velem, amíg mindenki az érkezőket figyeli, aztán azt sem venné észre, ha felfordulnék. Szerinted unalmas vagyok? Vagy inkább kiállhatatlan? - ha már így belelendülök a beszélgetésbe, akkor tovább görgetem a témát. Most úgy érzem van lehetőségem kicsit kötetlenül is beszélni vele anélkül, hogy faképnél hagyna. Pörgetek egyet rajta, majd ahogy tenyere ismét az enyémbe simul, mélyen a szemeibe nézek.
- Meglep, ha azt mondom, már vártam ezt a pillanatot? - tovább merészkedek egy kicsit és máris úgy érzem, egy igen csak ingoványos útra lépek. Tudom, ha most egy rossz szót is szólok, tényleg itt fog hagyni.
- Sajnálom a múltkori meccset, komolyabban is megsérülhettél volna. Briggs egy állat volt. A karod jobban van?

Táncolunk. Csak úgy. Nincs abban semmi, ugye? Ezt és ehhez hasonlókat kérdezgetek magamtól. Vagy sokkal inkább próbálom meggyőzni magam gondolatban, hogy nem teszem magam tökéletesen alkalmassá arra, hogy valamilyen módon csíny áldozatává váljak a következő néhány percben. Aztán úgyis elköszönünk egymástól, én valószínűleg a szobámba megyek, ő meg tudom is én hová.. Majd talál valaki mást, akit megbotránkoztathat.
- Azért ne szállj el magadtól... - igyekszem egy kicsit a földre cibálni az egóját, még mielőtt akkorára nő a szemem előtt, hogy a nagyterem is - ami a nevéből következtetve is egyértelműen hatalmas - kicsi lenne számára. Na jó, nem táncol rosszul, nem lehet ellene semmi panaszom, de ismerhet már annyira, hogy tudja rólam: ha hibát akarok találni, akkor fogok is. Azzal viszont csak magamat bosszantanám, úgyhogy borítékolom a csípős megjegyzéseimet egy másik alkalomra.
- Ha tényleg az én véleményemre vagy kíváncsi... - kezdek bele hevesen annak ecsetelésébe, hogy szerintem egy egoista seggfej, aztán forgás közben kiszúrom a partnerét. Valóban nem vesz róla tudomást, ellenben elképesztően csinos. Valóban jól mutathattak együtt. De mégis mi van velem, hogy megakadok a mondat felénél?! - .... szerintem nem. Úgy értem, nem vagy unalmas. De idegesítő az nagyon. Mármint nem most, most nem annyira vagy az, mint máskor.. - próbálom kihozni a mondandómat, hogy valami értelme is legyen, ha már annak nincs, hogy elkezdtem vigasztalni. Én. Őt. Nevetséges. Mi van, ha ez a taktikája a csajokhoz?
- Téged meglep, ha azt mondom, hogyha nem fejezed be, szájon foglak vágni? - most már nyíltan fenyegetőzök, pedig egyszerűen el is sétálhatnék. Persze nem tenném meg, nem pofoznám fel. Azt hiszem. Itt mindenki előtt nem tenném meg.
Csinálhatnánk mondjuk úgy, mint a normális emberek, akik csak táncolnak. Azzal legalább nem harcolja le az idegrendszeremet az este végére.
- Oh... Öh.. Igen, kösz, a karom jobban van.. - ráncolom a homlokom értetlenül állva a tény felett, hogy Lestrange épp most kért bocsánatot. - Te is egy állat voltál.. - emlékeztetem aztán finoman, hogy az ő gurkója épp annyira eltalálhatott volna, mint Briggsé. Azzal se jártam volna jobban.
- Mi van abban az üvegben? - gondolkozom, de nem rémlik, hogy említette volna, mivel itat meg. Persze a véleményemet nem szoktam titkolni, de azt hiszem egy kicsit furcsán viselkedem.

Nem tudom miért lelkesít ennyire ez a bál, vagyis van egy sejtésem igazából. Nem csak bohóckodni, szórakozni jöttem ide most, neem, egy igazi gavallér vagyok, aki sikeresen felkérte táncolni azt a lányt, aki ki nem állhat a pályán, megvet a viselkedésemért, fennhéjázó majomnak tart és még sorolhatnám. Most ez a lány itt lépked velem pont úgy, mintha évek óta csak ezt csinálnánk. Nem tudok elsiklani afölött, hogy bizony a mozdulatai profik. Le merném fogadni, hogy valami táncra jár, ezeket a kecses mozdulatokkal nem lehet csak úgy születni.
- Dehogy szállok magamtól, inkább tőled. - most már egyre jobban megy az, hogy kicsit szívjam a vérét, de ha jót akarok magamnak, akkor bizony visszafogom magam. De úgy igen csak nehéz kivitelezni a dolgot, ha ő maga adja alám a lovat. Le kellene szoknom ezekről a magas labdákról, mielőtt még teljesen késő lenne és tényleg úgy hagy itt a tánctéren, mint ahogy pislogok.
Azért is veszek vissza az arcomból és osztok meg vele olyan dolgot, amit amúgy senki másnak nem ecsetelnék. Most komolyan, kinek mondanám el hogy valakinek csak kelléknek vagyok jó? Az egóm az ilyet nem viseli jól, én pedig nem is szeretnék valakinek támadási felületet adni. De Leeland reakciója meglep. Mintha csak egy picit elbambulna, vagy nem is tudom. Arra pillantok, amerre ő is, ahol kiszúrom a partnerem. Áh, szóval őt nézte meg jobban.
- Most nem vagyok idegesítő? - kérdezek vissza meglepetten, miközben alig bírok elfojtani egy mosolyt. Nem, most nem tűnhet úgy, mint aki kigúnyolja, pedig bizony az a mosoly igen is kiül az arcomra.
- Őszintén? Nem. De amit mondtam, komolyan gondolom annak ellenére is, ha azt hiszed, hogy most majd bármelyik pillanatban valamivel megtréfállak. Erről van szó, igaz? - nem rejtem véka alá a véleményem akkor sem, ha esetleg megbántódik tőle. Úgy érzem, hogy a tánccal némiképp elterelem a figyelmét a bosszankodásról, mi több, kicsit mintha élvezné is.
