Starts to fall in love with me - Amy & Marcel

Elhatároztam magamban, hogy ez az év más lesz, magabiztosabb leszek és nem fogom hagyni, hogy ismét szivassanak, ahogy azt öt éven át tették. Tavaly óta a Roxmorts-i kávézóban is dolgozom, még több emberrel megismerkedtem és kezdem úgy érezni, hogy végre az én számomra is megnyílik a világ. Nem szekálnak, sőt, többen teljesen normálisan viselkednek velem. Talán mindez azért lenne, mert elkezdtem nőiesedni? 16 éves vagyok, egyértelműen látszanak a változások. Mondjuk a nagy tervem Valeriannál egy kicsit hibádzott, de szerencsére rendes volt a srác, sokkal rendesebb, mint amilyennek gondoltam volna.
Jelenleg ebédidő van, így a Hugrabugosok asztalánál fogyasztom el az ebédemet, de ritkán beszélgetek másokkal, mivel az előttem lévő bájitaltan könyvet bújom. Nem vagyok jó ebből a tantárgyból, bár fogalmam sincs, hogy miért nem. Főzni jól tudok, ez pedig ahhoz hasonlítható, mégis… valahogy ritka, hogy összejöjjenek a főzeteim, a tanár legnagyobb bánatára, aki amúgy szerintem egyáltalán nem csíp engem. Most is próbálom menteni a menthetőt, a házim megvan - az más kérdés, hogy jó-e -, az anyagot átnézem és közben természetesen eszegetek, nem számítva arra, hogy valaki pont engem szólít meg. Nos ez… nem gyakori. Pontosabban még soha nem volt ilyesmire példa, így meglepetten pillantok fel a fiúra, arcomra pedig kedves mosoly költözik, ahogy mindig.
Egyre több a cserediák a Roxfortban, de most már egyértelműen tudom, hogy kik azok, bár azt nem mindig, hogy honnan érkeztek pontosan. Bár látom a Mardekáros talárt, Nico és Emerson is kedvesek voltak, amikor találkoztam velük, hiába kerültek abba a házba, az Ilvermornyból érkeztek. Talán ez a fiú is, bár nem értem, hogy miért jött hirtelen ide hozzám.
- Szia! - viszonzom a köszöntését, majd amikor le szeretne ülni látom, hogy páran az asztalomnál kissé meglepetten néznek felénk, talán kíváncsian is. Sutyorognak picit, ami nem meglepő, én is látom azt, amit Ők. Észrevettem magamon, hogy az utóbbi időkben én is máshogy nézek egyes fiúk felé, érdeklődőbben, ami teljesen normális, valószínűleg most is ez a helyzet.
- Persze, csak nyugodtan. - mondjuk furcsa, hogy nem a saját házánál csapódik oda valakihez, de nem zavar és próbálok nem hátsó szándékot felfedezni a dologban. Belle… az nem éppen amerikainak hangzik és az orosztól is távol áll. Beauxbatons-os lenne?
- Én is láttalak már, de nem tudtam, hogy érdekel a nevem. - pont az enyém? Miért? Kék szemeim kíváncsian figyelik arcát, de természetesen nincs ellenvetésem a bemutatkozás ellen. Egyáltlaán nincs.
- Amy Henderson vagyok, nagyon örvendek! - tanultam a múltkoriból Vallal, így most a teljes nevem hangzik el, majd jobbom finoman felé nyújtom, hogy kezet foghassak vele.
- Ha jól tudom, akkor te is cserediák vagy. Jól sejtem, hogy a Beauxbatonsból jöttél? - nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá. Nagyon kíváncsi vagyok a többi varázslóiskolára is, de sajnos esélytelen, hogy én eljussak bármelyikbe. Egyébként is ide köt a munkám és nem vagyok éltanuló se. De vajon milyen lehet? Az Ilvermornyról is próbáltam érdeklődni, de csak minimálisan meséltek eddig róla, hiába kérdezgettem legutóbb Emersont is. Vajon Marcel válaszolna? Még túl korai lenne, én is tudom, szóval nem indítok máris ezzel.
