Eltelt már néhány hét azóta, hogy elveszítettem anyát, de a gyász még mindig erősen él szívemben. Képtelen vagyok a továbblépésre és az egyetlen dolog, mely enyhülést hozhat az eufória elixír, melyet Warringot professzorral készítettünk. Már nincs sok belőle, de megtalálom a módját annak, hogy feltűnésmentesen új adagokat készíthessek. Tudom, hogy Albusra mindig számíthatok, mégse akarom, hogy így lásson, hogy gyengének tűnjek a szemében, ezért is osonok ki késő éjszaka, amikor már az igazak álmát alussza. Nem tűnik fel neki távozásom, a köpenyemet is csak halkan veszem le a fogasról, miután szinte hangtalanul felöltöztem, majd kanyarintom magamra és nemsokára már a sötét folyosókat járom. Szükségem van egy kis friss levegőre, mert úgy érzem, hogy megfulladok idebent, ezért a lépteim a kastély kijárata felé vezetnek. Alapvetően nem vagyok szabályszegő, de most képtelen vagyok nyugton maradni, ezért hagyom magam mögött néhány perccel később a birtokot. Nincs konkrét célom, csak megyek arra, amerre a lábaim visznek, miközben jobb kezem köpenyem zsebébe süllyesztem. Oda csúsztattam be indulás előtt az utolsó fiola elixírt. Nincs már sok benne, csak néhány csepp, talán pár napra még elegendő lesz. Finoman rászorítok, érzem, hogy a szívverésem gyorsul, a levegőt is szaporábban veszem, miközben egyre inkább melegem lesz. Talán elvonási tüneteim lehetnek, de eztmég nem realizálom, csak sietek tovább, szinte már futok, majd az erdő széléhez érve hátam egy vastag törzsű fának döntöm, végül előkerül a fiola is. Lassan emelem magam elé, majd átveszem bal kezembe, végül kicsit remegő kézzel nyitom fel a tetejét. Csak pár cseppet szabad megengednem magamnak, de így is egyre többet kíván a szervezetem. A kezdeti adaghoz képest már nem ad annyi endofrint a bájital, de a csepegtetőt lassan beleeresztem, szívok fel a folyadékból, majd hátradöntöm fejem és csepegtetek pontosan három cseppet a nyelvemre. Ez után zárom be a fiolát, hunyom le szemeimet és roskadok le a fa tövébe. Testem picit megremeg, de érzem, hogy kezdek jobban lenni, a levegő is már jótékonyan hat rám és a negatív érzések is tova röppennek. Jó, hogy Warrington prof rávezetett erre, határozottan használ, végre ismét egésznek érzem magam.
Vendég
Szer. Szept. 29, 2021 12:50 pm
Scorpius
Valerian
Veszteségek
Az esti járőrözés az én feladatom ezen a héten. Nem bánom, ezt legalább szeretem csinálni. Nem akartam én prefektus lenni, de így jött ki a lépés. A tanulmányaim szempontjából fontos szerepkör, jól fog mutatni a felvételi lapomon. Sajnos ösztöndíj nélkül esélyem se lenne bejutni az Akadémiára, pedig arra hajtok most. Büszkévé akarom tenni Lenat, ő a mindenem, csak ő van nekem. Miközben a sötét folyosót járom takarodó után, egy árnyék suhan át a végén, amire felkapom a fejem. Szinte a sötétségbe olvadva követem őt, mint egy árny. Eddig ennyi hasznát tudtam kicsikarni különös képességemnek, jól tudom álcázni magam a sötétben. Nem nehéz kitalálni még a távolból sem, ki kószál kint takarodó után, hisz szőke haja kirikít a sötétben, főleg, ha rávetül a hold fénye. Malfoy. De vajon mit csinál kint ilyenkor? Mit tervezhet? Azt vágom, hogy nemrég halt meg az anyja, egyrészt a tantestület értesítette a prefektusokat, hogy egy rövid ideig emiatt távol marad a srác, másrészt a szóbeszéd gyorsabban terjed itt, mint ahogy a villámok cikáznak keresztül az égen, az egész suli ettől hangos. Nem lennék szerencsétlen helyében most. Mindenki róla csámcsog. Irritáló…Eddig is összesúgtak a háta mögött, hogy ő annak a félelmetes Voldemort nagyúrnak a fia és hasonlók. Szerintem rohadt gáz az egész, ami itt néha egyes családok körül folyik. De talán én vagyok az egyetlen, aki ezt így gondolja, mert csak öt éve vagyok a varázsvilág tagja, és bár a történelmet ismerem, valahogy mégse tudok kötődni az eseményekhez. Talán azért, mert a muglik világában nőttem fel és nem ismerem a gyökereimet sem. Nekem hótra mindegy, kinek milyen vér folyik az ereiben, nem bálványozom Harry Pottert és nem félem Voldemortot. Biztos nehéz volt, nehezebb volt akkoriban az élet itt a Roxfortban, de azok az idők elmúltak, a múlt részei, ez meg a jelen. Szóval sose tartottam furábbnak Scorpius Malfoyt bárki másnál. És most talán némi szimpátiát is érzek iránta, ahogy közelebb érve meglátom kétségbe esett arckifejezését. Várjunk csak? Mi az a fiola a kezében? Mit művelesz te, hé? Hirtelen lépek ki a sötétség takarásából, az utolsó pár métert már futva teszem meg felé, ahogy látom, ahogy összeesik az egyik erdőszéli fa tövében. - Malfoy! Te meg mégis