Lestrange prof. irodája, avagy az oroszlán barlangjában
Vendég
Szer. Nov. 20, 2019 1:02 pm
Lestrange Prof. & Gina
Ez a délután sem lesz valami vidám. Kicsöngettek az utolsó mai órámról is. Most pedig azt kívánom bár tartana még. Még ha nem is volt túl izgalmas a mai rúnaismeret. És ezzel enyhén fejeztem ki magam. Mit csináljak? Unatkoztam. Helyette pöröghetett az agyam, hogy a drága házvezetőm megint miért hívat az irodájába. Kellemetlen. Mindig az. Néha már szinte sajnálom, hogy mennyi baja van velem. Vagy képzelem, hogy mennyit nyelhet a többi tanártól miattam.
Vajon ma mi lesz a terítéken? A lógásaim, vagy a cigi? Tuti, hogy Avery prof. beköpött neki. Longbottom tanár úr elültetett pálcája, a trágyagránátok a bájitaltan szipirtyó szekrényében, netán a saját csontvázon figyelő szemüvege? Rájöhettek ebből egyáltalán bármelyikre is? A fene egye meg, van miből válogatni. És akkor még a Rengetegbeli sétákról, és éjjeli kóborlásokról nem is volt szó. De most jut eszembe, lehet nem is ezek miatt van.
Sokkal inkább Kyle Briggs az oka. Igen, ez lesz az. Dupla fenébe! Majd elfelejtettem a reggeli incidenst. Az az átok Briggs most egy elsős hugrás lányra szállt rá. És még fenyegette is, hogy kirúgatja a sárvérű anyját a minisztériumból! Szegény lány sírva is fakadt! Mégis ki ez, és hogy meri? Engem aztán nem érdekel, hogy kinek a kicsodája, de épp ideje volt már, hogy valaki rá is rá szálljon. Ezúttal én, és szó szerint. Hátulról ugrottam rá, és egyetlen hirtelen mozdulattal rántottam a földre, szerintem annyira meglepődött, hogy védekezni is elfelejtett első körben. Én meg jól bemostam neki, aztán megint, és megint... tuti eltörtem az orrát, és az a monokli is pazarul sikerült. Úgy kell neki, megérdemli. Az ilyenek addig nagyfiúk, amíg őket is móresre nem tanítja valaki. Látnotok kellett volna, hirtelen már csak egy vinnyogó patkány lett. A bulinak persze Longbottom tanár úr vetet véget, úgy kellett leszednie Briggsről, és az odagyűlt szurkolótáborom elzavarni a mai első órára... Ezért persze én tuti kapni fogok egy kiadós fejmosást, és büntetőmunkát. Briggs meg persze semmit, azért mert az a szegény lány még most is a wc-be gubbaszt sírva. Mert van ez így. Egyesek egyenlőbbek másoknál. A világtörténelem mindig is így működött, és így is fog. Most sem lesz másként. Csak azt tudnám, hogy mért engem bánt a lelkiismeret a síró elsős miatt, és mért nem az átok Kyle Briggset.
Mindegy is. Kár rajta filozofálni. Egy mély sóhajtással veszem tudomásul, hogy ideértem az elé az ajtó elé, amit ma nem így akartam látni. Hát akkor nincs más hátra, mint előre. Kopogásra emelem a kezem, és ha választ kapok belépek a már túl sokszor látott szobába. - Jó napot Professzor úr! - köszönök a legsemlegesebb hangon, a lehető legjobb pókerarcomat felvéve. Mint akinek fogalma sincs semmiről...
„A lelkiismeret szar dolog. Ha van, csak problémát okoz, ha nincs, állatot csinál belőled.”