- Hogy tetszik a Roxfort? Jól érzed magad nálunk? - érdeklődöm kedvesen, ha rábólintott arra, hogy nem tévedek a cserediákságával kapcsolatban. Vajon hogy éli meg az ittlétet? Mit szól az intézményhez?
- Gondolom valahol furcsa lehet az idegen hely és a sok idegen diák. Nekem az volt, amikor elsőben megérkeztem. - de azt most nem teszem hozzá, hogy leginkább azért, mert az érkezésem előtt pár hónappal tudtam meg, hogy boszorkány vagyok és a mágia bizony létezik. Nem volt könnyű, még most se az, de talán kezdem megtalálni a helyem.

Kicsit zavarban vagyok, de igyekszem természetesen viselkedni, miközben a fiú helyet foglal mellettem, ahogy ignorálni is próbálom a felénk vetülő tekinteteket. Kedvesen mosolygok, miközben beszélgetésbe elegyedünk, bár meglep, hogy pont hozzám jött ide. Miért tette ezt? Miért érdekli pont az én nevem? Jól esik, ez kétségtelen, de további szavait hallva csak kicsit zavartan sütöm le a szemeimet.
- Akkor ez a mostani alkalom megfelelő. - kezem is odanyújtom, ahogy illik, de kézcsókot még sosem kaptam, így ha nem lennék eléggé kipirult, hát most aztán azzá válok. Nem húzom el a kezem, sose sérteném meg ilyesmivel, csak mosolygok zavartan. Ő tudja, hogy mit csinál, tudja, hogy zavarba ejt. A francia fiúk mások, ezt már a többi lány is elmesélte. Közvetlenebbek és a kisugárzásuk is teljesen más, amit most én is tapasztalok, mert jól esik ránézni.
- Igen, kiérződik, bár be kell vallanom, hogy te vagy az első francia, akivel beszélek. Nehéz volt megtanulnod az angolt? - mert én nem tudok más nyelven beszélni, csakis az anyanyelvemen. Vajon az Ő számára mennyire jelentett ez nehézséget? Kérdezgetem még az iskoláról is, mert ha már ideült mellém, nem azt várja el tőlem, hogy csendben legyek.
- Azért akad itt más francia cserediák is, gondolom van, akit ismersz. Velük tudtok az anyanyelveteken beszélgetni. - ha ez hiányzik neki, könnyen pótolhatja. A továbbiakra csak aprót bólintok, a közelebb csusszanása viszont akaratlanul is feltűnik, hiszen Őt figyelem, jobban is talán, mint kellene. Mégse jegyzem meg, inkább halkan felkuncogok, amikor az eltévedésről beszél.
- Én még az első év után is sokszor eltévedtem, a lépcsők pedig a mai napig képesek kiszúrni velem. Kellemetlen ez miatt elkésni valahonnan, de neked szerintem megbocsátják, mégis csak most érkeztél. - de hogy én vezessem körbe? Miért nem valamelyik háztársa? El is pillantok a Mardekárosok asztala felé, majd visszatévednek végül kék íriszeim Marcelhez.
- Ha szeretnéd, szívesen, csak mondd el, hogy mi érdekelne. Elég nagy a kastély és a birtok. - de megnézhetünk persze mindent. Mosolygok is, de ahogy ismét kedveskedik és még mindig a szemeimbe néz, nem vagyok képes ezt viszonozni, néha muszáj egy picit félrepillantanom. Remélem nem csinálom túl feltűnően.
- Régen nem szerettem, mert idegen volt a hely és az emberek, és… a mágia is. De most már örülök, hogy itt lehetek. - nem árulok zsákbamacskát, tudja meg most nyugodtan, hogy ismeretlen volt számomra a mágia. Ha Ő is előítéletes, ahogy oly sokan a Mardekárból, akkor még most meggondolhatja magát, nem húzom az idejét és én se reménykedek abban, hogy valamiért tényleg érdeklem.
- Mikor szeretnéd, ha körbevezetnélek? - mert én alapvetően sűrűn ráérek. Az óráink nagyrészt közösek, pár kivétel van, így igazodom hozzá szívesen.