Merry Christmas?// Nana & Rose

To: Nana

Fáradtan ballagok az úton. Árad belőlem a pezsgő szag, nyakkendőm kikötve, pár gomb is ki van gombolva. Úgy nézek ki, mintha buliból jöttem volna. Ami igaz, de én nem élveztem annyira. Remélem Nana aludni fog mire beesem az ajtón. Nincs sok kedvem hallgatni a duzzogását. Szerencsére van valamim, ami elhallgattatja, ha még is rákezd. Plusz...nem sokára megünnepeljük a karácsonyt. A karácsonyi ajándékát már becsomagoltattam és elrejtettem, hogy meglepetés legyen.
Megtorpanok a ház ajtaja előtt. Lelkileg felkészülök mindenre. Lenyomva a kilincset hangtalanul betérek. Hm...se egy nyakamba ugró lány, se egy morcosan néző, se egy rohadj meg mondat. Érdekes... Talán alszik. Jobb lenne békén hagyni és nekem is eltenni magamat holnapra.
Felballagva a lépcsőn szinte berontok a hálószobámba. Amint elém tárul a szokatlan látvány megtorpanok és ledermedek. Nem szokott Nana az ágyamban lenni, de valahogy nem is számítottam másra. Csak egy kicsit váratlanul ért, hogy Sparkles-el ott fekszik és a párnámat szorongatja.
- Hm... mit is mondhatnék? Kellemes meglepetés? - mosolygok rá. Tudom, hogy így is úgy is kapni fogok tőle, nincs mit szépíteni. Ilyenkor kérdezné meg valaki, hogy miért hagyom neki? Ő az enyém hozzám tartozik akkor meg miért nem nevelem meg? Formálom olyanra amilyenre akarom? Egyszerű... Nem tudnék ártani neki. Sosem akartam neki fájdalmat okozni, vagy bántani. Arról nem is beszélve, hogy nekem jó úgy ahogy van. Van önálló gondolkodása, érzései, tehát ember. És ez nekem elég. Elég nekem, hogy megtűr maga mellett és elviseli a közelségem.

From: Rose

Robert sietősen ment el ma itthonról, épp csak szólt arról, hogy elmegy valami bálba. Nélkülem. Igaz nem tudom, hogy akartam volna e menni, de a döntés lehetőségét sem hagyta meg nekem. Épp csak az ajtó csukódását hallottam, amikor végre összeszedtem a bátorságomat , hogy megkérdezzem mehetek e vele. Végül itthon maradtam, ragadtam bánatomra.
Viszont igyekeztem ezt pozítivan felfogni végül, és így maradt még időm befejezni a meglepetésemet neki, meg letesztelni sem ártana azért előtte. Így az üvegházamban ténykedtem.
A fotelbe ültem Sparklessel az ölemben munka után, de még mindig nem volt sehol sem, a hiányérzete meg egyre csak nőtt és nőtt. Nem szeretem, amikor így magamra hagy. Igaz nem vagyok bezárva, de nélküle nem igen szeretek kimozdulni sem a kerten túlra ilyen késői órán, pedig egy séta megnyugtatna. Helyette lefürdötem, belebújtam a kedvenc pólómba, ami igaz majd nem kicsi rám, de aludni tökéletesen megfelel.
Végül szokásomhoz hívem felmentem a szobájába Sparklessel, mert ő legalább velem van.
Hol lehet már? Az ágyába feküdtem, hogy magamba szívjam az illatát, hogy ne érezzem annyira a hiányát. Sparkles befoglalta a másik párnát, és lassan de biztosan elaludtam. Máskor azért ügyelek arra, hogy ez ne történjen meg, de most nem sikerült. Az üvegházban is sokat dolgoztam, és mondhat nekem bárki bármit az aggodalom, magány és a félelem igen is fárasztó dolog.
Szinte felriadtam álmomból, amikor kivágódott az ajtó, és álmosan pislogtam fel Robertre.
- Hazaértél – motyogom, majd nyújtóztam egy nagyot az ágyában, pólóm kicsit fentebb csúszott, így ki volt a hasam.
- Olyan gyorsan elmentél – mondom szomorúan.
- És olyan soká jöttél – sóhajtottam.
- Úgy elmentél, hogy utol sem értelek, pedig …- keltem fel, és már mentem is, hogy megöleljem, mély levegőt vettem, de az illata helyett füstöt, pezsgőt és még sok mást is éreztem , aminek hatására prüszköltem egyet.
- Furcsa szagod van – fintorgok, és hátra lépek egyet.

To: Nana

Sosem szerettem egyedül hagyni Nana-t, de most muszáj volt. Sejtésem beigazolódott és több auror volt a bálon, mint reméltem. Ha netán kitört volna a balhé és Nana is ott lett volna akkor...belese merek gondolni.
Fáradt vagyok és bűzlöm a pezsgőtől. Betérve a szobámba megpillantom Nana-t a pizsomájában ahogy az ágyamban alszik. Meglepő, de várható volt. Általában mindig ébren van, ha elmegyek.
Szegénynek választást sem adtam sietségemben, hogy jöhet e vagy nem. Bár így is úgy is nemet mondtam volna. Sok mágus, én egyedül vagyok. Ha baj történik akkor legalább Nana-t nem kell féltenem.
- Tudom és sajnálom. De az utolsó pillanatokban kaptam a levelet sietnem kellett. - érintem meg finoman az arcát és úgy ölelem magamhoz. Tudom mennyire ragaszkodik hozzám, de előbb vagy utóbb megkel tanulnia gondoskodnia magáról. Engem a törvény és az emberek elítélnek. Nagy az esélye, hogy elfognak és bebörtönöznek. Ő meg akkor mit fog csinálni? Talán...Eddie a segítségemre lehetne ebben...
- Hát... kicsit ittam... - vakarom meg a tarkómat. Nana sosem szerette, ha ittam. Nem is tettem előtte mindig sunyiban gurítottam le egy pohárkával, ha már minden kötél szakadt.
- Kikészültem... - sóhajtok fel és elindulva az ágyra esem. Fáradt vagyok. Erőm sincs lefürdeni. De nem akarok büdösen elaludni. Hajaj az élet nagy dilemmája...
- De hoztam neked valamit... - mosolygok rá. Sokat gondolkodtam mit adjak neki. Szinte mindent megkapott tőlem, amit kért. Könyvek, alapanyagok, üvegház. Kicsit nehezemre esett kitalálni mit adjak neki. De végül csak sikerült. A kérdés már csak az tetszeni fog e neki.

