Ha a gyerekeid elérnek egy bizonyos kort, onnantól kezdve nehéz ajándékot választani nekik. Brutus még egyszerű eset volt, bármilyen játéknak örült, minél hangosabb volt, annál jobban. Üvöltős játéksárkány, világító miniversenyseprű, zenélő építőkockák, ezek még mind lenyűgözték. De három kamasz gyerekkel már nagy gondban voltam. Minek örül egy tinilány, mire nem húzza a száját és közli velem, hogy rettentő ciki, amit választottam? Mit szeretne Tristan? Én is voltam tizenhét éves fiú, de Tristannal ellentétben én kviddicsfelszerelést akartam és bármit, amit akkoriban menőnek tartottak, de a fiam... ő más volt. Szeretett rajzolni, de én ehhez egyáltalán nem értettem, csak nem vehettem neki zsírkréta készletet... Ráadásul négy gyerekkel és az én keresetemmel jól kellett beosztani a pénzt, ha azt akartam, hogy még étel is kerüljön szenteste az asztalra. Hiába túlóráztam folyton, hiába dolgoztam ki a belemet a megalázó munkahelyemen, így sem tudtam mindent megadni a gyerekeimnek. Használt tankönyveik voltak, nem a legdivatosabb ruháik, nem kaptak annyi zsebpénzt, amiből rendesen tudtak volna költeni a Mézesfalásban és ez nagyon bántott. De bármit tettem, attól még ennyi pénzt kellett beosztanunk. Három nappal ezelőtt írtam egy levelet Lynnek, hogy szombat reggel találkozzunk Roxmortsban és segítsen ajándékot találni a testvéreinek. Lynn meglepetéséhez Tristan segítségét akartam kérni, ő mindig remek érzékkel eltalálta, mire vágyik a húga. Mindig is jól ment neki mások kívánságainak a kitalálása, figyelmesebb volt bárkinél. Roxmorts határában vártam Lynnt, vacogva a kabátomban, túl vékonynak bizonyult már ebben a zord időben, de nem volt más. A sapkámat sikeresen otthon hagytam, a vörös hajtincseimen friss hópelyhek ültek. Kibaszott hideg volt, fogalmazzunk úgy. Összességében mégis boldog voltam, magamhoz képest mindenképp. Szerettem a gyerekeimmel töltött időt, ha velük voltam, mindig igyekeztem összekaparni a maradék életkedvemet és méltóságomat. Három napja egy kortyot sem ittam, jó passzban akartam lenni, mikor újra látom Lynnt. Nem volt már sem kicsi, sem hülye, nyilván tudta mi a helyzet az apjával és nem szerettem volna szembesíteni is vele.
behind every great daughter, is a truly amazing Dad
Két napja érkezett a bagoly, hogy apa találkozni akar velem Roxmortsban. Megkért, hogy menjek vele ajándékokat választani a testvéreimnek. Mostanában nem töltök túl sok időt apával, leginkább a suli miatt, meg amúgy is, szeretek egyedül lenni, szóval nagyon örültem neki, hogy megkeresett. Szombat reggel nagyon korán keltem, ruhákat válogattam, megmostam és besütöttem a hajamat, mintha randevúra készültem volna. Még egy enyhe sminket is feldobtam, pedig nálam ez nagyon-nagyon nem megszokott. Bár az utóbbi években nem nagyon lelkendeztem a Karácsony miatt, én voltam a családom saját kis Grincse, aki mindig mindenkinek beszólt, és mindent kritizált, most enyhén megszállt az ünnepi hangulat. De tényleg csak nagyon minimálisan. Bojtos végű sapkát húztam a fejemre, nyakam köré tekertem zöld-ezüst sálamat, és kabátba bújtam, majd elindultam lefelé. Az egyik folyosón kedvenc tanárommal, Mr. O’Haraval, aki a mugliismeretet tanította. - Hova rohan ennyire, Weasley? - szólt utánam vigyorogva. - Apámhoz megyek Professzor úr - mondtam neki, de addigra már elég messze voltam tőle. Annyira helyes, és cuki. Szinte belepirultam abba, hogy ilyenek járnak a fejemben, hiszen sosem voltam az az igazán pasizós lány. Ötödikes voltam, és a ház társaim háromnegyede már bepasizott. A lányok a szobában folyton arról meséltek esténként, hogy melyikük palija milyüket fogta meg. Engem valahogy sosem izgatott a szexualitás. Nem vágytam arra, hogy kezek simogassák különböző intim testrészeimet, de azért én is megláttam a szépet. Ilyen gondolatokkal a fejemben léptem ki a havas udvarra, ahol szinte azonnal arcba csapott a téli szél, mint valami észheztérítő bűbáj. Apára kellett koncentrálnom. Roxmorts határában pillantottam meg az öregem, összehúzta magán kabátot, didergett. Igen, eléggé hideg volt az idő. Nem volt rajta sapka, s a fehér látóhatárban vörös üstöke hihetetlenül kirívóan hatott. Első ránézésre teljesen józan volt. Elindultam felé, miközben jó mélyre dugtam a zsebemben a cigis dobozt. Csak az kell még nekem, hogy most bukjak le. Amikor ilyen jó a hangulatom. - Szia Apu! - már messziről köszöntem neki, s mikor odaértem hozzá átöleltem a derekát. Már tizenöt éves voltam, a többi lányhoz képest nyúlánk és magas, apához képest még mindig egy töpörödött kislány - sokat vártál?
