Eljött az új tanév második kviddics meccse. A novemberi hideg mellé a köd is leszállt a pályára. A hollóhát csapatából idén Lyanna Turpint nevezték ki kapitánynak. A cikkesz elengedése után nem sokkal el is kezdődik a mérkőzés. A Hollóhát hajtói szerzik meg a kvaffot, akik támadásba is lendülnek pillanatok alatt. Egy szoros alakzatban repülő támadó hármas suhan végig a pályán. A csapat első karikára dobási kísérlete kudarcba fullad, amit a labdát birtokló Montemayor céltalanul dob el. A hollóhát csapat színeiben először lépett pályára Yolanda Montemayor, aki a sikertelen dobása után próbálja menteni a helyzetet és a csúfos kudarca után jóvá tenni a hibáját az eladott labda után repül. A másik cserediák sem tétlenkedik a csapatban, mert az ifjú Krum - aki olyan tehetséggel van megáldva, mint az apja vagy a nővére - gyönyörűen elüti a gurkót a Hugrabug izgága hajtója felé. Micsoda technikája van ennek a srácnak. álmélkodik Yolanda az ütést végző srácon. Renét már szeptember elején első találkozásuk alkalmával sem találta szimpatikusnak, most a pályán sem nyerte el a tetszését a srác viselkedése. Maxwell szerzi meg a kvaffot az ellenféltől és egy pontos passzal Melody Fawcett kezei közt landol. A hollóhátas lány szépen megszökik a labdával a hugrabug hajtói elől. Már csak a karikák utolsó védőjével vagyis a hugrabug őrzőjével Edward Runcornnal néz szembe, akit próbál megtéveszteni és kicselezni. A bal oldali karikát célozza meg Melody. Vajon felül múlja Ned elődjét a legendás Alina Scamandert?
Vendég
Szomb. Okt. 23, 2021 11:32 am
Team Hufflepuff
René Yates-Newman | hajtó | 476 szó
Pocsék volt az idő. Már megint. És természetesen kit okoltak érte? Hát persze, hogy engem! Mégis, ki mást lehetett volna! Értem én, hogy voltam annyira szép, hogy megtegyenek bűnbaknak, de azért ez már túlzás volt kérem szépen! Az időjárásról egyáltalán nem én tehettem, ahogy arról sem, hogy Imani kenyai hókuszpókuszai a múltkor se jöttek be, így idén nem is próbálkoztam. De rohadjak meg, azért is feltalálok majd valami időjárásmanipuláló eszközt, hogy ne sírjon a szájuk, mert egyszerűen fel nem bírtam fogni, hogy miért mindig engem kellett bántani. Apropó, ha már bántásról esett szó… Épp a seprűmön ringatóztam, elveszve az időjárással kapcsolatos gondolataimban, ugyanis az orromig se láttam így, aztán meg se hallottam a felém süvítő gurkót, pedig eskü anyu, hogy szoktam fület mosni… Mindenesetre elindultam a sűrű ködben, remélve, hogy talán az egyik hajtó társamhoz becsatlakozhatok, és tökre megörültem, amikor megláttam az egyik csőrikesárga talárt a levegőben lobogni, így felemeltem a kezemet, hogy integessek neki. Az viszont tök váratlanul ért, hogy pillanatokkal később egy gurkó csapódott a kezemhez. Kibillentem az egyensúlyomból, csupán úgy tartottam meg magamat, hogy a lábaimmal kapaszkodtam a seprűmbe, és bár kedvem támadt volna felüvölteni, inkább csak az ajkamba harapva bekönnyeztem. Magamhoz szorítottam a kezemet, s akkor bontakozott ki előttem Desi alakja, akinek a kezében az ütő még mindig magasra tartva volt. − Te most velük vagy, vagy csak engem utálsz ennyire? Ne legyél már ekkora áruló – kiáltottam oda neki, miközben próbáltam leplezni, hogy mennyire meg akartam halni most. Odébb is vonultam, elindultam a saját karikáink felé, mert valami érthetetlen oknál fogva úgy gondoltam, hogy nagyobb biztonságban voltam, ha minél távolabb kerültem az exemtől. Tuti ki akart csinálni, pedig nem tettem semmi rosszat. Viszont a gyűrűkhöz érve éppen kivettem, hogy a kedvenc Runicornisomnak sem indult olyan fényesen az év első meccse, így kénytelen voltam odatolni a seggemet hozzá. − Ne aggódj Ned! Alina se védte ki soha az első dobást! Ez volt a védjegye – próbáltam biztatni, mert láttam csórón, hogy mióta visszajött azóta ilyen élőholt zombiba tolta. Nem akartam bántani őt, mert jó srác volt, bár nem hiszem, hogy a főnökasszony hajcsár természete sokáig szemet hunyna egy ilyen teljesítmény felett. Engem állandóan terrorban tartott, pedig igazán foglalkozhatott volna velem másképp… Ned elhajította a labdát, én pedig csatlakoztam a hajtókhoz a passzolgatásban, bár baromira nehezemre esett, mert a kezem még mindig fájt, ezért nem is mertem sokáig magamnál tartani a kvaffot. A hollóhátasok könnyűszerrel elvehették volna tőlem, szóval mint valami bombát, úgy tudtam Ziggynek, remélve, hogyha robbanni fog, akkor az ő fejét vigye le, ne az enyémet. Egyébként esküszöm, mióta megvariálták a csapatot, és Ziggyovics nem volt a csékánk, hanem hajtó lett, azóta mintha neki is könnyebben ment volna a játék. Talán nem stresszelt azon, hogy a csapatnak teljesítenie kellett, ugyanis arra ott volt Harper, aki le mertem volna fogadni, hogy valami ködön-átlátó-kukkolóval kémlelte az eget már csak azért is, mert nem lehetett köztünk.
Vendég
Szomb. Okt. 23, 2021 1:30 pm
Team Ravenclaw
Lyanna Turpin | Terelő | 397 szó
Eleinte aggódtam, hogy miként fogom majd megállni a helyem csapatkapitányként, amikor a saját életem körül sem volt minden rendben, azonban Clyde ragaszkodott hozzá, hogy vegyem át ezt a szerepet. Én pedig képtelen voltam nemet mondani neki, bármennyire is éreztem akkor tehernek, talán jót tett az, hogy valamivel elterelhettem a figyelmemet. Nyáron megfogadtam, hogyha hamis mosolyt csalok az arcomra, akkor is úgy teszek majd, mintha a világon minden rendben lenne. Egyre több időt fektettem egy újfajta stratégia kidolgozásába is, és némileg a csapatfelállás is változott a válogató után. Példának okáért sose értettem Clyde döntését, amiért a korábbi meccsek során nem adott több szerepet Dariannek, amikor láthatóan tehetsége volt a mérkőzésnek, azt pedig még inkább megkérdőjeleztem, hogy miért Maxwellt tette be a karikák elé, amikor az edzések során hajtónak jobbnak bizonyult. Reményekkel telve léptem a pályára, és nem csalódtam a srácokban. Ugyan akadtak hibáink, mégsem voltak olyan eget rengetőek, inkább olyanok, amikből tanulni lehetett. Masonnek ugyan nem sikerült az első karikára dobást hárítani, de ez nem gátolt meg abban, hogy odarepüljek mellé. − Nem gáz Mason, fogjuk a ködre. Alina is ezt tenné, ha itt lenne – mosolyogtam rá halványan. Majd a következő jobb lesz, vagy a hajtóink összeszedik magukat annyira, hogy a hugrabugos át se jussanak a védelmükön. Sokat gyakoroltam velük, és az idei évet több bizalommal indítottam, mint a tavalyit. Közben Maxwellhez vándorolt a labda, így őt kísértem egy darabig. Talán egy kicsit megijedt a felé süvítő kósza gurkótól, amelyet magabiztosan ütöttem el a közeléből, de ő elvétette a dobást. − Még csak most kezdődik a meccs. Te se stresszelj! Koncentrálj a kvaffra és a játékosokra. Tudod, ahogy gyakoroltuk. Dariannal itt vagyunk, hogy megvédjünk. Jó lesz ez Maxwell, csak kicsit higgy magadban! – intéztem hozzá is pár kedves szót a meccsközbeni forgatagban, majd repültem is előre, hogy lássam a többiek mit csináltak. Elcsíptem, ahogy Darian ismét Renével szemezett, ahogy azt is, hogy Melody és Yolanda kettőse megindult a Hugrabug karikái felé. Mason a helyén volt, Clemnek pedig megmondtam, hogy bár tudom, hogy talpra esett, de próbáljon a Hugrabug terelőinek a látóterén kívül maradni. Bár, ahogy Desiree megvédte az exét… Talán nem kellett túlságosan tartanom tőlük, de az is lehet, hogy csak szerencsétlen srácot szerette ennyire megvédeni. Némi passzolgatás után a labda Yolandához került, és Merlinre, baromi jó döntés volt a részemről, hogy bevettük őt a csapatba, hiszen csak idén kezdett a Roxfortban, de már az első dobása nagyot szólt.