- Lehet, de azt mondják, hogy háborúban, szerelemben bármit lehet, nem? - kaján vigyor ül ki az arcomra. Persze, hogy sokszor állat vagyok a pályán, de az egy nyílt hadviselés a házak között, a rivalizálás olyankor a tetőpontjára hág, mi pedig valósággal megőrülünk a magasban. Arról pedig nem kell még tudnia, hogy bejön nekem.
- Lángnyelv whisky. - ismét komisz mosoly suhan át az arcomon, de közben kezd megfogalmazódni az a fejemben, hogy ha ő kérdez, akkor én is megtehetem.
- És te táncolsz valamit? Egészen... tündéri és kecses néhány mozdulatod.

Egy tánc még nem jelent semmit. Különben sem kedvelem őt, persze nem is utálom, de néha milliméterek választanak csak el attól, hogy ne szegezzem a pálcámat az undorító vigyorára és átkozzam meg. Általában olyan hangulatban talál meg, mikor nincs kedvem a hülyeségeihez. Igazából most sem volt, de van az a pillanat, mikor inkább valaki társaságában marad az ember, minthogy egyedül forgolódjon az ágyában, és azon gondolkozik, hogy jól is érezhetné magát. Néha szeretem a magányt, szeretem a könyvtár csendjét például, de a barátaimmal is szívesen töltöm az időt. Mivel mindenki párral érkezett, így nem akarom őket zavarni. Ki tudja, lehet, hogy épp komoly randijuk van..
- Állj le, Lestrange.. - forgatom meg a szemeimet. Kezd sok lenni a nyomulása, és hirtelen eszembe is jut, hogy miért nem húzok gyakrabban nőies ruhát. Most csak ő van így elfoglalva velem, de ha ez lenne a megszokott, talán mások is követnék a példáját. A szám szélében megjelenő mosoly miatt nehéz azonban lepleznem, hogy ez a mondata egy picit betalált. Újra zavarba hoz, mintha ez lenne a terve a ma estét illetően.
- Én nem ezt mondtam, csak hogy most nem annyira, mint máskor. De mindjárt vissza is szívom.. - vigyorodok el, nehéz lesz belém beszélnie, hogy ilyet kiejtettem a számon. Egészen ráérzek erre, azt hiszem. Vagy talán az a néhány korty adott bátorságot, amit az italából ittam. Csak remélem, hogy nem valami főzet volt. Annyira még ő sem lenne aljas.
- Mi másról lenne szó? - kérdezek vissza, mintha magától értetődne a válasz. Más esetben arra is gondolnék, de most valahogy túl őszintének tűnik a tekintete. Még akkor is, ha a következő pillanatban újra elfog az érzés, hogy arcon töröljem. De hamar rájövök, hogy olyankor történik ez meg, mikor szemtelen megjegyzéseivel, vagy az arcára kiülő kifejezéssel zavarba hoz. Nem szeretek előtte fülig pirulni, pedig igen sokszor megtettem az elmúlt percekben. - Megint sumákoltok valamit a majom haveroddal? - pillantok körbe, hogy megnézzem merre lehet Roquetaillade. Ezek ketten olyanok, mint a borsó meg a héja, sőt, rosszabbak. - Csak hagyjatok ki belőle, jó? - kérem egyszerűen ahelyett, hogy találgatni kezdenék miben sántikálnak. Persze anya biztosan kiakadna az általánosításomon, de most nincs itt.
- Utolsó figyelmeztetés volt.. - jegyzem meg, bár ha jobban belegondolok, ez már az utolsó utáni alkalom. Miért akarja elrontani? Miért nem elég az, ha csak egy kicsit táncolunk, aztán mindenki megy a dolgára?
- Nem szoktam alkoholt inni.. - sóhajtok fel halkan, érzem, hogy néhány korty is kezd a fejembe szállni, talán nem azért érzem forrónak az arcom, mert zavarba hozott, hanem mert a szervezetem nincs ehhez szokva. - Nagyon látszik? - kérdezem közelebb hajolva, hogy hallja a suttogásomat. De elég hangos a zene, nem lehetek biztos benne, hogy tényleg érti is mit beszélek.
- Néhány? - szalad ráncba a homlokom. Mi az, hogy néhány? Persze ez nem az a fajta tánc, amit én képviselek, de nem rossz. Valóban sokkal lazábban kell viselkednem és legfőképp átadni a vezetést másnak. Ezzel azért szoktak gondjaim lenni. - Balett. Gyerekkorom óta. - avatom be végül, persze a háttértörténetbe nem, az már túl sok lenne és egyébként sem vele akarom megbeszélni. Úgysem értené meg igazán milyen lehet mugli szülőkkel beilleszkedni a varázsvilágba.

Ha kell, akkor értek én a szép szóból. Azt már elég hamar megtanultam, ha Leelandre rá akarom tenni a mancsom - márpedig rá akarom - akkor más módszerekkel kell kijárnom a bizalmát. Mert igen, neki bizalmi játék, kivel hogy viszonyul és azt hiszem egészen a lista végén tipródok, mert eddig voltam inkább szemtelen piszok dög, mint ráléptem volna a számra és megtettem volna felé az első gesztust. Ne féljen, most majd kap eleget, hogy bőségzavara lesz.
- Most mi rosszat mondtam? Tényleg lenyűgözöl. - a szavaim még soha nem voltak ennél őszintébbek és nem is úgy beszélek vele, mintha attól tartanék, bármelyik pillanatban bárki ezt meghallhatja és reszeltek a jó híremnek. Az elmúlt egy évben volt bőven időm arra, hogy végiggondoljam, megéri-e minden eddigit kockáztatnom érte, de csak nem tudtam kiverni a fejemből. Pedig én igyekeztem. Aztán jött az a kis kiruccanásunk a rengetegben, ahol ránk támadtak, meg a sok mászkálás szeptembertől. Nem mondtuk ki, igazából nem is állíthatom biztosra, de van egy megérzésem, hogy ő volt az. Ugyanilyen tekintettel nézett vissza rám, mint most. Képes vagyok egy pillanatra én is belefeledkezni.
