Nehéz elhinni, hogy nem sikerült megszereznem a tollakat. Általában mindig megszerzem, amit akarok és most egy rakás pénz elvesztettem. Igaz nem olyan vészes, mert nem állok rosszul van elég pénzem a bankban, de az önbizalmamnak eléggé betett. Arról nem is beszélve, hogy egy gyerek, egy kislány tett nekem keresztbe. Jó, jó az én hibám is, nem kellett volna lenéznem. Aztán meg hallgathattam Nana szidását, hogy megint egyedül hagytam a semmiért. És ma is kapni fogok tőle. Nem szereti, ha iszom, de most kell. Egy jó hideg sör az, amit most kívánok semmi más. Otthon csak whisky van, így kénytelen voltam eljönni. A nyirkos, hűvös, nedves utcán gyalogolok végig. Nincs valami jó idő. Tipikus őszi hangulatnak nevezném. Az égbe emelkedő kőfalak, a csend, a szagok, mind olyan hangulatot keltenek, mint mikor áldozat vagy és valaki mögötted lohol utánad, hogy a hátadba szúrjon egy kést. Itt nem is lenne olyan meglepő. Szinte mindennapos az ilyesmi. Most mondhatnám beképzelt fiúcska ként, hogy én nem ehhez vagyok szokva kérem a vörös szőnyeget, de akkor hazudnék. A pincém is hasonló lehet. Csak ott a vér, verejték, szenvedés is érződik. Nyomasztóbb. Egy olyan hely ahol egy pszichopata élheti ki frusztrációit olyanokon, akik egy bizonyos személyre hasonlítanak. Aki túléli az túléli, aki nem az nem. Ilyen szabályok mennek ott a föld alatt. Egy olyan helyen, ami nem volt hozzá tervezve a kúriához. Halk sóhajjal lépkedem a kövön, mit sem törődve, hogy cipőm hangtalanul koppan minden egyes távnál. Sosem tudtam hangos lenni. A Roxfort-ban is, amikor kisurrantam az éjszaka közepén sosem kaptak el. A lépteim teljesen hangtalanok voltak, a kezemet meg nem volt nehéz féken tartani. Szerintem még a mai napig sem tudják, hogy időközönként kisurrantam. Az utam egyenes volt. Nem kellett kacskaringóznom a sikátorok között, de megpillantottam valamit. Egy alak suhant el az egyik szűkösödésnél. Normális esetben nem foglalkoznék vele, de valami nem hagyott nyugodni. Túl ismerős volt nekem... Elkezdtem követni, diszkréten. Meghagytam a távolságot. Csak tudni akartam honnan ismerem, semmi mást.
From: Rose
Vendég
Kedd Dec. 31, 2019 6:40 pm
Bertie & Rose & Gina
A Zsebpiszok köz. Az a hely, ahova józan szülők sosem engednék be a gyerekeiket. Nos, mint tudjuk nekem nincsenek szüleim. Senkim sincs. Az apámnak nem voltak rokonai, az anyáméi meg lemondtak egy olyan fattyúról, mint én. Kinek kellenek? Nekik nem kellettem én, most már ők sem kellenek nekem. Megtanultam boldogulni. Úgy ahogy. Nem mindig törvényesen, vagy jól, de boldogulok. Szóval a Zsebpiszok köz. Az őszi szünetet egy mugli nevelő intézetben kéne töltenem. Nem volt könnyű kisurranni. Hazudok. Könnyű volt. Ostobák. A neheze vissza érni lesz, mielőtt létszámellenőrzést tartanak. Mindegy, addig van bőven időm. Most pedig úgy surranok a nyirkos utcákon, mint valami ragadozómacska. Puhán, finoman, és fürgén. A hangtalan osonás az egyik védjegyemmé vált lassanként. Határozott céljaim vannak. Tudom hova megyek. Mindig tudom. Ennek a helynek a mocska már lassan beitta magát a bőröm alá. Elsurranok két alkoholista részeg mögött, akik egymást lökdösik. Szánalmas. A hajam az őszi szélben még éppen meglibben, mielőtt végleg eltűnök egy mocskos kapualjban. A cél Bertie üzlete. Többnyire ha nincs hova mennem nála húzom meg magam. A kettőnk kapcsolata elég összetett. Néha ellátom a Tiltott Rengeteg kínálta ritka alapanyagokkal. Termesztek is ott ezt-azt... néha a kifutófiút... izé lányt játszom, néha pedig könnyű pénzt keresek némi illegális szerencsejátékkal. Csalok. Mindig csalok. Kártyában úgy 4 éves korom óta számolom a lapokat. Onnan már csak egy lépés, hogy soha ne veszíts. Ez mellett a zsebtolvajlás már csak könnyed játék. Most viszont pénz kell. Sok pénz, ha Luluval folytatni akarjuk a madaras projektet. Nem várhatok tőle mindent. Még ha az ő családja jó módú akkor sem. Ennyire azért nem lehetnek gazdagok. - Bertie...! Bertie! Itt vagy? Megjöttem. - lépek be az üzlethelyiségbe. Mivel egyenlőre nem látom, ezért odalépek a patikamérleghez, amin az árut szokta kimérni a vevőinek, és a táskámban kezdek kotorászni az alapanyagok után, amiket hoztam. Elkezdek kipakolni a tértágított válltáskámból a pultra. Kedvenc dílerem meg majd csak előkerül. A kérdés már csak az hogy, hogy a pokolba kérjek tőle újabb szívességet... Utálok valakire utaltnak lenni. Főként, hogy tudom ő sem más, mint a többi. Mindig meg van a maga haszna a kis ügyleteinken...
