Keira & Evan ~ life is only as good as the company you keep

Kedd Júl. 06, 2021 6:16 pm

Keira & Ewan

◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇

Előre lebeszéltem egy találkozót Keirával, hiszen már rég volt alkalmunk közösen elvinni Sütit sétálni. Többnyire azért, mert nekem mindig közbejött valami: vagy a munka, vagy a család, vagy pedig egy ismerősnek kellett segítenem valamiben, így sose jutottam el addig, hogy eljussak a menhelyig.
A mai napra viszont teljesen szabaddá tettem magam, elvégre a pihenőmet most már tényleg szerettem volna Keira társaságában tölteni, és nem pedig a szomszéd ereszcsatornájának a takarításával. Senki ne akarja tudni, hogy mennyi mocsok össze tud gyűlni benne.
Kicsit késésben vagyok, pontosan azért, mert még indulás előtt megkért, hogy vigyem ki a szemetet, útközben pedig a szomszéd hölgy is elcsípett, hogy imádkozzam le a macskát a tetőről, ugyanis az állat valamiért hallgat rám. Nem akartam mondani neki, hogy azért, mert érzem-értem, amit akarnak, ezt az apróságot megtartottam a saját kis titkomnak.
Kifulladva érek el a menhelyhez, ahol Keirával találkoznom kellene. Remélem, nem lesz dühös a csúszásért, hiszen a világért sem szeretném rabolni az idejét, csupán minden rosszul jött ki.
Az épületbe lépve köszöntöm az ott dolgozókat, akiket talán mára már a barátaimnak is nevezhetek. Hamar megtaláltam a közös nevezőt velük, hiszen rendes, szeretnivaló emberek egytől-egyig. Pont, mint Keira, akit a kenneleknél találok meg.
− Szia Keira! Ne haragudj, amiért megint késtem – fékezek le mellette, és érzem, hogy az arcom vörössé válik, hiszen olyan kellemetlenül érzem magam.
A kutyák persze egyből megvadulnak: némelyikük ugatással próbálja magára hívni a figyelmemet, megint mások csaholva ugrálnak a ketrecükben. Érzem a szeretetüket, még ha nem is értem úgy őket, mint az embereket, de tudom, hogy örülnek mindkettőnk jelenlétének. Ezzel pedig mosolyt csalnak az arcomra, hiszen jó érzés tudni, ha szeretve vagy valaki által.
− Nos, kit szeretnél elvinni sétálni? Közben pedig mesélhetnél a napodról – fordulok a barátom felé, miközben a négylábú barátaink egyre hangosabbá válnak körülöttünk. Mintha csak azt ugatnák, hogy „engem válassz!”, de a mai napon meghagyom Keirának a lehetőséget. Talán másfél hete találkoztunk, azóta biztosan mindkettőnknek bőven akadt mesélnivalója.

Csüt. Júl. 15, 2021 10:49 pm

Ewan és Keira

Jelenleg ezek a menhelyi délutánok, esték tartanak életben. Ezek jelentik a rendszer elfoglaltságot az életemben, a társaságot és a boldogságot. Féleértés ne essék, amunkámba még mindig szerelmes vagyok, de mostanában, hogy feledjem a bajaim talán túlzottan beletemetkeztem. Talán ez volt az egyik ok, ami Ethant odáig sodorta, hogy véget vessen ennek az egésznek.
Na de a lényeg, hogy most itt vagyok, nem gondolok a múltra, hanem csak előre nézek, még ha nem is látok. A látomások mostanában elkerülnek, mintha elszunnyadt volna a képességem. Nem tudom, hogy ez lehetséges-e, vagy hogy normálisnak minősül-e, ha az ember különleges mágiája érzelmi trauma hatására megmakacsolja magát, de őszintén, jelenleg a legkevésbé sem hiányzik, hogy rémes látomások gyötörjenek.
Mára nem akadt munkám, vagyis helyesebben épp két munka közt vagyok. Nemrég befejeződött a pureling szaporítótelepről megmentett kölykök rehabilitációja, így szabadon engedtük a rezervátumban. Félállásban ott dolgozom mostanában, mert rájöttem, hogy jobb ez az állandóság. Lehet, hogy hamarosan felszámolom ezt a szabadúszó életet, mert vár rám egy szerződés, mint teljes állású magizoológus. Sokban nem térne el a mostani munkámtól, mindösszesen egész évben számítanának rám, nem csak alkalmakkor, kötött lenne a munkarendem és sokkal kiszámíthatóbb az életem. Nem mondom, ezek mind kimondottan előnyösek.
Nem tudom, mióta várhatok arra, hogy Ewan megérkezzen, de ha sejtéseim nem csalnak, megint késik. Tipikus. Mindenesetre addig legalább van időm dönteni, hogy ma kit vigyek el. – Jól van Annie, én is örülök, hogy látlak, de múltkor is téged vittelek ki – nevetem el magam, ahogy a kennelekhez érve meghallom az ismerős, izgatott nyüszítést. Fergeteges, amit ez a kutya produkálni képes, csak hogy rá figyeljek. Kezemet végig húzom a rácsokon, ahogy elsétálok a kennelek előtt, míg végül egy halkan, ám vidáman csaholó kölyök előtt állok meg. – Ő új itt, ugye? Hogy hívják? – guggolok le, kezemet bedugva a ketrecbe. Nem félek, hogy bármi bajom eshet, úgy érzem, nyugodt természetű kutyát fogtam ki. Váltunk még néhány szót a kis újoncról, és mire felállok és leporolom a nadrágom megérkezik Ewan is.
- Szia! Ugyan, semmi baj – tárom ölelésre karjaim azzal a lendülettel, hogy megölelhessem az érkezőt. Nem vagyok az a nagy ölelkezős fajta, de vannak, akiknek kijár. – Ő itt Héra, ma ő jön velem – fordítom fejem a meg nem szűnő vidám csaholás irányába. Jó kis délután lesz ez, én érzem. – Eddig nem volt valami izgalmas a napom, otthon voltam, főztem, takarítottam, ilyenek – vonom meg vállaimat. Néha ilyen is kell, mikor az ember lánya semmit nem csinál, közben meg mégis többre halad, mint akármikor máskor.

Hétf. Júl. 26, 2021 11:14 pm

Keira & Ewan

◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇

Annyira bűntudatom van, amiért már megint kések egy negyedórát talán, pedig ma valóban igyekeztem teljesen szabaddá tenni magam. Látszik, hogy mégsem sikerült. Ráadásul, nem is teljesen a saját hibámból – elvégre az egyetlen hibám ebben az, hogy nem tudok nemet mondani −, de hogy mindig akkor kérnek tőlem segítséget emberek, amikor más programom lenne… Híresen tehetségesek benne. Így nem is csoda, hogy némileg kimerülve érkezek a menhelyhez, és szívem szerint egy üveg víz társaságában lehuppanék az egyik székre, és vagy húsz percig nem is mozdulnék onnan, csakhogy Keira már vár engem.
Gyorsan megkérdezem, hogy merre találom őt, aztán szapora léptekkel megindulok a kennelekhez. Az egyetlen dolog, amivel nem számolok, hogy a jelenlétemben szinte az összes kutya megbolondul. Ez eléggé hízelgő a számomra, főként mert teljesen rájuk vagyok hangolódva, de abban nem szerencsés, hogy ha esetleg szeretném meglepni Keirát, akkor ő már azonnal jelzik a közeledtemet. Na, nem mintha annyira meg akarnám lepni, vagy rá akarnék ijeszteni egyébként.
− Tényleg borzasztóan sajnálom – sóhajtok fel, miközben én is széttárom a karjaimat, és gyengéden magamhoz ölelem őt. – Csak idefelé jövet kivittem a szemetet, közben pedig elkapott a szomszéd asszony, hogy játsszak macskagurut, mert a kedvence nem akart lemászni a tetőről. Hihetetlen, hogy mindig elcsípnek valamivel – ingatom meg óvatosan a fejemet, miközben kibontakozok Keira öleléséből.
− Borzasztóan kedvesnek tűnik, és ahogy elnézem, eléggé lelkes – mosolyodok el, miközben a kutyusra pillantok. – Én viszem Annie-t, különben nagyon elszomorodna, ha nem jöhetne velünk – teszem hozzá, hiszen látom mennyire maga alatt és milyen bánatos szemeket mereszt rám. Bezzeg, amikor kiejtem a számon az ő nevét, egyből felpattan, és vidáman ugatni kezd.
− Szóval egy kellemes, hétköznapi napod volt – konstatálom boldogan, hiszen nem szeretem, amikor Keira megerőlteti magát. – Az enyém is hasonló lett volna, de én szívességeket tettem mindenkinek – nevetem el magam, miközben már intézkedek is, hogy Héra és Annie velünk jöhessenek.
Amint Annie kiszabadul a kennelből, először Keirát futja körbe, aztán engem. Alig bírom elcsípni, hogy pórázra kössem, hiszen annyira tele van lelkesedéssel és energiával.
− Te jó ég… Mire vállalkoztam ma? – nevetek fel Annie kapcsán, de természetesen örülök annak, hogy ennyire örül mindkettőnknek.

Kedd Aug. 10, 2021 10:50 pm

Ewan és Keira

- Én meg tényleg nem haragszom, úgyhogy ne mondd el még egyszer – dorgálom meg játékosan, kuncogva, hogy érezze, csak a vérét szívom. Kell ez néha egy kicsit, mindkettőnknek. – Látod, a jó szíved. Mindkettőnket ez fog sírba vinni – csóválom meg fejem, mielőtt én is elengedném őt. Ebben nagyon haosnlítunk egymásra, hogy elképesztően önzetlenek vagyunk, erőn felül, mindig és minden helyzetben próbálunk segíteni, mert ez tesz minket boldoggá. Vagy nem is tudom, nem is boldogság ez mindig, inkább csak olyan nyugodtság. – Na de a lényeg? A macska jól van? – térek vissza a témára, mert tudom, hogy nem hagyna nyugodni a gondolat, ha nem kérdeznék rá. Persze, abban nem kételkedem, hogy Ewan egy suttogó, hogy csodásan bánik az álatokkal, de na. Történhetnek váratlan események és kiszámíthatatlan dolgok, amikre senki sincs felkészülve. Velem is megesett már, hogy egy állat a karjaim közt pusztult el, pedig látszólag semmi baja nem volt, vagy nem kellett volna bekövetkeznie, de olyan is volt, aki nemes egyszerűséggel kihasználta az aprócska hiányosságom, hogy nem látom, hogy merre szalad, és megpattant. Ez egy ilyen szakma, meg kell tanulni együtt élni ezekkel is.
- Neked ezzel lesz kellemes és hétköznapi egy nap – húzódnak mosolyra ajkaim, mert valahogy mindig boldoggá tesz, hogy ő ilyen. Nem is tudom, biztosan mindenki életében van egy ilyen személy, és nekem ő az.
Elnevetem magam, ahogy megérzem a körülöttem elsuhanó állatot, de nem szólok rá, hagyom, hogy a sétáltató-társam küzdjön meg vele. Héra azért sokkal nyugodtabban várja és tűri, hogy rákerüljön a hám, majd a póráz. Látszik, hogy két tök más mentalitású kutya, de szerintem épp ezért lesznek ők jó páros. – Ma igazán jó erőben van, ez tény. És tök nem idekapcsolódik, de ha végeztünk, van kedved esetleg beugrani hozzám? Rendelhetünk egy pizzát, kicsit zongorázhatnék is esetleg. – Mostanában valahogy egyedül nincs kedvem zenélni, de ha társaságom akad, akkor szívesebben gyakorlok. Az meg éppen rám férne na. A csapongásom és a témaváltásaim meg szerintem mindenki megszokta már, néha igyekszem rá odafigyelni, csak legtöbbször nem sikerül.

Vas. Aug. 29, 2021 12:19 am

Keira & Ewan

◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇

− Rendben, de tudod, hogy ilyenkor mindig rosszul érzem magam – mosolyodok el feszélyezetten, hiszen mindig bűntudatom van, amikor megígérek valamit, és nem tudom teljesíteni. Az olyan kellemetlen és lehangoló tud lenni. Nincs is rosszabb annál, amikor cserbenhagysz másokat. Azt pedig végképp nem szeretném, hogy Keira azt érezze, elhanyagolom őt.
− Legfeljebb engem fog. Téged miért vinne? – nevetek fel halkan, miközben kibontakozok az öleléséből. – Vagyis, remélem, nem úgy értetted, hogy az én jó szívem fog a sírba, hanem a sajátod. – Hunyorogva rámosolygok, miközben a háttérben lévő kutyák egy pillanatra sem akarják abbahagyni a mocorgást. Nagyon örülnek mindkettőnk jelenlétének, ahogy én is annak, hogy végre láthatom Keirát.
− Persze. Vélhetően dohogott egy sort, hogy nem hagyom heverészni, de egyébként mindig a legnagyobb rendben – vonom meg a vállamat szórakozottan, mert valóban nyávogott egy sort, hogy hagyjam békén, de a gazdája jóval bosszantóbb volt, mint a macska maga, én pedig siettem, így nem értem rá alkudozni vele. Szerencsére, ő is belátta, hogy nem érek rá ilyenekre.
− Ne is mondd, alig vártam a mai napot, és hogy láthassalak. – Keira mosolya láttán engem is jókedv áraszt el, hiszen nincs is annál jobb, amikor őt vidámnak láthatom. Hálát adok Merlinnek azért, hogy megismerhettem őt, mert nélküle üresebb lenne az életem.
Nevetve figyelem, ahogy Annie kilő, és körbe szalad mindkettőnket. Hihetetlen, hogy mennyi energia szorult egy ilyen kis testbe.
− Jól van kislány, nyugalom, nyugalom – csitítgatom a kutyát, miközben ráadom a pórázt, de Keira hallhatja, hogy képtelen vagyok abbahagyni a nevetést. Nem bánom meg a választásomat, hiszen Héra ugyan sokkal békésebb teremtés, de Annie-nek is kijár egy kis odafigyelés.
− Nem baj, majd előveszem a szupererőmet, és kordában tartom őt – mosolyodok el sejtelmesen, miközben lehajolok Annie-hez, és megsimogatom a fejét. – Ugye, kislány?
Összeborzolom a bundáját, ő pedig vakkantva nekinyomja a fejét a tenyeremnek. Nem is értem, hogy miért nem varázslényekkel, vagy állatokkal foglalkozom.
− Egyébként ezer örömmel, mondtam, hogy a mai napon innentől kezdve csakis a tiéd vagyok – egyenesedek ki, miközben óvatosan Keira hátára fektetem a tenyeremet, hogy jelezzem, részemről indulhatunk.
− Nekem a pizza és a zongorázás is tökéletes választást. De a pizzázás közben filmnézés utáni zongorás lenne szerintem a legjobb opció – teszem hozzá, amikor kiérünk az utcára, közben pedig rövidre fogom Annie pórázát, hiszen annyira össze-visszaugrál, hogy muszáj ezt tennem. Közben megindulok a közeli park irányába, amerre mindig menni szoktunk.

Kedd Nov. 02, 2021 11:22 pm

Ewan és Keira

- Tudom szívem, tudom. – Megenyhülten mosolygok, közel állok ahhoz, hogy együttérzően megcirógassam az arcát is, de aztán rájövök, szerencsére, még a mozdulat előtt, hogy ez nem feltétlenül okos ötlet. Bár tudom, hogy Ewan tudja, hogy én egy rettentő közvetlen személyiség vagyok, főleg azokkal, akiket szeretek, meg hogy barátok vagyunk, méghozzá nagyon, de nagyon jó barátok, mégsem akarom, hogy esetleg valami félreértés süljön ki ebből az egészből. Félreértés ne essék, csodás fiú, és igazából talán el is tudnám képzelni magam mellé, de jelenleg gondolni sem tudok másra, csak arra a szemétre, aki összetörte a szívem. Mert hiába is tagadom, ez történt, millió apró darabkára hasadt a szívem.
- Igazából bármelyikünké lehet, de elsősorban arra akartam célozni, hogy mindketten túl jók vagyunk, és mindkettőnknek ez lesz a végzete. – Na igen, a szavak néha sajnos cserben hagynak, és azok a mondatok, amik fejben olyan jól hangoznak, kimondva sajnos már közel sem olyan jók, vagy legalábbis tök nem azt tükrözik, amit én szeretnék, hogy tükrözzenek, és ezért félreértésekhez vezetnek – mint például most is.
Mikor azt mondja, hogy alig várta, hogy láthasson, nem is tudnám tagadni, hogy megmoccannak azok a bizonyos kis pillangók, és a mosolyom is kétségkívül szélesebb lesz. – Ezzel én is így vagyok. – Mindig annyival szebb a napom, ha találkozunk, olyan mértékben képes felvidítani és erőt önteni belém, hogy az már szinte egészen hihetetlen.
- Az a híres szupererő, amivel mindenkit az ujjad köré csavarsz – ingatom a fejem mosolyogva. Nem is értem, hogy lehet az, hogy még nincs barátnője. Annyira csodálatos srác, megérdemelne valaki olyat az életébe, aki vissza tudná adni mindazt a kedvességet és szeretet, amit ő ad a nagyvilágnak önzetlenül.
Közben azért elindulunk, miután megérzem tenyerét a hátamon, kinyújtom felé a bal karom, jelezvén, hogy igazán jól esne, ha segítségemre sietne. Néha vannak ilyen napok. Egyébként tök jól elközlekedem egyedül is, simán képes vagyok szinte bármit megcsinálni, amit a látó társaim, de néha olyan jól esik egy kicsit egy másik emberre bízni magam. Persze, ehhez kell egy olyan ember, akire rábízhatom magam.
- Ám legyen – egyezek bele elnéző mosollyal. Nekem a filmnézés nem annyira nagy kaland, mint azoknak, akik tényleg látják is a történteket. Persze, izgalmas a hangok alapján beazonosítani, hogy mi történik, de ilyenkor kicsit úgy érzem, jó lenne, ha olyan lennék, mint mások.

Kedd Nov. 16, 2021 12:41 am

Keira & Ewan

◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇

Furcsa érzés volt, hogy szívemnek hívott, holott tudtam jól, hogy feleslegesen képzeltem volna bele dolgokat. Épp ezért, mielőtt túlságosan is agyalni kezdtem volna a témán, inkább hagytam hadd menjen. Ettől függetlenül még mindig pocsékul éreztem magam, és ezen Keira édes mosolya sem segített. Néha szerettem volna találkozni Merlinnel, és megkérdezni, hogy miért is volt ilyen bonyolult az élet.
− Ugyan már, feleslegesen vészmadárkodsz – nevettem fel halkan, hiszen ebben az egy dologban nem értettünk egyet. Én továbbra is hittem abban, hogy az élettől visszakapom azt, amit másoknak adtam, épp ezért fel sem merült, hogy a jóság lenne valaha is a vesztem.
A mosolyom azonban akaratlanul is szélesebbé vált, ahogy azt mondta, hogy ő is várta a találkozónkat. Szívesen töltöttem vele több időt is, de sajnos a munkám igencsak lekötötte minden időmet, így csoda, hogy néha elszabadultam az ispotályból.
− Ugyan, azért ez nem teljesen igaz – nevettem fel halkan, ahogy zavartan a hajamba túrtam. Éreztem, hogy az arcomat elöntötte a forróság, még szerencse, hogy ezt nem látta, különben sehogy nem magyaráztam volna ki magamat belőle.
− Egyszerűen csak tudom kinek mire van szüksége, nincs ebben semmi bűbájosság – zagyváltam még egy kicsit, hiszen ezzel az egy mondatával igencsak sikerült kizökkentenie.
Amikor a kezét nyújtotta felém, automatikusan nyúltam utána, hiszen nagyon jól ismertem már ahhoz, hogy tudjam mit is várt tőlem pontosan. Így az egyik kezemben a pórázt tartottam, a másikkal pedig Keirának igyekeztem támaszt nyújtani. Azonban, ahogy szóba került, hogy mit csinálhatnánk, és kapcsoltam, hogy mit is mondtam pontosan, ismét szabadkozni kezdtem.
− Vagy akár kiülhetünk valahová azzal a pizzával, és beszélgethetünk valamiről – tettem hozzá gyorsan, hiszen annyira szégyelltem magam, amiért egy pillanatra elfeledkeztem Keira korlátairól. Hogy lehettem ennyire ostoba?

Hétf. Jan. 24, 2022 10:05 pm

Evan és Keira

- Befejeztem, ígérem. – Nem, egyébként sosem tudom befejezni, de csak azért, mert állandóan aggódom azok miatt, akiket szeretek. Valahol azért persze hiszek a jó karmában, és tapasztalom is, hogy mivel én jó vagyok az emberekhez, az emberek is jók hozzám, hogy arról a szeretetről ne is beszéljek, amit a kedvenceimtől vagy éppen a kis védenceimtől kapok.
- Te maga vagy a bűbájosság. – És ezt halálosan komolyan is gondolom. Hallom a hangján, hogy kicsit sikerült zavarba hoznom, amitől önkéntelenül is mosoly szökik ajkaimra. Rettentő aranyos, mikor zavarban van, és szeretem mikor ilyen, mert nagyon is magamra emlékeztet ilyenkor. Elég könnyedén zavarba tudok jönni bizonyos szituációkban, ami nem feltétlenül jó, mert olyankor az agyam előszeretettel blokkol le.
Belekarolok Ewanbe, és így sétálunk ki a menhelyről. Kívülről azt hiszem olyanok vagyunk, mint egy ideális pár: szépek vagyunk, fiatalok és boldogok, két kutyával. És amúgy végül is, ez mind igaz, azt leszámítva, hogy nem járunk együtt ugye. Bár amúgy szerintem nagyon sokan örültek volna, ha Ewant választom Ethan helyett, és ki tudja, lehet még jobban is jártam volna. De ezek csak ostoba gondolatok, mert el vagyok keseredve. Ha majd újra egyenesbe jövök lelkileg, akkor nyilván eszembe sem fognak jutni ilyen butaságok.
- Elég nagy a kert, egy piknik jól hangzik. – Amúgy is, mi lehetne jobb, mint a két kedvenc dolgomat kombinálni, az evést, és a természetet? Nem csak azért van ekkora terem, mert egy fél állatkertet tartok otthon, hanem mert nagyban segít abban, hogy a stresszesebb napokon is meg tudjak nyugodni.
- Merre sétáljunk ma? – Van néhány jól bevált útvonalunk, már csak választanunk kell, hogy ezek egyikét követjük, vagy felfedezünk ma egy újat. Nem is tudom, én mindkettőhöz érzek kedvet magamban, szóval meglátjuk Ewan mit gondol erről.

Kedd Feb. 08, 2022 11:13 pm

Keira & Ewan

◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇ ◇

− Így is legyen – borzoltam össze játékosan a haját, hiszen sokkal jobban szerettem, ha vidámabb témákról beszélgettünk, és Keira nem hozakodott elő a vészmadár énjével. Sokkal jobban kedveltem a mosolygós, kedves énjét, hiszen beragyogta az emberek mindennapjait pusztán a jóságával. Sokat tanultam tőle az évek során, általa váltam én is jobb emberré.
− Ugyan, ez nem teljesen így van… − mosolyodtam el félszegen, miközben a hajamba túrtam. Tudtam magamról, hogy nem voltam sem bűbájos, sem kedves. Még mindig bűntudatot éreztem azért, ahogyan másokkal bántam fiatalabb koromban. Azóta, mondhatni, talán benőtt a fejem lágya, de ettől függetlenül pokolian éreztem magam minden egyes alkalommal, amikor kedves dolgokat állítottak rólam. Tényleg Keirának köszönhettem, hogy egy sokkal barátságosabb oldalamat ismerték az emberek.
− Szerintem egyébként pont, hogy te vagy az – tettem hozzá még halkabban, s bizony, talán még egy kicsit bele is pirultam a gondolatba, hogy ilyen nyíltan bókoltam neki. Tagadhatatlanul kedveltem őt, de nem akartam elrontani azt, ami kettőnk között volt. Sose léptem át egy határt, hiszen úgy láttam rajta, hogy ő sem vágyott erre.
Zavart mosollyal tartottam a karomat, hogy belém tudjon karolni, miközben a másik kezemben a pórázt tartott magabiztosan. A kis barátom ugyan lelkesen, nyitottan szemlélt mindent a környezetében, de volt annyira jólnevelt, hogy ne okozzon túl sok fejfájást.
− Rendben. Nagyon szívesen elkészítem a szendvicseket, sőt… Bármit, amit szeretnél, ugyanis egy született séffel állsz szemben – vállalkoztam a feladatra, bár a séf jelző talán kicsit túlzás volt a részemről. Mindenesetre, még senkit nem mérgeztem meg a főztömmel, ez pedig hatalmas előnynek számított.
− Mire vágysz? Elmehetünk a park felé, vagy engedhetjük, hogy a lábunk és a négylábú pajtásaink vezessenek minket. Tudod jól, hogy én hozzád alkalmazkodok – pillantottam rá jókedvűen. El tudtam volna dönteni, hogy mit szeretnék, de ha már ilyen ritkán volt alkalmunk találkozni, akkor szerettem volna, ha minden úgy alakulna, ahogy Keira akarja.