Meglepő a számomra, hogy Caspar mennyire nyitottá válik. Olyan dolgokról mesél nekem, amikről nos... nem gondoltam volna, hogy valamikor is tudni fogok, főleg nem ilyen mélységekben, de igyekszem jó hallgatóság lenni, ha már megtisztel a bizalmával. Ez annak mondható, nem? - Jogos. Mondjuk nekem sincs, ha a legilimenciát nem nézzük, bár abban még elég kezdő vagyok. - de kitanulható, szóval nem konkrét képesség. Mindegy. Mindenesetre talán jól teszi a férfi, hogynem híresztelni, bár így is látjuk, hogy nem véletlenül lett a tanárunk, elég nagy a tudása, bár azt kevésbé értékelem nála, amikor szivat, ahogy azt se értékeltem volna, ha megéget. De persze, lapozzunk, én se akarok erről beszélni és szerencsére nem történt meg. Szóval Caspie... hmm, egészen aranyos, de jót vigyorgok rajta. - Nyugi, nem tervezem így hívni! - pofátlan leszek kissé, de talán ennyi még belefér, ha már Ő is ilyen laza most. - Hmm, a fiatal lányok így mutatják ki tetszésüket, bár ezt Önnek is tudnia kell, és a becézés se volt véletlen. Szerintem tetszett neki. - lehet persze, hogy tévedek, de valamiért nem hiszem. Az furcsa kicsit, hogy kviblinek hitték, de nem az, szóval további szót se érdemel. Inkább meséljen a lakástűzről... De ahogy belemegy elkomolyodom, de belül nem érzem úgy, hogy nekem ezeket tudnom kellene. Hogy jogom lenne tudni, túl privát, túl mély érzések. Képes lennék vajon én is valaha így érezni? Nem tudom... nem hiszem. - Mutat egy képet róla? Ha már... ha már ennyit mesélt. - legalább arcot is tudnék társítani az emlékekhez. Megbeszéljük, hogy bunyózásra is tanít majd, majd elfogyasztjuk az ebédet, ami baromi jóra sikerül, rendesen tele is ettem magam úgy érzem, viszont beáll közénk az a csend, ami eddig nem. Várható volt, de igazság szerint első naphoz képest egészen sokat beszélgettünk egymással. A visszavágóba egyébkéntén benne lennék, de ha már felhozza, hogy tegyük át, talán azt szeretné, csak illedelmesen nem mondja ezt így ki. - Öhm, jó, persze. Bármikor jó! - biccentek, majd felkel és utána viszem a saját tányérom meg még valamit, már ha akarja, hogy segítsek. Nincs nagy rumli azért, csak ketten ettünk, a mosogatást viszont meghagyom neki, gondolom úgyis egy háztartási bűbájjal végzi majd el. - Nagyon vicces! - csóválom a fejem a beszólásra, de aztán töltök magamnak egy kis vizet, megiszom, majd viszek is fel magammal. - De lehet tanulok kicsit, két szakot viszek, szóval... dupla szakdoga. - vagy mifene lesz az aurorképzőn. Na mindegy is. Akkor fent leszek ugye, szóval öhm, hát megyek. Csak lazán, mintha természetes lenne. A tanulás helyett mégis inkább olvasás lesz alvás előtt és valóban bőven van mit emésztenem, mert ez az egész nos... furcsa volt. Nagyon.
Meglepő a számomra, hogy Caspar mennyire nyitottá válik. Olyan dolgokról mesél nekem, amikről nos... nem gondoltam volna, hogy valamikor is tudni fogok, főleg nem ilyen mélységekben, de igyekszem jó hallgatóság lenni, ha már megtisztel a bizalmával. Ez annak mondható, nem? 
//