Nem sok embernek volt szabad bejárása a lakásként és "boltként" funkcionáló albérletembe, Ginán és néhány szerencsétlen kölykön kívül, akiknek ezen túl egy híd alatti kartondoboz maradt volna csak, egyedül az épp aktuális csajom járhatott kedvére ki és be - habár ezt is át kellett volna értékelnem, amióta az egyikük ellopott tőlem több kiló anyagot. Gina Accipiter valószínűleg nála is könnyebben lenyúlhatott volna, de kedveltem azt a gyereket, életemben nem találkoztam még ilyen talpraesett és okos kislánnyal. És ha önmagában nem lenne elég, hogy borzasztóan sajnáltam őt, még ott volt az a tény is, hogy kicseszettül hasznos kölyök volt. Zsebpénzért dolgozott nekem, átvertünk másokat lepukkant kocsmák kártyaasztalainál és a Roxfortból is hozott nekem olyan alapanyagokat, amiket máskülönben aranyáron tudtam volna beszerezni. Engem pedig nem vetett fel a pénz, mert hiába jó üzlet a drogbiznisz, de ha kicsiben csinálod, akkor összesen egy egérlyuk méretű lakásra futja belőle az Abszol úton. A nagykutyák sok pénzt szakítottak, én nem tartoztam közéjük és őszintén szólva nem is vágytam rá. Nem akartam én örökké ezt csinálni... Egyszóval a szemem sem rebbent, amikor a szomszédokkal való veszekedés után visszatértem a lakásba és ott találtam Ginát a pult mellett, a táskájában kotorászva. Az albérletem kicsi volt, mindössze három helyiségből állt: egy konyha-bolt-nappali funkciót betöltőből, itt szolgáltam ki a vevőket, innen nyílt egy ajtó a hálóba és a fürdőbe. A pulton szokás szerint ott ültek az utcáról összeszedett, tépett fülű és meglehetősen barátságtalan macskáim. - Helló, kölyök - dobtam le Kormit és Cirmit a padlóra, akik éppen próbáltak beleenni abba, amit Gina hozott nekem. - Meddig maradsz? Ettél ma már? Külső szemlélő számára nevetségesen apáskodó kérdések lehettek ezek annak fényében, hogy néhány óra múlva valószínűleg egy kocsmában fogunk ülni Ginával, ahol ő csalással kisebb vagyont szerez nekünk kártyán, amin aztán hosszas egyezkedés árán tudunk csak megosztozni. A magam módján vigyáztam rá, aludhatott a kanapén és adtam neki enni, bevertem volna érte néhány keménykedő alak képét, de ennél több gyereknek illő biztonságot nem nyújthattam neki. Nem mintha rászorult volna, valószínűleg látott ő már rosszabbat is rövid élete alatt, mint néhány gramm eladott vagy éppen általam elfogyasztott drogot, a kártyacsalás pedig egészen komolytalan vicc volt. Kettőnknek mindenképp. Felemeltem az egyik befőttes üveget, amit ő rakott ki a pultra. - Egy kibaszott angyal vagy, remélem tudod. Pont kezdtek kifogyni a készleteim - kocogtattam meg az üvegre ragasztott "aszfodélosz" címkét.
I am one of those melodramatic fools, neurotic to the bone
No doubt about it
Vendég
Szer. Jan. 01, 2020 8:50 pm
To: Gina, Gilbert
Eléggé hangulatos az ahogy itt sétálgatok az árnyékban. A nyirkos utca és a tudat, hogy nesztelenül követek egy nálam alacsonyabb személy, aki valamiért ismerős nekem eléggé új nekem. Nem szoktam másokat követni, a saját dolgommal foglalkozom. De most, amikor azért jöttem el otthonról, hogy igyak ez eltereli a figyelmem. Közben azon agyalok ki lehet ez. Hm... Nálam alacsonyabb, fiatalabb, egy lány, szőke haj. Hát persze! A kis csajszi, aki belekontárkodott a dolgomba és, majdnem eltörte a csontomat a kígyójával. Mit keres itt? Tudtommal még tart az iskola. Vagy nem? Hányadika van? Mindegy is. Akkor sem kéne erre mászkálnia. Mondjuk mondott valamit a Zsebpiszokról, de nem emlékszem, hogy pontosan mit. Na mindegy... Látom, hogy bemegy egy épületbe. Úgy néz ki, mint egy drogtanya. De nem vagyok ítélkezős típus sosem tudhatjuk, kinek mi a története. Szakállamat vakargatva gondolkodom. Utána menjek? Üssem bele az orromat, vagy ne? Talán vehetnék pár dolgot itt. Nana úgy is szeret kotyvasztani. Talán tudna velük kezdeni valamit. Feltéve, ha adnak nekem valamit. Már most érzem, hogy megfogom bánni ezt a döntésemet. Benézek az ablakon és látom, hogy a lány egy mérlegre pakolja a dolgait a táskájából. Ha apám így látna...nem csoda, hogy én vagyok a család fekete báránya. Még szerencse, hogy a családban már mindenki meghalt és senki sem hányhatja az arcomra mekkora egy gyökér vagyok. Megzavarva a kettőjük beszélgetését kopogtatok az ajtón. Remélem valamelyikük normálisan is beszélni tud és nem leszek elzavarva anyám sírjába is. Ha az megnyugtatja őket akkor csak fizetni jöttem, ha kell nem kis összegeket, ha hajlandóak adni is valamit cserébe.
