True detectives or whatever

Negyvenkét teljes perce hallgattam egy száz év feletti, szenilis öregasszony személyleírását az eltűnt unokájáról, Coráról. Valamikor húsz perccel ezelőtt elvesztettem a fonalat, de nem szóltam közbe, mert Lachlan megint hisztizett volna, hogy részeg voltam és csak azért nem értettem a mamóka csapongó beszédét. Pedig tényleg nem kapcsolódtak egymáshoz a mondatok, az unokája hol szőke volt, hol barna, hol vele élt, hol nem, hol ellopott tőle egy borítéknyi galleont, hol elrabolták szerencsétlen párát. Szóval hármunk közül egész biztosan nem én voltam az, aki a legkevésbé érezhette magát a helyzet magaslatán. Még csak nem is voltam részeg, másnapos talán, de az mostanra konstans állapottá vált, nem róhatta fel nekem senki, úgy legyűrtem, mint mások egy alig érezhető fejfájást. Erős kávé munka előtt, fájdalomcsillapító bájital és Brutus minden emberi leleményt igénybe vevő összekészítése reggel, hogy aztán valamelyik rokon vagy szomszéd, alkalmanként bébiszitter gondjaira bízzam. Azok után egy heroinfüggő is új életre kelt volna, nekem elhiheted.
Normális esetben biztosan nem vettük volna komolyan az idős nő bejelentését, azonban a szomszédja, egy fiatalabb és némileg szellemileg épebbnek tűnő hölgy is alátámasztotta, hogy Cora valóban létezett és eltűnt, bár valami egészen bizarr dolgot is hozzátett: Corát legutoljára a hátsókertben látta, amikor a kukájából próbálta kiszedni egy sültcsirke maradékát. Nehezemre esett nem kommentálni a történetet, de minden maradék idegsejtemet megerőltetve sikerült elfojtanom a humoros megjegyzéseket a család genetikai hátrányosságát illetően. Lachlan megölt volna.
Mikor a szomszéd házából kiléptünk, akkor pillantottam először Lachlanre, eddig kerültem a tekintetét, mert féltem, hogy a döbbent arcát látva kitört volna belőlem a röhögés. Nem tudom, kettőnk közül melyikünk barátkozott meg ezidáig kevésbé a megalázó feladatokkal, amelyeket a parancsnokságon a nyakunkba varrtak.
- Van ám baj a családban, nem? A vén szipirtyó még egy dolog, de a kukából lopkodó unoka már egészen más tészta. Beszarás, hát ez valami zseniális. Nyilván csakis nekünk adhattak egy rakás kibaszott idiótát.
Hitetlenkedve becsuktam magunk után a kertkaput, a kerítés alatt éppen átszaladt egy megtépázott macska. Rosszul nézett ki, bár nem annyira, mint Tristan Margitja.

Idejét sem tudtam, mikor kaptam utoljára normális munkát. Valószínűleg akkor még Rodyval dolgoztam, azóta szánalmasabbnál szánalmasabb ügyeket bíztak rám. Nem is olyan régen még sötét varázslókra és sorozatgyilkosokra vadásztam, Rodyval lekapcsoltunk egy egész drogkartellt a Zsebpiszok közben, most pedig kibaszott sültcsirkéket kukázó, talán nem is létező unokák után kutattunk Lachlannel, mint két alkalmatlan, zöldfülű kezdő. Megalázó volt.
- Sajnos elképzeltem. De honnan veszed, hogy tizenéves? Nem sikerült következetesen tartania magát az életkorhoz sem a néninek, simán lehet az unokája egy negyven éves felnőtt nő is, aki már háromszor elvált vagy csak simán egy aggszűz. Már ha egyáltalán létezik.
Érdeklődve néztem a macska után, aki néhány másodperc múlva már felvetődött az ablakpárkányra és bemászott az idős hölgy ablakán, valószínűleg a konyhába. Ada szavaiban sajnos volt igazság, akár ez a dög is lehetett az unoka, amilyen komoly zavar volt a néni fejében. Nem tekinthettük beszámítható, használható információforrásnak, amikor még azt sem tudta nekünk elmondani, hogy mennyi idős az unokája és hogyan néz ki. De nem is söpörhettük félre az ügyet, amikor egy eltűnést és esetleges emberrablást jelentett be. Akkor sem, ha csak az időnket fecséreltük rá, hiszen mi van, ha mégis létezett Cora és tényleg elnyelte a föld?
