A közös legilimenciás gyakorlásunk óta Caspar nem igazán áll szóba velem. Itthon rideggé vált a hangulat, egyre inkább hasonlít ahhoz, amit a Castillo kúriában tapasztaltam, bár... azért az még mindig meredekebb. Kevés időt töltök a lakásban, általában korán kelek és késő este érkezem, így megkímélem mindkettőnket a felesleges kommunikációtól, az auguránvadász projekt pedig egyébként is rengeteg időmet lefoglalja. Viszont most, hogy eltelt már két hét kezd egyre inkább zavarni ez az egész, mert én... én nem ezt akartam. Nem akartam elrontani azt, ami jó volt, hiányzik a közvetlenség, a közös étkezések, a sakkozások és beszélgetések. Remélem még nem késő tennem azért, hogy minden a régi legyen. Nem igazán tudom, hogyan kell bocsánatot kérni, de az édességeket sokan szeretik, így mi délután átsétáltam a Minisztériumtól nem messze lévő cukrászdába és mivel fogalmam se volt róla, hogy Caspar mit szeret vagy mit nem, nos... hát vettem sok mindent. Valami csak jó lesz, majd hoppanáltam és nemsokára már a lakásban is vagyok, fekete nadrágban, pólóban és bőrdzsekiben. Kibújok a cipőmből, majd a kabátból is, ez után pedig a konyhába sétálok a süteményes dobozzal, de érzékelem ám, hogy Caspar a nappaliban van, méghozzá a TV előtt, amit nos... én még mindig nem használtam. Hallhatja, hogy a konyhában pakolászok, előveszek két tányért, két villát és egy nagyobb tálcát, amire rákerül a doboz tartalma, szépen ízlésesen kipakolászva, majd mivel nincs ennyi kezem, így pálcámmal lebegtetem befelé a nappaliba, hogy a kanapén lévő asztalra kerüljenek. Két pohár víz is kerül melléjük, majd elteszem a pálcám és hát egyelőre ácsorgom még ott egy kicsit. - Hoztam sütit, remélem lesz olyan, amit szeret. - kezdek bele. Oké, ez így nagyon béna, de békejobbot nyújtok, remélem érzékeli, bár... sejtem mit vár. Hajamba túrok, zavartan pislogok rá. Miért ilyen rohadt nehéz kimondani? - Nézze, én... én sajnálom a múltkorit. Hülye voltam és tényleg nem volt jogom a magánéletében kutakodni, szóval... bocsánat! - vajon ad még egy esélyt vagy végleg leírt és alig várja, hogy véget érjen a nyár és visszamenjek az Akadémiára? Egyelőre még nem dobom le magam a kanapéra, a sütihez se nyúlok, csak nézek rá tök ártatlan képpel, remélve, hogy nem küld el a francba. De jobb ötletem tényleg nem volt, és én... én próbálkozom.
Érzem, hogy tökéletesen béna ötlet az, amit kitaláltam és elég gáz, amit csinálok, de... nem vagyok jó ebben, se a bocsánatkérésben. De képes vagyok rá, ezt pedig hamarosan Ő is láthatja, miután kipakolok vagy hat féle süteményt az asztalra, innivalókkal, tányérokkal, majd nem leülve mellé, állva, megtartva a tisztes távolságot tőle kérek bocsánatot. Azért nincs "fogadj örökbe" tekintetem, legalábbis nagyon remélem, de egyértelműen látszik rajtam, hogy szégyellem magam. Sok volt ez az időszak és rossz, hogy került, hogy levegőnek nézett, hogy... nem szólt hozzám. Nem akarom vele is elrontani, mert túlságosan is jó volt, amikor beszélgettünk, amikor megismerhettem. Megjegyzésére félrepillantok, le a föld felé, amikor pedig jelzi, hogy üljek le, akkor nézek csak vissza rá, majd hezitálás nélkül huppanok le a kanapéra mellé és pislogok felé. - Nem szerencsétlenkedtem, csak bocsánatot kértem. - mi volt ezen a szerencsétlenkedés? Azért puffogok ám a dolgon, de aztán akaratlanul is elmosolyodom magam is, majd megvakarom némileg a tarkómat. - Hát... Nem tudom, csak... gondoltam jó ötlet lehet. Nem volt az? - próbálkoztam, de lehet, hogy bénán, de mégse kérdezhettem meg Devontól vagy Holdentől, hogy ilyenkor mit csináljak, mert... hát hülyén vette volna ki magát a dolog. Mégis csak Caspar Morrisonról beszélünk, ez az egész meg valahol furcsa, mégis nekem adta magát. - Szerintem még egy filmet se néztem végig soha, de... persze, miért ne? - biztos jó lesz. Vagy ha nem is kibírok pár órát, mert a lényeg, hogy végre nem egyedül leszek, hanem a társaságában. Ezt akarom, mostanra már biztosan tudom. - Ön választ, én úgyse értek hozzá és bármi jó. - kedvezek neki. Na de hogy Ő is sajnálja? Erre nem számítottam, erre nincs szükség, így meglepetten pillantok felé. - Megérdemeltem! Én nem haragszom. - rázom meg a fejem, mert bár akkor dühös voltam, még aznap átgondoltam és rájöttem arra, hogy én basztam el. És hogy a fejemmel mi volt? - Másnap még fájt, de segített a bájital. Jahm igen, köszönöm, így utólag is! - végül előre hajolok, majd a sütikre nézek. - Na, melyikből kér? Mindből? - vigyorgok rá, igen, határozottan felengedtem, érzem, hogy a feszültség is kezd kimenni a testemből. Szedek is neki, amit kér, majd átnyújtom, ez után választok én a maradékból. Nekem az összes jó amúgy... szeretem az édességeket és direkt nem vettem olyat, amit én nem tudnék megenni. Szeretek biztosra menni. - Akkor, film? - mert akkor csendben maradok ám, amíg filmezünk, kibírom, hogy csak utána beszéljek. Remélem. Ha mégse, akkor biztos lehet benne, hogy a film közben közbe fogok kérdezni és igen csak meglepetten, meredt szemekkel figyelem majd a képernyőt. A tányért is visszacsúsztatom az asztalra, ha kiürül, megiszom a vizem, majd lazán visszadőlök a kanapéra, nem is figyelve arra, hogy akaratlanul közelebb kerülök, vállam pedig némileg Caspar vállához ér. Engem nem zavar.
