Nem igazán értem, hogy mi történik, mostanában Caspar annyira furcsán viselkedik. Úgy éreztem, hogy ténylegesen barátokká váltunk, törődött velem és én is igyekeztem ezt viszonozni, de... amióta felépültem megváltozott. Egyre kevesebbet van itthon, a különórákat mindig tolja, azzal az ürüggyel, hogy nincs most ideje és bár nemsokára kezdődik az új tanév, még nem hiszem, hogy ennyi plusz dolga lenne. Talán ideje lenne szóba hoznom neki a kiköltözést, hiszen azt beszéltük, hogy csak a nyárra maradok, szeptembertől pedig visszatérek a kollégiumba. Mégis, ma elég szar napom volt a Minisztériumban, késő este van már, Cas pedig hiába érek haza, sehol. Régen mindig filmezett vagy főzőcskézett, esetleg vacsorával várt, de most... úgy sejtem megint a szobájába gubbaszt. Megvacsorázok, lefürdök, teszek-veszek, elsétálok párszor a csukott ajtó mellett, de végül képtelen vagyok tovább visszafogni magam és várni. Elegem van! Ha valami baja van velem hirtelen, hát mondja a szemembe, de ne kerüljön az istenért. Az ajtó előtt állok, egy szál fekete melegítőnadrágban és szintén fekete színű pólóban, mezítláb, némileg nedves hajtincsekkel és már dörömbölök is. - Cas, beszélnünk kell! - tudom-tudom, várnom kéne, mégse megy, így kezem a kilincsre csúszik, majd lazán benyitok, ha az ajtó engedi és nincs kulcsra zárva. Ha pedig enged, nem nézek körbe, nem a szoba érdekel, amit még sohase láttam, hanem a férfi, aki igenis hiányzik nekem. - Elmondanád, hogy mi a fene bajod van? Érzem, hogy kerülsz, miért? - neki nem hiányoznak a beszélgetéseink? Ő neki tényleg jó így, ami most van? Ha adtam volna okot rá... Vajon adtam? - Ha valami bajod van velem, mondd el, mert rohadtul unom, amit művelsz és meg se próbáld tagadni, hogy ez nem így van. Sose látlak és szinte hozzám se szólsz! Mi bajod? - az ajtót nyitva hagyom magam mögött, pár lépést lépek befelé és érezhetően ideges, feszült vagyok. Felrobbanni azért nem fogok, de magyarázatot várok, ez az arcomra van írva.
Képtelen vagyok tovább várni arra, amíg Cas végre hajlandó lesz ismét beszélni velem és kibökni, hogy mi a baja. Ma amúgy sincs jó napom és baromira elegem van ebből az egészből. Bár eleinte kopogtatok - dörömbölök - az ajtón, utána mégis benyitok és hopp, már bent is vagyok. Szerencse, hogy nem zárta be. Tekintetem rögtön a férfire vetül és nem foglalkozom semmiféle tárggyal vagy képpel se, hanem már zúdítom is rá a kérdéseimet, mert válaszokat akarok kapni, itt és most és addig bizony nem fogok távozni, amíg nem felel nekem. Azt hittem, hogy barátok vagyunk, azt mondta, mégse viselkedik úgy... - Veled? Ezt meg mégis hogy érted? - ez kevés, beszéljen szépen! A sajnálat se elegendő, láthatja rajtam, miközben nagyjából a szoba közepén ácsorgok és kivárok. Sokszor hallottam már ilyen szövegeket, hogy valaki jobbat érdemel, de akkor mi a franc van most? Látom rajta, hogy másként viselkedik, furcsálom is, de bízom benne, hogy kinyitja a száját most is, ahogy eddig is ki tuda, ha bármi volt. - Én pedig nem akarom, hogy hazudj, főleg ne a szemembe. Azt pedig had döntsem el én, hogy akarlak-e látni vagy sem. De mégis miért ne akarnálak? Cas, beszélj már! - unszolom, majd figyelem, ahogy járkálni kezd. Kivárok, igyekszem türelmet gyakorolni, ami elég nehezen megy, de csak megered a nyelve, én pedig hallgatom Őt. Aprót biccentek is, hogy persze, tudom, emlékszem, de miért van? És amikor kimondja nos... hát erre nem számítok. Rendesen meg is döbbent a tény, testtartásom se lesz már olyan agresszív, mint volt, tekintetem pedig mintha picit értetlen lenne. Ez most komoly? - Mattnek? - igen, jól hallottam, ahogy azt is, amit mond. Meleg... Caspar meleg. Ezt... ezt most hirtelen nehéz feldolgozni, kussolok is, miközben arcát nézem. Nem tűnik úgy, hogy viccelne. Nem, ilyesmivel nem viccelne. Tényleg meleg? És ennek mi köze az egész... az nem lehet! Kezd összeállni a kép, miközben beszél, mesél nekem, amiket bár felfogok, mégis amire szépen lassan kilyukad, az rendesen ledöbbent. - Irántam? - jobbom mellkasomra kerül, így mutatok magam felé meghökkenve. Tudtam, hogy ezt fogja mondani, miután beismerte, hogy nem heteroszexuális, na meg azzal, hogy került, de mégis így, kimondva. Basszus! Hirtelen fogalmam sincs, hogy mit kéne kezdenem ezzel az információval. - Nem én... én nem akarok sehova se menni, miért akarnék, csak... csak nem tudom, hogy mit mondjak. Cas, ugye tudod, hogy én hetero vagyok? - mármint én úgy gondolom, mindig barátnőim voltam, soha nem néztem úgy a férfiakra. De persze, hogy tudja, pont azért van bajban. - De miért pont én? Hát tök bunkó vagyok, a nőkkel is, ha tudnád mekkora szemét voltam nem egy esetben, biztos nem gondolnád így, csak... csak összezavart, hogy ide költöztem, de úgyis mindjárt kezdődik az új tanév és kicuccolok, szóval... - és ekkor veszem észre a képet. Matt nem hasonlít rám, ahogy nézem, de kedvesnek tűnik és Caspar is boldognak. - Figyelj én... Nem tudom, hogy most mit vársz tőlem, mit kéne mondanom. - tárom szét némileg kezeimet. Egyértelműen nem akarom elhinni, elfogadni a tényeket, pedig Ő azért jóval idősebb nálam, tapasztalata is van erről az egészről, míg nekem nincs. Én nekem konkrét párom még soha nem volt, szerelmes se voltam. - Szeretek veled lenni, te vagy Holdenen kívül az egyetlen ember, akiben teljesen megbízok. - Devon is közel áll ehhez, mégse tud még mindent velem kapcsolatban. Van elég baja, nem tartanám fernek, ha rázudítanék mindent. - Nem akarom, hogy csak ezért eltaszíts magadtól, de azt se, hogy neked szar legyen. Nem tudom mit mondjak. - oké, tényleg nem. Inkább teszek pár lépést és lazán lezuttyanok az ágyra, tekintetem pedig a fényképre mered ismét. Nem akarom, hogy miattam rosszul érezze magát, de értem, hogy miért akart eltávolodni tőlem. Nem akar barátságot, többet akar, amiről tudja, hogy nem lehet. Szóval... szóval akkor ennyi lenne? Elveszítem? Nem akarom elveszíteni. - Te jobb emberré teszel... Nem akarom azt, ami régen volt, nem akarom a régi életemet... - pillantok fel rá. Vajon van valami megoldás, egy olyan út, ami járható? Összezavarodtam. Előre hajolok, jobbommal beletúrok hajamba, inkább a padlót fixírozom.