From: Rose

- Levelet? – néztem rá kicsit oldalra billentett fejjel.
- Akkor valaki meghívott téged? – mondtam már- már szinte számonkérve őt, de gyorsan kapcsoltam. Ő megteheti, őt nem csapják agyon, ha felismerik. Rólam azt se tudom mi keringhet a nagyvilágban. Neki van élete, nekem meg csak ő van, és a birtok. Néha vágyom arra, hogy megtudjam mi az igazság, hogy Robert megtudja ki vagyok. De ilyenkor úgy érzem, hogy önző lennék, és lehet elveszíteném ezt, amim van most, mert másom nincs. Haza nem fogok menni soha, de soha.
- Sajnálom…, nem úgy értettem – sóhajtom, és egészen addig ölelem, amíg nem prüszkölők, és nem közli, hogy ivott.
- Nem kicsit – morogtam majd nem , de azért éléggé halható volt, hogy cseppet sem tetszik. Nem szeretem, amikor iszik, olyankor mindig van valami baj. Valami, amit nem feltétlen tudok kihúzni belőle, de most ilyen szagosan még nehezen is viselem. Felsóhajtok a kikészültem szót hallva.
- Mindenek előtt megfürdessz, mert orrfacsaró a szagod – jelentem ki, nem kérem, nem parancsolom.
- Aztán pedig mesélsz nekem, hogy miért, vagy mitől készültél ki  - ez már inkább valami parancsféleségként szólt, de még se tudok igazán ráharagudni.
Főleg így, hogy elárulja hozott nekem valamit. Nem tudom milyen érzéstől vezérelve szinte mellé pattantam az ágyra, és odabújtam hozzá bármennyire is orrfacsaró a szaga számomra.
- Mit kapok? És, így most , hogy haragudjak rád? – kérdeztem lelkendezve két tüsszögés közepette, mint ha csak valami gyerek lennék még.
- Akkor azt hiszem a következő a sorrend, fürdés, beszélgetés, ajándék – nyomok egy puszit az arcára, majd felkelek és húzom magammal.

To: Nana

- Igen. A bálokra csak meghívóval lehet elmenni. Ilyenkor, ha illedelmes vagy elmész, de amúgy meg nem éri meg. Minden túl giccses és unalmas. Játszanod kell a jó fiút és mosolyogva bólogatni mindenre. Ami meg még rosszabb az az, hogy a miniszter is ott volt a családjával. - a végére felsóhajtok szinte dühösen. Gyűlölöm a Briggs családot. Beképzeltek, sznobok azt hiszik a törvény rájuk nem vonatkoznak és bármit megtehetnek. HA nem lennék olyan amilyen akkor azt mondanám, hogy én jobb miniszter lennék. De nem vagyok ilyen. A mostani életemben nem. Meg se tehetném, hogy kimegyek az utcára, de muszáj. Elkel viselnem az emberek megvetését és gúnyos megjegyzéseit. De legalább...már itthon vagyok és itt van karjaimban az én kis Nana-m. Hiába nem tudok róla szinte semmit mégsem zavar.
Megjegyzéseire nagyon nem reagálok. Csak fekszem és mosolygok őt nézve. Néha úgy beszél, mint egy anya a fiához. Leszid, de ennek ellenére én vagyok a rangidős. Az én szavamat tiszteli és betartja.
- Amíg nem te vetkőztetsz le addig nem bánom. - mosolygok rá pimaszul míg húz engem a mosdóba. Amint beértünk én kitessékelem a szobából, hogy nyugodtan lefürödjek.
Félórával később már tisztán és vizesen lépek ki derekamon egy száll törülközővel. Eddig nem hagytam neki, hogy félmeztelenül lásson. Megvolt az oka. De most...a fáradtság nem hagyja, hogy a szabályaimat betartsam.
Odalépek a szekrényhez és előkotorva egy bokszert felveszem a törölközőt a földön hagyom.
Az ágy puhaságát élvezve dőlök el behunyt szemmel. Ilyenkor jó, hogy tudom hogy kell használni a mosógépet és normális, jó minőségű öblítőt veszek.

From: Rose

- Igen tudom, vagy is sejtem – néztem a cipőm orrát, mert kicsit szégyelltem magamat azért, amiért számonkértem.
- De te jó fiú vagy – nézek rá döbbenten.
- A mosoly pedig jól áll, úgy jobban tetszel nekem – mondom mosolyogva, majd ha kilehetne vasalni az arcáról kézzel a dühös ráncokat, akkor biztos addig cirógatnám, de így csak egyszer simítok rajta végig, mert tudom, hogy mennyire gyűlöli azt az embert.
- Én? – nézek rá döbbenten. Valahogy ez most eszembe sem volt, vagy nem is tudom, hogy gondoltam. Tény , hogy elakartam vonszolni a fürdőbe, mert nem bírtam a szagát. De tovább nem gondoltam, így kicsit kipirultam jövök kifelé a fürdőből miközben ő maga is kitessékel, mert ezt megint nem gondoltam végig igazán. De amíg vártam rá az ágy közepére telepedtem, és le se vettem a szememet a fürdő ajtajáról arra várva, hogy végre kilép onnan.
Olykor az ajtóhoz léptem, hogy hallgatódzni mikor végez már vajon. Egyszer a kezem is a kilincsre siklott, de utána gyorsan visszapattantam az ágya közepére.
És amikor megjelent vizesen egy száll törölközőben, csak nyeltem egy nagyot, és le se bírtam venni róla a tekintetemet. Aztán nyeltem még egy nagyot, amikor a szekrényhez sétált, és ott öltözött fel. A szemem továbbra is rajta legelt, de most éreztem, hogy más ez a bámulás, mint mikor csak nézem hiányomban. De mi ez? Miért nézem és miért érzem azt, hogy zavarban vagyok, hogy valami kíváncsiság kapta fel a fejét, amit nem igen ismertem eddig. Vagy ismertem csak elfelejtettem? De mi ez? Szabad megkérdeznem, vagy beszélnem róla?
Csak némán figyelem, majd azt is, ahogy behuppan mellém az ágyra. Lehunyja a szemét, mintha csak megfeledkezett volna rólam. Én meg csak némán nézek le rá, mozdulni sem mertem.
- Nem aludhatsz el – súgom kicsit rekedtes hangon a fülébe. Aztán azt veszem észre , hogy a kezem a mellkasán támaszkodik finoman.
- Ne aludj el, beszélgetnünk kell !– súgom újra neki, és visszaülök, a kezemet meg finoman húzom magam után, és valahol a köldöke tájékán kaptam magamhoz gyorsan.