mi a szart művelsz itt? - guggolok le mellé értetlen ábrázattal remélve, nem akart öngyilkos lenni. Igazából soha sem beszéltünk, fogalmam sincs, tudja e, ki a franc is vagyok azon kívül, hogy prefektus. Rólam is már mindenféle pletyka kering, ezek között már rég elveszett az igazság. Vagy talán soha nem is volt közöttük. Nem kellene, hogy ennyire a szívemen viseljem a sorsát, hisz mit érdekel engem az aranyvérűek szenvedése, mikor velem is elbánt az élet, meg úgy mindenki. De valami mélyen belül azt súgja, most ne hagyjam magára. Meg azt, hogy ne áruljam be. Vajon ez a szimpátia lenne az anyja elvesztése miatt? Én is elvesztettem az enyém, de olyan rég történt már, hogy az arcára sem emlékszem. Csak érzésekre, illatokra, a hangjára. És arra, hogy hiába toporzékoltam utána, hiába akartam, követeltem vissza őt, soha többé nem tért vissza hozzám és nem ölelt újra magához. A hiányát pedig a mai napig senki sem tudta pótolni, egy betöltetlen űr maradt csak utána, egy vágyakozás, kósza érzés. Látom, hogy lélegzik még a gyerek, egyre nyugodtabban szedi a levegőt, de a teste egy pillanatra megremeg. Mellé csúszok és kifújom a levegőt. - Remélem, nem akarsz itt nekem kipurcanni. Ha elmondod, mi a fészkes nyavaját nyeltél be, akkor cserébe nem árullak be Duvalnál és nem kerülsz még ennél is nagyobb szarba, mint amiben most vagy. - teszem fel az ajánlatot. Rossz bőrben van, mármint látszik rajta, hogy rohadtul kivan az élettől, nyilván nem akarom ezt tetézni, de amit csinál, az se normális. Mert az is hót ziher, hogy a tilosban jár most a gyerek.
Ha a szobámban maradtam volna, akkor feltűnés nélkül képes lennék az elixír használatára, mégse elég annyi levegő, amennyit az ablak beenged, muszáj kijönnöm az erdőhöz, éreznem a szél ölelését és a kellemes hűvös hőmérsékletet, mely most jóleső testemnek. Nem érzékelem, hogy bárki követne, talán óvatlan is vagyok, de aki elvonási tünetekkel küzd, attól ez nem meglepő. A fánál se tűnik még fel az, hogy bárki a közelemben lenne, egészen addig, amíg meg nem hallom a siető lépteket, de addigra már a fal tövében ülök. Nem estem össze, pusztán engedtem a gravitáció erejének, mely segítségével lecsúsztam a fa törzse mentén, mert itt… itt kényelmesebb. Valerian? Ő meg mit keres most itt? Hallom szavait, érzékelem jelenlétét, de csak halkan sóhajtok, miközben a fiolát becsúsztatom a köpenyem ujjába, hátha nem tűnt fel a srácnak, hogy van nálam valami. Prefektus, de szerencsére a Mardekár házé és nem valamelyik másiké, úgy sejtem, hogy Ők jobban a nyakamra járnának, mégis csak egy Malfoy az, aki szabályt szegett. - Csak kijöttem levegőzni. Tudom, későre jár, de talán nem túl nagy kérés, ha megkérlek, hogy ne jelentsd. - pillantok fel rá, de nemsokára már lefelé vándorolnak kék íriszeim, mivel leguggol mellém. Szemeim egy kicsit véreresek, de most nem a sírástól, valami egészen mástól, de már jobban vagyok, határozottan jobban. Nem is problémázok most azon, hogy itt van a srác, eltűntetni aligha tudom, ahogy én se tudok elillanni, mintha itt se lettem volna és csak holmi délibáb lennék a számára. Van mellettem hely, le tud ülni, ha akar, de arrébb nem megyek, jó most így, ahogy vagyok, szavaira viszont kelletlen elhúzom a számat. Bár elveszítettem az anyukámat, Ő se akarná, hogy feladjam az életet, szóval a válasz egyszerű: - Nem, nem terveztem ilyesmit. - annak viszont nem örülök, hogy látta, mit műveltem és hogy Duvallal jön. Halkan sóhajtok, fejem felé fordítom, majd néhány másodpercig hezitálok. - Csak egy kis nyugtatót. A családunk gyógyítója írta fel, a gyász enyhítésére. Felőlem elmondhatod a házvezetőnknek is, engedélyezték a használatát. - aranyvérű vagyok, miért ne lehetne igaz az, amit mondok? Természetesen hazugság, és bár nem szeretek hazudni, képes vagyok tökéletesen művelni és manipulatív is vagyok, így oly könnyedén jön ajkamra, hogy kétségbe is nehezen lehetne vonni az igazságtartalmát. Duvanhoz pedig kétlem, hogy felmenne ez miatt. Prefektus, tudom jól, hogy tisztában van mindazzal, ami történt és nem dicsérnék meg azért, hogy egy gyászoló Malfoyt próbált meg rossz színben feltűntetni, még akkor se, ha kiosont takarodó után. A kijárási tilalom bár rám is vonatkozik, de apró szabályszegés csupán, nem ártottam vele senkinek, magamnak se. Apám egyébként is eltusolná, főleg a történtek után. - Csak negyed órát kérek, rendben? Utána visszamegyek… Senkinek se tűnik fel, hogy itt jártam. - kérem meg rá, hogy hunyjon szemet a történteken, és adjon egy kis időt. Annál több nem fog kelleni, már most jobban vagyok.
