Lucy & Eric ~ you are in my inappropriate thoughts

Ismét elegendő volt belengetnem a Briggs-kártyát, hogy pályára léphessünk a haverokkal. Eredetileg csak azok gyakorolhattak volna, akik az iskolai sportszakot látogatták, de a családom hírneve minden ajtót képes megnyitni. A második apróság pedig, hogy a mi formációnk már évek óta hivatalos csapatnak is számított, és együtt több verseny résztvevői voltunk. Azonban a tanulmányaink miatt ez a szenvedélyünk egy kicsit háttérbe szorult, mégis, amikor lehetőségünk adódott rá, akkor szívesen játszottunk volna.
Itt jött képbe az egyetemen található pálya és az iskolai hippogriffek, akik nem voltak olyan megbízhatóak, mint a saját hátasaink, de a célnak megfeleltek.
Órákon át gyötörtök a hátasainkat és az ellenfeleinknek. Mást se látott az, aki véletlenül a pályára tévedt, hogy nyolc hippogriff egymást kerülgette, egymás elé vágott be, miközben mi próbáltuk elütni egymás elől a labdát, és a célba juttatni.
Hiába számított barátságos mérkőzésnek, halálosan komolyan vettük a fiúkkal. Olyannyira, hogy az arcomról és a nyakamról csorgott a veríték, a hátamra rátapadt a felsőm, és nem érdekelt a világon semmi más, csakis a győzelem. Talán ezért is lepett meg, hogy amikor a mérkőzés véget ért, és körbepillantottam, akkor egy kisebb, bámészkodó tömeg gyűlt össze a pálya szélén.
Nem gondoltam volna, hogy közönségünk is lesz majd, így elégedetten, igazi győztesként húztam ki magamat a hippogriff hátán, miközben elvezettem őt a helyére.
Miután az állatok visszatértek a karámjaikba, a srácokkal beszélgetve elindultam az öltözők irányába. A tömeg oszlani kezdett, de még így is láttam egy-két lányt, akik minket bámultak. Ismertem ezt a nézést, ahogyan azt is, hogy Joshnak hamarosan születésnapi partija lesz, amit már két hete belengetett, és azóta a lányok nekem könyörögtek, hogy ha nem is viszem el őket, de legalább meghívót szerezzek nekik. A szemeimet forgatva löktem be az öltöző ajtaját.
Nem is figyeltem már, hogy a srácok miről beszélgettek, csupán összeszedtem a holmijaimat, és elindultam tusolni. Kínosan hosszúra elnyújtottam a mosakodást, remélve, hogy az odakint ácsorgók feladják majd.
− Eric, nem akarod kitolni a seggedet a víz alól? Meddig várjunk még? – Felsóhajtottam, és még egy adag tusfürdőt nyomtam a tenyerembe válaszadás előtt.
− Menjetek csak nyugodtan! Egy szóval se mondtam, hogy várjatok meg! – kiáltottam vissza. Hallottam, ahogy szedelődzködtek és bosszúsan morogtak az orruk alatt, de pont nem hatott meg.
A zuhanyrózsa alá hajtottam a fejemet, hogy megmossam a hajamat is, így az ajtó másodszori nyitódásának és csukódásának nem voltam fültanúja. Ellenben, amikor a kint lógó törölközőmért nyúltam, nem találtam sehol.
− Haha, nagyon vicces srácok. – Ezúttal rajtam volt a sor, hogy morgolódásban, mert volt egy olyan sejtésem, hogy ez volt a személyes kis bosszújuk – durvább húzást nem mertek volna csinálni −, mert ostoba módon itt maradtak. Csak akkor szembesültem vele, hogy nem az ő játékuk volt, amikor elzártam a csapot, és megfordultam.
Az arcomra kiült egy enyhe döbbenet, majd mosolyogva csóváltam meg a fejemet, amikor kibontakozott velem szemben egy lány alakja. A kezében pedig ott volt a törölközőm, mi több nyújtotta felém. Ha valóban tervezte odaadni, akkor elvettem tőle, és a derekam köré csavartam, de ha szórakozni akart, akkor maradtam úgy, ahogy voltam.
− Manapság a lányok milyen szemtelenek. Aztán csodálkoznak, ha a srácok elkapják őket egy félreeső helyen… − emeltem a tekintetemet a lány arcára. Egyáltalán nem éreztem magam feszélyezve, nem volt takargatnivalóm, mi több büszke voltam a saját testemre.