- Ha tényleg a macska az unoka, akkor kipróbálom magamon mindhárom főbenjárót - jelentettem ki komoly arccal. Amilyen szürreális volt manapság az életem, már ezen sem lepődtem volna meg.
- Viszont ha tényleg létezik az unoka, akkor elég egyértelmű, hol kell először keresnünk. Nézzünk körül a Zsebpiszokban, vesztenivalónk nincs vele. Mármint eltekintve attól, ha valaki kirabol minket. Mindegy. Szóval menjünk el a Zsebpiszokba, ha valaki eltűnik, általában ott bukkan fel.
Aurorként több embert ismertem onnan, mint az indokolt lett volna. Annak idején Rodyval a sikerünk titka a vakmerőségünkön túl a szokatlan ötleteinkből eredt. Éppen ezért rengeteg hasznos kapcsolatot kiépítettünk a Zsebpiszok közben, informátorokat szereztünk, akiktől néhány asztal alatt odacsúsztatott galleonért sok mindent megtudhattunk a varázsvilág nem épp legaláis ügyeiről. Így persze hamar megtudtuk, hogy melyik sarkon dolgoznak prostik, kik dílerkednek, kik utaznak még ennél is durvább üzletágban.

- Jobb, ha semmilyen lehetőséget nem zárunk ki. Nem mintha számítana, ez az egész ügy egy vicc - vontam meg a vállam.
Olykor nem értettem, Lachlan miért nem lett pályaelhagyó. Én nem mondhattam fel, valamiből el kellett tartanom a gyerekeimet, de ő magán kívül nem tartozott felelősséggel senki iránt. Mégis mi tartotta a szakmában? Semmibe vették, megalázó és unalmas munkákat kapott, sikerélmény nem sok érte. Én kezdő aurorként nem győztem feldolgozni a sok izgalmat, amibe Rodyval keveredtünk, Lachlan viszont fára ragadt macskákat mentett és demens öregasszonyokat hallgatott ki. Ennél biztosan az előző munkája is több kihívást rejtegetett.
- Előbb próbáljuk meg nélküle, nekem ma nincs idegzetem ahhoz a drogos gecihez - morogtam. Bertie Ollivanderhez soha nem volt idegzetem, de ma különösen nem éreztem magamban az erőt a betépett vigyorához és a szerinte vicces kis megjegyzéseihez. Ritka irritáló pasas volt, még diákkoromból ismertem, bár akkor még nem volt narkós, csak egy lúzer hugrabugos kölyök, akinek a fejét pár hetente a nála menőbb arcok belenyomták a vécébe. De el kellett viselnem, mert némi pénzért és aurori védelemért, rosszabb napjain egy tál kajáért elég sok hasznos információval tudott szolgálni. Az utcán töltötte az ideje nagy részét, kétes alakokkal üzletelt, nála több pletyka senkihez nem futott be. - Ha szeretnéd, hogy megint rád másszon, azt nélkülem is megoldod. Majd megkeressük, ha máshogy nem boldogulunk.
Erősen kételkedtem benne, hogy Ada szeretne végighallgatni egy több perces monológot a "gyönyörű szemeiről", olyan hasonlatokkal, mintha Ollivanderrel együtt mi is egy brutális LSD tripbe keveredtünk volna. Nem mintha Lachlannek csúnya szemei lettek volna. Mert nem voltak azok. Tulajdonképpen szép nő volt. Határozottan. Csak én már nem foglalkoztam ilyesmivel... többnyire.