Vendég
Szer. Szept. 29, 2021 4:17 pm
Scorpius
Valerian
Veszteségek
Bár már kevésbé fest szarul a Malfoy kölyök, de nem árt résen lenni. Nem tetszik nekem, hogy kijárogat az éjszaka közepén random kotyvalékokat iszogatni, főleg akkor, mikor én vagyok beosztva az esti őrködésre. Nyilván az én nyakamba varrnák, ha történne vele valami, azt pedig semmiképp se hagyhatom. - Nem fogom jelenteni, semmi értelme nem lenne, mert ebben a házban soha semmi sem úgy történik, ahogy lennie kellene. - jelentem ki őszintén. Az elejétől kezdve rohadtul bánom, hogy a Mardekárba osztott be a Teszlek Süveg és én akkor, ott nem vertem ki a balhét. Mennyivel könnyebb dolgom is lenne most más házak diákjaként. Nem is értem, hogy gondolta az a szakadt, beszélő gyászrongy, mit látott bennem, ami arra a döntésre juttatta, hogy nekem itt a helyem ezek között a “nagy tekintélyű” aranyvérű sznobhuszárok között. Talán már kiöregedett az a vénség, ideje lenne nyugdíjaztatni és lecserélni valami kevésbé foszlott anyagra. - Aha, szóval nyugtató. Én meg a pokol hercege vagyok személyesen…na mindegy. - gondolatban legyintve mélyet sóhajtok, mert nem hiszem, hogy el fogja árulni nekem az igazat, nem vagyunk egymás cimbijei. Árulkodni meg nem sok értelme lenne Duvalnál, mert a gyerek apja tuti elintézné, hogy el legyen tussolva az ügy. Lehet még én ütném meg a bokám, de egy aranyvérű görcs miatt se kockáztatom a jövőmet. Nem is értem, minek jöttem egyáltalán utána. Mindenki a saját kárán tanul, mellettem sem állt senki, mikor szenvedtem, mögöttem meg még úgyse. Talán pont emiatt. A kibaszott nagy felelősség tudatom miatt. Meg az előttem lebegő céljaim miatt. Bár feltételezem, neki nagyobb az ismeretségi köre, mint az enyém és nem az én társaságomra vágyik hétköznap esténként egy fa gyökerei felett görnyedve. Egy negyed órát kér csak tőlem, de legalább szépen kéri és nem próbál meg fenyegetőzni, így rábólintok. - Rendben, kapsz negyed órát. De utána meg ne lássalak itt! - figyelmeztetem, majd úgy döntök, visszatérek a hálómba, ám mégsem akaródzik felvakarnom magam mellőle. Mégiscsak prefektus vagyok, bassza már meg! - Megvárom veled azt a negyed órát, úgy sincs jobb dolgom. Egyébként is, elég szarul festesz. Milyen prefektus lennék, ha hagynám, hogy ide pusztulj a fa tövébe? Sose lehet tudni, mit kevernek manapság a nyugtatókba. - hangsúlyozom ki az utolsó szót utalva arra, hogy engem hiába néz hülyének, nem hiszek neki. Túl sok mindenen keresztül mentem már eddigi életem során ahhoz, hogy könnyen palira tudjanak venni. - Tudod a muglik között, egy árva otthonban felnőve olyasmiket is lát az ember, amit alapvetően nem kéne, hogy lásson. Még mindig élénken él bennem az emlékkép, ahogyan az egyik idősebb srác összeesik előttem és rángatózni kezd, a szemei pedig fennakadnak. Egy nyolc éves gyerek számára eléggé ijesztő végignézni egy ilyen jelenetet. Akkor láttam őt utoljára, úgy, fennakadt szemekkel, rángatózó izmokkal, a saját izzadtságában és hányásában fetrengve. Tizenhárom volt. Túladagolta magát és belehalt. Persze akkor még nem értettem, mi az, hogy túladagolod magad, de azok után féltem megenni a vacsorámat, azt hittem, ha sokat eszem, én is úgy járok, mint a rángatózó srác. - osztom meg vele egy régi, kellemetlen emlékem, amit nem sokaknak meséltem még el. Nem tudom, miért is teszem ezt most meg, talán használ valamit és nem fog úgy járni, mint az a srác a múltban. Ha valamire ráfüggsz és nem kapsz segítséget időben, akkor könnyen temető lehet a vége a dolognak még akkor is, ha történetesen nem akarsz belehalni. De a halál nem válogat boldog és boldogtalan között.