From: Rose
Vendég
Kedd Jan. 07, 2020 10:51 am
Bertie & Rose & Gina
Ahoz képest, hogy hol vagyok fura mód nyugodt vagyok. Végül a macsekok mellett Bertie is megjelenik. Másnak talán fuán apáskodók lehetnek a kérdések. Én csak megvonom a vállam. Egy kis hamiskás mosollyal. - Intézeti kaja. Este 6-ra ott kell lennem. Persze azt senki nem mondta, hogy ott is kell maradnom. - nos igen. A mugli nevelőintézet nem az a hely ahol sokáig akarsz maradni. Én pedig sajátosan értelmezem a szabályokat. Úgy is mondhatnám, hogy csak a saját törvényeim szerint élek. A tépett fülű macskák még mindig sokkal jobb fejek, mint sok ember, akikkel képtelen vagyok kijönni. Már-már szórakozottan nézem, ahogy a kis kíváncsiskodókat Bertie letessékeli a pultról. - Kíváncsi vagyok, hogy akkor is ezt mondanád-e, ha drágában adnám ezeket? Mindketten tudjuk, hogy többet érnek, mint az a kis zsebpénz, amivel kiszúrod a szemem. - néha fárasztó, de egyben azért szórakoztató is volt Bertie-vel az árakról alkudozni. Gyakorlatilag minden látogatásomkor lezajlott ez a dolog, többnyire nem sok eredménnyel részemről, de valahol nem is bántam a dolgot. Egyéb iránt meg sok mindent gondoltam magamról, de hogy angyal lennék... Azt hiszem az angyalok nem ilyesmivel keresik a betevő falatra valót. Viszont most több pénzre volt szükségem, tehát vagy a kártyacsalást kellett magasabb szintre vinnem, vagy az anyagokért többet kérni. Netán komolyabb részt vállalni az üzletből. Akárhogy is szükségem volt Bertie-re hozzá. Azonban mielőtt erre rá térhettem volna valaki kopogással zavart meg. Fene vinné el, ezeket a nyominger drogosokat. Mindig akkor kell nekik a cucc, amikor épp nem alkalmas. Reméltem Bertie gyorsan elintézi pár grammocskával a tagot, az meg eltakarodik a bús picsába, hogy végre rá térhessek a valódi céljaimra. Gyors mozdulattal léptem a pult mögé, és kezdtem helyre pakolni a hozott áruimat. Az árról nyilván nem egy lepukkant drogos előtt fogok vitatkozni. Először nem is ismerem fel, vagy tűnik fel, hogy ki az alak, aki illetlen mód megzavart, tekintve az ajtónak háttal kezdek pakolni. Amikor végül szembe kerülök az illetővel, mégis sikerül alaposabban végigmérnem a kelleténél. A tekintetemben van némi ellenséges "Már megint te?!" pillantás. De nem szólalok meg. Ellenszenves a fickó azóta, hogy megláttam. De van annyi eszem, hogy ne rontsak egy lehetséges üzleten. Amit ezúttal kész örömmel hagyok Bertie-re. Elvégre ez az ő "boltja". Inkább a zsebemből egy kis macskamentát húzok elő, amivel magamhoz édesgetem a két kis vadállatot. Azaz Cirmit és Kormit, hogy jó szokásukhoz híven ne zavarják meg az üzletkötést. De ettől félreértés ne essék a két kis bestiát rá is szabadíthatom bármikor a hívatlan vendégünkre, aki első kézből tapasztalhatta mennyire jól bánok az állatokkal...
- Rendben, ha akarsz, gyere vissza nyugodtan. Este melózom, oda most inkább ne gyere velem, elég zúzós helyre készülök. - Ha Gina nálam dekkolt, megengedtem neki, hogy velem tartson. Én anyagot árultam, ő lenyúlta a pénzesebb vásárlókat vagy egy bájos mosollyal keresett némi borravalót, máskor pedig leültettem kártyázni néhány kétes alakkal és elnyertük minden pénzüket. De volt néhány hely, ahova biztosan nem rángattam volna magammal egy kislányt, örültem, ha engem nem késeltek meg reggelig. Gina talpraesett gyerek volt, de ostobaság lett volna abban a hitben ringatnom magamat, hogy bármilyen helyzetből kiügyeskedné magát. - És azt is tudjuk mindketten, hogy ha akarnék, akkor sem tudnék több zsebpénzt adni - forgattam a szemem. - Gondolom, nem ugrott meg drasztikusan a vajsör ára, úgyhogy ennyivel is tökéletesen elboldogulsz majd. Igazából sosem kérdeztem, mire kell neki a pénz, csak odaadtam neki. Lehet tényleg csak a roxmortsi hétvégékre gyűjtötte a zsebpénzt, de sejtettem, hogy azért ennél nagyobb szabású tervei lehetnek. Mindegy, nem számított, mert ennyit tudtam és ennyit akartam adni neki, örültem, ha egyről a kettőre jutottam, nem volt annyi megtakarításom, hogy Gina hóbortjait is finanszírozzam. Fizettem valamennyit az alapanyagokért, kapott enni és egy kanapét, ahol aludhatott, ennyit tudtam neki felajánlani. Azt azért mégsem bírtam volna tétlenül nézni, hogy az utcán alszik, tudtam milyen az és a legrosszabb ellenségemnek sem kívántam, nemhogy Ginának. Fagyoskodtam már én is egy híd alatt és megtettem olyan dolgokat annak érdekében, hogy ne haljak éhen és meglegyen a pénzem néhány gramm anyagra, amiktől a mai napig elfogott az undor. Gina ennél többet érdemelt. Kopogtak, bizonyára egy vásárló lesz az. Otthagytam Ginát a pultnál és kinyitottam az ajtót. A küszöbön egy fiatal pasas állt, életemben nem láttam még errefelé. Nem úgy nézett ki, mint általában a narkósok, túl kisimult volt az arca, túl igényes az egész megjelenése. Biztos egy gazdag akadémista faszkalap, azokból is járt ide bőven. Apu és anyu pénzéből évekig melengették a seggüket az Akadémia padjaiban, tanulni és dolgozni nem igazán akartak, csak minden este bulizni. Szétnarkózták az agyukat és utána keseregtek, amiért a vizsgáikon sorozatosan meghúzták őket. Ismertem ezt a típust, biztosra vettem, hogy ez a hapsi is közéjük tartozik. - Mi kéne? Te még új vagy itt, szóval előre tisztázzuk: nincs részletfizetés, lerakod a pénzt és megkapod az árut. Nincs alkudozás, nem szeretem, ha baszakodnak velem. Világos?