Intettem neki, hogy induljunk, a következő pillanatban pedig már hoppanáltam is a Zsebpiszok köz egyik koszos, sötét sikátorába. Egy felborított kuka mellé érkeztem, tőlünk nem messze egy ház falának dőlve egy varázsló éppen belehányt a csatornába. Csak a szokásos, üdv a Zsebpiszok közben. Egy szürke-barna-fekete foltos (ki tudja, minek nevezték ezt a színt, lófaszt sem értettem ehhez), rusnya kutya ügetett el előttünk olyan mozgással, mint aki betépett, egy pillanatra megtorpant, felvette mindkettőnkkel a szemkontaktust, majd eliszkolt. Hitetlenkedve megráztam a fejem és úgy döntöttem, ignorálom ezt a bizarr jelenetet.
- Gyere, nézzünk be oda - mutattam egy kocsma bejáratára. - Egy sörért cserébe talán valaki beszédes kedvű lesz.

A munkánk legizgalmasabb része valóban az volt, amikor Adát csesztettem az összenőtt szemöldökű kolléga úrral. Johnnak hívták, csak így egyszerűen, akkora volt, hogy alig fért be a minisztériumi liftbe és a szókincse a beveremapofádatgörényarcúban és a nekemszóltálteköcsögben kimerült. Nem értettem, mi a Merlin aszott balheréjét keres az aurorparancsnokság titkári részlegén, de ott dolgozott és állítólag túl sok panasz sem érkezett rá eddig. Én azért egészségesen tartottam tőle, Ada valamiért viccesnek találta. Őt sem az eszéért szerettem. Úgy általában nem is szerettem.
- Kurva jó arc, tényleg. Mondjuk nem tudom miért lepődöm meg, a politikusokat is bírod, onnan már csak egy lépés lefelé, hogy a narkósokat is jó arcnak találd. - Minden lehetőséget megragadtam rá, hogy valamilyen módon belefűzzem a beszélgetéseinkbe Levin Dolohovot. Lachlant hihetetlenül felhúztam vele, ami önmagában elég indok, másrészt meg ilyen módon is kiadhattam a munkám miatt érzett frusztrációt. Pár éve a legjobb aurorok között tartottak számon, és most? A társam egy olyan csaj volt, akit a befolyásos expasija vásárolt be a parancsnokságra, mert párszor letérdelt neki. Hol az igazság? Tudtam persze, hogy Lachlan jó a munkájában, de attól még Dolohov juttatta be közénk, nem önerőből lett auror, mint én vagy Rody. - Sosem fogom megérteni, honnan jött az önbizalma. A Roxfortban egy igazi lúzer volt. Habár meglepne, ha egy drogfüggő prostin kívül bárki összeállna vele.
Még belegondolni sem akartam, hogy Bertie Ollivandernek valószínűleg százszor több intimitás jutott, mint nekem. Nem mintha Elaine halála óta bármi ilyesmi eszembe jutott volna, már a gondolattól is bűnösnek éreztem magam, mintha félresöpörtem volna a feleségemmel kialakított gyönyörű házasságunkat. Ettől függetlenül zavart, hogy egy lecsúszott, nincstelen drogosnak, akit diákkorunkban kigáncsoltam poénból a folyosón, most különb magánélete lehetett, mint nekem.
Rutinos voltam, hamar túltettem magam a Zsebpiszok köz első sokkján. Nem értettem, hogyan létezhetett még mindig ez a hely régi nem épp dicső formájában. Miért nem jutott eszébe senkinek kicsit helyre rázni a varázsvilág leggusztustalanabb közterületét? Már ha egyáltalán közterületnek lehetett nevezni azt, ahol senkit sem érdekelt, ha valaki egy kést állított a hátad közepébe vagy gyakorolta rajtad a főbenjáró átkokat. És itt családok éltek... Hol van ilyenkor a szociális háló, bassza meg?
Nem szívesen mentem be abba a kocsmába. Nem a félelem miatt, bekötött szemmel padlóra küldtem volna bármelyik részeg köcsögöt. Egyszerűen csak szorongást váltott ki belőlem minden kocsma, a pulton sorakozó üvegek, az alkohol szaga, a gondolat, hogy mennyivel egyszerűbb lenne leküldeni egy felest a gyötrelmes hétköznapok enyhítésére. De nem lehettem gyenge, Lachlan előtt végképp nem tűnhettem egy gyáva disznónak, aki képtelen munkaidőben betenni a lábát egy kocsmába.
