Az elmúlt pár hét sűrű volt, sok minden történt... A vizsgaidőszak volt még a legkönnyebb, hiába két szakot csinálok egyszerre, de mellette bekerültem az Auguránvadász projektbe és őszinte örömömre úgy érzem, hogy Holden Briggs is kezd megenyhülni az irányomban. Most már hajlandó segíteni nekem és tanítani, akár csak Morrison, így két tanár által úgy érzem, hogy lehet esélyem apám ellen. Nos... az apám meglepően jól fogadta az ötletet, hogy a nyarat az SVK tanáromnál töltsem és több különórát is vegyek tőle. Így erősebbé válhatok és egyáltalán nem bánja, ha nem otthon rontom majd a levegőt. Tudja, hogy a vizsgáim meglettek, a tanulmányi eredményeimet nem rontottam le és Holden se csapatott ki, tehát még minden esélyem megvan arra, hogy a terve tökéletesen megvalósuljon. Persze én csak bólogattam, nem is mertem már mást tenni, de továbbra se értek egyet a nézeteivel. A lényeg az, hogy most már itt vagyok, az említett ház előtt, majd fizetek némi mugli pénzzel a taxisnak, aki ide hozott. Hoppanálni csak oda tudok, ahol már jártam, itt pedig pechemre még nem. Nos... baromira furcsa lesz egy ilyen környéken lakni a Castillo kúria után, ahol a kastélyunk akkora, mint ez az épülettömb előttem, ahol ki tudja hány mugli él és... Caspar. A birtokunkról pedig ne is beszéljünk. De próbálok jó fejet vágni, így felkapom vállamra az utazótáskámat, majd egy-egy kezembe belekerül a bőröndöm is, mert nem vagyok gyenge és itt egyébként se lenne jó ötelt varázsolni. A kapukódot tudom, előre megmondta a férfi, így csak bepötyögöm, neki pedig fent jelez, hogy valaki érkezett. Tudja, hogy én leszek, ma estére beszéltük meg, így mivel este hét van és az idő is lehűlt kabát is van rajtam. Öltözetem sötét, de nem teljesen fekete, a pulóverem például szürke. A kabátom drága szövetkabát, ahogy minden rajtam lévő holmi is márkás, de ez tőlem nem szokatlan, szerintem ismeri már a stílusomat. Egészen a lakás ajtajához sétálok, majd leteszem a bőröndöket és kopogtatok. Nem hezitálok, felesleges lenne. - Üdv! - köszöntöm, amikor ajtót nyit és próbálok tök természetes képet vágni, mintha ez az egész egyáltalán nem lenne furcsa. Pedig az... nagyon furcsa a számomra. - Szóval, itt vagyok. - és ha beenged akkor be is lépek a cuccaimmal együtt, de merev maradok és csak lopva pillantok körbe egyelőre. Majd úgyis körbevezet vagy hagyja, hogy én fedezzem fel magamnak a helyet. Fogalmam sincs. Egyébként elég sok minden miatt aggódom... itt például manó sincs úgy látom, szóval a kaját is nekem kell majd megoldanom, ami nem lesz egyszerű, de majd kitalálok valamit. Az után láttam valami éttermet, de inkább hoppanálok majd. Talán haza, vagy... nem, az nem jó ötlet. Inkább örülnöm kell, hogy végre nem kell hazamennem. Ezt akartam, mintha Morrison ráérzett volna. Alapjáraton amúgy nem vagyok túl feszült, egészen normalizálódtak mostanra a dolgaim, csak tanácstalan vagyok és kissé elveszett, de kibújok a kabátomból, felakasztom azt a fogasra és még a lábbelimet is leveszem, akár csak Holdennél. Tudom a rendet, illedelmes fiú tudok ám lenni.
Igyekszem most is magabiztosnak tűnni, ahogy mindig, mintha nem éppen Caspar Morrison ajtaja előtt állnék, ahol a következő pár hónapban lakni fogok. Lakni... nos igen, nem kevés problémám van ezzel a ténnyel, mert idefelé jövet realizáltam, hogy ez nem csak sima itt együtt lakást fog jelenteni a számomra, hanem azt is, hogy önállóan kell gondoskodnom majd magamról és nos... valószínűleg közös megegyezéssel besegítenem a háztártásba, ami távolabb nem is állhatna tőlem. Majd szerzek egy háztartási bűbájokat tartalmazó könyvet. Nem lehetnek túl bonyolultak, sokan megoldják, mert hogy kézzel nem állnék neki takarítani az teljesen biztos. A kajarendelés pedig... akad néhány olyan étterem a városban, akik szállítanak ki és csak időben le kell adnom a rendelésem, majd már küldök is a csomagot minden délben. De ezt azért még átgondolom, egyelőre nem hoztam egy ilyen szórólapot se. Ráérek ezzel holnap foglalkozni. Most viszont kopogtatok, így nemsokára szembe találom magam a férfivel, akivel nos... nem szívleljük egymást különösebben, de Ő akarta ezt, szóval... valahogy majd csak kibírjuk. A tegezése viszont most tűnik fel, eddig nem realizáltam igazán, de nem teszem szóvá, csak magamban jegyzem meg a dolgot és gondolkodok majd el később azon, hogy mióta is tarthat. Belépek, leveszem a kabátom és a cipőimet, majd finoman biccentek. - Igen, úgy lenne célszerű. - az ajtó ha becsukódik mögöttem akkor leveszem vállamról is a válltáskámat, majd tök természetesen nyúlok a pálcámhoz. Egy apró intés, mire minden holmim megemelkedik, majd követni fognak, ahogy mindig. Eszem ágában sincs mágia nélkül meglenni feleslegesen... nekem ez olyan, mint a légzés, de talán már Caspar se lepődik meg különösebben a dolgon. Ahogy azt már jól tudja, aranyvérű vagyok és a nevelésemet bár nem ismerheti, sejtheti belőle, hogy nálunk az ilyesmi berögződés. Amióta elértem a megfelelő korhatárt, hogy varázsolhassak bárhol, megteszem, ahogy egyébként szerintem a társadalmunk nagy része. - Persze, menjünk! - az meglep, hogy két szintes - gondolom nem több - a lakása, de megyek utána fel a lépcsőn, majd a folyosó vége felé, ahol elvileg ott lesz az én szobám. Az ajtót kinyitja előttem, így besétálok, a bőröndök és a válltáskám pedig jönnek engedelmesen utánam, majd az ágy mellé szépen fel is sorakoznak. Most normálisan is körbenézek, nem csak lopva, majd a megjegyzést hallva a férfi felé pillantok. - A szünetekben valóban, de eddig is kollégista voltam, előtte pedig a Roxfortban éltem. - emlékeztetem, tehát nem újdonság számomra a kisebb vagy éppen másabb szoba, mint ami otthon vár. Mert jól sejti, az otthoni nem éppen kicsi. De ez... egészen barátságos. Érdekes a plafon is, meg jó nagyok az ablakok, bár talán túl világos is ez miatt. Hmm... - Ha évek óta nem volt használatban, akkor miért most döntött úgy, hogy kiadja? - szegezem neki a kérdést, majd beljebb lépek, egészen az ablakik, ahol kitekintek az utcára. Annyira nem kívánom ezt a látványt, a kúria és az Akadémia is nyugodt, ahogy a Roxfort is az volt... Ez kevésbé tetszik, de majd teszek rá egy illúzió bűbájt és mindjárt mást fogok látni, nem a muglikat. - Rendben! - jegyzem meg a könyvekre utalva, mert nos... bár csak három táska látszik nálam, tértágított bűbájjal vannak ellátva, így én is hoztam nem kevés könyvet. De megoldjuk majd, a mágia mindig segít. Tehát itt fogom tölteni a napjaim nagy részét... Áh, nem biztos, de alvásra jó lesz és majd... majd kialakul. Az auguránvadász projekt miatt egyébként is lett elfoglaltságom a nyárra, a szakdolgozatomat pedig bárhol írhatom. Végülis akár ebben a szobában is. Jövőre végzek, sűrű lesz ez a nyár és a következő év, lesz tennivalóm. Na de szembefordulok Morrisonnal, az ablakok elbűvölését majd akkora hagyom, amikor kipakolászok. Azt egyedül akarom majd megtenni, hiába nincsenek nálam személyes tárgyak csak ruhák, könyvek, használati cikkek... legalább lefoglalom majd magam. - Akkor körbevezet? - nem mintha olyan hatalmas lenne ez a lakás, de okozhat még meglepetéseket. Részemről mehetünk. Egyelőre még szolidan csendes vagyok és visszafogott, de talán így a legjobb. Nincs kedvem máris összezördülni vele, az egyikünknek se lenne jó, főleg így, hogy együtt fogunk élni. Oké ez még mindig erős és akármennyire próbáltam felkészülni rá, érzem, hogy erre nem lehetett. Minden nap látni fogom, ez elkerülhetetlen lesz... Pedig eddig nem bántam, amikor végre nyugtom volt tőle. Ilyen az én szerencsém, szivat mindig az élet.