I am one of those melodramatic fools, neurotic to the bone
No doubt about it
Vendég
Pént. Jan. 17, 2020 8:35 pm
To: Gina & Gilbert
Türelmesen várok az ajtó előtt. Kezem zsebemben pihen, borostámat csiklandozza a hűvös, nyirkos szél. Ez mindig eszembe juttatja azokat az időket mikor hatalmas mosollyal integettem szüleimnek a vonatról, ami a Roxfort-ig meg sem állt. Az izgalmat és tudás iránti vágyat, ahogy nem fértünk a bőrünkbe mikor azt vártuk kiderüljön mi újat fogunk tanulni. Legalábbis az első pár évben még így megy. Aztán a legtöbben elfásulnak, unottan ülnek a padban, mikor eljön az ivarérés időszaka a fiúkat jobban érdeklik a csinos lányok, a sport a tanulást meg elhanyagolják. Néha visszasírom azokat az időket. Néha eljátszik bennem a gondolat, hol tartanék, ha nem jött volna el azaz éj. A szüleim élnének, én akadémista lennék és talán már leendő feleségemet és gyermekeim anyját keresném. De nem így történt. Amit nem bánok. Ha nem tört volna ránk az a vadállat akkor nem találkozhattam volna Nana-val...aki miatt most itt vagyok. Egy olyan hely előtt várok, hogy beengedjenek, ahol drogok és ki tudja miket kapnék itt. Csodás az élet nem? Végül kitárul az ajtó és megpillantom a férfit, akit az ablakból láttam. Szemeiben láttam ahogy elkönyvel egy tipikus Akadémista drog függő gyereknek. Ettől nevethetnékem támadt. Én már hét éve élek a saját bizniszemből...igaz még csak 22 vagyok a szüleim vagyona azóta is a bankban porosodik. De nem, nem fogok a képébe röhögni. Állom a sarat és komoly maradok. - Nekem megfelel. - egyezek bele a feltételeibe. Én pont az vagyok, aki tud fizetni. Nem kis pénzzel indultam el otthonról. Elvégre azt terveztem, hogy nem józanul térek haza. Ha beenged akkor beljebb lépek. A pultnál lévő számomra ismerős lányra egy halvány mosolyt küldök, de nem szólalok meg. Tudom, hogy a múltkori találkozásunk miatt valószínűleg gyűlöl és a pokol legmélyebb bugyrába kíván, de nem tehetek róla, hogy megláttam nekem meg nem volt jobb dolgom. Alaposabban meg nézem magamnak ezt a házat. Hogy is fogalmazzak...nem lepett meg a ház állapota és kinézete. De nem ítélkezem. Nem mehet mindenkinek jól az élete, amit belátok és tudom az ilyen emberek ki nem állhatják, ha elkezdik őket sajnálni, vagy megvetni őket. Úgyhogy inkább maradok a semlegességnél és nem vágok arcokat, alkotok véleményt és csendben maradok.
From: Rose
Vendég
Kedd Jan. 21, 2020 7:09 pm
Bertie & Rose & Gina
- Az attól függ. Egyedül jössz haza? Nem óhajtok gyertyatartó lenni. - engedtem meg egy komisz vigyort. Igazából tényleg nem voltam kíváncsi Bertie nőügyeire. És legtöbbször akkor nem akart magával vinni, ha nő is volt az ügyben. De az is lehet, hogy egyszerűen nem nőttem még ki a "Fúúúj csókolóznak! De undiiii!!" gyerekes időszakból. Pedig az ember azt hinné, hogy aki intézetről intézetre, és utcáról, utcára jár felváltva mindent látott már, és rég túl tette magát az ilyesmin. Nos felvilágosításra nem szorultam, de ez olyasmi volt, amivel egyáltalán nem akartam foglalkozni. Legalábbis még nem. Azt hiszem ehhez még nem voltam elég felnőtt. Pedig hamar fel kellett nőnöm. Elhiheted. - Vagy magaddal is vihetsz arra a zúzós helyre, és nyomhatjuk nagyban a zsugát. Kell a több pénz. - vetettem fel, mintegy mellékesen. Nem különösebben ijedtem már meg a füstös rossz nevű kocsmáktól. Már nem. És többnyire Bertie is velem volt. Vigyázott rám, hogy ne késsel a hátamban sétáljak ki, miután elnyertem, vagy inkább elcsaltam néhány nem biztató pofa pénzét. Persze nem voltam ostoba. Tudtam, hogy vannak nagymenő helyek is, mint a Baziliszkusz bár. Oda csak meghívóval megy az ember, és csak a valódi cápák. Bertie-vel mi túl kis halak voltunk a Zsebpiszok köz zavarosában. Csak reméltem, hogy Bertie nem készül hülyeségre, és nem egy ilyen helyet szemelt ki árulni a cuccait. - Nem a vajsörről van szó. Egy új ornitológiai projektről. A tudomány költséges hobbi bassza meg. - ingatom meg a fejem. Fogalmam sincs mért ugrottam bele ebbe. Lulu okos, kedves lány. De túlságosan kevéssé bízik önmagában, és az értékeiben. Pedig neki még összejöhet, ami nekem nem. A madarunk meg egy potenciális új faj. Én meg halálosan kíváncsi vagyok. Bassza meg. Mért nem tudok lemondani szép csendben az álmaimról. Hátradőlni, és úgy tenni, mintha nem érdekelne. Önző vagyok, mert azt akarom, hogy közöm legyen egy felfedezéshez? Francba. Aztán befut a legkevésbé sem kedvelt pasas. A szadista az erdőből. Legszívesebben betörném a tenyérbe mászó