Menyasszonyom irányába firkantok egy rövid levelet. Találkozni akarok vele, hogy tudjam ki is ő valójában. Nekem nem elég csak egy kép róla. Ha már őt választották, és nem választhatok akárkit, akkor had ismerjem meg mielőtt férj és feleség leszünk. Bár ez nem így működik, de felgyorsítom az eseményeket, hiszen nem erényem a hosszas várakozás. Egy bagollyal küldtem ki a levelet. Jelenleg otthon „lábadozom”, hiszen „megsérültem” egy lénnyel való találkozás közben. Aha... ehelyett Roxmortban járkálok le és fel idegesen, gondolataimba merülve. Várom a választ, holott órák is eltelhetnek...nem érdekel jelenleg, ha hetekre is kell várnom egy találkozóra, akkor is „beteget” jelentve érkezem. De tudnom kell, hogy láthatom-e, hogy benne lenne-e egy ilyen kiruccanásban. A fát vágom magunk alatt, vagy legalábbis magam alatt, de ez van! "Üdvözöllek Athene. Igaz még nem ismerlek, csak a neved tudtam meg és egy képet láthattam rólad, így kiírom gondolataim neked. Tudom hogy ez neked is zavaró, hisz fiatal vagy még, de a szüleink ellenünk dolgoztak elég régóta, nekem ez a módszer nem igazán tetszik, főleg ahogyan bejelentették. Elrendelték és nem harcolhatunk ellene. Mindez miért? Hogy egy név és a vér tisztasága fent maradjon. Micsoda balgaság. Mit gondolsz egy randi bele fér? Találkozunk kellene személyesen is, hogy mindezt most átbeszéljük, hogy ne így levélen keresztül írjuk meg az érzéseinket. Várom szeretettel válaszod. Üdv: B.C.F." Abban reménykedek, hogy a válasz időben vissza jön, úgy sem adom fel a találkozás reményét. Apám elkötelezetten ragaszkodik ehhez az egészhez, így más választásom nincs, csak bólogatni. Apám elég vasakaratú, sziklaszilárd döntés mindez irányából, így nem táncolhatok vissza, akármennyire nem tetszik ez az egész. Előttük adnom kell azt, hogy mennyire tetszik a helyzet, de az igazság az, hogy Athene-nek megmondom majd a véleményem...
Vendég
Kedd Nov. 02, 2021 11:28 pm
Athene & Boyd
Hát megtörtént, aminek megkellett, bekövetkezett az elkerülhetetlen. Menyasszony lettem, csupa nagybetűs, csupa csodás. Anyáék úgy jelentették be, mintha életem legszebb és legjobb dolga lenne, én pont úgy örültem velük, mintha életem legszebb és legjobb dolga lenne, majd úgy zokogtam a bátyám vállán, hogy alig bírt megnyugtatni. Szegényre ráhoztam a szívbajt, de rettentően kétségbeestem így, hogy az ígéretek valósággá váltak. Főleg, hogy fogalmam sincs, ki ez a fiú. Mármint persze, ismerem a családját, a húgát is látásból, hiszen háztársak vagyunk, de magát a vőlegényt még szerintem sosem láttam. Mármint azt az egy fényképet leszámítva, amit anyám az aktájához csatolt. Na szóval a lényeg, hogy rettentően elkapott a pánik, és a bátyámon kívül senki nem jutott eszembe, akinek ki merném önteni a szívem. Szar ügy. Fogalmam sincs, mióta mondok ki ilyeneket ilyen nyíltan, de valami elpattant bennem akkor azt hiszem. Aztán egyszer csak levelem jön. Nem is tudom, hány nap telik el a Nagy Bejelentés után, mert őszintén, tökéletesen összefolyik minden egyes nap. Főleg így, hogy már hetedéves vagyok. Minden napom tök egyforma, felkelek, reggelizek, tanulok, vacsorázok. Ebédelni egyszerűen nincs időm vagy energiám, mert minden szabad rést kitölt néhány korrepetálás vagy előre dolgozás, szorgalmi vagy beadandóírás. Remegő kézzel bontom ki a borítékot, hogy aztán erőt véve makacs végtagomon azon nyomban válaszoljak is. Innentől felgyorsulnak az események, kettőt se pislogok talán, mire Roxmortsban találom magam. Iskolai egyenruha helyett egy egyszerű, hosszú, világoskék ruhát viselek, méghozzá tornacipővel. Micsoda lázadás kérem! Ha anya így látna, egészen biztosan a fejemet venné nagyjából, hogy hogy merek így megjelenni. Sietősen szedem aprócska lábaimat, majd a megbeszélt helyen izgatott nézek körül. Nem tudom, hogy megismer-e, vagy nekem kellene őt megtalálnom, mindenesetre lecövekelek, hátha így mindkettőnknek könnyebb dolga lesz.
A képre emlékszem, belevésődött az agyam minden zugába és egyből felismerem a lányt, ahogy az utcán szemben meglátom. Legalább eljött. Minden nap vártam volna rá ugyanebben az időpontban, de többet nem kell már, hiszen itt van, melynek örültem is, meg nem is. Csak figyelem távolról a tömegben, hiszen fogalmam sincs, mit is kéne mondanom, mivel is kezdjem igazán. Elfogadtuk mindketten látszatra, hogy ebből más út nincs, csak az igen az esküvőn és kitudja majd mi lesz ezekután. De majd folyik majd minden a maga medráben. Nem igaz? És mi lesz azután? Hogy alakulnak a dolgok? Mindenesetre kilépek és elé állok, hogy el ne sodorja a tömeg az ifjabbat. - Helló hölgyem, szerintem egymást vártuk. Boyd vagyok. - apró mosolyt villantottam, majd az arcán maradt a tekintetem, végül végig mértem az aprócska lányt. Még fiatal, na nem mintha én olyan marha vén volnék, előtte az egész élet, erre a szülei ilyen marhaságba lökik bele. - Mit gondolsz, beüljünk valahová, meghívlak egy vajsörre, vagy kettőre...de akár itt is trécselhetünk...vagy egykevésbé forgalmasabb helyen. - invitálom egy kis mozgásra, egy kis iszogatásra, na nem mintha abban reménykedek, hogy nem ismernek fel, hiszen ismer pár félnótás erre, így inkább elbújni nem is akarnék. Csak a közös megegyezés végett vagyok itt. Kíváncsi vagyok mire gondol erről az egészről, hogy miben lenne benne, mit ellenez, hogy mindez ne az esküvő után derüljön ki. Nem akarok oly sokat várni ezekre a válaszokra, hiszen kitudja mikor jelentik be az esküvő időpontját. Még jó hogy anyám csak jövő évvégére várja az a bejelentést, hogy unokája lesz. A hideg is kiráz a gondolattól, dehát a természet rendje ugyebár. Amúgy meg formás a leány, mindene ott domborul, ahol kell... a baj nem is vele van, hanem amit intéztek ellenünk. Vagy nem is tudom, hogy miképp fogalmazzak...