Szerintem nem csinálom azért olyan vészesen ezt az egészet, de kezdem kellemetlenül érezni magam, amikor felteszi a nagy kérdést. - Hát... mostanában egyre gyakrabban. - Briggs parancsnoktól is kellett már nem egyszer, de legalább képes vagyok rá, szóval ez is valami. - És nem úgy kértem! Tök normálisan kértem. Mégis hogy kellett volna? - pfú... hát oké, kicsit zavarban érzem magam, vigyorgok is hozzá, majd megcsóválom a fejemet, majd felemelem kezeimet is. - Tudja mit? Inkább hagyjuk! - inkább ne folytassuk ezt a témát, inkább beszéljünk valami tök másról, mint az én bocsánatkéréseimről. Ahogy felnevet... nem is tudja, hogy mennyire jó érzés most ezt hallani és látni az elmúlt két hét után. Én is érzem, hogy sokkal könnyebb a lelkem. Utáltam, hogy gyűlölt, hogy ennyire haragudott rám, került, nem szólt hozzám. Nem akarom azt ismét, egyáltalán nem. - Nem bánom... - a kedvéért megnézek egy filmet, remélem érzi az igyekezetemet. Mondjuk az X-box is mugli holmi és tetszett, szóval talán a televízióval is hasonlóan leszek majd. - Mégis időnként a TV-t nézi... - pislogok rá, tehát akkor mégis csak valamennyire filmes. Jobban, mint én, ez viszont tuti biztos. A múltkoriról én se akarok túl sokat beszélni, bár az a bizonyos jelenet a zuhany alatt még mindig furcsa. Többször eszembe jutott. Kedves volt velem, most már tisztán emlékszem, de sajnos még mindig nem az egész estére. Mivel elfogadja a süteményeket, így amiket választ, azokat teszem neki egy tányérra, majd a maradékot megeszem én és engem egy pillanatra se feszélyez ez után, hogy közelebb kerülök hozzá. Nem szólok amúgy bele a filmválasztásba, amikor viszont elkezdődik érezhetően érdeklődve figyelem, bár kicsit furcsa a számomra és gyorsak az események. Még soha nem néztem ilyesmit, így nem meglepő. Ez valami kémes vígjáték, így időnként kérdezek Caspartól a muglis dolgokkal kapcsolatban, mert nagyon sok mindent nem ismerek, ahogy az elektronikai kütyüket sem. Pfú, túl sok ez a mennyiségű információ, kicsit meg is dörzsölöm a tarkómat, a fejem is cseppet belefájdul, de... - Jó volt, csak... fárasztó ez a filmezés. - kicsit hátradőlök, le is hunyom szemeimet néhány másodpercre, ajkam résnyire kinyílik, sóhajtok, de aztán jobb lesz. - Pedig azt terveztem, hogy elhívom futni, de így késő délután gondolom már nem sok kedve van. - egy kis mozgás határozottan jól esne, még az édességet is ledolgozhatnánk. Persze, ha nem, akkor nem, nem erőszak. - A parton ilyenkor már nincsenek sokan és amúgy is jó idő van. Meg van egy jó bár, ihatnánk egy sört. Mit gondol? - már a parton, némi kocogás után. Vagy az nélkül? Oké, nekem bárhogy jó, de érezhetően kezdeményezem a közös programot, ami nem csak itthoni ücsörgésből áll. Úgy érzem jó lenne kimozdulni, barátkozni vagy valami olyasmi... Még egy filmet is végignéztem a kedvéért!
Zavarba jövök, nem tehetek róla. Lehet nem kéne, én se értem saját magam, de mégis megtörténik, Caspar pedig tovább cukkol, a fenébe is. - Jól van már! - morgolódok kicsit, de aztán aprókat pislogok a következőkre, hogy ezt nem cserélné el semmire. Mert ez... nem is tudom, hogy hangzik, de a zavarom nem csökken tőle, talán inkább nő, miközben szemeibe nézek, kicsit hosszabban is, majd én leszek az, aki félrenéz és azért megörülök, amikor végre elengedi a témát. A filmnézés jobb lesz, hajlandó vagyok rá, semmi ellenkezést se hallhat, bár sejtem előre, hogy fárasztó lesz, csak arra nem számítok, hogy milyen szinten fogja elzsibbasztani az agyam és lefárasztani a szemeimet. Aki számára ez újdonság, ott nagyon erősen érződik a hatása. - És azért zavar, hogy mindent nem értettem. Ezek a mugli tárgyak nagyon furcsák... - pislogok Caspar felé, mert bár voltak dolgok, amikre rákérdeztem, mint a mobiltelefon, a rajta lévő dolgok, az ottani rendőrség működése, az autózás, stb, azért egy idő után cikinek éreztem és inkább hallgattam és figyeltem, próbáltam magamtól összerakni a képet. Viszont még egy filmet most biztos, hogy nem vállalnék be, ellenben némi mozgás úgy érzem, hogy jól esne, de nem egyedül. Örülnék, ha a férfi is velem tartana. - Rendben! És biztos lenne más, ami magának fárasztó és nekem nem. - jegyzem meg, próbálva visszaszúrni és bele se gondolok abba, hogy szavaim akár félreérthetően is csenghetnek. Hát én nem annak szánom ugyebár. - Hogyne lennék? Még csak az hiányzik, hogy aggódjon értem egy filmnézés miatt. - vigyorgok vissza, majd felkelek, elpakolni pedig szerintem ráérünk később. A tervem tehát előállt, futás és némi iszogatás a parton. - Sört mondtam, nem whiskyt. Nem kívánom a rövidet amúgy se. Bőven sok volt a múltkor. - a múltkor, amikor... Oké, erről megint nem akarok beszélni, de tesz róla, hogy még inkább az eszembe jusson az a bizonyos jelenet. Össze vagyok kissé zavarodva. - Valószínűleg ha részegen a tengerbe dobna, meg is fulladnék. Annyira nem kívánom azt a halált, szóval... nem részegedek le. Amúgy is csak egyetlen egyszer történt, de látom jól megjegyezte! Nem adok rá lehetőséget, hogy ismét úgy lásson. - emelem fel mutatóujjam, mert tényleg nem szoktam inni, nem hazudtam akkor se. A lelkiállapotom viszont javult, bár ér elég stressz az auguránvadász projekt miatt, főleg, hogy apám elől titokban kell tartanom mindent, de erre most nem akarok gondolni. - Gyorsan átöltözök, aztán mehetünk. - gondolom Ő is hasonlóan tesz. Viszont most nem csukom be a szobám ajtaját, feleslegesnek érzem. Pillanatok alatt kibújok a pólómból és a nadrágomból, majd felhúzok egy egyszerű, fekete, kicsit térd fölé érő nadrágot és egy szintén fekete pólót. Teszek el némi pénzt és a pálcám, másra pedig nincs szükségem. - Részemről mehetünk... - lépek ki a folyosóra és ha Caspar is átöltözött, akkor nem megyek vissza a nappaliba, ellenben ha már készen áll vagy lent várna, akkor ott találkozunk, jobbom pedig felé nyújtom. - Akkor bízik bennem? Mehetünk oda, ahova én gondolom? - persze ez a bizalom kérdés érzem, ahogy kimondom, hogy erős, főleg a múltkor történtek után, de... talán kapok még egy esélyt. Mivel nem tudom konkrétan elmagyarázni neki, hogy hova hoppanáljunk és nem is biztos, hogy volt már ott, ezért én hoppanálnék és vinném magammal, tehát ha elfogadja a kezem, akkor fog ez megtörténni. A helyszín, ami fogad minket ez után az egy halványan kivilágított tengerpart. A hűvös esti szél belekap a hajunkba, a távolba pedig látható lesz néhány étterem és bár. Az a cél, de addig még van jó néhány kilométer. - Szeretem ezt a helyet. - jegyzem meg, miközben eleresztem, majd megmozgatom magam, bemelegítek. Nyújtom kicsit az izmaimat, majd ha úgy érzékelem, hogy Caspar is indulásra kész, akkor irány a bár, tehát fussunk. Törekszem a hasonló tempóra.
