Bill & Fleur

A nap legkorábbi sugaraival ébredtem fel, amikor még Bill a legszebb álmait álmodhatta talán. Nem akartam felébreszteni őt, ezért hangtalanul kimásztam az ágyunkból. Az ajtóban még visszapillantottam rá, hogy megjegyezhessem magamnak ezt a pillanatot. Nagyon szerencsésnek éreztem magam, most, hogy itthon volt és nem sietett sehová sem.
A reggeli tisztálkodás után felvettem az egyik itthoni ruhámat, amiben nyugodtam főzhetek vagy kimehetek a kertbe ha úgy tartja kedvem.
Csend volt, igazából csak én zajongtam néha és a varázslattól tevékenykedő seprű, szivacs, fakanál. A hozzávalókat jobb szerettem én felvágni a saját kezemmel, lefoglalt amíg egyedül voltam.
Kávét készítettem, manapság még elég két személyre, amíg a gyermekeink nincsenek itthon addig nem éri meg, kivéve ha később is hideg kávét akarunk inni, de azt senki sem akarja.
Reggelire darált csirke brizolt készítettem, ezért is keltem fel olyan korán, hogy meglephessem vele az én csodás férjemet.
Kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni, ritka alkalmak egyike, hogy valami otthonit alkotok neki. Ma nem volt semmilyen jeles nap vagy bármi ilyesmi, pusztán kíváncsi voltam mennyire fog megörülni Bill ennek a kis meglepetésnek.
Már rég készen voltam a reggelivel amikor Bill úgy döntött szépen felébred, kimászik az ágyból és egyenesen lejön a konyhába.
– Neked is jó reggelt szívem! – köszönök vissza neki, arcomon csupa mosollyal.
Szándékosan nem szólok rá, hogy van más reggeli, inkább csak hagyom neki, hogy nyugodtan táplálkozzon, a meglepetéssel úgyis ráérek.
Meglepett a közelségével azonban. Nem számítottam arra, hogy most ide jön és figyel egy kicsit rám is.
– Minden nappal egyre szerelmesebb leszel igaz? – megsimogattam az arcát miközben ő ölelt engem.
– Mit szólnál egy kiadósabb reggelihez előbb? Közben beszélgethetünk a mai napi terveidről is, ha szeretnél.
Ettől függetlenül, hogy ezt feldobtam neki, mint ötlet, még nem húzódtam el tőle, hiszen imádtam a közelében lenni és hagyni, hogy egy kicsit szeretgessen a maga módján. A plusz mosatlanért sem voltam mérges, de ezt neki is tudnia kell. Hiszen ismer.

Sosem tudtam igazán helyén kezelni a meglepetéseket, leginkább azokat amik engem értek, amikor valaki mást kellett meglepni, nem volt semmi gondom. Ezért is volt meglepő minden egyes nap, a gyerekek nélkül felébredni és veszekedni velük, hogyha valami rossz történt és emiatt nem tudtam mihez kezdhetnék így hát megszidtam őket, innen a távolból is. Van, hogy semmit sem ért. Gyakran emiatt voltam egy kicsikét szomorú és levert, mert ugyanazokat a hibákat követték el, ha kellett ha nem. Ezért megesett, hogy olyan dolgokat is mondtam, amit nem kellett volna nekik. A hírek amik Domi-tól jöttek sem tetszettek annyira, hogy nyugodtan meg tudjam emészteni. Vic pedig már nem hajlandó írni nekem, csak félévente egyszer, ha elér hozzá a levelem és az eszébe jutok. Lou pedig még kicsi a szemeimben, így őt mindig ellátom egy-két jó anyai tanáccsal, ha kíváncsi rá ha nem. Szeretek hallani róla. Hogy mi történik vele. Mi megy végbe benne, hiszen még kamasz. Ha máskor nem, hát most igazán érdemes foglalkoznom vele is, mert neki esetleg most lehet rám szüksége. Éppen ezért most leginkább érte aggódom. Még a mosogatás és Bill mellett is azon gondolkodom, hogy van ő.
– Nem figyeltem az órát. – fordulok végül Bill felé és vallom be neki őszintén, hogy most mennyire figyelmetlen voltam az órát illetően. Olyan, mintha csak pár perce lett volna, de persze az étel sem két perc alatt lett kész, ez holt biztos.
– Csak ha szeretnél, tudod, hogy nem erőltetem. – de azért mindig jól esik, ha gondol egyet és tesz-vesz ő is valamit a ház körül. Olyankor nem érzem magam egy percig sem egyedül, mert a neszekből ítélve is tudom, hogy Bill itt van a közelemben. Most persze közvetlenül itt van, de amikor esetleg odakint ténykedik, nos az olyan alkalmakra gondolok én.
– Egyetértek. – fordulok felé, abba az irányba, ahonnan a hangja is jött éppenséggel. Nem kellett nagyon győzködnie, hogy változtassunk, hogy tartsunk egy kis pihenőt. Nekem is jól jött, ha másra gondolhatok és lazíthatok egy kicsit.
Csak még nem láttam értelmét szóvá tenni, mert nem akartam semmit sem megzavarni, az ő szabadnapját meg végképp nem. Ha valakinek, akkor neki biztosan úgyszintén jár a pihenés.
– Hová szeretnél elvinni? – kíváncsiskodtam, mert nyilván még nem mondta el és én akármennyire szeretnék, nem tudok a gondolataiban olvasni, csak tippjeim lehetnek, de azok sem mindig jönnek be teljesen.
– A lányoktól nem jött semmi említésre méltó, Lou-nak pedig most én vagyok a soron, hogy írjak. Tudod szüksége van egy kis támogatásra mostanában és csak jó tanácsokkal látom el őt. – vagy legalábbis megpróbálom, a tőlem telhető legjobban támogatni. Nem akarom, hogy egyedül érezze magát.