Jelenleg egészen csendes vagyok, nem is igazán tudom, hogy mit mondhatnék azon kívül, amiért itt vagyok. Nincs szükségem a felesleges feszkóra nekem se, éppen elég volt otthon és éppen elég az is, ami Morrison folyamatosan jelenlétével jár. Némi nyugalomért most nagyjából bármit megadnék, tehát megfelel a szoba, itt legalább csak én leszek, nem kell megtűrnöm senkit se szobatársnak. És végülis nem kicsi, el fogok férni, a lakás pedig, már amit eddig láttam belőle tetszik. Az viszont érdekelne, hogy miért most döntött úgy Caspar, hogy kiadja a szobát, ha eddig nem tette, de az őszinte felelete meglep, mert nos... nem erre számítottam, ahogy a múltkor arra se, hogy elárulja majd pont nekem, hogy árvaházban nőtt fel. Ezek olyan információk, amiket én biztosan nem mondanék el neki, de senki másnak sem. - Értem. - nézek szemeibe, merengek el rajta rövid időre, de nem teszem fel a kérdést, amit tudom, hogy nem akar hallani, hogy ki volt az a személy. Családtag vagy több annál... Igen, képes vagyok a normális kommunikációra és arra, hogy odafigyeljek a másikra is. Nem kell tehát magyarázkodnia, se kifogást keresnie vagy féligazságot mondania, lapozzunk, vezessen körbe, had lássam az egész lakást egybe. Amikor megindul, követem, de nem vágok közbe és nincs jelenleg kérdésem se. Elég nagynak és tágasnak tűnik, ahogy a fürdőszobában is szimpatikus hogy akad kád és zuhanykabin is. Igazság szerint otthonos. Az Ő szobájába egyébként nem akartam benézni, az az Ő magán szférája, ahogy a sajátom pedig az enyém lesz. Egymáséba nem megyünk be, ez kimondatlan szabály úgy gondolom. Menjünk lefelé... A nappaliba érve azért most előre megyek, hogy jobban körbenézzek, kipillantsak az ablakon, majd ez után térek vissza, hogy a konyhát is lássam. Nos, azt evésen kívül úgyse fogom másra használni. És hogy mindent láttam? - Igazán otthonos. - jegyzem meg őszintén, miközben még egyszer bepillantok a nappaliba. Igen, az valahogy különösen tetszik. - Otthonosabb, mint a Castillo kúria. Nem tetszene magának...- ezt nem kellett volna kimondanom, de már mindegy. Ez sokkal személyesebb, megfoghatóbb, a falak nem ridegek és bár a terek kisebbek és nincs annyi szoba, se házimanó... mégis kellemes. Nem rossz érzés itt lenni, bár némileg elveszettnek érzem magam azért, mert vele kell majd élnem. Na de halljuk a továbbiakat. - Köszönöm, megpróbálom! - bár nem fog azonnal menni, mert akármit is gondol rólam, nem vagyok tolakodó, se kutakodó, de majd rájön, mert elkerülhetetlen lesz, hogy kicsit jobban megismerjük egymást. - Tényleg nem? Pedig szeret az agyamra menni. - mosolyodom el, amikor kijelenti, hogy nem fogja leharapni a fejem, de aztán a továbbiakra megcsóválom a fejem. - Nincs senkim és nem hiszem, hogy bárkit felhoznék, ez miatt nem kell aggódnia. Ha valakivel találkozni akarok, más helyszínt beszélek meg, ez a maga lakása, tiszteletben tartom. - meglep mondjuk ezzel, hogy Őt nem zavarná. Szerintem idővel igen, ha sűrűn jönnének át hozzám. Deven elgondolkodtam, de jobb lesz, ha vele máshol ütközünk majd. A fürdőszobás megjegyzésre viszont akaratlanul vigyorodom el kissé. - Ne is mondja, azt hiszem soha se fogom lemosni magamról azt az esetet. - elég kellemetlen, de már mindegy. Zárom majd a fürdőt! És hogy van-e kérdésem? - Azt mondta, hogy "szabályok se nagyon vannak", tehát vannak. Mit szeretne, mire figyeljek? Háztartási bűbájokat még nem nagyon ismerek, de majd szerzek egy könyvet vagy max megmutatja, amit hasznosnak vél. - merengek el és bár ki nem fejtem, ennyiből már most sejtheti, hogy ki volt nyalva a valagam, így baromira nem értek ahhoz, hogyan kéne egyedül vagy bárki mással együtt élnem úgy, hogy nekem is ki kell vennem a részem az alapvető dolgokból. De érezheti a hajlamot rá, hogyha elmondja mit hogyan, megpróbálkozom majd vele. Igyekszem nem sok gondot okozni, mert bár baromira nem volt kedvem ehhez az egészhez, az a nagy igazság, hogy mostanra realizáltam, hogy jobb lesz ez így nekem, mintha haza kellene mennem az apámhoz, attól rettegtem. Amióta tudom, hogy nem kell, mintha nyugodtabb lennék és kiegyensúlyozottabb, ezért tűnhetek most szinte jó fejnek. Próbálkozom, remélem érzékeli.