Nem értem, hogy képes ilyen könnyedén és ilyen sokszor zavarba hozni, de most se tudom hosszan állni tekintetét, jobbnak látom félrenézni, de legalább a torokköszörülés elmarad. A vigyort viszont látom, így csak mosolygok én is. - Hát, tényleg nem, és egy idő után nem akartam folyamatosan kérdezgetni, mert akkor Ön se élvezte volna a filmet. - ismerem be, szóval csak néha kapott tőlem egy kérdést, aztán annyiban hagytam és próbáltam magamtól rájönni a dolgokra, több-kevesebb sikerrel. De azért nem volt vészes. Mint hallom, máskor is lenne ilyen terve, már hogy filmezzünk, én pedig egyelőre nem igazán tudom, hogy álljak ehhez, de végülis… nem volt rossz. - Jó… legyen. - bólintok rá, hátha az valóban másabb lesz. Viccesnek biztos vicces, tényleg érdekelne, hogyan látják a mágiát a muglik. Na de a mai nap további programját is megbeszéljük, mert ez a két hét mindkettőnk számára hosszú volt és hiába van már szinte este, nem kell tízkor ágyba bújunk és egyébként is hétvége jön. Amikor engem ismétel viszont csak megcsóválom a fejem, és azt azért határozottan jó tudni, hogy nem hagyna megfulladn. - Hogy zavarba jöjjek? Csak tudnám miért élvezi ennyire. Én azért kevésbé, csak úgy mondom. - morgok kicsit, de érezhetően most nem veszem magamra, nem érint igazán negatívan, valahol talán mulattató is, kellemes. Olyan fura érzés. Ismét némileg zavarba jövök, de most próbálom leplezni. Mi a franc van velem? Miért éri el ezt nálam ilyen gyakran? - Igen, tudom… Zavar is, hogy nem emlékszem, bár megmutathatná az egész estét, Ön emlékszik. - legilimenciával ugyebár, ahogy a múltkor is megnézte az én fejemben, hiába nem azt kereste. Nem kell ehhez az Ő elméje, az enyémben is benne van. De az a zuhany… Úgy rákérdeznék, hogy miért volt akkor olyan kedves velem, mert az volt, határozottan, hiába a hideg víz, de nem, erre a kérdésre még nem állok készen, így inkább az mellett döntök, hogy készülődjünk, aztán induljunk. Az átöltözés hamar megvan, pasiból vagyunk mindketten, így a folyosón találkozunk, de én nem húzom be magam után az ajtót. Rend van a szobámban, talán némileg katonás is, semmi sincs elől továbbra se, a holmik pedig a szekrényekben, fiókokban, az elvarázsolt ablaküveget pedig úgy sejtem, hogy Caspar kiszúrta már. A bizalom kérdése viszont érzem erős, mégis kivárok, érdekel a döntése, de aztán amikor kezemre fog finoman biccentek, majd már érezheti is a húzó érzést a köldökénél, mi pedig nemsokára a tengerparton találjuk magunkat. - Igen, szerintem is! - bólogatok, majd bemelegítünk és ez után kezdünk neki eleinte a kocogásra, majd némi idő után azért gyorsítok, de nem vészesen, csak egy kellemes tempót felvéve. - Egyébként még soha nem futottam mással… - ismerem be, bár franc tudja, hogy miért. Az ötletet se értem, hogy honnan jött, de szeretek vele lenni. A futás közben azért a légzésemre koncentrálok elsődlegesen, na meg a kellemes sós levegőre, de azért néha egy-két egyszerűbb mondatot intézek Caspar felé. Átlagosakat, a helyről, a tengerről… az úszásról, hogy itt békésen lehet megmártózni is edzés után, én gyakran szoktam. Nagyjából háromnegyed óra telik el, mire megérkezünk a kiépített részhez, így lassítok, majd megállok és kicsit megtámaszkodom térdeimen, majd lenyújtok. - Én állom a sört, és… - itt megakadok egy pillanatra, miközben az egyik bár felé tartok. Ki van építve, a partnál le lehet ülni kényelmesen. - Ihatnánk egy pertut is. Tudom, nem nekem kellene ezt kezdeményezni, mert Ön az idősebb és a tanárom is, de ha már együtt élünk… - vonok vállat, mintha nem lenne nagy dolog. - Persze csak Akadémián kívül lépne érvénybe. - tehát csak akkor tegezném, ha nem vagyunk az intézményben. Már ha benne van. Azt mondjuk röviddel szokták, de a sör is megteszi, így ha megérkezünk a kipárnázott székekhez és a barátságos asztalokhoz, akkor kiválasztok magamnak egy világos sört, majd ha Caspar is eldönti, hogy mit kér, leadjuk a rendelést, fél perc múlva pedig már meg is kapjuk, amit kértünk. Nincsenek sokan, de azért nem csak ketten vagyunk vendégek. A sörösüvegemet felemelem, majd Caspar felé tartom, kérdőn pillantva rá, hogy halljam, miként döntött. Lehet mára túl sok leszek neki, de egyre nehezebb magáznom Őt, főleg az ilyen jellegű szituációkban és legalább nem csak kicsúszik a tegezés, hanem megadom a módját.
