Imádtam a munkámat. Egyáltalán nem ide terveztem eljutni, határozott elképzeléseim voltak arról, hogy tolmács leszek a Mágiaügyi Minisztériumban és ez lesz az életem, legalábbis egy ideig. Nem volt annyira izgalmas, hogy sokáig megtartson, de egy darabig ellettem volna vele. Most mégis itt voltam, egy szórakozóhely kellős közepén, zajban és emberekkel körülvéve, egy drogdílert várva, galleonos erszénnyel a műszőrmekabátom mély zsebében, és éppen jó pénzt igyekeztem adni Bertie Ollivandernek egy meglehetősen értékes információért. Köze nem volt a tolmácsoláshoz, fordításhoz és a nyelvekhez, de úgy élveztem, mint semmi mást. A férjem nem sokat tudott az informátorokkal kialakított kapcsolati hálómról. Sokakat ismert, akiknek a nagyrészét csupán azért, mert közös ismerősök voltak, de ha valaha is belenézett volna a fejemben (és egy jól eldugott helyen, noteszben) létező névlistára, valószínűleg kiborult volna. Tudtam, hogy bízik bennem és a képességeimben, de azért aggódott volna értem, ha megtudja, hogy egy középszerűnél szarabb és nem túl jó hírű bulihelyen várok egy Zsebpiszok közben dolgozó drogdílert. Bertie persze ártalmatlan volt, soha nem ért volna hozzám egy ujjal sem és az egyik legjobb informátorom is volt, úgyhogy nagyon kedveltem és egyike volt azoknak, akiket még az átlagosnál is jobban bevédtem. Éppen elhajtottam a harmadik fogatlan jószágot, aki megpróbált felszedni, az egyikük még pénzt is ajánlott, mintha prosti lennék, de sajnos csak majdnem elvesztette még egy fogát. A pálcám mindig egy mozdulatnyira volt tőlem, nem kockáztattam azért.
Ez volt életem egyik legszarabb hete és nekem volt már pár nagyon ramaty hetem. Előző szombaton örültem, mint majom a farkának, amikor egy pénzes és befolyásos rokonokkal rendelkező kölyök vett tőlem egy kisebb seregnek elegendő anyagot. Undorító kis patkány volt, de a pénz az pénz, és egész szép karácsonyt helyezett kilátásba az összeg, amit a kezembe nyomott. Aztán a szerencsém amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt, amolyan Bertie Ollivander-féle balfaszságok sorozatával. Hétfőn kezdődött az egész, amikor dobott az aktuális csajom - erős túlzás volt annak nevezni, mert volt pasija és nyilvánvalóan csak azért töltött velem időt, mert izgalmasnak találta és megihlette a készülő regényéhez a köztünk lévő akármi, izé, nevezzük bárminek -, mert kapott egy külföldi ösztöndíjat és lelépett a nagy Amerikába. Ezt tulajdonképpen el is fogadtam volna, hiszen nem volt komoly az egész és már hozzászoktam a balszerencsémhez a nőkkel, mindig találtak mást, érthető okokból. Azért kedveltem és tűrhető olasz kaját tudott főzni, bár lehet csak beállva volt finom. Kedden elvittem egy vérfarkas kölyköt Harvey-hoz, de mire hazaértem, az egész lakás felforgatva várt. Eltűnt minden pénzem, lenyúlták a készleteim egy nagy részét és még az egyik macskámat is félig leborotválták - igen, rendszeresen összeszedtem az utcamacskákat, de most nem Kormi szőre volt a lényeg, az majd visszanő. Konkrétan odalett minden megtakarított pénzem, amit a lakbérre és alapvetően a mindennapi megélhetésre raktam félre. A fiókokból eltűnt minden bájital, fiola, por, tabletta, amit csak megtaláltak és szétbarmolták a bútorokat is. Nem tudtam ki tette, nem is számított, a környéken gyakran megesett, hogy betörtek valakihez és lenyúlták mindenét. Az ilyen esetek gyakorisága persze nem vigasztalt. Szerdán írtam egy levelet Fiona Dolohovnak, hogy beszélnünk kell, mert szenzációs sztorim van számára, ha eleget fizet. Vagy legalábbis ezt akartam írni, de nem sokra emlékeztem a szerdai napomról és a levéllel kapcsolatban is csak annyi rémlett, hogy Kormi megrágta a szélét. Bár lehet ezt is csak én képzeltem. Ritkán szolgáltattam ki információt a vásárlóimról, nem tett volna jót az üzletnek, de a jelenlegihez hasonló szorult helyzetek kényszermegoldásokat szülnek. Csütörtökön választ kaptam, hogy találkozzunk péntek este. A klubban színes fények villóztak, miközben a dobhártyám majd kiszakadt a dübörgő basszustól. A zsúfolt teremben rengetegen táncoltak, bár kívülről inkább csak tömeges vonaglásnak tűnt az egész. Utat törtem magamnak az asztalok között, ahol kisebb-nagyobb társaságok döntötték magukba az alkoholt és nálam jobban senki sem tudta, hogy még mit. Azonnal kiszúrtam Fionát, egyszerűen nem illett ebbe a környezetbe a drága ruháival, a méltóságteljes kisugárzásával. Egy pasas támaszkodott az asztalára, valamit éppen pofázott neki, részeg volt és szinte innen éreztem, hogy bűzlött a piától és az izzadtságtól. Bőven volt önbizalma, ha egy Fiona Dolohov kaliberű nőt akart felszedni. Nekem biztosan nem lett volna hozzá merszem, pedig a faszival ellentétben nekem nem egy nagy szemöldököm volt... Megvártam, amíg a hapsi elkullog, csak utána dobtam le magam a Fionával szemközti székre. - Zavarbaejtően jól nézel ki, mint mindig. Meghívnálak egy italra, ha nem lennék leégve és nem fosnék a férjedtől. - Mindig az ellenkezője történt, Fiona fizette az én italomat és egy percig sem ellenkeztem. - Igazából fogalmam sincs, hogy mi a thesztrálfaszt írtam a múltkor, tényleg egy betűre sem emlékszem, szóval leszögezném, hogy ez most tényleg fergeteges infó és nem lesz olcsó. Mennyit tudsz adni? Idegesen körbepillantottam. Egyszer már kitiltottak erről a helyről, mert üzletelésen kaptak, a lábam nem érte a földet, mikor egy biztonsági troll a szó szoros értelmében kihajított innen, miután az egyik pultos látta, ahogy eladtam ezt-azt egy csapat szórakozni vágyó fiatalnak.