Nem voltam elég óvatos, nem voltam észrevétlen, pedig annak kellett volna lennem, mégse vagyok a régi. Korábban képes lettem volna úgy kiosonni, hogy az senkinek se tűnjön fel, bár csak nyomós indokkal tettem volna ilyet, most mégis… pusztán a levegőzés miatt vagyok itt. Én is érzem, hogy ez nem jó, de talán Valeriant meggyőzhetem arról, ne csináljon ügyet a kilógásomból, pillantson félre, mintha nem is látott volna. Neki is jobb lesz. Válaszára aprót biccentek, ez meglepően könnyen ment, ellenben szavai elgondolkodtatnak. - Köszönöm! Hogy érted ezt? - már amit mondott, hogy semmi se úgy történik a Mardekár házban, mint ahogy kellene. Érdekel, hogy mire célozhat. A kérdésére viszont nem felelhetek őszintén, hiába nem kedvelem a hazugságokat, most ez szükségszerű, de nem hisz nekem, mégse firtatja. - A Pokol hercege? Mégis melyik lennél? - mosolyodom el némileg, mert engem ez a sötét, ridegnek tűnő, tetovált külső nem rémiszt el. Sokan engem ijesztőbbnek tartanak a szőke hajammal és a kék szememmel, elég csak az, hogy Malfoy vagyok, de ha nem lenne, akadnak olyanok, akik még mindig Voldemort leszármazottjának hisznek. Viszont tényleg kíváncsi vagyok, hogy vajon melyik herceghez hasonlítaná magát, bár talán kár belemennem a témába, mégis kijöttek a szavak. Az endorfin miatt elengedtem magam némileg, jobb a kedvem. Adjon még egy kis időt is nekem, utána bemegyek majd a kastélyba, nem fogja megütni miattam a bokáját. Remélem. A válasza viszont bár nekem kedvez, nem nevezhető éppen kedvesnek, így felszalad szemöldököm, miközben felé pillantok, hiszen már mellettem van Ő is, bár nem értem miért ült le. - Milyen kedves… - felelek csak ennyit, visszafogva magam, majd hátradöntöm fejem, lehunyom szemeimet egy rövid időre, de amikor ismét megszólal, jelezve, hogy megvárja velem a negyed órát halk, hosszabb sóhaj szökik ki ajkaim közül, a kék íriszek pedig az ég felé merednek. - Nem szükséges. Egyébként is az előbb mondtad, hogy negyed óra múlva látni se akarsz, ha velem maradsz, kétlem, hogy ez ne következne be. - felé fordítom a fejem, majd elmosolyodom némileg. - A lelkiismeretedet nem kell féltened, nem lesz bajom akkor se, ha itt hagysz. - a bókot pedig inkább nem köszönöm meg, ami a kinézetemre utalt. Tényleg látszana rajtam, hogy nem vagyok jól? A fenébe! Nem akarom, hogy Albus vagy valamelyik tanár észrevegye, össze kell szednem magam. Nem számítok arra, hogy ismét megszólal, főleg nem a történetre, amibe belekezd. Tisztában vagyunk egymás nevével és rangjával, de soha nem beszélgettünk. Miért nyílik meg hirtelen? Mert amit mond, az nem nevezhető hétköznapi történetnek, ahogy az se, hogy az árvaházbeli múltját most elém tárja. Többen titkolnák, szégyelnék azt, hogy muglik között nőttek fel, bár a mai világban ezt egyre kevésbé kell így tennie. Bár aranyvérű vagyok és Malfoy, az köztudott rólam, hogy nem vagyok vérmániás, nem vetem meg azokat, akiknek a szülei muglik, nem vagyok e téren olyan, mint amilyen a történetek szerint apám volt az én koromban. - Tudom, hogy mire célzol, de nem drogot fogyasztottam. A bájital nem káros és valóban engedéllyel használom. - a bájitaltan tanárunkkal együtt készítettem el, Ő engedélyezte, tehát ez most nem hazugság. De a nevét persze ki nem mondom, mert tudom én is jól, hogy nem biztos, hogy mindenki egyetértene ezzel, én pedig nem keverném bajba Warrington professzort. - Figyelj, kedves tőled, hogy… aggódsz, de nem kell. Megmaradok és nem ismétli meg a történelem önmagát. - mosolyodom el némileg, utalva arra, hogy nem fogok kifeküdni mellette, fennakadó szemekkel, különböző nedvek között. - A muglik által használt szerek egyébként is teljesen mások, mint egyes bájitalok. - ezt csak megjegyzésként teszem hozzá. De hát Ő is jó tanuló, legalábbis úgy tudom, így kétlem, hogy bájitaltanból gyenge lehet, bár előfordulhat persze, még mindig nem ismerem. Azért furcsa, hogy mellettem maradt, vajon mindezt tényleg kötelességből vagy valódi aggodalomból teszi? - Hogy jutottál ki onnan? - az árvaházból. Némi közénk beálló csönd után teszem fel a kérdést, ismét felé pillantva. Ki vette észre, hogy képes a mágia használatára, ki volt az, aki segített neki? És hogy jutott el a Roxfortig? Ha már mesélt magától, folytassa is, szívesen elhallgatom a történetét. Jó hallgatóság tudok lenni, már ha beszélne még róla. Ha nem, akkor természetesen azt is megértem.