Én érztem már kellemetlennek, hogy mennyi folyamatosan teszek fel kérdéseket a film közben, így mindketten lemaradunk jelenetekről, beszélgetés részletekről, de meglep az, amit mond, így mosolyogva bólintok. Hát jó... - Rendben. Ha tényleg nem bánja... - de jó, felfogtam, hogy nem. A következő megjegyzésére viszont halkan felnevetek. - De, észrevettem! Lehetetlen lett volna nem észrevenni. - vigyorgok még kicsit én is, de a következő filmtől azért van bennem némi félsz. Ez is rendesen lefárasztott, de persze, benne vagyok, nem mondok nemet. Arra pedig, hogy bízzak benne végül biccentek. - Bízom. - őszintén. Szemeibe is nézek, ahogy kimondom ezt az egy szót, majd rátérünk az én zavarba hozásomra, ami bosszantó sűrűségűvé kezd válni. Én tényleg nem értem, hogy csinálja, de látom ám, hogy élvezi, nem úgy, mint én. - Mit érnék vele? Ugyanúgy szívná tovább a vérem. - túrok bele hajamba, amolyan "feladom" tekintettel. - Hmm, vegyem kihívásnak? Mert akkor benne vagyok! - kacsintok játékosan, legyen akkor így, meglátjuk, hogy sikerül-e majd zavarba hoznom. Persze én nem gondolok a számára egyértelmű dolgokra, eszembe se jutnak, ahogy sajnos az a bizonyos este se igazán, amit nála töltöttem. Biztosra veszem, hogy baromira hülyén viselkedtem és ezzel azért nem lenne rossz tisztában lenni, de a válasza kétségeket ébreszt bennem és túl sok további kérdést. - Ezt hogy érti? Mégis csak velem történt, jogom van tudni. Ennyire... gáz voltam? - vagy miért tagadja most meg tőlem? Én ragaszkodnék hozzá, de ha nem segít, akkor nehezen fog menni, bár persze máshogy is megoldhatnám, mégse biztos, hogy más módszerhez folyamodnék. Mivel nem mond nemet a közös futásra és sörözésre, ezért átöltözünk, majd nemsokára már a tengerparton vagyunk, ahol némi bemelegítés után megkezdődik a közös futásunk. - Igen, Devonnal barátok vagyunk, de valahogy nem alakult soha úgy, hogy együtt menjünk el futni, csak ezért. - vonok vállat, mert tényleg nincs más oka. Akár csak Caspar, úgy én is élvezem ezt a programot és a hely adta békességet, minimálisan beszélek csak, majd odaérve a bárhoz lenyújtok, de leizzadt testemmel nem foglalkozom. A sötét pólón amúgy se látszik, csak alkarjaimon és némileg pirosabb arcomon, na meg a homlokomra tapadó hajam is eléggé árulkodó, de ez errefelé gyakori, nem fognak kinézni minket ezért. Inkább megnézni a csinos pincér lányok, akiket viszont én most lazán figyelmen kívül hagyok, nem érdekelnek. Viszont szerintem elérkezett az ideje annak, hogy tegeződjünk, már részemről és bár némileg visszafogottan kezdek bele az utalásba, meglep, hogy Ő már korábban számított erre. - Ön az idősebb, szóval nem nekem kellett volna felvetnem. - szalad feljebb a szemöldököm, de aztán mosolygok azon, hogy benne van. Akkor megbeszéltük! - Jól van, jól van, nem kell mindig emlékeztetnie rá, tudom. - legyintek, hogy hagyjuk már azt a ciki alkalmat, inkább dobjuk le magunkat, majd rendeljünk. A sörök is megérkeznek nemsokára, jó hidegen, az üvegek is szinte izzadnak, de pont így tökéletesek. Koccintunk, majd eközben Caspar szemeibe nézek. - Akkor szia! - legyen akkor ez a pertunk. Iszom is rá, majd vigyorgok ismét. - Hát már többször majdnem megtörtént, ha őszinte akarok lenni. Bár a tanárom vagy, de... amióta hozzád költöztem más lett a kapcsolatunk. Jó tudom, az elmúlt két hetet ne nézzük, azt én basztam el, de amúgy tényleg örülnék, ha jobban megismerhetnélek. - azt nem mondom ki, hogy örülnék, ha barátok lennénk, pedig ez van igazából bennem. Tényleg jó lenne, de tudom, hogy az majd egy következő lépcsőfok lesz. - Pedig elég fiatalos vagy. Most se mondaná meg senki, aki felénk néz, hogy a tanárom vagy és nem a barátom. - vonok vállat lazán, mert hát franc gondolná, hogy elmúlt harminc is ugye. - Szóval a barna sört szereted. Kedves röviditalod? Kedvenc ételed? Milyen stílusú zenéket csípsz? - ismerkedjünk akkor. Iszom egy nagyobb kortyot, majd hátradőlök kényelmesen és várok. Számíthat ám még kérdésekre, mert bár pár dolgot már megtudtam róla, közel sem eleget.
Nem igazán értem, hogy képes Caspar ennyiszer zavarba hozni, mert alapvetően magabiztos embernek tartom magam, aki aztán nem jön könnyedén zavarban, de vele mégis más. De hogy fordítva ez működne-e? Nos, jelenleg fogalmam sincs, de kihívás elfogadva! Mindig szerettem a versenyeket! - Rendben van! - akkor legyen így. Egy kacsintást is kap hozzá, érezze csak, hogy rajta leszek ám az ügyön. Még nem tudom, hogy hogyan, de majd átgondolom vagy a szituáció adja... elválik. Arról viszont, ami történt szeretnék tudni. Jogom van hozzá, elvégre én voltam az egyik résztvevő azon az estén és nem értem, hogy miért titkolja ennyire. Amikor viszont belekezd a magyarázatba rendesen összezavar és nos... kismillió dolog az eszembe jut szavai nyomán. - De miért érezném kellemetlenü magam? Mi a fenét műveltem? - bökje már ki az istenért! - Mit nem bánt meg és mitől lennék zavarban? Mi... mi történt, khm, köztünk? - oké, ezt kimondani is meredek, talán el is pirulok némileg, mert gondolataim akaratlanul is túl sok minden körül forognak, de ezt a fogalmazást nehéz máshogy érteni. Ennyire berúgtam volna? De gondoskodásról beszél, nem másról, baromira értetlenül állok az egész helyzet előtt. - Bökje már ki! - majd utána jegeljük, de legalább mondja el mi a franc zajlott azon az estén kettőnk között. Már a zuhany alatt is furcsa volt minden. Nem vagyok meleg, tudtom szerint nincs bennem ilyen hajlam, szóval biztosan én gondolom túl, egészen más lesz a dolog mögött, szóval kivárok jobb híján és remélem, hogy nem hagyja ennyiben. A futás most jobban kell, mint azt eredetileg gondoltam volna. Segít levezetni a bizonytalan feszültséget bennem, majd utána megpihenhetünk az egyik bárnál egy-egy sör társaságában. De ha már sör és közös program, akkor a tegeződést is szóba hozom, mert úgy érzem, hogy egyre furcsább magáznom Caspart. Nem akarom tovább fenntartani ezt a távolságot, feleslegesnek érzem. Mondjuk neki illett volna felvetnie, főleg, hogy mondja, várta már mikor hozom szóba, de ezen most elegánsan átlépek, inkább megvárom az italokat, majd a koccintás után már tegezve köszöntöm. - Ki gondolta volna? - vigyorgok rá, mert korábban biztosan nem így érzett, hogy majd pont engem akar megismerni. De örülök változott a véleménye, akár csak az enyém vele kapcsolatban. - Hmm, csak tessék. - veheti bóknak, végülis... Na de ismerkedjünk! Még sok mindent nem tudok róla, így ideje megosztania velem többféle információt is ám, tehát igyekszem mindenfélébe belekérdezni, aztán majd adja magát a beszélgetés úgyis. - Amikor... Ő meghalt, igaz? - tudom-tudom, ezt a témát kerüljem, de most kibukik, mindenesetre utána Ő próbál meg jellemezni engem, de egész jó, egész jó én mondom, így biccentek. - Igen, el. Leginkább a kötelező rendezvényeken szoktam inni egy-két pohárral és ritkán sörözök, mint most. A futás után egy üveggel nem esik rosszul, de nem terveztem többet inni, inkább meggyőznélek, hogy gyere be velem a vízbe. Nem olyan hideg, hogy megfagyjunk, bár te tűzmágus vagy, szóval előnyt élvezed, de pont kellemes, hogy felfrissüljünk. - aztán otthon majd lemossuk magunkról a sós vizet. Persze nem öltöztünk úgy, de ha arrébb megyünk senkit se zavarunk majd egy boxerben és a cuccainkhoz se nyúlnak majd. Attól pedig nem tartok, hogy egy csápa a seggembe harapna, túlságosan be nem mennék, ahhoz már valóban későre jár. - Hmm, tényleg gondoskodó vagy, hogy főznél nekem, de inkább holnap, ma már úgyis későre jár. Legyen ebéd. - és hogy mi a kedvencem? Ezen azért egy picit elgondolkodok... - Igazság szerint a múltkor ráéreztél. Szeretem a különböző sült húsokat, krumplis körettel elsődlegesen és valami salátával hozzá. A hús ne legyen száraz, ennyi a lényeg. - egyszerű megjegyezni, igazából elég alap kaja, és ha már válogathatok, tényleg holnapra rendelem meg. Remélem nem tűnök túl pofátlannak. - Én is úgy vagyok vele, mint te. Akkor majd a következő közös edzésre betehetnénk valami zenét is, talán jobban menne, megadná az ütemet és te kerülnél többször a földre. - vigyorgok rá, határozottan kezd jobb kedvem lenni és kezdek én is felengedni. - Szóval, Caspie... - pofátlan vigyor, emlékszem ám erre a történetre! - Mivel foglalod le magad a nyáron? Én elég sok időt töltök most a Minisztériumban, amikor hazaérek akkor pedig általában otthon vagy. Ne mond, hogy egész nap csak olvasol. Biztos vannak még hobbijaid vagy elmászkálsz valamerre. Mivel töltöd az idődet, amikor nincs tanítás? - megint meghúzom az üveget, de teljes türelemmel várok a feleletére. Még több mindent tudni akarok róla.