Nem esett nehezemre elzavarni szegény embert. Esküszöm, hogy nem tettem egyetlen rossz megjegyzést sem a szemöldökére, ami egyetlen óriási hernyóként volt a homlokán kissé túl mélyre ragasztva. Igazság szerint elég lenyűgöző volt, hogy valakit ilyen génekkel áldjanak meg a szülei, nem akartam belegondolni, hogy melyiktől is örökölhette ezt a burjánzó szőrtengert a fején. Szerencsére Bertie már itt volt, így nem kellett túl sok időt eltöltenem a borzongással, amit az a szemöldök okozott nekem. - A férjemtől nem kell félned, továbbra sem ismeri a nevedet. -Ha tudta volna, akkor lett volna mitől félnie. Levin néha tényleg tudott rendkívül ijesztően viselkedni, még akkor is, ha szegény Bertie egyáltalán nem érdemelte meg. A kérdésére előhúztam az egyik erszényt a kabátzsebemből és az asztalon átcsúsztattam neki. Nem voltam óvatos, nem próbáltam elrejteni a pénzt, nem volt rá szükség. - Ennyit adok most, ha tényleg olyan szuper az infó, mint amilyennek állítod, akkor még egyszer ennyit. -Már ez sem volt kevés pénz, de neki mindig jó sokat adtam. Megérdemelte, bíztam az információiban és szerettem is volna sokáig megtartani a munkakapcsolatunkat, ehhez pedig erre volt szükség. -Ne idegeskedj annyit, senki nem fog belénk kötni. Észre sem veszik, ami itt történik. -Mondjuk azt, hogy az egyik erszényem már üres volt.
Csodálatos hírnek találtam, hogy a férje még a nevemet sem hallotta. Levin Dolohov olyan figurának tűnt, aki gond nélkül elásatott volna valakivel egy rossz pillantásért is. - Mindig is vágytam rá, hogy én legyek egy gazdag, házas nő piszkos kis titka - jegyeztem meg tenyérbemászó vigyorral, hiába nem volt sok okom a nevetgélésre egy ilyen hét után. Közelebb húztam magamhoz az erszényt és kinyitottam. Fiona olyan könnyedséggel csúsztatta át a pénzt, mintha csak egy üveg sör ára lett volna, pedig ott pihent előttem több havi lakbérem. Én ezért hetekig árultam az utcán, neki pedig valószínűleg fel sem tűnt, hogy hiányzott a családi kasszából ennyi galleon. Néha eltűnődtem azon, hogy vajon Fiona tudta-e egyáltalán, mennyit ér az a pénz, amit ő csak ilyen könnyedén idelökött nekem. Valószínűleg fogalma sem volt róla, jártam már egyszer a házukban, akarom mondani kúriájukban, épp csak fél órát, talán annyit sem, de a szőnyegekre is alig mertem rálépni. Mint egy kibaszott kastély. Nem, Fionának biztos nem volt szilárd elképzelése egy kis erszény galleon értékéről, ahogyan a férjének sem. Teljesen más világban éltünk. Elraktam a pénzt, mélyen a kinyúlt kapucnis pulóverem zsebébe süllyesztve. - Annál is szuperebb. - Hátradőltem a széken, körbepillantva, hogy valaki hallgatózik-e, de senki sem figyelt ránk. - Kyle Briggs, a mágiaügyi miniszter unokaöccse. Szombaton találkoztam vele, az a balfasz elmondta a nevét, mikor fizetett. Szerintem a roxmortsi kirándulásról lóghatott meg, valami karácsonyi bálról hadovált. Totál narkós a kölyök, nem kezdő, tudta mit akart. A történet természetesen nem ennyi volt, de hatásszünetet tartottam, vártam Fiona reakcióját. - Hát kurvára remélem, mert amikor legutóbb kivágtak innen, utána három napig szédültem és nem a másnaposságtól. Azóta trollfóbiám van, tényleg. Egészen hasonlított az új lovagodra. - Természetesen Mr. Partiszemöldökre céloztam, aki az előbb próbálkozott be nála.
- Akkor ezt lehúzhatod a bakancslistádról -mosolyogtam vissza rá, olyan ártalmatlan kedvességgel, amilyennel akkor szoktam, amikor valakinek éppen be akarom törni az orrát. Vele nem ez volt a célom, természetesen, de a helyzethez mégis megfelelőnek tűnt. Nem, határozottan nem voltam tisztában a pénz valódi értékével és ezt nem szégyelltem, nem tagadtam, de mellette nem is hangoztattam. Jó életem volt, piszok gazdag voltam (vagyis a férjem volt az, de mindegy is) és soha nem kellett megnéznem egy új ruha vagy táska árcéduláját ahhoz, hogy megvehessem. Felfogtam, hogy kiváltságos helyzetben vagyok, azt is, hogy másoknak rohadtul nem ilyen az élete, de sosem foglalkoztam vele igazán, egyszerűen nem tudtam úgy átérezni, ahogy talán kellett volna. Kyle Briggs említésére azonnal felcsillant a szemem és érdeklődve dőltem előrébb az asztalnál. Merlin szakállára, Levin olyan boldog lesz ezért, hogy előre láthatóan csodás hét vár ránk. Már most elkezdtem tervezgetni magamban a lehetséges jeleneteket, ahogy a drága miniszter úr szeme láttára buktatjuk le a drogos kis unokaöccsét, mennyire kínos lenne... - Folytasd. -Nem próbáltam leplezni az izgalmamat, kár lett volna. Elnéztem az előbb itt járt trollivadék után, szerencsére nem találtam meg a tömegben. - Honnan tudod, hogy nem egy és ugyanaz a kettő? Elég kísérteties a hasonlóság.