képét a vigyorával együtt. Nekem csak ne mosolyogjon, mint egy idióta. Tüntetőleg pakolom el az általam hozott alapanyagokat a helyükre. Aztán pedig Kormival, és Cirmivel foglalkozom. Megfogom a két bestiát, nehogy megtámadják a hívatlan vendéget. Legszívesebben viszont ráuszítanám őket a betolakodóra. A legutóbb majdnem megfojtotta a felfedezésem, és az egyik hippogriffem, és büntetést kaptam miatta, amikor kiderült, hogy éjjel a rengetegben jártam. Hetekig kézzel ganajoztam ki az összes karámot, és állatboxot ami az iskolában van. Ezt pedig nem bocsátom meg. Mármint nem a büntetést. Azt hogy bántotta az állataim. Senki sem bánthatja őket! Viszont nem voltam hülye. Bertie-nek kellett a pénz, és nekem is. Ezért nem akartam elbaszni egy lehetséges üzletet. Fizessen csak a gazember. Remélem Bertie sokszor haszonkulcsos árat mond. Annyira ellenszenves, hogy még a gondolattól is undorodtam hogy addig hozzá kelljen érnem, amíg kizsebelem. Talán még Bertienek is feltűnik, hogy feltűnően szótlan lettem. Még egy "heló"-ra se futotta az idegen felé. Pedig ilyenkor szoktam bedobni magam, és a műcuki formám, amivel olyan jól megkopasztottam az ügyfeleket... Ellenben igencsak kihívóan bámulom a múltkori ismeretlen ismerőst.
- Azt sosem tudhatom előre, nem tehetek róla, imádnak a nők - vigyorodtam el. Ez persze nem volt igaz, nem imádtak a nők, csak én nem válogattam túl sokat. - Nem, amúgy biztos egyedül jövök haza, most van valakim, de nem vele találkozom. Vagyis remélem nem lesz ott, mert ő auror és a kollégáival nem szeretnék közelebbről megismerkedni egy kihallgatószobában. Valóban lepattintottam Ginát minden alkalommal, ha nő került a képbe. A kártyacsalást gyerekbarátabb programnak ítéltem meg a hódításaimnál, értelemszerűen nem egy gyerekre tartoztak a nőügyeim, különösen nem a részleteik. Valószínűleg így is többet tudott a témáról, mint az ő korában kellett volna. De most hogy így említette... akár meg is látogathattam volna Adát az "esti műszakom" után, biztosan ráért. - Hát nem tudom, Gina... Ide most tényleg nem kéne jönnöd. Majd legközelebb, jó? Úgyis nyitottak egy új kocsmát a környéken, ott is mindenkit meg kell kopasztanod kártyában. - Nem akartam az orrára kötni az Adával közös projektem részleteit. Jobb, ha nem tud róla, rohadt veszélyes öngyilkos vállalkozásra készültem, a legjelentéktelenebb módon sem akartam őt is belekeverni. Különben is kiakadt volna, ezen még ő is, nem volt rá szükségem, hogy kételyt ébresszen bennem. Érdeklődve felvontam a szemöldököm. Ornitológiai projekt? Ritkán hallottam Ginától ilyesmit, többnyire semmi nem érdekelte, legalábbis próbált úgy tenni, mintha hidegen hagyná minden. Nem kérdezgettem túl sokat az iskoláról, kivéve, ha éppen szentimentálisra téptem magam és kedvem támadt nosztalgiázni az annyira nem is vidám kamasz éveimről. Nem szerettem a Roxfortba járni, tudtam, hogy Gina is utálja, nagy egyetértésben szidtuk az oktatási rendszert, ha éppen ez a téma került terítékre. Ettől függetlenül nem kérdezgettem milyen jegyeket kapott, mi a kedvenc tantárgya, miből akart RBF vizsgákat tenni és tököm tudja, nem voltam én az apja, hogy ilyenekről faggassam unalmas perceimben. - Ornitológiai projekt? Madártollakat gyűjtesz, vagy mi? - ugrattam. - Mire kell pontosan a pénz? A vevők mindig a legrosszabb pillanatban állítottak be, de a pénz nagy úr. Különösen akkor, ha a küszöbön toporgó pasas pont olyannak tűnik, akiről le lehet gombolni néhány plusz galleont, mert tele van a zsebe és halvány elképzeléssel sem rendelkezik a drogárakról. De legalább nem problémázott a feltételeken, gyűlöltem, ha valaki alkudozással kezdte a vásárlást, kurvára nem volt türelmem a siránkozásukat hallgatni, hogy éppen miért nincs pénze és miért kéne megszánnom. Hátrapillantottam Ginára, vártam, hogy bevesse a cuki kislány álcáját és kicsaljon a pasiból egy kevés borravalót, de nem tette. Visszasétáltam mellé a konyhapulthoz és kitártam a szekrényajtót, ami mögött az árut tartottam. - És mit szeretnél? Gondolatolvasó nem vagyok, szóval jó lenne, ha kinyögnéd. - Küldtem Gina felé egy tipikus "ezt a balfaszt" nézést, ami egyben azt is jelentette, hogy csúnyán rá fogjuk szedni a tagot. Nem úgy nézett ki, mint aki határozott elképzeléssel jött ide, tökéletes alany egy alapos átbaszásra. Odahajoltam Ginához, hogy csak ő hallja, amit mondani akartam neki: - Egy egytől tízig terjedő skálán mennyire tűnik hülyének? Csak hogy tudjam, hány százalékot számoljak rá az árra.