To: Nana

- Azt nem hiszem. - sóhajtok fel. Vajon Nana tudja milyen súlya, következménye van a szakmámnak? Hogy elítélik, megvetik és legszívesebben bedobnának az Azkaban-ba? Mondjuk nem is várom el tőle, hogy tudja. Talán, mert azt gondolom, hogy ha tudja akkor félni fog tőlem, vagy meggyűlöl, bár ennek semmi nyomát nem érzékeltem.
- Neked? - nézek rá kicsit furán. Eddig nem mondott ilyet. Tetszenék neki?
Ez volt az a pillanat mikor hirtelen az agyam lefagyott és képtelen volt egy normális gondolatot összerakni.
Végül csak sikerült elvánszorognom fürdeni. Jól eset a meleg víz ahogy végig folyik a testemen és minden koszt, bűzt lemos magamról. A sampon illata, ami később a tusfürdőével elegyedet. A két virág illatú folyadék lemosása után a hűvös szobámba lépek. Jól esik ahogy a hidegebb légkör a szinte már forró bőrömmel érintkezik.
A szekrénynél egy alsót veszek fel, hogy azért mégse legyek mezítelen.
- Nem alszok csak pihentetem a szemem. - sóhajtok. Ekkor megérzem Nana apró kezét a mellkasomon. Fura érzés, de jól esik. Kezemet az övéhez teszem és megfogom finoman. Jól esik a női gyengéd érintés. Ezért sem tudott apám leszállni anyámról.
Oldalamra fordulok és felkönyökölve őt nézem, mintha csak arra várnék, hogy ő meséljen, de valójában a kérdéseit várom, amiket megkel válaszolnom, vagy nem fogok ma aludni.
- Amúgy, mit kerestél a szobámban? - teszem végül az én kérdésemet.

From: Rose

- Én meg tudom – vonom meg a vállamat, majd nyomok még egy puszit neki. Vésse csak a fejébe. Nekem ő jó fiú. Jól bánik velem, vigyáz rám, és még lehetne sorolni mind azt a jót, amit tőle kapok.
- Nekem – válaszolom kicsit döcögve, de még is érezhetően igaznak hat. Csak megzavart azzal a fura nézésével. Most miért néz rám így? Én meg miért néztem rá úgy, amikor a fürdőből kijött? Pff, valakivel jó lenne ilyenekről beszélni, de nem tudom, hogy ő e a megfelelő személy erre. De, majd ha lesz elég bátorságom megkérdezem, addig még éljen az áldott némaság, és a mosoly.
- Helyes, mert még beszélnünk kell – a kezem viszont ott maradt. Forrónak hatott most a bőre az enyémhez képest, és valami vegyes izgalom, félelem, mersz, valami ismeretlen érzés kezdett kavarogni. De gyorsan visszaránt a valóságba.
- Hiányoztál – hajtom le a fejemet szégyenlősen.
- Miért ittál? – nézel fel féloldalasan.
- Mitől készültél ki? – már jött is a következő kérdés. Vajon most terelni akarom a szót, vagy nem is tudom. Viszont a kezem lassan megszokja, ahol van , épp csak az ujjam begyei nem tudnak nyugton lenni. Az egyik olykor finoman dobol, a másik köröket rajzolgat.
- Történt valami a bálon? – feküdtem oda mellé, és úgy néztem rá, így kényelmesebb volt.
Az ajándék is a fejemben volt még ,de jobban akartam tudni azt, hogy mi van vele. Mi történt. Miért készült ki.
- Vagy útközben? VAgy találkoztál valakivel? - csak jöttek a kérdések sorban, csak mert tudni akartam mi van vele.

To: Nana

A hűvös bőre, az enyémhez képest aprócska keze... megszédít. De nem. Nem engedek a csábításnak. Nana szép nő, de nem tudnék úgy tekinteni rá, hogy megtegyem. Ezért is fordultam az oldalamra, hogy kevesebb ponton tudjon hozzám érni. Valamit mesélt apám. Valami olyasmit, ha egy férfi nem kap elég figyelmet, szeretetet akkor elkezdi igényelni. És nem arra a fajta szeretetre gondolt, amit mindennap tapasztalunk. Inkább arra, amikor egy nő és egy férfi annyira szereti egymást, hogy egy gyermek lesz belőle. Nem vagyok hülye tudom miért van és mi az oka, de eddig ez nem jelentkezett nálam. Én is elértem volna a határaimat? Bárhogy is...kikel tartanom. Nem fogok semmit sem tenni Nana-val.
- Tudom... -suttogom csukott szemmel.
- Mert a bálokon illik inni pár kortyot. Csak felidegesítettek és lett belőle egy üveg... Esküszöm a miniszter unoka öccse felvállalhatatlan. Szerintem drogozik a gyerek. - mesélek egy kicsit. Bár legszívesebben nem gondolnék vissza arra, ami történt.
- Meg volt pár vérfarkas kölyök a bálon...meg pár auror. - folytatom pár mondatban. Az feltűnik, hogy kerüli a témát és nem válaszol kérdésemre. Annyi baj legyen. Nem akarom kihúzni belőle, mert akkor azt hinné valami rosszat csinált. Pedig nem. Egyszerűen csak érdekelt, miért jött a szobámba. Bár van egy sanda gyanúm.