- Milyen csodálatos nap ez a mai - vágtam egy fintort. Sok minden szerepelt a bakancslistámon és Fiona Dolohov társasága miatt sajnos egyik főbb pontot sem húzhattam ki. Kyle Briggs említésére az arca azonnal megváltozott, utoljára akkor láttam ilyen izgatottságot és érdeklődést a tekintetében, amikor először adtam el neki néhány értékes információt. Akkor még nem Dolohov volt a vezetékneve, nem sokkal az eset után jött össze a férjével, szerettem minden találkozásunk alkalmával megemlíteni, hogy nekem köszönheti a házasságát, nélkülem sosem nyűgözte volna le annyira Dolohovot. Persze mindketten tudtuk, hogy ő bárkit lenyűgözött, értékes információk nélkül is. - Sok mindent vett, a mennyiségből ítélve nem csak magának, hogy a barátainak kell vagy el akarja adni, azt nem tudom. Ráadásul nem aprózta el a dolgot, én személy szerint nem lőném be magamnak, amit ő vitt. Próbáltam, nekem elhiheted, nem ezt viszik a roxfortosok a könnyed hétvégi bulikra. - Nem szívesen árultam roxfortos korú gyerekeknek, még az ilyen Briggs-féle kis köcsögöknek sem. Kellett a pénz és azt gondoltam, hogy inkább tőlem vegyenek valamit, ami legalább tiszta, mint hogy megöljék magukat valami kétes eredetű cuccal. Persze a kölyökképűeket én is elhajtottam. - Tényleg van még ebből? A pénzre mutattam. A történet még csak most kezdett igazán érdekessé válni, de a jó sztoriknak ára volt, különösen akkor, ha bajba kerülhettem miattuk. Márpedig épeszű ember nem baszakodott Briggsékkel, csak ha eleget fizettek érte. - Mert nekem még van mit mesélnem. Most jön az igazán érdekes rész, de meg kell értened, hogy valamiből karácsonyi ajándékot kell vennem szegény anyukámnak... - Mindketten tudtuk, hogy nem anyámra fogom költeni a pénzt. Megráztam a fejem. - Nagyon egyszerű. Az én trollomnak két szemöldöke volt. A tiéd sokkal különlegesebb.
Sosem mondtam ki, hogy hálás lettem volna Bertie-nek, pedig valójában az voltam. Ha nem jutok el hozzá egy nagyon érthetetlen és különös úton, akkor egész biztosan nem töltöm el azt az estét Levinnél, hajnalba nyúló beszélgetéssel, hogy aztán rövid időn belül a feleségének nevezhessem magam. Lehetett bármilyen lehengerlő stílusom és hasonlók, de erősen kétlem, hogy az Levin Dolohovnak elég lenne. Kell hozzá a fűszer is, mint a brit kajákhoz. - Szóval a mágiaügyi miniszter drága unokaöccse egy profi drogos. Ez a tény sokkal boldogabbá tesz, mint kellene. -Levint még inkább azzá fogja tenni, Carol pedig nagyon elégedett lesz, ha ezt megtudja. Rühellte a Briggs ivadékot, nem tudtam, pontosan miért, mert egyértelműen nem csak a szülők közötti politikai rivalizálás volt az oka, de soha nem kérdeztem. A kérdésére elővettem a második zsákocskát, kissé türelmetlenül, mert már mindent nagyon tudni akartam. Szemmel láthatóan volt súlya, az érmék pedig megcsörrentek benne, ahogy leraktam az asztalra, a kezemet rajta hagyva. Ha beszél, megkapja, ez mindig így működött. - Össze tudod írni nekem, hogy miket vett? A mennyiség is fontos lenne, legalább megközelítőleg. Vágtam egy fintort a szemöldök említésére. - Szerintem sosem fogom kiheverni azt a látványt. Csodálkozom, hogy még nem költözött bele semmilyen állat abba a dzsungelbe, ami a fején van.
Évek óta dílerkedtem a drogok mellett információkkal is, hasznos szolgálatot tettem néhány auror "barátomnak", akiktől így viszonylagos védettséget szereztem. De Lionel Weasley és az előző társa, Rodney Lestrange, majd az új csaj, Adelaide nem voltak olyan meglepő üzleti partnerek, mint Fiona. Weasley és Lestrange egészen otthonosan mozogtak az én közegemben, nem állt tőlük távol ez a durva valóság. Nem vettek igazán emberszámba, Weasley konkrétan "te faszszopó drogos gecinek" szólított, amire már megtanultam hallgatni és egy szemforgatás nélkül reagálni, mondtak már rám ennél ocsmányabb dolgokat is. Fiona viszont nem ilyen volt, felfoghatatlannak találtam, hogy egy ilyen nő személyesen akar velem találkozni, nem mást küld maga helyett és a hab a tortán, hogy nem úgy beszélt velem, mint a kutyával. Akkor sem, amikor először találkoztunk évekkel ezelőtt. Talán csak annak köszönhettem ezt a különleges bánásmódot, hogy én voltam az első ilyen csúnya melójához a kalauza. - Engem is, mert bőven van pénze. Vagyis az apjának, de az ebből a szempontból teljesen mindegy. Azonnal lecsaptam az újabb adag pénzre, zsebre vágtam azt is az első mellé. Hatalmas tehertől szabadultam meg, tudtam, hogy ezzel a fizetséggel elleszek egy darabig, amennyiben nem akar valaki újból betörni a lakásomba és lenyúlni mindenemet. A kérdésére bólintottam egyet, majd elvettem az asztalról egy szalvétát, egy ottfelejtett sörös kupakból tollat varázsoltam. Felírtam a szalvétára a háromféle drog nevét és a grammra pontos mennyiséget, amennyit a Briggs kölyök vásárolt. Könnyen fejben tartottam az efféle adatokat. - Az első öt-hat órára felpörget, utána kirókázod tőle a lelkedet is, de nem vészes. A második is jó, ha végig akarod pörögni az éjszakát, de kibaszott addiktív és embertelenül szar utána. Én egyszer próbáltam, azóta soha, akkor azt hittem, most öltem meg magam, rohadtul fáj utána a létezés is és olyan halálfélelmed van, hogy az valami kibírhatatlan, de a Briggs kölyök szerintem rendszeresen ezt tolja. A harmadik ellazít, látsz és hallasz tőle mindenfélét, a kellemetlen része az, hogy mindenféle racionális veszélyérzetet kikapcsol. Egyszer láttam egy csávót, aki leugrott miatta a Borgin & Burkes tetejéről, észre sem vette, hogy eltört vagy két végtagja. - Odacsúsztattam Fiona elé a szalvétát. Úgy sejtettem, a papírra írt szavak önmagában semmit nem jelentettek neki, legalábbis kételkedtem benne, hogy akár csak halvány elképzelése is van a drogok hatásairól. - És akkor a sztori érdekes része... - A söröskupakból lett tollat most koktélokba való kis esernyővé változtattam. Épp csak koktélom nem volt hozzá, nem ittam ilyen édes, drága szarokat. - A gyerek partidrogot is venni akart. Én nem árulok ilyesmit, nem is fogok, de nagyon erősködött. Gondolom ez is a karácsonyi bálra kellett neki, biztos arra tudja csak felállítani, ha öntudatlan csajokat szed össze. Eladtam neki egy zacskó macskatápot, a kis gyökér simán bekajálta, úgyhogy ha rajtam múlik, senkit nem fog megerőszakolni, de a szándékon ez nem sokat változtat. Fionát láthatóan nagyon kiborította az összenőtt szemöldökű pasi. Valószínűleg általában nem ilyen arcok udvaroltak neki. - Nem tudhatod, lehet már beleköltözött. Egyszer találkoztam egy faszival, akinek egy galamb lakott a hajában.