Tanár vagyok. Erre annyiszor kellett minden nap emlékeztetnem magam, hogy ha annyi pénzem lenne, akkor egész biztosan nem lennék tanár. Komolyan nehéz volt megküzdenem ezzel a ténnyel, mert teljesen másképpen kellett viselkednem a legtöbb diákommal, mint szerettem volna. A legelső évben fogalmam sem volt, hogyan reagáljak a "professzor úr" megszólításra és hogyan érjem el, hogy ne egy haverként, hanem tényleg professzorként tekintsenek rám. Nem voltam erre alkalmas, néha nem is értettem, hogyan sikerült eddig megmaradnom itt. Nem volt túl sok tekintélyem, többször estem orra a katedrában mint azt szerettem volna bevallani és mindig nagyon közvetlen voltam a gyerekekkel, ha nem kellett volna akkor is. Mindezek mellett nem csoda, hogy problémám volt a házvezetői munkával és nagyon nehezemre esett szigort alkalmazni, de hát nem tehettem mást, Longbottom még nálam is nehezebben tartott volna rendet. Olyan szuper diákjaim voltak, akik legtöbbször csínytevés miatt kerültek hozzám problémákkal, esetleg bosszút álltak valakin valamiért, túl hevesek voltak, vagy mert túl magas volt az igazságérzetük. Most az utóbbi volt a helyzet, amivel nekem a legnehezebb dolgom volt. Már a kollégáimtól megtudtam, hogy mi történt, legalábbis elméletben, és elég kellemetlen helyzet volt, hogy még egyet is értettem Gina tetteivel. Szívem szerint hatszáz pontot adtam volna neki, amiért beverte Kyle Briggs képét, gyűlöltem azt a gyereket. Runcorn persze nem engedte volna, a drága tanfelügyelő úrnak hála Kyle-nak korlátlan hatalma volt még a tanári kar fölött is. - Szabad! -szóltam ki, amikor meghallottam a kopogást, bár sejtettem, ki lesz az. -Szia, Gina, gyere be. Gondolom, nem kell nagyon részleteznem, hogy miért kell most itt lenned...
Vendég
Vas. Nov. 24, 2019 1:14 pm
Lestrange Prof. & Gina
Tulajdonképpen hálás is lehetnék a sorsnak, hogy Lestrange prof. a házvezetőm. Messze nem ő a legszigorúbb élőlény a kastély folyosóin. Bár azért ha megmakacsolja magát azért tud az lenni. De legalább sosem igazságtalanul. Legalábbis eddig így volt... - Tudnom kellene? - tárom szét a karjaimat a tőlem telhető legártatlanabb arckifejezéssel. Sajnos esetemben azonban már kezdünk oda jutni, hogy ha ártatlan arcot vágok, akkor az már gyanús. Nem jó. Fenébe. Persze sejtem én, hogy a reggeli Kyle ügyhöz van köze, de ugye biztos nem lehetek, és nem vallanék be olyasmit, amiről esetleg még nem is tudott... - Okéé... őő... nem ugorhatnánk át a leszidjuk kicsi Ginát mindenféle jelentéktelen izé miatt, aki megígéri hogy nem csinál többet ilyet, de nyilvánvalóan nem tartja be úgyse részt? - próbálok kivehetetlen általánosságban beszélni, de egy árulkodó többesszám csak becsúszik... mindegy. Talán elsiklik felette a prof. Vagy mondjuk segíthetnénk elsiklani felette. - Mért nem beszélgetünk inkább érdekesebb dolgokról. A múltkor olvastam például olyan kiábrándító bűbájokról, amiket ha jól csinál az ember akkor akár láthatatlanná is tud válni. De nem teljesen értem a működési elvüket... Elmagyarázná? - próbálom a lehető legkíváncsibb arckifejezésem felölteni. Igaz ez kockázatos elterelő hadművelet, de hátha bejön, és elfelejti a prof. hogy eredetileg mért is hívott ide... Még ha magában a kérdésben benne is van, hogy vélhetően megint nem a legmegfelelőbb időpontban jártam a könyvtár nem megfelelő részén, és nem épp korosztályomnak megfelelő irodalmat olvasgattam ott... Valószínűleg ebből is adódnak az értelmezési nehézségeim is. De sebaj, hátha a prof. elmagyarázza rendesen. Klasz lenne... Meg a fejmosást is megúszni...
„A lelkiismeret szar dolog. Ha van, csak problémát okoz, ha nincs, állatot csinál belőled.”