− Szóval, mit keresel itt? Kérlek, mondd, hogy nem az ostoba meghívó miatt jöttél, mert az már a könyököm jön ki… − túrtam bele a hajamba, hátrasimítva a vizes hajtincseket, amelyek a szemembe lógtam.
Meg kell hogy mondjam, mostanában nem igazán fordult elő, hogy a préda látogatta volna meg a vadászt.

Szerettem sokáig időzni a zuhany alatt, nem csak a hűs víz élvezete miatt, hanem azért is, mert tudtam, nem minden lány eléggé kitartó ahhoz, hogy egy órát várjon arra, hogy méltóztassak elhagyni az öltözőt. Arra azonban egyáltalán nem számítottam, hogy akadtam olyan türelmetlen teremtések is, akik feladták a várakozást, és inkább úgy döntöttek, elém jönnek.
Ráadásul egy igazán szemrevaló lány állt előttem, amikor megfordultam. Akaratlanul is elmosolyodtam a helyzet komikumán, hiszen az időhúzásommal ezek szerint pont az ellentetjét értem el a célomnak. Pár pillanatig szemeztem vele, követtem a tekintetét, de nem volt semmi szégyellnivalóm, ahogy zavarba sem hozott a jelenléte.
A törölközőért nyúltam, de láthatóan játékos kedvében volt, mert inkább elrejtette a háta mögött ahelyett, hogy átadta volna. Vigyorogva támasztottam az egyik kezemet a zuhanyzó falának.
− Ejnye. A végén még azt gondolnám, hogy csatlakozni szeretnél – táncolt egy apró, csibészes mosoly az ajkaimon, amikor kifigurázott engem. Ha más esetben csinálta volna, talán zavarta volna a büszkeségemet, így inkább csak szórakoztatott.
− Ó, valóban? – szélesedett ki a mosolyom, miközben elkaptam a dobott törölközőt, és a bal vállamra fektettem. Kicsit közelebb léptem hozzá, ki a zuhany alól. – Pedig már reménykedtem benne – incselkedtem vele, hiszen ha ő elkezdte a játékot azzal, hogy bejött a férfi öltözőbe szemtelenkedni és szórakozni velem, akkor igazán belemászhattam az aurájába. Elvégre, ő kínálta fel saját magát azzal, hogy idejött.
− Igazán figyelmes vagy – csavartam a derekam köré a törölközőt, miközben kiléptem mellé. – Egy pillanatra azt hittem, más szándékaid voltak – tettem hozzá sokat sejtetően, tesztelve a lány viselkedését.
− Szóval, nem azért ácsorogtál odakint cirka negyven percet, hogy meghívasd magad egy bulira? – pillantottam rá. A tekintetembe gyanakodás és kíváncsiság vegyült, mert éreztem, hogy hátsó szándékai voltak velem kapcsolatban. Ezt azért már jól felismertem.
Talán nem lett volna szabad túlságosan is bámulnom őt, nem mintha le akartam volna tagadni azt, hogy képes lett volna lázba hozni, ha úgy tartotta volna a kedve. Mert kétségtelenül elindított bennem valamit.
− És ehhez én miért kellek, kedves? – nevettem fel. – Bármelyik hippogriffed el tudod vinni, amelyik a helyén van. Nyilván, óvatosan kell velük bánni, de egy olyan lány, aki megzavar engem zuhanyzás közben kétlem, hogy megijedne egy varázslénytől – hajoltam közelebb hozzá, hogy az utolsó szavaimat a fülébe suttoghassam.
− Azért próbálkozásnak nem volt rossz – mosolyodtam el, miközben visszaindultam az öltözők irányába. Azt terveztem, hogy majd ott megszárítkozok, és ezzel együtt majd felöltözök. Természetesen, nem zárkóztam el annak a lehetőségétől, hogy időt töltsek a kisasszonnyal, de azért ennél kicsit jobban be kellett dobnia magát.

Egyáltalán nem feszélyeztem magam a jelenlétében. Miért is tettem volna? Annyi nő látott már meztelenül, hogy a két kezemen se tudtam volna megszámolni. Eggyel több, vagy kevesebb egyáltalán nem számított. Mégis, a tény, ahogy szórakozott velem, igencsak kedvemre való volt. Kevés lány mert volna bejönni ide, és még kevesebb lett volna képes így játszadozni velem.
