There are no secrets that time does not reveal

− Hé, haver! Tekerd feljebb a hangerőt! – szóltam oda az egyik folyosón lévő srácnak, aki valami zenész lehetett, és a baráti társaságának mutatta be a legújabb remixeit, de annyira elnyerték a tetszésemet, hogy azt akartam, az egész folyosó ezt hallgassa. A gyerekben volt potenciál, ez nem is volt kérdés, és a megfelelő kapcsolatokkal akár még a csúcsra is törhetett volna. Ki tudja, majd lehet egy kicsit később felkeresem őt, most azonban sokkal jobban lekötöttek a haverjaimtól származó pletykák, amelyek ugyan semmiségek voltak azokhoz a kavarásokhoz képest, amit a valóéletben letoltak az orrunk előtt, mégis élveztem mások kis játszmáit.
Szórakoztatott a kis emberek problémázása, és addig se kellett a saját gondolataimmal foglalkoznom, amik napról-napra egyre jobban felőröltek. Esküszöm, már majdnem féltékeny voltam Holden proli életére is, mert őt legalább a testvérein (és talán a beosztottjain kívül) nem szekálta senki hülyeségekkel.
Én azonban vele ellentétben nem voltam egy türelmes ember, ha apámról volt szó, és egyre nehezebben viseltem a döntéseit. Túl sok terhet rakott a vállamra, és olyan sorsot szánt nekem, amelyre egyáltalán nem vágytam. Nem akartam mást, mint egy nyugodt életet, ahol nem kellett minden egyes mozdulatomat, szavamat és cselekedetemet szabályoznom.
Joe mesélt valamiről. Fogalmam sincs, hogy miről szólt a története, hiszen cigarettázás közben teljesen elvesztem a gondolataim között, de amikor a többiek röhögni kezdtek, akkor velük együtt nevettem. Egyiknek sem tűnt fel, hogy nem is voltam igazán ebben a beszélgetésben jelen. Az elmémben dübörgött a háttérben szóló zene, amely vegyült azokkal a tervekkel, amikkel ki akartam törni ebből a mókuskerékből.
Leírhatatlan volt az az arckifejezés, amikor szinte lerohant egy lány. Még a haverjaim is elhúzódtak előle, pedig őket aztán elég nehéz volt eltakarítani az útból. Mégis, úgy ugrottak félre, mintha a csaj bármelyik pillanatban keresztül gázolhatott volna rajtuk egy randalórral. A köszöntésre még inkább összeráncoltam a homlokomat, és mielőtt bármit is reagálhattam volna rá, addigra nekem szegezte a kis kérdését.
Épp a cigarettafüstöt terveztem kifújni, amikor váratlanul ért a kérdése, így nem csak a cigit ejtettem ki a kezemből, hanem köhögni kezdtem. Holden mégis mi a francot csinált már megint?
Miután sajnos nem sikerült megfulladnom, intettem a srácoknak, hogy lépjenek le. Amikor már csak ketten maradtunk, akkor ismét a lányra emeltem a pillantásomat.
− Alina… Scamander, ugye? – ráncoltam össze a homlokomat, hiszen csak egyetlen szőke, Alina nevű lányra emlékeztem még a roxfortos időkból.
− Hallottam, hogy az utóbbi években pokollá tetted a többi kviddics-csapat mérkőzéseit. Gratulálok hozzá – mosolyodtam el, ahogy a cigarettatartómból egy újabb szálat húztam elő. Holden ügyeit azonban nem akartam a folyosó kellős közepén megtárgyalni, így intettem, hogy kövessen a legközelebbi üres tanterembe.
Előre engedtem Alinát a terembe, aztán lassan becsuktam magam után az ajtót. Tettem előre pár lépést, az ujjaim közt a cigarettát forgatva, majd felültem az egyik padra.
− Legjobb tudásom szerint egyébként egy fiatal nővel kavart. Valami huszonévessel. Azt hiszem, Lori Fontaine lehetett, de mérget nem vennék rá – vontam meg a vállamat, hiszen Holden nem szeretett annyira beavatni a nyomorult kis élete rejtelmeibe, bár nekem szerette osztani az észt. Mintha egyébként annyival jobb lett volna bármelyikünknél is.
− De egy ideje nincsenek együtt, ha jól tudom. Miért kérdezed? Remélem, nem próbált meg felszedni téged − pillantottam Alina felé, hiszen őszintén, azok után, hogy Holden egy olyan nővel kavart, aki nagyjából az én korosztályomnak felelt meg, már azon se lepődtem volna meg, ha egyre fiatalabbakkal akart volna kikezdeni. Akkor viszont nem csak Russel bácsikámra, hanem rá is rásütettem volna a beteg állat jelzőt.

