Sok minden nyomaszt ebben az évben már, hisz a tanárok megkövetelik tőlünk ugyanúgy az órákon való maximális részvételt, az órákon kívüli extra feladatokat, beadandókat, de egyben a vizsgára való lelki felkészülést is. A mindent eldöntő, az utolsó nagy megmérettetés – sokan csak így paráztatják egymást, mindenféle pletykára és alaptalan mendemondára hagyatkozva. Nem is értem, hogy egyesek miért lihegik túl a R.A.V.A.S.Z.-t, amikor itt van egy egész évük, de legalább meg tudják csinálni, ha egy kicsit is figyeltek az elmúlt hat évben. És akinek van valami hobbija, szakköri teendője vagy sportfoglalkozása? Az már egyenesen esélytelenül indul? Nem beszélve arról, hogy már most nyomatékosítják, hogy döntsük el mit szeretnénk, továbbtanulni, vagy valami egészen mást. Én prefektus létemre már megtanultam elviselni a gyűrődést, de a felelősséget még jobban, így ennek az évnek eleve úgy vágtam neki, hogy tudom merre szeretnék tovább menni, ehhez mit kell teljesíteni és tudom, hogy készüljek a vizsgákra. Legfőképpen jól beosztott időrenddel, amiben azért szerettem volna mindenképpen időt szakítani a barátnőmre is. Liv elég furcsán reagált volna arra, hogy még néha a színjátszós próbákra is bekukkantok, vele pedig nem foglalkozok. Máskülönben egyre jobban szükségem volt a támogatására és a társaságára is. De mivel megígértem a kis törpének, hogy segítek neki, így jó előre kijelöltem, hogy mikor is fogunk mi összefutni. Csak és szigorúan akkor, amikor ketten vagyunk és neki is jó, nem üti a kajaidőt és nem hemzsegnek a pályán. Sokat gondolkoztam az ő helyzetén és arra jutottam, hogy nagyon gyorsan orvosolnunk kell mind a kétségbeesettségét, amit a közelgő második összecsapás felé táplált, mind pedig a technikáját. Két meccs közötti idő sohasem volt elég arra, hogy valakiből profit faragjunk, de talán, ha néhány kitérő trükköt begyakoroltatok vele, akkor nem fogják olyan könnyedén eltalálni. Elvégre az alkata kifejezetten erre a játékra termett, kicsi és gyors, de leginkább nem egy könnyen becélozható személy. Talán épp ezért igyekeztem mindennel előkészülni még relatíve világossal és még vacsora előtt mindennel, amíg ide nem ér. A labdákat magában rejtő láda már jó ideje mellettem pihent, míg a seprűket a második körrel hoztam ki magammal. Csak egy pillanatra néztem az órámra, hogy lássam, hogyan is állunk, miközben csak lazán a ládának dőltem. Azt beszéltük, hogy az öltözőtől nem messze keressen meg és hamarosan esedékes is lesz az érkezése. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire érzi nyomasztónak a meccsre hangolódást, meg szeretnék úgy igazán beszélni a fejével. Nem érezném magam méltó csapatkapitánynak, ha nem foglalkoznék a csapatom összes tagjával, beleértve a legkisebbeket is, akiken a legjobban lecsapódik a pszichés nyomás.
Annyi ötlet kavarog a fejemben, hogy hirtelne sorra sem tudnám venni őket, de az mindenképpen jó jel, hogy már tervezek és nem temetek. Igzaából egy pillanatig sem temettem a csapatot, ellenben a saját vezetői képességeimmel, amiket nem érzek jelenleg a legjobbnak. De a hibákon mindig lehet dolgozni ahelyett, hogy elengednénk magunkat. A legjobb motivációs erővé a csapatban mégis a legkisebb játékosunk vált. Noha a meccs után közvetlenül teljesen elanyátlanodott a pálya szélén, sikerült váltanom vele pár biztató szót, amivel megnyugtattam. Tudom, hogy ha sokszor vérre is megy a kviddics, mindenen felül ez csak egy játék, amin nem érdemes végképp elkeseredni. A kissrác viszont élete első és egyben sikertelen meccsén volt túl. Emlékszem, amikor én is nagyjából ennyi idősen játszottam, de mi az első meccsemen nyertünk és az az érzés akkor semmihez sem fogható volt. Szeretném, ha egyszer, mondjuk a következő meccsünkön ő is így érezne. - Szia! - nem tudom nem mosolyogni a felbukkanásán, mert olyan lelkesen száguld végig a kis törpe a pályán, mintha ezt ő valahol előre begyakorolta volna. Oké, hol vannak a Regu rajongók, akiknek kiakasztotta a cukiságfaktorát? Én sem vagyok rest visszainteni neki és nyújtom is a kezem egy pacsira. Láthatóan jobban van már a múltkori óta, sokkal lelkesebb és vidámabb, de ami fontos, látom az eltökéltséget a szemeiben. - Naná, de azzal a pályán sokra nem mennél, legfeljebb büntetőt kapnánk. Te még akkor nem jártál ide a suliba, de volt idő, amikor több büntetőt osztottak ki nekünk mint pontot, mert a csapatkapitányunk azt vallotta, hogy csakis csalással és durva játékkal lehet nyerni. - azt már nem teszem ozzá, hogy bizony jártak még nála is rosszabbul azokban az időkben. - Inkább megosztanék pár trükköt veled főleg a terelőkről, hogy legközelebb könnyebben ki tudd cselezni a gurkót. - legjobb védekezés az, ha tökéletesen kiismered azt a játékost, akitől a legjobban kell tartanod. Márpedig Regulusnak legfeljebb a gurkóktól kell tartania, mert ő az egyetlen, aki nem igazán csapatjátékos posztot tölt be. - Áruld el, Regu, miért pont a fogót szeretted volna? - teszem fel a nagy kérdést, ahogy a ládához lépek. Komolyan szeretném megismerni a szándékait és a terveit. Sosem hátrány valakit lelkileg is tuningolni. Én már csak tudom.