Ahogy az ajkába harapott, egy pillanatra elfogott a vágy, hogy megragadjam őt, a falhoz nyomjam, és megcsókoljam, de emlékeztettem magamat arra is, hogy nem az az ember voltam, aki egykoron, és manapság nem követtem el semmi olyat, amibe a másik fél ne egyezett volna bele. A Holdennel való vitám annak idején megtette a hatását. Azóta talán egy kicsit több tisztelettel viszonyultam a nők irányába, és nem csupán játékszerként tekintettem rájuk. Legalább is, nem mindegyikre, hiszen bőven akadtak még olyanok, akik megérdemelték a sorsukat.
− Ó, szóval ki kell mindezt érdemelni? – mosolyodtam el, hiszen imponált a pimaszsága. Talán túlságosan is megmozgatott bennem valamit. – Azt hittem, ez fordítva működik – jegyeztem meg ártatlanul, mielőtt még azt hitte volna, hogy én olyan könnyedén megszerezhető lennék. Ez soha nem volt így. Én magam választottam ki a partnereimet, ha valakitől nem akartam semmit, akkor az a lány megfeszülhetett a próbálkozástól, akkor is levegőnek néztem.
Átvettem tőle a törölközőt, de úgy gondoltam incselkedek vele még egy kicsit, ha már úgyis megbámult, akkor még pár percig élvezhette a látványt.
− Milyen kár… − jegyeztem meg sajnálkozást csempészve a hangomba, miközben közelebb léptem hozzá. Volt valami a kisugárzásában, a viselkedésében, ami emlékeztetett valakire, vagy valakikre a múltból, vagy csupán arra az érzés, hogy milyen volt annak idején flörtölni másokkal. Pokolian hiányzott ez az érzés, talán ezért is mentem bele a játékába.
− Meg azt is mondják, hogy az optimista ember egy kihalt állatfajhoz tartozik, és semmi értelme reménykedni – feleltem csendesen, azonban halálosan komolyan gondoltam. Nevezhettek borúlátónak, realistának, vagy aminek akartak, de abban az egyben biztos voltam, hogy azok az emberek, akik csak reménykedni tudtak, elég csúnyán pofára estek előbb-utóbb. Még mindig az arcát fürkésztem, s bár nem hittem el a hazugságát, magamban jót mosolyogtam rajta, miközben derekam köré csavartam a törölközőt.
− Meglepő. Elég nagy parti lesz, sokan be akarnak jutni oda – válaszoltam neki, bár még mindig nem tudtam eldönteni, hogy azért ütött meg komoly hangnemet, mert valóban igazat mondott, vagy csak a bolondját akarta járatni velem. Apám mellett megtanultam kételkedni mindenkiben. Még saját magamban is.
− Ugye tudod, hogy bárki mást is meg tudnál kérni erre a célra? Nem én vagyok az egyetlen a kampuszon, aki képes megülni egy hippogriffet. – Továbbra is fenntartottam annak a látszatát, hogy ellenkeztem vele, és kerestem a kifogásokat, pedig csak a válaszaira voltam kíváncsi. Legfőképpen arra, hogy miért velem akart időt tölteni.
– Nocsak. Milyen jól értesült vagy – igazítottam meg a törölközőt, majd hozzátettem: − Egy fekete hippogriffem van. Hadesnak hívják.
Sajnálatos módon apám nem támogatta Hades idehozatalát, így be kellett érnem ezekkel a lényekkel, amikor a saját hátasommal már olyan jól összeszoktam.
Hízelgő volt, ahogy kijelentette, hogy engem akart. Nem akartam elismerni, hogy jelen pillanatban én is akartam volna őt. Azonban tartóztattam magamat. Mégis, minél közelebb kerültem hozzá, annál inkább vágytam arra, hogy megcsókoljam.
Ahogy a kezével a hajamba túrt, alig hallhatóan felmordultam. Olyan határokat feszegettünk, amiket nem lett volna szerencsés átlépni.
− Ebben a játékban akkor is én diktálok – súgtam utoljára a fülébe, amikor elhúzta a kezét. Kedvem támadt utánakapni, mégsem tettem meg, helyette úgy döntöttem, ideje volt felöltözni, mielőtt valami olyat csináltam volna, amit talán később megbántam volna.