Egészen gyorsan körbeérünk a lakásba, nem nagy, de azért túl kicsinek se mondanám, szóval otthonos, véleményem szerint képes leszek idővel elengedni majd magam, bár... Morrison jelenléte miatt mégis csak akadnak bennem kétségek. Az viszont furcsa, hogy ez az egész se az Ő érdeme... Kicsit olyan érzésem van, mintha minden egy harmadik félé lenne, akiről nem beszélünk. Biztos jó döntés volt idehívnia? - És mindenkinek más az otthonos. - teszem hozzá, hiszen apám szerint a családi kúria az tökéletes mintája egy otthonnak, a komor falak számomra mégis másról mesélnek. Semmi személyes dolog nincs kitéve, a kőfalak ridegek, de nincs benne érzelem. Mégis ott nőttem fel, szóval az otthonom, elfogadtam, de amióta láttam más otthonokat elgondolkodtam rajta, hogy mennyire normális az a környezet. Anyám... Ő pedig olyan, mintha egy szellem lenne. Van, de még sincs sehol. - Nem, nálam valóban nem, de most lebukott, hogy Önnél az. - csóválom meg a fejem, de meglepő módon ajkamon ott a mosoly, nem morgok, nem szúrok oda negatív megjegyzést, csak realizálom. De már tudom az okokat, elmondta. Nem kedvel igazán és valljuk be, erre tökéletes okokat adtam az elmúlt két év alatt neki, de ez fordítva is így van. - Az enyém is? Csak a nyáron maradok, egyáltalán nem nevezném az enyémnek is. - jegyzem meg, mert azért furcsa lenne, hogy otthonomnak érezzek egy olyan lakást, ahol két-három hónapot töltök majd, aztán továbbállok. Meg szerintem jobban jár, ha nem érzem magam teljesen itthon. - Ez igazán megnyugtató, de ezek szerint nincs senkije vagy valakire számíthatok, csak ruha is lesz rajta? - kérdezek rá vigyorogva, mert azért ezt nem feltétlenül ártana tudnom. Nem azért, mert kíváncsi vagyok, de ha már együtt élünk és feljön valaki gyakran... Két szót mondjon már róla. - Hmm, akkor már csak egy évig, az kibírható. - mert utána végzek az Akadémián és végre bellhatok teljes jogú tagként az aurorok közé, nem csak egy tanonc leszek, akit ugráltathatnak. Persze friss hús meg minden, de tenni fogok azért, hogy hamar feljebb jussak, e felől szerintem senkinek sincs kétsége, aki ismer. Na de lenne még pár dolog, amit teljesen nem akarok kimondani, mégis finoman célzok rá, hogy nekem ez az egész helyzet nagyon új, több okból is és úgy sejtem, hogy összerakja a képet. - Nem hiszem, hogy néhány háztartási bűbáj túl nehéz lenne. Szerintem elég, ha megmutatja, konkrét tanítást aligha igényel. - na igen, az ego azért megszólal, de két szakot viszek egyszerre most is, egyik se könnyű, az SVK-n pedig olyan varázslatokat is tanulok, amik nos... bőven túlmutatnak néhány háztartási bűbájon. - De persze ahogy gondolja. - vonok finoman vállat, hagyom inkább rá. Ha tanításnak akarja nevezni, akkor végülis tegye. Egy házimanó azért jól jönne, de tudom jól, hogy miért nincs és mint hallom, megszokta a takarítást, ami azért jó jel, bár a saját szobámban úgy sejtem nekem kell majd megoldanom a dolgokat, szóval majd... majd megoldom. - Rendben! - biccentek, majd a hűtő és fagyasztó szabad polcait is elraktározom magamba, bár kétlem túl sok mindent tennék bele. Megszoktam, hogy főznek rám, hogy még a reggelinél is bőven van miből válogatnom, így ez... nem lesz könnyű. Minél előbb megoldást kell találnom erre a problémára. Majd kérek Devtől tanácsot... - Láttam már tévét, de csak futólag, pár percre láttam benne a műsort, szóval tudom mi az, de... nem vagyok nagyon otthon a mugli technológiában és mugliismeretre se jártam, de gondolom ez nem lepi meg. - túrok bele hajamba, mert most ez lehet, hogy Őt zavarni fogja, de nem árulok magammal zsákbamacskát. - De a muglik jó szórakozásnak tartják, én pedig nem tudom, hogy mennyire vagyok kíváncsi rá... - ismerem be, mert van bennem ellenérzet, aranyvérű vagyok, méghozzá abból a fajtából, aki felsőbbrendűnek vallja magát. Igyekszem változni, de nem megy egyik napról a másikra. Egyébként pedig bekapcsolni se tudnám azt az ördögi szerkezetet. - X-boxa is van? - bukik ki belőlem a meglepő kérdés, ha már a televíziót említi, és még mielőtt furcsán nézne rám, folytatom. - Briggs parancsnoknál láttam és... megmutatta, hogy mi az. Jópofának tűnt azokkal a mugli katonákkal harcolni. A tévén vagy... vagy nem tudom, hogy működik. Kicsit fura volt, de elég durva, amikor fejbelőtték. - vigyorodom el az emlékre és bele se gondolok most abba, hogy ez meglepően hangozhat. Már maga az, hogy érdeklődöm a mugli játék iránt, ahogy az is, hogy voltam Holden Briggs lakásán és nos... még egy mugli játékot is megmutatott. Azóta gondolkodtam a dolgon és egyszer talán kipróbálnám, hogy milyen lehet, szóval... vajon Morrisonnál is akad ilyesmi?
Meglepően normálisan indul ez az egész, ezt én is érzem és igyekszem én se olyasmit mondani vagy tenni, amivel máris vitát robbantanék ki. Nem vágyom rá, igazság szerint szükségem lenne némi nyugalomra és bár ez a hely nem tökéletes hozzá, de jobb, mintha haza kellene mennem. Nem vágyom a Castillo kúriába, hiába felszereltebb, nagyobb és vannak házimanók, akik mindent megcsinálnak. Talán nekem se árt, ha megtanulok önállóbb lenni és gondoskodni önmagamról. Próbálom ezt az egész helyzetet kihívásnak tekintetni. - Hát... akkor köszönöm! - meglep szavaival, hogy szeretné, ha otthon érezném magam és... hát igyekezni fogok, de szerintem mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni. De három hónap hosszú idő. - Nem vagyok ennyire félénk természet, hogy féljek, hogy rosszat csinálok. - mosolyodom el, mert csak azért, mert most normális vagyok, ne higgye egy percre se, hogy nyuszi is csak azért, mert itt vagyok. Azért ez sértő lenne ám! Na de mint kiderül, nincs senkije, egészen hamar rávágja, szóval rendben, ez így talán kényelmesebb lesz, bár gondolom velem ellentétben Morrison kevésbé örül annak, hogy szingli. A nyáron jó lenne, ha egyikünk se szedne fel senkit, utána talán megszabadulunk majd egymástól, mert elvégre Ő intézte így ezt az egész helyzetet. - Senkit? Ne legyen naív professzor, lesznek utánam is diákok, de igazán hízelgő, hogy máris hiányol előre. De az Ön kedvéért azért nem tervezek megbukni, hogy még egy plusz évig boldogítsuk egymást. - vigyorgok, de aztán visszakanyarodunk a lakáshoz és így a tennivalókhoz is. Takarítani nem tudok, háztartási bűbájokat talán ha egy-kettőt ismerek... szóval nem árt majd megtanulnom néhányat. Jól érzi, lenézem ezt, még csak nem is titkolom. - Jól van, értem, majd... próbálom nem lebecsülni és úgyis kiderül, hogy mennyire megy. - vonok vállat, félresöpröm a témát, mielőtt jobban belemegyünk. Nem ér annyit. Szerintem egy könyv akkor is bőven elég lesz. A televízióval kapcsolatban viszont szintén van bennem nem kevés ellenérzés és nos... nem hiszem, hogy rászorulnék. - Szerintem megleszek nélküle, de azért kössz! - meghagyom neki, nyomkodja csak. Viszont, ha már a mugli találmányoknál tartunk, Xboxa is van vajon? Kipróbálnám, ha lenne, szerintem lazán tudnám élvezni, akár csak Briggs parancsnok, akit meg is említek, láthatóan Morrison meglepetésére. - Beteg? Nem, csak nála jártam. Mármint a párjához mentem és akkor tudtam meg, hogy együtt élnek, de mindegy. Szóval amíg vártunk, megmutatta a játékot. - nem mesélek bővebben, nem akarok és egyébként sincs semmi köze a dologhoz. Azt tudtam, hogy ismerik egymást, de az meglep, hogy sima Holdenként hivatkozik a parancsnokra. Ezek szerint jóban