Reggel. Hűvös hajnal, forró tea, nyuszis mamusz. Ezzel botorkálok a konyhában, hogy össze üssek később egy reggelit életem asszonyának. Fogalmam sincs mit alkossak, meg hogy ma mikor nyissam ki a boltot. Tele van a fejem mindennel. Leginkább egy dallal. Amit elénekelnék Keilaninak. Bár megnyúzna a karc hangom miatt, így kihagynám azt a részét. A gyerekek távol vannak, megkezdték a tanévet a Roxfortban, így csak kettesben vagyunk. Néha elég sokat vágytam rá, erre a pillanatra, de azért csak hiányoznak a gyerekek. Egy adag kávé is készül, egy újabb forró tea, majd a reggeli is készül végre. Az asztalnál újságot olvasok végül, tőlem kicsit távolabb a tálcán a reggeli is pihen. Még forró, ám nem az enyém. Sürögtem, forogtam kicsit, hogy neki kellemesebbé tegyem a reggeli ébredést. Az újság mindent is ír, kalamajka, borzalom, tragédia, örömhír, Kviddics... Mindent végig olvasok, majd felpillantok az újság mögül. Csend, semmi mozgás, így vissza térek az olvasáshoz. Gondolataim cikáznak fel, s alá, a gyerekeimen, a testvéreimen, a könyvesbolton. A gyerekek vajon megtalálták a tananyagot az adott oldalon? Miképp vizsgáznak majd le? Főleg hogy még csak most kezdték a tanévet ... Kinek mi lesz a kedvenc tantárgya? Mi lesz belőlük felnőttként? A bátyám merre járhat mostanában? Milyen új könyveket szerezzek be? Hm...mintha Oroszországban lenne egy zsenikről szóló kötet, talán érdekelne pár embert. A reggeli ki fog hűlni ... Fel kell keltenem Keilani-t.... Az újságot össze hajtva letettem az asztalra, majd felpattantam a székről, majd az alvó feleségem felé indultam. Még aludt, kényelmesen, ahogy itt hagytam a közös ágyunkat. Mellé ültem, cirógatni kezdtem az arcát, eltűrtem a haját, a kósza oda nem illő tincseket, majd egy apró puszit nyomtam arcára. - Édes, kihűl a reggeli. Jó reggelt napfény. - suttogtam mosolyogva, miközben figyeltem kíváncsian. Miért napfény? Mert ő az én állandó napfényem az életemben. Vártam, cirógattam, figyeltem.
Vendég
Pént. Okt. 22, 2021 10:49 pm
Ramsay
Nem nagyon tudok elképzelni annál szebb és boldogabb életet, mint ami nekünk megadatott. Ram mellett ha vannak is nehézségek, azt is a kezdetektől fogva tudom, hogy át fogjuk vészelni. Eddig is átvészeltünk mindent, felneveltünk két csodás gyereket. Igaz, arról még nem tud, hogy a harmadik is úton van, ennyi várakozás után úgy döntött, hogy minket választ szüleinek. Éppen ezért mostanság fáradtabb vagyok a szokásosnál, és ugyan titkolom még, már nem lehet sokáig. A férjem ugyanis nem egy buta ember. Nem, ő odafigyel rám, észre fogja venni, ha nem mondom el időben. Már csak egy kicsit akarok várni, amíg kitalálom, hogy mondjam el neki, aztán a gyerekeknek. Nyár végétől egészen tavaszig én fázós vagyok. Most is nyakig betakarózva, puha pizsamában alszom az igazak álmát. Azt sem veszem észre, mikor a kedves magamra hagy, hogy letudja a szokásos reggeli dolgait. Szeretek vele együtt korán kelni, de még jobban szeretem azokat a napokat, amikor friss kávé, vagy tea illatára kezdem el nyitogatni a szemeimet. Lassan, először realizálom, hol is vagyok ébredéskor. Az orromba kúszik a citromos tea illata, keveredve a friss mézzel, amit még a cuki szomszéd bácsitól kaptunk ajándékba, mert segítettünk neki a kertben. Ramsay hangjára elmosolyodom, majd lassan kinyitom a szemem. Ő az első, amit megpillantok. - Főnyeremény vagy - mormolom egy ásítással fűszerezve. Valamelyest feltolom magam a párnák között. - Jó reggelt, te csoda - viszonzom az üdvözlést. A tálca fölött áthajolva arcomat a nyakába fúrom, beszippantom a friss, reggeli illatát, majd elhalmozom apró puszikkal. - Régóta ébren vagy már? Egyáltalán mennyi az idő? - pislogok az éjjeliszekrényen ácsorgó ketyegőre. Még időben vagyunk, úgyhogy nem ugrok ki az ágyból, mint néha, amikor a gyerekek iskolaszünetben itthon vannak. Furcsa is a hosszú nyáriszünet után, hogy nincs már kora reggel vita a fürdőszobán.
Ébredezése felér egy napsütéses hawaion való nyaralással. Minden pénzt megér, ahogy láthatom őt felkelni szinte nap mint nap. Az sem elhanyagolandó dolog, hogy ugyanazon a munkahelyen vertünk tanyát. Puszikkal halmoz el, melyek édesebbek nem is lehetnének. Csak mosolygom rajta, mint a tejbe tök, majd figyelem mozdulatait. - Régóta... - pillantok elgondolkodva felfelé a plafonra, majd elmosolyodva ránézek. - Nincs késő, még ráérünk kinyitni, szóval dőlj csak hátra még kényelmesen. - nyújtom is át neki a tálcát, majd egy homlok csók után felkelek az ágyról, hogy az ablakhoz sétállva fényt engedjek be a szobába. Nem sok így ősszel, de egész nap sötétben, félhomályban sem lehet az ember. - Szépet álmodtál? Rólam legalább? - fordultam az ágy felé vigyorogva, lassan sétálltam vissza előző helyemre, hogy újra helyet foglaljak mellette. Röpke pillantást mérek az arcára, a szanaszétt hulló hajára, majd az ablakra pillantok, a besütő napfény elér az ágyig. - Mit szólnál, ha ma megengednénk magunknak egy szabadnapot? Csak te meg én elmennénk valamerre, vagy beülnénk ebédelni egy étterembe, város néznénk... bármi. Mihez lenne kedved? - persze csak ha hajlandó ma kimozdulni bármerre is. Ezt a pillanatot állítanám az örökkévalóság oltárára. Jó lenne itt és így maradni, a négy fal között. Vele. Csakis vele, minden mást magam mögött hagyva... De nem tehetem meg. - Csodásan festesz. - Nem udvariasságból mondom. Még csak le se írják jól e szavak mindazt, amit rá tekintve érzek, látok. Nem győzök betelni vele. Csodálatos minden porcikájában, ezt pedig nem pusztán a külsőségekre értem. - Sápadt vagy kicsit, jól érzed magad? - remélem nem vert benne tanyát egy betegség sem. Vagy nem tetszik neki a reggeli?