Több, mint meghökkentő ez az egész helyzet a számomra. Felfogom ám, amit mond, csak... csak lesokkol és hirtelen fogalmam sincs, hogyan kellene reagálnom rá. Tehát Matt volt, most pedig... most pedig irántam érez olyasmit, amiről szerintem tudja jól, hogy soha nem fog viszonzásra lelni. Persze azt mondják, hogy az ilyen érzések nem irányíthatóak pusztán az eszünkkel, de nem vagyok egy gyáva alak, hogy csak azért, mert tetszem neki, elhúzzak, majd felé se nézzek többé, mintha soha nem is ismertük volna egymást. Az egyébként se lenne lehetséges, és továbbra is kedvelem, hát a barátom basszus! Voltak már csajok is, akiknek bejöttem és nem lett semmi, bár tény, ez más, nem összehasonlítható azokkal az esetekkel. - Nem, persze, hogy nem. Már ha te se akarod, hogy menjek. Na meg, szeptemberből úgyis visszaköltözöm a koleszba. - azt beszéltük. Finomat vállat is rántok, majd jelzem felé, hogy bármit is gondol, én hetero vagyok, azért ezt jobb tisztázni, de tudja, helyes, rendben van, biccentek is rá. - Hát... nem biztos. - magyarázatot lehet találni, ha keresünk, de nem biztos, hogy a valós válaszokat kapjuk általuk. De bunkó vagyok, mégis én kellenék? Oké, ez bizarr... akaratlanul jutnak eszembe Holden szavai, a véleménye. Ő tudta volna? Eléggé össze vagyok zavarodva most. - Persze, hogy emlékszel, agyon szivattál. - akaratlanul elmosolyodom, így utólag visszanéve már megmosolygom a történteket, de akkor, a múltban egyáltalán nem volt kedvem mosolyogni. Zavartan pillantok én is félre, igen, közel engedtem magamhoz, talán túlságosan is közel. - Mert senki más se ismer ennyire. Talán én is másnak hittem magam. - hiszen annyira küzdöttem azért, hogy kialakítsak egy mindenki felé kivetített képet magamról, hogy én is elhittem, hogy az vagyok én, de kezdek rájönni, hogy ez nincs így. Részben Caspar érdeme, részben az aurorparancsnoké, akire továbbra is felnézek, mint valami kibaszott példaképre, hiába nem kéne, hiszen Holdennek is bőven vannak hibái, jól tudom, de emberből van. Mindannyiunknak akadnak bőven hibái. - Elég nagy hülye lennék, ha ilyesmi miatt meggyűlölnélek, de... nem is akarom megnehezíteni az életedet, és oké, azért furcsa, hogy úgy nézel rám, főleg, hogy nem is vettem észre... - és itt hallgatok el, ahogy visszagondolok a történtekre, tekintetem pedig lassan Casparéra talál. Észre kellett volna vennem, már sokkal korábban. A fürdőben azon az estén vagy utána, amikor megölelt... vagy akár a legutóbb, amikor gondomat viselte, törődött velem, én pedig hagytam. Még azt is, hogy a hajamat simogassa, basszus! - Ugye nem én küldtem feléd félreérthető jeleket? Mert nem akartam! - de most érzékelem igazán, hogy másabb ez a kapcsolat, mint például Devonnal. A fenébe. Lehet, hogy én is elszúrtam, akaratlanul is? Leülök az ágyra, elfog a tanácstalanság. Nem akarom a régi életem, mindazt, ami volt, mert jobban szeretem azt, akivé részben általa váltam. Ez vagyok én igazából, ezt mindketten tudjuk. - Undorodva? Ne légy már hülye! Ez az egész igazából neked nagyobb szívás. - pillantok felé, amikor mellém ül. Hiszen neki szar, de meglehet, hogy nekem is másabb lesz. Vagyis biztosan, de talán menni fog vagy így már nem? Ezt át kell még gondolnom. - Holden szerint se etikus, hogy veled élek, de nem érdekelt. - ezt csak úgy mondom, mert természetesen tud róla. A parancsnok mindent tud rólam. - Biztos nem érdekel? - hogy viszonzatlan mindez. Tényleg képet határokat szabni, elfogadni mindazt, ami most van? Ahogy sorolni kezdi úgy érzem, hogy igen, de ezek csak szavak, idővel derül ki, hogy valóban menni fog-e. - Ha tudod kezelni és nem teszek ezzel rosszat... akkor nincs gond. - de amit ez után mond, arra megrázom a fejem, finoman emelem fel a kezem, miközben szemeibe tekintek. - Cas, ezt ne! Ezt ne mondd nekem... - nem szerethet. Engem senki se szeret úgy, igazán. Ő se teheti, főleg nem szerelemből. A javítás már jobb, le is eresztem a kezem, halkan sóhajtok. A fenébe! Mégis különös módon jól esik, hogy fontos vagyok a számára, mert ezt most erősen érzem. - Azért remélem tudod, hogy ennek az egésznek nem éppen ez volt a megfelelő módja, hogy közöd. Hogy nem állsz velem szóba, megpróbálsz eltaszítani, kerülsz... Ha most nem nyitok rád, mégis mikor beszéltél volna velem következőre? Visszatértünk volna oda, ahonnan elindultunk? Csak órákon szóltál volna hozzám, akkor is, ha muszáj, majd elkezdtél volna bunkózni? Ez jobban dühít, mint ez az egész, mint amit most elmondtál. - ezt azért jobb, ha még most tudja. Látom, hogy zavarban van, de jár neki a fejmosás, mert nagyon nem kezelte ezt felnőtt módjára.