El vagyok átkozva. Egész biztos, hogy valami vérátok van rajtam, biztosan azért, mert egyszer, egy gyenge pillanatomban megfordult a fejemben, hogy akár össze is köthetem az életemet Renével. Na nem házasságban, csak az kéne, hogy még menekülni se tudjak tőle... Mindegy is, a lényeg, hogy olyan köd volt, hogy ha lenéztem a seprűm nyelére, nem láttam a saját kezemet sem rendesen. Ennél még az is jobb lett volna, ha a szél elfúj Kamcsatkáig, mert akkor legalább láttam volna valamit, de ez van, ezzel kellett megküzdenem, mert ma pontosan azt kaptuk, ami egész Nagy-Britanniára jellemző volt: szar időt. Nem meglepő, hogy már az első ütésem is sikertelen volt, ahol megint Renét kellett megvédenem, mint a tavalyi meccsen is a Mardekár ellen. Persze nem csodáltam, hogy az ellenfél csapata rá pályázik, én is szívesen átálltam volna néha hozzájuk, hogy lecsaphassam a seprűjéről. Mindenesetre nagyon igyekeztem megvédeni és őszintén bűntudatom volt, amikor eltalálta a karját a gurkó. Nagyon erős ütés volt, csak reménykedni tudtam benne, hogy még egyben van a karja szegénynek. Mindezen felbőszülve gondoltam, megtámadom én is az ő egyik játékosukat a fogat fogért elv értelmében, de ismételten sikerült jól elkerülnöm a gurkót. Nem szeretek ködben játszani, ezt már most megállapítottam. A labda így átkerült az ellenfélhez, úgyhogy azonnal elindultam a mi hajtóink irányába, hogy ha támadnának, megpróbálhassak védeni. Lehetőség szerint jobban, mint az előbb... A hajtók megrohamozták a karikákat, Alex nagyon szépet repített az őrző felé, de René akár a kezébe is adhatta volna a kvaffot, hogy "tessék, a tiéd lehet". - Ugye tudod, hogy két kezed van és a másik még működik rendesen? -kérdeztem meg tőle, miközben odarepültem mellé. -Azért remélem, jól vagy.
Egy valamiben voltam teljes mértékben bizonyos, az angliai időjárás sosem igazán kedvezett a kviddicsnek. Mármint tényleg, hol eső, hol köd, legközelebb talán egy gleccser közepébe szervezik az “iskolai” sport eseményt. Szigorúan idézőjelben, mert mostanra már nem éreztem annyira a bulis-nevetgélős hangulatát, mint mondjuk fogóként. Mert időközben hatalmas taktikai megfontolásokból előléptem, mint ügyeletes karika őrző-védő. Lefordítva, egy őszi délutánon gyanútlanul megjelentem az edzésen, és húztam egy szalmaszálat, mit sem sejtve, mire fel. Bár a többiek arca sokat sejtetett, amikor nálam maradt a legrövidebb. Ráb@sztam. Így lettem én, tehetségemnek, és mérhetetlen nagy kézügyeségemnek hála őrző. Hatalmas kamu, csak már nem volt arcom megmondani Lyanna-nak, aki mintha kicsit örült volna, hogy “tapasztaltabb” játékos kerül a karikák elé. Ha tudta volna, hogy annyi labdaérzékem van, mint egy döglött kertitörpének, biztosan nem igyekezett volna biztatni a meccs elején. - Kicsit bemelegszem, aztán nem lesz gond! - Intettem, hogy minden oké, ez számomra tényleg az volt, ami, egy játék. Szerettem nyerni, azonban sose voltam az a sportos alkat. Merlin gyere le, ki gondolta jó ötletnek, hogy én védjek?! Ez nem olyan pozíció volt, ahol a meccs nagy részében egyedül repkedtem, igyekeznem kellett, nem csak azért, hogy megfogjam a kvaffot, de jó írányba is dobjam. Egy újabb pontot szerzett a Hugrabug, mire a harmadik dobásukat sikerült végre megállítanom, és ez valami… nos nincs rá jobb szó, de eszméletlen jó érzés volt. Háromból egy, matematikailag, logikailag kétharmados sikertelenség, mégis az a tízes, amit megfogtam, mintha vagy százzal ért volna fel! - Melody, ez tuti a középsőig meg sem áll! - Dobtam ki a labdát egyenesen a lány kezébe. Valahogy különösen bizakodóvá váltam, pedig én aztán maga voltam az adatok és statisztikák szerelmese, ami szerint a középső karikát sokkal könnyebb védeni, ez által pedig nehezebb ott pontot szerezni. Erre Melody sem cáfolt rá, és végül a szélső karikán át szerzett pontot. Jó, nem vagyok jós, ez valószínűleg nagyjából nulla embert lephetett meg. A pillanatnyi előnyt pedig egy újabb támadással sikerült Maxwellnek megtartani, meglepően jól hajt. Jobban, mint ahogy védett, pár nekem egy szavam se lehet, egyelőre én sem csinálom tökéletesen. Egyelőre! Most már majdhogynem érzek némi motivációt...
Nem kellett volna játszanom ezen a meccsen. Ki kellett volna lépnem a csapatból, ahogyan mindenhonnan máshonnan is kiléptem. Tulajdonképpen nem is értettem, Harper miért vett vissza a játékosok közé, amikor egyetlen értelmes oka sem volt rá. Cserben hagytam őket, majdnem szétütöttem egy szemét mardekárosnak a fejét Desi terelőütőjével, az edzéseken hiába igyekeztem, most csak keringtem, mint gólyafos a levegőben, a kviddicskupa elnyerése meg pont annyira érdekelt, mint egy marék doxyszar. Én csak az agyamat akartam kikapcsolni a sporttal, de az úgy néz ki, most nem sikerült. Hányingerem volt a gondolattól, hogy mindenki engem nézett a lelátókról. Vajon hányan gondoltak most arra, hogy "Ned Runcorn leveti-e magát a seprűjéről és szörnyet hal-e a szemünk láttára"? Biztosan sokan, és nem hibáztattam őket érte. Pedig nem jutott eszembe ez a fantáziakép, Merlinre esküszöm. Siralmasan játszottam, úgy mentek be a karom mellett a kvaffok, mintha szándékosan engedtem volna be őket. Pedig komolyan nem akartam rosszat a csapatnak. Szerettem őket, még ha mostanában nehezen is mutattam ki az efféle érzelmeket, boldognak szerettem volna látni őket, megérdemelték volna, hogy nyerjenek. Ki kellett volna dobniuk a csapatból... Renének talán segített Harper cseppet sem diszkrét lecseszése a pályán kívülről - biztos az auror nagybátyjától tanulta, hogyan kell fejeket leüvölteni a helyükről -, de nekem nem. A következő dobást sem védtem ki, nem lendültem időben a labda után és a kvaff átment a karikán. Majd az azt követő is. Húsz rohadt pont a Hollóhátnak... Mintha az én minősíthetetlen teljesítményem ragadós lett volna. Ziggy, aki jól indította a meccset, most úgy mellélőtt, mintha a karikák helyett inkább McGalagony igazgatónőt célozta volna meg a lelátón. Azonban, bármennyire is nehezemre esett ezt elismerni, a világon még léteztek csodák - már amennyibe René főnixhez hasonló feltámadását annak lehetett nevezni. Vagy csak tényleg rájött, hogy Harpernek igaza volt és micsoda meglepetés... két kézzel született. Olyan erővel dobott rá a Hollóhát baloldali karikájára, hogy nagyon meglepett volna, ha Masonnek sikerül kivédeni. Masonnek, aki látszólag éppen annyira vágyott az őrző posztra, mint én... Pacsi, Briggs...