Vendég
Szomb. Okt. 09, 2021 12:19 pm
Scorpius
Valerian
Veszteségek
Úgy döntöttem, nem fogom beárulni a gyereket, ennek több oka is van, de a legnyomósabb az, hogy ők pénzesek és a nevükkel meg vagyonukkal mindent el tudnak intézni, ellenben én nem. És nem akarom megütni a bokámat, nekem szükségem van az ösztöndíjra, az meg elúszik, ha a Malfoyok vagy bármely aranyvérű faszkalap keresztbe tesz, csak mert ráléptem az egyik tyúkszemére. Kérdésére csak vállat vonok, hiába is magyaráznám én ezt neki. De nyilván ezzel ő is tisztában van. Mármint a ténnyel, hogy a Mardekárban nincs egyenlőség meg hippibéke. Hárításképp inkább a következő kérdésére ugrok. - Nem mondom, megleptél. Rajtad kívül ezt a kérdést még senki sem tette fel nekem. - felelem csodálkozva, majd elgondolkodom, mi lehet a legnagyobb bűnöm ezen a cseszett sárbolygón, ami a Pokolra juttatna. Már ha ugyan hinnék benne. - Valószínűleg az irigy. - nyögöm ki végül mindennemű körítés nélkül. Tudom, hogy irigy vagyok. Rá is. Mindenkire, aki mögött áll egy támogató család. Neki valszeg nem kell soha a jövője miatt paráznia, mert bármit is tesz, az apja majd kihúzza a seggét a szarból. De nekem soha sem volt apám. Valaki biztosan a világra csinált, de nem tudom ki, soha nem ismertem. Lehet már a születésem előtt megmurdelt. Fogalmam sincs. Sóhajtva csúszom le mellé a földre. Úgy döntöttem, jó szamaritánus prefektusként megvárom, hogy összekaparja magát. Lena is láthatja, hogy felelősségteljes srác vagyok. Persze a Malfoy gyereknek nincs túlságosan ínyére a társaságom, de pont leszarom, így is a pozíciómmal játszom miatta meg a hozzá hasonlók miatt. - Negyed óra múlva mindketten elhúzunk aludni, szóval nem foglak itt látni. Talán álmomban sem. - jegyzem meg, majd a lelkiismeretes mondatára széles vigyor kúszik rá a képemre. Muszáj benyögnöm ezt neki, a végén még elhíreszteli, hogy kedvességem meg engedékenységem határtalan. Az meg a Mardekárban felér egy halálos ítélettel, nem engedhetem meg magamnak, hogy azt higgyék, szorult belém némi empátia is. - Lelkiismeret? Ugyan kérlek. Nem a lelkiismeret tart még itt, hanem a saját önzőségem. - magyarázom szűkszavúan. Ha nem lennék prefektus és nem akarnám megtartani a pozícióm, akkor nem érdekelne, mit vergődik itt szerintem. Hisz fordított esetben ő se zavartatná magát miattam. Lenan kívül soha senki sem törődött velem igazán. Ez a baszott nagy igazság. De azért a halálát mégse kívánom, elvégre nem is ártott nekem soha. Így megosztok vele egy kellemetlen emléket. Talán ez ráébreszti arra, hogy rossz útra tévedt. Mert szerintem letért a helyes ösvényről. Persze ő ismét kimagyarázza magát, mindig ezt csinálják. Talán igaza van, de én kétlem, hogy hosszútávon jót tenne neki az a bájital, bármit is takarjon. A szóhasználata ismét azt sugallja, hogy ilyen empatikus faszjancsinak tűnök a szemében, aki megpróbál segíteni rajta. Pedig nem ez a célom. Igazából fogalmam sincs, mi is a célom jelenleg. - Nem aggódtam érted egy percig sem. Csak próbálom kitölteni az időt, míg letelik a negyed óra. Aztán ez a sunyiskodásod eszembe juttatta azt az emléket. Ennyi. - rántom meg a vállam is mellé. A végén még itt azt hiszi, majd ő is kihasználhat. Jobb, ha megelőzzük a bajt. Főleg, hogy már csak másfél évem van hátra ebben a mini Pokolban. Nem én leszek az ügyeletes lúzer, biztos nem...Az okoska ismét megszólal, mire csak a fejemet kezdem el csóválni. Ha nem mondja, hülyén halok meg. De inkább nem teszek rá megjegyzést. Mivel nem vagyok egy szószátyár alap esetben és fogalmam sincs, mit is mondhatnék még neki, így a csillagos égboltot kezdem el tanulmányozni. A közénk beékelődő csendet végül ő töri meg egy kérdéssel. Nem számítottam rá, így összeráncolt szemöldökkel fordítom oldalra a fejem. - Az árvaházból? Az egyik roxforti tanárt küldték el