Hát itt vagyok. Itt állok az ajtó előtt és torkomban dobog a szívem. Ez az első alkalom, hogy segítséget kérek. Ez az első lépés, hogy megváltozzak. Legalábbis...remélem. Remélem menthető vagyok és nem maradok az, aki most. Gyáva, félénk, undorító. Igen... Eljutottam arra szintre, hogy undorodom saját magamtól. És, hogy szembe találtam magam Kyle-al rákellett jönnöm, hogy ez így nem jó. Ez volt az a pont mikor elhatároztam változtatnom kell. De tudom egyedül nem fog menni ezért is állok most itt. Az ajtó előtt, ami mögött házvezetőm bújik meg. Talán ő segíthet. Mélyeket lélegzem, gyűjtve a bátorságom. Remegő kézzel kopogtatók be az ajtón és, ha elhangzik a mondat, az engedély, amire várok akkor belépek. - Jó estét professzor...zavarok? - nézek be félénken a szobába. Ideges vagyok, ez tagadhatatlan. Nem tudom hajlandó lesz e meghallgatni, vagy elküld a klubhelységbe. Bárhogy is innen már nincs visszaút. - Elnézést, hogy ilyen későn zavarom, de...tanácsra lenne szükségem és...nem tudom kihez fordulhatnék. - kezdek bele mondandómba ahogy belépek a szobába és bezárom magam mögött az ajtót. Végig nézve a szobán biztonság érzetet ad. Kedvelem a házvezetőmet, miért ne kedvelném? Mindig kész volt segíteni nekünk akár kértük akár nem. Ő törődött velünk és, hogy mi lesz velünk, és ezzel a tiszteletemet elnyerte. Ezért sem volt kérdés, hogy először hozzá fordulok. - Arról lenne szó, hogy...hogy... - hiába tudom mit akarok mondani nem tudom úgy megfogalmazni, hogy ne hangozzon hülyén. És ez csak még jobban összezavar. Ha kitudnám mondani a szavakat, amik ott zsongnak a fejemben akkor megnyugodnék, de így...csak összetör. Mint mikor valami hatalmasat akarsz elmondani a szüleidnek és legbelül szégyelled magad. Megszoktad már a súlyt, amit cipelsz, így a megkönnyebbülés, ami ezután jön sírva fakaszt. Valahogy így írnám le a mostani szituációt is. Eddig mindig magam oldottam meg a problémáimat, csak végső esetben fordultam másokhoz. Ezt a magányomnak tudtam be, hogy sosem voltam egy csapat játékos. - Tudja...néhány napja...összefutottam Kyle Briggs-el és... aznap ráeszméltem valamire... - valahogy csak sikerült elkezdenem. Remélem ezzel a "mondattal nem okozok neki szívrohamot. Tudom, hogy Briggs-nek mekkora hírneve van, még ha nem is pozitív. De kellenek nekem ezek a kis szünetek. Nincs elég merszem megszólalni. Félek...igen, mint mindig most is félek. És ez az, amin változtatni akarok. Megakarok változni más ember lenni. Hogy ne arról híresüljek el, amim nincs is. Nem vagyok szerencsés. Átlagos vagyok, mint mindenki, legalábbis ezt szeretném hinni.
From: Lulu
Vendég
Csüt. Jan. 16, 2020 10:26 am
Lucy & Avery prof
Just be kind
Már rég besötétedett, társaságot csak Kenyér, a corgi és egy izgalmas történelmi regény nyújtottak. Rody órákkal ezelőtt elhagyta a szobát, Lyle Weasley-vel találkozott, havonta többször megejtettek egy-egy találkozót a gyerekkori legjobb barátjával és nyilvánvalóan sosem volt ellenvetésem. Menjen csak, Lyle-ra is ráfért a lelki támogatás, Rody pedig igényelte, hogy társaságba járjon, tudtam, hogy mellettem kevesebbet teszi, mint szeretné. Ő igazi extrovertált ember volt, szerette, ha rá figyeltek, ha nevettek a viccein, ha rajongtak érte, én jobban szerettem meghúzódni a fal mellett és csak figyelni. Sokan nem értették, hogyan bírjuk elviselni egymást, pedig tökéletesen kiegészítettük a másikat. Kenyér az ágyában aludt egy plüssnyuszival, amin nem olyan rég még békésen nyammogott. Én félredobtam a regényt, amiben eddig elmélyültem, hogy főzhessek egy teát. Ekkor kopogtak az ajtón. Ritkán kerestek esténként, a diákok természetesen örültek, ha az órák után megszabadultak a professzoraiktól, a kollégáknak pedig akadt jobb dolguk is, mint hogy egy másik tanár irodával egybekötött lakosztályán üssék el az idejüket. Egy-két kivétellel persze, Runcorn tanfelügyelő úr kifejezetten szerette mások vérét szívni, gyanítottam, hogy ilyenkor sunyi módon megfigyelt minket. Nem mintha bármi lényegeset megállapíthatott volna bármelyikünkről is, legrosszabb esetben azt írhatta le rólam a bőrkötésű kis noteszébe, hogy indokolatlanul sok kávét fogyasztottam és mindig félrehajítottam a