Nagy levegő, kifúj. Még mindig érzem egyébként, hogy ha Briggsről van szó, egy kicsit befeszülök. Nehéz olyan időszakról beszélni, amikor mindenki de tényleg mindenki stressztől fűtötten lépett pályára, ahol mindenki kényszeredetten csalt és mindenkinek tele volt a hócipője a csapatkapitány bánásmódjával. Én legfeljebb csak akkor emelem fel a hangom, ha valami nagyon nem tetszik, egyébként meg inkább biztatással próbálom motiválni a csapattársaimat. - Pfuuu, Briggs kemény csapatkapitány volt, aki mindent csalással akart elérni. Most gondold el, te élveznéd úgy igazán a meccset, ha nem azért nyertél, mert megtettél mindent magadtól, hanem mert valakit sikerült lerúgnod a seprűről? - tudom, hogy nem a legjobb példa, mert ő is épp csak rajta maradt a sajátján a gurkótalálat után, de muszáj dolgokat is kimondani. De akkor már érdekel a motivációja és hogy miért kezdett el játszani. Most miért is ne? Sosem mondta, sosem kérdezte senki, egyszer csak megjelent a pályán a beválogatón a maga kis apróságában és annyira ügyesnek és szemfülesnek bizonyult, hogy ő kapta el a legtöbbször a cikeszt. Hogy ez csak merő szerencse vagy istenadta tehetség, nem tudom. De fel kellene mérnem, hogy más pozíción tud-e jobban teljesíteni. - Az klassz. - hirtelen szalad nagy vigyorra a szám, hát most erre mondja valaki azt, hogy nem aranyos. Tudtam, hogy a másik Regulus Black egész tehetséges fogó volt, de valahogy nem társítottam hozzá, hogy a kis törpe a rokoni kapcsolat miatt jelentkezik pont erre a pozira. - Nem-nem, nem is szeretném, ha olyan pozíciót kapnál, ami folyamatos terhelés alatt van, és egyébként nagyon ügyesen megoldottad a fogó szerepét is. Ne érezd úgy, hogy elégedetlen vagyok veled, csak eszembe jutott, hogy ha már ilyen szélsebesen hasítasz a seprűddel, akkor másban jobban remekelsz. - muszáj kicsit motiválnom, mielőtt egy megjegyzésemtől is letörik megint, mint a bili füle. Nem szeretném, ha elszomorodna. Nem mondta senki sem, hogy egy ilyen kis játékosunkkal egyszerű lesz-e beszélni vagy sem, én sokat gondolkoztam ám. - Kicsi vagy és fürge, ha nem okoz nagy gondot megtartani a kvaffot, lehet hogy hajtóként nem lennél rossz. De ahhoz meg kell nézni, mit tudsz. Egyébként tervben van az, hogy megtantítalak hogy térj ki rendesen és rutinosam a gurkó elől. - vázolom még a további terveimet és hogy ne is tétlenkedjünk, már ki is veszem a kvaffot a helyéről, hogy a kezébe passzoljam. - Milyennek érzed? Nem túl nagy?
Rendkívüli volt a helyzet, amikor Briggs egyszer csak meghalt és most nem kimondottan arra a tortúrára gondolok, ami kihallgatásokat leműveltek utána. Tudom, hogy az abból keletkező botránynak köze volt ahhoz, hogy Carol kilépjen a csapatból, mégsem éreztem árulásnak a cselekedetét. A csapat egy káosz volt, Regu ezt nem tudhatja, hogy még a mostaninál is nagyobb. De ha akkor talpra tudtunk állni, akkor most is sikerül. Bízom benne annak ellenére, hogy már nem csupán a Briggs által traumatizált játékosokból áll a csapat. A beválogatásnál Regu igenis bravúrt vitt véghez, amikor olyan rövid idő alatt elkapta a cikeszt. Ha pedig inkább az van érvényben, hogy jókor volt jó helyen, hát istenem, akkor majd ráedzünk és jobb lesz. A lényeg az, hogy érezze, nem neheztelek rá. A legutóbb is épp emiatt volt elkenődve, pedig tényleg senki nem rá haragudott, hogy amiért még jól meg is lőtték gurkóval, nem tudta előbb elhalászni a cikeszt. A nagyobbakkal szemben épp ami az előnye, mondhatni a hátránya is. - Mi sosem leszünk ilyenek. - legalábbis amíg itt vagyok, biztosan nem. És ha még nem is teljesen forrta ki magát a fejemben a terv, hogy mit fogok tenni a következő etappal, már vannak elképzeléseim. Nem szeretek félbehagyott munkát csak úgy letenni, akkor már rendesen fejezem be. Áll a nyári Krum-edzés és az is, hogy év végén tartsak egy előválogatót a következő évre, hogy legyenek tippjeim, kiket válogassanak be legközelebbre. Aztán ki tudja, lehet jövő évtől totális kudarcra lesznek ítélve, mert azzal, hogy hárman végzünk a suliban, nincs igazán rangidős a csapatban. A legközelebbi is, akire rá merném bízni a csapatot, az az öcsém, aki relatíve még nem elég régóta tagja a csapatnak. De ezeket az aggályaimat nem most fogom magam előtt görgetni és Reguval megosztani. Ő még szokja meg a helyét a csapatban és érezze a meccseket a magáénak. Nem kell ahhoz szóvá tennie, hogy ráérezzek, mert a következő pillanatban valóságos kesergéshullámmal áraszt el. - Hé, kölyök, mert az első meccsünk ennyire katasztrófális lett, nem a te hibád. Én is nagyon sokszor ütöttem meg úgy a gurkót, hogy letagadhatnám az elmúlt éveket. Egyszerűen csak nem kedvezett az a nap nekünk, ezzel kell letudnunk. Ne a múlton keseregj, hanem arra koncentrálj, ami előtted van. - mondom épp én ezt, aki képtelen leszakadni a családban történtek folyamatos felhánytorgatásáról. Hogy a szándékot mutassam is, mennyire nem a lelkizésre akarok ma koncentrálni, felnyitom a ládát és kiveszem belőle a kvaffot. Ha jól emlékszem, Regulus tényleg csak a cikeszt kapta el a beválogató során, pedig máskor sokkal de sokkal alaposabb voltam és egy adott jelentkezőt többféle pozícióra is megnéztem. Mintha olyan könnyedén elbújt volna a többiek között, amiért ilyen kicsi. Azt azonban nem akarom, hogy csak azért mondon igent bármire, mert nem akar velem ellenkezni. Passzolom neki a labdát, hogy lássam ténylegesen is hogy áll a kezében, miközben alaposan kifaggatom. Szeretettel mesél a játékról, amit az apjával folytat le otthon, de mintha az arcára valami egészen más ülne ki közben. Csak leguggolok hozzá, hogy jó mélyen a szemeibe nézhessek. - Félreértesz, én szeretném, hogy te legyél a fogónk a következő meccsünkön. - biztatóan elmosolyodok hozzá, miközben beszélek. Nyomát se lássam annak a bizonytalanságnak, ami az imént annyira kiszólt belőle. - Jó fogó válna belőled szerintem a jövőben, de nem vagyok abban biztos, hogy más pozíció jobban állna-e neked. A beválogatón csak a cikeszt próbáltad meg elkapni, igaz? Mit szólnál, ha most csak játszanánk egyet, hogy tudsz karikára dobni? - a legegyszerűbb amúgy is rádobálás közben beszélgetni minden másról, a csapat dolgairól, az ő ügyes-bajos gondjairól, talán megnyílni is könnyebben tud, ha a figyelme félig nem is magán van. Aztán csak felegyenesedek és a seprűmért nyúlok. Még hogy beszari. Ha az lenne, egyedül ki se mert volna jönni, de ahhoz képest nagyon közvetlen, hogy sok vele egyidős fél tőlem, de legalább nem mernek megszólítani. - Nem tudom miről beszélsz, én a Mardekár tettre kész és vérbeli harcosát látom magam előtt. - pacsira nyújtom a kezem, aztán a seprűvel már tűzök is el a póznák felé. Nem a legjobb kapus vagyok, Shelbyvel ellentétben nem szokásom véráldozatot sem bemutatnom, de most arra elég leszek, hogy megnézzem kicsi Black képességeit. - Gyerünk Regu, ne kímélj!