Az első meccsen ugyan akadtak fennforgások, de már egészen jól beleszoktam abba, hogy egyedül vezettem a mérkőzést. Pár ember múltkor megjegyezte, hogy szeretik, amikor én közvetítek nekik, és sajnálni fogják, ha elmegyek. Valahol tökre jól estek a szavaik, azonban így abba is belegondoltam, hogy hamarosan már én sem leszek itt. Vajon jövőre ki tervezte átvenni a helyemet? Vajon emlékezni fognak még ránk az alsóbb évesek? Rengeteg gondolat kavargott a fejemben, amikor helyet foglaltam az asztalomnál, bár ezúttal nem egyedül, ugyanis felajánlottam Harpernek, hogy ha már nem tarthatott a levegőbe a csapatával, akkor egy kicsit jobb helyről figyelje az eseményeket. Bár így is elég pocsék idő volt, bár nem nevezhetném annyira ködösnek, mégis kellően rontotta a látási viszonyokat. − Sziasztok srácok! Üdvözlöm a tisztelt tanárikart! A mai nap egy kicsit rendhagyó lesz, ugyanis a Hugrabug új csapatkapitánya, Harper Briggs fog mellettem ülni! – köszöntöttem minden kicsit és nagyot, aki a mai Hollóhát-Hugrabug mérkőzésre érkezett. Minden tanév új fordulatokat hozott magával, ugyanis az év első meccsei előtt be kellett pótolni azt az űrt, amelyet a ballagók okoztak. Nos, lássuk, ennek a két csapatnak hogy sikerült. − Egy kicsit untatlak titeket a szokásossal, hátha addigra a köd is felszáll – mosolyodtam el, ahogy kézbe vettem a gondosan elkészített papírjaimat. − Tehát, kezdjük a Hollóháttal, hátha Harper majd szeretné kommentálni a saját csapatát. Nos, Clyde Cornertől az unokatestvére, Lyanna vette át a stafétát, és ha jól látom, akkor elég jól meg is kavarta a csapatfelállást. A tavalyi őrző-védőjük, Cunningham Melody-t segíti, és az ő párosukhoz csatlakozott Yolanda, aki szintén idén érkezett közénk. Idén kicsit sok a cserediákunk, nemde? – ráncoltam össze a homlokomat, hiszen a Mardekárhoz is jött egy, sőt Medeat egyből kapitánnyá léptették elő. − Lyanna mellett úgy tűnik a drága öcsém is a pályára lép a mai napon. Mi az öcskös, csak nem befenyítettek? – vigyorodtam el, hiszen nagyon jól tudtam, hogy eddig folyton kifogásokkal jött, amiért nem akart játszani ebben a csapatban, és inkább csak formában akarta tartani magát. Kár, hogy Lyanna nem tűnt olyan belenyugvó alkatnak, mint Clyde, így az öcsémnek esélye nem volt. Ellenben pályára léphetett ebben a csodás időben, amit annyira szeretett. − Kérlek, köszöntsétek a pályán Clementine Mallory-t, ugyanis a kislánynak ez az első mérkőzése. Szerencsés lány, hogy ő nem találkozik egyből egy Franklin-féle vadállattal, nem úgy, mint tavaly szegény Regulus… − A tavalyi tényleg nem volt szép, és jól is összevesztek Longbottommal emiatt, de szerencsére ezt a kislányt nem kellett féltenem a Hugrabug terelőitől. − Várjunk csak… Ha Clementine a fogó, akkor… Hová tűnt Mason? – ráncoltam össze a homlokomat, ahogy Harper felé fordultam. Nem ez volt felírva a papíromra. Zavartan pislogtam a pálya felé, ugyanis a hetedik emberük valóban a srác volt, csak nem akartam elhinni, hogy őt akarták beállítani a karikák elé. − Nos, ha jól sejtem, akkor Mason Briggs lesz ezúttal az őrzőjük, bár nem tudom hogyan történhetett meg, amikor nekem teljesen más csapatfelállást adtak meg, de azt hiszem, véletlenek mindig közbeszóltak – vontam meg a vállamat, hiszen mindenki emlékezhetett a múlt évi Hugrabug-Mardekár meccsre, ami előtt Thales Lestrange rejtélyes módon lesérült. Nem akartam tovább ragozni a dolgot, inkább áttértem a Hugrabug csapatára, hiszen így elég zavart éreztem az erőben, bár lehet, hogy csak Yates-Newman kisugárzása csapott meg a pályáról. − A Hugrabug is lecserélte a fél csapatát, amit egyébként teljesen megértek Harper, hiszen Ziggy tavalyi találati rátája olyan bitangul rossz volt, hogy megértem miért tetted be inkább hajtónak. Ziggy mellett tapasztalt játékosként maradt Alex Downmoore, és… Harper amúgy Renét lehet tudni? Kérlek, mondd, hogy nem akadt más a posztra – fordultam a csapatkapitány felé, hiszen ritkán fordult elő, hogy a mérkőzés során beszélgethettem valakivel, és komolyan érdekelt Harper ezen döntése. − Nos, tegyük túl magunkat azon, hogy vélhetően ma is egy újabb felvonását láthatjuk majd a Hajtó halálának, ugyanis engem jobban érdekel a most debütáló Frye-Crouch terelőpáros. Nagyon kíváncsi leszek arra, hogy ők ketten miként tudnak együtt dolgozni, valamint arra is, hogy sikerül-e megtörniük a Hugrabug átkát. − Nem csak Ziggy volt az egyetlen, aki posztot cserélt, ugyanis Castiel felcsapott fogónak, és a tavalyi pihenője után üdvözöljétek ismét a pályán Ned Runcornt! – A nézők nagyon jól tudták, hogy mikor lehetett fújjolni és mikor tapsolni, amikor én kommentáltam, s talán néhány mardekáros kifütyüléstől eltekintve senki nem mert megpisszenni. Sőt, a Hugrabug térfele felől mintha szerény tapssal jutalmazták volna páran Ned visszatértét. − Továbbra is csak annyit tudok mondani, hogy sok szerencsét mindenkinek, és kezdődjék a mérkőzés! – Amíg Madam Hooch a levegőbe küldte a labdát, addig én kikapcsoltam a mikrofonomat, hogy megérdeklődjem Harper hogy van, vagy pedig, szüksége volt-e valamire. Sajnos, túl sok mindennel nem szolgálhattam, legfeljebb vízzel, hiszen rég volt már, hogy Maddennel nasit csempésztünk fel ide. − A Hollóhát indíthatja a támadást, Yolanda szinte azonnal kap az alkalmon, de fogjuk rá a lámpalázra, hogy nem sikerült eltalálni a karikákat. Azonban Darian egy erős ütéssel indít, el is találta Yates-Newmant, akit Desiree-nek nem sikerült megvédenie. – Vagy talán nem is akarta, de cserébe René megint olyan szenvedést lenyomott, hogy komolyan már értettem miért volt a színjátszókör tagja. Harper arcára sandítottam, láttam rajta, hogy már most romokban volt az idegrendszere, főleg azért, mert René sérülése után Melody azonnal pontot szerzett a Hollóhátnak. − Nem kell félteni a Hugrabugot, ugyanis a gyengébb indítás után Ziggy nagyobb lelkesedéssel, mint tavaly, beleveti magát az események sűrűjébe, és bizony Mason nem védi ki a támadását! Harper, van nálad egy papír? Vezetnem kellene Ziggy dobásait, hogy összehasonlíthassam majd a terelői eredményeivel – vigyorodtam el, hiszen tavaly Maddennel rengeteget ugrattuk szegény orosz srácot azért, mert egyszerűen nem az ő kezébe teremtették a terelőütőt. − Érkezik a kontra a Hollóhát részéről, azonban Maxwell nem találja el a karikákat, azonban Yolanda második nekifutásra bevágja a középső karikába a kvaffot! Újabb tíz pont a Hollóhát javára! A végén még kiderül, hogy Clyde vezetésével volt gond? – elmélkedtem félhangosan, hiszen valljuk be, amikor Clyde össze-visszakapkodott, akkor nem bírta egyben tartani a csapatát. Most azonban mindenki tette a dolgát, ugyan így is akadtak hibák, de hát emberek voltunk mindannyian. − Úgy tűnik, az átok máris hatni kezdett, ugyanis Desiree nem találta el a gurkót. Harper, kezdem azt hinni, hogy valaki valóban elátkozott titeket… − És amint ezt kimondtam, Alex Downmoore olyat dobott, hogy Masonnek nem sikerült kivédenie. Közben pedig Yates-Newman is elvergődött a Hollóhát térfeléig, de olyan szánalmas látványt nyújtott, hogy valaki igazán megadhatta volna neki a kegyelemdöfést, főleg azok után, hogy a sérült kezével dobott karikára. Harper arcának a színe szerintem a hófehértől a vérvörösig tartó skálán mozgott, főleg akkor, amikor belekiabált a mikrofonomba, hogy mi lenne, ha René a másik kezét használná, ha már kettővel született. Nem tudtam megállni, hogy ne röhögjem el magamat, a végén még felkérem Harpert, hogy legyen idén a kommentátortársam. − A hollóhátas hajtók ismét megrohamozzák a Hugrabug karikáit. Az utóbbiak védelme nem a legerősebb, így minden felelősség Nedre hárult, azonban ehhez egyedül ő is kevés volt, így egymás után engedte be Melody és Maxwell labdáit! Srácok, kapjátok össze magatokat, mert ha ezt a tendenciát tartjátok, akkor sajnos nem fogom tudni visszatartani Harpert, felmegy, és jól megcibál titeket – ingattam a fejemet lemondóan, hiszen ez egy csapatjáték volt, mégis a hugrabugosok annyira nem figyeltek egymásra, hogy fájt nézni. Ahogy az is, hogy Ziggy kezéből kicsúszott a kvaff, de legalább a René agyában lévő tartalékgenerátor bekapcsolt, és emlékeztette arra, hogy valóban volt egy másik keze is. A fogók pedig annyira elvesztek a ködben, hogy egyébként egy ideje már nem is követtem őket, de biztosra vettem, hogyha elkapták volna a cikeszt, arról már tudnánk. − Egyébként az állás 40-20 a Hollóhát javára, amíg én iszok, addig átadom a szót a kedves vendégünknek – toltam Harper elé a mikrofonomat, miközben az asztalomon lévő üvegért nyúltam, hogy ihassak belőle. Nos, ez a meccs egyelőre nem volt olyan kiélezett, mint amilyen a Griffendél-Mardekár volt.
