my sleeps are cursed with nightmares

Hétf. Nov. 22, 2021 4:52 pm

to Nelson

- Mi a... - motyogom félálomban, majd egy alig hallható morgással összekötött sóhajjal együtt a hasamról a hátamra fordulok az ágynemű alatt. - Apa? Sonny? A két névvel ki is merült a házban megtalálható egyének száma, viszont mivel egyikük sem felel a kérdésre, lerúgom magamról a paplant és ülőhelyzetbe tornázom magam az ágyban. - Ez egyáltalán nem vicces - morgok továbbra is, majd a padlóra készített mamuszba bújtatom a lábaim, mielőtt magamra kapnám a fotel háttámláján heverő köntöst és elindulnék az ajtó felé.
Lélegzetvisszafojtva, lábujjhegyen sétálok le az emeletről a lépcsőn keresztül a földszint felé, ahonnan percekkel ezelőtt azt az ismeretlen eredetű hangot hallottam. Először az előteret nézem át, majd mintha csak egy filmben lennék mission impossible módban a nappali felé osonok, onnan pedig az alsó fürdőszoba és a konyha felé veszem az irányt. Viszont egyik helyiségben sem látok senkit sem, ami jelen esetben nem jelent problémát, sőt, rendkívül díjazom, hogy nem kell random betörővel megküzdenem az éjszaka leple alatt, de a furcsa hangot így semmi sem magyarázza meg. Érdekes.
Az álmosság viszont nagy úr: így hamar túlteszem magam a megmagyarázhatatlan dolgon és elindulok a hálószobába, hogy visszabújjak a takaró alá. Csakhogy, amint a folyosóról befordulok a szobába, majd átlépem a küszöbét, egy alak körvonalazódik ki előttem a sötétben, aki éppen... leveszi a felsőjét és a háta mögött elhajítja a ruhadarabot felém. - Na, azt biztos, hogy nem - hámozom le az arcomról az anyagot, hogy a padlóra dobjam, majd felkapom az első tárgyat, ami a kezembe akad: egy vaskos enciklopédiát az íróasztalról. - Mit képzelsz magadról, te perverz? A könyvvel esek neki az embernek, aki az ágy előtt állva felém fordul és egészen addig nem is hagyom abba a csépelését, amíg meg nem szólal és nagy meglepettségemre a nevemen nem szólít.

<3

Szer. Nov. 24, 2021 9:10 pm

Emmaline & Nelson

Idézet cím vagy bármi

Emerson nem csak a legjobb haverom, hanem szinte már a testvérem. Talán még közelebb is áll hozzám, mint a féltestvéreim. Őket is szeretem és bármit megtennék értük, hisz a családom, de a Morton sráccal jobban passzolunk. Nagyon összenőttünk az évek során. El sem tudnám már képzelni a mindennapjaimat nélküle. Úgy érzem, hogy nem csak ő, de a családja is szinte már befogadott, hisz rengeteg időt töltök náluk. Sokszor ott is alszok, mert jobb, mint otthon. Ezt a hétvégét is náluk töltöm. Nem csak a társaság jobb itt, mint nálunk, de a szomszédok is. Igazából most csak egy szomszédjukra gondolok, aki Emmanak osztálytársa. Vagy egy barátnője? Ezt én sem tudom pontosan, csak azt, hogy megbeszéltük, hogy nem mondja el Emmalinenek, hogy mit is csinálunk, amikor a Mortonházban alszok. Amilyen pletykás, lehet hogy már elmondta, de még bízom benne. Gyakran átszökök hozzá, mert odáig van értem és én ezt élvezem. Kihasználom? Lehet, de ha ő nem élvezné, akkor nem menne bele a játékba.
Ma este is átszöktem hozzá, de már úton vagyok vissza, mielőtt feltűnne bárkinek is. Mikor kimásztam az ablakon már mind aludtak, úgyhogy nem lehet belőle gond. Próbálok óvatosan lépkedni felfelé a lépcsőn, nehogy felébresszek valakit. Lámpát nem kapcsolok, nem akarom felhívni magamra a figyelmet. Már ismerem annyira a házat, hogy sötétben is odataláljak. Eléggé kimerültem, úgyhogy jól fog esni az alvás. Megállok az ágy mellett és elkezdek leöltözni. Nem vagyok rendmániás, szóval könnyedén hajítom el a ruhadarabokat, de az egyik nem a földre esik, hanem valaki másra.
- Mi a... - kiáltom amikor egy hatalmas könyvvel arcon vág a legjobb haverom testvére. De nem hagyja abba, hanem még tovább csapkod azzal a hatalmas könyvvel. - Mi bajod van Emi? Állj már le! - szólok rá egy kicsit erőteljesebben. - Miért kell így neki esni az embernek az éjszaka közepén? - nézek rá kérdőn.

Csüt. Dec. 09, 2021 7:19 pm

to Nelson

- Mi az, hogy mi bajom van? Te állsz egy szál alsónadrágban az ágyam előtt - értetlenkedek egy sort Nelson kérdéseire. Nehogy már neki álljon feljebb, amikor a házunkban, a saját hálószobámban egy random embert találok, aki éppen nagyban dobálja le magáról a ruháit, mintha csak lefekvéshez készülődne - vagy Merlin tudja mi máshoz...
- Áruld már el légyszíves, hogy mit is keresel tulajdonképpen a szobámban? Tudtommal a bátyámnál szálltál meg, ahogy szoktál már évek óta, ezért abszolút nem értem, hogy hogyan is sikerült eltévesztened az ajtót - kicsit hitetlen tekintettel meredek rá, mert kicsit tényleg abszurdnak és elképzelhetetlennek tartom, hogy ne tudná még a járást az épületben, hiszen már gyerekkora óta szinte a család tagja ő is, mint Emerson legjobb barátja és elsőszámú oldalbordája. - Amúgy meg Emi? Megőrültél? Vagy esetleg szeretnél még egy-két arcon csapást ezzel a hatalmas könyvvel? Tudja jól, hogy nem nagyon szeretem a különféle beceneveket, egyet-kettőt még elviselek - ezek közé tartozik az Ems meg a Line is -, de vannak olyanok is, amikhez annyira nem tudok már jó arcot vágni.
- Hol jártál amúgy, elárulod nekem? Ha nem nagyon akaródzik neki válaszolni a kérdésre, akkor felkészülhet rá, hogy ma éjszaka egyetlen egy másodpercet sem fog aludni, mert én addig ugyan nem nyugszok, amíg meg nem tudom, hogy hol kódorgott az este.
- És Merlin áldjon meg, vedd már vissza a ruháidat! Valószínűleg sem apa, sem pedig Emerson nem díjazná, ha ebben a helyzetben nyitna ránk véletlen - fonom össze a mellkasom előtt a karjaimat és igyekszem figyelmen kívül hagyni az előttem álló félmeztelen fiú látványát, aki tulajdonképpen a testvérem is lehetne.

<3