Nem láttam értelmét, hogy csúnyán beszéljek vele, egyik informátorommal sem tettem. Határozottan kedvezőnek találtam a jó viszonyt és a kölcsönös tiszteletet mindegyikükkel, mert így sokkal nagyobb biztonságban éreztem ezeket a munkakapcsolatokat. Persze akadt egy-egy alak, akivel nem voltam annyira nagyon kedves mint Bertie-vel, de ők rászolgáltak, ha pedig megtanulták, hogy normálisan viselkedjenek, akkor ők is visszakapták ezt. Jó dolog, ha kedvelnek az emberekek, akik tőled kapják az illegális fizetésüket. - Merlinre, nem kispályázik a gyerek... Ez azért egy kicsit aggasztó, elég durva dolgok is történhetnek akkor azon a bálon... -Nem féltettem a mágiaügyi miniszter hírnevét, sőt, a legboldogabb lettem volna, ha rajta csattannak az unokaöccse ostoba tettei, de a többieket féltettem. Magunkat féltettem. Nagyon óvatosnak kell lennünk, ha nem akarunk belekeveredni, még csak azt kéne, hogy ránk akarják verni a dolgot. Briggsből kinéztem, hogy valahogy Levin ellen fordítja a történteket. - De sajnos ez nem jelenti azt, hogy mástól nem kapott igazi partidrogot. -Az asztalra szegeztem a tekintetem. Komoly volt a helyzet, eddig azt hittem, csak meghurcoljuk egy kicsit azt a taknyot, nem éppen ilyen keménydrogokra számítottam és tervezett nemi erőszakra. Már éppen válaszoltam volna neki a galambos pasi kapcsán, amikor az eddig emlegetett kolbászszemöldökű úriember visszatámolygott az asztalunkhoz. Nem tudom, hogy csak ennyire be volt állva, vagy szándékosan csinálta, de most Bertie-nek kezdte el tenni a szépet. Nagyon bizarr látvány volt.
Mások nem így gondolkodtak. Én egyszerűen nem estem abba a kategóriába, akit mások emberszámba vettek. Mintha én erre az életre vágytam volna... Nem ennyit akartam elérni, hogy péntek este egy lepukkant szórakozóhelyen infókat adjak el egy politikus feleségének, hogy valamiből fizetni tudjam azt az egérlyukat, amit a lakásomnak neveztem. Nem vágytam sokra, de még annyi sem sikerült. Az élet már csak ilyen szemét, az emberek pedig szeretned még egyet beléd rúgni, mikor már a földön fekszel. - Az már nem a te bajod lesz - vontam meg a vállam. - Vagy aggódsz a kedves miniszter úr unokaöccse miatt? Cuki. A férjednek ne mondd el, még a végén válni akar majd. Nem érdekelt a politika. Elolvastam a híreket, mikor lenyúltam valahonnan egy Reggeli Prófétát, de a politikát sosem éreztem közelinek magamhoz. Épp ugyanolyan szarul éltem Pollux Black kormányzása alatt, mint most Briggs idejében. Nem hozott semmilyen változást az életemben a kormányváltás. Nem érdekelt, hogy Fiona és a férje mit nyernek ezekkel az információkkal és egy másik politikus mit veszíthet. Az én életemet kicsit sem érintette. Fionát persze kedveltem, ha indult volna a mágiaügyi miniszteri székért, akkor rá szavaztam volna, de ilyen ambíciói általában csak faszkalapoknak voltak. - Sajnos tényleg nem. Én ennyit tehettem, az apjának kellett volna elmondania neki, hogy lányokat erőszakolni csúnya dolog. - Én ennél többet nem tehettem, nem adtam el neki semmilyen partidrogot, de nem oktathattam ki arról, hogy mástól se vegyen. Ha szerencsénk lesz, akkor beéri a drognak álcázott macskatáppal, ha nem... akkor sajnos van rá esély, hogy egy szegény diáklánynak tönkreteszik az életét. Ez ellen nem tehettünk semmit. Éppen meg akartam kérdezni Fionát, hogy nincs-e véletlenül egy cigije, amikor újból felbukkant Partiszemöldök. Azt hittem, Fionától akar valamit, ehelyett azonban mellém támaszkodott az asztalra. Rutinból kérdeztem meg, hogy mit akar venni, de mint kiderült, nem vásárolni akart. Be kell vallanom, még soha, senki nem próbált bevágódni nálam. A nőket én próbáltam szédíteni, a férfiak közeledését pedig megúsztam, valószínűleg legjobb formámban sem néztem ki úgy, mint egy jóképű meleg pasas. Ott volt például Lestrange, ő bizonyára jó parti volt, én kevésbé. Szemöldök úr mégis engem szemelt ki magának és egyre ijesztőbb dolgokat mondott. A nőknek ezt rendszeresen át kell élniük? - Figyelj, haver, biztos van az a pénz, amiért én lepippantok valakit, de neked annyid tuti nincs. Kopj le, nem érek rá. - Valószínűleg nem ez volt a jó válasz, mert két másodperc múlva akkorát kaptam tőle a fejemre, hogy az asztallap adta a másikat. A hét megkoronázása, a kurva életbe...
A megjegyzésére csak a szememet forgattam. - Levin akkor sem tudna megszabadulni tőlem, ha akarna. -Szerencsére nem akart, legalábbis nagyon reménykedtem, hogy nem akart. Állandó félelem volt bennem, amióta az exfelesége felbukkant Londonban, még akkor is, ha én voltam az, aki minden este Levin mellett alhatott. Nagyon féltem tőle, hogy esetleg rájön, mégis őt szereti, nem pedig engem, és hirtelen férj nélkül találom magam. Elviselhetetlen volt már a gondolat fájdalma is, hogy Levin elhagyna, így ezeket a gondolatokat nagyon igyekeztem kizárni a fejemből. -Nem aggódom a kis szaros miatt, inkább a többi diákot féltem. Ott vannak a férjem gyerekei és másoké is, akiket nem szeretném, ha baj érne egy Briggs féle senkiházi miatt. Nem lepődtem meg azon, hogy Briggs öccse nem tanított jómodort a fiának, túl sok lett volna ezt elvárni tőle. Ráférne a pusztulás az egész családjukra, szavakba sem tudom önteni, mennyire gyűlöltem őket. Ahogy elkezdte csapni a szelet a kedvenc szemöldökünk Bertie-nek, nagyon nehezemre esett nem hangosan felröhögni. Szerintem az arcom is belevörösödött, ahogy próbáltam nem felvisítani, amikor éppen szóvá tette a pasi, hogy ilyen csókos ajkakat régen érzett a testén, vagy valami hasonlókat. A szórakozásom egészen addig tartott, amíg nem vágta bele Bertie arcát az asztalba, akkor viszont rögtön komolyra váltottam én is, meg igazából az egész helyzet. Reflexből rántottam elő a pálcámat és küldem át új barátunkat a mellettünk lévő asztal túloldalára. Az én embereimmel senki sem baszakodhat a jelenlétemben.