Számomra már most elkezdődött a téli fáradság időszaka, pedig még csak november volt, azonban az időjárás ismételten olyan oldalát mutatta, hogy legszívesebben az ágyban képzeltem volna inkább el magam egy bögre kakaóval a kezemben. A képzeletbeli kép megjelenését egy nagy ásítás követte, majd egy reszketeg fejrázás. Végignézve a csapatunkon, úgy éreztem, hogy a többiek jobb formában vannak. Igaz talán jobban bízhatnék a képességeimben, hiszen a tavalyi idény elején elkövetett bénázásomhoz képest, mára jóval nagyobb tisztelet övez a pályán. Az új csapatkapitányunknak úgy tűnik a világért se volt szándékába engem visszaállítani a karikákhoz, s ezért aranyba is foglalom a nevét, helyettem Mason Briggs oltalmazta a három póznát, még meccs elején sok szerencsét kívántam neki az öltözőben. A labdák elhagyják a ládát, s kisvártatva átrepül a legnagyobb az egyik karikán, sajnálatos módon a miénken. Briggs-et nem szidom, még magamban se, ugyanis tudom, milyen nehéz dolga van annak, aki ott áll, helyette inkább elégtételt akarok venni az első pontszerzésen. Az elszántságom megvan, pontosabban addig, amíg az a rohadt gurkó nem suhan felém. Igaz tudtam, hogy Lyana a közelemben van, mégse bíztam benne eléggé, így a zavar, amit az elvarázsolt tárgy okozott elegendő volt ahhoz, miképp elhibázzam a dobást. - Redben főnök! – tértem magamhoz, amikor Lyana szavát meghallottam. Yolanda-nál a kvaff, akit nem kell félteni, máris szerez nekünk pár pontot. Végre kezdünk lendülethez jutni. Melody se hazudtolja meg magát, az ő dobása szintén sikeres. Kis időnek kell csak eltelnie, én végre esélyt kapok az visszavágásra. Szerencsére a legutóbbi próbálkozásomhoz képest ez most jóval ügyesebb, így a labda csak szál a karikák felé, s a túl oldalig meg se áll. - Láttátok ezt?! – tettem fel a kérdést izgatottságomban, majd erősen megszorítottam a seprűmet, és a kvaff irányába eredtem, mikor az újra játékba került. Darian Krum terelői teljesítménye se kerüli el a figyelmem, hiszen jókorát üt a gurkónak, amely egyenesen Ned Runcorn feje felé száguld. Taitiana nem hiszem, hogy kivételezik vele a vérre való tekintetre, szóval a mi, na meg az ő érdekében is remélhetően ismételten jót üt. A sok percnyi üldözés kifizetődött, persze nem mondhatom, hogy könnyű szereztem meg a kvaffot, de miután Yolanda félredobott, sikerült még a levegőben elcsennem az egyik Hugrabugos elől. Az általam dobott labda szépen szál a középső karika felé, hogyha nem tud ott teremni elég gyorsan az ellenséges őrző, akkor simán bemegy.
Hogy a hétköznapi, nevetgélős játszadozást egy hivatalos iskolai meccs váltotta fel, az talán engem lepett meg a leginkább. Mármint én őszintén szerettem kviddicsezni, inkább csak azt a passzolgatós-karikára dobálós szórakozást, a vérre menőt meghagytam volna a hivatásosoknak, akik napokig képesek voltak kergetni egy kis aranyszínű golyócskát. Az idei év azonban nem csak a házasággal lepett meg, mint jó párakat az évfolyamunkon, hanem azzal is, hogy a kispadról megkértek, ugyan álljak már neki valamivel magasabb találati rátát felállítani, mint tavaly sikerült. Pedig akkor is nyertünk, ki érti az elégedetlenséget?! Mondjuk különösebben nem tiltakoztam, mintha Maisy tekintetében a felkérés után némi kíváncsiságot láttam volna az amúgy mindennapos “pusztulj már az aurámból” nézés mellett. Szóval majdhogynem már büszkeséget éreztem, hogy kiválasztottak. A srácokkal amúgyis egész jól kijöttünk, és azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy a lányok talán látszólag kevesebben voltak jelen a csapatban, de Desi kitette a fél csapatot, Harper pedig… nos, azt hiszem a kedves mosoly sem rejti már el, hogy lélekben egy negyvenes kiképzőtiszt. Engem lepett meg a legjobban, hogy legkedvesebb terelőtársam, hiszen másképp nem mernék még magamban sem nyilatkozni róla, még csak bemelegíteni látszott, és nem igazán találta el a gurkót. Bár őszintén, én jobban fogom sajnálni a Hollóhátat, mert amint az ütője labdát ér, az valószínűleg egy kisebb üstökös erősségével fog valakin csattanni. Szinte gondolkodás nélkül vetődtem a Ned felé tartó gurkó irányába, és szerencsére nem volt túl erős az ütés, így még az előtt sikerült megfelelő pályára állítanom, hogy eltalálta volna újdonsült őrzőnket. - No para, Ned, majd mi védjük a csini segged, amíg te más lyukainkat őrződ! - Értem az ütővel a halántékomhoz, amolyan tisztelgés szerűen. A szó viccről nem beszélünk, szerintem már a pólusaimból szivárgott ki, vagy valami ilyesmi. Szerencsére Ziggy sokkal jobb hajtó volt, mint terelő, ami talán még magát Harpert is meglepte. Vagy nem, a lányokon lehetetlen kiigazodni, és immár házas emberként nincs is értelme nagyon bogozni ezeket a szálakat. Nem túl erősen, de annál technikásabban - gondolom - célozta meg Ziggy és Alex is közben a karikákat, egész jól összeállt csapat vagyunk. A házasságomhoz tudnám hasonlítani a Hugrabug kviddics csapatát, a csoda működteti. Valami természetfeletti, hatalmas csoda…
Vendég
Hétf. Nov. 01, 2021 8:13 am
Team Ravenclaw
Melody S. Fawcett | hajtó | 247 szó
Amióta Lyanna lett a csapatkapitány úgy érzem egy kicsit sikerült összeszednünk magunkat. Lehet, hogy csak ez volt a siker kulcsa? Talán a Corner-Turpin dinasztia másik családtagjára volt szükség, hogy ez megtörténhessen. Semmi bajom nincs Clyde-al esküszöm, de ha Bonnie lenne olyan creppy, mint ő… Azt hiszem tartanék tőle is. De szerencsére nem így van. Büszkévé akarom tenni őt, így a távolból is, ezért a mai meccsen mindent beleadtam, beleadok, hogy az eldobott kvaffok pontokat hozzanak a házunk számára. Mindenféle cselt bevetünk mi hajtók, hogy ez sikerüljön is. Az új lánnyal a csapatban még szoknunk kell az együtt működést, de az edzések segítettek azon, hogy egy kicsit össze kovácsolódjunk. Úgy érzem Maxwell is kezdi megtalálni a maga helyét a csapatban, még éppen időben sikerül Lyanna elütni Maxwell elől a gurkót egyenesen Ziggy felé, ha már itt tartunk. Elég nagyot szólt volna szerintem, ha eltalálja Max-ot a gurkó, de ehelyett inkább az elütés hangzott halálosnak. Kétlem, hogy ezt a támadást Ziggy megússza, de persze történhetnek csodák. Eközben Mason nem védi ki Ziggy támadását, reméljük, hogy ez amiatt van, mert az utolsó pillanatban érzékelte a gurkó közeledtét és a vég előtt még pontot akart szerezni a Hugrabugnak. Lehet, hogy egy kicsit Mason is elkalandozott, mert azt remélhette, hogy az éppen célba vett hajtó menekülőbe kezd, helyette pedig a kapura célzott és váratlanul be is talált. Következő körben, mivel nem sikerült megszerezni Alex Downmoore-től a kvaffot rácélzott a kapura, ám Mason ezúttal kivédi Alex támadását. Nagy kő esik le mindannyiunk szívérről.