Nem szeretek kétségek között lenni és nem emlékezni olyan dolgokra, amik velem történtek. Nem is értem, hogy Caspar miért nem képes elmondani nekem, sejthetné, hogy ilyenkor túl fogom gondolni ezt az egészet és az sohase jó. - Mégis úgy adja elő, mintha történt volna... Akkor...? - hát tényleg rohadtul furcsa lett volna, ha kettőnk között nos... lett volna valami. - Maga mondja úgy dolgokat, hogy félreértsem, nem feltételeztem ilyesmit. - de ne húzza az időt, szeretném, ha világosan elmondana végre mindent, de amikor arra tér ki, hogy inkább megmutatja végül bólintok, mert talán tényleg az lesz az egyszerűbb. - Persze, csak legyünk túl rajta. - egyetértek vele, hogy így a legjobb, legalább tisztán látom a történteket, bár azért annak kevésbé örülök, hogy megint a fejemben lesz, de... próbálok lazítani, kitárni az elmém neki, nem meggátolni a behatolásban, így nemsokára a szemei elhalványulnak és helyette annak az estének a képei kerülnek elém. A zuhanyzós jelenetet most tisztán láthatom, ahogy azt is, hogy az ágyba tesz, majd beszélgetünk, én pedig túl sokat mondok. Jó az illata? Mi... ezt mi a francért mondtam ki? A gondoskodást is mindjárt megértem, mert ahogy átölel... majd hajamba túr, nem is egyszer, én pedig hagyom, mintha jól is esne. Az emlékben ezt látom, szinte érzem, én pedig egyre inkább zavarban leszek, mert ezt... ezt most hirtelen nehéz feldolgozni. De aztán kibököm, hogy félek hazamenni, egyértelmű lesz, hogy apámtól tartok, azt is megtudta, hogy nincsenek barátaim, nyitott könyv voltam a számára. Az öves jelenet is erős, azt se értem, hogy ebben miért segített, így amikor a jelenetek véget érnek láthatóan zavarban leszek, hajamba túrok, félre is pillantok, mert basszus! Most mégis mi a fenét kelljen mondanom? - Ez elég fura volt. - ismerem be, mert túl sok kérdést vet fel bennem. Casparral pillantok, de nem, nem állok készen erről beszélgetni, mégis egy dolog érdekelne. - Apám miatt akarta, hogy ideköltözzek, ugye? - mert másnap reggel zajlott le az a bizonyos beszélgetés kettőnk között, összeraktam ám a képet. Tényleg törődött velem, de nem értem miért, mégis ahogy velem bánt akkor, az jóleső volt. Valami új, amit soha nem tapasztalhattam meg, mégis furcsa pont tőle. Vagy nem kellene annak lennie? Össze vagyok zavarodva, nagyon!
A futás tényleg jó elterelés lesz minden gondolatra, így arról az estéről nem kérdezgetem most, majd talán egyszer, ha mindketten készenállunk rá. De talán így még kevésbé furcsa a tegeződés, mert ha már az övemet kioldotta, nos... Nem, ezt az emléket el kell hessegetnem. Én nem merném megcsinálni ezt vele, Ő mégis olyan lazán tette. Valószínűleg nem én vagyok az első ember, akit ittasan összeszedett valahol, elvégre jóval idősebb nálam. - Én se. - ismerem be, de most már eljutottunk oda, hogy igenis jobban meg szeretném ismerni Őt. Azt a bizonyos nőt viszont csak röviden említem, érzékelem a téma terelését és engedek is neki. Nem akarok most feszkót, nincs rá szükségünk az elmúlt hetek után. - Igen, vannak bizonyos kötelezettségeim, de én én se élvezem már őket igazán. - ismerem be. Most minek tagadjam? De erről pedig én nem akarok beszélni, tehát terelek, mondjuk az úszásra, amiben benne van, remek! - Akkor megbeszéltük! - mosolyodom el, majd iszom még egy nagyobb kortyot az italomból. A főzéssel kapcsolatban viszont én áttenném a vacsorát holnap ebédre, jobban járnánk úgy érzem, és Casparnak sincs ez ellenére. A megjegyzésére viszont felszalad a szemöldököm. - Nem tudok főzni és hidd el, jobb, ha nem kerülök be a konyhába. Mindig a házimanók főztjeit ettem, ezen nem kellene meglepődnöd. - szóval rendelek, mert az a jelenleg legjobb megoldás a számomra. A felajánlása viszont őszintén meglep. Főzne rám? Komolyan? Jó, néha megtette, de a rendszeresség az furcsa. - Komolyan? Igen, jól érzed, hogy nem mindig jut eszembe, de... nem gond? Szóval ez tök kedves tőled, nem igazán tudom, mit mondjak. De persze nem utasítanám vissza, szóval, oké. Majd... majd meghálálom valahogy. - ötletem sincs hogy, de majd kitalálom. De hogy frissen még el is juttatja majd nekem az ebédet, hát ez tényleg rohadt jól hangzik, bár Devon tuti lesni fog. Lehet neki inkább meg se mondom, ahogy másnak sem. Nem nagyon tudnám kimagyarázni azt, amit én se értek igazán. - Le akarsz nyűgözni? Miért? - mosolyodom el, de kíváncsian csillannak meg szemeim. Különös ez a férfi, egyszerűen képtelen vagyok kiismerni. - Idővel le foglak, hidd el! De tény, még egyelőre nehéz falat vagy. - a becenév is elhangzik, aminél számítok, hogy nem nyeri el a tetszését, de csak szivatni akartam vele, mégis a vigyorom eltűnik, amikor meghallom a magyarázatot, hogy miért nem szereti. - Bocs, nem tudtam. Egy bunkó vagyok! - sóhajtok fel, majd beletúrok hajamba. Oké, ezt tényleg elbasztam. De nem akarom, hogy a jókedv rovására menjen, végre tök jól kijövünk egymással. - Nem értem, hogy miért nem szerettek meg, tök jó fej vagy, szerethető. Sokkal inkább, mint én, aki egy tapló, ugye... - hát tapasztalhatja. De meséljen még magáról, érdekel, komolyan. - Ez így elég szarul hangzik, de akkor majd idén nyáron másként lesz! Majd tervezek én neked programokat, ne unatkozz. Úgy, mint hogy főzöl rám is, tudod. - pofátlan vigyor, de csak szórakozom, talán rossz néven se fogja venni. Igen, ezt most elterveztem, hogy végre teszek valakivel valami jót is, vagy legalábbis megpróbálok. Többször eljárunk majd futni meg ilyenek. Rám is rám férne egy barát és talán Casparral működhet. Szeretném, ha menne, hálás vagyok neki a segítségéért és hogy elvisel. - Na, úszunk? - nekem már csak pár korty maradt, azt lehúzom gyorsan, ha pedig nincs ellenvetés, akkor félresöpörném ezeket a témákat és inkább váltanék a szórakozásra. Ha Caspar is jön, akkor elkezdek visszafelé futni, de csak úgy tíz percet, amíg a part egy olyan részéhez érünk, ahol nincs senki. - Szerintem itt jó lesz, arra a sziklára tudunk pakolni is. Csak nem nyúlják le a cuccainkat, bár a pálcámat nem szívesen hagyom itt. - ismerem be, de jól van, nem lesz gond. szóval ledobom magamról a pólót, kibújok a cipőmből is, majd hamarosan már csak egy fekete boxerben állok. Nem az a laza fajta, hanem az a tapadósabb, ami nos, kihangsúlyozza azért az alakomat. De nincs olyan erős fény errefelé, a lámpák távol vannak, és amúgy se vagyok szégyenlős. Eddig nem voltam, bár eszembe jut az a bizonyos este, mégis igyekszem kiverni a fejemből és inkább előre megyek. - Oké, ez kicsit hideg! - ahogy beérek bokáig már megjegyzem, de azért nem állok le, bár tuti összemegy, amint derékig ér majd a víz, mégis hamarosan elmerülök benne, hogy kicsit arrébb bukkanhassak fel, kiélvezve a hideg víz hatásait, hogy észhez térítsen. Izzadt testemnek is jó most ez, meg amúgy is szeretek úszni, bár az most esik le, hogy ez is furcsa közös program lehet. A fenébe már ezekkel a normákkal. Jól érezzük magunkat, csak ez számít, nem?