személyesen a levéllel, ő demonstrálta az iganő előtt, hogy nem egy diliházból szabadult és én se vagyok Lucifer ivadéka. Látni kellett volna a banya fejét, megfizethetetlen volt. - emlékszem vissza jó kedéllyel. Legjobb emlékeim egyikének számít ez, benne van a top 5-ben. - Ő volt Vaughan tanárnő, aki azóta a gyámom is lett. - na meg persze több is annál, de ez megint csak olyasmi, amiről senkinek sem szabad tudnia. - Neked mi a célod az életben Malfoy? - teszem fel a kérdést csak úgy random. Érdekelne, az aranyvérűek mit akarnak elérni, milyen céljaik vannak a felsőbbrendűségük kihangsúlyozása és ápolása mellett.
Nem értékelem, hogy válasz nélkül hagy, amikor elhangzott a kérdés, így arcára vetülnek kék íriszeim, mégis elengedem a dolgot. Most, talán majd egy következő alkalommal szóba hozom, mert bár sejtéseim vannak arról, hogy mire utalhat, érdekelne az, hogy miként tárja elém. De rendben, lapozzunk, és ha már a Pokol hercegének vallja magát, vajon melyikhez lenne hasonlatos? - Akkor talán itt volt az ideje. - egy kis önismeretet tanulhat a beszélgetésünk alkalmával, és én is jobban megismerhetem Őt, ha elárulja, melyik bűn áll a legközelebb hozzá. Az irigységre viszont nem számítok, így arcát tanulmányozom, de végül biccentek. Bár nem ismerem, néhány dolgot tudok róla is, ahogy a legtöbbekről, Ő pedig prefektus is, így egyfajta rivaldafényben van. Nem gazdag, nem aranyvérű, nincs semmi, amit felmutathatna, így ha jól sejtem, az irigysége rám is kivetül, mégis tudja, hogy hol van a helye. Nem ismer, tőlem nem kellene tartania, legalábbis általában, bár ez a szer olykor érdekes hatásokat produkál nálam. - Értékelem, hogy őszinte vagy! - biccentek aprót felé, mert tudom, hogy az volt. A helyében nem mindenki lenne, jól tudom. Rám visszatérve viszont kérnék tőle nagyjából negyed órát, annyira még szükségem van, de utána visszamegyek a Mardekár ház hálókörletébe, nem kell aggódnia, nem hozok bajt a fejére. Viszont, ha ezt kivárja velem, akkor 15 perc után is látni fog még. - Tehát pont akkor ér véget az éjszakai műszak? - hogy kiszámoltam! Ha ezt előre tudom, később jövök ki. Arra pedig, hogy talán álmában se fog látni csak elvigyorodom, de nem fűzök egyéb megjegyzést hozzá. - Jól érzem, hogy nem kedvelsz? Adtam rá valaha okot, hogy így legyen? - nem emlékszem arra, hogy bármikor ártottam volna neki. Bár Malfoy vagyok, nem éppen olyan, aki mások ellen cselekszik, csak ritka esetekben, de Valerian még nem került a célpontba. Igazság szerint én inkább vagyok jó, mint a könyvekben szereplő gonosz, de a név kötelez, akár csak a vér, tudom. Viszont nyugodtan itt hagyhat, nem lesz bajom, ezt biztosan tudom, de válaszára hümmögök némileg. - Nem fogok lebukni, ha ettől tartasz, nem kerülsz bajba miattam. - azt pedig nem tudhatja, hogy mi lenne fordított esetben, mivel nem ismer. Ha ismerne, akkor tudná, hogy ugyanúgy mellette maradnék most, ahogy azt Ő teszi én velem. A története viszont meglep, mégse hasonlatos az enyémhez. Warrington professzor tud róla, hogy használom a bájitalt, neki hála ismerkedtem meg vele, így nem lesz bajom, tanári engedélyem van, úgymond, mégha ez titok is. Ki nem fecsegem, de ne aggódjon már, nem lesz bajom. Mégis ellenkezik, mintha nem ez történne. Hát persze... - Nem sunyiskodom és igenis aggódsz, miért tagadod? Nem gyengeség mások miatt aggódni. - én soha nem éreztem annak, neki se kellene. De azért jobb, ha tudja, hogy egy bájital és egy mugli drog között hatalmas a különbség, de erre már semmit se mond, csend áll be közénk, amit én török meg. Egy személyes kérdés hangzik el és az eddigiek alapján nem számítok arra, hogy válaszolni fog, mégis ez történik. Vajon hányan hallgatták eddig meg? Talán ez a rideg külső pontosan azért lenne, hogy védekezzen mindenki mással szemben? A visszakérdezésre