- Oké, kit akarsz kikérdezni? Félszeműt, Tetovált Arcút, Kopaszt, Trollnénit vagy Vérfarkascsávót?

- Honnan tudod, hogy Dolohov nem a kollégáin éli ki a gazdag, fehér, befolyásos férfilétből eredő frusztrációit? Nem vagy a kollégája, mert oda azért mégiscsak ciki lett volna beültetni, az asszony gondolom nem örült volna neki, ha minden nap látnia kell. De úgy hallottam, elég faszkalap főnöknek, szóval... - Aláírom, én tényleg Adán éltem ki minden frusztrációmat. Rajta kívül csak a gyerekeimmel volt napi szintű kapcsolatom, Brutuskán pedig mégsem kellett volna levezetnem minden indulatomat. Még akkor sem, ha néha egy átok volt az a gyerek, biztosan valami felsőbb hatalom büntetett vele minden rosszaságért, amit én tettem kisgyerekként.
- Ha az én lányaim egy ilyen pasassal állnának össze, akkor előbb a hapsi nyakát tekerném ki, aztán magamat is kinyírnám, amiért ennyire elbasztam a gyereknevelést - jelentettem ki. - Persze ők nem tennének ilyet, annál több eszük van.
Szerencsére még egyik lányom sem hozott haza fiút. Lyn sosem beszélt ilyesmiről, Celia pedig még kicsi is volt hozzá. Előre rettegtem a naptól, amikor bemutatják majd nekem a pasijukat, majd úgy kell tennem, mintha nem kapnék éppen agyvérzést. A fiaim miatt nem aggódtam ilyen téren, nem mintha bármi is indokolta volna, jelenleg Tristant jobban lekötötte a vizsgáira való készülés, mint a lányok hajkurászása. Ebben nem hasonlítottunk egymásra. Ha nem lett volna rikítő vörös a haja, azt gondoltam volna, hogy a postástól van és nem tőlem.
Lényegében hálás voltam, hogy ennyire bizarr arcok ültek mindenfelé a kocsmában. Eszembe sem jutott a piára gondolni, ha egy hüllőpikkelyesre tetovált arcú csávó pislogott rám meglehetősen dühösen, a másik sarokból pedig egy két és fél méter magas nő csavargatta a haját, felém kacsingatva. Mindkettőtől a hideg rázott, de túl kellett lépnem a viszolygáson.
- Nekem jó lesz Hüllőpofa - bólintottam.
Ledobtam magam a tetovált arcú pasi melletti bárszékre és megmutattam neki az aurorjelvényemet. Láttam, ahogy az ökle összeszorul a söröskorsó körül, de végül nem tett semmit.
- Egy Cora nevű nőt keresünk. Feltehetően fiatal lány, roxfortos korú vagy huszonéves. - Ennél többet nem tudtam mondani az eltűnt személyről, hála Cora demens nagymamájának.

- Ugye tudod, hogy ez nagyon bizarr viszony az exeddel? - Eddig azt gondoltam, jó kapcsolatot ápol Dolohovval, az is megfordult a fejemben, hogy még összejárnak néha. Elvégre Dolohov vásárolta be az aurorok közé, nem sokan adnak ilyen "ajándékot" valakinek, akit többet látni sem akarnak. Ada tehát vagy hazudott vagy tényleg ennyire furcsán zárult a viszonyuk. Lachlan nem tűnt olyan típusnak, aki minden ok nélkül hazudna, de lehet már annyira elege volt a Dolohovval kapcsolatos megjegyzéseimből és mások pletykálkodásából, hogy inkább ezt mondta. Érthető lett volna, tényleg elég sokat basztatták emiatt, én csak a cseresznye voltam a tortahab tetején a kis vicceimmel.
