Cole & Karena - a Fitchburg Finches meccse után

Az egész meccs alatt izgatottan ültem, és talán felesleges is lenne tagadnom, hogy hangosan kiabálva szurkoltam a Fitchburg Finches-nek, igyekezve elkerülni konkrétan az ő nevét. Így is elég gyilkos pillantás vetül rám a szurkolóktól, amikor együtt látnak minket egy meccs után, vagy éppen csak az utcán. Persze megértem, ki ne lenne féltékeny, ha egyszer az FF egyik leghelyesebb játékosával sétálgatok? Mostanra már kerek egy hónapja. Kicsit örülök, hogy éppen nem otthon vagyunk, hanem Angliában. Itt relatíve jól belenyugodnak, de maximum egy verbális vitával lerendezik a dolgot. Oroszországban sok esetben párbajba is keverednek a fanatikus – vagy inkább őrült – rajongók. Emiatt a különbség miatt pedig pláne nem motivál semmi sem, hogy odébb álljak. Arról nem is beszélve, hogy Cole társasága - mert kapcsolatnak nevezni ezt igencsak erős lenne - pont elég ahhoz, hogy elterelje a gondolataimat az apám és a nagynéném ügyéről. Valószínűleg pont miattuk nem is lennék képes egy komoly kapcsolatra, mondhatni szerencse, hogy Cole se szán ennek semmi komolyabb jelentést. Talán mondhatjuk, hogy megtalálta a zsák a foltját. Azt a figyelmet, amire szükségünk van, meg tudjuk adni egymásnak, ezen felül viszont nem avatkozunk egymás életébe. Bár azt se gondoltam sose, hogy egy ilyen barátság extrákkal kapcsolatba keveredek, de sok minden másról is elmondhatom, hogy az életben nem számítottam volna rá...
- Rasputinra, Cole, nagyon jó voltál! Bár még mindig nem értem, hogy mi a bajotok a fákkal. Sokkal érdekesebb lenne az egész meccs, ha nem csak egy ágon ülve repkednétek… - kezdem el mondani neki, ahogy közeledik felém a meccs után, természetesen látványosan megforgatva a szemeimet a végén. Persze rettenetesen büszke vagyok rá, hiszen amióta csak Brit-szigetekkel szemezgettem és Aloysha-t látogatva elmentünk egy mérkőzésükre, nekik szurkoltam. Mindig is imádtam a kviddicset, az ő játékstílusuk pedig egyenesen lenyűgözött. Viszont még mindig nem sikerült túltennem magamat azon, hogy itt nem egészen úgy zajlik a kviddics, mint a Koldovstoretzben. Bár mostanra már megszoktam, de még mindig szórakoztató az agyát húzni ezzel, még ha majdnem minden egyes alkalommal a végén össze is veszünk. Azt viszont nehezen tudnám letagadni, hogy először csak sznob őrülteknek néztem őket, de el kellett ismernem, hogy sokkal elegánsabb, mint amikor egész fákon ülve játsszanak a játékosok. - Amúgy szia. - Amint odaér, lassan emelem a kezeimet, hogy magamhoz húzzam. Még nem szoktam meg, hogy pontosan mennyi is az annyi, amit megengedünk egymásnak, ezért sem sietem el, hagyom, hadd legyen ideje elutasítani az ölelésemet. Most mondjuk kivételesen tényleg jól esne, ha valaki a karjaiba zárna. A honvágy, a lakásom berendezése, annak a nőnek a felkutatása, az akadémiára való készülődés... Mind-mind lefárasztanak, ha tudom, hogy ennyi nyűggel jár, lehet el sem indultam volna. Bár ezt igyekszem nem kimutatni és mindenképpen legalább egy apró mosollyal köszönteni őt. Elvégre ő is fáradt lehet, kemény meccs volt, és az égvilágért nem akarnám elrontani az örömét.

Mi tagadás, egy pillanatra elakadt a lélegzetem, amikor a Wimbourne Wasps fogója lenyomta Cole-t, de hangosan felröhögtem a kilátón, amikor cserébe a gurkó irányíthatatlanná tette a seprűjét. Megérdemelte, pont úgy, ahogy Cole is a cikeszt. Széles vigyor játszott az ajkaimon, ahogy feltartotta az elkapott labdát. A szívem hevesen vert, a meccs vége elképesztően izgalmas volt, az angol liga továbbra sem okoz csalódást a számomra. Még szerencse, hogy a pályáról való levonulás után volt némi időm, hogy megnyugodjak. Nem akartam volna a nevetéstől enyhén kipirult arccal elé állni, az nem az én stílusom lett volna. Sokkal jobban passzol hozzám a pimaszság. Szeretek kekeckedni, és a kettőnk komolytalanságához még jól is megy.
- Ugyan már, ne finnyáskodj! Egy idő után megszoknád - kuncogok, ahogy csak belegondolok, hogy hogyan is tudnának játszani így. Egyszer biztos, hogy ki fogom majd próbáltatni vele, nekem látnom kell, hogy ez a profi játékos mit szerencsétlenkedne a mi seprűink alatt. Ha tényleg olyan jó, mint amennyire az elmúlt időszakban tűnt, akkor seperc alatt elsajátítaná azt is, és szerintem tapasztalatnak sem utolsó. Ha egy olyan seprűt tud irányítani, akkor ezek a brit seprűk már semmiségnek fognak tűnni utána. - Gratulálok, megérdemeltétek a győzelmet. Valami elképesztő volt, főleg a meccs vége! - Az ajkaimon ismét egy széles mosoly játszik, egyszerre vagyok izgatott, büszke és elégedett. Kicsit úgy érzem, mintha az én sikerem is lenne, és az ölelése csak még eufórikusabbá teszi az érzést. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom, hogy valakivel ennyire közel kerülünk egymáshoz, de akármennyire is élvezem, amíg tart, a szívem mélyén megnyugszom, amikor megkordul a gyomra.
- Persze, simán! - Szinte azonnal rávágom, ahogy felajánlja, hogy együnk valamit. Egyrészt, keményen megdolgozott érte, másrészt, lehet én is ennék már valamit, utoljára még délben ettem egy keveset, mielőtt elindultam volna, az a rágcsálnivaló, amit pedig a meccs idejére vettem, nem volt túl sokra elég. Felkacagok, ahogy felajánlja, hogy együnk valami orosz kaját. Soha nem gondoltam volna, hogy valakitől ezt fogom hallani, mások általában inkább hevesen ellenkeznek, amikor felhozom, hogy együnk valami orosz helyen, sőt. Az se tetszett nekik, amikor mondtam, hogy akkor majd én csinálok nekik valamit. Mégis mi olyan hihetetlen azon, hogy az orosz kaja is finom? Mégis ki ültette el ezt a fejükben? - Hát igen, az orosz kultúra ellenállhatatlan. Mi szólsz a Borshtch n Tears-hez? Itt van Londonban, és azt kell, hogy mondjam, tényleg autentikus. - Először szkeptikus voltam, amikor Aloysha elvitt oda, de Rasputyinra! Majdnem jobb, mint amit otthon főznek.