From: Rose

Kényelmesen elhelyezkedtem, de a kezem a kezével játszott. Hol mászkált rajta, mint valami kis emberke, hol rajzolgattam rá, és közben meg őt figyeltem.
- Tudod? – nézek rá kérdőn, bár nem tudom pontosan, hogy mit tud. Hogy hiányzik nekem? Vagy talán másra értette?
- Attól, hogy valaki felidegesít még nem kell inni. De, akkor, amikor én is felidegesítettek még az elején, akkor miattam is ittál? – néztem rá kérdőn, mert ez a kép csak most állt össze a fejemben. Még a kezemmel is megálltam a rajzolgatással. Erre eddig nem is gondoltam. Vajon miattam is?
- Biztos úgy van, ahogy te mondod. Én nem ismerem őt csak az újságokból. Egy biztos , hogy nem valami jóvágású, fura arca van – jegyzem meg miközben elgondolkodom, és felidézem magamban azt, akiről szó van.
- Voltak ott vérfarkas kölykök? – kapom fel a fejemet. Az aurorra kiráz a hideg. Amennyire tudom ők nem jók, és habár vannak már pozitív nézetek a farkasokkal kapcsolatban, még mindig vannak ellenlábasok is.
- Ők is italt fagyaszthatnak, mint én ? – gondolkodtam hangosan.
- Mivel idegesítettek fel? A farkasok voltak? – néztem fel rá újfent, és újra köröket rajzolgattam a karjára.
Közben Sparkles is felkelt végig dörgölőzött rajtunk, majd leugrott az ágyról, és elment valahová. Mosolyogva néztem utána.
- Ő mindig itt van, ha magányos vagyok,de örülök, hogy végre itthon vagy, és nem vagy ital szagú meg minden egyéb – hajolok közelebb hozzá és megszimatoltam kicsit.

To: Nana

- Igen. Tudom. Sok mindent tudok csak jobban szeretem tőled hallani, mint a fejedhez vágni. - mondom neki. Tény sok mindent tudok és szemmel tartom, de eddig úgy gondoltam jobb, ha nem tud róla. Nem tudtam, hogy reagál rá.
- Te még nem tudtál úgy kihozni a sodromból, hogy megforduljon a fejemben. - kuncogok halkan. Az elején mikor még félt tőlem, akkor inkább a türelemre mentem rá. Tudtam, hogy megfog szokni előbb, vagy utóbb. És lás csodát megszokott. Talán túlságosan is. Szeret velem aludni és velem lenni. Bár mivel én vagyok neki az egyetlen, amije van így érthető.
- Amiket hallottam csak több okom lett, hogy távol tartsalak a Briggs családtól. - mondom el a véleményemet. Általában nem szolok bele, hogy mit csinál, mit akar. És ez így van rendjén. Lassan megtanul önállósodni. Talán még főzni is megtanul tőlem, ha már mást nem tudok neki tanítani.
- Igen voltak, egy kettő. Ők ott diákok és a tanárok engedték meg, hogy legyen alkohol a bálon. Gondolom akkor ihatnak egy bizonyos mértékig. - mondom el gondolat menetemet. Nem is értem, hogy gondolhatták ezt az alkohol dolgot. A diákok kiskorúak és rossz ötlet "az éhes kecske elé káposztát tenni". Ebből könnyen lehetnek balesetek. Ezért is jó, hogy nem vittem Nana-t. Ha valamelyik részeg állat neki megy akkor nem is tudom...az tuti, hogy kivágtam volna az ablakon.
Nézem ahogy a kandúr elmegy mellettünk ki a szobából. Szép nagy macska. Szinte az egyetlen a környékünkön. Gyerekkorom óta itt él. Még karácsonyra kaptam a szüleimtől és azóta sem ment el.
Nana mondatára megemelem kezem és lágyan megsimogatom az arcát. Kedvelem Nana-t gondolom eléggé látszik is. Nem hagyom, hogy bárki bántsa. Ha kell eladom a lelkem, csak őt biztonságban tudhassam.

From: Rose

Gyanúsan nézek rá, és kicsit dühös is vagyok.
- Szóval tudod, és sok mindent – ismételtem el.
- Te figyelsz engem? – nézek rá kíváncsian. Ez kicsit vegyes érzésekkel tölt el. Most nem bízik meg bennem és azért figyel, vagy mert kíváncsi rám, vagy miért?
- Mit nem vágsz a fejemhez? Ha hibázok? – újra csak kérdőn pillantok rá, mert nem tudom miket tudna a fejemhez vágni. Kicsit talán ingerülten kérdezek rá ezekre, de csak azért, mert ő tudja, én meg nem a válaszokat.
- Ennek azért örülök – nevetem el magamat megkönnyebbülve.
- De mások miatt sem kellene – jegyzem meg hallkan. Az ivás sosem jó.
- Nem is szeretnék a közelükbe menni, jó itt nekem, ahol vagyok, veled. Én itt vagyok otthon, és jól vagyok itt. Szeretek itt lenni, a politika pedig egyáltalán nem érdekel, ahogy furcsa arcú ficsúrok sem – aztán figyelek arra, amit mond. Diákok, tanárok…Már idejét se tudom mikor volt az, hogy ilyen dolgok közelében voltam.
Néha kicsit hiányzik ez. Egy normális élet, ahol tanulok, vannak barátaim, de tudom, hogy ha kilépnék a nagy világba, akkor megtudnám magamról az igazat. Mások is megtudnák talán. És nem tudom mi ez az igazság. Félek megtudni.
- Furcsa lett volna velük találkozni – sétáltatom az ujjamat a karján megint egészen a válláig, aztán visszafelé meghúzom.
A simogatásra közelebb bújtam, és sóhajtottam egy nagyot megkönnyebbülés jeleként.
- Találjunk ki valamit, ami jobb, mint az ivás kiakadások ellen, mit szólsz? - suttogom, mintha csak valami titokra készülnék.
- Első ötlet az összes alkohol eltűntetése a házból – vigyorgom neki.
- De mielőtt megteszem ,azt mondtad, hogy hoztál valamit, és igazából nekem is van egy kis meglepetésem számodra – ezt megint suttogtam.