vannak. - Majd meglátom... - tehát nem fogok venni. Azt se tudom, hogy hol kellene ilyesmit szereznem. A mugli pénz beszerzése még nem gond, de hogy megszerezni, majd beüzemelni, hát... Meg ki tudja mi kell még hozzá, tényleg nem értek ehhez és kétlem, hogy a parancsnok ebben segíteni akarna nekem. Egyelőre elhessegetem a gondolatot. - Tudom, hogy furcsa, de az jópofának tűnt. - vonok vállat, a mugli közlekedési eszközre pedig csak felsóhajtok. - Képes vagyok taxit hívni, de attól még nem örültem neki, hogy kell. De túl nagy kérés lett volna, ha megkérem, hogy jöjjön el értem az Akadémiára mondjuk vagy akárhová máshová, szóval megoldottam. - nem akartam kérni, ez egyértelműen lejön, bár ha tudom, hogy ilyen normális is tud lenni, lehet, hogy megteszem. Most már mindegy. Figyelem, ahogy előveszi a pálcáját, majd amikor meghallom, hogy mit tett, biccentek. - Remek, köszönöm! Akkor... szerintem én hagyom és kipakolok, meg... lefürdök. Már ha nem maga akart most menni. - jah, elég fura még ez így. Felfelé is mutatok, miközben magyarázok, és ha a válasz nekem kedvez, akkor sarkon fordulok és nos... igyekszem otthon érezni magam vagy mi. A szobám ajtajánál elgondolkodom, hogy becsukjam-e, de valamiért nincs kedvem máris ennyire elzárkózni és egyébként is kétlem, hogy utánam jönne. Gondolom a nappaliban marad, az elvileg a közös helyiség. Nincsen olyan rengeteg cuccom, mégse a pakolászással kezdek, helyette elvégzem az illúziót az ablakokon, hogy a kilátás kellemes legyen, mintha csak egy hegyekkel övezett, tavas természeti táj kerülne a szemeim elé, ez után pedig a szekrényeket kinyitom és pálcával szépen a helyére teszem a ruháimat és a cipőimet, majd jöhetnek a könyvek. Nem hoztam személyes fényképeket, se képeket, se semmi kisebb tárgyat... Az igazság az, hogy minden holmim átlagos. A tisztálkodószereket a fürdőbe helyezem egy szabad polcra, a törölközőket az egyik szekrényembe és ágynemű is akad. Hoztam mindent, próbáltam semmit se elfelejteni, szóval nagyjából tíz percig tart, mire mindennek megtalálom a helyét, a bőröndök pedig mehetnek az ágy alá. Furcsa, hogy az ágy a szoba közepén van, elgondolkodom rajta, hogy az ablakhoz lebegtessem-e, de inkább nem teszem, marad minden tárgy még ott, ahol volt. Végül összekészítek néhány dolgot, amiket az ágyon hagyok és a fürdő felé, ahol bezárkózom. Minden nagyon idegen, de igyekszem nem feszengeni, a forró fürdő pedig némileg ellazít, miután már alatta vagyok. Nem sietek, de nem is folyamot a végtelenségig a vizet, bár nem aggódom túl, gazdag vagyok, a számlák miatt nem kell fájnia a fejemnek. A hajam is megmosom, majd a fürdés után a fogamat is és bár még fiatal az este, max... olvasok. Vagy nem is tudom, hogy mit csinálhatnék. Derekam köré csavarom a sötétszürke színű törölközőmet, majd azzal sétálok ki mezítláb a folyosóra, a ruháimat pedig viszem a kezemben. Viszont... kezdek kajás lenni, így lepakolok, de még mielőtt nagyon felöltöznék hezitálok kicsit, majd akkor otthon érezve magam lemegyek a lépcsőn Casparhoz. - Tud valami jó helyet, ahonnan lehet ételt rendelni? - nem csak a mugliknál szokás, szóval szállítanak ki varázslók által üzemeltetett éttermek is. Hátha van valamilyen mágikus szórólapja, aminél csak rá kell pöccinteni arra, amit rendelni akarunk és visszarepül a lap a gazdájához, hamarosan pedig már küldik is az ételt. Tök praktikus cucc. A lépcső aljánál megállok, amíg a férfi válaszol és bár a talpam nem vizes, a testem többi részén akad még bőven vízcsepp és a hajamról is csöpög le, de majd mindjárt megszárítom magam és felöltözök, de előbb akár megrendelhetném a vacsorát is. Ehettem volna többet, mielőtt eljöttem, na mindegy már.
Igazság szerint van az a helyzet, amikor képes vagyok félni és szinte gyerekként viselkedni, de azt csak apám éri el nálam, Ő viszont újra és újra... mindig összetörve minden önbizalmam és lerombolja azt, amit magamban felépítettem. De ezt soha, senkinek se szabad megtudnia, ennél nagyobb szégyenem aligha lehetne. - Igen, ez jobb megfogalmazás. - biccentek, mert jól sejti, annyira nem rajongok ezért az egészért, de itt vagyok és láthatóan beköltöztem, nem fogom menekülőre. Annak pedig örülök, hogy tudja, nem vagyok félénk természet, bár tettem róla, hogy ez bizonyosságot nyerjen számára. - Még szerencse! - vigyorodom el az egyetem említésénél, mert tényleg nem szándékoznék még egy plusz évet maradni, a továbbiakra viszont csak lazán vállat rántok. - Mindig vannak a tanárok számára kellemetlen személyek, csak engem már egészen megszokott. - talán jobban is, mint gondoltuk volna. A háztartási bűbájokat ráér még megmutatni, most úgy látom mindenhol tökéletes a rend és a tisztaság, a televízió használata pedig nem érdekel. Na jó, talán egy kicsit, de most még eltolom azt is. - Rendben! - Holden Briggsről is mesélek egy kicsit, de nem megyek bele mélyen a témába, Morrison pedig nem kérdez, szóval továbbléphetünk, de amikor szóba hoz egy találmányt halkan hümmögök, mert ez... ez érdekesen hangzik. - Fogalmam sincs, hogy képesek ilyesmire mágia nélkül, de ez tényleg érdekesen hangzik. - nem utasítom el élből csak azért, mert muglik csinálták. Hah, talán tényleg változom, de az xbox volt szerintem az igazi áttörés ebben. Az kicsit meglep, hogy eljött volna elém, ha kérem, de nem is tudok hirtelen mit mondani rá, kezd furcsa lenni, hogy ilyen sokat beszélgetünk egymással nos... normálisan. Ideje kipakolnom és rendbe szednem magam. Lelépek, teszek-veszek odafent az emeleten, majd eszembe jut, hogy nem ártana vacsorát rendelnem. Ezért indulok vissza Casparhoz, és mivel a nappaliban nem látom, tovább keresem és a konyhában lelem meg, így annak ajtajában megállok és onnan teszem fel a kérdést. Tekintetem felé vetül, tök fura az SVK tanáromat főzőcskézni látni a konyhában, ez akaratlanul megmosolyogtat, bár az a kés ott elég közel volt az ujjához. - Öhm, köszönöm, de nem szükséges, jó lesz a rendelt is. - utasítom el kapásból, mert... elég furcsán hangzik és nos, hirtelen nem is tudom, hogy kellene fogadnom ezt a kedves felajánlást. Jó, biztos, hogy nem így, de ösztönösen jöttek a szavak, mert... most tényleg nekem is csinálna? Miért? Miért ilyen normális velem? Nem vagyok ehhez hozzászokva, nagyon nem. De ahogy tovább beszél úgy érzem kínosnak a visszautasítást. Nem akarom én se elbaszni ezt az egészet, így megköszörülöm a torkom, majd beljebb lépek. - Hát... akkor köszönöm, ez igazán rendes magától. - igen, ez így talán jó lesz. Tudok én illedelmesen elcseverészni, de némileg zavarba ejt ezzel. Mintha nem is ismerném ezt a férfit, annyira másabb, mint az eddigi képem róla, amit mutatott. És most akkor le kéne lépnem és magára hagynom, amíg nem szól? Vagy segíteni? Áh, azt jobba, ha nem teszem... akkor... akkor most mit is csináljak? - Mi lesz a vacsora? - oké, ez csak egy ártatlan kérdés, mégse távoztam máris, kedvesen érdeklődök vagy valami olyasmi. Baromira nem érdemlem meg ezt a viselkedést, ezzel tisztában vagyok. - Hol tartja a poharakat? - ha már itt vagyok, jól esne egy pohár víz, szóval... szóval kiszolgálom magam, ha megmondja, hogy mi merre van, aztán persze nem zavarok tovább. Mert gondolom zavarok, elvégre főz... Nem mintha valaha bárkit figyeltem volna főzés közben, most se akarok, de zavaró tényező se maradni. Kicsit elveszettnek érzem magam és ez baromira zavaró.