Kinyitottam az öltözőszekrényemet, és a mögöttem lévő padra dobtam a cuccaimat, miközben nekiálltam letörölni magamról a vízcseppeket. Szándékosan háttal álltam neki, így kénytelen voltam oldalra fordítani a fejemet, amikor feltette a kérdését.
− Semmi különös. De ha lenne is, akkor sem kötném az orrodra – jelent meg egy pimasz mosoly az arcomon, miközben alaposan végigmértem őt a padon fekve. Túlságosan is az esetem volt. A megjelenése és a viselkedése is olyan volt, mintha valaki magát az ördögöt küldte volna el hozzám, hogy ismét rosszra csábítson. És rohadjon meg, nagyon is jól csinálta.
Ledobtam a vizes törölközőt, majd amikor deréktól lefelé felöltöztem, odaléptem mellé. Pontosabban, fölé hajoltam, hogy mindenképpen kénytelen legyen engem nézni.
− Neked mi a terved mára? Azonkívül, hogy annyira hippogriffen szeretnél ülni – kérdeztem vissza, mert bár hajlottam afelé, hogy kivigyem őt egy körre, mégsem mentem bele azonnal a dologba. Ha ennyire akart tőlem valamit, azért meg is kellett dolgoznia.

Mindig is tisztában voltam vele, hogy a lányok sorban álltak azért, hogy velem lehessenek. Nem is kellett túlzottan odatennem magam a becserkészésük érdekében. Így, vagy úgy, de megszereztem őket magamnak. Felkerültek a listámra, miszerint mely lányokat sikerült becsalnom már az ágyamba, de egyikük sem kellette fel a figyelmemet. Remek szórakozási lehetőséget nyújtottak, ha a kedvem úgy tartotta, de az üres fecsegésük kevésbé sem érdekelt.
S bevallom, bár izgatott a játék lehetősége, mégsem voltam olyan hangulatban, hogy a kedvére tegyek. A jövőben egy másik alkalommal talán több figyelmet szenteltem volna neki, azonban a mérkőzés utáni fáradtság után kételkedtem benne, hogy lett volna energiám akár egy menetre is.
− Talán. Azért jobb, ha tudod, hogy válogatós vagyok – sandítottam rá, s bár fizikailag vonzónak találtam őt, ez még nem jelentette azt, hogy azonnal nyert ügye volt nálam. Én sem voltam mindenre kapható, sőt, kifejezetten utáltam, ha mások akarták megmondani nekem, hogy mit tegyek. Ez hasonlóan működött a lányokkal, csak annak nyújtottam örömöket, akik szerintem megérdemelték. Mindenesetre bár nem tudtam a lány nevét, az arcvonásait megjegyeztem magamnak, hogyha a közeli jövőben játszadozni támadt volna kedve, akkor majd másutt megejtsük ezt.
Ettől függetlenül élveztem az incselkedést vele, hiszen kapott némi betekintést abból, hogy mire vállalkozhat. De nem most. Nem ebben a pillanatban. Különben is, csak a Holden-féle prolik dugtak volna egy öltözőben. Én azért megadtam a módját minden alkalomnak.
− Eléggé realistának tartom magam. Realistább talán, mint bárki más ezen a helyen – feleltem, miközben törölközni kezdtem. Nem voltam gyerek, aki álmokat kergetett, nem voltam vak, aki hinni akart abban, hogy minden szép és jó. Láttam az élet mocskos és csúnya oldalát, hiszen apám jóvoltából elég sok mindenre volt rálátásom.
− Nos, mondhatnám, hogy később bánni fogod, de a te döntésed. – Én különben is jobban élveztem, ha nyugtom volt, és nem csimpaszkodott egy lány a karomra. Úgy önfeledtem szórakozhattam volna a haverjaimmal, ezért se hívtam meg senkit magammal. Nem volt értelme annak, hogy valami lány árgus szemekkel bámuljon egész éjszaka. Ha kalandra vágytam volna, akadt volna bőven partnerem ott.
− Ó, értem. Szóval hatalmasok az igényeid – mosolyodtam el, hiszen mintha csak magamat hallottam volna. Sajnos, azonban szerettem játszani, így élvezet volt megtörni azokat a lányokat, akik sokra tartották magukat. Egy darabka az önbecsülésükből. Mindig ezt vittem magammal, miután otthagytam őket. Megállapodni valaki mellett egyet jelentett volna azzal, hogy idővel bevonom a családi körömbe, márpedig nem voltam olyan ostoba. Ha érdekelt volna bárki is, akkor se akartam, hogy átélje azt a hercehurcát, amelyet apám és Russel létezése jelentett.
− El kell, hogy keserítselek. Az enyémek is azok – pillantottam le rá, miután teljesen megtörölköztem. Nekem nem felelt meg akárki, és hiába nézett ki jól, ez édeskevés volt ahhoz, hogy egy-két eltöltött éjszaka után fenntartsa az érdeklődésemet. Talán csak egy kalandot akart, talán mást.
− Valóban az – bólintottam egyetértően, hiszen a Hadesszal való első találkozásomnál érezhető volt, hogy minket egymásnak teremtettek. Makacs és vad volt, akárcsak én, viszont az évek során betörtem őt. Mindketten egymáshoz csiszolódtunk, azóta pedig apró rezzenésekből is értjük egymást. Hades azonban egy fokkal volt jobb bármely nőnél: nem beszélt vissza.
− Ha fellapozol egy-két sportlapot, biztos találsz képet a csapatról – vontam meg a vállamat egykedvűen, hiszen a hippogriffet nem nőzni tartottam, hanem azért, mert a sporthoz vonzódtam.
Ahogy meghúzta a hajamat, elkaptam a csuklóját, és rezzenéstelen arccal eltoltam azt. Tény, elindított bennem valamit, de abban nagyon is tévedett, hogy befolyásolni tudna.
− Valóban – vettem fel vele a szemkontaktust. Arcom határozottságot sugallt, a kezét pedig még mindig nem eresztettem el. Talán egy kicsit megszorítottam, de nem annyira, hogy panaszt emelhessen érte. – Vannak olyan játékok, amelyekben nem szeretek veszíteni.
Példának okáért a nőkkel szemben nem volt szokásom alulmaradni, és elfogadhatatlannak tartottam volna, hogy bármelyikük is zsinóron rángasson. Bármennyire is volt csábító az előttem álló lány, nem akartam megadni neki azt, amire vágyott. Márpedig, a családban öröklődő makacsság és büszkeség arra késztetett, hogy meghúzzam a határvonalat a lány előtt.
− Valakinek annak is kell lennie – tártam szét a karjaimat. Visszafordultam a szekrényem felé, hogy összeszedjem a holmijaimat, elvégre távozni készültem. Mégis, a viselkedése, amelyet elsőre vonzónak találtam, kezdett átcsapni valami teljesen másba.
− Nem vagyok az emberrablás támogatója. Túl sok macera – húztam hátra a fejemet, miközben végigpillantottam rajta. Pillanatnyilag megzavart, elgondolkoztam rajta, hogy elengedem magam, hadd történjen meg, aminek meg kell, majd mégis megragadtam a gyeplőt. Inkább elfordultam tőle, gondolatban számtalanszor emlékeztetve magamat arra, hogy nem kellett volna így viselkednem. Nem akartam az az ember lenni, akinek hisznek.
− Sajnálom, de nincs kedvem játszadozni – feleltem kurtán, miközben a vállamra vetettem a táskámat. Ismét felé sandítottam, ha még a padon volt, akkor lepillantottam rá, majd egy halk sóhajjal megcsóváltam a fejemet.
− Megmutathatom neked a hippogriffeket, de számíts többre – löktem be a szekrényem ajtaját, elfordítottam a kulcsot a zárban, és a zsebembe mélyesztettem azt.
− Szóval, jössz? – Várakozóan tekintettem rá, bár még mindig nem értettem, hogy miért akartam a sorsot kísérteni, mégsem tudtam olyan egyszerűen megszabadulni tőle. Helyette inkább játszottam az elérhetetlent, elvégre, ha ennyire be volt indulva rám, akkor a játék kedvéért annál kevésbé akartam őt.

− Csupán nem vagyok olyan hangulatban – vontam meg a vállamat egykedvűen, hiszen hiába volt szemrevaló teremtés, és más alkalommal talán közelebbről is megismertem volna, de a mai napon valahogy nem voltam vevő erre. Túl sok minden járt a fejemben, amik elterelték a figyelmemet, és ezért bár csábító volt ő és az ajánlata is, egyszerűen nem kívántam élni vele. Meg aztán, azóta a bizonyos eset óta, hogy Holden a falnak vágott, inkább megválogattam, hogy kikkel szórakoztam. Nem szerettem volna visszahallani, hogy valakivel akaratán kívül lettem volna együtt. Így is elég sok mocskot kellett eltüntetni a családommal kapcsolatban, nem volt szükség még álhírekre is.
− Bőven belefér hát mindenki, aki nem látja elég tisztán a környezetét – pillantottam rá törölközés közben. Sajnos, túl jól ismertem az embereket, ez pedig mostanában egyre gyakrabban intett elővigyázatosságra. Holden talán el sem hitte volna, hogy mennyivel komolyabb voltam, mint amilyennek a közelében mutatkoztam.
Elfojtottam egy halk nevetést. Ebben el kellett ismernem az igazát. Aki mindig is a legjobbhoz szokott, az bizony nehezen adott alább az elvárásaiból és az igényeiből. Néha tettem rá pár kísérletet, de úgy gondoltam, hogy amíg a szükség nem kényszerített rá, addig úgysem tudtam leszokni mindarról, amelyhez hozzászoktam.
− Valóban, ezzel nem vitatkozom. – Hiszen lehetett szó ételekről, italokról, ruhákról, vagy éppen bizonyos ember társaságáról én mindig kiválogattam a legjobbakat. Sőt, ha Holden nem lett volna, akkor vélhetően fogalmam se lenne arról milyenek a gyorsételek, vagy milyen íze van egy pizzának. Egyesek nem véletlenül tartottak elkényeztetettnek, és sajnos ezt sem tagadhattam le, hiszen két lehetőségem volt: vagy lázadok a saját sorsom ellen, ezáltal sok-sok mindent kockára teszek, köztük anya és Naomi nyugalmát, vagy pedig fejet hajtva beállok a sorba, és ott játszok ki a Briggs-kártyát, ahol csak lehet. Akármennyire is utáltam, mindig az utóbbit választottam. Túl gyáva voltam ellenszegülni.
Túlságosan is elkalandoztak a gondolataim, így kénytelen voltam leállítani őt, mielőtt még mást is csinált volna a hajammal való szórakozáson kívül. Ma valóban nem voltam hangulatban.
− Nem szeretek osztozkodni a győzelmen. – Valóban, az egyetlen terület, ahol mindezt elviseltem az pólózás közben volt, de csakis azért, mert azokkal a fiúkkal szinte együtt nőttem fel. Nem véletlenül húzódtam el tőle, hiszen hogyan is tudtam volna ráhangolódni bárkire is, amikor a fejem tele volt kellemetlen gondolatokkal?
De végül csak beadtam a derekamat annyira, hogy megmutassam neki a hippogriffeket, ha már ennyire akarta. Kilöktem az ajtót, majd voltam olyan rendes, hogy megtartsam neki, miközben a partiról faggatott.
− Az egyik barátomnak születésnapja lesz. Olyan nagy feneket kerített neki, hogy tolonganak az emberek azért, hogy elmehessenek – sóhajtottam fel, hiszen fárasztó volt lekoptatni az embereket. Arról nem is beszélve, hogy vélhetően a partin se lett volna nyugtom, így már előre gyászos hangulatban álltam az egészhez.
− Volt már dolgod hippogriffekkel? – ugrottam át a születésnapi témát, miközben a karámok felé vezettem át. Elvégre fogalmam se volt, hogy hányadán állt ezekkel a lényekkel, s talán nem ártott neki egy gyorstalpalót adnom, mielőtt még nekiesett volna az egyikük.

Ez a lány testesített meg mindent, amire egyáltalán nem vágytam. A fiatal éveimnek egy olyan korszakát, amelytől szerettem volna elszakadni, mégis újra és újra visszaestem. Most is itt volt előttem, próbált elcsábítani, de ezúttal nem hagytam neki. Megfogadtam magamnak, hogy törekszem jobb emberré válni, s bár nem voltam tökéletes, és nem erőltethettem túlságosan, mégis kis lépésekben haladtam egy olyan irányba, amely messzire vitt apám és Russel terveitől.
Összeráncoltam a homlokomat a válaszára, de nem válaszoltam semmit. Inkább kétszer is átgondoltam a cselekedeteimet a jelenlétében.
− Fogalmazhatunk úgy is, hogy szereti a felhajtást – vontam meg a vállamat egykedvűen, mert a baráti társaságomban mindig próbálták túlszárnyalni egymást. Sokáig résztvettem ebben a játékban, de egy ideje már erről is próbáltam leszoktatni magamat.
A karámokhoz érve megtorpantam, és hallgattam őt. Meg se mozdultam, ahogy közelebb lépett hozzám, bár a szőke hercegem megszólítást kissé klisésnek tartottam, mégsem kerítettem neki nagy feneket.
− Nem kell kifejezetten nemesként kezelni őket, elég, ha udvarias vagy velük – léptem el tőle, hogy kinyissam az istálló ajtaját, és elinduljak ahhoz a hippogriffhez, amelyen korábban ültem.
− Az első mozdulatot neked kell megtenned, ha viszonozza a meghajlást, akkor a közelébe mehetsz. Fontos tartani vele a szemkontaktust, lehetőleg bírd ki pislogás nélkül – magyaráztam neki, ahogy odaértünk a korábbi hátasomhoz. Hiába ismertük egymást, a tiszteletet ettől függetlenül megadtam neki, és csak akkor engedtem ki, amikor ő is viszonozta a mozdulataimat.
− Fáradt vagyok a játszmákhoz – jelentettem ki, miután óvatosan végigsimítottam a hippogriff nyakán. Beleuntam már abba, hogy mindenki akart tőlem valamit, és ezalól a szemben álló lány sem volt kivétel. Ritkán fordult elő, hogy bárki is saját magam miatt érdeklődött volna irántam, a többség ugyanis nem látott mást, mint a Mágiaügyi Miniszter fiát.
A vezetőszáron tartottam a griffet, ahogy a lány felé fordultam. Ha annyira hippogriffen akart ülni, meg kellett mutatnia, hogy egyáltalán érdemes-e volt rá.
− Érdemeld ki a bizalmát – utasítottam, bár mindez már egyáltalán nem rajtam múlott, mégis fogtam a vezetőszárat, hogyha balul sülnének el a dolgok, akkor képes legyek visszafogni a hátast. Sokban különbözött a sajátomtól, ettől függetlenül jól össze lehetett dolgozni vele, ha az ember nem volt szemtelen.

Kezdtem belefáradni az emberek játékaiba, abba ahogy próbáltak minél magasabb pozícióba kerülni. Nem mintha én jobb lettem volna náluk, mégis kezdtem kimerülni. Az elmúlt időszakban az életemet egy hatalmas hullámvölgyként írhattam volna le, és ez a lány sem a legjobbkor bukkant, hogy szórakozni akarjon. Más alkalommal talán lett volna hozzá kedvem, most azonban arra vágytam, hogy mindenki békén hagyjon, és egy kicsit is elfeledkezzen a létezésemről.
Mégis elvezettem őt a hippogriffekhez, mert megkért rá, bár mondhattam volna nemet is neki, de úgy éreztem, akkor egész nap követett volna. Ez pedig ütközött a terveimmel, miszerint megjelenek a partin, majd jól felszívódok.
Elmagyarázom és megmutatom neki, hogy miként kell a hippogriffekkel bánni, így a kiégéssel kapcsolatos szavaira nem is reagálok. Pedig mondhattam volna neki, hogy „már késő”. Mégis inkább hallgattam, s nem osztottam meg a gondolataimat idegenekkel. Mégis, ahogy az állattal bánt, én is rájöttem, hogy csupán ürügyet keresett arra, hogy a társaságomban legyen. Jellemző volt. Mindenki ezt akarta.
− Legyen, jó szórakozást – biccentettem neki, ahogy lezárta a beszélgetést, én is elindultam a magam útjára. Semmi kedvem nem volt ahhoz a partihoz, vagy bármilyen ember társaságához. Elég hamar leráztam a többieket is, majd hazatértem, ahol bezárkóztam a szobámba, és egyedül csak a húgomnak és anyának voltam ajtót nyitni. Ha apa akart volna beszélni velem – ami nem nagyon volt valószínű −, úgy tettem, mintha aludtam volna, ugyanis nem volt kedvem még egyszer összeveszni vele azért, mert különbözött a véleményünk.

//Én is köszönöm ezt a játékot is. //