To: Nana

- Azt nem mondtam. - a hátamra fordulok. - Csak, ha az érzéseidről van szó, vagy a gondolataidról azokra nem akarok rákérdezni. Jobban szeretném, ha te magadtól mesélsz róluk. Ha jobban tetszik akkor csak az elméről szerzet tudásomat gyakorlóm rajtad. Próbálom kitalálni mit érzel, gondolsz, de nem kérdezek rá. Ennyire nem akarom játszani a pszichológust. - magyarázom el neki a dolgot. Ha sok időt töltesz el azon, hogy mi milyen hatással van az elmére sok mindent megtanulsz. Plusz mivel függ tőlem és vár, meg haragszik rám amiért sokáig elvagyok az annak a jele, hogy hiányzom neki.
- Az, hogy iszok az had legyen az én problémám. Ameddig nem teszek olyat ittasan, amit megbánok addig el vagyok vele. Ne fáraszd ezzel magad. Az ivás az nem csak a feszültségem levezetésére használom. Ez amolyan...tisztelgés. - apám gyűjtötte össze ezeket a méreg drága, több száz éves whiskyket. Azon a karácsonyi napon nevetve felelte anyámnak, hogy ő ezt mind megissza, még ha a halála napjáig is tart. Erre tessék pár óra múlva már a sírját ástam. Akkor fogadtam meg, hogy én teljesítem kívánságát és kiiszom az italokat.
- Tudom. Rég voltál már iskolában. Szokatlan lehet neked diákokat látni. Főleg, hogy nagyon nem mozdulunk ki. - nézek rá. Ám a kijelentése, hogy ő is csinált nekem valamit meglep. Mit kotyvasztott össze míg távol voltam?
De, hogy oda tudjam adni az ajándékot felállok és megkeresve zakómat a belső zsebbe nyúlok. Egy dobozkát dugok a hátam mögé és úgy lépek oda hozzá. Régi családi ereklye. Anyám medálja. Sokat ér és jó állapotban van. Odanyújtom neki a dobozt és kíváncsian várom reakcióját.

From: Rose

Megkönnyebbülve veszem tudomásul, hogy nem megfigyel, csak figyel rám. Tényleg figyel rám. Hirtelen ölelem meg miközben épp fordul a hátára, így a mellkasán kötök ki.
- Ígérem egyszer elfogok neked mondani mindent, ami jár ebbe a fejecskébe, de még nem állok készen – mondhatnám úgy is, hogy nem elég még a bátorságom, az akarat arra, hogy más életet éljek. Félek a való élettől. Ez itt nálunk olyan, mint egy mese, csak mi vagyunk. De jól tudjuk, hogy olyan nincs, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak.
- Ebben a fejecskében túl sok minden van, de leginkább rendetlenség még mindig, de egyszer helyre kerül minden, és tudom, hogy segíteni fogsz benne. Viszont ahhoz lehet, hogy több ilyen beszélgetésre lenne szükség, és akkor nem csak az én fejembe rendeződnének a dolgok – támasztom fel a fejemet a mellkasán a kezeimmel.
- Jó , de … Akkor mérték bevezetés, vagy valami. Vagy igyál, csak ne azért, mert kiakadsz valamire, vagy valakire. Legyen annak az ívásnak, akkor valami más jelentése, ahogy mondod te is , hogy tisztelgés- bár nem tudom mi előtt pontosan .
- Jelente ez a tisztelgés, hogy jó dolog, akkor talán én is más szemmel nézek rá , mit szólsz? – pillantottam rá kérdőn.
Abban igaza van, hogy szokatlan lenne a diákok látványa. Meg bármilyen közéleti eseményen való megjelenés. A birtok határát is óvatosan lépem át, és csak vele. Talán egyszer -vagy kétszer léptem meg ezt a dolgot teljesen egyedül, de akkor se mentem túl messzire.
- De jó nekem így, még ha olykor elgondolkodok az ilyen dolgokon, mint diákok – sóhajtva engedem, hogy felálljon. nézem, hogy hová megy, mit csinál, majd feltérdelek az ágyra, amikor visszafelé jön, és kíváncsian figyelem, kutatom, hogy vajon mit hozott. Ha a háta mögött van, akkor kicsi, és igen, egy kis dobozka.
Nem mondanám, hogy lassan nyitottam volna ki a dobozt, mert nem. Viszont mikor kinyitottam, és megláttam mi van benne szám tátva maradt.
- Az enyém? – hülye kérdés, de na. Óvatosan emeltem ki a dobozból a medált, látszik rajta, hogy nem mai darab, de még is annyira szép.
- Köszönöm, ez …ez gyönyörű – suttogtam, majd pattantam is fel, hogy megöleljem.
- Segítesz felrakni? – kérdeztem tőle.