- Ja, valahogy ezt én is sejtettem. - Fiona velem mindig meglepően kedves volt, ennek ellenére biztosra vettem, hogy képes lenne megölni másokat azokkal a drága tűsarkú cipőkkel is, amikben olyan magabiztosan tudott vonulni. Valami azt súgta, hogy Dolohov hiába lehetett nagykutya a politikában, a felesége azért őt is rendre tudta utasítani. - A férjed gyerekeinek valószínűleg van annyi esze, hogy nem fogadnak el semmit a Briggs fiútól. Vagy ha nincs, akkor mondd meg neki, mást nem igazán tehetsz. - Nem tudtam úgy viszonyulni a kérdéshez, mint ő. Szomorú-e, hogy tizenéves gyerekek széttépik majd az agyukat a karácsonyi bálon? Igen. Összedől tőle a világ? Nem. Én is éltem még, ha nem is virultam, pedig nem tegnap óta mérgeztem magam. Azt persze én is gusztustalannak találtam, amit a lányokkal akart tenni Kyle Briggs, de a megvetésen kívül ugyan mit tehettem volna? Nyilván semmit. Fordított helyzetben halálra röhögtem volna magam, ahogy Szemöldök bizarr bókokkal árasztja el Fionát. Az már kevésbé tetszett, hogy ez a lovag engem szeretett volna magával vinni a férfi mosdóba. Kerültem már egészen szürreális helyzetekbe, de ilyesmit még biztosan nem kért tőlem egy összenőtt szemöldökű, legalább száz kilós, trollalkatú faszi. Az még kevésbé volt vicces, amikor a homlokomat vagy tíz centi hosszan felszakította az asztal széle, amikor a medvetalp méretű tenyerével odacsapta a fejemet Mr. Partiszemöldök. Először nem is a fájdalmat éreztem, csak valamiféle különös zsibbadást. Csillagokat láttam, a szemem előtt színes foltok táncoltak és most már nem a táncparketta fényei miatt. Szedd össze magad, Bertie - bíztattam magamat, majd minden erőmmel felálltam a székről, az asztalba kapaszkodva és pálcát rántottam, habár forgott velem az egész terem. Mikor egy pillanatra kitisztult a kép, már vártam a partiszemöldök látványát és a felém repülő átkokat vagy kalapács méretű öklöt, de a pasas addigra a szomszédos asztal maradványain feküdt Fiona átkától. A haverjai csak bámultak minket a döbbenettől hosszú másodpercekig, mire aztán nekik is eszükbe jutott varázspálcát szegezni ránk. A terem másik végéből a biztonsági trollok közül kettő éppen felénk tartott. - És most jön az a rész, amikor kurva gyorsan lelépünk innen - fordultam Fiona felé. A következő másodpercben egy átok már fel is borította az asztalunkat, a következő pedig fél centivel a vállam mellett süvített el. Még szerencse, hogy részegekkel volt dolgunk. Szédelegve elindultam kifelé, székek és táncoló emberek között bukdácsolva, valószínűleg olyan mozgással, mint akit pofán talált egy Confundus. A könnyebb közlekedés érdekében átváltoztam kutyává, így gyorsan átjutottam az asztalok alatt, és közben kibaszottul reménykedtem benne, hogy visszafele is sikerülni fog az átváltozás, miután szétcsapta az a barom a fejemet, mert már előfordult, hogy órákig kutyául voltam. Az animágia hasznos dolog, ha le kell lépned valahonnan, de ha elrontasz valamit, az baromi kellemetlen. Sikerült kijutnom az utcára egy darabban és megnyugtatott, hogy Fionának is. Nem szerettem volna megtudni, hogy mivel jár, ha az én társaságomban esik baja Levin Dolohov feleségének.
Biztos voltam benne, hogy maguktól soha nem fogadnának el semmiféle tablettát Kyle Briggstől vagy másoktól. Carol érett, felnőtt nő volt, aki sosem vetemedne hasonlóra, Alex pedig túl jó volt ehhez. Őt ilyesmi soha nem érdekelte, ahogy én ismertem. Úgyhogy annyira talán nem kellett volna féltenem őket, pláne, hogy mint kiderült, partidrogok nem voltak képben, de mégis... ki tudja, mik történhetnek ott. Csak az utolsó utáni pillanatban jöttem rá, hogy valószínűleg nem kellett volna elátkoznom Szemöldök urat, hanem egyszerűen csak felrángatni Bertie-t és szépen, angolosan távozni. Megbántam, hogy mégis visszatámadtam, ösztönös cselekvés volt, de nagyon nem kellett volna. Most eggyel kevesebb hely van, ahol üzleteket intézhetek, pedig még a tetves trollokat és a főnököt is lefizettem, hogy nézzen másfelé. Eh, nem is tudom, minek próbálkozom. Bólintottam Bertie kijelentésére és a pálcámat készenlétben tartva elindultam utána. Merlin faszára, ezt még Levinnek is el kell mondanom, mert muszáj, úgyis a fülébe jutna ezek után. Pedig olyan diszkréten tudom intézni a dolgaimat... Eddig soha, semmilyen probléma nem merült fel, amikor információért mentem, legyen szó Bertie-ről vagy más, szintén kétes hírű és erkölcsű emberekről. Soha nem volt balhé. Nem voltam túl boldog, hogy ez a szép, biztonságos sorminta megszakad, de már nem tudtam mit tenni. Legközelebb óvatosabbnak kell lennem. - Jól vagy? -fordultam Bertie felé, ahogy kiértünk a szórakozóhelyről és behúzódtunk a következő épület mellé. Hülye kérdés volt, mert szemmel láthatóan nem volt jól egyáltalán. Még kutyaként is ramatyul festett, képzelem, emberként milyen lehet. -Borzasztóan festesz. Hazakísérlek. Nem hagyhatlak ilyen állapotban az út közepén és talán még a sérülésen is tudunk valamit segíteni. -Nem, soha nem tettem még ilyet. Vele sem, mert szigorú munkakapcsolat volt közöttünk, semmi barátkozás meg haverkodás, azt a saját magam által gyártott, elég hiányos és bizonytalan szabályzat tiltotta. De rendkívüli esetek rendkívüli szabályszegéseket igényelnek.
