When your friends like you, it is your craze and when your frenemies like you, it is your grace
Mikor megtudtam, hogy Alina is a Varázsjogi karon kívánja folytatni tanulmányait, egzisztenciális krízis kerülgetett napokig, csak az járt a fejemben, hogy vajon ott is arra leszek kárhoztatva, hogy az árnyékában éljek, ne tudjak érvényesülni. Már-már személyes sértésnek tűnt, mintha csak ezzel is az én nekem és a jövőbeli terveimnek akart volna keresztbe tenni. A mindenki által imádott Alina, a Hugrabug történetének egyik legjobb rátával rendelkező őrzője, a párbaj szakkör egyik vezető egyénisége, s dráma szakkör heliosi bennfentes egyik üdvöskéje végül jogi pályára lép? Mégis mik a tervei, vígan szökdelve, virágszirmokat szórva megváltani a világot? Csupán az enyhítette haragom, hogy ő varázsjogra jelentkezett, nem pedig politikatudományra, így végül akadt pár kurzus, melyen nem osztozunk. Beletörődve helyzetembe, továbbra is azt teszem, amint eddig: küzdök a sikeremért, önmagamért, valamint a családomért, hogy olyanná válhassak, akire bármikor számíthatnak. Elfogadtam, hogy néha mosolyt kell erőszakolnom arcomra, ha úgy hozza a sor, hogy az előadóban egymás mellé kerülünk, vagy épp szóba kell elegyednem vele, hisz mit érnék el azzal, ha ennyi év önmegtartóztatás után kifakadnék, s a szemére hánynám, mennyire önző módon kényszerít mindenkit a háttérbe? Az egyik professzorunk azonban gyanútlanul úgy döntött, felkavarja az állóvizet, s vizsgafeladatként a páros kiselőadást nevezte meg, társamnak pedig ki mást, mint Alinát… Szinte magamat is meglepve első utam a lányhoz vezetett, hogy megbeszéljük, hol és mikor üljünk össze, s nem az oktatónkhoz, megkérni, hogy hadd dolgozhassak inkább egyedül.
Ha csak magam kellene felkészülnöm a vizsgára, természetesen a könyvtárat választottam volna helyszínül, azonban többedmagammal nem tűnt célszerűnek az olyan helyiség, ahol a visszafogott hangerő miatt talán még egymást sem hallanánk, így végül semleges terepet választottam, a karunk aulájában. Bár próbáltam igyekezni, már csak azért is, hogy legalább ebben meg tudjam előzni, mire a megbeszélt időpont előtt néhány perccel a közös térbe érek, meg is pillantom a lányt, amint már befoglalta a legjobb helyet. A francba, pedig én akartam lenyűgözni a másikat. Bármennyire is böki a csőröm, próbálok lenyelni minden negativitást, nem hagyhatom, hogy az attitűdömnek a közös projekt lássa kárát, s az asztalhoz immár viszonylag derűs mosollyal érek oda. - Szia, Alina, látom, sikerült megelőznöd – ebben is… - De mentségemre szóljon, hoztam szendvicset és egy kevés koffeint, hogy ne az üres gyomrunk álljon az utunkba munka közben. Remélem, szereted a sütőtökös lattét, ha már ősz van, adjuk meg a módját, ne töketlenkedjünk – sütöm el a pocsék szóviccet, ahogy letelepedek mellé, majd hangosan zörögve a papírzacskóval kiosztom mindegyikünk fejadagját - Bocs, ha túl sok kalóriával bombázom a szervezeted, és a pasid mindkettőnkre megharagudjon – jegyzem meg szórakozottan. Tulajdonképpen fogalmam sincs, van e barátja, de mindenben sikeres, miért is feltételezném, hogy a szerelmi életében pont nem az? Bár azt pont nem nevezném annak, ahol a srác akár egy szóval is kritizálni meri a lány alkatát, ha ilyen párom lenne, már nem lenne párom, de hát vannak, akiket eleinte annyira elvakít a szerelem, hogy nem látják az intő jeleit annak, mekkora paraszttal hozta őket össze a sors, de hát ki is vagyok én, hogy emiatt ítélkezzem mások felett? Persze azt sem mondhatom, hogy nem volt hátsó szándékom a megjegyzésemmel: bármennyire is nincs közöm a magánéletéhez, képtelen vagyok nem ellenállni a kísértésnek, hogy pár szaftosabb infót is megtudjak róla. De esküszöm, hogy nem vagyok a megszállottja.