- Pedig ami azt illeti, jó a hallásom. - én is viszonzom azt a vigyort, ahhoz képest mennyire feszült szokott lenni a hangulat közöttünk, most teljesen más kerekedik, ami meglepően tetszik nekem. Akarom még ezt, sokáig.
Megrázom a fejem, de nem válaszolok. Figyelek rá, végighallgatom. Azon gondolkozok, hogy mivel győzhetném meg őt, hogy semmi ilyenről nincs szó, de rá kell jöjjek, itt nem igazán a nagy szavak fognak segíteni.
- Ma este ünnepélyesen megesküszöm, hogy semmivel nem rontom el a bálod. - kezdem, de végül nem folytatom tovább ezt a hivataloskodást. Csak lágyan elmosolyodok és picit dörmögősebbre veszem a figurát.
- Nem tudom hol van Tyler és nem is érdekel. Engem most csak egy valaki érdekel és az te vagy. - sem több, sem kevesebb nem kell most ide. Ismét pördítek rajta egyet, miközben úgy érzem, hogy teljesen hozzám igazodik mozgásban.
- Nem áll szándékomban leitatni téged. Ha szeretnéd elkezdeni, ne velem igyál. - csak rosszul jár, elég jól bírom a piát és én szeretek másokat is itatni. Nem akarok abba a helyzetbe belecsöppenni, hogy ez a személy ő legyen.
- Nem. De édes, ahogy oldódik a nyelved. - egészen más hangulat kezd előteremtődni, érzem, hogy ő is mintha már kevésbé gyanakodna. De talán még nincs ideje annak, hogy színt valljak.
- Hát... most egészen mást táncolunk, de valahogy belehozod azt is. Úgy értem, hogy néhány. Igazából remekül táncolsz. Nem rossz ez egy hajtóhoz képest. - jegyzem meg kissé csipkelődősen. De nem tart sokáig a látszólagos hadviselés. Nem felejtettem még mindig el, hogy kivel táncolok.
- Egészen más arcodat mutatod ilyenkor. Ez... tetszik nekem. - őszintén csúsznak ki a szavak, aztán zavarba jövök tőle én magam is és megállok.
- Van kedved egyet levegőzni az udvaron?

Magam előtt nem tudom tovább tagadni, hogy egészen élvezem a táncot és még az estét is. Eddig. Ami pedig a legnagyobb meglepetés, hogy egészen kellemes a társasága, pedig az elején csak dacból mentem bele ebbe az egészbe és azt sejtettem, hogy valami hátsó szándéka lesz. Ehhez képest azon kívül semmi egyéb nem történik, hogy újra meg újra zavarba hoz. Na jó, azért ezt is felvésem a számlájára.
- Csak fejezd be jó? Elég kényelmetlen a cipőm, nem kell, hogy a helyzetet is azzá tedd.. - vágom rá, de már nem nézek az átható tekintetébe és azokba a szép sötét szemekbe. Igen, közelről tényleg elég szépek, nem csoda, hogy annyi lány dől a karjaiba. Nem csoda, hogy végül csak sikerült behálóznia engem is, persze csak egy tánc erejéig. Én nem vagyok az a fajta, aki bedől az ilyen trükköknek, néhány szép szónak és egy féloldalas vigyornak. Meg annak a csibész csillogásnak a szemében. Merlin szakállára, teljesen elterelte a figyelmemet. Mit is mondott?
- És hol a csapda? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Az egész viselkedése zavaróan furcsa, persze jól esik egy kis odafigyelés, de borzasztóan kell figyelnem minden lépésre, mondatra és az összes mozdulatára. Nem bízom benne, sosem érdemelte ki a bizalmamat, sőt.. Létezik, hogy ennek ellenére el tudok lazulni a társaságában, megfeledkezni arról, hogy a tömeg körülvesz minket és csak úgy jól érzem magam? Ez nagyon abszurd... - Tegyük fel, hogy hiszek neked.. Ugye tudod, hogy ha becsapsz, rád fogom zúdítani az összes haragomat és nagyon megjárod? - teszem fel egészen ártatlan hangon a kérdést, pedig voltaképp nem egy burkolt fenyegetésről van szó. Ha én hajlandó vagyok neki adni egyetlen esélyt arra, hogy elhitesse velem, nem teljesen olyan, mint amilyennek gondolom és bizalmat szavazok neki, akkor vagy él vele, vagy azzal él együtt, hogy elcseszte.
- Igazából elvagyok pia nélkül.. - vonom meg a vállam és továbbra is hagyom, hogy vezessen. Nem tudok belekötni a stílusába, pedig az elején igazán nagy figyelmet fektettem arra, hogy megtaláljam a gyenge pontjait és meglássam a hibáit. De kellően határozott mégsem túl rámenős ahhoz, hogy rosszul érezzem magam. - De talán egy vajsör vagy egy narancslé nem ártana meg.. - célzok finoman arra, hogy most már innék valami kevésbé töményet is, mint az, amivel ő kínált meg nem is olyan régen. Meglepő módon eszembe sem jut, hogy rossz ötlet rábízni az italomat.
- Kösz, te sem vagy rossz egy terelőhöz képest, Lestrange.. - forgatom meg a szemeimet és elpillantok a válla fölött, de nem tudom leplezni a mosolyom. Egészen tetszik ez a helyzet. De csak addig, míg el nem éri, hogy újra zavarba jöjjek. Miért kell ÍGY néznie rám? Mintha nem tudná pontosan milyen hatással van a nőkre. És hát úgy tűnik, hogy én is csak egy vagyok közülük...
- Oké.. Te hozz inni és kint találkozunk.. - fordulok egy pillanatra és egy sóhaj is felszakad a mellkasomból. Nem fog ártani, ha néhány percre kikerülök a bűvköréből. Az udvaron pedig nincs más dolga, mint megkeresni engem.

Nem tudom mi teszi velem ezt, eskü. Talán a hely, a hangulat, a közelsége varázsa, hogy nem bírom a pimasz és a kevésbé pimasz oldalammal. Hogy amikor annyira akarnék szemétkedni, visszafogom magam és egy bókká szelídül a beszólásom. Nem tudom magam előtt tagadni, hogy tetszik, az egész lénye megbolondít. Hazudnék, ha azt mondanám, nem ez az utóbbi időszak legszebb estéje. Mások nem is érdekelnek, csak mi vagyunk itt ketten, én pedig vele táncolok. Hülye lennék tovább folytatni fejben a nyálas maszlangot, mint egy habos-babos sztoriban, amikor alig bírom visszafogni magam, hogy ki ne ugorjak a bőrömből.