- Egyik normális apa sem akarná ezt. Na persze, normális apának a lánya nem is fog egy ilyen szakadt drogost összeszedni. - Nem tudtam, én milyen példát mutattam a lányaimnak. Próbáltam jó apa lenni, jó férfikép, de valószínűleg ez csak addig sikerült, amíg Elaine élt. Igyekeztem olyan férfi lenni, akire felnézhetnek a gyerekei, de hogyan sikerült volna, amikor gyűlöltem magam? Mégis próbálkoztam, minden egyes nap, az eredményét pedig csak hosszú évek múlva láthatom majd. Bíztam benne, hogy talán a gyerekeim még lehetnek egészséges felnőttek a családunk tragédiája után is.
A hányinger kerülgetett Trollnénitől, egy hosszúnak tűnő, borzalmas másodpercig közel álltam hozzá, hogy egy hátraarccal távozzak a kocsmából, majd én is odahányjak a fal mellé. Végül erőt vettem magamon és megkíséreltem úgy fordítani a fejem, hogy egy hajszálat se lássak abból a szörnyetegből.
- Ha hozzáérne a borostámhoz, akkor levágnám a fejemet. Komolyan, nem viccelek. Hogy a faszomba néz ki a mocsári lény ott a sarokban? Erről miért nem tanítanak LLG-n? - Igen, kiakadtam.
A féltrollhoz képest a hüllőarcú pasi szinte üdítő, kellemes látvány volt. Egészen addig, amíg meg nem szólalt, az s betűket következetesen sz-nek ejtve. Lassan és halkan beszélt, ijesztő volt, ahogy selypítve elmagyarázta, hogy nem tudja ki az a Cora, de néhány sarokkal arrébb érdeklődjünk inkább egy bárban. Tudtam melyik helyről beszél, régebben is megvolt a híre, az összes auror tudta, hogy a Zsebpiszok közben tartott razziák során ott érdemes kezdeni. Kábszer, prostik, illegális mágikus tárgyak, minden gazdát cserélt ott.

Ráhagytam a dolgot. Mindketten tudtuk, hogy mindenkit érdekel mi van és volt közte és Dolohov között. Nem volt érdekes, de az emberek szerették a botrányos párkapcsolatokat, legalábbis ami az ő értelmezésükben botrányos volt. Én egy mugli nőt vettem feleségül, annak idején az én házasságomról is eleget beszéltek a hátam mögött, mintha lett volna benne bármi szégyellnivaló. És ez még semmi volt ahhoz képest, amikor megtudták, hogy mindenki kedvenc Rody Lestrange-e egy férfivel él együtt. A különbség csak annyi volt, hogy abban az időben Rodyval magasról leszartuk mások véleményét és ezt meg is tehettük. Ada persze sosem volt abban a kivételezett helyzetben, mint mi Rodyval pályakezdőként. Minket minden nem kívánatos kapcsolatunk ellenére imádtak a kollégák, Lachlant viszont semmibe vették. Ha ő maga ölte volna meg Voldemortot, azzal sem tudott volna őszinte elismerést kicsikarni senkiből.
- Nem csak a gyerekeim. - Én is frászt kaptam és ezt nem is szégyelltem.
Figyelmesen végighallgattuk hüllőpofa tartalmassssz válassszát, majd intettem Adának, hogy kövessen kifelé. Kérdezősködhettünk volna még a kocsma többi bizarr vendégétől is, de elég egyértelműen kiderült, hogy itt ennél többet akkor sem mondanának nekünk, ha esetleg tudnának valamit. A klub, ahova elnavigált minket a tetovált pasas, nem éppen a Zsebpiszok köz legártatlanabb arcainak tulajdonát képezte, akinek esze volt, az nem beszélt az ott folyó ügyletekről auroroknak. Úgy sejtettem, nem is fogunk oda csak úgy könnyedén bejutni és abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán találnánk ott bárkit vagy bármit, ami segíthetne nekünk. Már ha egyáltalán Cora, az eltűnt unoka létezett egyáltalán. Még mindig kételkedtem az idős néni történetében, semmi sem bizonyította az emberrablást. Az köztudott tény volt, hogy a Zsebpiszok közben gyakran eltűntek fiatal nők és utána igencsak csúnya helyeken bukkantak fel akaratuk ellenére, nem volt ebben semmi új, így azt sem bizonyította egyelőre, hogy a mi bűntényünkhöz bármi köze volt. Pedig szívesebben foglalkoztam volna ilyen nyomozásokkal, mint demens vénasszonyokkal.