Nem igazán tudtam volna mondani olyan alkalmat az életem során, amikor ennyire váratlanul ért valami, de Alina Scamander úgy tűnik, ebben igencsak tehetséges lehetett, mert köpni-nyelni nem tudtam attól, amit kérdezett tőlem.
Mindenesetre, úgy gondoltam, hogy ezt a témát nem éppen a folyosó közepén kellett volna megtárgyalni, ahogy a baráti körömnek se feltétlenül kellett tudnia erről. Ezért is váltam meg tőlük, addig is feldobtam egy kevésbé veszélyes, pletykákra egyáltalán nem okot adó témát. S valóban, az emlékeim nem voltak olyan homályosak, és tényleg a Hugrabug őrző-védője állt előttem.
− Nos, remélem, hogy alaposan megünnepeltétek – mosolyodtam el. Azt inkább nem tettem hozzá, hogy meg sem lepett, hogy Lestrange vezetése alatt az egykori házamnak nem sikerült sikereket elérnie. Kyle halála elég friss volt, Aurelius pedig nem tudta összekovácsolni őket. De már rég nem foglalkoztam a kviddiccsel, ettől függetlenül előszeretettel hallgattam a gólyák történeteit az előző évükről. Mondjuk, lassan már mindenki elballagott onnan, akiket valaha is ismertem.
A teremben már kevésbé voltam annyira kimért. A tartásom is ellazult, és olyan könnyedén ültem fel annak a padnak a tetejére, mintha gondtalan életet éltem volna. Néha mondjuk így is gyanakodva pillantottak rám, ha szóba elegyedtem egy lánnyal, vagy félrevonultam valakivel, de nem voltak különösebb szándékaim. Már nem az az ember voltam, mint egykor. Most is csak azért hívtam ide Alinát, mert úgy gondoltam, hogy a kérdése épp annyira volt kényes, hogy ne nagy közönség előtt válaszoljak neki.
− Azt hiszem tavasszal szakítottak. De nyáron majdnem megölette magát miatta, szóval fogalmam sincs. Holdennek nem szokása senkit se beavatni a nyomorult életébe – vontam meg a vállamat tanácstalanul. Egy hirtelen gondolattól vezérelve inkább visszacsúsztattam a cigarettát a tokjába, majd becsúsztattam azt a zsebembe. A térdeimre helyeztem a kezeimet, miközben egy kicsit hátradőltem a pad tetején.
− Wow. Nem gondoltál arra, hogy esetleg vallatótisztnek menj? – ráncoltam össze a homlokomat, hiszen ahogy faggatott, úgy éreztem, hogy lehet más pályát kellett volna választania.
− Nem tudom. Nyáron elméletileg nem voltak már együtt, és elvileg azóta sincsenek, mégis meghalt volna érte. Holdennél nem tudni – tártam szét a karjaimat, majd halkan elnevettem magam, amikor Alina félreértett engem.
− Nem arra gondoltam, hogy veled lenne baj, hanem hogy vele. Tudod, Lori Fontaine sem volt éppen az ő korosztálya… − csóváltam a fejemet vigyorogva, hiszen valahol szórakoztatott a tény, hogy ezúttal az én megjegyzésem érte őt váratlanul, s bár az anyjával meg a vele kapcsolatos magyarázatot elengedtem a fülem mellett, de az utolsó megszólalása kapcsán a kezeimmel a padra támaszkodva előre dőltem.
− Hogy micsoda? Miből gondolod ezt? – Komolyan Holden? Nem tudtál magadnak másik, korban stimmelő nőt találni, ezért Lori Fontaine után visszafutottál az ex-barátnődhöz?
Mármint, én örültem volna legjobban Holden boldogságának, csupán nem értettem miként működött az elméje, és mit miért csinált pontosan.
− Van rá bizonyítékod? – csusszantam le a pad tetejéről, és léptem közelebb hozzá. Hiszen nem ártott volna ezt a feltételezését alátámasztani valamivel, mielőtt még rárontanék Holdenre, hogy hallottam régiúj barátnőre lelt.

Hümmögve bólogattam arra, amit mondott. Utólag belegondolva talán nekem is így kellett volna cselekednem az akkori csapatommal, és Kyle-nak is mutathattam volna hasonló példát. Sokszor eltöprengtem azon, hogy mennyivel másabban alakult volna az elmúlt pár év, ha Kyle-ból nem egy erőszakos kis pöcs válik. Ezért felelősséggel tartoztam, még ha nem is mondtam el senkinek, de akadtak olyan pillanataim, amikor magamat hibáztattam a haláláért.