- Oké, befejezem. De nem ígérhetem meg, hogy nem bókolok ma már. - csak bólintok elfogadóan, de nem fogok kertelni neki abban, hogy ha megint kicsúszik egy szép szó a számon, akkor nem kérek érte bocsánatot.
- De miért nem dobod le akkor a cipőt? Csak állj az én lábamra és majd lépkedünk úgy. - széles vigyor ül ki az arcomra a ötletem nyomán. Nahát, hogy te mekkora zsenigyerek vagy!
Nem tudom hogy mondjam el, hogy ez nem csapda és azt sem, hogy hogyan vehetne komolyan ezek után. Van még erre egyáltalán bármi esélyem?
- Oké, vállalom! - nincs más hátra, mint mindent benyelni, ami csak ezzel jön. Mert hogy is bizonyíthatnék neki, ha a puszta tényekkel? Nem Tyler vagyok, aki tényleg csak szórakozik a legtöbb lánnyal, őt pedig még nem is szívleli. Bár ez érdekelne a legkevésbé, egy lány ne legyen a barátságom szétzúzója és fordítva. Megnyugtat a tény, hogy enyhül és már inna is velem.
- A vajsört randira tartogatnám, most inkább valami egészen mást ajánlanék. De tudod mit? Megleplek vele. - szóval inna valamit, én pedig kapok az alkalmon, hogy megmutassam, nem csak pöcsfej tudok lenni. Emelt fővel is lehet csajozni, semmi szégyellnivaló nincs ebben. Akit nem veszek komolyan, nem verem nagy dobra, ennyi.
- Kösz. - eresztek meg egy vigyort. Igyekszem nem csalódást okozni a pályán neki, ezek szerint sikerrel jártam vele. Érzem, hogy enyhül, hogy a taktikám jó és oldódik. Elégedett mosollyal nyugtázom a felvetését, majd lassan megállok. Azért nehezemre esik elengedni a kezét.
Teszek egy kört odabent az asztalok körül és aztán fogok két bólés poharat és azzal fordulok ki az udvarra. Még mielőtt kiteszem a lábam, magamhoz intem a kabátom. Én felkészültem arra az opcióra, hogy rágyújtsak. De mikor meglátom Livet az udvaron ugyanabban a szerelésben, eszembe jut, hogy talán jobb helye lenne rajta. Odasétálok hozzá és kezébe adom mindkét poharat, hogy ugyanazzal a lendülettel a vállára terítsem a kabátom.
- Jobb, ha nem fázol meg. - nyúlok a poharamért és az övéhez koccintom.
- Köszönöm, hogy táncoltál velem. Egy élmény volt végre nem arra figyelni, mikor lépnek a lábamra. - belekortyolok az italomba, miközben kezem a hátára csúsztatom.
- Igazából csak... kerestem az alkalmat, hogy kettesben maradhassak veled. Tudod... elég nehéz, mert minden nap be vagy táblázva, vagy ha nem, akkor kitalálsz valami kifogást, hogy be legyél. - ejtek meg egy könnyed félmosolyt. A cigimért nyúlok a kabátom zsebébe, így kicsit meglibbentem rajta azt. Majd csak rágyújtok.
- Áh mindegy, hagyjuk. De azért különleges este ez, te is egy különleges lány vagy. Sokszor csodállak a meccseid alatt és folyamatosan azon tűnődök, hogy mivel tolhatnék ki veled. Szerintem tehetséges játékos lennél a jövőben.

Végre elérem nála, hogy meg is hallja, amit mondok, ne csak elengedje a füle mellett és tegye, amit jónak lát. Talán most azt látja jónak, ha enged az akaratomnak? A lényeg, hogy sokkal jobban érzem magam, mint azt az este elején gondoltam volna. Még a társaságától sem másztam falra, pedig néha megvillantja azt az idegesítően tenyérbemászó vigyorát, ami az átlagos hétköznapokon csak lesújtó pillantással illetem őt. Mégis eredménynek könyvelem el, hogy nem kell tovább hallgatnom az arcpirító megjegyzéseit. Legalábbis egy ideig, mert bár garanciát nem vállalt az este hátralevő részére, de hajlamos vagyok emlékeztetni őt rá, hogy nem kell sokat győzködni, hogy visszamenjek a hálókörletembe.
- Dehogy állok... - nézek rá úgy, mintha teljesen idióta ötletet vetett volna fel. Elvből és büszkeségből sem tennék ilyet. Ha valaki a saját lábán nem tud táncolni, az másképp se erőltesse. Eszembe sem jut levenni a cipőm, ahogy tanácsolja, viszont kapóra jön a kínálkozó lehetőség, amivel az udvarra invitál.
Nem mintha megnyugodnék, hogy a meglepetés erejére bízza az italválasztást, de nem firtatom tovább. Valami egész más jár a fejemben, miközben kifelé sétálok.. Randi? Randit mondott? Velem? Ezt nem konkretizálta ugyan, de van némi sejtésem, hogy a megérzésem helyes. Az este mérlege eddig az ő oldalára billen, szóval még az is lehet, hogy igent mondanék. Egy vajsörre, vagy... Nem.. Dehogy mondanék, nem véletlenül kerültem egész eddig. Olivia, térj már észhez!