Szerintem teljesen érthető lenne, ha azt akarná, hogy menjek el, ne legyek ilyen közel hozzá, ne legyek napi kísértés, amely mégis emlékezteti arra, ami nem lehetséges. A viszonzatlan dolgok a legrosszabbak, fájdalmat szülnek, én pedig nem akarom ezt tenni vele. Mégis szeretné, ha maradnék. - Biztos vagy benne? Nem biztos, hogy jó, ha itt maradok... - a közelében, vele. Még konfliktust szülhet. De hogy a szeptember túl közeli? Igen, valóban az, de talán nem is olyan nagy baj. Kicsit összezavarodtam, az az igazság. Na jó, nem kicsit, nagyon. Nem akarok én sehova se menekülni, de tény, hogy minden más lesz és fogalmam sincs, hogy a tanórákon mi fog változni ezek után. Hogy fog rám nézni vagy én Ő rá. Az még oké volt, hogy barátok lettünk, hiába mondott Holden mást, de most... Majd kiderül mi lesz. A következő szavakra viszont fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék. Nem mindig vagyok a szavak embere, hiába próbálkozom, de kétlem, hogy megfelelő választ tudnék adni Casparnak. Én soha nem éreztem még így és oké, azért zavarba hoz, hogy ennyire nyílttá vált hirtelen. Persze nem akartam, hogy hazudjon, de hallani az igazságot se mindig annyira egyszerű. - Teljes mértékben nem érdemeltem meg, mivel jó vagyok a tárgyaidból, inkább igazságtalan voltál, de mindegy, rég volt már. - lapozzunk. Intek is, hogy felesleges beszélnünk róla, de egyet azért nem kell értenem vele. Az álarccal kapcsolatban viszont igen, bár én magam se láttam a saját álarcomat, még a tükörbe nézve sem, annyira tökéletesen az arcomra simult. - Kicsit furcsa is, nem gondoltam, hogy ilyesmit váltasz majd ki belőlem. - bár ez a mondat is most hangzik csak furcsán, hogy tudom, hogy vonzódik hozzám. A fenébe is, jobban át kell gondolnom máskor, hogyan fogalmazok. Az viszont talán jogos, hogyha érzékeltem is valamit Caspar felől, nem akartam úgy érezni, mert egyszerűbb olykor vaknak maradni. Kényelmesebb. - A közvetlenséged azért olykor furcsáltam, de... nekem barátom sincs sok, még ahhoz se értek, hogy barátkozzak. - nem hogy a szerelemhez. De amíg az elsőt már tanulom, addig a másodikat még nem erőltetném. Csak szépen sorjában. De bízom abban, hogy én nem küldtem felé jeleket, nem akartam, nem kéne, hogy félreértsen, de szerencsére nem tettem, így biccentek. - Oké. - a nőket szeretem... Ez a mondat elgondolkodtató, mert szeretek szórakozni velük, szexelni, de nem akarok senkit se magam mellé, párként. Lehetett volna már több is, én mégis megmaradtam ennél, majd jött az elutasítás, amit tőlem kaptak. Magányos farkas vagyok, nekem így a legjobb. Az etikusságon szerintem is továbbléphetünk, már mindegy, de azt azért szeretném biztosan tudni, hogy képes kezelni ezt az egészet, méghozzá normálisan, nem úgy, ahogy az elmúlt időszakban tette. - Akkor máskor hanyagold az ilyen taktikát és állj elém vagy más elé, ha ilyen lesz. - mert bizonyára lesz majd még más férfi is, aki felkelti az érdeklődését, elvégre fiatal még. De hogy hiányoztam... Ő is nekem, ezt tudja jól, éreztettem vele, most is, hogy rátörtem, ki mégse mondom. Egyszerűen nem merem kimondani, nehogy félreértse, hiába tisztáztuk, hogy nem fogja. De azt ne mondja, hogy szeret, azt kerülje, mert arra azért nem vagyok felkészülve. - Nyolc éve? Ne mondd azt, hogy Matt óta én vagyok az első ilyen. Hogy pont én... - én is elnézek a kép felé, halkan sóhajtok. Cas magányos lehet, nagyon magányos és sajnálom is ezért, mégse tudom, hogy segíthetnék. Én is igazság szerint az vagyok, ezért tett olyan jót a társasága, hogy itt volt nekem, barátok lettünk, törődött velem. Most így utólag úgy hat, mintha kihasználtam volna, pedig nem ez volt a célom. Sohase volt ez. - Igen, persze. De... azon kívül, hogy ne dumáljunk, hogy tudnék segíteni abba, hogy kiábrándulj belőlem? Azt nem tudom ígérni, hogy keresek neked egy srácot, nem vagyok olyan típus. - vigyorgok zavartan, picit ugratom, de mégis komoly a kérdésem. Mit kéne most tennem ezek után? Az oké, hogy kerüljem a fizikai érintkezést, meg tartsam meg a távolságot tőle és ne mászkáljak egy szál boxerben a lakásban, de amúgy...
Ha teljesen biztosan állítja, akkor hiszek neki. Finoman biccentek is, így adva jelét a dolognak, amikor pedig ezt kifejti csak halkan sóhajtok. Rémes lehetett, baromi nehéz. - Sajnálom, hogy nem lehettél önmagad Cas. - komolyan így gondolom, de a helyében én se lettem volna képes rá. Felvállalni a másságot. De Ő nem aranyvérű, senki se várná el tőle, hogy hetero legyen, így nála más ez az egész, bár tény, a világ csak mostanra vált elfogadóbbá, Ő pedig jóval idősebb nálam, jól tudom. A tanórai igazságtalanságon valóban túlléphetünk, nem feszegetném én se tovább, az viszont érthetetlen a számomra, hogy miért nyíltam meg ennyire neki, miért engedtem közel magamhoz és beszélek neki most már szinte bármiről. Még az apámról is. Az egyedüli titkaim az auguránvadász projekttel kapcsolatosak, de azokat Holden kikötötte, hogy senkinek se árulhatjuk el. Egyébként se hoznék bajt Caspar fejére, mert az információ érték és veszélyes tud lenni. Belőle ne váljon célpont véletlenül se. - Jó, csak... még furcsa ez az egész, de nyugi, megszokom majd. - kicsit zavartan húzódik mosolyra ajkam a megjegyzését követően, de persze, értem én, szeretné, ha úgy viselkednék, mint eddig, mintha semmi se történt volna. De ha elfogad egy tanácsot, legközelebb nem ezt az eltaszítós taktikát választja, mert szerintem más se értékelné, nem csak én, de jó, tudom, könnyű ezt mondani. - Jogos... - az viszont továbbra is érthetetlen a számomra, hogy miért pont én. De hogy szerethető volnék? Túl jól esnek a szavai a fenébe is, mégis félre kell pillantanom, mert túlságosan átlát rajtam. Ismer most már, de talán teljesen nyitott könyvvé még nem váltam. Remélem nem, az ijesztő lenne. - Köszi, jól esik, amit mondasz, csak... nem is tudom. A szüleimet se érdeklem igazán, mint tudod és veled se voltam mindig éppen kedves. De örülök a barátságunknak, nekem ez nagyon fontos, nem akarnálak elveszíteni és nem fog ez az egész se közénk állni. - most már a szemeibe pillantva mondom ki határozottan gondolataimat. Fontos lett nekem, szükségem van rá, nélküle félek, hogy ismét elvesznék, hogy nem tudnék ezen az úton maradni. Bár ott van nekem Holden is, de vele lényegesen másabb a viszonyom, bár talán az se normális, már magam sem tudom. Túl sok kétség kezd el gyötörni hirtelen. Azt viszont felfogom, hogy nem tudok segíteni neki, a hülye példám is csak azért hangzik el, hogy mondjak valami vicceset és én is jót vigyorgok, amikor nevetni kezd, de ahogy elképzeli arra már csak nagyokat pislogok. - Mi? Én nem úgy gondoltam... igazából sehogy se gondoltam, csak hülyültem. Ne szórakozz már! - lököm meg finoman a vállát, majd a következőre még mindig kicsit zavartan vigyorgok felé, mert hát jogos, csak erre nem gondoltam. - Persze, gondoltam. - mármint miért ne menne neki, felnőtt férfi, jó kiállású meg ilyenek. Én is láttam rajta, hogy nincs vele baj külsőleg és már tudom, hogy belsőleg se. De akkor miért is van egyedül? Ahh... érthetetlen, hogy pont én, még mindig. - Tudom, nem is gondoltam azt, hogy ne tudnád... - de ismét amit mond, hogy nem fog leteperni és a gondolatai, basszus már! Nem vagyok én pironkodós, de a valóság ismeretében zavarba jövök a megjegyzéseitől, Ő pedig csak vigyorog, mintha élvezné ezt az egészet, hogy engem szivat. - Fejezd már be Cas, nem vagy vicces! Még jó, hogy nem tartok ilyesmitől és amúgy is, nem engem szoktak leteperni. - mert igenis dominánsnak tartom magam, attól pedig most tekintsünk el, hogy amikor együtt edzettünk, nos... hát én húztam a rövidebbet. Minden egyes alkalommal... De nem, ebbe se szeretnék belegondolni. - Nem tudom, hogy fog-e változni, de nem érzem kényelmetlenül magam, csak még... szokatlan ez az egész, ennyi. - vonogatom meg némileg vállaimat. Vagy igaza lehet és kényelmetlenül érzem magam. Én se vagyok már kisfiú, aki aggodalmaskodik mindenfélén, bár ez a szituáció új az né számomra is. De fogjam fel bóknak? Hát... nem is tudom. De a következőkkel már végképp eléri, hogy kiakadjak, így elkapom a párnáját és ösztönösen vágom fejbe vele jó erősen, csak hogy érezze a törődést, bár fájdalmat nem fog érezni ettől ugyebár. - Hogy mekkora egy szemét vagy! Fura is lenne, ha akarnám. - kelek fel most már morgolódva, kezeimet összefűzöm magam előtt, úgy pillantok rá, de a francba is, sikerült megint zavarba jönnöm. Utálom ezt, dühít Casnél, hogy mindig eléri ezt nálam. A fenébe! - De most, hogy ezt tisztáztuk, szóval... nézhetnénk valamit. Nincs kedved? - kicsit talán menekülök tudat alatt a szobájából, hogy a biztonságot nyújtó nappaliban üljünk. Nem mintha ott ne édes kettesben lennénk, de nah, kicsit másabb. Pfú, tényleg nagyon furcsa most ez a szituáció.