I am one of those melodramatic fools, neurotic to the bone
No doubt about it
Vendég
Vas. Jan. 26, 2020 9:40 pm
To: Gina, Gilbert
Mikor beléptem a házba olyan érzésem volt, mintha egy farkasokkal teli szobába lépnék, akik elvadulva, éhesen arra várnak, hogy rám ugorhassanak és szétmarcangoljanak. Éreztem, hogy hiba volt idejönnöm, de egyaránt éreztem a lehetőséget is. Ha nem szúrom el talán még hasznomra is válhat ez az este. Ahogy egyre beljebb lépdeltem éreztem azt az atmoszférát, ami a pincémben szokott lenni. A lány tekintette hasonló volt, mint mikor én nézek a farkasokra. Micsoda irónia. Meg kéne tapsolnom valakit, kár hogy nehezen hiszek a sorsban. Pedig annyiszor megcáfolt már és bizonyította szememben a létezését. Még is szeretem azt hinni, hogy én irányítóm az életem és nem egy égi dolog szablya meg minden mozdulatomat és annak következményét. Valahol dicsérem magamat, hogy gondolkodtam és dzsekim belső zsebében tárolom mindig a pénzemet a külső zsebbe téve kezemet még érzem is, ha valaki a tudtom nélkül akar benyúlni oda. - Valami olyan szert keresek, ami nem olyan erős, hogy valaki a tüdejét is kiköpi tőle, de eléggé ahhoz, hogy az illető kétszer is meggondolja nyúl e drogokhoz. - ezzel talán el is árultam, hogy nem magamnak veszem. - Én csak a mugli drogokat ismerem. Speed, kokain ilyesmik. Mondjuk ezeket is csak könyvből olvastam valami olyasmit akartam szerezni, amivel lenyugtatgathatom a farkasokat a pincében, hogy ne üvöltsenek az éjszaka közepén. Mondjuk mióta rendesen kapnak enni este rendesen alszanak és mindenki nyugodtan tud aludni. Azóta sincs táska a szemem alatt. Tudom, hogy most az oroszlánok barlangjában vagyok így nem is hagyom figyelmen kívül a lányt sem. Biztos, hogy majd megakar kopasztani mikor nem figyelek. Legalább így is bosszút tud állni a múltkori miatt. Sajnos a pénzre meg érzékeny vagyok. Nem szeretem, ha megakarnak kopasztani a zsebtolvajok. Az nem érdekel mennyit fizetek, mert vállalom, hogy kifizetem, de ha benyúlnak a sebembe akkor általában annak csonttörés lesz a vége. És nem az én csontom jár rosszabbul.
From: Rose
Vendég
Csüt. Jan. 30, 2020 9:50 am
Bertie & Rose & Gina
Szóval mégis csak nő van a dologban. De a következő szóra felszalad a szemöldököm. - Auror? Ez komoly? A díler meg az auror? Ennek nem lesz jó vége én mondom. - csóváltam meg a fejem. Elég abszurdnak tűnt a dolog. Sosem kavarnék egy aurorral. Mármint egyenlőre általánosságban pasikkal sem... de egy aurorral, amikor ilyen kis ügyleteink vannak... lehet Bertie eldrogozta a maradék agysejtjeit is? Nem mintha bele akarnék szólni a nő ügyeibe. Tényleg nem érdekelt. De egy auror... pfff... - Jól hangzik. - felelem az új kocsmára. Mindig akadtak ott megkopasztani való fél részeg alakok. Vicces volt velük kártyázni. Azt se vették volna észre ha hatodik kör ász került volna elő a pakliból. Nem mintha idáig fajult volna a dolog. Legtöbbször tényleg elég volt fejszámolnom a valószínűségeket. Csak ritkán kellett rásegíteni a szerencsére. De azt sem vette észre a kutya sem. Bertien kívül persze, akit beavattam a trükkjeimbe. - Később elmesélem. - a vevők tényleg mindig a legrosszabbkor állítanak be, így nem jutok el az ornitológiai projekt kibontásához. Csak addig, hogy farkasszemet nézzek a vevővel. Kb. egy sivatagi kaktusz barátságosságával. Na meg, hogy tüntetőleg pakolok, és mindent csinálok csak vele ne kelljen foglalkoznom. Nem. Nem fogom kizsebelni. A klasszikus értelemben nem. Majd Bertie elintézi helyettem. A kérdése elárulta, hogy nem magának keres, és valószínű semmit sem tud a drogról, vagy a működésükről. A hatásukról pláne. Még az említett mugli drogokról sem. Nem mintha meglepődnék rajta. Bertie jól lefogja nyúlni. A tekintetéből is ezt olvasom ki, amikor elkapom. Helyes. Megérdemli a gazember. Amikor Bertie odahajol hozzám, és rákérdez mennyire hülye eltűnődök. Inkább aggereszív, mint eszes. De nem is teljesen hülye. - Majdnem kinyírta a projektem. Nem teljesen hülye, de nem egy észlény. Kopaszd csak meg jól.- a tekintetemben benne van, hogy mennyire utálom jelen pillanatban a fickót. Ha tehetném kitekerném a nyakát. Persze az is, hogy majd a elmesélem az egész sztorit, ha már megszabadultunk tőle, viszont itt hagyta az összes pénzét...