Nagyra tartottam az igazságosságot és az őszinteséget, ezt pedig igyekeztem a diákjaimnak is megtanítani és átadni. Elvártam tőlük, hogy ha valami történik, akkor arról ne hazudjanak, és hogy bármilyen problémájuk lesz, azzal forduljanak hozzám nyugodtan, bizalommal. Nem mondom, hogy ez maradéktalanul sikerült, de szerencsére a legtöbbjük azért kedvelt engem annyira, hogy tudja, megbízhat bennem. Félni legalább nem féltek, azt viszont nem is akartam, ha ijesztő exházvezetőre volt szüksége a Griffendélnek, arra ott volt az igazgatónő. McGalagonynál ijesztőbb emberrel még sosem találkoztam, pedig apám is kemény eset. Úgyhogy sajnos sosem voltam kellően szigorú, néha a határozottságom is inogni kezdett, de cserébe legalább bíztak bennem és szerettek. Azt hiszem, egész jó végeredmény volt. - Te vagy az utolsó, akinek ezt a kérdést fel kell tennie. Pontosan tudod, miről van szó, úgyhogy szerintem ugorjuk is át azt a részt, ahol próbálom kiszedni belőled a dolgokat. -Rengeteg panasz érkezett Gináról, szinte naponta. Majdnem minden egyes nap... Nem egyszer esett meg néhány kollégámnál, hogy olyan mértékben felbosszantotta őket Gina, hogy már a kirúgását javasolták. Természetesen nem engedtem meg, hatalmas potenciál volt a lányban, és hiába nem a legjobb a magatartása, nem engedhettem meg, hogy kárba vesszenek a rendkívüli képességei. Úgyhogy kezeskedtem érte, és akármikor valami rosszat tett, én tartottam neki a hátam. - Nem, nem, erről szó sem lehet! -vágtam rá gyorsan, mielőtt túl hamar feladom és elengedem egy szó nélkül. Nem hagyhatom rá minden alkalommal. -Gina, van fogalmad róla, hogy mennyire nagy szarba keverted magad ezzel? Ezt ne mondd el senkinek, de szívem szerint vállon veregetnélek, hogy szép munka volt, annyira ki nem állhatom Kyle Briggset, amivel szerencsére nem vagyok egyedül. És abban is biztos vagyok, hogy nagyon jó okod volt rá, hogy azt tetted, amit. De ezzel hatalmas bajokat tudsz a nyakadba szakítani. Kyle Briggs sérthetetlen. Runcorn mindent elsikál neki, a nagybátyja a mágiaügyi miniszter... Akármennyire nem örülök neki, nagyon veszélyes. Tudom, hogy ez itt a leszúrás helye és vedd úgy, hogy azt is megtettem, de inkább figyelmeztetni szeretnélek, hogy tartsd magad távol tőle. Ezek után egész biztosan rád fog szállni és nagyon nem lesz egyszerű megszabadulnod tőle. Azt pedig ne is emlegessük, hogy mi mindenre képes... -Sokan próbálták a szőnyeg alá seperni a tényt, hogy megerőszakolt egy lányt, aki félév végére már át is iratkozott a Beauxbatons-ba és azóta nem is láttuk, de én nem tettem. Nem akartam, hogy ez még egyszer megtörténjen valamelyik diákkal, akár az enyéim közül, akár a többiekkel. - Várjunk csak, kiábrándító bűbáj? -kaptam hirtelen észbe, amikor eljutott a tudatomig, hogy miről is beszélt az előbb. -Az összes hasonló bűbáj RAVASZ szintű képzettséget igényel, de legalább hatodévesnek kell lenni hozzá. Miért foglalkozol most ilyenekkel? -Eléggé meglepett, amit csinált. Persze, akadtak bőven diákok, akik szerették nagyon előre megtanulni az anyagot, annyira vágytak a tudásra, neki pedig a képessége is megvolt hozzá, de azért... kiábrándító bűbáj? Merlinre, mi ez a lány...