Persze, nekem se volt egyszerű életem, de jól tudom, hogy Casparnak se, most mégse rólam van szó. Végre én se vagyok önző, nem csak magamra gondolok, hanem rá, mert képes vagyok erre, ami azért valahol furcsa, de tényleg változtam. - Igen, ha a nevelőapád akkor elfogad Téged és melletted áll, most tényleg minden más lenne, de csak azért, mert Ő hátat fordított neked, nem jelenti azt, hogy ne találhatnád meg valaki mellett a boldogságot és ne lehetne normális párkapcsolatod. És már bocs, de a munkába temetkezni se tök normális. - a boldogságra azt mondják, hogy mindenkinek jár, hogy mindenki megtalálja egyszer a hozzá illő párt. Ki tudja, talán még én is, Casnek se szabad lemondania erről a dologról, még Ő is fiatal, az idők pedig változnak. Nekem is könnyebb lesz néhány hét múlva, mint most, amikor már jobban elfogadtam a tényeket és bízom benne, hogy kiábránul majd belőlem. Senki se szereti a viszonzatlan dolgokat ugyebár. - Szerencsés voltál vele. Sajnálom, hogy elveszítetted! - mert egy ilyen kapcsolat ritka, irigylésre méltó, de talán tényleg megtalálja majd az igazit. Tény, vele se egyszerű, elég fafejű tud lenni és idegesítő, de a maga módján Ő is nagyon kedvelhető. Mi is barátok lettünk. - Nem fog, nem hagyjuk! - mosolyodom el és bár amit megtudtam az nem egyszerű, mégis jobban érzem most magam, hogy nyílt lapokkal játszik, hogy őszinte volt és nem kerül megint, mint ahogy azt korábban tette. Annál rosszabb nincs is, utáltam az elmúlt időszakot, én is fusztráltabb voltam. Most viszont zavarban vagyok, méghozzá egyre jobban és Cas is ismét visszatér a régi énjéhez, sőt, kezdi túlzásba vinni az ugratásomat, mert egyelőre még túl friss a dolog, nem is viselem ám valami jól. - Jah, neked vicces, de nekem nem! - közlöm morogva, majd amikor folytatja csak szemeibe nézek. - Már hogyne tudnám? Gondolom nem annyival másabb egy pasit felszedni, hát valamiért te neked is felkeltettem az érdeklődésemet, szóval csak ne becsülj le! De amúgy meg eszem ágában sincs ilyesmit csinálni. - még csak az kéne! Nem vagyok meleg, nem akarok én felszedni egy pasit se, de a csajokhoz értek. Vagyis a bunkózáshoz, amire oly sokan vevők, de tény, akadt, akivel normális voltam, avagy időben váltam azzá. - Amúgy se vagyok félős alkat. - ezt még azért odamondom, mert sérti ám az egomat a szavaival. - Pfú, kezdek baromira idegesítő lenni ám. - ha pedig folytatja, egyszerűen itt hagyom, komolyan... lelépek! Nem mintha a menekülés jó megoldás lenne, nem is akarom, de nem tudom úgy lereagálni érzem, mint ahogy kellene, bármennyire is próbálkozom. A leteperésre pedig már meg se próbálom eltitkolni arcom vörösségét. Most komolyan ennyire élvezi, hogy szivathat? - Majd keresek más edzőtársat... - oké, ez elég gyenge megjegyzés, képtelen vagyok mit mondani. Ezek szerint már akkor is tetszettem neki, de semmit se éreztem felőle. Na persze most se, vagyis eddig. Most, hogy felnyitotta a szemem pedig már magam sem tudom. Összezavarodtam. - Dehogynem érzem kényelmetlenül magam! És nem szeretek, csak te szeretsz zavarba hozni, amit most már értek, hogy miért csinálsz, de ne csináld már! - megérdemli a fejbevágást is. De hogy sose tudhatom? És még kacsint is hozzá, amire már csak szemeimet forgatom. - Már hogyne tudnám? - és ekkorra már állok vele szemben, képtelen vagyok nyugodtan ücsörögni mellette. De hogy fura, hogy zavarba jövök mindettől? Szerintem teljesen normális! - Hát most közölted velem, hogy mi a helyzet, nehéz lett volna nem gondolná és hogyne jönnék zavarba, ha ezt csinálod velem? A másik véglet az lenne, hogy lelépek és nem kerülök a szemed elé, de azt ugye elkerülnénk, szóval ne szívd a vérem Cas. - elég lesz most már, bőven sok is. Inkább nézzünk valamit. Pfú, megnyugszom, hogy belemegy és jön velem, így halkan sóhajtok, miközben kisétálok az ajtón, de a kérdésre megvonom a vállaimat. - Fogalmam sincs, de nagyjából bármit választhatsz. Legalább eltereli a figyelmed arról, hogy engem fárassz! Van jégkrém, kérsz? - válasszon addig valamit, én meg hozok édességet. Valamivel le kell kötnöm magam, az jó lesz. Ha kér, Ő is kap egy kis üvegtálkába. Három ízű: csoki, vanília és karamella, szerintem elég finom. Ha nem kér, akkor csak magamnak viszem és kezdem el kanalazni, miután leülök a kanapéra. Bármi is megy a televízióban, próbálom úgy nézni, mintha baromi érdekfeszítő lenne.