Nem akartam kikérni Gina véleményét arról, milyen nő illene hozzám. Ott még nem tartottam, hogy egy tizennégy éves kislány tanácsaira hallgassak nőügyekben, sőt, semmit nem akartam vele megbeszélni a magánéletemnek erről a részéről. - Egyelőre nem érdekel a vége, csak az, hogy most jól érzem magam vele. De ezt nem veled fogom megvitatni, egyelőre maradj a béna tiniregényeknél meg a méhecskéknél és a virágoknál, jó? Az, hogy én milyen csajt szedek fel, pont nem tartozik rád. Különben meg tudja mi a munkám és nem érdekli, nem lesz belőle bajom. - Biztos voltam benne, hogy nem olvas nyálas romantikus regényeket, ahol a szívtipró, menő tizenhét éves griffendéles srác beleszeret a teljesen szerencsétlen főhősnőbe. Nehezen tudtam elképzelni Ginát ilyen irodalomnak csúfolt valamikkel és különben sem úgy tűnt, hogy érdeklik már a fiúk. Jobb is így, ráér még összetöretni a szívét valamelyik kis köcsöggel az iskolából. Bólintottam, bár szívesen meghallgattam volna most az ornitológiai projektről szőtt terveit, ha nem zavartak volna meg minket. Mindig érdekeltek Gina ötletei - amíg nem abba akart belekotyogni, hogy mennyire nem kéne közel kerülnöm Adához, köszönöm szépen, én is tisztában voltam vele, hogy pofára fogok esni - és igyekeztem támogatni is őket. Főleg persze szóban, mást nem igazán tehettem, csak biztattam és viszonylag sokszor elmondtam neki, hogy szerintem sokra vihetné. Azzal a kis zsebpénzzel, amit tőlem kapott, nem ment sokra, legfeljebb tudott inni egy vajsört Roxmortsban vagy venni magának valamit a Mézesfalásban. A vendégünk hamar meggyőz róla, hogy helytállóak voltak a sejtéseim: itt egy alaposan megkopasztható vásárló. Nem magának vásárolt és csak a mugli drogokat ismerte, azaz fogalma sincs az árakról. Csodálatos, az ideális vevő, különösen akkor, ha eléggé tömve is van a zsebe. Márpedig úgy tűnt, hogy ennek a pasinak bőven lapulnak galleonok a zsebében, ránézésre jómódú, jól szituált férfi volt, akinek nem kellett nélkülöznie. Elképzelni sem tudtam a kérése alapján, hogy mi a tökömre kell neki az anyag, de nem is kérdezősködtem. Nem az én dolgom volt, csináljon vele amit akar, amíg fizet érte. - Van mugli cucc is, ha az kéne. Kokó, speed, eki, heroin, amit csak szeretnél. De ha rám hallgatsz, márpedig azt jól tennéd, akkor ezt viszed. - Az egyik szekrényhez léptem, a zárra koppintottam a varázspálcámmal, mire kinyílt az ajtó. Mögötte a polcok tele voltak különféle dobozokkal, amiken rajtam kívül biztosan senki sem tudott kiigazodni. Kihúztam az egyikből egy zacskót, tele halványpiros tablettákkal. - Egy órán át haluzol tőle, ami önmagában nem lenne kellemetlen, de az első negyed óra után inkább a szar dolgok jönnek felszínre, nem tündérkéket meg szivárványos unikornisokat látsz, az biztos. Nehéz túladagolni, a mellékhatásai sem annyira vészesek. Migrén, hányás, ilyesmi, de semmi komoly. Megfelel? Fejben végigpörgettem a nem létező árlistámat, majd rászámoltam a drog utcai árára még jó harminc-harmincöt százalékot, hogy amennyiben megfelel neki az áru, ezt az összeget nyöghessem be neki. Reméltem, hogy nincs kedve alkudozni, mert nekem biztosan nem volt kedvem kihajítani innen, mint macskát szarni. - Aha, szóval ismered - ráncoltam a homlokom Gina szavaira. - Megverjem neked vagy elég, ha alaposan lehúzzuk? Az ismeretlen vásárló magasabb volt nálam és biztosan jobb kondiban is volt, feltehetően nem mérgezte magát annyit, mint én. De ha valaki Ginával baszakodott, annak szívesen bevertem a pofáját és általában sikeresen.