A kinti hideg szerencsére a javamra válik és kijózanodnak a gondolataim. Már bánom, hogy a kabátom nélkül jöttem ki és kint didergek a decemberi éjszakában egyetlen réteg vékony ruhában. Teljesen biztos, hogy ezek után az ünnepeket náthásan fogom tölteni és még örülhetek, ha annyival megúszom. Nem tudom Ada hogy tudja elviselni ezeket a vékony ruhákat, meg azt, hogy ne burkolja magát vastag pulcsiba és kardigánba, amikor csak lehet. Már épp azon gondolkozom, hogy inkább nem várom meg míg Lestrange megérkezik, mikor felbukkan a lépcső tetején és határozott léptekkel indul meg felém. Na jó, nem bújtam el annyira előle, hogy sokáig kelljen keresgélnie, úgyhogy épp ideje, hogy idetalál. A gesztusán viszont nagyon meglepődöm, egyáltalán nem számítok arra, hogy a kabátja rajtam köt ki. Már odabent is éreztem az illatát, de a kabátja töményen ontja magából a parfümöt. Legszívesebben azonnal beleszagolnék, de túl feltűnő lenne, így csak hagyom, hogy lágyan körbelengjen az illata. Olyan jó.
- Még a végén azt fogom hinni, hogy jólnevelt vagy.. - mosolyodom el és koccintok vele. - Köszönöm. - teszem hozzá halkan. Hogy az italt vagy a kabátot, nos... Lényegében mindent. Az estém nagymértékben neki köszönheti, hogy megmenekült. Bár biztosan Ada is visszanézett volna rám, ha nem terelik el a figyelmét a barátai.
- Én is élveztem.. - vallom be halkan, de ha nem érti, én ugyan nem fogom megismételni. Mielőtt pedig erre kérne, gyorsan bele is iszom az italomba. - Ez finom.. - jegyzem meg aztán, mintha ezzel lezártnak is tekinteném az előző gondolatomat és egy kósza gyümölcsdarabot rágcsálok el, ami a pohárból szökött a számba.
- Tudod... - kezdem, ahogy ő az előbb, aztán csak kisvártatva folytatom. - ... talán minden okom megvan rá, hogy elkerüljelek téged.. - persze a miérteket nem kötöm az orrára. Nála jobban senki nem ismeri őt, neki pedig nem kell bemutatni azokat a dolgokat, amik miatt nem szimpatikus a lányoknak. Vagy legalábbis nem mindenkinek.
- Kösz.. - nyílik el a szám egy pillanatra. Zavartan a pohárra és annak tartalmára nézek, de nem éreztem, hogy lenne benne alkohol, ennyire pedig nem élénk a fantáziám. Szóval most tényleg azt mondta, hogy csodál engem? A meccsek alatt? - A terv az... Vagyis nagyon remélem, hogy beválogatnak majd a Hárpiákhoz, de addig még van egy-két évem.. - vonok vállat. Ha ezzel az a terve, hogy ha elbűvöl, én majd készségesen megosztok vele bármit, ami a jelenlegi csapattal kapcsolatos, azt lesheti. De persze a jövőbeli terveimet illetően semmi sem titkos.
- Ugye nem tervezel rágyújtani? - nézek rá kérdőn, ahogy végigkövetem a mozdulatát a kabátja belső zsebéig. Nem is tudtam, hogy dohányzik. Ez annyira illúzióromboló... És megteszi.. Meggyújtja és bele is szív. Azt viszont nem várom meg, hogy kifújja az első adag füstöt, mint valami gyárkémény, kikapom a szájából az égő cigarettát és megkóstoltatom vele a cipőm talpát. - Ez undorító.. - jegyzem meg fintorogva. Most tiszta hamu a cipőm talpa..

Sejtettem, hogy többnek tartja ő magát annál, minthogy az én lábamra állva táncoljon velem. Ugyan már, hát mások is vannak itt rajtunk, ők mit fognak szólni, nem igaz? Persze nem teszek még egy hangyafasznyi megjegyzést sem erre, mert látom, hogy most jó úton járok afelé, hogy elhiggye, tudok úriember is lenni. Helyette csak egy szórakozott vigyorra futja cserébe. Nem is akarnám letagadni, hogy mennyire szórakoztat a jelenlegi helyzet, mi több, igen csak élvezem.
Épp ezért nem tolok ki vele, hogy az alkoholos bóléből merek ki a pohárba, hanem a mentes pezsgősből. Valamennyi pia jó ha van benne, még ha kicsit sem fog fejre állni tőle. A kabátom immár rajta, a poharat is a kezébe adom és lazán koccintom az övéhez.
- A világért sem szeretném, hogy hiányozz egy meccsről is. - még a végén óhatatlanul is nagy előnyünk lesz. Ami azt illeti, nagy esélyünk van megnyerni az év végi házkupát, de most nem kezdem el ezt forszírozni.
Az elismerésért gondolatban megveregetem a saját vállam, tisztában vagyok azzal ugyanis, hogy jól táncolok. De azzal nem számoltam, hogy ennyire élvezni fogom vele a táncot. Nem mindenkivel lehet. De nem tudom mit mondjak rá, nem lehet már mivel tovább ragozni. Néma mosollyal nyugtázom. Talán táncolna velem akkor legközelebb is, meghagyom így a gondolatot.
- Ó, az az átkozott hírnév. - mellkasomra szorítom színpadiasan a tenyerem, mintha most ezzel a megjegyzésével szíven talált volna. Nem tagadhatom azonban a tényt, hogy vele kapcsolatban igen csak hátráltató tényező a hírnév.
- De tudod... azokkal a lányokkal nem beszélgetek, nem hívom el táncolni és nem adom rájuk a kabátom csak úgy. - akkor öntsünk tiszta vizet abba a pohárba.
Tetszik, hogy vannak tervei, célja az élettel, mások meg csak azon picsognak, hogy a másik lány hogy sminkel és mivel lehetne ő népszerűbb. Vagy milyen ruhát hordjon, hogy tartassa el magát a leendő férjével. Vagy csak én mozgok ennyire rossz körökben?
- Ez tetszik, végre valaki határozott és tudja, mit akar. - elismerően és lelkesen kacsintok rá, mielőtt rágyújtanék a cigire. Csak hümmögök a kérdésére, de gyakorlatilag csak egy slukkot van esélyem szívni belőle, mert aztán kikapja a számból és elnyomja. Meglepetten lesek rá benntartott füsttel, ami lassan kígyózva száll ki a számból. Oké, erre nem számítottam.
- Te utálod? - kérdezem füstös hanggal. - Most elpocsékoltál egy egész szálat. - tárom szét a kezeimet, mintha azzal visszahoznám kutyafuttában meggyászolt szál cigimet.