Megértem, hogy Cas miért lett ilyen, amilyen most, de nem feltétlenül helyes ez az út. Ő is tudja, jól tudom, de le kellett kötnie a gondolatait. A helyében fogalmam sincs, hogy én mit tettem volna. Az viszont azért valahol meglep, hogy Matt halála után még évekig Őt szerette. Lehetséges valakihez ennyire kötődni? Vajon én képes leszek ilyesmi érzelmekre? Félek attól, hogy olyanná válok majd, mint az apám. Rettegek már a gondolatától is. - Auror volt? Oh… hát, lehet kijöttünk volna. Tudod, hogy nem mindenkivel értek szót. - ezt már nem tudjuk meg, viszont kezdem úgy érezni, hogy az aurorok jönnek be igazán Casnek. Bár az, hogy Matt egy küldetésen vesztette el az életét rávilágít arra, hogy talán nekem se ártana óvatosabbnak lennem, Holden se véletlenül nem enged terepezni minket. Talán jobb is, hogy Caspar nem tud az auguránvadász projektről, biztosra veszem a ma elmondottak tudatában, hogy miattam is rohadtul aggódna. Elég nagy halról van szó, ez pedig mindenkire veszélyes, aki a projektben részt vesz. - Szóval, az aurorok a gyengéid? - ugratom kicsit én is vigyorogva, képtelen vagyok ezt magamban tartani. Egyébként én is érzem, hogy jót tesz neki, hogy beszélhet a történtekről valakivel. Talán eddig nem tette, ez pedig nem meglepő, hogy ennyire savanyúvá tette és elkezdte felemészteni. - Figyelj, velem bármikor beszélhetsz róla, ha szeretnél. - mosolyodom el, jelezve, hogy tényleg nem kell tovább magában tartania semmit, én meghallgatom, elvégre barátok vagyunk. Talán segít majd neki a továbblépésben. Biztosítom is, hogy nincs gond, el tudom fogadni mindazt, amit mondott és én se hagyom, hogy a kettőnk kapcsolata ezmiatt megromoljon. Persze ez nem jogosítja fel arra, hogy szívja a vérem, mert ezt már kevésbé értékelem ám. - Pfff… remek! És nem csinálom aranyosan, én se vagyok aranyos. Hagyj már ezzel! - oké, továbbra is csak morgok, mert az agyamra fog menni, ha így folytatja. Nehogy már ez tetszen neki, hogy morgok! - Lehet, nem igazán foglalkoztam eddig ezzel a témával, de ezek szerint te se vagy romantikus alkat? - hát ha már szóba hozta, akkor érdekel. Fura lenne mondjuk, ha az lenne, de aztán sose tudni. Eddig is jól titkolta előlem ezt az egészet. - Az biztos, hogy nem lenne, de ez a veszély nem fenyeget, maradok a komfortzónámban. - vigyorodom el és egyértelűen utalok a nőkre. Mondjuk egy ideje nem volt időm ilyesmivel foglalkozni, nem is igényeltem, túl sok minden más terelte el a gondolataimat. Igyekezz jobban! - végül szemet forgatva sóhajtok a hozzátett megjegyzésére, az edzéssel kapcsolatban pedig igen magabiztos, de jogos és tudja jól, hogy igaza van. - Ez a szerencséd! - jó edző, jó tanár, ragaszkodom ám én is hozzá és majd ettől a dologtól igyekszem eltekinteni. Talán, ha lenne barátnőm, akkor az tenne róla, hogy Cas kiábránduljon belőlem. Mondjuk csak ezért összeszedni valakit, hát… franc tudja. Meglátom, még át kell gondolnom ezt az egészet. Na de nézzünk inkább valami filmet, szeretném a közös programot, mostanában túl kevés volt, hála annak, hogy került engem. Hiányzott, tudja jól. - Grumpy? Na kössz! - inkább hozok jégrkémet. Ha Ő nem kér, hát nem kap. Tudom-tudom, nem igazán édesszájú, de én azért szeretem, szóval szedek magamnak, majd letelepszem a kanapéra és már figyelem is a sorozatunkat. Egy ideje rászoktunk arra, hogy ne csak filmeket nézzünk, hanem sorozatokat is. Igazából tökre szeretem őket, nem csak két órán át tart, hanem minden részben halad a történet, szóval most is elvagyok vele, bár tény, kevésbé lazán ücsörgöm és sokkal jobban koncentrálok a tévére, mint alapvetően szoktam. És na ná, hogy megjegyzi! - Jó nah… próbálok koncentrálni a filmre, csak még mindig az jár a fejemben, amit mondtál. - leteszem az üres jégkrémes tányért az asztalra, majd hátradőlök jobban a kanapén és Cas felé sandítok. Tudom, én akartam továbblépni ezen az egészen, de mégse tudom rögtön megemészteni. - Tudod mit? Inkább ugorjunk le biliárdozni és igyunk egy sört. - kelek fel végül. Van egy közeli pub, ahova néha lejárunk. Egész jól el lehet ott ütni az időt, a biliárd pedig jópofa szórakozási lehetőség. Talán az majd kikapcsol jobban, bár lehet, hogy csak egyre jobban igyekszem újabb és újabb dolgokkal előállni, hogy így gondoljak másra. Kérdés, hogy a következő ötletem nagyobb sikert aratna-e, mint a filmezés. Már én se tudom.
Eddig nem beszéltünk Caspar volt párjáról, akit annyira szeretett, de most, hogy beismerte számomra az igazat érzem, hogy mennyire vágyott arra, hogy valakivel megossza az emlékeit. Talán soha, senkit se avatott be ebbe a dologba és valahol jó érzéssel tölt el, hogy bennem megbízik és megteszi. Érdeklődve hallgatom is, tényleg nem zavar a dolog, ezáltal még jobban megismerhetem a férfit. - Hmm, hát ha te mondod... - vonok vállat, majd ez után akaratlanul is elvigyorodom, amikor kiderül, hogy Cas el lett bizony csábítva. De igen, jól tudom, hogy milyen, tapasztaltam már, így kedvelem, de egy párkapcsolat teljesen más. Nem mintha abba lenne tapasztalatom, de azért tisztában vagyok dolgokkal, nah. - Hogy...? - oké, ne most hagyja abba. Folytassa csak... Vagy talán nem kéne kérdeznem, mert...? Oké, azt nem biztos, hogy tudni szeretném, így legyintek. - Áh mindegy, gondolom... Szóval tudod. - szóval szexeltek vagy ilyesmi. Mutogatok is hozzá zavart képem pedig picit piros ismét, de inkább hanyagoljuk ezt a témakört. Azt viszont szeretném, ha tudná, hogy meghallgatom a jövőben is, ha beszélne velem a múltjáról és Mattről. Erre valók a barátok, hogy ott legyenek a másiknak. De a piszkálásomat igazán befejezhetné, de mintha egyáltalán nem akarná, így csak szemet forgatok megjegyzését hallva. - Nem is akarom! - már