- Abban a klubban állandóan van valami balhé, annak idején jártunk ott párszor Lestrange-el, még egy drogkartelles nyomozás kapcsán, ha jól emlékszem. De erősen kétlem, hogy a néni unokájának köze lenne bármihez, ami itt folyik a Zsebpiszok közben.
Az utcára kilépve elindultam a házak között, az auroregyenruhánk láttán több helyen lecsapták a redőnyt a közelünkben vagy kitették az üzletükre a ZÁRVA feliratot. Errefelé gyűlöltek minket, csak az olyan dörzsölt rohadékok nem, mint Ollivander, aki már eleget segített az aurorok munkájában ahhoz, hogy ne vigyék be minden apróságért. Azt nem állítom, hogy egyszer sem rángattuk be Rodyval az évek alatt, hogy kicsit beszarassuk, ha már kezdett túl sok pénzt követelni tőlünk az információkért, de akkor sem kellett annyira félnie, mint a legtöbb illegális tevékenységet végző söpredéknek, aki errefelé dolgozott. Nekik mi olyanok voltunk, mint két egyenruhás mumus.

Túl jól ismertem mindent a Zsebpiszok közben, amit érdemes volt ismerni. Nem önszántamból és jókedvemből, de ha az ember aurornak áll, néha el kell merülnie a mocsokban. Szívesen mondanám, hogy a Bertie Ollivander-félék voltak errefelé a legnagyobb söpredék, de akkor hazudnék. Ő azok közé tartozott, akiknél viszonylag kicsi ingert éreztél csak rá, hogy lehányd, amikor találkozol vele. Piti drogdíler saját laborral és tűnyomokkal a karján, mi az egy stricihez, emberkereskedőhöz, gyilkoshoz képest? Semmi. Márpedig a Zsebpiszok közben ők is szép számmal megfordultak, a magányos bűnözőktől kezdve az egészen nagykutyákig, bár utóbbiak nem ezen a lepratelepen éltek, csak dolgozni jöttek ide. Az ember nem is gondolná, milyen jól megszedheti magát valaki prostituáltak futtatásából vagy éppen a nagyüzemi drogkereskedelemből. Rodyval rács mögé juttattunk már néhányat, sokan közülük a hétköznapokban olyan jól éltek, mint Malfoyék.
- Nagy esély van a belezésre, de megpróbálhatjuk. Azért ne remélj sokat. Egyrészt, szerintem Cora már otthon teázgat a nagyanyjával, másrészt pedig ezek nem olyan arcok, mint Ollivander, ezek nem fognak két galleonért vagy egy doboz pizzáért beszélni egyikünknek sem. De legalább felmérjük, hogy egyáltalán van-e értelme kutatni Cora után vagy az életben be sem tette a lábát ebbe a szartengerbe.
A klub néhány saroknyira volt az előző kocsmától, színes, világító tábla hirdette, hogy hol a bejárata a Baziliszkusz Bárnak. Nem volt annyira lelakott, mint a többi szórakozóhely a Zsebpiszokban, nem a híd alatt lakó alkoholistáknak tartották fenn, annál sokkal elitebb vendégköre volt. Már amennyire elitnek lehetett nevezni a pénzes, kurvázó vaárzslókat.
- Erre gondolt Hüllőpofa - mutattam az ajtóra. - Nálad van a fotó, ugye?
Belöktem a bár bejáratát, odabent idegesítő tamtam zene szólt, bár egyelőre halkan, mert a délutáni órákra való tekintettel egyelőre nem voltak vendégeik. Egy kopasz pasi a pulton pakolt mindenféle színes itallal teli üveget, egy meglehetősen alulöltözött nő egy kisebb színpadszerű emelvényen állt és gyanakvóan bámult minket, az egyik asztalnál pedig egy sötét hajú faszi éppen felszívott egy csík fehér port. Ő volt a klub tulajdonosa. Felpillantott ránk, de a tekintetéből hiányzott mindenféle félelem. Nem tartott tőlünk, tudta, hogy úgysem fogunk keménykedni vele. Végül felállt az asztaltól és röhögve megjegyezte, hogy "Mi van, Weasley, lecserélted Lestrange-t egy dögösebbre?". Mint azt már említettem, elég jól ismertek a Zsebpiszok közben.