- Rossz tapasztalat? - oké, próbáljunk visszatérni a realitás talajára. Újabb szálat húzok elő, figyelve a reakcióit, de végül csak a fülem mögé csúsztatom azt. A gyújtót viszont pótcselekvésképpen kattogtatni kezdem. Rágyújtva sokkal jobban bírnám így a hideget is...
- Csak a hírnevem miatt nem jövök be neked?

El sem hiszem, hogy egy bál kellett ahhoz, hogy két méternél közelebb engedjem magamhoz ezt a seggfejet. Még a végén az is kiderül, hogy nem csupán egy seggfej, legalábbis most tud viselkedni. Mi több, egyre inkább azt érzem, hogy próbál a bizalmamba férkőzni. Már csak azt nem tudom, hogy ebből mennyi a színjáték és mennyi a valóság. Sosem ismertem, hogy meg tudjam ezt állapítani, de az a fajta vagyok, aki inkább mások hibájából szeret tanulni, így megpróbálva keveset elkövetni..
- Vannak ám rajtam kívül is bőven játékosok a pályán, akiket letessékelhetsz a seprűről... - sóhajtok teátrálisan. Igen, még mindig ott vagyok leragadva, hogy valami oknál fogva kiemelt figyelmet kapok tőle, amint pályára lépek. És ez nem az a jó fajta figyelem, amikor pillangók repkednek az ember gyomrában, ez inkább az a típusú, ami a dühöt szítja fel az emberben. De most nem is akarok erre gondolni, hisz nem a pályán vagyunk.
- Miért, szerinted a pletykáknak nincs igazságalapjuk? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet, közben jobban összehúzom magam előtt a kabátját. Világ életemben rosszul viseltem a hideget, így épp kapóra jön, hogy a kelleténél jóval nagyobb rám. Ezzel legalább egy pillanatra sikerül elterelnem a figyelmemet a gondolataimról. De csak egy pillanatra. - Miért? Velük mit csinálsz? - kérdezem nyíl egyenesen a szemébe nézve. Zavarba akarom őt hozni, kínos helyzetbe vagy csak bebizonyítani, hogy a hírnevét bizony okkal tudhatja a magáénak. Egy másodpercig azt hiszem, hogy én is zavarba jövök a puszta kérdéstől, de csak nyelek egy nagyot és ezzel együtt minden kétségemet is afelől, hogy kíváncsi vagyok a válaszára és állom a tekintetét. El se hinné, mennyire tudom mit akarok. Persze most nem az élettől, hanem tőle. Választ, egyenesen a képembe. Ez elkerülhetetlen, láthatja rajtam, hogy sziklaszilárd az elhatározásom. És ha a pályán elismeri, hogy nem vagyok könnyű ellenfél, akkor nem találkozott még ezzel a pillantással pályán kívül.
- Majd az egészséged megköszöni. Egyébként szívesen. Minek szívod ezt a szart? Szerinted ez menő? - nézek rá értetlenül. Már egészen szimpatikus volt, de egyetlen mozdulatával képes romba dönteni az este hozadékát. Kétségtelenül tehetséges.
Felvont szemöldökkel kísérem végig a mozzanatot, ahogy újabb szálat vesz elő, de az végül a füle mögött köt ki. Sosem értettem, hogy ez mire jó. Nem mintha kipróbáltam volna...
Alig hiszem el, hogy ez a kérdés megfogalmazódott benne. Sőt, ki is ejtette a száján.. Az eszem megáll.. Fél pillanatig szóhoz sem jutok, magamban azon tanakodom, hogyan tudnám hárítani a kérdést anélkül, hogy hazudnék. De hiszen ő kínálja tálcán a megoldást. Lestrange, azt hiszem köszönettel tartozom ezért.
- Nem szeretem a füstölgő pasikat.. - kerülöm el végül, hogy direkt választ adjak, hiszen nyilvánvalóan csak helyeselni tudnék. Na meg persze a háttérben ott egy olyan nem elhanyagolható tényező, mint a nővérem...

Ezt ő nem értheti! Ha azt mondanám, hogy én abban lelem örömöm, hogy őt vizsgáztassam, akkor úgy faképnél hagy engem, mint a huzat. De igazából nem is tudom az apropóját, hogy miért teszek így vele és miért szívatom meg szegényt. Lehet tényleg kevesebbet kellene...
- Mert vagy annyira jó, hogy tudjam, meg sem kottyan neked. - vonok végül vállat, de le sem veszem róla közben a szemem. Remélem, hogy ezt a témát nem boncolgatja tovább, mert még a végén oda jutunk, hogy olyan vagyok mint egy óvodás, csak épp nem a haját húzogatom, hanem gurkókkal bombázom. Sokkal jobb.
Csak bosszúsan sóhajtok egyet. Ha tudná, hogy azoknak a pletykáknak mennyi valóság alapjuk van...
- Biztosan, nem tudom. - várok egy picit, figyelem mit szól a válaszhoz, majd folytatom. - Szerinted a pletyka miért pletyka? Mert ha már a harmadik embernél jár a fele sem igaz. - unottan megforgatom a szemeimet. Most komolyan én magyarázom egy LÁNYNAK, hogy mi fán terem a pletyka?
- Engem senki sem ismer igazán. Tylert és a testvéremet leszámítva. - ez utóbbit már csak azért teszem hozzá, hogy megmaradjon a hitelességem. Ki hinné el azt, hogy tényleg senki? Jézusom, úgy picsogok itt, mint valami mártír.
- Flörtölök. - vágom oda foghegyről neki. Számít valamit? Vagy most ez neki miért olyan fontos? Lassan zakatolni kezdenek a kis agytekervényeim és egészen olyan fantazmagóriába csöppenek, amit én magam sem akarnék elhinni. Persze, mert érdeklem, nem? Mert számít neki, hogy más lányokkal hogy bánok és vele miért máshogy. Vagy tényleg?
Megjegyeztem ám én azt a cigit és látom azt is, hogy mennyire nem tetszik neki az, ahogy a fülem mögé csúsztatom a másodikat. Érzem a késztetést, hogy rágyújtsak, de nem teszem most azért sem.