biccentek, igen, az árvaházra gondolok, de aztán csendben figyelek, véletlenül se vágnék közbe, mert akkor megszakadna a történet, nem mondaná el. - Értem. Igen, azt tudtam, hogy valami kapcsolat fűz hozzá, hiszen azonos a vezetéknevetek, de a történetet teljesbe még nem hallottam. Szerencsés vagy, hogy elment érted, sajnos nem mindenkire találnak rá a muglik között. Nehéz lehetett így felnőni, ilyen megkülönböztetéssel. - én nem tudhatom, csak sejtéseim vannak, gondolataim a dologról, hiszen nekem egészen más sors jutott. Egy tökéletes élet, sokan annak látják, pedig a valóság ennél ridegebb. Malfoy vagyok, megbélyegeztek minket és bár apámmal törekszünk rá, hogy a múltat elfelejtsék, más szemmel nézzenek ránk, mégse tudjuk soha lemosni magunkról azt, akik vagyunk. Egy Malfoy örökre Malfoy marad, mégse vetem meg a nevem, büszkén viselem. Egyszer talán más lesz a világ, nyitottabb és kevésbé ítélkező. A kérdésre viszont csak felé pillantok, majd elmosolyodom némileg, mégse választ kap, kezdetben nem. - Miért nem hívsz Scorpiusnak? Tudod a nevem... - Ő is csak egy Malfoyt lát, tisztában vagyok vele, a kérdése viszont túl személyes és az igazság az, hogy a választ még magam is kutatom. - Gondolom valami olyasmi feleletet vársz tőlem, hogy egy sötét urat keresek, akit majd szolgálhatok, ahogy azt régen a családom tette vagy én magam akarok azzá válni, hiszen sokak szerint magának Voldemortnak vagyok a fia. De a valóság az, hogy még keresem az utam... és egyáltalán nem célom ártani másoknak. - döntöm fejem ismét hátra a fa törzsének. Most megleptem vajon? Csalódott lett? Kiderül nemsokára...
Vendég
Pént. Okt. 15, 2021 12:14 pm
Scorpius
Valerian
Veszteségek
Nagyon néz rám a Malfoy kölyök azokkal a nagy kék szemeivel, de akkor se mondok többet neki, ha az agyamig fúrja keresztül magát a tekintetével. Mindketten jól tudjuk, mik folynak a Mardekár háza táján, én legalábbis úgy vélem, hogy ő is nyitott szemmel jár, akárcsak én. Így nem nehéz észrevenni az egyenlőtlenséget. Hisz ő is megtapasztalta, bár ő az egész sulitól kapott már hideget is, meleget is a származásával kapcsolatban. Csak mert sokan fel tudnak ülni a szóbeszédeknek. Talán meglepik szavaim, az, hogy az irigységet választottam. Ki gondolná, hogy én lehetek irigy is? Hát persze hogy lehetek. Túl sok minden lett megtagadva tőlem egész életem során, amikre úgy vágyom, mint éhes gyomor egy falat kenyér után. Azért, mert már elértem itt valamit a suli berkein belül, még nem jelenti azt, hogy ne vágyódnék többre. Családra vágyom, egy igazi családra és arra, hogy Lena büszke lehessen rám. - Ez az egyik nagy erényem, ha lehet így fogalmazni. - válaszolom, de okfejtésére csak fáradtan sóhajtozni kezdek. - És mi van, ha akkor ér véget? Nagyon el akarsz küldeni, nyilván kellemesebb lehet itt egyedül ücsörögni a holdfényben, de ha akarod, ha nem, maradok a picsámon. És nem, nem érted jól. Nem az van, hogy nem kedvellek, egyszerűen csak nem ismerlek, ezért úgy viszonyulok hozzád, mint minden más ismeretlenhez. A rólad szóló híresztelések meg amúgy sem minősülnek ismeretnek. Bár most már így is többet tudsz rólam, mint mások, akik nem tőlem érdeklődnek felőlem, hanem másoktól. - egész megszomjaztam itt a nagy pofázgatás közepette. Nem is tudom, mikor beszéltem ennyit, meg kivel. Megint visszakanyarodunk oda, ahonnan már igazából elkanyarodnék szívesen, mert rohadtul örülnék neki, ha nem feszegetné, hogy ki ki miatt is aggódik. Mi fasz már? Annyira bizonyos benne, hogy miatta aggódom, holott még én se vágom, hogy igazából mi a tökömért is aggódom egyáltalán…Az ösztöndíj miatt biztosan. - Szerintem te sem akarod, hogy én erre most válaszoljak. - csupán ennyi a hozzáfűzni valóm szavaihoz. Talán szerinte nem gyengeség itt érzelmeket növeszteni, de én úgy vélem, jobb, ha minél kevesebb támadó