Vendég
Szer. Nov. 03, 2021 7:50 pm
Team Hufflepuff
Ziggy Yanovich | hajtó | 419 szó kereken
Az, hogy idén már nem terelőt játszottam a csapatban, talán egy kicsit jobb teljesítményt jelentett. Az, hogy már nem én voltam a csapatkapitány – és ezáltal nem volt rajtam még egy plusz stresszfaktor – talán még inkább arra sarkalt, hogy megmutassam, van még cucc ebben az orosz pincében. Az már nem is igazán érdekelt, hogy milyen idő volt, megszoktam, hogy Rönó miatt nagyon szar időben játszunk, szinte mindig. Könnyebb volt ezt rákenni, mint azt, hogy a kitérései nem a legjobbak, ezért minden meccsen el kell játszania hattyú halálát. Vagy éppen a hajtóét, részletkérdés, hogy melyiket nézzük most. De nem foglalkoztam vele, azzal törődtem, hogy a taktikát betartsam és minél több gólt dobjak. Ez meg is történt, rögtön az első kvaff érintésemből egy hatalmas gól született, az öklömet a magasba lendítve száguldottam el a Hugrabug szurkolótábora előtt és még egy irdatlanul hangos „davaj, davaj trakhni menya” is kiszaladt a számon. Nem sűrűn szoktam oroszul káromkodni, de a feszültségnek valahogy távoznia kellett belőlem. És inkább így, mint máshogy. Aztán persze nem igazán tudtam karikát találni, de mindez lényegtelenné vált, amikor egy akkora fejtalálatot kaptam valamelyik Hollóhátas terelőtől, hogy eszembe sem jutott eljátszani a Rönó féle hajtó-halálát. Egész egyszerűen csak leborultam a seprűről és két kézzel kapaszkodtam rajta, miközben az univerzum az krupfasza volt ahhoz képest, amit láttam a szemeimen. Remélem Leeland végignézte ezt és jókat szórakozott azon, hogy mekkora szerencsétlenség vagyok. Óráknak is tűnő percek elteltek. Fogalmam sincs, hogy odajött-e valaki felsegíteni, mondott-e valaki valamit nekem, de valahogy vissza tudtam küzdeni magam a seprűre. Solokova módszere működött, valahogyan. - Ha megtalálom, melyik volt az, esküszöm, hogy én lerúgom arról a seprűről! Hol a kvaff, Merlin szarjon két hétig zöld színűt? – nem mondhatni, hogy meglehetősen nyugodt lennék, viszont amint visszatérek a seprűre, kilövök a karikák irányába és meg is kapom egyébként a labdát. El is dobom, karika felé tart, és amíg a fejemet kishíján leszakító gurkó előtt is gólt dobtam, most is megpróbálom. Előtte végignézem, hogy Alex nem talál, de azt hiszem nem kell a másik játékával foglalkoznom, - Lehet, hogy már nem én irányítom ezt a csapatot, de kellően fejbekúrtak ahhoz, hogy még mindig azt gondoljam. Mi vagyunk a kviddicsbajnokok, szóval ZABIJIK DA SZMERTI, gyerünk, szórjuk meg őket, mint a tanárok engem trollokkal! – ezzel - meg az oroszul üvöltött verjük agyon kiáltással - egy olyan vlagyivosztoki csavartat durrantok a bal karika felé, hogy ha átér, akkor a hangfalakból a szovjet himnusz fog bömbölni. Ha meg onnan nem, majd elkezdem én énekelni. És hogy mi az a vlagyivosztoki csavart? Fogalmam sincs, csak jól hangzott.
Vendég
Szomb. Nov. 06, 2021 11:48 am
Team Ravenclaw
Clementine Bianca Mallory | Fogó | 357 szó
Már régóta érett bennem a gondolat, hogy jelentkezem a házam kviddics-csapatába. Lehet eddig egyszerűen nyuszi voltam megtenni, mert folyamatosan olyan gondolataim támadtak, hogy mi van akkor, ha nem vagyok elég jó, vagy nem vagyok szimpi a többieknek, vagy találhattak volna ezer meg ezer kifogást arra, hogy miért ne. De végül mégis elmentem. Dacból. Mostanában gyakrabban gondoltam meg magam olyan dolgok miatt, amiket máskor sokkal higgadtabban kezeltem. Mindegy is, majd ezen is túllendülünk egyszer, nem igaz? Lehet, hogy csak front időszak van. Nem is fecséreltem ennek több gondolatot, mert fölösleges és csak felbosszantott volna. Ma pedig már jó korán bezsongtam, hogy részt veszek életem első meccsén. A csapaton végignézve furcsa érzés fogott el, magamat pedig bátorítani is alig kellett, mert már a többiek biztató mosolya és a jelenlétük is elég sokat adott. Aztán ahogy ellöktem magam a talajtól, nem volt többé megállás. A beválogatón mindenkinél gyorsabban kaptam el a cikeszt és nem akartam, hogy csak puszta szerencsének könyveljék el. Fűtött a bizonyítási vágy, hogy rászolgáljak arra, én jogosan vagyok a csapat tagja és okkal ezen a poszton. Azt szerettem volna, ha Cami és a többiek is büszkék lennének rám, hisz abban a pillanatban, hogy kiejtettem a számon, anya egyből vétózni akarta. De hát ez nem olyan veszélyes sport, csak ki kell kerülni néhány gurkót és jók vagyunk. Ugye? Azonban az időjárás nem igazán könnyítette meg a helyzetet, hisz verőfényes napsütésben mégis csak egyszerűbb lett volna megtalálni azt az arany villanást. Néha mintha megpillantottam volna, nekiiramodtam, majd huss, semmi. A szívem olyankor a torkomban dobogott, főleg ha a másik fogót is megláttam lendülni. Én akartam lenni a gyorsabb. Aztán mint valami szemfényvesztés, eltűnt az arany csillogás. Néha a többiek felé figyeltem, hisz nem hagytam egy percig sem figyelmen kívül, hogy még mindig csapatjátékot játszunk. Az őrzőnk épp egy nagyot védett, amire kurjantottam egy vidámat, mielőtt tovaszálltam volna. Még hallottam Melody hangját, ahogy kiabálja, "passzoljatok", majd az üdvrivalgást. Betalált? Már nem figyeltem, vagy lemaradtam róla, mert a figyelmem ismét az apró villanást kereste. Már amennyire lehetett, mert ebben a káoszban, a hangzavarban, az esőben és a hirtelen ért rengeteg ingerben nem volt olyan egyszerű feladat, mint amilyennek a lelátóról tűnt.
Vendég
Hétf. Nov. 08, 2021 8:25 pm
Team Hufflepuff
Castiel Benett | fogó | 219 szó
Lehet, hogy a Hollóhát támadást indít, viszont képzeljétek el Ned Runcorn kivédi Melody dobását, nem is akárhogyan! Egy speciális trükköt láthattak tőle! Ned széttárt végtagokkal, fél kézzel és fél lábbal kapaszkodva lógott vízszintesen a seprűjén, hogy megvédhesse a kvafftól a karikát! Így nem szerez pontot a Hollóhát! Egyre nagyobb esélye van a Hugrabugnak jól teljesíteni. Talán Ziggy lelkesítő beszédének köszönhetően, bár szerintem anélkül is működött a dolog, de a Hugrabugos hajtók amint megkapták Ned-től a labdát támadásba is ledűltek. Először Ziggy kapja meg a labdát, aki nem hezitál kicselezni Yolanda-t, egy váratlan mozdulattal, amire a lány nem számít. René-hez kerül a labda, aki Alex-el passzolgatva elviszik a kvaffot egészen a Hollóhát póznájáig. Ahol René rácéloz a bal karikára, abban reménykedve, hogy Mason-t sikerül felhergelnie, előtte még valamit odaszól, amit csak a Hollóhátas őrző hallhat, de biztosan valami „Anyád/Harper szeret?” jellegű kérdés lehetett, René-ből mást nem igazán néznék ki, de komolyan. Miközben én a cikesz felkutatásával foglalkozom és elterelni szegény Hollóhátas kislány figyelmét ezért máris a legnehezebb, de mégis kivitelezhető Vronszkij-műbukáson ügyködtem, addig... Nos addig Alex Downmoore is megpróbálkozott egy támadással, a bal karikát célozva meg. Lehet, hogy rájöttek esetleg ez az oldal az, ami sikeres lehet? Nem is próbálkoztak most mással, talán az is lehet, hogy sikerre vezet, de persze minden Mason dobásától függ és a Hollóhát következő lépésétől.