Ideje, hogy megmutassa végre annak az estének az emlékképeit, mert jogom van látni mindazt, ami történt, elvégre velem történt. De bár ne kértem volna... Amit látok, az túl sok kérdést vet fel bennem. Gyenge voltam, Ő pedig átlátott ezen. A törődése mégis jóleső volt, kellemes, hiszen úgy ölelt át vígasztalóan, ahogy az előtt még soha, senki, akár csak a simítása hajamban... Mégse tudom ezt az egészet hova tenni. Zavarba hoz, át kell gondolnom, mert ez furcsa, nagyon furcsa. De végre megértem, hogy miért döntött az mellett, hogy költözzek ide, hozzá. Csak szöveg volt a fenyegetés, ezt biztosra veszem és hamarosan választ is kapok erre. - Nincs szükségem a sajnálatára. Eddig is megvoltam, ez után is meglettem volna. - lehet, hogy kicsit erősek a szavaim, nem akarok veszekedést kezdeményezni, de akkor is így érzek. Bizonyára sajnálatból volt minden, gyengének látott, védtelennek, olyannak, aki törődésre szorul. Basszus, ezek után mégis milyen véleménye lehet rólam? De lehet bölcsebb lenne, ha most inkább hallgatna, mégse teszi, képes a témát tovább ragozni, én pedig érzem, hogy megfeszülök tőle. - Ehhez magának nincsen semmi köze! Ahogy nekem sincs az Ön magánéletéhez, ez oda-vissza érvényes. Nem lett volna szükség erre az egészre. - mutatok körbe a lakásban. Feldühít a tehetetlenség, hogy valaki átjutott a gondosan felépített védelmemen. Soha többet nem iszok ennyit! A hátamra tett megjegyzésre viszont nem állok még készen, egyszerűen képtelen vagyok arról beszélni. - Az baleset volt, nem apám műve. Nem érne hozzám! - hazudok, mert hazudnom kell, de egy képzett legilimentornak vajon sikerül? Aligha, mégis érezheti, hogy ezt ne feszegessük. Az viszont biztos, hogy ez után nem fogok póló nélkül mászkálni előtte. Fel is kelek, ahogy még mindig beszél, majd felé emelem kezem, leállítva. - Csak... csak hagyjuk ezt a témát, rendben? - nem, erről nem tudok beszélni vele. Mégse vágom rá sértetten, hogy holnap összepakolok és visszaköltözök a Castillo kúriába, az... az nem menne, de a köszönetmondás se jön a nyelvemre. Tagadni akarom a tagadhatatlant. Csak engedjük el a dolgot, most még nem megy mélyebben, de talán később se fog. Nem kedvelt, mégis idehívott magához és ezzel vigyázni akart rám. Ezekkel a dolgokkal érte el, hogy most nem lesz vita mindabból, ami történt, nem lesznek további kérdések. Egyelőre söpörjük a szőnyeg alá. Úgyis eljön majd az ideje, amikor ismét előkerül.
Jóleső magunk mögött hagyni a komolyabb témákat és a nehézségeket, jó kicsit kikapcsolni, kiszellőztetni a fejünket és levezetni futással a feszültséget, mert bennem akaratlanul is létrejött, hála apámnak és annak az emléknek, amit Caspar megmutatott nekem. De a futás kellően lefáraszt, hogy jobban érezzem magam, a hideg sör pedig felfrissít. A magunk pertuját is megisszuk, mondhatjuk úgy is, majd a beszélgetés barátibbá válik, könnyedebbé. Másabb, mint amikor magáztam, most nincs meg az a kötelező távolságtartás. - Van azért, ami megy, de tény, nem az erősségeim. Neked jobban mennek, szóval jobban járunk, ha te takarítasz. - vigyorgok rá, igen, határozottan felengedtem mostanra a közelében, így merek őszintén beszélni. Persze, ha úgy van, segítek, de sokkal gyorsabban megoldja egyedül a dolgokat, mint az én szerencsétlenkedésemmel. Múltkor is tökre felhúztam magam, amikor a tányérok eltörtek, a helyett, hogy elmosták volna magukat. Pedig csak egyszerű háztartási bűbájról beszélünk, amit Caspar megmutatott, hogy használjak. Kézzel pedig mégse fogok mosogatni... - Nem véletlen nem főzök! - bólogatok hozzá, de az meglep, amikor felajánlja, hogy főz rám, sőt, még frissen küld be a Minisztériumba is, amikor ott tartózkodom. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki, de hülye lennék szerénységből visszautasítani. Nem is teszem. - Rendben, akkor tényleg kössz. - hát jó, ha nem kell hálálni, nem teszem. A maximalizmusára csak vigyorgok, ez közös bennünk. Abban is maximalista vagyok, hogy egyszer fölé kerekedjek és a földre juttassam, tehát erősebb legyek nála. - Állok elébe! - kacsintok rá, megbeszélve a ki nem mondott további közös edzéseket. Akár rendszeres is lehet, mert minek edzünk külön ugyebár. A Caspie-val csak szivatni akarom, bele se gondolok abba, hogy miért idegesíti ennyire, de aztán megtudom és egy szemétnek kezdem érezni magam miatta. Nem is értem, hogy miért nem szerették. Caspar jó ember, ezerszer jobb, mint sokan mások ebben a világban. - Hát, lehet, hogy nem. Vagyis biztosan nem, de akkor még nem ismertelek. - mosolyodom el, mert azóta már elkezdtem megismerni és szimpatikus az, amit látok tőle. Arra csak zavartan vigyorgok, hogy néha előbb beszélek, mint gondolkodnék, mert nos... ez igaz. Rossz tulajdonságom, de tényleg így van. - A múltat jobb magunk mögött hagyni és a jelenre koncentrálni, na meg a jövőre. - nem reagálok direkt többet arra, amit mesél, úgy sejtem, hogy nem akar erről beszélni bővebben és talán nem is kell. - Igen, nekem is kellemesebben telik... - kis szünetet tartok, majd érzem, hogy ami eddig is kimondatlanul volt a levegőben, ideje, hogy hangot is kapjon. - Kössz! Hogy... rávettél, költözzek hozzád. - cseles volt, ez tény, de nem bánom, hogy így alakult. Na de ideje meginnunk a maradék sörünket és úszni egy jót a hideg tengerben, az majd felfrissít és le is hűt minket. Futok egy kicsit, keresve a tökéletes helyszínt, ami egy nagyobb szikla közelében lesz meg. Engem is jó