Vendég
Kedd Dec. 03, 2019 1:17 am
Lestrange Prof. & Gina
Oké. Amennyi időt eltöltöttem ebben az irodában éppen eléggé tudom, hogy a profnak mennyire fontos az igazságosság, és az őszinteség. Tényleg őszintén próbált belőlem olyan válaszokat kihúzni, amikkel még magam sem akartam szembesülni. Mindenesetre egy sóhajtással veszem tudomásul, hogy ez nem igazán jött be. A "Nem, nem...!" talán túl gyors és túlzottan határozott felszólításra talán kissé össze is rezzenek. Pedig talán nem is csak nekem szólt. Az ajkamba harapok, és lefelé nézve hallgatom végig a Prof. mondandóját. Bölcsebb lenne most hallgatnom, tudom. De mégsem bírom ki, hogy ne szólaljak meg. Pedig sejtem én, hogy mennyire nehezen viseli a házvezetőm is ezt a helyzetet. Én pedig cseppet sem könnyítem meg neki... - Kyle Briggs bekaphatja. Egy kis pöcs. És ki nem szarja le, hogy kinek a kicsodája. Felőlem akár a Pápa unokaöccse is lehetne, az se érdekelne. Nincs joga másokat molesztálni, vagy fenyegetni, hogy kirúgatja a sárvérű anyját. Az a kislány most is félelmében a wc-ben sír. Kyle Briggs a rokonai nélkül egy senki, de azt hiszi, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok. Oké, többé-kevésbé én is... de én nem ártok másoknak. És én nem bújok a halott apám mögé. Ez nem így működik. Maga beszél folyton az igazságosságról. Leszúrás helye? Jó. Lenyelek bármilyen leszúrást, büntetést, de akkor Kyle Briggs is nyelje le ugyanazt. Így fair. - tudom. Tudom. Az élet nem fair. Nekem pedig nem kéne elragadtatnom magam, mert csak a saját helyzetemen rontok vele. De akkor is ezt gondolom, és kész. Ezt pedig nem rejtem a véka alá. A profnak meg már így is elég rossz, hogy tudja, hogy igazam van, mégsem tehet semmit. De akkor nekem kell. - Helyesbítek. Kyle Briggs kerüljön el engem, és minden alsóst. Szálljon csak rám, legalább egyszer emberére akad. Ha engem próbálna molesztálni, akkor kasztrálom a kispöcsöt, és lenyeletem vele a golyóit. Ezt neki is megmondhatja. Nála keményebb figurákkal is összefutottam már az utcán. Nagy bajokat szakítok a saját nyakamba ezzel? Lehet. De nem nagyobbat, mint úgy általánosságban volt az elmúlt 6 évben. - egy leheletnyivel talán komolyabban is hangzik ez, mint kéne. De az nem kérdéses, hogy én meg tudom magam védeni, és nálam Briggs rossz helyen kopogtat. Ámbár lehet egy darabig nem is kell neki, mert ha eddig nem is, de lehet most sikeresen kivívtam magamnak azt a büntetőmunkát. Talán illene érzékelnem és értékelnem a jó szándékot a prof hangjában, és a figyelmeztetésben, de vigyázok én magamra. Nekem ennyi elég is. - Hasznos tudásnak tűnt. Ezért érdekel. - vonok vállat arra, hogy miért érdekel a kiábrándító bűbáj. - De ha már itt tartunk, aláírná ezt? - húzok elő egy pergament, a táskámból. Oké talán nem a legszerencsésebb időzítés ez így, de nem tudok jobbat. Egy egyszerű kérvény az igazgatónőnek, hogy engedélyezze, hogy félévkor letegyem a harmad és negyedéves záróvizsgákat, és év végén az RBF-eket. Elég egy ambiciózus terv. Na de addig kell minél több tudást szereznem, mielőtt innen is végleg kidobnak. A magamfajtákat nem tűri meg a társadalom...
„A lelkiismeret szar dolog. Ha van, csak problémát okoz, ha nincs, állatot csinál belőled.”