látni magam kivülről, mert így is tudom, hogy tök gáz ez az egész, amit produkálok. Térjünk rá akkor a romantikára, ha már így szóba hozta. Nem tudom őszintén szólva, hogy az lehet-e, de a kifejtett válaszra se számítok, mégis érdeklődve hallgatok és közben elgondolkodok saját magamon is. - Tudod Cas, bár sok csajjal kavartam már, párkapcsolatom eddig még sohase volt. Nem is hiszem, hogy alkalmas lennék rá. - nem szoktam én se ilyesmiről beszélni, de valahol kezdek vágyni arra, hogy legyen nekem is valakim, aki szeret és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Találhatnék ilyen embert? Nem biztos, hogy nekem járna a boldogság, félek, hogy a végén olyanná válnék, mint apám és elnyomnám a párom. Most is ezt teszem sok nővel, azaz tettem sokáig, aztán... aztán csak elkerültem az ilyen helyzeteket. Na jó, ha túl erős a szexuális vágy és már nem kielégítő csak a kezem, szerzek valakit, de felejthetőek, én pedig egyre kevésbé élvezem. Devonnak is ott van Domi, valahol irigylem... - Kár? Dehogy kár! És persze, hogy szeretem, de nem ilyen téren, hogy férfiakat akarjak felszedni. Még csak az kéne... - nem, ebbe belegondolni is rémes, hogy csajozás helyett pasizni próbáljak. Kellemetlen is lenne és nem, sehogy se tudom magam elképzelni egy olyan szituációban, még csak röhejes se lenne, mert egyszerűen annyira lehetetlen. - Egészen megszoktam, hogy itt vagy, szóval jah, most is hiányoztál, ezért törtem rád. - megvonom vállaim, mintha nem lenne olyan nagy szó az, amit kimondok, pedig én is tudom, hogy az. A grumpy jelző nem tudom, hogy lehet pozitív, de elengedem a témát és próbálok a jégkrémre, na meg a filmre koncentrálni, de hamar belebukom a dologba és most már tagadni se próbálom, hogy nem megy ez. Le akarom kötni az agyam, mégse akarnék elvonulni, Cas társaságát akarom továbbra is. Talán egy sör segítene... vagy kettő. Az alkohol ellazít, a biliárd pedig remek játék. Fel is kelek és még ellenvetés sincs! Amikor viszont elkapja kezem meglepetten fordulok felé, majd ahogy közelebb húz akaratlanul is zavarba jövök. Kérdőn nézek rá, hogy most... most mit akar? Talán bele is pirulok, főleg ahogy ujjaival arcomhoz ér. A szám mellett sikerült összekennem magam, de a fenébe, hogyan? Basszus! És nem szabadna zavarba jönnöm, hát nincs ebbe semmi. Direkt csinálja, még mindig... - Mondhattad is volna, hogy olyan vagyok. - hogy én töröljem le... Szabad kezemmel ösztönösen megismétlem Cas mozdulatát, miközben elereszt, majd csak nézek utána, ahogy nevetve távozik. Basszus, mi ez az egész? Miért más hirtelen a közelsége? Zavar, de mégse... Fogalmam sincs! Inkább megindulok utána, majd a szobámba átöltözök, becsukva magam után az ajtót, mert kell néhány másodperc, amíg magam vagyok, de nem lesz jobb, nem jutok előrébb. Végül egy sötétkék farmerben és fekete pulóverben sétálok vissza hozzá, odakint már hűvös van, nem ártott felöltözni. Így szerintem jó leszek... gondolom. - Akkor mehetünk? - veszem elő a kulcsomat, a tárcám a farzsebemben, szóval zárok, ha készen áll. Most nem kéne varázsolni amúgy se, de azért a pálcám most is nálam van, mint mindig. Az utcán jóleső a friss, hűvös esti szél, így beszívom, majd megindulok a pub felé. Odafelé viszont most csendes vagyok, sőt, ritka alkalmak egyike, de rágyújtok egy szál cigarettára. Nem sűrűn dohányzom, de néha előfordul, most pedig jóleső és pont elszívom addig a cigit, amíg megérkezünk a célunkhoz. - Hozom a sört, te addig készítsd össze az asztalt. - adom ki a feladatot, szóval a golyók maradnak Casparra, én pedig nemsokára két üveg világos sörrel a kezemben sétálok oda hozzá. Ez után keresek csak dákót magamnak, krétázom meg a végét. - Kezdj nyugodtan, úgyis én nyerek. - vigyorgok rá, mert miért ne. Azért iszom néhány kortyot közben, célzóvíz gyanánt. Oké, ez a szórakozás ki fog kapcsolni. - Szeretnél fogadni? - kérdezek rá kíváncsian, hiszen néha előfordul ilyesmi, a versenyszellem pedig már a kezdetek óta él bennünk, mégha ritkán is nyerek. De a legutóbb a tengerben is én úsztam gyorsabban!
Én se értem, hogy miért kérdezek rá, nem kellene, egyáltalán nem, hát sejtem, de jelzem is, hogy nem kell ám belemennünk, leesett, összeraktam ám a képet, de csak ki leszek nevetve, mire halkan sóhajtok, a válaszra mégse számítok. Már arra, hogy ki is fejti nekem. - Jójó, ezt inkább ne meséld el, a szexuális életed nem érdekel! - mert hát vannak elképzeléseim, eléggé vizuális típus vagyok, de inkább nem akarom. Maradjon ez meg Mattnek és neki, bár eleget mondott ahhoz, hogy minden összeálljon a fejemben. - Én csak azt mondtam, hogy még nem volt, nem azt, hogy soha nem is lesz. És te más szemmel nézel rám, mint mások... másnak látsz, nem is értem, hogy miért, de persze, majd biztos lesz valaki, idővel. Most úgyse lenne időm ilyesmire, lefoglal az akadémia és az auroros projektek. - Caspar is tudja, hogy két szakot viszek egyszerre, mindjárt itt a harmadik év, a szakdogák, vizsgák, ahogy azzal is tisztában van, hogy rengeteg időt töltök a Minisztériumban még most, nyáron is, tehát biztosan sejti, hogy vannak projektek, amikben részt veszek. Egy van pontosabban, de mivel nem szeretném, hogy rákérdezzen, egyszerűbb így előadnom neki. - Tudom, hogy még nem vagyok elkésve és nyugi, nem vagyok magam alatt se ez miatt, szóval nem kell bíztatnod, tök jól megvagyok. - lapozzunk már. Tényleg elvagyok így, hát tudja, az pedig szintén tény, hogy annyi dolgom van, amik bőven lekötnek, a Holdennel való különórákról nem is beszélve, na meg Castől is tanulok elég sok mindent. Hova férne be mindezek közé egy barátnő? - Ne velem kapcsolatban álmodozz inkább! - ezt azért még most kijelentem, némileg morogva, de aztán beismerem