− Darian elüti a gurkót Ned irányába, azonban Balthazar megvédi a saját csapattársát, és továbbítja ezt a kedves kis ajándékot Maxwell irányába! Lyanna sem rest, azonnal ugrik a csapattársa segítségére, és wow, csajszi… Olyan erővel találta Ziggy fejét az a gurkó, hogy még én is beleszédültem egy pillanatra! – pergett a nyelvem, ahogy mindkét csapat terelőit dicsértem, bár ezúttal úgy tűnt, hogy Ziggy húzta a rövidebbet. Oldalra sandítottam, remélve, hogy Harper nem kapott egy kisebb szívrohamot a kedvenc orosza vergődésén, bár be kellett vallanom a srác hősiesebben viselte a fejtalálatot, mint Yates-Newman bármi mást. − De nem csak a terelők indítottak támadást, hanem a hajtók is megindultak a Hollóhát részéről! Először Yolanda kísérlete fulladt kudarcba, azonban a visszaszerzett kvaffot Maxwell ügyesen áthajította a Hugrabug középső karikáján! Tíz pont a Hollóhát javára! Srácok, nem tudom mi történt veletek, de mióta Madden nincs itt, azóta úgy pörögnek az események, hogy alig tudok levegőt venni – nyúltam ki az innivalómért, hiszen tényleg rengeteget és gyorsan beszéltem, így elég hamar kiszáradt a szám. Látszott mindkét csapaton, hogy az új játékosok és kapitányok hoztak némi vérfrissítést a játékukba. − Nem kell félteni amúgy Yanovichot, ugyanis olyan cifra káromkodásokkal karöltve kapta össze magát, hogy szerintem anyám biztosan tarkón vágta volna ezért a beszédért! Szerencsére, anyám nincs itt, Mason figyelmetlensége pedig pontot jelentett a borzoknak! Harper, szeretnéd kommentálni a testvéred teljesítményét? – fordultam a lány irányába, hátha szeretné véleményezni az ikertesóját, vagy akár a saját csapatát. − Nem vagyok benne biztos... mármint félre ne értsd... örülök a pontnak, nyilván. Ziggyre ráfér már egy kis sikerélmény az elmúlt szezonja után, de nem szeretném, hogy ez azért legyen, mert a tesóm ilyen figyelmetlen. Az már nem okoz örömet, főleg hogy nagy százalékban azonos a DNSünk és nekem menne jobban is. Ezt azt hiszem részben megérted. Szóval hajrá Mason, hajrá Hugrabug! – vette át a stafétát Harper, amire eleinte bólogattam egy sort, majd megértően a közelünkben elrepülő Darian felé pillantottam. − Teljesen érthető egyébként. Ziggyre valóban ráfér, hogy egy kicsit visszanyerje az önbizalmát, és azt is megértem, ahogy a testvéredhez viszonyulsz. Elvégre, talán én tudom legjobban, hiszen az én öcsém is odafent van, s bár szeretem őt és drukkolok neki, ettől függetlenül köteles vagyok pártatlan maradni. Illetve, legalább cikizhetem majd, ha melléüt – vigyorodtam el, hiszen az öcsém nagyon jól tudta, hogy bár talán én voltam az egyik legnagyobb kritikusa, azért a pályán, a többiek előtt nem terveztem lejáratni őt. Ha valamit jól csinált, akkor járt érte a dicséret, ha pedig béna volt, akkor ugyanúgy szívtam a vérét, mint a többieknek. Megköszöntem Harpernek, hogy becsatlakozott a kommentálásba, némileg könnyebbé téve a munkámat. − Nos, úgy tűnik, amíg a testvéreinkről beszélünk, addig a Hugrabug hajtóira rászállhatott tavalyról Shelby átka, ugyanis egyikük sem találja el a karikákat! De akár a ködre is foghatjuk mindezt, hiszen pokoli egy idő van. Mennyi nehéz a felkészülés számotokra, vagy egyáltalán készültök valahogy az ilyen szélsőséges időjárásra, Harper? Például tudom, hogy Alina és Flora is utálnak esőben védeni, de mint kapitány te hogyan készíted fel a csapatodat az ilyen eshetőségekre? – próbáltam meginterjúvolni Harpert, hiszen ha már nem lehetett fent a csapatával, akkor legalább alkalmam nyílt egy kicsit kifaggatni őt erről-arról, amíg Clem üldözőbe vette a cikeszt, de útközben el is veszítette azt. − Erre sajnos sehogy, ha csak nem keltem fel őket kora hajnalban. Igazság szerint próbálunk edzeni a lehet legtöbb időjárási körülményben, de mint igazi kviddics-bennfentes gondolom tudod ez nagyon nehéz, még a mi szeszélyes időjárásunk égisze alatt is. Varázslattal nem tudjuk imitálni a szükséges időt a Roxfort pedig nem rendelkezik ilyesféle szimulátorral, ha csak nem vesszük a Nagytermet. De úgy sejtem, hogy Mcgonagall igazgató asszony nem örülne ha edzéseket tartanánk ott. Szóval sajnos azt kell mondjam: a köd valami egészen új a csapat túlnyomó részének az esővel ellentétben, ami bár kellemetlen, de gyakori és tudunk benne készülni. Úgy hiszem, most elsősorban az éles meccsen szerzett tapasztalat fog számítani, ebben pedig a csapatom határozottan hátrányból indul. Sokan évekig kispadon ültek és csak az edzéseken vettek részt, legtöbbször jó időben, mint másban. Van, akinek konkrétan ez az első vagy második meccse, mégis be lettek dobva rossz látási viszonyok és repkedő vaslabdák közé. De hát... régen a gyereket is úgy tanult meg úszni, hogy a vízbe dobták, de én bízom bennük és abban, hogy eredménytől függetlenül a lehető legjobban hozzá ki magukból és a helyzetből is – hangzott Harper kimerítő válasza, miközben Melody dobását Ned nagyon szépen kivédte, közben pedig René és Alex Downmoore is ostrom alá vette a karikákat. − Ez így van. Elég nehéz így gyakorolni, hiszen a roxforti professzorok nem hiszem, hogy arra használnák a drága idejüket, hogy a gyerekek kedvéért megváltoztassák az időjárást, és ahogy mondtad, abban is kételkedem, hogy McGonagall igazgatónő díjazná a Nagyteremben való gyakorlást, bár úgy sejtem, azért lenne rá pár jelentkező – nevettem fel halkan, pusztán a gondolatra, hogy valóban tartanák meg a srácok az edzéseket. Azonban az utóbbi szavakkal is egyet kellett értenem, hiszen elég sok friss játékos került be a kezdőcsapatba. − Lehetséges, hogy hátrányból indulnak, ahogy te is mondtad, azonban a fióka is akkor tanul meg repülni, ha kilökik a fészekből. És meg kell hogy mondjam, ahhoz képest, hogy még összeszokóban van a csapatod, igencsak odateszik magukat. Szóval le a kalappal előttük, és ugyanez elmondható a Hollóhát csapatáról is, bár ott kicsivel talán több a veterán, de teljesen máshogy állnak ők is a játékhoz, mint a korábbi évek során. Ahogy pedig itt repkednek körülöttünk a labdák, a Hugrabug bizony tartja a lépést, talán kezd felzárkózni, ugyanis csak húsz pont a különbség a Hollóhát javára, és bármelyik pillanatban fordíthatnak a borzok!
Büszke voltam a srácokra, ugyanekkor elég pocsékul álltunk, de most a csapat állta a sarat, ennek pedig nagyon örültem, hiszen mégiscsak ért valamit a sok együtt töltött idő, és nem csak az, amit a pályán voltunk, hanem azok a roxmortsi hétvégék is, amikor elrángattam őket a Három Seprűbe beszélgetni, vagy csak egy kicsit kikapcsolódni. Mivel Clyde rám bízta a csapat vezetését, ezért kötelességemnek éreztem, hogy nem csak a pályán, de azon kívül is törődjek velük, így nem egyszer esett meg, hogy Maxwellt nyúztam, hogy gyakoroljunk, vagy hívtam meg Clemet egy forró csokira. Yolandának próbáltam segíteni a beilleszkedésben, és még Masonre is igyekeztem hatni, hogy Christie-vel rendezzék a dolgaikat, de hát mindkettő rohadtul makacs volt. Hosszasan sorolhattam volna, hogy mennyi időt töltöttem a többiekkel, de Yanovich korábbi üvöltése kizökkentett a gondolataimból, így talán nem is volt meglepő, hogy amikor elhaladt mellettem, akkor odakiáltottam neki. − Hé! Yanovich! Ha problémád van, akkor gyere ide, és a szemembe mondd, ne pedig azon az érthetetlen nyelven karattyolj! – ütögettem a tenyeremhez az ütőmet, hogy félelmet keltsek benne. Bár úgy gondoltam, hogy rá pont nem volt olyan nehéz ráijeszteni. Ettől függetlenül a meccs eddig számunkra kedvezett, ugyan nem tudtunk még annyira elhúzni, de azért a húsz pont különbségünket megtartottuk. Fogalmam sincs, hogy Masonnek miként nem sikerült kivédeni René dobását, de bíztam benne, hogy csak egyszer rendes akart lenni vele, és többet nem szándékozott így cselekedni. Azonban, hogy boldoggá tegyen Alex dobását olyan szépen védte, hogy kedvem támadt volna megölelni érte, pedig egyáltalán nem voltam mostanában ilyen kedvemben. Mégis, ha a csapat a mai napon nyer, akkor tutira megünnepeljük majd. Ahogy a pályán körözök, és a csapattársaimat védem a kósza gurkóktól, közben igyekszem szemmel tartani a hajtóinkat is. Ügyesen manővereznek, Maxwell is jobban élvezi ezt a posztot, mint a karikák előtti keringést. Ezt bizonyította az is, hogy olyan szép ívben dobott rá a középső gyűrűre, hogy csak reméltem, hogy Nedet éppen megette a saját depressziója, ezért nem tud majd rendesen védeni. Csúnya dolog volt ezt kívánni, főleg a részemről, hiszen sejtettem, hogy mi zajlott le benne, mégis szerettem volna, ha a többiek nem lógó orral kullogtak volna vissza a klubhelyiségbe. Ideje volt már nekünk is némi sikerélményt szerezni.