- Nem, de jól esik. - őszinte vagyok, lehet kíméletlenül is. Lehet nem kellett volna csak úgy beleöntenem azt a piát először a poharába, de az enyémbe sem. Nem vagyok normális, hogy azon sápítozok, mit értetlenkedik itt össze. Ha nem érdekelne annyira, most kurvára csak itt hagynám. Nem szoktam hagyni, hogy egy lány kvázi belém rúgjon és még jól meg is taposson. De ő érdekel. És ez a tény a felismerés pillanatában élesebben hasít a fejembe, mint egy vajazókés a vajba.
- Pedig szeretném, ha bejönnének a füstölgő pasik. - már-már sértetten vágom ezt oda neki, de bár így lenne inkább. Egy pillanat alatt változik meg a viselkedésem valami sokkal bensőségesebbé, ami idegen nekem, most mégis ismerős.
- Csókolj meg. Csak... csókolj meg.

Naná, annyira jó vagyok, hogy meg se kottyan.. De neki igazán lehetne jobb szövege. Komolyan ezzel takarózik? Ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy valóban csak eléggé tartanak tőlem ahhoz, hogy többen is rám koncentráljanak a többiek helyett. Ez voltaképp akár bók is lehetne, de inkább elengedem a témát. Ha még most is csak a kviddicsről tudnék beszélni, az elég kiábrándító lenne.
- Persze, biztosan kiszínezik, de a lényeg nem változik.. Ugyan már.. - forgatom meg a szemeimet. Ne akarja nekem beadni, hogy minden, ami róla kering az iskola falai között, valami rosszakarójának a műve és egyetlen szó sem igaz ebből.. Ha azt meri mondani, hogy nincs igazam, esküszöm ráborítom a pohár tartalmát és itt hagyom megfagyni a bólében. Aztán jöhet azzal a dumával, hogy őt Tyler ismeri a legjobban.. Már majdnem sikerült teljesen megfeledkeznem arról, hogy ezek ketten együtt járnak, mint a borsó meg a héja.
Csendbe burkolózom, abba a konok fajtába, amibe csak a lányok tudnak, mikor várnak valamire. Valamire, amiről tudják, hogy úgy van és csak bizonyosságot akarnak nyerni az igazukról. De a bizonyosságom elmarad, hiszen nem egészen azt ejti ki, amire számítok. - Flörtölsz... - a hangom kétkedő, le se tudnám tagadni. Én egészen mást hallottam arról, hogy mit szokott csinálni a lányokkal. Sőt, voltaképp elég sok lánnyal. - Esti mesét is olvasol nekik? - szalad ki a számon meggondolatlanul. Tudja csak, hogy most nem egy buta szőkével beszél, aki mindenfélét elhisz neki. Pont neki. A lányok-álma-Lestrange-nek, aki már megint túl sokat képzel magáról. Minden esetre elég gyorsan magamhoz tértem a pillanatnyi kábulatból. Vagy ezt még mindig az a pár korty alkohol teszi, amivel megitatott? Bármi legyen is az... Azt hiszem tényleg nem vagyok teljesen önmagam.
- Jól esik füstöt szívni? - nézek rá hitetlenkedve. Igazából nem szoktam szólni érte, de most csak úgy... kikívánkozott, na! Elcseszte vele az idilli képet, amit magamban dédelgettem róla, és ezért akaratlanul is mérges vagyok. De most komolyan, melyik pasi lenne vonzó cigitől bűzölögve? Na ugye! Még a fejem is kóvályog ettől a gondolattól. Feleslegesen húzom fel magam, Lestrange csak Lestrange. Mikor érdekelte őt más? Talán... most? A nyílt vallomása ugyanis eléggé meglep, ezt aztán nem kalkuláltam bele az estébe. Elképedt arccal nézek rá, az egész olyan hihetetlennek tűnik. A kifakadása, az, ahogy közelebb lép, ahogy a szemembe néz. Mintha nem is engem látna. Tényleg ennyire tetszeni akar nekem? Nehéz róla elképzelni, nem hiába van hírneve.. És tudom, hogy a haverja minden hülyeségbe bele tudja őt rángatni. De megígérte, hogy ma este nincs több játszma. Ha mégis átver, egy életre eláshatja magát, ezzel ő is tisztában van. Bár ha az egész csak kitaláció, akkor bizonyára annyira nem is érdekli. Ennek most itt, egyszer s mindenkorra pontot teszek a végére.
- Ezek után még csókoljalak meg? - vonom fel a szemöldököm és az iménti elhatározásom csírájában el is hal. A tekintete valami egészen mást sugall most felém. Ijesztően mást, olyannyira, hogy a lábaim is beleremegnek. De nem teszek felé egyetlen lépést sem, sőt, inkább az ellenkező irányba araszolok. Nem akarom menekülőre fogni, de bizonytalan vagyok abban, amit az előbb hallottam. Tényleg azt mondta, hogy csókoljam meg? A száját nézem, az íveit figyelem és eszembe jut, hogy elég sokszor elképzeltem már, hogy megcsókol. Álmomban vagy ábrándozásaim közepette. De nem most, és nem a bálon. Nem a valóságban.

Oké, szóval nem igazán fogadja el válasznak. Most egy kicsit kutyaszorítóban érzem magam, de attól még nem teszek úgy, mintha ez megviselne. Nem, a fő a magabiztosság és az, hogy most van lehetőségem bepróbálkozni nála. Inkább nem is erőltetem tovább a kviddics témát, túltárgyaltuk.
Ellenben bosszant, hogy nem hisz nekem. Most tényleg magyarázzam meg neki a pletyka fogalmát? Vagy esetleg adjam tanúbizonyságát annak, hogy nem minden így van? Mégis hogy? Kezdem úgy érezni, hogy minden egyes szavamba direkt akar belekötni és megint veszni látszik a dolog. Mint amikor meglépett előlem a sok kergetőzés után a Rengetegből. Vagy mint ahogy lekoptatott engem, miután sikerült kiszabadulnunk a kalamajkából a büntetőmunka közben szintén a Rengetegből. Most így belegondolva lehet néha hanyagolni kellene az ottani kis kirándulásokat...
- Szóval zavar téged akkor is, ha a fele sem igaz? - teszem fel a nyilvánvaló kérdést neki. Tovább kellene csak lépnem a téma boncolgatása helyett, de nem tudok.