Egyikünknek sem volt más dolga. De inkább az unalom, mint feleslegesen vásárra vinni a bőrünket a Zsebpiszok közben. Szerettem az adrenalint, az izgalmat, de ok nélkül nem szívesen kockáztattam az életemet, volt négy gyerekem, akiket fel kellett nevelnem. Máskülönben nem érdekelt volna az egész, ha nincsenek a gyerekek, felőlem akár itt helyben, ebben a másodpercben küldhettek volna rám egy Avada Kedavrát.
- Valószínűleg ennyi az egész. Mennyi esélyt látsz rá, hogy éppen mi fogunk ki egy ilyen ügyet? Én nem sokat.
Mikor ezt kimondtam, nem tudhattam mekkora hatalmasat tévedtem. Nem kaptunk túl gyakran értelmes munkát és jellemzően az is kicseszettül unalmas volt. Egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt, hogy éppen mi rohanjunk bele teljesen véletlenül egy komoly emberrablásba, hogy én majd olyan munkát végezhetek, mint régen, amikor még szerettem auror lenni, amikor egyáltalán megérte aurornak lenni.
Ez az elméletem akkor dőlt meg, mikor a két pasi látványosan tagadni kezdte, hogy látták már ezt a lányt, majd a pultos faszi el is sompolygott a képből. Ha nem ismerték volna Corát, akkor most rávágják, hogy némi plusz összegért vagy szívességért adnak nekünk néhány tippet, vagy esetleg csak elhajtanak minket a picsába, de erről szó sem volt. Ismerték őt és tudtam, hogy legfeljebb Veritaserummal szedhetnénk ki belőlük az igazságot.
- Egész biztos? - kérdeztem vissza. - A családja már hiányolja. Keresni fogják, aurorok is, sokan. Mindenkinek egyszerűbb lenne, ha gyorsan megtalálnánk és nem küldenének ide állandóan aurorokat.
Reménykedve vártam, de újból nemleges választ kaptunk. A klub tulajdonosa a kezembe nyomta a képet és közölte velem, hogy nem ismeri Corát, itt senki nem tudja ki ez a csaj és jobban tennénk, ha Adával eltakarodnánk innen, mielőtt valaki belepakol minket egy szemetes zsákba. Ezzel lezártnak nyilvánította a beszélgetést és visszaült az asztalához. Intettem Adának, hogy induljunk.
Az utcán nem álltam meg és csak pár házzal arrébb szólaltam meg először.
- Úgy néz ki, a néni tényleg nem tévedett. Ha ebben a patkánylyukban ismerik Corát, akkor hatalmas szarban van és magától nem fog hazamenni. Ide mindig is pénzes varázslók jártak kurvázni, nem az a hely, ahol két auror pattogása bárkit is meghat. Talán mégis meg kell keresnünk Ollivandert, hátha tud valamit, ahol prostik vannak, ott drog is. És végre hasznát vehetjük a te kapcsolataidnak is... Dolohov biztos elég sok olyan rohadékot ismer, akik ide járnak a minisztériumi bulik után. Még ismerek pár tagot, akik hasznosak lehetnek, úgyhogy a szőke herceged és Ollivander a tiéd. Bertie-vel gondolom megoldod egyedül is, ha nagyon keménykedik és több fizetséget akar a szokásosnál, mondd meg neki, hogy beviszed hivatalos kihallgatásra, attól mindig összeszarja magát. Már megcsináltuk vele Lestrange-el, komolyan fog venni. Dolohovnál pedig nem tudok neked segíteni, nekem semmi közöm hozzá. Nagylány vagy, megoldod egyedül - vágtam egy fintort.