érzéssel tölt el ez a nyugalom, amit a hely áraszt magából. - Jó ötlet. - bólintok a bűbájra, majd nemsokára már neki is vetkőzöm, így marad a boxer, azt pedig majd megszárítom fürdés után, így nem lesz semmi se vizes. Eleinte nem nézek felé, egészen addig, amíg meg nem látom a hátát felső nélkül és csak most esik le, hogy ezelőtt még soha nem láttam így. Elég durván ki van dolgozva a felső teste, akaratlanul rajta felejtem a tekintetem, amikor megfordul, de csak egy pillanatra, majd már a tenger felé is nézek. Remélem nem tűnt fel neki, de igazából csak felmértem, hogy mennyire látszanak rajta az edzések. Hát rajtam látszik ugye. Inkább hátat fordítok neki és megindulok előre, be a vízbe, ahova hamarosan követ. - Hidegre, csak úgy mondtam. - pillantok felé morgolódva, fejet csóválva, de aztán vigyorgok és ösztönösen hajolok előre, hogy kezemmel némi vizet lapátoljak még száraz felső testére, érezze csak a törődést és a hideget, de aztán már ott se vagyok, elmerülök a vízbe, hogy testem megszokhassa a hőmérsékletet, a versenyre viszont felcsillan a szemem, mint mindig. Szeretek versenyezni, ezt már tudhatja rólam. - Benne vagyok, készülj a vereségre! - vigyorgok rá. A szikla igaz elég távol van, de nem bánom. Kicsit megmozgatom a vállaimat, aztán megvárom, amíg Caspar is mellém ér. - Háromra! Egy... kettő... három! - és már indulok is. Gyorsúszással úszok természetesen és most próbálok a célra koncentrálni, nem a férfire, hogy vajon mennyire van előttem vagy éppen mögöttem. Némi időbe beletelik, mire a célhoz érek, de kezem eléri a sziklát, majd ez után pillantok magam mellé, majd mögém és hah. - Én nyertem! - jegyzem meg hangosan szuszogva, vigyorogva, majd törlöm meg arcom, ami tiszta víz. A hajam is rendesen arcomra tapad, de nem zavar, viszont hangosan veszem a levegőt, mert tényleg mindent beleadtam, így kell szusszannom kicsit, nem meglepő, hogy fogom a sziklát és kapaszkodom, miközben pihennek az izmaim. - Ideje volt, hogy végre valamiben én legyek a jobb. Remélem nem hagytad magad! - pillantok felé. Tetszik ez a hely, olyan nyugodt most itt, bár elég távol a part és az emberek. Az ég is nyugodt, csak a csillagok vannak fölöttünk és valahogy... valahogy ez a szituáció is most olyan más. Casparra pillantok, arcát fürkészem rövid időre így, ebben a nyugodt környezetben. Mi a fenét nézek egyáltalán rajta? Kezdek összezavarodni, így lebukok a víz alá, majd ismét fel, újabb arctörlés. Csak túlgondolom az a hülye emlékkép miatt ezt az egészet, mégse mondom, hogy máris induljunk vissza, pár percet kell szusszannom úgy érzem, szóval majd mindjárt kitalálok valami témát, amit felvethetek. Mindjárt... amint eszembe jut valami.
Vajon hazudik? Valamennyire biztosan, mert tudom, hogy sajnál... vagy legalábbis sajnált, különben nem lett volna ez az egész, de nincs kedvem ismét veszekedni vele, még csak nemrég békültünk ki, így próbálom elengedni a dolgot, bár piszkosul nehéz a tények tudatában. - Nem lenne túl etikus, ha megtennéd. Ne feledd, aurornak készülök és nem biztos, hogy a parancsnokságon értékelnék, ha egy auror fejében turkálnak. De Holden tud róla, hogy veled szoktam gyakorolni. - ezt azért közlöm vele, ettől függetlenül ne használja ki a helyzetet, mert azt nem biztos, hogy megbocsátanám. De mint hallom, nem tervezi, csak segíteni akart, a maga furcsa módján, de nem fog beleszólni a dolgaimba. - Nagyon helyes! - a továbbiakra viszont nem mondok semmit. Más gyerekkorunk volt, más életünk, mégse tudok olyan szinten hálás lenni, mint amit elvárna. Bár ki tudja, Caspar furcsa a maga módján, lehet, hogy egyáltalán nem vár el semmit. - Igen, itt. - de inkább hagyjuk ezt a témát, mert erre a beszélgetésre még nem érett meg a kettőnk viszonya, így ha nem akarja, hogy itt hagyjam, akkor lesz szives engedni a témaváltásnak. Szerencsére így is tesz, ezért indulhatunk meg a tengerpartra, ahol egy kellemes futás után megisszuk a pertut, majd egészen közvetlenül folytatódik tovább a beszélgetésünk, ismerkedésünk. Más ez az egész, mint amikor megvolt közöttünk a magázódás, én is most inkább havernek próbálom tekinteni, nem pedig a tanáromnak. Annak csak örülök, hogy egyetértünk abban, inkább Ő takarítson - tök jó amúgy, hogy nem bánja és nem érzi ezt kellemetlennek, se kihasználásnak -, de a főzésben úgy tűnik, hogy értékeli, ha a közelben vayok és besegítek. Hát... végülis én se szoktam bánni. - Azért nyugodtan merj, nem vagyok már gyerek, nem gyújtom fel a konyhád, nyugi. Viszont ha akarod, segítek máskor is, szívesen. - vonok vállat lazán, hogy tényleg nem gáz. A közös edzéseket is megbeszéljük, hogy a jövőben is lesz ismétlés, majd a kettőnk ismeretsége is szóba jön. Már egészen másképp nézek rá, mint korábban, ez tény, nem is tagadom. - Annyira vagyok, amennyire kell, különben unalmas lennék. - vigyorát viszonzom, miközben kortyolok az italomból és elhangzik a napi bölcselet is, mely szerint nézzünk előre, ne a múltra koncentráljunk, hanem az előttünk lévő életre. Tudok én optimista is lenni ám, és hálás is, szóval... megköszönöm mindazt, amit értem tett. Ezzel nem vissza akarom hozni a korábbi témát, csak megadni Casparnak azt, ami jogosan megilleti. - Talán tudat alatt nem tettem. Nem akartam otthon maradni, ez pedig jó lehetőség volt arra, hogy egy remek indokkal kerüljek ki otthonról, de ezt te is jól tudod. És igen, legalább megismertél. - egy kicsit mondjuk furcsa lesz ezek után komoly