A szünet utolsó hetében járva egyre jobban vágyok vissza az iskolába. Szeretek itthon lenni, szeretem, hogy Potterék szomszédjaként bármikor tudunk találkozni Jamesszel, azt azonban kevésbé, hogy a többi barátom nem jöhet koncertekre és a szüleim is alig vannak itthon, hogy legalább legyen értelme az erőfeszítéseimnek. Ugyanis kikönyörögtem, hogy hadd próbáljam ki a főzést és a házimanónk jelenlétében már párszor megfőztem a vacsorát az egész család számára. Nos...néha apa hazaért vacsorára, de többnyire csak Kieran maradt nekem, mint ma este is. - Amúgy nem felejtettél el elmesélni nekem valamit? - teszem fel a kérdést tele hassal a kanapén kidőlve. Egyik kezemben a telefonomat fogom és Jamesnek írok üzenetet, közben pedig a testvéremre pillantok. Nem tudom, ő tudja-e, hogy vannak informátoraim, akik tudnak az ő kis bizniszéről az apánkkal. Ez pedig cseppet sem jó, sőt. Ha van valami, amitől félek, akkor az az, hogy Kieran olyasmibe kerüljön, amiből nincs menekvés. Tudom, apánk miféle ügyleteket bonyolít és hogy a doktorbácsi álca többet rejt maga mögött, de hogy ebbe belerángassa őt is... Az már több a soknál. - Nem arról beszélek, hogy az Arctic koncerten meghúztál egy csajt a budiban - felmutatom a mutatóujjam, mielőtt még belekezdene ennek a történetnek az elmesélésébe. Ez egy másik dolog, amiről nem akarok tudni. - Nem értem amúgy, hogy van ehhez gusztusotok...főleg a lánynak - grimaszolok amikor belegondolok, milyen lehet egy egyébként is pici, ráadásul borzasztóan büdös és cseppet sem higiénikus helyiségben szexelni. Értem én, hogy a kanosság nagy úr, azt meg magukra tudják zárni, de Merlinre, remélem Kieran nem szedett össze semmi fertőzést.
Csapzottan, megzilálva érkeztem vissza, amikor egy pukkanás kíséretében hopponállást hajtottam végre. Az utazás ezen formája ugyan gyorsnak mondható, viszont vannak kellemetlen mellékhatásai. Hányingerem ugyan már nem volt, ám a szédülés még megmaradt. A saját szobámat eleinte, homályosan láttam, mégis a szokványos tereptárgyakat, mint a Mardekáros zászlót, a csellómat, na meg az üres pizzás dobozt még mindig jól kivettem. Az ágyra dőltem, amin az a bizonyos utolsóként felsorolt tárgy hevert, mit féli ki is lapított a megfáradt testem. Már rég ki kellett volna dobnom azt a kartondobozt, apámék mindig nyaggatnak miatta, ha észreveszik, hogy a muglik szemetét eszem, ahogyan ők szokták mondani, pedig ez csak tészta, paradicsomszósz, meg sok-sok mennyei feltét. Ahogyan kezdtem magamhoz térni, megéreztem az éhséget. Reggeli óta nem ettem semmit, és még azt se mondhattam túl kiadósnak, hiszen tiszta ideggörcsben volt a gyomrom akkor tájt. Most, mikor már megoldódtak a gondjaim, úgy véltem megérdemlek egy kiadós lakomát. Kissé rendbe szedtem magam, valamint egy melegítőnadrág, trikó kombóra cseréltem az utcai öltözékem. A nappaliban megláttam a húgomat, kit fölöslegesnek éreztem köszönteni, mivel már ma egyszer találkoztunk. Inkább zavartalanul a konyhába vettem az irányt, ahonnét egy jókora sült kíséretében távoztam. A tányér kétharmadát foglalta el a marhabélszín, mellette pedig hasonló méreteket öltve dombként sorakoztak a hercegnő burgonya. A másik díszes kanapéra vetettem magam, s elkezdtem mohón élvezni a félig átsült húst. Csakis az zavarhatott meg, hogy Rheia baljóslatú számonkérést vetett nekem oda. Nagyot nyeltem, s megköszörültem a torkom. - Mintha apánkat hallanám. Remélem, azért te nem leszel olyan, mint ő. Egyébként. – tartottam egy elgondolkodott szünetet, majd e kép folytattam. – Nem, gondolatom szerint semmi említésre méltót nem hagytam ki. Nem akartam a család legfiatalabb tagját olyan dolgoknak kitenni, minthogy egy volt riválisomat amnéziába kergettem, csakhogy megvédjem a családom, amúgy is inkább ki szerettem volna élvezni a lakomát. A késem, szorgosan csikorgatta a tányéromat, mikor meghallom a kellemetlen emlékeztetést. Máris elkezdenék beszélni, ám az a mutatóujj belém szorítja a szót, így végig kell hallgatnom az egész koncertbéli afféromról szóló hegyibeszédet. - Sejtettem, hogy nem arról beszélsz, azt szerintem már Potterék is tudják, amennyire nagydobra van verve. Egyébként meg hozzám volt gusztusa, nem pedig a budihoz…tudod hugicám, van ami megéri a rizikót, s a bátyád ilyen a nőknek. – sokszor alkalmazom ezt a megbotránkoztató technikát, ha el akarom csendesíteni Rheiat. Újabb falatok kerülnek a számba, s félig teleszájal érdeklődök. - Egyébként inkább rólad kéne beszélni. Lassan végzel, s gondoltam, ha még bizonytalan vagy ebben, vagy abban, akkor segítek. Nem csak azzal a Potter gyerekkel kellene foglalkoznod mindig. Gondolom megint vele chatelsz, na meg már most arról áradoztok, milyen jó lesz már találkozni, ám a Roxfortos évek nem csak a fiúzásról szólnak. – nem néztem jó szemmel James-re, nem azért mert Potter, hanem azért mert Rheia-nak a barátja. Akárki lehetne a helyében, nekem viszont testvéri kötelességem rossz szemmel nézni rá.