A helyzet nagyon-nagyon furcsa a számomra, de amúgy tudok normális is lenni. Alapvetően az vagyok, csak nem sokan ismernek így, kevesekkel vagyok ilyen, mint amit most Caspar lát és valahol ijesztő, hogy most mindenféle ellenérzés nélkül úgy gondolom, hogy ilyen is akarok maradni. Ha szeretném, hogy megismerné a normális oldalamat is és megváltozna rólam a véleménye. Szeretném megmutatni azt, hogy ki vagyok valójában, hogy a bunkó viselkedés mögött több lapul. A vacsora ajánlatára viszont nem számítok, hirtelen nem is nagyon tudom, miként kellene lereagálnom, de nem akarok elutasítónak tűnni, mégis olyan... hát szokatlan ez az egész, ahogy van, de valahol jóleső. Aggódtam, de talán nem kéne és bár tudom, hogy azért, mert most főzne rám, az nem jelenti azt, hogy ebből rendszer is lesz. - Rendben, akkor... hát nem akadályozom meg benne. - vigyorodom el, de látszik talán a zavarom, miközben tekintetünk találkozik. Nem tudom, hogy maradnom kellene-e vagy lelépnem, de próbálok kicsit érdeklődni és tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy mi lesz a kaja. A válasza viszont jobban hangzik, mint azt hittem volna, aprót nyelek, érzem, hogy némi nyál gyűlik a számba. - Nagyon jól hangzik és nem, nincs. Semmire se vagyok allergiás. Szóval... maga tud főzni és szeret is. Amolyan hobbi? - ez így talán suta beszélgetés, ahh mindegy, inkább iszom egy pohár vizet, már ha megmondja, hogy hol tartja a poharakat. Ilyesmit azért nem hoztam, remélem nem gáz. Kellett volna? A válasza megnyugtat, hogy talán nem, de ebbe bele se gondoltam. Kellemetlen lesz kicsit ez az egész együttélés. Biztos ezt akarja Morrison? Ő benne szemernyi aggodalom sincs? Hát olyan lazán viselkedik, mintha itt se lennék és láthatóan az se zavarja, hogy egy tanítványa teljesen otthoni környezetben látja. Holden Briggs ennél merevebb volt, kivéve, amikor az xbox a kezébe került. - Oké. - a pálcámat nem hoztam le, pedig azzal gyorsabb lenne magamhoz lebegtetni egy poharat, így hát nos, nem akarok zavarni, miközben közelebb lépek, de Caspar már helyet is ad, szóval... hát akkor gyorsan kinyitom a szekrényt, néhány másodperc alatt felmérem a tartalmát, majd kiveszek egy 2 dl-es poharat, amibe töltök gyorsan hideg vizet, majd arrébb is megyek, hogy ne legyek útban. - Öhm... tudok valamit... szóval segítsek valamit vagy csak hagyjam és majd szól, ha kész? - iszom egy nagyobb kortyot a pohárból, de a válaszától függ, hogy távozok-e és csak akkor jövök vissza, ha mondja, hogy kész a vacsora vagy maradok és nos... segítek. Persze felöltözni azért ellépek majd.
Próbálok normálisan, átlagosan állni a helyzethez, azt hiszem, hiába nem nevezhető ez egyáltalán átlagosnak. Nekem nem. De elfogadom a vacsorát és igyekszem valamiféle beszélgetést kezdeményezni Casparral, bár magam se értem, hogy miért. Egyáltalán nem lenne muszáj, felmehetnék a szobámba, bezárkózhatnék és lehetnék csak úgy... egyedül, nyugodtan és... magányosan. Mert nem csak Ő az, aki annak érzi magát, hanem én is. Talán ezért is érdekel az, hogy mit válaszol majd a kérdéseimre, ezért akarok társalogni vele és meglep az, amit hallok. - Nyolc? Az elég korán volt. Most hány éves? - fut ki a számon a kérdés, mely bár illetlen, de végülis lakótársak vagyunk, csak feltehetek egy ilyen kérdést, amúgy se tűnik öregnek. Érdekel a pontos kora, ennyi. A hosszabb kifejtést viszont csendben hallgatom végig és érezhetően figyelek rá, miközben elgondolkodom. Egyáltalán nem lehetett könnyű élete, és én még magamat sajnálom. Legyen bármilyen is az apám, mindig gondoskodott rólam és mindenem megvan, amit akarhatok, bár a családi életünk másabb, mint sokaknak, de aranyvérűek vagyunk, nem lehetünk átlagosak. Sokaknál jellemző a családtagok között lévő távolságtartás. - Nem lehetett könnyű élete... - állapítom meg, és bár hallatszik a hangomból, hogy sajnálom, ezt mégse teszem hozzá. Az viszont meglep, hogy kedveli a bájitaltant, el is mosolyodom rajta. - Azért a bájitalkészítés és a főzés eléggé különböznek. Bájitaltanból én is jó vagyok, de főzni nem tudok. - vonok vállat, de talán... talán nekem is menne? Elvégre vannak receptkönyvek, ahogy Morrison is megoldotta már nyolc évesen, én is képes lennék rá. Áh, de egyelőre nincs az az isten, hogy nekiálljak. - Mágiával pedig biztosan gyorsabban menne. Én unnám, de persze Ön tudja. - véletlenül se szólnék bele. Maradok viszont még egy kicsit, még egy poharat is előveszek, hogy igyak és a távozás helyett a segítségemet ajánlom fel. Nem biztos, hogy jó ötlet, vagyis amikor kimondom rájövök, hogy talán hiba, mégis Caspar kap az alkalmon, szóval már nincs menekvés. - Hát ha már rám is főz... ez a minimum. - szerintem legalábbis. Valamit valamiért, ugyebár. A mozsár és a bors láttán sejtem, hogy mit szeretne, így kiiszom a pohár tartalmát, majd azt az asztalra teszem, ez után pedig eligazítom a mozsarat. - Rendben. - végülis mintha bájitaltanon lennék. - De nem lenne egyszerűbb, ha őrölt borsot venne? - kérdezek rá felé pillantva, miközben elkezdem morzsolni a borsot, de mivel állok és nos... fölé hajolok, sikerül szerencsétlenül belélegeznem, így kicsit köhögök, prüszkölök tőle. Oké, ez most tök ciki, de már folytatom is, mintha semmi se történt volna.. - Na és, mióta él itt? - újabb kérdés, újabb próbálkozás, Caspar felé sandítás. Én nem nézem meg őt különösebben és valahogy eszembe se jut, hogy fel kéne öltözni. Az előbb pedig még megvolt a gondolat...