Sok kocsmai verekedésbe keveredtem már. Volt, amit én nyertem, volt, ami után kék-zölden vánszorogtam haza. A jeti méretű alakokkal kerültem a konfliktust, ha tehettem, de gyakran megesett, hogy észre sem vettem éppen mennyire kihúzom a gyufát másoknál. Fiona valószínűleg ritkán vagy leginkább soha nem került ilyen szituációba, ennek ellenére jól vette az akadályt. Ő mindig olyan nőnek tűnt, a csinos és törékeny külseje ellenére, akinek van néhány csúnya átok a tarsolyában szükség esetére. Nem volt védtelen, de sajnos sérthetetlen sem, abban pedig egyikünk sem lehetett biztos, hogy elbírunk Szemöldök egész baráti társaságával. Ha nem forgott volna velem az egész klub a fejsérülés miatt, akkor talán lett volna esélyünk a túlerővel szemben is. Én is ismertem néhány csúnya átkot. Behúzódtunk egy ház takarásába, ahol a földre lerogyva visszaváltoztam. A koszos macskaköveken ülve belehasított a fejembe az éles fájdalom, de próbáltam Fiona szavaira koncentrálni. Most kellett volna elbúcsúznia, mehettünk volna mindketten a dolgunkra. Ő haza a gazdag, jóképű, szerető férjéhez és én is a lakásomba, hogy kezdjek valamit a sebbel, leküldjek egy fájdalomcsillapító bájitalt és megpróbáljak aludni, amíg Kormi ritmikus gimnasztikázik a többi macskával az éjjeli szekrényen. Eddig a leghosszabb idő, amít üzletelés után együtt töltöttünk, az kimerült abban, hogy cigit kunyeráltam tőle. A napról napra lazuló erkölcseim ellenére azt éreztem, hogy van valami borzasztóan helytelen a felajánlásában. - Kaptam már ennél nagyobbat is, gyakran előfordul, ne aggódj miattam - vontam meg a vállam. - Hazajutok egyedül is, hidd el, a halál az egyetlen állapot, amiben én nem találok el a lakásomig. Persze nagyon csábító, hogy fel akarsz jönni hozzám, de most vagyok túl egy szakításon, még nem állok készen. Szokás szerint elvicceltem a dolgot, mert nem tudtam mit kezdeni a kedvességével. Zavarba ejtett. Egyszerűen nem tudtam elképzelni Fiona Dolohovot a lakásomban, a kopott bútorok, az újrafestésre szoruló falak és a kóbormacskák között.
Nem állítom, hogy profin tudnék párbajozni. Nagyon jól tudtam bizonyos átkokat mások arcába lőni és védekezésben is megálltam a helyem, ezeket viszont inkább a gyors reflexeimnek köszönhettem. Nem voltam teljesen tehetetlen, megvédtem magam, de azért egy komolyabb párbajra nem szívesen álltam volna le, pláne nem olyanokkal, akikről tudtam, hogy valószínűleg egy perc alatt elintéznének. Mint azok a hegyi trollok és a Partiszemöldök kedves társasága. Egyenként még talán elbántam volna velük, de egy kicsit sokan voltak ahhoz, hogy egyszerre az összesnek nekimenjek. Az én egyetlen segítségem egy elvert kutya volt, szó szerint. - Ne hülyéskedd el. És egyébként sem szándékozom a szükségesnél több időt eltölteni nálad, ha csábító, ha nem. De még szükségem van rád, neked pedig az én pénzemre, úgyhogy nem rázol le ennyivel. Leguggoltam elé, hogy megnézzem a sérülését a fején. Egész biztos voltam benne, hogy ha itthagyom, akkor vagy odafagy, vagy kifosztják, megerőszakolják és aztán valaki még meg is eszi a fél lábát. Jó hely ez a Zsebpiszok köz. - Gyere, hoppanáljunk, az gyorsabb lesz -ragadtam meg a karját. Gyorsabbnak lehet, hogy gyorsabb, de hogy neki nagyon nem lesz kellemes, az tuti biztos. Mindenesetre nem adtam neki sok választási lehetőséget. Most az volt, amit én mondtam, és kettőnk közül határozottan én léptem fel dominánsabban... úgy mindig, minden helyzetben.
Nem tudtam ellenérveket felhozni. Pontosabban tudtam, csak egytől egyig nevetségesek voltak. Ha közöltem volna vele, hogy nem kéne látnia a lepukkant lakásomat, az éppen olyan lett volna, mintha látná. És különben is azt mondta volna, hogy nem érdeklik ilyen apróságok, még akkor is, ha egy patkánylyuknak látná az albérletemet a saját otthonához képest. És azt sem igazán akartam, hogy segítsen nekem, így is pont elég függőségnek éreztem a munkakapcsolatunkban, hogy ő a pénze és a kapcsolatai révén bármit megtehetett volna velem, én pedig... én nem voltam senki, csak reménykedhettem benne, hogy mindig megmarad a békés, jövedelmező üzleti kapcsolatunk. De tudtam, hogy úgysem fog elhoppanálni innen és békén hagyni, bármennyire is szeretném egyedül megoldani a hirtelen jött problémámat. - Hát jó, te tudod, de a férjednek ne mondd el. Remélem, nem vagy allergiás a macskákra. Nehézkesen feltápászkodtam a földről, forgott velem az egész utca, mintha abban az irodai székben pörögtem volna, amiben apámék szerint töltöttem a munkaórákat. Amikor bezúzták a fejemet, olyankor megfordult a fejemben, hogy talán tényleg jobb lett volna egy irodában dolgozni. De valószínűleg nem vettek volna fel, ezt a lehetőséget már akkor elbasztam, amikor a Roxfort után túl sokat gondoltam magamról és azt hittem, lesz belőlem valaki. Akkor kellett volna irodistának jelentkeznem, akkor talán most nem véres fejjel dülöngéltem volna egy sikátorban a Zsebpiszok közben, illegálisan megszerzett pénzzel és egy zacskó tablettával a zsebemben. Egyedül az vigasztalt, hogy gyűlöltem volna azt az életet. - Biztos vagy te ebben? - A következő pillanatban már meg is ragadta a karomat és nem tehettem semmi mást, csak erőteljesen a lakásom képére koncentráltam. Egy darabban érkeztünk meg a konyhába, épp csak annyi történt, hogy Fiona az asztal tetején ült, én meg egy tízkilós macskatápos zacskó tetején landoltam. Kis híján a táp mellé hánytam, de sikerült elfojtanom az ingert. Kormi és fogadott testvére, Cirmi a konyhapulton ültek a reggeli mosatlan kávéscsésze és az ebédem maradványai mellett, a padlón egy törött pohár pihent, amit nyilvánvalóan ők löktek le. Van köcsögebb lény a macskánál? - Ne nézz körbe, nem volt időm rendet rakni és Kormiék már megint szétbarmoltak mindent. Így hálálják meg, hogy nem az utcán kell lakniuk. A fejemhez nyúltam, a kezemre félig alvadt vér tapadt. Elmorogtam néhány válogatott káromkodást, amiket még Lionel Weasley is megirigyelt volna. Reméltem, hogy Partiszemöldöknek eltört valamije, de a legjobb az lenne, ha soha többet nem jönne össze neki a kufircolás, rohadtul megérdemelte.