To: Nana

Hagyom, hogy Nana megöleljen, én karomat a hátára teszem és finoman, lassan simogatom meg.
- Nem kell sietni. Ráérünk. Nem is kérem, hogy kényszerítsd ki magadból. Majd ha készen állsz akkor megkeresel. - mosolygok rá szelíden. Sosem kértem tőle olyat, amit nem akart. Vagy legalábbis akkor nem, ha volt más lehetőség. Nem kényszerítettem rá a tanulásra és semmi másra sem. Nem kértem tőle, hogy segítsen be a pincében. És ez lett volna az utolsó dolog, amit megtennék vele. Nem akarom, hogy részt vegyen a munkásságomban, elég ha tud róla.
- Mértéket tudok tartani. Csak van mikor eljutok arra pontra, hogy már nem tud érdekelni. - simogatom továbbra is a hátát, néha a vállát érem. Mikor szóba kerül az ajándék felkelek és a zakómért megyek. Az éjszaka közepén, pont zárás előtt értem a bankba, hogy kivegyem a medált. Anyám nagy becsben tartotta első dolga volt berakni a bank biztonságos falai közé. Most, hogy ő sincs az enyém. És én most Nana-nak akarom adni.
Kíváncsian várom reakcióját és mikor meglátom a csodálkozását elmosolyodom. Látom rajta, hogy tetszik neki és ez boldoggá tesz. Ha feláll és oda adja a medált akkor a nyakába teszem. Szépen áll rajta. Egy kék medál benne egy rózsa, ami a Rose famíliát jelképezi. Nem vagyok nő, így nekem nem állna jól és nem is tartok rá igényt. Legalább most van valami kézzel fogható dolog tőlem és nem csak az a pár mulandó dolog, amit nem tud magával vinni. Ha esetleg úgy dönt, hogy akadémiára menne akkor ezt magával tudja vinni. Ha esetleg nem tetszik neki, vagy megharagszik rám és elakar menni akkor eladhatja és lesz pénze magára. Ez most már az ő döntése, nem az enyém, hogy mi lesz a medál sorsa.

From: Rose

Örülök, hogy egyet ért abban velem, még ha én nem is mondtam így ki, de ráérünk, nem kell sietni a mondandó dolgokkal. Egyszer biztos, hogy fogom kérni, ahogy kértem már, vagy mondtam dolgokat, de most a kialakulthelyzet jó. Mondhatni kényelmeshelyzet talán, de még sem tekintek így rá.
- Én mindig megkereslek – tettem szinte egy ígéretet neki ezzel. Én tényleg mindig megfogom keresni. Akkor is , ha esetleg nem számít rá. De olyan ő nekem, mint a levegő. De azt is mondhatnám, hogy élet. Igen, az életet jelenti számomra, mert ha ő nincs, akkor lehet még mindig egy sötét pincébe lennék, de már megőrülve.
- Akkor azon a ponton gondolj arra, hogy mi előtt tisztelegsz az ivással, és hogy azt a dolgot nem árnyékolhatja be semmi rossz. Ehhez mit szólsz? – néztem rá kíváncsian. Nem szeretem, amikor eljut arra a pontra, amikor nem érdekli már mennyit iszik, vagy miért iszik. Lehet, hogy őt nem érdekli, de engem nagyon is.
A medálnak nagyon örültem, akkor néztem meg tüzetesebben, amikor a nyakamba rakta.
- Nagyon köszönöm, ez mindig segíteni fog, amikor nem vagy itt – öleltem meg.
- Ez a rózsa a családodat jelképezi ugye? – néztem újra a medálra, és hihetetlenül boldog voltam.
- Ezt nem lehet szavakkal megköszönni – ismételtem magamat, mert tényleg oda voltam tőle, meg attól, hogy tőle kaptam. És ezt nem kértem, ezt magától adta. Újra megöleltem, és most adtam mellé, vagy két puszit is, hanem hármat.
- Mindig hordani fogom , de most gyere, vagy is …-néztem végig rajta.
- Lehet valamit fel kellene venned, mert az üvegházik akarlak vinni , vagy megvársz itt, és behozom, de nem szabad elaludnod – mondtam neki nagyon komolyan.
- Nem, nem, jössz velem, akkor biztos nem alszol el – vigyorogtam még mindig a boldogságtól.

To: Nana

Nana sosem tudott kihozni úgy a sodromból, hogy ivásra késztessen. Jó, ha valami hülyeséget csinált például nem itta meg a főzetet akkor az ő és mások érdekében intézkednem kellett, de sosem bántottam, vagy ittam utána. Sőt még csak lese szidtam, tudtam, hogy a bűntudat bőven elég neki nem hiányzik, hogy még én is leszidjam.
- Hm... - gondolkodom el azon, amit mondott. Tudom, hogy gyakran iszok, de akkor csak pár kortyot a megkezdett whisky-ből.
Az, hogy tetszik neki a medál boldoggá tesz. Legalább a medál sem fog a bankban porosodni, hanem használják, ahogy megérdemli. Mikor elgondolkodtam az ékszer sorsáról akkor nem volt kérdés, hogy Nana-nak adom.
- Igen. Rose család a fehér rózsáiról híres generációk óta. Ezt a rózsa is jelképezi minden Rose tagnak készült ékszereken. Bár az én jelképem nem a rózsa...de attól még ápolóm a rózsákat. Még, ha nem is lesz örököse a Rose családnak. - mesélek egy kicsit a családom történetéről. A családban én vagyok a nagy kivétel. Az aki abból keresi kenyerét, hogy vérfarkasokat kínoz és eladja őket. Az egyetlen a családban, aki becstelenül keresi a kenyerét. A családfőkkel ellentétben én nem jártam végig az iskolát, nincs egy normális állásom és szigorú sem vagyok. A család szégyene, a legalja, a fekete bárány.
Az ölelésre elmosolyodom és szorosan magamhoz bilincselem karjaimmal Nana-t. Mindig mikor megölel melegség tölti be a mellkasomat. Egy olyan melegség, amit nem akarok elengedni.
Szavai, hogy öltözzek fel nem is kérés alapúak inkább parancsol. Úgy látszik valakinek jön meg a bátorsága. De, ha már így készült nekem valamivel akkor felöltözöm. Magamra rángatok egy nadrágot és egy pólót. Mikor végeztem Nana elé állok, hogy vezessen. Meghagyom neki az irányítás élményét, bár mindketten tudjuk így is úgy is én vagyok a főnök.