Épp ezért válaszolok a kérdésére. Mintha valami kényszeres reakció lenne ez tőlem, mert magyarázni akarok valami olyat, amiért amúgy nem szégyenkezek. Most mi a baj azzal, hogy jól érzem magam lányokkal és mi a baj azzal, hogy vele meg mást akarok? Mert igen, bassza a csőröm, hogy így viselkedik és egy éve lassan komolyan sem vesz.
- Flörtölök. - vágom vissza neki dacosan, ahogy megismétli. Épp kezdeném ecsetelni, hogy nem egészen, amikor hozzám vágja az újabb kérdését. Most tényleg veszekedni akar? Mást nem tud, csak civakodni, rombolni és támadni? Nem csináltam vele semmi olyat, ami ezt indokolná. És mégis úgy tesz, mintha ez egy fontos dolog lenne neki.
- Meg néha smárolok velük. Jézusom, téged most zavar, hogy voltam másokkal? De nem vagyok közel sem olyan szívtelen és érzéketlen, mint ahogy azt sok helyről visszahallom. A sértett lányok is tudnak olyanokat hazudni, hogy na. - kifakadok immár jogosan. Úgy tesz, mintha most nem tudná, hogy nem vagyok szent és épp ezért számon kér érte. Miért akad ki olyan dolog miatt, amit ellene el sem követtem?
- Lenyugtat. - sóhajtom végül. Igen, tessék, ez az a dolog, amit egy dohányos nem ért és nem is fog. Mert logikátlan, de attól még így van. Igen, jól esik, most is jól esne, ha szívnám, megnyugtatna kicsit. Épp ezért kapkodok és zaklatom fel magam, amikor azt érzem, hogy tényleg menekülőre fogná.
- Igen, csókolj meg. - látom a szemében, hogy megijed ettől az egésztől és szépen lassan elkezd hátrálni. Úgy érzem, hogy ha most nem ragadom meg a lehetőséget, akkor később nagyon csúnyán megbánom. A keze után nyúlok és visszahúzom magamhoz, ha hagyja.
- Vonzódok hozzád. De nem úgy mint más lányokhoz. - suttogom magam elé halkan. Nem akarom tényleg elriasztani, sem azt, hogy úgy gondolja, a nagy pofám és a történtek miatt csak játszok vele. Én nem csak figyelem az ajkait, hanem meg is ízlelem.

Itt állni a hidegben vele, nos ez jóval több annál, amit ma estére terveztem. A tánc, a kellemes, már-már udvarias viselkedése pedig jóval több, mint amire számíthattam tőle. De hogy ez az egész pillanatok alatt képes átcsapni veszekedésbe, nos ez igazán jellemző ránk.
- Nem, egyáltalán nem zavar.. - vágom rá hevesen, de én sem hiszem el a saját szavaimat. Nyilvánvalóan zavar az egész! A viselkedése, a hozzáállása és a sok pletyka is, ami kering róla. Mindenhol ezzel találom szemben magam, a nagyteremben, a lánymosdóban, még az öltözőben is! De az is lehet, hogy kiéleződött a hallásom a nevére és mindig felkapom a fejem, ha csak megemlítik. Mindegy mivel kapcsolatban. Ezt a tényt sajnos nem tudom letagadni. Azonban, ha mázlim van, nem tűnik fel neki, hogy megváltozott a hangom. A viselkedésem már egészen más, az bárkinek feltűnne, aki nem teljesen félnótás.
- Meg néha nem csak smárolsz velük.. A többséggel. - állítom, mintha sziklaszilárd meggyőződésem lenne efelől, de csak a pletykákra alapozok. A lányok szóbeszédeire, meg arra, ahogy összekuncognak és néznek rá. Nem csak a háta mögött. Egyszer még annak is fültanúja voltam év elején, ahogy valaki próbálta elcsábítani őt. Mit valaki, az a hetedéves cafka Melissa. - És akkor mi van, ha zavar? Nem egyezik az értékrendemmel.. Ez egyszerűen nálam nem fér bele.. - rántok vállat, mintha teljesen egyértelmű lenne, mi a nemtetszésem forrása. Nem vagyunk egyformák, még csak egymáshoz valók se, mégis képes újra felszítani bennem a tüzet. Még ha csak az ellenkezés tüze is ez. De azért az a csókra vágyakozó hang már túlzás.. Főleg az a tekintet. Olyan, mintha tényleg akarná. Egy pillanatig tényleg elhiszem, hogy különleges vagyok ma este. De ez az érzés hamar elillan. Ő űzi el.
Nem úgy? Mégis mit akar ez jelenteni? Hogy úgy nem vagyok vonzó, mint más lányok, akikkel szívesen tölti az idejét? Ahhoz nem vagyok elég jó, hogy úgy vonzódjon hozzám, mint hozzájuk? Hát, kösz szépen, pont erre volt szükségem. A francért vettem fel ezt a hülye ruhát is... Különben is, akkor hogy vonzódik hozzám? Minek akar egyáltalán megcsókolni? Egy csomó kérdés suhan át az agyamon, szívesen vágnám hozzá őket, de még mielőtt megtenném és mielőtt hátrébb tudnék húzódni a szája már az enyémen van. Elég bizarr képet festhetünk, hisz én dőlök hátra, és egyre csak azon igyekszem, hogy elszakadjunk egymástól, ő meg minden mozdulatomat követi. Aztán csak visszacsókolok. Nem is én csinálom, hanem csak úgy megtörténik. Mintha a sok vágyakozás, titkos, sóvárgó pillantás most beteljesedhetne. Pedig tudom, hogy nem így van, Ő nem akar engem ÚGY.
- Pedig szeretném, ha úgy akarnál.. - mondom ki az utolsó mondatot már hangosan, a csóktól kicsit kóválygó fejjel. Tényleg kimondtam, el sem hiszem, hogy ez megtörtént, itt közöttünk. Hogy ilyen közel vagyok hozzá, hogy a kabátja rajtam van, mégis a testéből árad felém a melegség. Hogy a lehelete az ajkaimat csiklandozza. Mikor fogok felébredni?