tanárként tekintetem rá majd a tanórákon, de ezt egyelőre nem jegyzem meg. Végülis felnőttek vagyunk, nincs köztünk olyan sok év, szóval... hát végülis lehetünk jóban, az alapvető tiszteletet pedig jobban meg fogja kapni tőlem ezek után, mint korábban. De most kapcsoljunk ki, ne lelkizzünk, nem akarok. Lehúzzuk a maradék italunkat, majd irány a part, ahol vár ránk a víz, mely úszásra hív. A ruhákat elrejtjük azok szeme elől, akik elsétálhatnak itt - bár kétlem lesz rá példa -, így a biztos, majd a hideg vízbe érve azért kap tőlem egy kis gonoszkodást, de csak felnevetek a csúnya nézésre. - Ez már nem válik be! - vigyorgok rá, mert nos... már nem zavar, ha így néz, jól áll neki ez is. De mikre nem gondolok, a verseny valóban jó figyelemelterelő és a legjobb benne az, hogy végre én nyerek. Nem titkolom, hogy lefárasztott, kell most pár perc a visszaútig, de szerintem Caspar se bánja, szép idebent a tengerben, a tiszta éget figyelve. - Remek! - mosolyodom el, de aztán érzékelem, hogy beáll közénk a csönd és... nem is értem. Ezt az egészet őszintén szólva, a kettőnk viszonyát, így lemerülök, Ő pedig nemsokára lebegni kezd a vizen, így megtámaszkodom mindkét kezemmel a sziklára és én hason lebegek ez után mellette. - Hmm? - pillantok felé. Kicsit elkalandoztak a gondolataim, de aztán már kapcsolok. - Ahm, nem igazán. Nem tartottam hasznosnak. Te? - meglepett ez a hirtelen kérdés, pedig ide vág, elvégre a csillagokat nézzük. Én kicsit már bambulom, szinte meditálok, bár így, hogy nem mozgunk, kezd hűvös lenni a víz és túl nagy a csend alapvetően, mely kellemesen körbevesz, mégis Casparral itt lenni most fura. Eddig mindig tudtam mit mondani, most viszont a visszakérdezésen kívül az ég világon semmi se jut eszembe, így eleresztem a sziklát egyik kezemmel és inkább hátammal dőlök neki, kezeimet pedig ez után lazán felfektetem magam mögött a szikladarabra, fejem hátrahajtom, úgy nézem az eget. Én testemmel mondjuk nem fekszem fel a víz tetejére. - Ha gondolod, visszamehetünk, majd szólj... - nem erőltetem ami nem megy, fáradt az agyam is. Inkább csak felemelem a fejem, majd felé pillantok, rajta nyugtatom tekintetem és mégis csak megfogalmazódik bennem egy kérdés. - Akkor mi most amolyan barátok vagyunk? - nekem nem igazán megy a barátkozás, Devonon kívül nincs is más barátom, szóval ezért a nagy kérdés. Jó lenne tudni, hányadán állunk egymással, bár Devonnal másabb érzés kettesben ücsörögni valahol.
- Jogos! - mutatok felé egy pillanatra, mert tényleg nem volt etikus a tette, mégse bánja most már egyikünk se. Jelenteni nem fogom, ezzel szerintem tisztában van, ahogy én is azzal, hogy Ő se teszi meg azt, amivel megfenyegetett. - De azért az emlékeimbe ne kutakodjon a gyakorláson kívül. - mert abba akkor se egyezek bele. Részemről ezt a témát lezártnak tekintem, ahogy Ő is, mint hamarosan megtudom. Biccentek, továbbléphetünk.
A kellemes futás és iszogatás után a tengerben kötünk ki, ahol jóleső a hideg víz érintése testemnél, akár csak a verseny, amit megnyerek. De a sziklához érve mégis elcsendesedünk, a csillagokat nézzük, ez az egész helyzet olyan furcsa lesz. Nem nagyon találom a témákat, de mintha Caspar is ezzel küzdene. Nem igazán értem, hogy mi folyik itt, bár nem gond, ha nem beszélünk folyton, ha akad némi csend. Az asztronómia például sohase kötött le igazán. - Végülis. - ez is egy hozzáállás. Nem volt nehéz jó jegyet produkálni belőle. A következő szavakra viszont jókedvűen kacagok fel. - Tehát nagy csajozós voltál! Hát nem tudom, én sose ilyesmivel hódítottam. Elég volt csak a tapló önmagamat adnom, valamiért a nők mazochisták, bírják, ha egy pasi bunkó. Franc se érti. - vonok vállat, de inkább továbblépek ezen a dolgon, mert tudom-tudom, Caspar nem éppen azzal az oldalammal szimpatizál. - Jól van, de azért nem betegszem le ilyen hamar. Még a végén azt hiszem, hogy aggódsz miattam. - vigyorgok rá, majd eleresztem a sziklát, még egyszer a víz alá merülök, kiélvezve a tenger ölelését testem körül, majd miután feljövök, egy kérdés is megfogalmazódik bennem. Most akkor barátok vagyunk? A válasz pozitív, amire csak mosolyogva biccentek. - Az jó! - na de Caspar már vissza is indul, így én is követem Őt, hasonlóan kellemes, lassú tempóban, néha hátúszásra váltva, néha mellúszásban haladva. Ő ér előbb a partra, most egyáltalán nem sietek, de ahogy elhagyom a vizet bizony megérzem a hűvös szellőt, ami nem túl kellemes. Libabőrök jelennek meg a testemen, beletúrok hajamba is, de nem jobb, minden lecsöpögő vízcsepp túl hidegnek érződik. Talán az is. Az mondjuk meglep, hogy Caspar engem is megszárít, de nem kommentálom, csak átveszem a cuccaimat, majd magamra kapom Őket. - Kössz! - túlságosan gondoskodó. Na nem mintha ez rossz lenne, főleg nem nekem, aki ezt soha nem tapasztalhatta meg, bár nem gondoltam volna, hogy a férfitól fogom. - Akkor menjünk haza! Stippistopp először a fürdő! - igen, haza, mert most az az otthonom. Viszont hideg van még mindig, szóval a forró fürdőre én tartok először igényt, így visszatérve a házba hamar el is vonulok lezuhanyozni. Utánam gondolom Caspar is megy és talán mára elég időt töltöttünk együtt, szóval az este már az olvasásé lesz és a szunyáé.
A közös legilimenciás gyakorlásunk óta Caspar nem igazán áll szóba velem. Itthon rideggé vált a hangulat, egyre inkább hasonlít ahhoz, amit a Castillo kúriában tapasztaltam, bár... azért az még mindig meredekebb.
//