From: Rose

Már az mosolyt csal az arcomra, hogy látom elgondolkodott ezen az ivásos dolgon. Ha már gondolkodik ezen az már jó jel, mert ha más nem, akkor ez a beszélgetés biztos az eszébe jut. Vajon máskor eddig nem jutottam az eszébe, amikor ivott? Tudja, hogy nem szeretem. Vagy szokott erre gondolni, de annyira kiakad, hogy nem hat rá? Jó lenne ilyenkor a fejébe látni, és ezt most talán le is tudja olvasni az arcomra, mert nagyon vizslattam az ő arcát. Minden egyes mimikáját, hátha leolvasok róla valamit.
Továbbra is elgondolkodva hallgatom, és a medált simogatom szinte.
- Miért neked mi a jelképed? – néztem rá kíváncsian, mert nem értettem. Ő is Rose, ő is a Rose családból származik.
- Miért ne lenne örököse? – néztem rá kíváncsian, bár amennyire tudom egy nőt se láttam a közelében, nem is nagyon járkál el. Ez a bál is váratlan volt. Fejben tovább gombolyítottam a fonalat, egészen addig, hogy egyetlen nő van , egyetlen, akivel állandóan van. Én.
Csak a szoros ölelés térít magamhoz a gondolat folyamból, ami teljesen ledöbbentett. Aztán végre öltözünk, én pedig még mindig zavarosan álldogálok, mert valami a fejembe fészkelte magát.
- Tudom, hogy fontosak neked a rózsáid, és hogy a szüleid sírjánál is vannak. Ezért kicsit dolgoztam, és …kereszteztem, dolgoztam, teszteltem – magyarázom az üvegház felé haladva, mert addig sem kell gondolkodnom, ahonnan halvány fény szűrődik ki. Az ajtóban meg is torpantam.
- Szóval a rózsák télen nem hoznak virágot, csak az üvegházban, viszont a kert olyan szép télen, és hiányoznak belőle a csodás Rose rózsák…Meg este igaz csak bimbóba vannak, de csak holdfényben látni őket – amiről megtudjuk, hogy nem mindenkire vannak jó hatással.
- Szóval mondjuk úgy, hogy kis varázslás árán, meg keresztezések árán, ügyelve arra, hogy más virágokra nem porzódjon át a méhecskék által, kifejlesztettem neked egy rózsát, ami ….éjjel világít, télen virágzik , így mindig tudsz friss , nyílórózsákat vinni a szüleid sírjára, vagy mellé ültetve…-kíváncsian néztem az arcát, amikor kinyitottam az üvegházam ajtaját, és beengedtem. A halvány fényt egy rózsa adta, igaz csak egy tő…De az ővé…Az ő rózsája. Néztem kíváncsian vajon mit szól hozzá, tetszik neki, vagy sem. Aztán meg nem tudom mi, de valami azt súgta, hogy a következőt mondjam:
- Segítek az örökösben….- néztem ma cipőm orrát.

To: Nana

- A sarló alakú hold, ami a pecsétemen is megtalálható. Erről ismerik fel, hogy én írtam. Egyedül a kék viasz nem változott. - mondom neki. A kék szín képviselte a családomat. A fehér és az indigókék párosítása volt a jellemző. A bálokon a Rose család ezekben a színekben jelent meg...úgy ötven évvel ezelőtt, mikor még számított milyen színekben jelennek meg az előkelők. Én csak egy fehér rózsát tűzök a zakómra, úgy mentem most is a bálba.
- Mert se az árvaház nem adna önszántából nekem gyereket, meg nincs olyan nő ebben az országban, aki önszántából kihordaná. - mondom neki. Ezek csak formalitás kérdése. A legnagyobb ok amiért nem vállalok gyereket az én magam vagyok. Nem állok készen az apaságra szerintem. Nem vagyok egy apa figura, nem tudnám felnevelni. Hiába sajnálnám, ha kihalna a Rose család,de én nem lehetek apa. Nekem nem lehet gyerekem. Se most, se később. Nem akarom, hogy az a gyerek olyanná váljon, mint én, vagy rosszabbá. Magamat ismerve kitelne tőlem.
Végül elindulunk az üvegház felé. Anno Nana kérte tőlem én meg megadtam neki. Csak egy hetet kellett várni, hogy elkészüljön. Közben hallgatom Nana szavát, hogy mit alkotott. Már most az elképzelés is egészen meglep. Nem gondoltam volna, hogy ennyire belemerül ebbe. Sőt az, hogy gondolt rám igazán jól esik.
Mikor kinyílik az ajtó megpillantom a szerzeményt. Gyönyörű és sokat jelent. Nem csak nekem neki is.
Nem reagálok semmit, legalábbis úgy tűnik, mintha nem tetszene, de egy határozott mozdulattal megragadom Nana kezét és magamhoz húzom. Szorosan ölelem és egészen hozzá bújok. Nem is tudom, hogy mit mondjak. Sokat dolgozhatott vele.
- Köszönöm. - súgom a fülébe. Egészen sokáig öleltem így, míg meg nem halottam egy bizonyos mondatot. Lepettségemben eltávolodtam Nana-tól és őt néztem.
- Tessék? - kérdeztem tőle. Nem tudom, hogy jól halottam e, de nem kérhetek tőle ilyen dolgot. Még csak húsz éves előtte áll az élet nem dobhatja el a lehetőségeit ilyen könnyen.