Ahogy pedig teltek az évek, és minél többször hallgattam Holden szónoklatát a magányról, annál inkább úgy éreztem, hogy cselekedhettem volna másképp. A múlton azonban nem tudtam változtatni, de a jelenemen és a jövőmön igen.
Kíváncsi voltam, hogy Alina pontosan mit látott, vagy mit akart tőlem. Sosem zárkóztam el olyan emberektől, akik értelmes indokkal kerestek fel, és nem csak azért, mert kiváltságosnak akarták érezni magukat.
− Úgy gondolom, attól függetlenül, hogy szétmentek, még felelősnek érezte magát miatta. Ne próbáld meg megfejteni őt – támasztottam a kezeimet a térdeimre, miközben Alina arcát fürkésztem. Épp ugyanaz az értetlenség sütött a tekintetéből, mint amilyen az enyémben is lehetett.
− Kérdés nélkül kockáztatja az életét másokért, ha azok ártatlanok, vagy egy kicsit is fontosak voltak neki – vontam meg a vállamat. Nem értettem egyet a hőskomplexusával, de sajnos hajthatatlan volt. Azt pedig el kellett ismernem, hogy ezt a fajta munkát is el kellett végeznie valakinek. Én nem vágytam rá, sőt nem is irigyeltem tőle, hogy ennél jobban lelki nyomorék legyek.
− Végül is, van benne valami – mosolyodtam el, ahogy a jövőképéről kezdett el beszélni. Mondjuk, azt meg kellett hagyni, hogy rendelkezett egyfajta kiállással, amellyel tekintélyt vívhatott ki magának a tárgyalóteremben.
− Az sem utolsó szempont, hogy kevésbé járnak a nyakadra, mintha politikus lennél – tettem hozzá, hiszen én nagyon jól tudtam, milyen érzés volt, ha a média még az otthonodba is beférkőzött, és egy pillanatra sem hagyott nyugtot a számodra. Ezt az életet sem kívántam senkinek.
− Ne keverd össze kérlek a döbbenettel vegyes kíváncsiságot az erőszakos faggatással – feleltem neki, hiszen még mindig nem tudtam elhinni, hogy Holden mit csinálhatott. A kíváncsiságomat pedig a történetével hamar kielégítette, sőt annyira abszurdnak találtam azt a kifogást, amivel éltek, hogy akaratlanul is elröhögtem magam.
− Én csak azt nem értem, hogy mégis miből gondolták azt, hogy beveszed ezt a magyarázatot – ingattam a fejemet vigyorogva. Fel-alá kezdtem sétálni a teremben, és megpróbáltam felidézni minden apróságot, ami mostanában történt Holdennel, és tudomásom volt róla, csakhogy ez édes kevésnek számított, ugyanis a nagybátyám nem szeretett beszélni az életéről.
− Azonkívül, hogy alábecsülnek téged és idióta kifogásokkal jönnek? – túrtam bele a hajamba, ahogy folytattam a sétálgatást. Végül megtorpantam az ablaknál, a hátamat a falnak vetettem, és onnan néztem Alinára.
− Mit szeretnél, mit csináljak? Derítsem ki a szándékait? Kutassam át a lakását? Itassak vele Veritaserumot, hogy egyszer az életben beszéljen a viselt dolgairól? Vagy esetleg szeretnéd rajta gyakorolni a vallatói képességeidet? – Valahol megértettem, hogy Alinát összezavarta a jelenetet, amit elcsípett, sőt ahhoz is meg lett volna minden joga, hogy féltse az édesanyját Holdentől. Mégis engem valahol szórakoztatott a tény, hogy a múltkori vitánk után csak kikezdett egy vele egykorú nővel.

− Megfejteni, megérteni… A lényege mindkettőnek ugyanaz. Kifejezetten, ha a mi a családunk ügyeibe bonyolódsz. Nincs bennünk semmi logika, semmi következetesség. Éljük az életünket, ahogy a kedvünk tartja, ahogy az elvárások megkövetelik. Nem fogod őt kiismerni ez alapján, ha rá akarsz jönni arra, hogy milyen ember, akkor tölts vele időt – vontam meg a vállamat. Én már rég feladtam, hogy magyarázatot próbáljak találni Holden öngyilkoshajlamára, apám idióta döntéseire, vagy Russel polgárpukkasztó viselkedésére. Igaz volt a mondás, hogy minden Briggs idióta volt. Ezzel mélységesen egyet is értettem, akkor is, ha éppen nem hangoztattam.