Elégedett voltam, hogy nem próbált tovább magyarázkodni és kihúzni magát ez alól. Nem is igazán lett volna lehetősége rá, mert úgysem hagytam volna abba a csesztetését addig, amíg nem nyugszik bele a ténybe, hogy úgyis hazakísérem. Egyszerűen nem engedte a lelkiismeretem, hogy csak úgy otthagyjam az út szélén mint egy kutyaszart. - Nagyon helyes. A férjem miatt nem kell aggódnod, őt majd én lerendezem. - Nem mondtam neki, de volt rá esély, hogy nem sikerül olyan egyszerűen megbeszélnem ezt Levinnel. Soha nem tudta, hogy milyen helyekre járok és milyen helyeken találkozom az informátoraimmal, de valószínűleg nem is ilyet képzelt el. Főleg azt nem, hogy ránk is támadnak. Mindenesetre a haragja akkor is rajtam csattant volna, nem Bertie-n, úgyhogy neki akkor sem lesz baja belőle. Hálás voltam neki, hogy nem hányt, nem értékeltem volna túlzottan. Sosem volt bajom azzal, ha a kutyák után kellett valamit összeszednem, de az emberi hányást inkább kihagytam az életemből. Jó, hogy nincsen gyerekem, mert nála is problémát okozott volna, hogy ezt megtegyem... persze ki tudja. Lehet, másképp láttam volna a dolgokat anyaként. - Azt veszem észre... -léptem át egy nagyobb darab üvegszilánkon. Végül inkább összeforrasztottam a darabokat egy Reparoval és a poharat a pultra tettem, ahol a macskák rögtön elkezdtek szemezni vele. Allergiás nem voltam a szőrükre, de szeretni sem szerettem őket. Anyámnak volt odahaza egy perzsa macskája, akit többször is majdnem megkopasztottam. Gyűlöltem azt a dögöt és közel minden macskát. - Hol találok valami rongyot vagy... bármit? -Nem ártott volna kitisztítani a sebet a fején.
Kormiék azonnal körözni kezdtek a frissen összeforrasztott pohár körül. Ez volt a kedvenc játékuk, lelökdösni mindent a pultról és az asztalról, lehetőleg törékeny dolgokat. Eközben a szomszéd házaspár torkaszakadtából üvöltözött egymással, tompán szűrődött át a falakon a szünet nélküli kurvaanyázás és csattanások hangja. Már megint verekedtek, hetente legalább négyszer-ötször ez volt a műsor, a gyerekeik meg kiültek a lépcsőházba vagy az utcára, ha már nagyon megunták vagy ők is kaptak néhány pofont. Néha én etettem őket, ha a szüleik megfeledkeztek erről az igencsak jelentéktelen feladatról. - Ott - mutattam egy szekrényre a konyha egyik sarkában. - A polcon van valami fertőtlenítő is, a negyediken. Fel van címkézve. Ezt fontosnak tartottam hozzátenni, mielőtt puszta jóindulattól vezérelve megtörölgette volna a fejemet egy nagy üveg tudatmódosító bájitallal, amit ehelyett jó pénzért eladhattam volna. Akadt ott a polcokon minden, tőlem szokatlan összeszedettséggel ABC-sorrendbe rendezve és kis címkékkel ellátva, habár a hét elején történt betörés után erősen hiányosak voltak a készleteim. Azért így sem tátongtak üresen a polcok, ha egy rendszeres vevőm beugrott volna, valószínűleg nem kellett volna üres kézzel távoznia. A szomszédok közben valamit nekidobtak a közös falunknak, de nekem már a szemem sem rebbent. Néha csak feküdtem a sarokba tolt régi kanapén, beállva, és hallgattam a vitájukat. Megnyugvást leltem az undorítóan szar életükben. - Nem kellett volna nekimenned Partiszemöldöknek. Az ilyen rohadékok gond nélkül laposra vernek egy nőt is, és ez még a legszebb végkifejlet. Őket nem igazán érdekli, hogy ki vagy. Errefelé nem bánnak túl szépen a nőkkel, ahogy hallhatod is a szomszédból. - Nehezen tudtam elképzelni, hogy őt valaha is bántották. Gazdag családból származott, valószínűleg sosem érte semmilyen atrocitás, most pedig a férje hordozta a tenyerén. Senki sem hiszi el, hogy milyen ocsmányságok történhetnek vele, amíg nem a saját bőrén tapasztalja. - Ezelőtt egy prosti lakott a szomszédban, na, az aztán remek műsor volt minden este. Egyszer csak eltűnt, szerintem nem elköltözött, de hát hol érdekel ez bárkit is... Mindegy is, csak azt akartam mondani, hogy többet ne csinálj ilyet. Valamiből fizetnem kell a lakbért, ne ölesd meg magad, te fizetsz nekem a legtöbbet.
