A nyári időszak általában lassú szokott lenni és ez Angliában sincs másképp. Az emberek többsége nyaral, vagy a gyerekeikkel foglalkoznak, akik végre kikerültek a Roxfort falai közül. Én is ezt tenném legszívesebben, de a lányaim már sajnos elérték azt a kort, amikor a legkevésbé sincs szükségük arra, hogy az anyjuk állandóan a nyakukon lógjon, Olivernek is van bőven dolga, ezért igyekszem továbbra is a munkámra koncentrálni, hiszen az a cél, hogy ha később… később megint fedél nélkül találnánk magunkat, akkor legyen annyi megtakarított pénzünk ami segít majd elboldogulni. A cél tehát adott, de attól még hogy azt szeretném, hogy nagyobb legyen a forgalom, nem fog semmi egy varázsütésre megváltozni. Igyekszem elfojtani a folyton folyvást megjelenő ásítási hajlamot, de amikor az óra olyan fél kettő körülre jár, úgy döntök, hogy ez az állapot tarthatatlan és itt az ideje egy kis szünetnek. Nem ártana egy kiadós ebéd, na és persze, ami a legfontosabb kávé. Ehhez a tervhez viszont nekem biztos, hogy szükségem lesz társaságra: utálok egyedül enni, meg úgy alapvetően is utálok egyedül lenni, ma pedig különösen ez a helyzet, hiszen senki sem hajlandó bejönni a boltba bájitalokat vagy mérgeket venni.
Bezárom az amúgy is ürességtől pangó üzletet, majd megújult energiával indulok el Nick bájital boltja felé. Alapvetően megvan köztünk egy egészséges rivalizálás, de mivel mind a kettőnknek hasonló az érdeklődési köre, és még hasonló korban is vagyunk, ezért hamar megtaláltuk a közös hangot, és most már rendszeressé vált az, hogy együtt ebédelünk és kávézunk, amikor épp nincs semmilyen dolgunk az üzletekkel. Ma is ez a terv, egy gyors kitérő után, hogy felszerelkezzek az életadó kávékkal, már itt is állok a másik bolt előtt. Habozás nélkül nyitok be a remélhetőleg szintén üres üzletbe. - Szia. - Villantok Nick felé egyből egy széles, üdvözlő mosolyt, majd lerakom elé a kávéját, pont úgy, ahogy szereti. - Úgy döntöttem, megmerényellek. Nem tudom, hogy nálad is unalmas-e a nap annyira, mint nálam, de akár így van, akár nincs, szükségem van a társaságodra. - Mosolygok továbbra is, közben pedig gyengéden megsimítom a legközelebb lévő gyógynövény leveleit, mintegy kedveskedésből. - Elrabolnálak ebédelni. Persze csak akkor, ha éppen nem vagy elfoglalt, de ezt valahogy erősen kétlem, mindenki akinek van egy kis józan esze a tengerparton sütteti a hasát. - Kortyolok bele a saját - nem mellesleg jeges - kávémba.
Vendég
Szomb. Aug. 07, 2021 11:29 pm
Nastie & Nicol
Csak a szokásos
Nyár van, így nincs kimondottan forgalom, ami azt illeti szinte egyáltalán nincs. Mindezidáig egy boszorkány vagy varázsló sem lépte át a küszöbömet. Egyedül vagyok a boltba, a többiek szabadságon vannak, mert velem ellentétben ők nyaralnak. Az életünkben jelenleg túl sok olyan tényező van, amiért mi nem engedhetjük meg magunknak a nyaralást idén. Pedig én is jelenleg vízparton lennék, egy jó nagy adag nap védő bűbájjal, hogy ne égjen szénné hófehér, szeplős bőröm. Én ugyanis nem barnulok, hanem pirulok. Így a napom borzalmasan unalmas, főleg, hogy teljesen egyedül vagyok idebent is. Egész nap kitakarítottam, befejeztem a pakolást a felújítások után. Így már elégedetten nézhetek végre körbe: kész van. Remélem Mr. Folk büszke lenne rám, vagy büszke is rám, ha még itt tétovázik a szelleme. Bár nem szívesen találkoznék vele. Fogalmam sincs, hogy a nap további részébe mégis mi a patvart fogok kitalálni. Eszembe jut jó barátnőm Anastasia, aki szintén bájital boltot vezet, bár nem egészen olyan, amit én. Ő inkább mérgekkel foglalkozik. Van cseppnyi rivalizálás, de az is részemről inkább játékosság, mint komolyan vegyem. De jól megtaláltuk egymást, vannak közös témáink is, így gyakran összefutunk főleg munkaidőben. Mély levegőt veszek, a gyomrom megkordul, és automatikusan rá teszem pocakomra a kezemet. Hát ideje lenne enni... Mikor megfordulok, szinte abban a pillanatban meghallom az ismerős szélcsengő hangját. És az emlegetett szamár, ahogy mugliknál mondják meg is érkezett. Széles mosollyal üdvözlöm. - Komolyan nem vagy gondolat olvasó? - forgatom a szemeimet. - Pont az imént gondoltam rád, hogy kéne találkozni. Nálad is ilyen izgalmas a nap? - mutatok körbe. Reménykedve, hogy a változtatásaimat is észre fogja venni. - Teljesen jól döntöttél. Ilyenfajta merényleteket szeretem. - közben azért szemmel tartom mit művel a növénykémmel. - Vigyázz, harap. - rázom a fejem, persze ez nem az a fajta, azokat hátul tartom. - Hát mint, igen látod mindenki. Többiek is szabadságon vannak, csak én izzadok itt. - sóhajtok. Pár ez a pangás nem fog tartani sokáig, majd minden belesz pótolva pár hét múlva, mikor már lassan kezdődni fog az iskola. Én akkor szoktam innen elszökni, és a többiekre bízom. Nem bírom a zsivajt, és azt a sok kérdést, amit ilyenkor feltesznek. Hát mi vagyok én? - Persze, remek ötlet, menjünk. - mondanám, hogy farkaséhes vagyok, de valahogy ez a hasonlatot most nem igazán tartom helyén valónak. - Hoztál valamit, vagy üljünk be valahova ? - nálam ugyan van tegnapi maradék, amit behoztam magammal, de ha beülni kíván valahova, nekem az is rendben van. Így rá bízom ezt a döntést. Most itt is tudok akár enni, mert senki nincs az üzletben.