− Ezt azért kikérné magának – nevettem fel vidáman, már csak a gondolat sértő, hogy Harry Potterhez hasonlítgatják, de az, hogy még a Griffendélbe is sorolják… Alina talán egy életre elásná magát ezzel a kijelentésével Holden szemében. – Nem hinném, hogy a főnöke lenne a példaképe, arról nem is beszélve, hogy a családunkban még ő sem volt annyira elmebeteg, hogy a Griffendélbe kerüljön. Mellesleges, lehet nem látszik rajta, de hollóhátas volt.
Az utolsó megjegyzésemnél már csak szélesen vigyorogtam, és alig vártam, hogy a legközelebbi találkozásunk alkalmával az orra alá dörgölhessem, hogy a hősködései miatt újabb ember nézte őt griffendélesnek. Egy világ fog összeomlani benne, ebben szinte biztos voltam.
− Kár, segíthetnél megváltoztatni ezt a világot.− Megértettem az ellenszenvét a politikusok és maga a politika irányába, eleinte engem sem érdekelt túlzottan. Apám kényszerítette rám az akaratát, pedig akkoriban sokkal jobban izgatott a sport, azonban manapság egyre inkább hálás voltam neki, hogy elindított ezen a pályán, mert én akartam a vesztét okozni, csak erről még ő nem tudott.
− Nyilvánvalóan, belemászol a személyes aurámba, terrorban tartasz és megnyomorítod az életemet – bujkált egy apró mosoly a szám szegletében, hiszen szerettem másokat heccelni ilyenekkel. Bár azt egy percig sem tagadtam, hogy meglepett a hirtelen lerohanása, és a téma, amellyel kapcsolatban faggatott.
− Mármint, félreértés ne essék, nem ismerem édesanyádat, nem kérdőjelezem meg a szellemi képességeit, de ismerem annyira Holdent, hogy elcsodálkozzak azon, nem tudott jobb hazugságot kitalálni – derültem jót továbbra is a szituáción, már csak azért is, mert a mi családunkkal kapcsolatban kétszer is át kellett gondolni, hogy mikor voltunk őszinték, és mikor hazudtunk, mint a vízfolyás. – De értem miről van szó. Nagyon is értem.
Hiszen apámék is számtalanszor becsültek le, vagy hallgattak el előlem dolgokat, csak volt egy kis bökkenő, hogy nem tudtak mindent titokban tartani. Én pedig csendes szemlélője voltam annak, hogy hogyan tettek tönkre mindent, amihez hozzáértek.
− Gondolj arra, hogy a szőke embereket szeretik ezáltal lebecsülni, így könnyen előnyt kovácsolhatsz abból, hogy ostobának tartanak – támaszkodtam a hátam mögött lévő asztalnak, miközben saját tapasztalatból beszéltem. Már nem érdekelt ki mit gondolt rólam, csupán az, hogy én jól keverjem a lapjaimat, és ne jöjjek ki rosszul egy-egy szituációból.
− Azért, az én problémám is, hogyha egyszer valami oknál fogva átmennék a nagybátyámhoz, ahhoz nem szeretném egy ágyban találni édesanyáddal. Mármint, nekem aztán édes mindegy, de nekik lehet kellemetlen lenne a helyzet. – Nem voltam egy szívbajos ember, tény, szerettem úgy tenni, mintha zavarnának dolgok, de a meztelenség volt az utolsó dolog, amely miatt panaszkodtam volna.
− Nem igazán tudok sokat róla, elvégre nem szoktunk ilyenekről beszélni. Holden nem az a típus, aki kiönti másoknak a lelkét, legalább is, nekem egyáltalán nem fecseg a volt barátnőiről, de azt tudom, hogy ha valamit komolyan gondol és valaki fontos neki, azért a személyért bármit megtenni. Meg kétlem, hogy édesanyáddal szórakozni szeretne, már nem azért, de ezerszer könnyebben elérhető nőket is találna nála, ha csak ágyba akarna vinni valakit. – Gondoltam ezalatt arra, hogy Russelnek hála szerintem az összes londoni örömlány elérhetőségét megszerezhette volna, de elég lett volna előadnia valahol, hogy aurorparancsnok, és máris tucatnyi nő széttette volna neki a lábát.
− Szóval, el kell keserítenem téged, de nagyon konkrét válasszal nem szolgálhatok.