ám, hogy hiányzott. Ha nem tenném is tudná, ahogy én is tudom, hogy hasonlóan érzett. Mégis kimondja, amire csak mosolyogva biccentek. - Őszintén? Sohanapján? Na jó, talán egyszer rávetted volna magad, de örülök, hogy nem húztad tovább. - bár erre nem voltam felkészülve, de nagyjából minden másra igen. Most is igyekszem természetesen viselkedni, mégse megy, hiába vágok be egy csomó fagylaltot. Az agyam fel se fogja a filmet, mert máson kattog, mindazon, amit a mellettem ülő mondott, így amikor erre Cas is rájön inkább a sörözésre szavazok. Jobb lesz az nekünk, nekem biztosan. Amit viszont tesz, hogy elkapja kezem és némileg magához húz zavarba hoz, el is felejtek ellenkezni vagy elhúzódni, esetleg leszólni... összezavar. De azért csak megtalálom a hangom, tekintetem pedig ösztönösen, alig észrevehetően vonom el az övéitől. Tényleg furcsa most ez a szituáció, jobb is, hogy elmegyünk átöltözni, majd a friss levegő is jóleső teljesen, akár csak a cigaretta. Azért remélem nem szokok rá annyira, mint Holden, bár ha Cas sokat nyúz... Szerencsére nem kell messzire mennünk, a pubba pedig hamar kikérem a söröket, miközben kiosztom Casparnak is a feladatot. Sejtettem, hogy nem lesz ellenvetés, már miért lenne. Na de fogadni is akar? Oké, lehet, hogy nem gondoltam ezt át eléggé, kezd leesni, de hülyén jönne ki most beközölni, hogy mégse, meggondoltam magam. - Egész jól, de nem nagyon jól! - vigyorgok azért rá. Jó, hát magabiztos vagyok a győzelmemben, talán túlságosan is, bár a mosolya nem sok jót ígér. Cas túl magabiztos, mindig... ez pedig elbizonytalanít. - Hogy kipróbálj valamit? Várj, ez így nem elég info, pontosan mit akarsz kipróbálni? - és eközben látom, hogy két golyó lyukba is talál. Na a francba... Nemár! És kettő még követi, amire most vágok egy képet. Oké, szép volt... megkrétázom ismét a dákóm, mintha az előbb nem lett volna jó, majd megnézem az asztalt, kiválasztom a megfelelő golyót, a csíkosat, amivel én vagyok. Mégse lehetek gyáva, ha már én javasoltam a fogadást... - Ha én nyerek, akkor randira fogsz hívni egy pasit, egy héten belül. Biztos nézelődtél már, találni fogsz olyat, aki tetszik! - ez a fogadás érte lesz. Bár neki kell kezdeményeznie, de megtenné az első lépést a boldogságához és ahhoz, hogy továbblépjen Matt-en. Na meg rajtam is. Szóval bár nem boronálom össze senkivel, övé lesz a választás, egyben mégis meg kell lépnie az első kezdeményezést. Utána már magától is menni fog neki, fogadás nélkül is. - Áll az alku? - lépek elé, miután az első golyóm lyukba talált. Ajkamra pimasz vigyor költözik, valamit valamiért ugyebár! Ha áll, kezet fogok vele, majd elveszem a söröm, az övéhez koccintom, iszok, majd ismét célzok. A második golyó is belemegy, de a harmadikat elhibázom, így felszisszenek némileg, de arrébb állok. Még koránt sem dőlt el a meccs.
Jahm, valóban én kérdeztem, de bár ne tettem volna. Mindegy is most már, lépjünk tovább azon az emlékképen, én pedig majd igyekszem kitörölni a képzelgéseimet a fejemből, mert Cast és a fényképen szereplő Mattet úgy elképzelni... hát elég meredek. Nem is akarom. - Talán... - nem ismerem be teljesen, hogy vele valóban más vagyok, a továbbiakra viszont csak biccentek, ezen is túllépnék. Most ezek a témák egyáltalán nincsenek a kedvemre, nincs mit tenni. De azért az álmokkal kapcsolatban tudok mit mondani neki. Nem szeretném, ha én szerepelnék az álmaiban, és oké, hogy őszintén elmondta, mit érez irántam, mégse akarom ezt újra és újra hallani. Elfogadtam, szerintem normálisan, de ne akarja, hogy ez negatív irányba forduljon át, csak mert ha basztat, akkor még könnyen megeshet, hogy úgy lesz. - De, én tiltom. Inkább verj ki a fejedből a képzelgések helyett, neked is jobb lenne és számomra is kevésbé... furcsa. - nem tudok ezen vigyorogni, nem megy. De amikor hozzáteszi, hogy szokott rólam álmodni csak halkan sóhajtok, beletúrok némileg a hajamba, nem tudok erre mit mondani, nem akarom elfogadni a dolgot. Az már nem fontos, hogy mikor mondta volna el mindezt, ha nem nyitok ma be hozzá, inkább terelem, hogy menjünk le a bárba, talán egy sör és némi játék majd segíteni fog a hangulaton. Én se leszek ilyen merev, legalábbis próbálok majd lazítani és ott többen leszünk, nem csak kettesben. A fogadás mondjuk csak azért jut eszembe, mert elég sűrűn versenyzünk egymással, valahogy ez jó szokásunkká válik, a biliárdban pedig én vagyok a jobb, tartom, hogy ez nem fog változni, mégse teljesen érthető, hogy Ő mit szeretne, ha nyer. - A fogadásoknál le szokták tisztázni a dolgokat. - jegyzem meg, tehát érdekelne továbbra is. Választ mégse kapok, így elhúzom a számat, halkan sóhajtok, de végül rábólintok, hogy legyen, mert merész vagyok, nem pedig egy félénk nyuszi. - Nem tartok, én fogok nyerni! - hallhatja is, hogy mit kell tennie, ha veszít. Mivel szeretek nyerni, mindig és mindenben, ezért odateszem magam, de azért meglep, hogy ennyire szoros a meccs, de a végén mégis én leszek az, aki minden golyót a helyére tesz, majd pedig a feketét is. Casnek egy golyója maradt fent, szóval valóban volt esélye, de hát a profi ebben a játékban én vagyok, így elégedetten vigyorgok rá. - Igen, szerintem is! Hozok még egy sört, ha gondolod játszhatunk még egy kört, tét nélkül. Lehet, hogy hagyom magam, hogy nyerhess egyszer te is. - kacsintok rá pofátlan vigyorral képemen, de mindez csak játékosság, nem bunkóság. Az üres üvegeket visszaviszem, majd két másikkal a kezemben érkezem meg hozzá, de most én kezdek, ha már én nyertem. - Na és, gondolkodtál azon, hogy kit fogsz elhívni? Egy kolléga vagy egy másik tanítványod? Esetleg egy auror? - kérdezgetem vigyorogva, igen, határozottan élvezem, hogy én nyertem.