Arrébb léptem a pulttól, mert ha a macska egészen véletlenül az én lábamra ejtené azt az átkozott poharat, akkor kétségkívül a tűsarkúmmal a fejében repülne ki az ablakon, mint egy nagyon absztrakt festményről leugrott, groteszk lény. Márpedig elég egyértelmű volt, hogy megint azon küzdenek mindketten, hogy a pohár a földön landoljon ismételten. Hogy bírja Bertie elviselni ezeket a dögöket? A polchoz léptem, hogy leszedjem onnan a fertőtlenítőszert, közben a szomszédokat hallgattam. Kicsit arra az időszakra emlékeztetett, amikor a Docendo Discimus kollégiumában kellett értem. Nem voltam ott túl sokat, éppen ezek miatt, annyira bosszantottak, hogy hamar átmentem inkább egy szép albérletbe, apám pénzén. Határozottan nem tagadhattam le, hogy arisztokrata vagyok és el sem tudtam volna képzelni, hogy én képes és hajlandó legyek ilyen körülmények között élni. - Dehogynem kellett ezt tennem. Csak nem hagyhattam, hogy még jobban elverjenek téged, teljesen ok nélkül... Engem pedig úgysem bántottak volna, nem adnék rá lehetőséget. -Legalábbis szerettem elhinni, hogy meg tudnám védeni magam. Leguggoltam Bertie elé, ismét, és elkeztem kitörölgetni az alvadt vért és a koszt a sebéből. Egyszer Carollal is megtettem, amikor elvágta otthon a kezét, de az nagyon nem volt ekkora és ilyen csúnya. - Nem tudom, hogy bírod elviselni őket. Én már kibeleztem vokna őket, de komolyan. Sosem bírtam elviselni, ha nem hagytak nyugton, most sem menne. Az ilyenek mellett lehetetlen aludni...
Most beigazolódott a sejtésem azt illetően, hogy Fionának halvány fogalma sincs róla, milyen veszélyes játék ez. A helyében talán én is azt éreztem volna, hogy nekem úgysem eshet bajom. Amíg nem süppedsz nyakig a szarban, általában elhiszed, hogy csak másokat vernek, ölnek és erőszakolnak meg, ha nem vigyáznak. Aztán egyszer laposra vernek, kapsz a képedbe egy átkot vagy csak beránt valaki egy sötét sikátorba és rájössz, hogy minden kurva mindegy, ha már egyszer bajba kerültél. - Na, pont emiatt a hozzáállás miatt mondtam, hogy legközelebb inkább ne lépj közbe. Különben is meg tudom védeni magam. Tudod, én nem egy kényelmes irodában dolgozom, mégis élek még - forgattam a szemem. Ezt néhány esetben inkább csak a szerencsémnek köszönhettem, de összességében elmondhattam magamról, hogy mindig sikerült meglógnom a veszély elől. Ha néhány jól irányzott átok és orrbeverés nem volt elég, akkor még mindig ott volt a futás. Nem véletlenül tanultam meg az animágiát. Fintorogva tűrtem, amíg kitisztította a sebet, úgy égetett, mintha legalább savval törölgetné a fejemet. De nem hisztiztem, valahol egészen mélyen még talán meg is érintett a törődése. Nem túl gyakran volt részem ilyesmiben. A családommal szinte sosem találkoztam és amúgy sem kedveltek - a nővérem szabályosan irtózott tőlem, anyámékat szándékosan kerültem, a többi rokon egyszerűen ignorált. A barátnőim meg... hát a párkapcsolataim egészen érdekesek voltak. - Nekem is eltartott egy darabig, amíg hozzászoktam. Egy golymókfarmon nőttem fel, több kilométeres körzetben egy darab szomszéd sem volt. De mindent meg lehet szokni és nincs is más választásom, ez még egy egész jó lakás a környéken. Persze ha van egy felesleges kúriátok házimanókkal meg minden szarral, akkor szólj, már költözöm is. Mindig is vágytam egy akkora házra, ahol a szobák felét nem is használom. - Fiona valószínűleg már megszokta gyümölcsöző munkakapcsolatunk alatt, hogy szerettem az arisztokrata életvitelüket kritizálni. Kormi közben ismételten lelökte a poharat. Micsoda meglepetés. - Te tudsz valami bűbájt, amitől eltűnik ez a vágás a fejemről? Haza kell mennem karácsonyozni és engem megöl a nővérem, ha így állítok be. A családi karácsonyozás a legnagyobb gyötrelem a világon. - Valami azt súgta, hogy ezt kivételesen ő is átérzi. Nehezen tudtam elképzelni, hogy éppen az ő családjukban ne utált volna mindenki mindenkit. Szinte láttam magam előtt a mindenkivel szemben kritikus gazdag nagymamákat, részeg nagybácsikat, hisztis elkényeztetett gyerekeket és zugivó feleségeket. Ilyesminek képzeltem az aranyvérű családokat.
- Azért megnéztem volna, mit csinálsz ott nélkülem, bevert fejjel és Partiszemöldökkel a hátad mögött -forgattam a szemem. Igazat kellett neki adnom azt illetően, hogy talán túl elhamarkodottan rántottam pálcát, sőt egész biztosan nem kellett volna megtennem, de most már szomorkodhatunk rajta. Megtörtént a dolog, ennyi, mindketten túléltük és ez a lényeg. Bár jobban örültem volna, ha Bertie is megússza sérülés nélkül, nem érdemelte ezt. Nem foglalkoztam azzal, hogy mennyire kellemetlen neki a seb kitisztítása, valakinek meg kellett tennie és nem akartam ezt is rábízni. Ha már eljött, információt szolgáltatott Briggsékről és még majdnem agyon is verték miattam, ez a legkevesebb. Persze kapott pénzt is, de azt valamiért nem éreztem elégnek. Talán azért, mert számomra a pénz nem viselt olyan értéket mint sok más embernek. - Nem hinném, hogy van felesleges, a nyaralóink neked elég messze lennének. És egyébként sem az enyém egyik sem. -Minden Leviné volt, minden. Én csak élvezhettem ezeket a házasságunkból adódóan, de semmin nem volt rajta a nevem és nem is vártam el Levintől, hogy ilyesmit tegyen. Pláne azok után, hogy az első házassága milyen csúnyán végződött. Nekem nem állt szándékomban elhagyni, még a gondolattól is rosszul voltam, de megértettem, miért ilyen óvatos. -A golymókfarm legalább szórakoztatóan hangzik. -Én biztos szívesen meglátogattam volna, ha nem is szívesen éltem volna ott le az életemet. - A karácsony a poklok pokla, alig várom, hogy megjelenjen az anyósom... -grimaszoltam. Gyűlöltem az öregasszonyt, de még mindig nem annyira mint Levin. -Megpróbálom, de nem ígérek semmit. -Előhúztam a pálcámat és a homlokára szegeztem, hogy megpróbáljam begyógyítani azt a sebet. Egészen jól sikerült, persze nem lett tökéletes. Azért ezt már smink is el tudja takarni és legalább nem nyílt és nem vérzik. Ennél többet nem tehettem.