Egyáltalán nem neki szólt, nem akartam leszidni semmiért. Igazság szerint sosem kiabáltam még egyetlen diákommal sem. Nem szerettem felemelni a hangomat velük szemben, pedig sokszor nagyon nehezen türtőztettem magam, amikor nagyon is kellett volna, hogy valaki leordítsa a hajukat is a fejükről. De az nem én voltam, nem is lehettem én, ez a szüleik feladata kellett volna, hogy legyen. Persze, Gina sajnos nem volt olyan szerencsés, hogy a szüleivel élhessen, de ez ellen nem tudtam mit tenni, szupererővel még én sem rendelkeztem. Mindenesetre még ezek ellenére sem az én dolgom volt, hogy apja helyett apja legyek, csak a házvezetője voltam, messze nem annyi tekintéllyel mint McGalagony anno a saját diákjaival. - Gina, megértem, hogy dühös vagy és igazságtalannak érzed, mert ez az is. De nem szeretném, ha kirúgnának emiatt, mert az még ennél is igazságtalanabb lenne. Én is utálom Briggset, legalább annyira mint az egész diákság, de pontosan annyit tehetek ellene, amennyit mindenki más. Semmit. Olyan védelem alatt áll, hogy ha csak rossz időben nézel rá, már vége a karrierednek vagy a tanulmányaidnak. Nem szeretném, ha a griffendéleseim közül akár egy is áldozatául esne. -Pláne nem a tavalyiak után. Őszintén rettegtem attól, hogy valami történik a diákokkal, griffendélesekkel vagy másokkal. Különösen a lányokat féltettem, nem tudom, mit tennék, ha az én gyerekeim közül esne valaki áldozatul. A tavalyi nemi erőszak Richardot is nagyon megviselte, elvégre az ő egyik hollóhátasa volt az áldozat. Annak sem lett eredménye, annyi csak, hogy a lány eltűnt és a Beauxbatons-ban folytatta az iskolát. Nagyon reméltem, hogy az tényleg megnyugvást hozott neki. - Én értem, hogy meg tudnád verni, ha akarnád. De mit tennél akkor, ha néhány haverjával lefogatna, amíg megerőszakol? -Nagyon nem kellett volna ezt mondanom. A tanári kar hétpecsétes titokként kezelte a hollóhátas lány megerőszakolását, Runcorn utasítására. Nem volt választásunk. De azt sem hagyhattam, hogy egy hozzám hasonlóan makacs és önfejű diák fejjel menjen a falnak és olyan szenvedéseken menjen át, mint már egy lány biztosan. Valahogy muszáj volt megijesztenem. Gyanakvóan néztem rá, nem tetszett, hogy kiábrándító bűbájokkal foglalkozik tizenhárom évesen. Balul is elsülhet, és jobb lenne, ha nem tenne kárt magában. Én megtettem anno, amikor én voltam diák, jól meg is nézhettem magam utána. De azért elvettem tőle a pergament és gyorsan átfutottam rajta a szöveget. Kissé meghökkentem az ambícióin, pedig annyira nem kellett volna. Elképesztő tehetség volt, csak nem számítottam erre most, ilyen korán. - Biztos vagy te ebben? Ez rengeteg munka lesz neked, ha most teljesíteni akarod az egészet, biztosan késznek érzed magad rá?