Látom, hogy Cas rendesen odateszi magát, ezért kezdek el némileg izgulni és én magam is jobban koncentrálni. Ennek nem csak az az oka, hogy utálok veszíteni, hanem mert ezt most fontos lenne nekem megnyernem. A végén sikert is aratok, meg is könnyebbülök tőle, majd önelégülten vigyorgok rá utána. Tudja, hogy mit kell tennie, én pedig bízom benne, hogy előrébb lendíthetem majd az életét ezzel és talán elfeledtetem vele azt, amit irántam érzett. Hozok még egy-egy üveg sört, majd javaslom, hogy játszunk még egyet, de most már fogadás nélkül. Nem kockáztatok, elég volt egy, khm. - Hah, te pedig talán túlontúl magabiztos vagy, Caspar. Kétlem nyernél. - vigyorgok rá, majd átadom neki az italt, ha nem bánja, koccintok is vele, számomra ez megszokás, majd belekortyolok a saját italomba és kezdek. Játék közben pedig érdeklődöm is természetesen tőle, hogy na, vajon kit hív majd el randira? - Nekem? Már honnan lenne? - nem ismerem az ízlését. Oké, Matt képét futólag láttam és azt is tudom, hogy én hogy nézek ki. Talán a fiatalabbak tetszenek neki? Vagy az aurorok? Fogalmam sincs... Viszont kissé kérdővé válik a tekintetem, amikor nevemet említi, figyelek rá, láthatja. Kiskapukat? Mégis mi a fenéről beszél? De ahogy tovább folytatja esik le szépen lassan, így ujjammal nemet is mutatok neki. - Nem-nem, természetesen rajtam kívül Cas. - ezt elég határozottan jelentem ki. Azt hittem, hogy ez egyértelmű, hát Ő is tudta, hogy nem magamra gondoltam. De a kérdésére mégis csak elvigyorodom, bár picit zavarban vagyok, ezt szerintem tökéletesen titkolom. Nagyon próbálkozom vele. - Se ezt nem nevezzük annak, se egy későbbit, mert én elutasítom a dolgot. Mást hívj el szépen, ne kiskapukat keress. Neked akarok segíteni. - tudhatná, hát éljen vele, ne felém forgassa vissza. Tudja jól, hogy elutasítom, ahogy már megtettem. - Tudom, hogy nem ugratsz, ahogy én se. Nem fogok randizni veled. - jelentem ki egyértelműen, mert ilyesmire nem vetemednék. De hogy megvan az oka rá? Hát persze, hiszen bejövök neki... mondta már. De ahogy tovább beszél, arra már feljebb emelkedik a szemöldököm. - Később? Most mondd el és ne fogd arra, hogy emésztenem kell az elhangzottakat. Már megemésztettem, megbeszéltük. - fogjuk rá, hogy így történt. De érdekel, hogy vajon mit akar mondani, szóval ne tartsa magában. Csak ez után bólintok rá, hogy persze, játék. Oh, ismét én jönnék? Próbálok is koncentrálni, de némileg megakasztja a gondolataimat, így most a lyuk mellé megy a golyóm, ismét Ő jön. Nem értem, én tényleg nem értem, hogy mindezek után miért ilyen kitartó, hogy miért velem akarna randizni. Amúgy is, mégis hogy nézne már ki egy randi kettőnknél? Egy vacsora vagy elmegyünk egy moziba vagy... fogalmam sincs. Oké, ezen jobb nem kattognom.
Nyertem, tehát igenis kijár, hogy mindezek után Caspar betartsa azt, amiben fogadtunk. El kell majd hívnia randira valakit, de hogy milyen az ízlése nos, ötletem sincs, így tanácsot se tudok neki adni. Ő az egyetlen meleg ember szerintem amúgy is, akit ismerek. De aztán persze ezek után a franc se tudja. A költői kérdésre csak pislogok, hogy ezt nekem mégis honnan kellett volna tudnom? De oké, lépjünk tovább a dolgon. - Már hogyne lenne? Nagyon régóta boldogtalan vagy, mert nem mersz kezdeményezni, tehát igenis szükséged van a segítségemre! - azt hittem, hogy ez egyértelmű. A türelem viszont nem az én erényem, tehát mondja most ki a dolgokat, úgyis témánál vagyunk. Jobb egyébként is túlesni ezen, mintha később hozná szoba. Figyelem azért, ahogy belök még két golyót, iszogatom közben a sörömet, de mivel utána beszélni kezd, ezért meghallgatom, majd csak később fogok gurítani. Érdeklődve fürkészem arcát, amikor belekezd a magyarázatba, de végülis így belegondolva szavait hallgatva meglehet, hogy igaza van. Ha én tetszem neki, furcsa lenne mással randiznia máris, amíg nem ülepedik a dolog, az egy éjszakás kalandok pedig úgy tűnik, hogy neki nincsenek a kedvére. - Pedig vesztenivalód nincs, én szerettem mindig a kalandokat. - vonok vállat, mintha ez ennyire egyszerű lenne. Igazából valahol lazábbnak akarom most mutatni magam, mint amilyen vagyok, mert érzem, hogy némileg feszültebbé és feszélyezettebbé tesz a téma. - A mai napig? - muszáj közbeszólnom, mert nem értem, hogy mi változott és miért. Hiszen megbeszéltük... De képes vagyok csendben maradni és figyelni rá, majd megrázom a fejem, elutasítom szavait, nemet intek. - Hogy láttál rajtam pár dolgot? Azt te látni akartad Cas, nem láthattál semmit, mert nincs is semmi. Tudom, szar hallani, de ez az igazság. - mert elutasító vagyok, továbbra is. De figyelek rá, hallgatom tovább, a fagyis dolognál pedig felciccenek és akaratlanul kissé félrenézek. Az elég ciki volt és igen, zavarbaejtő is. - Nem akartam bunkónak tűnni és amúgy is megleptél, mert ilyet nem szoktak csinálni az emberek, szóval máskor szólj, ha ilyen van és letörlöm magamnak. - az elutasítás kitart, mert amúgy szerintem tényleg ez történt, de amikor egy régebbi esetre tér rá, feljebb emelkedik a szemöldököm. Mégis miről beszél? Hogy volt valami a levegőben? - Nem volt semmi se a levegőben Cas, max te akartad belelátni vagy akarod így utólag. - de túl közel lép, a fenébe is, ez pedig zavar, így kilépek oldalra, eltávolodom tőle. Hagyjon már ezzel, nem bírom ezt a közelséget és már bánom, hogy rákérdeztem egyáltalán a dolgokra. Beletúrok hajamba, mégse megy a játékra koncentrálás, így csak lenézek a biliárdasztalra, majd vissza Casra, de ha rajtam múlik, akkor az asztal most tökéletesen elválaszt minket egymástól. - Azt gondolom, hogy továbbra is olyasmit akarsz belelátni ebbe az egészbe, ami nincs. - de a következő kérdések is ahj, miért ostromol velük? - Persze, hogy zavarba hozol ezzel a viselkedéssel, mert ez nem normális, én pedig bírlak, nem akarlak megbántani és elveszíteni se. - tehát hogyne akarnék a közelében lenni? De akkor is felkavar, és persze, fura hatással van rám, jól tudom, de ez... ezt nem is biztos, hogy itt kéne megbeszélünk. Lopva körbe is nézek. Igaza volt, nem kellett volna ebbe belemenni. - De nem akarok távol lenni, eddig se akartam, azért mentem ma be a szobádba, hogy beszéljünk. Miért nem tudod ennyiben hagyni ezt az egészet? - oké, én is kérdeztem, tudom, de akkor is. Ne erőltesse. Inkább játszunk vagy igyunk még. Igen, a sör az segít, pár nagyobb kortyot iszok is belőle. De hogy Ő meg én... ez sehogy se működne, hát férfiból van! A tengerpartra viszont visszagondolok, ha már szóba hozta. Igen, az... az fura volt, valamiért fura, magam se értem, hogy miért. - Ne zavarj össze és ne akarj befolyásolni. - mert az Ő hibája, hogy most kezdek egyre kevésbé a játékra koncentrálni. Nincs is már kedvem hozzá, de azért előre hajolok, hogy lökjek, de szépen elmegy a fehér golyó a színes mellett. Felciccenek, arrébb állok, mert Ő jön.
Nem igazán értem, hogy mi történik, mostanában Caspar annyira furcsán viselkedik. Úgy éreztem, hogy ténylegesen barátokká váltunk, törődött velem és én is igyekeztem ezt viszonozni, de... amióta felépültem megváltozott. Egyre kevesebbet van itthon, a különórákat mindig tolja, azzal az ürüggyel, hogy nincs most ideje és bár nemsokára kezdődik az új tanév, még nem hiszem, hogy ennyi plusz dolga lenne. Talán ideje lenne szóba hoznom neki a kiköltözést, hiszen azt beszéltük, hogy csak a nyárra maradok, szeptembertől pedig visszatérek a kollégiumba. 