Alina Scamander varázslatosnak találta
Even the much-loved sun is alone if no one can reach it
gészen kezdtem már megszokni az Akadémiát, noha sokszor még mindig furcsának hatott az egyenruha hiánya, a lépcsők mozdulatlan merevsége, az új professzorok és voltaképp minden, amiben ez a hely különbözött a Roxforttól. Azt hiszem, nyugodtan ki mertem jelenteni, hogy bár nagy általánosságban jól viseltem az életemet ért változásokat (kivéve azt, amikor rátaláltam a haldokló, túladagolt apámra), ez most mégis megrendített kicsit. Nehéz volt adaptálódni egy mondhatni teljesen új életbe. Új iskola. új emberek, otthon lakás. Ezekben a bizonytalan hétköznapokban jelentettek felüdülést az olyanok, mint egy első hallásra unalmas feladat, amelyet régi ismerősökkel – adott esetben inkább csak ismerőssel – közösen kellett elvégeznem. Ahogy megláttam a távolban Effiet – aki amúgy Ophelia volt és nem tudom valaha megengedte-e, hogy becézzem, de minden évfolyamtársunk így hivatkozott rá, szóval… – ismerős sziluettjét, a székről felemelkedve heves integetésbe kezdtem, hogy biztosan észrevegyen és ne veszítsük el egymást a diákok tömegében. – Szia! Igen, de nem szándékosan – hiszen még bő tíz, tizenöt perc lett volna az eredetileg megbeszélt időpontig és én már vagy húsz perce itt ültem, noha nem volt baj a várakozással; a telefonom, az emberek és az előttem szétnyílt, jegyzet lapokkal körülbástyázott Büntetőtörvénykönyv társamul szegődtek a szükség perceiben –, Gaunt professzornak tárgyalásra kellett mennie, így hamarabb befejezte az előadást, cserébe pedig a nyakunkba zúdított egy Temzényi feladatot – ráztam a fejem mosolyogva. Annyira nem bántam, azt hiszem, mint a többiek, de azért jól sem esett. Jobban is el tudtam volna tölteni az időmet, például meg akartam kérdezni Huntert, hogy volna-e kedve megnézni az új mindenes boltot, ami az Abszol út elején nyílt. Azt pletykálták róla, hogy egy mugli vezeti, aki varázslóhoz ment hozzá. Érdekesnek hangzott. – Nem kell mentegetőznöd, hiszen nem késtél – korábban érkeztél, tulajdonképpen és nem is üres kézzel. Hanem koffeinnel! Nagyon rám fért már, igazi életmentő vagy, TÖKéletes – nevettem el magam tovább fűzve kicsit az esetlen tökös poént, hogy még annál is esetlenebbé váljon, mint amilyen előzőleg volt. – Köszönöm – egy pillanatra, de tényleg csak ennyire, nem többre, felötlött bennem, hogy megkérdezem: tartozom-e valamivel, ám végül elvetettem. Valami azt súgta, hogy ezzel a kérdéssel csak megsértettem volna Effiet, ami nyilván valóan a legkevésbé szerettem volna. Nem csak a feladat miatt, hanem azért sem, mert kedveltem őt, úgy általánosságban is. Jó fej lány volt annak ellenére, hogy a stílusában akad valami furcsa. Dehát kiében nem? – Jaj, ne butáskodj! Ha lenne barátom, akkor se érdekelne. Ne azért szeressen, mert ezt vagy azt mutatja a mérleg és… amúgy is, metamorfmágus vagyok, így ha nekem jelentene esetleg gondot, azt is meg tudom oldani – nem mintha valaha csináltam volna ilyesmit, de a lehetőség, ha akartam volna, akkor megvan rá. – És a te barátod hogy van ezzel? – dobtam vissza a kérdést némi mérlegelés után. Merlin ments, hogy a magánéletében vájkáljak! Sajnos nem voltunk olyan szoros ismeretségben, hiába a rokoni szál, amiről ő még semmit sem tudott és biztosan tudtam, hogy nem én leszek az, aki beavatja. Egyszerűen csak, talán az előző elsősorban bántalmazásról szóló órám után, valahogy határozott red flag volt a megjegyzése, mintha ő maga részese lenne (lett volna?!) hasonlónak. – Van ötleted egyébként, hol kezdjük? – érdeklődtem miközben arrébb pakoltam a BTK-t és az ahhoz írt jegyzeteket, hogy legyen hely az új, közös projekt számára. – Nekem már vannak gondolataim, esetleg megbeszélhetjük azt; meg kivettem ezt a két könyvet tegnap, ha kellene – toltam elé, hogy ha úgy akarja és nem ismeri, meg tudja nézni. A könyvtáros hölgy azt mondta, hogy ez a témánk két alapműve, így nem lepődtem volna meg ha már találkozott velük. Lehet nekik politikatudományon kötelező is, ennek nem néztem utána; ha így van, akkor úgyis megmondja. – De igazából semmihez sem ragaszkodom, szóval, amennyiben már kész tervvel érkeztél esetleg, akkor csináljuk úgy. – Ha meg az nem jó, változtatni útközben is lehet tettem még hozzá magamban, noha biztos szinte teljesen biztos voltam benne, hogy ha Effie tervvel érkezett, akkor az jó lesz.