könyvek védőborítóját. Egyik sem megfelelő indok az elbocsátásomra, bármennyire is vágyott rá. Most azonban nem Runcorn állt a küszöbön, mikor kitártam az ajtót. Lucy volt az, a házam egyik tanulója. Kiemelkedően okos lány volt, de szinte sosem hallottam a hangját. Nem is erőltettem, hogy kibújjon a csigaházából, nálam jobban senki sem tudta, mennyire kellemetlen, mikor felhúzott vállal, vörös arccal állsz egy osztályni gyerek előtt és a tanárod erőszakoskodik, hogy márpedig meg kell szólalnod. Éppen ezért volt annyira aggasztó, hogy most itt állt ezen az esti órán a folyosón, mert biztosan nagy lehetett a baj, ha ő beszélni akart velem. - Dehogy zavarsz, gyere be nyugodtan - álltam félre az ajtóból, az idő közben felélénkült Kenyeret is félretolva. A kutya erre körbepörgött párszor, majd elsietett, hogy az irodaként és nappali helyiségként funkcionáló szoba közepén álló kanapé színes párnáira ugorjon. Már meg is jelent lelki szemeim előtt, milyen nehéz lesz kiszedni a textilből a kutyaszőrt. - Kérsz egy teát? Leraktam a corgit a földre, majd intettem Lucynek, hogy nyugodtan foglaljon helyet ott, ahol az imént még Kenyér hempergett, mert nem a négylábúaknak volt ott az a kanapé. Kyle Briggs említésére rémülten kaptam fel a fejemet. A francba, Merlinkém, a francba... mit csinált már megint az a pszichopata gyerek? Ugye nem bántotta Lucyt is? Lepergett előttem minden szörnyű lehetőség, a legrosszabbak is. De biztos nem, ennyire Kyle sem lehetett hülye, biztos nem történt rosszabb a szokásos gúnyolódásánál. Szerettem volna ezt hinni, noha ez a lehetőség sem volt biztató, hiszen nagyon jól tudtam, milyen sebeket képes ejteni néhány csúnya szó is. - Mit csinált Kyle? Bántott téged? - kérdeztem az indokoltnál talán nagyobb hévvel és aggodalommal.
Vendég
Csüt. Jan. 16, 2020 5:04 pm
To: Richard
Zavartan állok az ajtó előtt. Remélem nem zavartam meg a professzort semmiben és tudok vele egy kicsit beszélgetni. Bár ahogy engem ismert biztos azt fogja gondolni, hogy baj van. Ahogy kinyílik az ajtó felnézek és a házvezetőmmel találom szembe magam. Látom arcán a meglepettséget. Hirtelen meg sem tudok szólalni, de csak kibökök pár udvarias szót. Ahogy betessékel beljebb lépek és meglátom Kenyért és elmosolyodom. Szeretem a corgi-t olyan aranyos és barátságos, ennek ellenére nem igazán mertem hozzá érni a professzor engedélye nélkül. Nem azért, mert féltem volna tőle, inkább az illem vezérelt rá. Eleinte szótlan vagyok és kicsit elveszettnek érzem magam a szobában. Mintha egy darab fa lennék aki nem tudja eldönteni merre is dőljön. Miután leültem a kanapéra akkor kezdtem összeszedni igazán gondolataimat és bátorságomat. - Nem, köszönöm. - utasítom el a teát. Most úgy sem menne le a torkomon és nem akarom, hogy fölöslegesen csináljon nekem. Egy darabig ismét csöndben ültem, majd nehezen elkezdtem monológomat. Közben reménykedtem, hogy nem mondok semmi olyat,amitől kibukik. De bármennyire is válogatom meg szavaimat Kyle-t nem tudom kikerülni. Elvégre ő az oka, hogy most itt vagyok. De alighogy befejeztem a mondatomat házvezetőm egyből fel is tesz pár aggódással teli kérdést. - N-Nem nem bántott...csak....megpróbálta... - szavaim egyre halkulnak. - És valószínűleg, ha nem jött volna oda valaki közbe szólni, akkor én már...a tó mélyén lennék... Sosem volt erősségem az úszás. Sőt olyan szinten nem ment, hogy bármennyire is próbálkoztam sosem tudtam fent maradni a vízen. Mindig elmerültem és fulladozni kezdtem. Mondjuk a szüleim ezt előbb be látták, mint én és nem is erőlködtek, hogy megtanítsanak úszni. Én meg eddig nem láttam értelmét így csendben maradtam. - De nem ezért vagyok itt. - ökölbe szorítottam a kezemet. Olyan nehéz erről beszélni. Mintha apámnak vallanám be, hogy Kyle majdnem megölt. Igaz csak azért nem teszem, mert ha megtudná akkor őrjöngene és tuti ide jönne, hogy megtanítsa Kyle-nak mi az hogy tiszteljük a nőket. Apámnak mindig is érzék téma volt, ha valaki nem tisztelte a nőket. A tudat, hogy ő nem tisztelné anyámat elfogadhatatlan volt. Éppen ezért is tett meg neki sok mindent, ha kért tőle valamit. - Mint már említettem...az nap rájöttem valamire...és ezért vagyok most itt...