From: Rose

A hold szóra felnézek rá. Kicsit kiváncsian, kicsit kérdőn, és talán vegyül bele valami más is.
- Akkor én is benne vagyok – mosolyodom el.
Ritkán mesél a családi dolgairól, de főleg arról, hogy ő miért ennyire különböző. És most valahogy úgy érzem, hogy nem illőnek tartja magát, vagy is nem a családjába illőnek. Vajon ezért váltott rózsáról Holdra?
A gyerek témára nem tudok neki mit mondani. Érzem, hogy ezt érzi igaznak, és kész ténynek. Így most nem is foglalkozok vele , legalább is hangosan nem. De a fejemben számtalan dolog végig játszódott. Számtalan lehetőség, csak épp azt nem tudom, hogy miért nem él ezekkel. És megint csak odajut a gondolat vége, hogy én miattam.
Ahogy megragadja a kezemet, és magához húz már bújok is, amennyire csak lehetséges. Szeretek így lenni, szeretek a közelébe lenni, szeretem, amikor ilyen. Ilyenkor azoknak a kiakadásoknak semmi nyoma, ahogy a gondos ráncok is eltűnnek a homlokáról.
Nem tudtam neki mit adni úgy,hogy ne tudjon róla, hiszen ha kérek valamit, akkor arról ő tud. Sokat gondolkoztam, hogy mi lehetne a megfelelő ajándék, és erre az egyszerű, de még sem az ajándékra gondoltam számára. Most valahogy úgy érzem, hogy fel sem érhet a medálhoz, amit én kaptam tőle, de még is érzem az örömét, a boldogságát, aztán hirtelen megszakad ez, mert eltávolodik. Legszívesebben most nyüszítenék, hogy kérem vissza az ölelést.
- öhm…úgy értem, hogy segítek…Nyugodtan járt el többet, én meg leszek -legalább is azt hiszem, bár most valami fáj ott benn, hogy ezt mondtam neki, és nem értem most miért van ez.
- Tudok magamról gondoskodni – jó részt.
- Már a főzetet is eltudom készíteni , még ha utálom is , de innenstől zokszó nélkül megcsinálom, megiszom – bizonygattam neki.
- Nem akarlak a birtokra láncolni, meg …..hozzám- suttogtam a végét, mert az valahogy még jobban fájt, mint az a másik mondat. De így van, neki van élete, nekem nincs. Én talán a világ számára már nem létezik, de ő igen, hiszen bálba is hívják.
Nem tudom, hogy leszek meg, ha többet lesz távol. Valamilyen szinten fájdalmas lesz, de csak hozzászokom, ahogy hozzá is hozzá szoktam, meg az itteni élethez.

To: Nana

Nehezen hiszek a fülemnek, mikor megölelem Nana-t. Remélem csak viccnek szánta, vagy valami. De amikor elkezdi megmagyarázni, hogy is érette akkor nem dühöt érzek, nem is háborít fel, inkább elszomorít.
- Nana... - lépek hozzá közelebb és finoman megérintem az arcát. - Nem azért nem járok el, mert magadhoz láncolsz. Szimplán nem akarok. Amúgy sem tehetném. Nem vagyok egy jó fiú az emberek szemében ezt te is tudod. A hírnevem negatív irányú nem mászkálhatok csak úgy. Szerinted miért nem vittelek a bálba? Vagy miért nem megyünk el gyakrabban? Miattam. Az, hogy nem törik ránk az ajtót és hurcolnak el a börtönbe az már maga egy csoda. Őszintén...én abban reménykedem, hogy megjön a bátorságod és elkezdesz csavarogni. Aztán összeszedsz magadnak egy pasit és éled az életed úgy ahogy akarod. Lehet, hogy azt hiszed, hogy nem de neked megvan az esélyed egy jobb életre. - hangom kicsit szomorkás és ezt én is bevallom. Nehezemre esne elengedni magam mellől, de elkel. Ő jobb sorsot érdemel, mint itt porosodni mellettem.
- Mennünk kéne. Késő van. - hangom kicsit komor és elindulok vissza. Fáradt vagyok. Így is tovább maradtam fent mint kellett volna. Ez a beszélgetés...nehezen fog kimenni a fejemből, ezt garantálom.
Csendben, szótlanul mentem végig az emeleti folyosón. Gondolkodás nélkül mentem be a szobámba. Be se zártam az ajtót tárva nyitva hagytam és úgy dőltem az ágyra. Alkaromat szememre helyeztem és sóhajtotta. Csak pár óra és kelthetem Nana-t, hogy öltözzön fel. Még van hátra valami, amit adni szerettem volna neki. De ahhoz bekell menni a városba. Bemehetnék én is, de ez egyo lyan ajándék, amit nélküle nem vehetek meg. Ha már a születésnapját nem tudom akkor legalább a karácsonyt ünnepeljük meg.

From: Rose

Szinte a kezébe fektettem, simítottam az arcomat, ahogy megérintett. Viszont, amiket mond…Egyszerre szomorítanak el, és dühítenek.
Sajnálom, hogy így él, meg azzal kell foglalkoznia, amivel. Talán bátorítanom kellene, hogy hagyja abba. Csak abba lehet hagyni. Aztán, amikor azt mondta, hogy csavarogni kezdek, bepasizok… Dühösen néztem rá, hogy miért akarja ezt, miért várja ezt el tőlem. Nekem ott kinn nincs életem. Ő a megmondhatója annak is, hogy a farkasokat mennyire lenézik.
- Menni – morogtam mérgesen, és elindultam befelé. Nem is tudom hol váltak el útjaink a házban, de most mérges voltam rá. Miért akar elküldeni? Miért akarja, hogy más életet éljek? Nekem ez az élet pont megfelel. Itt vagyok valaki, az ő valakije. Itt szabad vagyok, önmagam lehetek. Vele lehetek, vigyáz rám. És ezek a dolgok pont elegek nekem. Miért akar ettől megfosztani?
Nem tudom, hogy kerültem az ágyamba. Miután elváltunk még vagy 2, 3 kört biztos leírtam a házban némán sétálgatva. Aztán valahogy még is az ágyamba kerültem, és a sok furcsa gondolat elnyomott.
Nem is bántam, hogy most külön váltunk, mert nagyon mérges voltam rá azért, amiket mondott. Ha szavakkal nem is adtam a tudtára gesztusokból, tartásomból biztos érezte, tudta, mert ő tud mindent, ahogy mondta, csak azt várja, hogy megszólaljak, felbátorodjak. De most ez….ez nem az a pillanat volt, mert féltem attól,hogy olyat mondok, amit később megbántam volna.
Pedig úgy szerettem volna ma vele aludni, hozzá bújni, olyan szépen indult az este azután, hogy hazajött, majd mindent elrontott egy röpke pillanat alatt. Ilyenkor nem érzem a hiányát, ugyan akkor fájó érzés ez.