Aggasztott az, ahogy a dolgok alakultak. Nem az állás, azzal vajmi keveset foglalkoztam, nem volt számottevő a különbség. Inkább az adott okot aggodalomra, amit a többieken láttam. Nem vártam tőlük semmit, nem azért, mert nem hittem rá képesnek őket, hanem mert nem akartam, hogy összenyomjon bárkit is az elmúlt évek eredményessége. Ez egy más csapat volt, mint azok, más emberekkel, más erősségekkel és gyengeségekkel, még ha 1-2 átfedés akadt is. Nedet, ha megkérdeztek, nem tudom jó ötlet volt-e a kezdő csapatba tenni, magam se voltam biztos benne. Nem volt jól, ez látszott a viselkedésén, ahogy annyi tehetséggel se áldotta meg Merlin, ami nem volt baj. Nem kellett mindig, mindenkinek kiváló játékosnak lenni, főleg nem egy egyszerű iskolai meccsen. De... itt most más volt a baj, ezt mindenki nagyon jól tudta. Én is, a csapat is, Ned is. Pontosan ezért, bármivel is vádolták az apját, aggódva néztem, ahogy a korábbi sikeres védése után most megint bemegy egy lövés, noha meg kell jegyeznem, Maxwell is jól megcsavarta azt a labdát. Nem úgy mint Ziggy, akinek bizonyosan maradt még vissza némi utóhatás a korábbi fejét ért találat után. Ellenben Renével, aki - Merlinnek hála - végre azt tette, amit mondtam - na jó, ordítottam - neki és elkezdte használni a kezét. Mármint a másik, amit nem találtak el a Hollóhátasok. - Ez az, szép volt René, tudsz te, ha nagyon, nagyon akarsz - biztattam, tudva, hogy el fog szállni magától. - És semmi baj Ned - fordultam az őrzőnk irányába, remélve hogy hallani fog, mert bár sose vallotta volna be, de biztos voltam benne, hogy szüksége van neki is a biztató, jó szavakra -, a következő védésed olyan szép lesz, mint az előző!
Mikor Darian tiszteletét tette az idei kötelező válogatón, azzal a szándékkal, hogy ezt az idényt is kihagyja, nem gondolta volna, hogy az új csapatkapitánya kendőzetlenül megzsarolja majd, kényszerítve a meccseken való aktív részvételre. Ő pedig mit is tehetett volna, mint elfogadja az ajánlatot, mielőtt még édesapja fülébe jut, hogy nem azért tölt be cserepozíciót, mert a kezdőcsapat már telített. Ez sem lesz más, mint egy edzőmérkőzés – nyugtatta magát, próbálva ignorálni az őt rég nem látott ismerőseként fogadó, vérpezsdítő üdvrivalgást, az első szellőt, mely belekap a hajába, amint kezdő pozícióba repül. Csupán Tanya kommentálása volt képes kissé kizökkenteni – ha eddig volt is bárki, aki nem ismerte volna, most már végérvényesen rájöhetett, hogy Viktor Krum fia is pályára lépett. Muszáj lesz elfogadható teljesítményt nyújtania, ha nem akarja, hogy hibáit saját nővére kürtölje világgá... Megkönnyebbülve tapasztalta, hogy a látási viszonyokat leszámítva látszólag nem sok kihívást tartogat számára a meccs, s nem kell vérre menő küzdelmet vívnia az ellenfél terelőivel. Ugyanakkor, bár a meccs kezdetén, ahogy felemelkedett a talajról, még kételkedett csapata képességeiben, azóta kellemesen csalódott; noha nem látszott bennük a szándék, hogy megalázó vereségben részesítsék az ellenfelet, mindent megtettek a sikerért, elhivatottságukkal a Lynx nemzetségben is megállnák a helyüket. Bár épp most kaptak be egy találatot, a csapat lelkesedése töretlen: még látja elsuhanni Melody-t a kvaffal, s egy szinte tökéletes dobással megküldeni azt a Hugrabug karikája felé, de kénytelen elfordulni, amint megüti fülét a felé közeledő vasgolyó süvítése. Míg első ütésével még próbálkozott lenyűgözni közönségét -vagyis leginkább nővérét és csapatkapitányát, kiknek árgus tekintete csupán a #ködnek köszönhetően nem égette hátát-, harmadik terelésével már csak arra koncentrált, hogy eltalálja a gurkót, ismét első prédája felé küldve. Képtelen volt levedleni a durmstrangos mentalitást; törd meg az ellenséged, hogy ne érezze biztonságban magát, ott motoszkáljon benne a tudat: sosem vagy biztonságban. Erre pedig tökéletes áldozatnak bizonyult a srác, ki már az első sérülésekor felhívta magára a figyelmet a színpadias haláltusájával, s akitől az utolsó találatot kapták – hogyan is hagyhatta volna méltón megünnepelni sikerét? Mire tekintete ismét a csapattársaira tér, már csak azt látja, ahogy a másik cserediák, Yolanda is megcélozza az ellenfél karikáit, immár kevesebb sikerrel. - Hm – biztatja szűkszavúan a lányt, odaröppenve mellé, gyengén a felkarjába bokszolva, majd csapatkapitánya felé sandít – talán ezt már kielégítő csapatjátéknak találja, és felhagy a zsarolásával.
Vendég
Vas. Nov. 14, 2021 7:35 pm
Team Hufflepuff
René Yates-Newman | hajtó | 297 szó
Az ember azt hinné, hogy ha már jó viszonyt ápolt a volt barátnőjével, akkor ez a pályára is kiterjedt, csakhogy… Egyre inkább azt éreztem, hogy Desiree a lelke mélyén neheztelt rám – holott ő mondta ki a boldogító, mindent eldöntő nemet −, holott semmi rosszat nem tettem ellene. Cserébe a meccsen olyan pazarul teljesített, hogy eskü visszasírtam Jancsit a terelői posztra. Most mondhattam volna, hogy bezzeg ő az élete árán is óvott volna! De, akkor hazudnék, és mint tudjuk gyerekek, hazudni bűn. Így hát, amikor Desi ismét a levegőbe suhintott, és elengedte maga mellett a gurkót, akkor már hiába próbáltam volna kitérni (holott én hittem ám benne, hogy megóv!), de már minden hiábavaló volt. A gurkó nekicsapódott a seprűm végének, én pedig akkorát perdültem vele, hogy még a sérült kezemmel is kapaszkodnom kellett, ha nem akartam a mélybe vetni magamat. − Te komolyan meg akarsz ölni, Desiree? Hogy lehetsz ilyen szívtelen?! Hát semmit nem jelentettem neked? – szólaltam meg drámai hangon, és az erőlködéstől, hogy hiteles legyen az alakításom, könnyek szöktek a szemembe. Nem volt felesleges az a sok évnyi színjátszózás és flörtölés Flora Traversszel, aki szerintem azóta is titkon szerelmes volt belém, csak én sajnos nem akartam olyan vastag szemöldököt növeszteni, mint amilyen Madden-pajtinak volt, így esélyt sem adott nekem. Nekem! Aki a csillagokat is lehozta volna neki az égről. Még szerencse, hogy rég elengedtem a lányt, és minden szeretetem azóta Harper Briggs felé irányult. Ziggy dobása is az ellenfél karikái felé épp úgy repült, de sajnos ennek nem tudtam örülni, mert még mindig visszasírtam az orosz ex-csapatkapitányt a terelői posztra, mert neki legalább nem volt az a feltett szándéka, hogy megöljön, szimplán csak béna volt. A balszerencse azonban úgy tűnt, hogy kvaffal terjedt, ugyanis Ziggyonovics támadása után Downmoore-hoz került a labda, és… Úgy elhajította a semmibe, csoda, hogy valaki megtalálta és időben elkapta ebben a ködben.
Vendég
Szer. Nov. 17, 2021 8:17 pm
Team Ravenclaw
Maxwell Cunningham | hajtó | 338 szó
Többnyire brillíroztam a mai meccs alatt, viszont volt egy necces helyzet, amelynél azt hittem a számomra befejeződik a meccs. Igen a gurkós pillanatra gondoltam, szerencsére az egyik terelő, név szerint Lyanna Turpinviszont átsegít engem a vészes helyzeten, s egy határozott lendítéssel jobb belátásra téríti a mogorva labdát, amely így Ziggy-t találja el. - Köszi a segítséget, szép mentés volt. – jegyzem meg, egy őszinte mosollyal az arcomon, azután máris visszarázódok a valóságba, pontosabban a játszma közepébe. Néha akarva, vagy épp akaratlanul is elbambulok, ez talán a legnagyobb hátrányom. Már több ízben is megtörtént az, miszerint nem vettem észre a felém száguldó gurkót, persze most foghatnám erre a fránya ködre is, de állítom, ha verőfényes tiszta égbolt lenne, akkor is eltalált volna, ha nem avatkoznak közbe. Talán Lyanna segíthetne, hiszen olyan lelkesen erőltette az edzést is számomra, hogy a Hugrabug ellen már eléggé bizonyítottam, annak sikerét. Ahogyan száguldok a seprűmön, s üldözöm a kvaffot, a figyelmem Mason-re szegeződik, aki egy újabb labdát véd ki. Már belegondolni is szörnyű, hogy amíg ő a védelem megannyi repertoárját mutatta már be, ez alatt az idő alatt, addig én mennyit bénáztam volna a helyében. Persze azért ő se tévedhetetlen, hiszen egy-kettő dobás átsuhan a mögötte lévő karikákon olykor-olykor, azonban a legutóbbi támadássorozatot mind kivédte, vagy pedig mellé dobták. Még fél szemmel látom, ahogyan a terelő hölgyünk Alex felé üti a gurkót, ám többet nem észlelek a dologból. Hogy mi a végeredmény, Lyanna újabb ütésének azt nem tudom meg, mert esélyem van megszerezni a kvaffot. Rögvest megcélzom az ellenség térfelénél lévő pontszerző póznákat, amint a kezeim közé kaparintom a nem épp szokványos kör alakú tárgyat. A seprűmmel cik-cak-ban ide-oda manőverezek, azon fáradozva, hogy lerázzam a rajtam lévő ellenfeleket. Amint kellően közel érek, valamint már úgy érzem nem tudom levakarni magamról a rám tapadó sárga mezeseket eldobom a kezemben lévő lasztit. A pont szerzési kísérletem meghiúsul...mellé ment. Kissé szégyellem magam, ám René kísérletét látva, egyből megnyugszik a szívem. ~ Hát nem csak én vagyok peches. – nyugtatom meg magam, és már tovább is állok.