Vendég
Szomb. Dec. 07, 2019 8:23 pm
Lestrange Prof. & Gina
Az árvaházban mindenkinek van egy története. Mindenki meséket sző rokonokról, szülőkről, akik majd értük jönnek, és családra lelnek. Mindenki erre vágyik. Egyik történetet sem tartottam sokra. Az igazság, hogy még a saját rokonaimnak sem kellettem. Mért remélhetném, hogy van olyan ember a Földön, akinek én vagyok fontos. Aki befogadna, akinek kellenék. Nem. Nincsenek csillámporos tündérmesék. Nincsenek ilyen emberek. Még akkor sem, ha megengedném magamnak, hogy ilyenekről álmodozzak. Időpocsékolás volna. - Nem vagyok dühös. Csak nem értem. Mármint az én is tudom, hogy az élet nem fair. Soha nem az. De akkor hagyjuk, hogy Briggs mini terroristaként uralja a sulit? Mégis mit gondol Briggs milyen ember lesz mire felnő, mondjuk annyi idős lesz, mint maga most? Szabadítsunk a saját nyakunkba még egy Hitlert és egy III. Világháborút, vagy még rosszabbat, csak mert senki nem vágta idejében pofán ezt a ficsúrt? - most komolyan. A srác már így is mini királyként billeg mindenütt. Azt hiszi bármit megtehet következmény nélkül. De a következmények előbb-utóbb mindig beütnek. Csakhogy én nem akarok a világ nyakába varrni egy megalomán szociopatát. Aztán leesik, hogy mit mondtam, és megrázom a fejem, és védekezőleg a bal kezem is. - A történelmi utalást el ne mondja Avery profnak! Felejtse is el! - az kéne még, hogy rájöjjön, hogy tudok történelmi utalásokban is beszélgetni. Sosem szállna le rólam. Igazán találhatna rajtam kívül más hobbit is. De attól amit mondtam azon érdemes elgondolkodni. - Mondtam már. Az utcán összefutottam keményebb figurákkal is, mint Briggs és a haverjai. A bandaháború nem a legrosszabb, amit túléltem. Miattam nem kell aggódni. De a kicsik miatt, akik nem tudják megvédeni magukat, igen. - én vigyázok magamra, mert senki nem vigyáz rám. Értem nincs aki kiálljon. Senki nem áll mellettem. Nekem csak én vagyok, és ez jó is így. De a kicsik? A honvággyal küzdő gólyák, és alsósok, akik kisebbek, mint Briggs? Aztán a kérvény kerül szóba. Csak egy keserű mosolyra futja. - Valójában nem számít, hogy miben vagyok biztos, mit gondolok, vagy mit érzek. Nincs más választásom. Ennyi. Maga mondta bármikor kirúghatnak. A Briggsféléknek nem kell indok, hogy kirúgassanak. Az élet nem fair. A magamfajtát pedig sehol nem tűrik meg sokáig. De ha már hajléktalan csavargóként kell élnem, akkor legalább ne műveletlen csavargó legyek nem igaz? Most kell minél több tudást szereznem, mielőtt a Briggsfélék végleg keresztbe nem tesznek. Hát ennyi. - vonok vállat.
„A lelkiismeret szar dolog. Ha van, csak problémát okoz, ha nincs, állatot csinál belőled.”
Nekem igenis fontos volt ő és az élete. Minden egyes diákom sorsát a szívemen viseltem, különös tekintettel a Griffendél tanulóira. Pátyolgattam őket, ha szükségük volt rá, segítettem nekik mindenben, akár száz plusz órát is beiktattam volna egy héten, ha egy diák nagyon szenvedett a tananyaggal. A kedvencem (Richarddal egyetemben) a kerítő szerepe volt, nem tudom, hány szerelmes párt sikerült pusztán egy-egy jó mondattal összehoznom vagy éppen azzal, hogy párban dolgoztattam őket. Mindig, mindent megtettem azért, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, bízzanak bennem és tudják, hogy mindig van valaki, akire számíthatnak. Ginára pedig az átlagnál is többet figyeltem. Egyrészt a sok probléma miatt, ami vele történt nap mint nap, már nem tudom, hányszor kellett nekem felelősséget vállalnom érte és könyörögni azért, hogy hadd maradjon itt. Egyedül csakis a kiemelkedő tehetsége és képességei miatt történhetett ez meg, McGalagony bízott bennem és az ítélőképességemben, Runcorn pedig addig leszarta Ginát, amíg nem a drága kis Kyle Briggs végezte betört orral. Másrészről ott volt az is, hogy egészen magamra emlékeztetett. Nem teljesen, de én is éppen ugyanúgy kerestem a bajt mint ő és ugyanúgy haragudtam az egész világra, amikor ennyi idős voltam. Bár nekem akkor a világ elsősorban apámat jelentette, neki pedig... nos, kissé kifordítva, de neki is, mert ő éppen az apa hiányát gyűlölte úgy, mint én a létezését. - Tudom, mit érzel, