Este hat óra volt, késő, de nekem még elég aktív napszak. Reggel nyolc óta bent voltam az akadémián, tartottam két előadást és egy gyakorlatot, időközben pedig fogadóórát tartottam a hallgatóknak. Hozzám mindig sokan akartak jönni, ezerből egy azért, hogy valamilyen tanácsot kérjen tőlem anatómiai ügyben, esetleg ők is patológusnak készülnek, a többi mind azért, hogy javítani akarjon, írásbeli vizsgához betekintést kérjen, lányok a kelleténél gyakrabban melltartó nélkül próbálták ezt. Ha megtehettem volna, talán még el is szórakozom velük, de nem akartam az állásommal játszani, sem a jogi tisztaságommal, mert tudtam, hogy ha bármi probléma felmerül velem kapcsolatban, akkor napok alatt előkerül minden szennyesem és még az Azkaban is túl jó lesz nekem, úgyhogy inkább a kivégzésem mellett döntenek. Briggs úgyis nagyon szerette a dementorcsókokat. Úgyhogy egyszerűen ignoráltam ezeket a próbálkozásokat. Az utolsó előadásom után visszamentem az irodámba, tágas volt és kényelmes, pedig nem volt indokolt. Három napot töltöttem el itt egy héten csak, kettőt a Szent Mungo bonctermében, a hétvégéket pedig otthon vagy... nos, szórakozással. Most már mehettem is volna haza, általában ilyenkor már úton voltam. Mára mégis volt még egy feladatom, mielőtt eltölthettem még egy-két órát a pincémben, legújabb vendégem társaságában. Vajon csöpög még neki infúzión az altató? Napokkal ezelőtt küldtem el egy baglyot Viviana Rennes professzorasszonynak. Sokat mondhattak rólam a diákjaim, nagyrészt rosszat, borzasztót és még szörnyűbbet, de azt nem, hogy nem igyekeztem nekik a lehető legjobb tudást átadni. Éppen ez volt a célja a munkámnak, de a legrosszabb része is, mivel nagyon is elvártam, hogy mindent tudjanak, akár reális elvárás volt, akár nem. Úgyhogy több vendégelőadót is meghívtam a szemeszterek során, nekem is jó pihenés volt, ha éppen nem akartam megtartani egy órát, mert kevésbé szerettem a témakört. Tehát itt voltam most, a tökéletesen elrendezett íróasztalomnál ülve, már kilazított nyakkendővel, a levett zakómat a szék támlájára terítve, és vártam.
Vendég
Szomb. Dec. 07, 2019 5:44 pm
Linwood & Rennes
Este hat óra. Általában ilyenkor már vissza szoktam vonulni, és dolgozatokat javítok, vagy olvasok egy pohár vörösbor mellett. A mai napi rutinom mégis kicsit más. Még kell egy kis kitérőt tennem. Konkrétan Linwood professzornál. Kaptam tőle egy baglyot, még néhány nappal ezelőtt, melyben felkért egy előadás megtartására. Természetesen megírtam neki a válaszomban, hogy elfogadom a felkérést. Tulajdonképpen sosem mondtam nemet a kollégáim felkérésének. Igyekeztem remek szakmai kapcsolatot ápolni általánosságban minden kollégámmal. Ezt igen fontosnak tartom. Így ma estére beszéltünk meg egy találkozót Linwood professzorral, hogy átbeszéljük a részleteket. Ami tulajdonképpen kapóra is jött. Egyébként is felkerestem volna a napokban. Végre sikerült döntést hoznom a következő tehetséges hetedévesről, akit ösztöndíjra javasolnék. Nem volt könnyű. Idén sok tehetséges jelentkezőből kellett választanom. Ma pedig megteszem az ajánlásom egyetemi kollégámnak. Egyéb iránt teljesen átlagos napom volt. Délelőtt órák, délután dolgozatokat javítottam, majd a saját kutatásaimhoz olvastam a legújabb szakirodalmakat. Aztán benéztem Rosmortsba a szüleimhez. Onnan indultam ide. Pontosabban az akadémia kapui elé hopponáltam. Onnan indultam fel gyalog kollégám szobájába. Az utat már természetesen jól ismerem. Ahogy a megfelelő ajtó elé értem határozottan kopogtam be. Majd ha bebocsátást nyertem, egy enyhe mosollyal az arcomon léptem be. - Jó estét!- köszöntöttem a kollégám. Tulajdonképpen egészen egyszerű fekete nadrágkosztüm van rajtam, egy világoskék blúzzal. Mindazonáltal kifogástalan megjelenésemre most sem lehet panasz.