[/quote]
Vendég
Csüt. Nov. 18, 2021 8:12 pm
Team Hufflepuff
Castiel Benett | fogó | 229 szó
Nagy erőkkel kerestem a cikeszt, mert tényleg jó lett volna ha elfognám. Így be tudnám bizonyítani a csapatnak, hogy nem csak hajtónak vagyok jó, hanem fogónak is. Igaz, hogy idős vagyok hozzá egy kicsit, főleg, hogy a tavaly a Mardekárosoknak is kisebb fogójuk volt, most a Hollóhátnak is. Mintha ez valami taktika része lenne. De persze most akármennyire is szerettem volna, még nem volt alkalmam és lehetőségem felderíteni a cikesz eredeti helyét. Üldözőbe sem tudtam venni. Amíg én a cikesz felkeresésével foglalkoztam, addig René akcióba lendült a többi hajtóval együtt. Ám akármilyen lelkesen is sikerült eljutnia a kvaffot a Hollóhátasok karikáihoz, sajnos az egyikük elcsaklizta előle a labdát. Mondjuk nem csodálom, hogy nem tudtam megtartani magánál a labdát most, mert a jobb keze – a jó keze mondhatni – megsérült és kevésbé tudja eredményesen használni azt. Nem kell ezért hibáztatni szerintem szegény srácot. Most neki is megvan a maga baja. Amikor újra lehetőség adódik Ziggy célozza meg a jobb karikát, a lehető legnagyobb lelkesedéssel és erővel. Láttam, hogy játszott a tavaly terelőként és azt kell mondjam neki igazából egész végig hajtónak kellett volna lennie, mert most csak úgy szélsebesen hasítja a kvaffokat a Hollóhátasok karikái felé. Persze, hogy ezek betalálnak-e vagy sem, azt nem igazán figyelem, de a kommentátoriból mindig kiderül és szerintem eddig ez a srác legjobb meccse, amiben részt vettem vagy láttam. Ha lejár a meccs biztosan elbeszélgetek vele.
Szinte érezhető volt a levegőben a feszültség, ahogy a Hugrabug hajtói megrohamozták a karikákat. A Hollóhát csapata sokat változott a tavalyi évhez képest, talán azért, mert Lyanna nem hagyta magát, ahogy Clyde tette, és ő osztogatta odafent a parancsokat. Bevallom, valamivel összeszedettebbnek is tűntek, mint az elmúlt két év során, amióta itt tartózkodtam. − Masonnek sikerül kivédenie az egyik dobást, azonban a másikat beereszti maga mellett, ez újabb tíz pont a Hugrabug javára! – kommentáltam az eseményeket, s ahogy a sárgaszínű lelátók felé pillantottam, magam elé képzeltem a hugrabugosok kitörő ujjongását. A köd miatt azonban nem láttam el, így csak hallottam a felőlük érkező hangokat. − Mason lepasszolja a hajtóknak a labdát, nem sokkal később pedig Maxwellnek adódik lehetősége próbára tenni Ned Runcorn képességeit! Maxwell rádob a középső karikára, és… TALÁLAT! – ordítottam bele a mikrofonba, hiába próbáltam pártatlan maradni, azért valahol mégis csak örültem annak, hogy a testvérem csapata jól állt. Az más kérdés, hogy Maddennel ellentétben nem kürtöltem ezt világgá, sőt ugyanúgy igyekeztem biztatni a másik csapatot is, hiszen a Hugrabug tavaly elég jól szerepelt, öröm volt őket nézni. − Ziggy hiába van nagy lendülettel, nem találja el a karikákat, ellenben Yates-Newman dobását Mason ismét nem védi ki! Mintha Briggs leblokkolna attól, hogy meglátja Renét, pedig tudtommal a fiú másért rajong – sandítottam oldalra Harperre, bár mindenki tudta, hogy Yates-Newman bárkire rákattant, aki beleesett a számára csinos lány kategóriába. Nem kellett félteni azonban a Hollóhát csapatát sem, ugyanis többfrontos támadást indítottak az ellenfeleikkel szemben: Melody a bal karikán át röpteti át a kvaffot, eközben az öcsém meglegyintette René seprűjét, de úgy, hogy szerencsétlen gyerek legalább kettőt pördült a levegőben. Ezt a szép támadássorozatot pedig Yolanda sikertelen akciója zárta. − Ziggy a korábbi fejsérülése óta úgy megveszett, hogy megállíthatatlannak képzeli magát. Tudjuk mi történt múltkor is, amikor nagyon magabiztosnak hitte magát – csóváltam a fejemet arra az ominózus esetnek az emlékére, amikor a srác belezuhant a lelátóba. Zseniális volt. Csoda, hogy egyben maradt egyébként. − Mason kivédi ezt a dobást is. Downmoore próbálja megdolgoztatni a hollóhátas őrzőt, azonban ő el sem találta a karikát. – Legalább is, remélem, hogy Downmoore volt az, ugyanis nem láttam elég tisztán az embert. Ellenben azt nagyon is láttam, hogy Turpin miként térítette új röppályára azt a gurkót, és azt is, hogy majdnem leszakította Alex karját vele. Értettem már, hogy az öcsém miért tartott tőle. Most már elmondhattam, hogy a félelme jogos volt. − Miután Turpin megnyomorította Alexet, Maxwellnek lehetősége adódott volna a dobásra, de nem találta el a karikákat. Semmi gond, ugyanis Castiel Renével kartöltve ügyetlenkedett egy sort. Az előbbi nem fogta meg a cikeszt, az utóbbi pedig csak szimplán béna, és el se látott a karikákig. Velük ellentétben Ziggy tanúbizonyságot tesz arról, hogy tényleg orosz vér csörgedezik az ereiben, és nem lehet megállítani, hiszen olyan erővel repült el Mason mellett az a kvaff, hogy egy pillanatra félő volt, hogy Mason a labdával együtt fog átrepülni a gyűrűkön – foglaltam össze az iménti percek sebesen pergő eseményeit, bár nagyon meresztenem kellett a szemeimet, hogy lássak is valamit. Azt viszont pontosan láttam, amikor Clementine elfogta a cikeszt, ugyanis az orrom előtt történt mindez. − A Hollóhát fogója elkapta az aranylabdát! Clem az első meccsén megnyerte a mérkőzést a csapatának, szóval nagytapsot neki! Ritka, amikor egy ilyen fiatal fogó így teljesít az első meccsén! – dicsértem a lányt, ahogy százötven pontot írtam jóvá a Hollóhátnak. Nem láttam mi történt odalent, de a diákok üvöltését és a tapsvihart magával sodorta a szél. − Nos, azt hiszem, egy nagyon izgalmas mérkőzés ért ma véget. A Hollóhát nyert 210-60-ra! Gratulálunk a győztes csapatnak, és Harper, nagyon szépen játszottatok ti is. Remélem, nem fogtok szomorkodni az eredmény miatt, hiszen ahogy te is mondtad, ez csak játék, és a hibáiból tanul az ember. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a következő meccsen hogyan fogtok teljesíteni, és remélhetőleg, akkor nem lesz ilyen kegyetlenül rossz idő. A legjobbakat kívánom mindkét csapatnak! Én Tatiana Krum voltam, és legközelebb februárban találkozunk majd a Hollóhát-Mardekár mérkőzésen!
Az első meccsen ugyan akadtak fennforgások, de már egészen jól beleszoktam abba, hogy egyedül vezettem a mérkőzést. Pár ember múltkor megjegyezte, hogy szeretik, amikor én közvetítek nekik, és sajnálni fogják, ha elmegyek. Valahol tökre jól estek a szavaik, azonban így abba is belegondoltam, hogy hamarosan már én sem leszek itt. Vajon jövőre ki tervezte átvenni a helyemet? Vajon emlékezni fognak még ránk az alsóbb évesek? Rengeteg gondolat kavargott a fejemben, amikor helyet foglaltam az asztalomnál, bár ezúttal nem egyedül, ugyanis felajánlottam Harpernek, hogy ha már nem tarthatott a levegőbe a csapatával, akkor egy kicsit jobb helyről figyelje az eseményeket. Bár így is elég pocsék idő volt, bár nem nevezhetném annyira ködösnek, mégis kellően rontotta a látási viszonyokat.