I am one of those melodramatic fools, neurotic to the bone
No doubt about it
Vendég
Szomb. Feb. 01, 2020 8:47 pm
To: Gina, Gilbert
Sokszor hallottam már, hogy a fejemhez vágják mennyire jó dolgom van és nem kell nélkülöznöm. Most egyetértek többé kevésbé. De vannak dolgok, amikre ez nem igaz. Nekem nem lehetett normális gyerekkorom. Végig kellett néznem ahogy szétmarcangolják a szüleimet, vér tapad a kezemhez, és úgy kellett tennem, mintha minden oké lenne pedig kurvára nem volt rendben minden. Egyedül voltam, magányosan 15 évesen, amikor leginkább kellett volna valaki az életembe, hogy megoszthassam vele minden gondomat, de nem egyedül maradtam egyedül kellett pénzt keresnem egy olyan világban, ahol kihasználnak ,vagy megölnek, ha nem vagy elég erős. Én ezt nem akartam. Ezért is változtam meg. Lehámoztam magamról a jó fiú szerepet és azzá váltam, aki most vagyok. Most némileg boldog vagyok. Az egyetlen, ami hiányzik az életemből az egy család. De nincs olyan nő ezen a világon, aki önszántából hajlandó lenne megáldani egy gyerekkel. Megtudom érteni... Arról nem is beszélve, hogy még fiatal vagyok az apasághoz. Talán, majd néhány év múlva, mikor elég érett leszek hozzá, hogy feltudjak nevelni egy gyereket. De...ki tudja mi történik addig. Lehet az lesz, amitől eddig is tartottam. Az aurorok rám rúgják az ajtót, elvonszolnak a böribe, Nana-t meg vissza viszik a szüleihez ahol eddig bántották. Nehéz az élet... Szakállamat simogatva néztem a piros tablettákra. Hallva a hatásait úgy gondoltam ez jó lesz. Legalább tudni fogom, hogy Nana hozzá nyúlt e, vagy sem. - Jó lesz. Mennyi? - kérdezek rá az árára. Tudom, hogy többet fog kérni, mint amit valójában ér a piacon, de nem bánom. Én is ezt szoktam csinálni a köcsögökkel, akik bunkón lenéznek engem, mert árva vagyok és biztosan nem értek semmihez. Aztán, amikor a kezükbe nyomom a minőségi termékeimet akkor hebegve képesek akár mennyit fizetni értük. Különben is azért vagyok itt, hogy elköltsem a pénzem, nem spórolni jöttem akkor otthon maradtam volna és whisky-t vedelnék. De nem nekem kellett a sör és most itt vagyok. Ide lyukadtam, ahol drogot veszek egy olyantól, aki látszatra mindjárt behúz nekem egyet, a társa meg úgy néz rám, aki épp kirabolni készül engem. De nem baj. Van némi tapasztalatom tolvajok terén. Bár igaz, ha egy gyerek próbál kirabolni akkor megtartom a pénzem, de megszánom pár pénzzel, hogy tudjon, mit enni. Ami az árusunkat illeti...van némi tapasztalatom önvédelem terén. A farkasok nem a legszelídebb lények telihold idején. És a részeg emberek a kocsmákban sem a legbarátságosabb emberek. Szemem sarkából a lányra tekintek. Tuti, hogy még pikkel rám, amit meg is tudok érteni. De, ha nem köpött volna bele a levesembe akkor most többet tudnék fizetni és nem lenne problémája. De, hát nem hagyta, hogy azt a pár tollat elvigyem, amit eladva olyan szép summát kaptam volna, hogy a felét biztos vagy eltettem volna, vagy Nana-nak adtam volna zsebpénz gyanánt. Mindegy is, ami megtörtént-megtörtént nem tudunk rajta változtatni. - Hogy van a madárkád? - kérdeztem azért tőle. Valószínűleg úgy sem válaszol, vagy max beszól. - Remélem nem lett túl nagy baja. From: Rose
Vendég
Hétf. Feb. 03, 2020 11:23 am
Bertie & Rose & Gina
Tényleg pont leszartam Bertie nőügyeit. De egy auror... ebből baj lesz. Vagy Bertie-nek, vagy a csajnak, vagy mindkettőnek, ha kibukik ez az ügy. Egyéb iránt jól gondolta, tényleg nem olvastam nyálas tini szarokat. Az egyetlen romantikus irodalom, amit hajlandó voltam a kezembe venni a Rómeo és Júlia volt. Az is csak valami elcseszett módon ragadt rám, még a naiv, mosolygós kislány időszakból. Különben is abban legalább volt minden, háborúskodó családok, ármányok, titkok... szeretet, vak gyűlölet... Így csak egy szemforgatással reagáltam a megjegyzésre a tini szarokról. Szívesen rátértem volna az ornitológiai projektre a nőügyek helyett, de hát mindig a legrosszabbkor alkalmatlankodnak. Így inkább fél szemmel a szadista barmot tartottam szemmel, miközben hallgattam Bertie mondandóját a piros tablettákról. Fasza cucc lehet. Csak épp nekem nem volt rá szükségem, hogy mindenféle szar rémképet lássak álmomban, például a vérbe fagyott apám... - Fizessen csak. Az anyagi kárpótlásra nagyobb szükségem van. - igazából valahol jól esett, hogy Bertie képes lett volna neki menni a fickónak miattam. De az erdei találkánk, és egyébként is valami azt súgta jobb kondiban van kedvenc alkalmi testőrömnél. Nem szívesen ápoltam volna egész este Bertie szilvakék fejét. Pláne nem, ha miattam esik el egy jól megkopasztható üzlettől, és még laposra is verik... Muszáj volt hozzám szólnia a seggfejnek. Kihagytam volna vele a társalgást, de így... - Köszöni, remekül van. A hippogriffem is. Sőt még a kígyóm is majd ki csattan. - az utolsót szándékos odaszúrásnak szántam egy kis gúnyos félmosollyal. Biztos voltam benne, hogy jó pár napig érezte a hátát, és bordáit a drága kis kamasz kígyómmal való találkozás után. - És te még azt mondtad, ne fogadjunk el tojást fizetőeszközként. Pedig jobb területőrző, és testőr nem is kell. Az én erdőm, az én játék szabályaim.- villantok egy kis mosolyt Bertie felé. Na igen, az állatok, tojások, és minden féle fura lény az én hobbim volt. Bertie nem igazán rajongott értük. Különösen a gólymokokért. Nem értettem mi ez a beteges utálata a kis puha cukiságok iránt, de nem is firtattam. Ami meg a tojást illeti néhány hónapja, a nyári szünet vége felé volt az a tag a kocsmában. Kártyázott, csak fizetni nem tudott. Ezért akart a tojással fizetni. Bertie minden áron pénzt akart, de én beértem a tojással. Szerintem megérte. Nekem legalábbis. Lett egy afrikai rohadt ritka kígyóm. Egy columbridám. Amolyan baziliszkusz féle, úgy is mondhatnám, hogy afrikai kis testvér.