Határozottan megvolt a szépsége a vendégelőadóknak. Amikor nem volt kedvem tanítani, nyugodtan hátradőlhettem és hallgathattam mást, nem volt muszáj, hogy beszéljek és újabb irreális mennyiségű anyagot adjak le az adott idő alatt. Határozottan kedveltem ezt a lehetőséget, még annak ellenére is, hogy mennyire fontos volt nekem, hogy a hallgatóim mindent tudjanak, amit én. Nem azért, mert annyira foglalkoztatott a jövőjük, nem is igazán tudtam volna megfogalmazni a miértjét. Egyértelműen élveztem a szenvedésüket, talán ez lehet az első számú oka. Mindegy is, a vendégelőadókkal sem volt gond. Mrs. Rennes volt az egyik kedvencem, őt elég gyakran meghívtam, ha nem is minden félévben vagy évben, de igyekeztem rendszeresen vendégemként látni, hiába élt Amerikában. Nagyon megválogattam a szakembereket, akiket az előadómba engedtem. A hallgatók meglepően nyugodtak voltak, amikor ő beszélt, minden bizonnyal azért, mert nem volt olyan hajcsár mint én, feleannyi információ nem hagyta el a száját mint az enyémet. Érthetetlenek ezek a kölykök, én sokkal jobban éveztem volna, ha olyan előadóim vannak, mint én magam. Szerencsémre a kolléganő hamar megérkezett, nem kellett túl sokat várnom. A kopogásra azonnak felálltam és ajtót nyitottam neki, hogy beléphessen. - Mrs. Rennes -nyújtottam a kezem egy gyors kézfogásra. Gyűlöltem kezet fogni másokkal, nem szerettem az érintést, undorítónak tartottam. De megtanultam, hogy ez már csak így megy, nincsen más lehetőségem, ha normális embernek akarok tűnni. Majd ha elment, előszedem a fertőtlenítőszert. Bunkó csak nem lehetek, az nem lenne túl elfogadható szociálisan. -Örülök, hogy elfogadta a meghívásomat és most itt van, nagyon megtisztel vele. -Minden alkalommal elmondtam ezt neki, szinte mint egy betanult szöveget, de ha kell, akkor kell. És elvileg ezt így kellett. Az íróasztalommal szemben álló szék felé intettem neki, hogy nyugodtan foglaljon helyet, én pedig visszaültem a saját helyemre. - Arra gondoltam, hogy beszélhetne a hallgatóknak az orvosi pályáról -fogtam bele rögtön a lényegbe, nem szerettem a felesleges csevegést. -Az én szakterületem nem éppen élő emberekkel való munkáról szól, ezért nem is tudok valid információkkal szolgálni a hallgatóknak ezzel kapcsolatban. Mit gondol?
Vendég
Csüt. Dec. 26, 2019 3:14 pm
Linwood & Rennes
Vendégprofesszorként mindig is igyekeztem a legjobb benyomást kelteni. Mind a hallgatok számára, mind a professzor kollégák felé. Igyekeztem érdekességeket előadni, ami a gyógyítói vagy kutató gyógyítói munkát illeti. Esetenként pedig én magam is hívtam meg a Roxfortba egy-egy vendég előadót, az egyetem különböző karairól, hogy beszéljenek a fiatal hetedéveseknek a saját karukon tanulható szakokról, és azok velejáróiról. A pályaválasztás érdekében természetesen. Ami a formalitásokat illeti, vannak melyeket meg kell tartani. Mindig minden körülmények közt. Vannak melyeken az emberi kapcsolatok, és kölcsönös tisztelet túlmutat, így kevéssé fontossá válnak egy idő után. A kézfogás olyasmi volt, amitől el tudtam volna tekinteni, de így követelte a szakmai illendőség. - Én örülök Linwood professzor. Megtisztel a meghívással. - viszonozom a gyors kézfogást. Olyan mondatváltás volt ez köztünk, ami minden alkalommal ismétlődött. Megszokássá szelídült udvariasság. Helyet foglalok a férfivel szemben, ahogy hellyel kínálnak. Persze nagyra becsült professzortársam rögtön a lényegre tér. Ez is egy olyan tulajdonsága volt, amit igen kedveltem benne. Nem rabolta az ember idejét felesleges semmit mondó bájcsevegéssel, amit olykor bosszantó módon elvártak egyes eseményeken, és találkozókon. - Tehát ha jól értem az elsőéves hallgatóinak kellene egy általános bevezető órát tartanom arról, hogy az anatómiai módszerek alkalmazásában milyen különbségek vannak a még élő, és már elhunyt páciensek esetében? - az anatómia fontos alapozó tárgy minden gyógyító számra. Persze a patológusok számára nyilvánvalóan más módszerek, és eszközök álltak rendelkezésre, mint az általános gyógyítóknak. De ez nem azt jelenti, hogy az utóbbiaknak nem kell ugyanolyan alapossággal ismerni az emberi test minden egyes szövetét, szervét, a csontok és izmok tökéletes összhangban való működését. Különben hogyan is mérhetné fel, és diagnosztizálhatna helyesen egy élő valódi beteget. Ez nagy felelősség, és ezzel minden hallgatónak tisztában kell lennie. Mielőbb megértik milyen felelősség van egy gyógyító vállán annál jobb. - Amennyiben egyet ért elkészítem az óravázlatot, és bagollyal megküldöm. Viszont az is meg kellene beszélnünk, hogy mikor és milyen formában kérjük számon a hallgatókon az órámon elhangzottakat. - vetem fel. Nos igen. Ha volt valami, ami miatt nem kedvelt a diákság, azok a rettegett röpdolgozataim, és mindenre kiterjedő alapos dolgozat és vizsgakérdéseim. Lehetetlen volt nálam a sumákolás. Aki nem volt kellően felkészült az bizony könnyen megbukott. Na de az egyetem első éve arra is való, hogy kiszűrjük az alkalmatlanokat. Nincsenek is rosszabbak az alkalmatlan dilettáns szakbarbároknál. Gyűlölöm az ilyen embereket, így hát az én órámról nem is kerülhetnek ki ilyenek.