Meglep, hogy ennyire megnyílik nekem, mert ezt nem tudom másnak nevezni. Én nem lennék képes ilyen információkat megosztani vele és azt se értem, hogy Ő miért teszi. Tényleg velem akarna lelkizni vagy csak úgy... csak úgy elmondja bárkinek ezeket? Eddig nem ilyennek ismertem, de tény, hogy a múltban csak az Akadémián találkoztunk, ahol a tanár-diák viszony állt fent, most pedig ez egy kicsit átalakul, formálódik amolyan lakótársivá. - Igen, mindig van rosszabb. - biccentek egyetértően, majd kérdezek rá a korára. Szóval harminchárom. Elraktározom a kapott információt, de nem reagálok rá különösebben. Több, mint tíz évvel idősebb nálam, mondjuk ezt nagyjából sejtettem, de azért nem rossz tudni. - Biztos van, akinek az. - vonok vállat, de ez után elhallgatok, Caspar pedig hosszan beszélni kezd. Elmerengve figyelem arcát, olvasom le érzelmeit róla és nem vágok közbe, eszem ágában sincs. De ahogy egyre mélyebbre megy, méghozzá önszántából... Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Tényleg nehéz volt neki és valahol szörnyű, hogy gyermekként már halálra ítélték, hogy kidobták, mint valami szemetet, ahogy azt is, hogy több helyen volt, mert ezek szerint senkinek se kellett igazán. De mint hallom, volt valaki, aki mellett boldog volt, az mellett, aki meghalt. - Sajnálom. - nem kellett soha empatikusnak lennem, így némileg nehezemre esik kifejezni az érzéseimet, átadni a gondolataimat úgy, ahogy arra a másik félnek talán szüksége lenne. Több most nem megy, talán ennyi is elég. Kezdetben mindenképpen. - De ne adja fel a reményt arra, hogy boldog legyen. Eddig is talpraállt a veszteségekből és optimistán nézett előre, ne most változzon meg. - döntöm oldalra némileg a fejem, és hoppá, mintha némi rövidke lelkesítő beszédfélét adnék most elő. Hát nah, talán képes vagyok ilyesmire is. - Engem nem zavar. Szóval ha... ha beszélne valakivel, szívesen meghallgatom, bár tudja, nem vagyok a legjobb társaság. - beletúrok a hajamba zavartan, elvégre valamennyire már ismer, de nos... tényleg beszélhet, ha akar. Nem nézem le ezért és fura pillantásokat se kap tőlem, ki pedig nem óhajtom használni a kapott információkat, hiába tehetném meg, mert mindent fel lehet használni egy másik ember ellen. Na de lapozzunk, térjünk rá a főzésre, az semlegesebb téma. - Azért van olyan bájital, aminek nem szörnyű az íze és lehet, hogy mindkettő recept, de nem tudom, sose akartam főzni. Meg tudja, aranyvérű vagyok, rám főztek eddig. - nem ragozom tovább, ismeri a családi hátteremet, nem újdonság számára ez az információ. - Hát nem tudom, szerintem csak azért, mert valamit mágiával készítünk el nem lesz rosszabb, mintha kézzel készítenénk és ugyanolyan jól is esik mindkét módon. Én sajnálnám rá az elfecsérelt órákat, de mások vagyunk. - vonok vállat, Ő úgy főz, ahogy akar, én viszont biztos, hogy nem konyhatündérdekem. Vagyis hát... minimálisan segíthetek persze, mondjuk mint most a borssal, bár meglep, hogy nem őröltet vesz alapba. - Jól van, ha Ön mondja. Kíváncsi leszek... - tényleg. Na de a bors kiszúr velem és bár látom a vigyort Carpar arcán, nem bánom, hogy megúszom a megjegyzéseket. Csak elmosolyodom, majd érdeklődöm tovább, ismerkedem vele. 11 éve? Hát az nem most volt. - Barátjával vagy párjával? A sok utalás árulkodó volt... - ismerem be, nem kerülve a témát, a kérdésére viszont elgondolkodom, hogy mennyire adjak őszinte választ. - Eredetileg apám jelölte ki számomra az utat és így az aurori szakmát is, én csak azóta akarok igazán auror lenni, amióta az Akadémiára kerültem és aurortanonc lettem. Amióta megismertem a parancsnokságot és mindent, ami ezzel jár. A kommandó a célom, bár egyszer Briggs parancsnok kijelentette, hogy soha se fogja engedélyezni, hogy oda kerüljek, azért puhítom. Eleinte utált, amire persze okot is adtam, így utólag belátom, de most már különórát is ad nekem, legilimenciából. - belemerülök a morzsolásba és fel se tűnik most nekem se, hogy én is magamtól mesélek és avatom be Caspart olyasmikbe, amikbe talán nem kellene. Tudom, hogy vele is beszéltük ezt a tanítást, de nem hiszem, hogy gond lenne az, ha két különféle tanár tanítana, más-más módszerrel akár. Vagy ha Casparral csak gyakorolnám mindazt, amire Holden tanít.
Meglep Caspar nyíltsága, az, hogy ennyi mindent elmond most hirtelen és úgy érzem, hogy nem is tudom úgy lereagálni, ahogy azt kellene, ahogy a társadalom várná, de... azért igyekszem. - Hát... azért még van mit gyakorolnom rajta. - felelem sután, de azért ajkamon akad némi vigyor, mert örülök, hogy azért megtette. De a továbbiakra ismét nem számítok, hogy tovább mesél, én pedig... én pedig elgondolkodom mindazon, amit mond nekem. Nekem még soha, senki se volt ennyire fontos, még soha senkit se szerettem így, ahogy Ő azt az illetőt, ki már nincs többé. Kicsit zavarban vagyok, hogy mit mondhatnék most. - Ő se akarta magára hagyni, a halált nem önszántából választotta, de biztos nem örülne, ha tudná, hogy még mindig emészti magát. De sajnálom, még... még soha se voltam szerelmes, nem igazán tudom, hogy milyen érzés ez, se pedig a veszteségét. - talán tényleg közel sem vagyok megfelelő személy egy ilyen beszélgetéshez. Mással lényegesen többre menne, mert úgy érződik, mintha szüksége lenne rá. De az ajánlat ettől függetlenül elhangzik, majd eldönti, hogy élni fog-e vele. - De most már itt élek és azért éjjel-nappal nem vagyok az aurorságon és nem is tanulok, mint például most. De ahogy gondolja. - vonok finoman vállat, nem fogom erőltetni, ezt érezheti, de egyben azt is, hogy nincs ellenemre az, hogy néha beszélgessünk egymással. Őszintén szólva szerintem nekem is jól esne. - Nem biztos, hogy rendben van ez így. Lehetnék önállóbb, és csak most érzem igazán azt, hogy eddig mindig arra támaszkodtam, amim volt. - és hogy nehéz az nélkül. Egy egyszerű vacsora is gondot okoz, mert bár rendelhetnék, de... tudja Caspar is, kár fejtegetnem, tökéletesen tisztában van a gondolataimmal. - Ha ön mondja, én nem mennék ebbe bele, mert... hát nem is tudom. - ugyebár. Szóval a konyhai dolgokat szerintem hagyhatjuk, ellenben felteszek egy olyan kérdést, amit nem biztos, hogy kellene. Bonyolult... értem. A kép összeáll és tudom, hogy ezzel a férfi is tisztában van. - Talán tényleg meg kellene próbálnia továbblépni. - csak ennyit mondok, hiszen nagy a világ, sok embert megismerhet még, biztosan találna olyan személyt, akivel boldog lehetne. Mindene adott rá és még fiatal. Na de én is mesélek kicsit, nem túl méy dolgokat, inkább olyasmit, amit akár meg is tudhat, nem titok és nem is kellemetlen a számomra. - Holden Briggst zavarja, hogy aranyvérű vagyok, méghozzá nagyon, így egyértelműen hátrányból indulok, de nem adom fel. Amúgy is kedvelem, akármilyen fura is. - mosolyodom el némileg, és ezt eddig igazából még senkinek se mondtam. Még Devnek se mondtam így ki, mert jobb volt kimondatlanul hagyni. - Persze, mindenképpen egyeztetünk. - biccentek a legilimenciára, majd a bors említésére az előttem lévő mozsárra pillantok, ahol tökéletesen összemorzsolt borsszemek vannak. - Öhm, kész! Tessék! - nyújtom felé és érzem, hogy teljesen meg is száradtam időközben. - Ha kell még valami, csak készítse ide, mindjárt jövök, csak magamra kapok valamit. - ha teljesen megszáradok, utána már kényelmetlenebb lesz a törölköző viselete és nem hiányzik, hogy a földön kössön ki, szóval már fordítok is hátat, hogy távozzak. Egyébként a hátamon még mindig látszódnak azok a nyomok, amiket korábban is megfigyelhetett a férfi. Teljesen kiment a fejemből, hogy nem kellene póló nélkül mászkálnom előtte. Na de tényleg nem vagyok el sokáig, pár perc az egész és bár maradhatnék fent, mégis visszatérek hozzá, immáron egy fekete melegítőnadrágban és egy szintén fekete, rövid ujjú pólóban. Hasonló a viseletem, mint amikor közösen edzettünk. Így azért kényelmesebb, nem is értem, hogy jutott eszembe az előbb csak úgy itt maradni, tök hülye vagyok. - Szokott varázslósakkozni? Mert ha... szóval, ha lenne kedve vacsora után vagy előtte, amíg megsül a kaja, játszhatnánk egy-két menetet. - hoztam magammal, az egyik kedvenc hobbim és Casparral talán kihívás lenne. Ha nem se gond, persze olvashatunk is csendben, nekem az is jó, de valahogy eszembe jutott.