felületet hagyok magamon. Az érzelmeimet meg megtartom magamnak, meg azoknak, akik közel állnak hozzám. Viszont prefiként felelősséggel tartozom a házért és a benne tengődőkért. Ezek után inkább hátradöntöm fejem és behunyt szemmel élvezem a közénk éket vert csendet, melyet ő tör meg kérdésével. Ismét meg is lep, ezen az estén már nem ez lesz az első alkalom. Miért érdeklődik ennyire? Mit érdekli, hogy jutottam én árvaként ide a Roxfortba? Mégis, valahol mélyen legbelül jó érzéssel tölt el, hogy van még olyan személy, aki tőlem akar hallani felőlem, és nem a rólam keringő faszságok hullámvasútjára vált jegyet. Ezért úgy döntök, megosztom vele, miképp jutottam be a Roxfortba. - Ezt én is hallottam. Egyébként sose mondta Lena, hogyan is találtak rám, hiába kérdeztem, mindig valami műhelytitkot emlegetett. Talán majd megtudom, miután elballagtam innen. Ha elmúltam 18, tán azt is megtudhatom, miképp kerültem az árvaházba. Addig nem adnak ki semmilyen információt sem velem kapcsolatban. - jegyzem meg csak úgy mellékesen. Valóban szerencsésnek érzem magam Lena és családja miatt, ám ezt a világért se vallanám be másnak. - Tény, hogy nem volt könnyű, a mai napig sem. De már megszoktam. A muglik között csodabogár vagyok, mert már gyerekkoromban megmutatkozott a varázserőm. - miközben magyarázok, ujjaim játszadozni kezdenek a srác árnyékával. Képes vagyok a sötétséget irányítani, már amikor. Kölyökként még így se ment, akadt is belőle gondom, nem is kevés. - A nevelő szüleim folyton visszadobtak, mert egy idő után félni kezdtek tőlem. Itt meg azért se találom a helyem, mert 11 éves koromig nem voltam ennek a világnak a részese és fogalmam sincs, milyen gyökerek kötnek a varázsvilághoz. De az árvák könnyebben megtanulnak alkalmazkodni. - ejtek meg egy egészen apró vigyort, miközben elengedem az árnyékát, amit eddig mint valami bábot, úgy mozgattam. Felteszi a kérdést, miért nem szólítom a keresztnevén. - Én mindenkit a vezetéknevén szólítok, kivéve akit nem, azért. De ha azt akarod, hogy Scorpiusnak szólítsalak, akkor úgy foglak szólítani. - ha neki ennyire lényeges, akkor nem lesz többé Malfoy. Kíváncsiságtól vezérelve megérdeklődöm tőle, mi a célja az életben. Válaszára azonban megcsóválom a fejem. - Nem voltak elvárásaim a feleleteddel kapcsolatban, egyszerűen csak érdekelt, hogy te, mint aranyvérű, egy híres-neves család sarja mit szeretne kezdeni a jövőjével kapcsolatban. Nyilván több a lehetőséged, mint nekem, viszont a családod megítélése nagyban függ az adott politikai helyzettől is. De bárhogy is alakuljon, úgyis a rivaldafényben lesztek. Szóval biztos hátránnyal is jár a családi név, nem csak előnyökkel. Amúgy meg...Voldemort halott, úgy értem, véglegesen hallott, nem igaz? Ennek ellenére úgy érzem, a varázsló társadalom még most se tudta elengedni ezt a rossz óment. Mindig szóba kerül. Lehet ez volt a célja, így örökre fent marad a neve. Míg róla beszélnek, költenek rémmeséket, amiknek az igazság tartalmát csak a mellette és ellene küzdők tudják hitelesen előadni, addig nem fog eltűnni a szelleme. Még a halála után is itt maradt a köztudatban és nagyban alakítja a varázsló társadalom eseményeit, ami elég gázos, ha engem kérdezel. - osztom meg vele a véleményem ezzel a témával kapcsolatban. Úgy gondolom, vele értelmesen lehet erről pofázni, mert az apja, sőt, a nagyfaterja is ott voltak az élvonalban, ők átélték az eseményeket saját szemükkel is. Az más kérdés, hogy ezt nem a jó oldalon tették.
Eltelt már néhány hét azóta, hogy elveszítettem anyát, de a gyász még mindig erősen él szívemben. Képtelen vagyok a továbblépésre és az egyetlen dolog, mely enyhülést hozhat az eufória elixír, melyet Warringot professzorral készítettünk. Már nincs sok belőle, de megtalálom a módját annak, hogy feltűnésmentesen új adagokat készíthessek. 