Érzem, hogy ehhez a témához egyáltalán nem én lennék a megfelelő beszélgetőtárs, mégse visszakozom, nem jelentem ki bunkón, hogy egyáltalán nem érdekel. Régen azt tettem volna, talán még pár hete is, de most... most nem akarom. Nem akarom megbántani és valahol érdekel az, amit mond, amit tapasztalt. Túlságosan is kavarog bennem mindent. De amikor a szeretett személyt jellemzi csak picit elmosolyodom és elgondolkodom azon, hogy vajon milyen lehet valakit ennyire szeretni. De szóbeli reakciót nem kap, most még nem megy, még dolgoznom kell az empátiámon. - Rendben! - akkor hát... szerintem lapozhatunk. Kezd kellemetlen lenni ez a lelkizés, tényleg nem szoktam ilyesmit és talán kezdetben pont elég volt. Talán Casparnak is. - Persze, tudom, hogy még van időm. - de attól még most kellemetlen, de majd idővel túllépek ezen. Az aranyvérűség viszont valóban nem számít előnynek ebben a világban, amiről megvan a magam véleménye, Holdennek már ki is fejtettem, de nem biztos, hogy jó ötlet lenne most is megtennem. Csak megfeszülök kicsit, egyértelműen látszik arcomon, hogy nem örülök annak, hogy a világ ilyen lett. Talán lesz ez még máshogy is... - Ő is említette magát, jó tanárnak tartja. - igazából nagyjából ennyit mondott Morrisonról. A bors viszont kész, ahogy a vacsora is jó úton halad, rám pedig itt már nincs is különösebben szükség. Rövid időre magára hagyom a férfit, amíg felöltözök, kicsit elpakolászok, majd visszatérek hozzá, nem várva meg azt, hogy Ő szóljon. A hirtelen ötletem viszont úgy sejtem, hogy meglepi, de nem utasítja el az ötletet, hanem benne van, amire elmosolyodva biccentek. - Húsz percbe szerintem max egy játék fér bele, hacsak nem verem el túl gyorsan. - vigyorodom el és szavaim most játékosan, de akad némi ego mögötte, Én sokszor játszom, bár tény, az edzőteremben is azt hittem, hogy Caspar húzza majd a rövidebbet, tehát nem becsülöm le. - Persze, hozom! Ezek szerint Ön a sajátjával játszik, ne hozzak két készletet. - állapítom meg a lépcső aljához érve, onnan még visszafordulva, majd már fel is megyek ismét, hogy nemsokára egy dobozzal térjek vissza. Pálcámmal lazán az asztalra készítem a táblát, majd a bábuim a helyükre mennek. A tábla egyébként a Mardekár ház színeiben díszeleg, ahogy a bábuknál is látható a gyönyörű zöld szín. Büszke vagyok a házamra, az első naptól fogva oda akartam kerülni, ezért is ért olyan rosszul a beosztási ceremónián a süveg hezitálása. De régen volt már. Kihúzom az asztal egyik oldalán lévő széket, majd leülök rá és ha a férfi is készen áll, finoman megemelem felé a kezem. - Kezdjen csak! - beszélgethetünk akár a sakkról is játék közben, az teljesen semleges téma. A figurák is szóba kerülnek bizonyára, miközben csak telnek a percek, a konyhából kiáradó illatok pedig egyre kellemesebbek. Hmm, érzem, hogy finom lesz. A meccs egyébként eléggé húzós, az elején lazán állok hozzá, de hamar érzékelem, hogy Caspar nem olyan könnyű ellenfél, hogy ismét meglep azzal, hogy egészen képes fölém kerekedni, így a laza ülést felváltja az egyenes hát, a könnyed csevelyt pedig a koncentrálás, mégis a végén az Ő bábuja adja meg a kegyelemdöfést az enyémnek és nyer. - Már mondanám, hogy meglepődtem, de az edzőterem után már annyira nem. Vacsora után kérek egy visszavágót! - mutatok felé egy kisebb mosollyal, nem akadva ki azon, hogy nem nyertem. Viszont eltelt már húsz perc, szóval kész az étel, ideje ennünk. Mivel nem mozgok még egyáltalán otthonosan, így max akkor segítek megteríteni vagy bármit az asztalra rakni, ha Caspar mondja, hogy mit csináljak, különben csak kivárok. És hmm, eszembe se jutott a visszavágó kérésekor, hogy esetleg a férfinek elég lett volna egyetlen kör és mással foglalkozna vagy esetleg örülne, hogy végre magára hagyom.
//Kidobtam kockával, hogy ki nyerjen, úgy írtam a reagomat. Dobás: link//
Amikor elintultam erre a címre még tele voltam feszültséggel és volt bennem nem kevés félsz is, most viszont, ahogy telik az idő, kezdek lazább lenni és egyértelműen jobban érzem magam. Bár idegen helyen vagyok, a férfi nem ellenséges, teljesen más, mint amilyen eddig volt és azon veszem észre magam, hogy egészen kellemes vele beszélgetni. A sakkozás ötletét is talán ezért vetem fel, mert csak ösztönösen jön. Így is túl sok időt töltök egyedül, nem bánom, ha most van társaságom és most már úgy érzem, hogy Ő is hasonlóan van ezzel. Legalábbis az eddig meséltek alapján. - Cöh... - szólalok meg egy kisebb mosollyal, de aztán megcsóválom a fejem, annyira nem jó emlék, sokáig sajgott még utána a térdem. Kellemetlen volt, főleg a fizikai edzéseken az aurorképzésen. - Elérte, hogy ne akarjak ismétlést. Nem hiányzik, hogy ismét begőzöljön. - hümmögök megállapítva ezt a tényt, mert igen, akkor észrevettem és nem tagadom most se, hogy nem volt százas az a viselkedés, amit akkor produkált. Ha Ő is szúr, én is megteszem, de talán még nem olyan szinten, hogy összezörrenjünk. Arra szerintem most egyikünk se vágyik. Kis időre magára is hagyom, amíg előkeresztem a sakkészletem, majd nemsokára már ismét a nappaliban vagyok, a bábuk pedig elkezdenek a helyükre menni. Az enyémek tényleg tökéletesen kidolgozottak, rendkívül aprólékosak, gyönyörűek... méregdrágák. - Maga is Mardekáros volt? Komolyan? A Griffendélre tippeltem volna. - hümmögök meglepetten, mert ez most tényleg olyan információ, amit biztos, hogy nem találtam volna el. Na de a játék kezdetét veszi és bár kellemesen elbeszélgetünk közben a sakkról, idővel mindketten egyre jobban koncentrálunk és bár ki nem akadok azon, hogy veszítettem, azért örülni se örülök neki. - Muszáj mindig erre emlékeztetnie? - dőlök hátra kissé morogva, kezeimet is összefűzve magam előtt, mert számomra továbbra se túl szép ám az az emlék. - Pfff... - pillantok félre a beszólásra, de csak morgolódom, nem sértődöm meg őszintén vagy hisztizek be rajta. Inkább arrébb pakolom a táblát a bábukkal, amik időközben a helyükre mennek, majd várok, mert úgy tűnik, hogy Caspar megterít és elő is készít mindent. Szóval én ehhez most úgy tűnik nem kellek. Minden baromi jól néz ki amúgy és rohadt jó az illatuk is, érzem, hogy megéhezek. - Jó étvágyat! - végül kicsit elmosolyodom, amikor meghallom a következő szavakat. - Nagyon jól néz ki, biztos ízleni fog... - előlegezem meg, bár kicsit azért zavarban vagyok. Érzem, hogy figyel, de szedek magamnak és mivel férfias adag, így jut mindkettőnknek bőven, éhesek nem maradunk. Szóval nos, szedek normálisan, nem szerénykedve, mert jól akarok lakni és mivel sokat edzek, elég sok kalóriát égetek. Vágok a húsból és azt kóstolom meg először, majd a krumplit és szépen mindent, majd lopva felpillantok a másikra, aki ha engem figyel zavartan vigyorodom el. - Jó lett, tényleg, finom minden! Én szerintem simán felgyújtottam volna a konyhát, ha nekem kellett volna feltalálnom magam. - ismerem be nem szégyelve ügyetlenségemet, majd erről jut eszembe, na meg a korábbi bunyónkról. - Egyébként meglepett a múltkor, hogy ért a pyromágiához. Egy pillanatra akkor azt hittem, hogy fel is akar gyújtani. - emelkedik feljebb a szemöldököm. A kajáról meg a konyháról jutott eszembe, eskü nem keresem a negatív témákat, de néha előjönnek.
Nem biztos, hogy jó ötlet erről beszélgetnünk, feleleveníteni egy fájó emléket. Bocsánatot kért már akkor is, jól tudom, de tényleg durva volt, hogy szilánkosra törte a térdemet és rohadtul fájt. De igyekszem túllépni rajta. - Hát ha Ön mondja... - lapoznék, részemről mindenképpen és szerintem ez elég egyértelmű is. Térjünk inkább rá a sakkra és a házakra. Meglep, hogy Caspar is a Mardekárba járt, ezt tényleg nem gondoltam volna, inkább a Griffendélbe, de amit mond arra halkan felnevetek, majd megvonom vállaimat. - Azért az őrülten meggondolatlan szerintem stimmelhet, de még nem ismerem. - pislogok rá tök ártatlanul. De ha Mardekár, akkor Mardekár, én aztán nem vonom kétségbe, sőt, örülök is neki! A sakkozás viszont kezdetét veszi és bár eleinte lazán veszem, szinte biztosra véve a győzelmemet, mégis felsülök, nos... újra. Azért most már kicsit bosszant a dolog, főleg, hogy mindig az orrom alá van dörgölve. - És az pont maga? Csodálatos! - forgatok szemet némileg, de egészen hamar képes vagyok továbblépni a dolgon, mivel kész a vacsora, én pedig farkas éhes vagyok. Jól is néz ki mindent, amit megjegyzek és bizony megelőlegezem, hogy finom is lesz. Néhány falat után ez bizonyossá válik, tényleg izlik, tud főzni és hát én is örülök, hogy valóban finom lett. - Én is. - bököm ki azért mégis csak mosolyogva. Így, hogy nem én próbáltam meg főzni, még a konyha is megúszta, de Caspar története meglep és erről eszembe jut a pyromágia is, amit a bunyónk során majdnem használt ellenem. - Gondolom nekem nem kellene tudni róla, de hát már mindegy. - most már tudok. Arra viszont elkomolyodom kissé, hogy majdnem felgyújtott, mert mindketten tudjuk, hogy az komoly sérüléseket eredményezett volna és nem... azt a kínt nem akarom átélni. - Akkor most nem ülnék itt, bármivel is zsarolna. - de nem jutottunk volna el a zsarolásig se, mert az ügye az igazgató elé került volna, Ő pedig már nem tanítana. Na de nem akarom ebbe az irányba elvinni a beszélgetést, így inkább elhallgatok és eszek, miközben Ő mesél. - Caspie... szinte aranyos. - vigyorodom el. Hah! De azért ezzel nem próbálnám meg szivatni, elég meredek lenni. - Az egész lakást? Csak nem akkor halt meg... - és itt nyitva hagyom a mondatot. Elárulja vajon a nevét az illetőnek, akiről már ennyit mesélt nekem vagy titokban marad? - Előnyben volt, de ha már annyira tanítgatni akar, akár pár fogást is mutathatna. - vetem fel a témát, miközben eszegetek tovább és kíváncsi vagyok, hogy belemenne-e. Elvégre itt van hely bőven, gond nem lehet... Az étel fogy tovább a részemről, majd amikor elfogy minden, akkor jóllakottan dőlök hátra. - Ez tényleg finom volt, köszönöm! - és most, hogy jól laktam érzem úgy, hogy elkezd beállni közénk a csend, mert nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Gondolom az elpakolást is gyorsan megoldja majd... Beszéljünk ismét a sakkról? A készlet felé tekintek, figyelve, ahogy a bábuk ide-oda mocorognak, majd visszanézek Casparra. Oké, most kicsit furának érzem ezt a helyzetet, pedig eddig egészen megfeledkeztem róla. Vagy legalábbis nagyon igyekeztem.
Az elmúlt pár hét sűrű volt, sok minden történt... A vizsgaidőszak volt még a legkönnyebb, hiába két szakot csinálok egyszerre, de mellette bekerültem az Auguránvadász projektbe és őszinte örömömre úgy érzem, hogy Holden Briggs is kezd megenyhülni az irányomban. Most már hajlandó segíteni nekem és tanítani, akár csak Morrison, így két tanár által úgy érzem, hogy lehet esélyem apám ellen. 
Meglepően normálisan indul ez az egész, ezt én is érzem és igyekszem én se olyasmit mondani vagy tenni, amivel máris vitát robbantanék ki. Nem vágyom rá, igazság szerint szükségem lenne némi nyugalomra és bár ez a hely nem tökéletes hozzá, de jobb, mintha haza kellene mennem. Nem vágyom a Castillo kúriába, hiába felszereltebb, nagyobb és vannak házimanók, akik mindent megcsinálnak. Talán nekem se árt, ha megtanulok önállóbb lenni és gondoskodni önmagamról. Próbálom ezt az egész helyzetet kihívásnak tekintetni.
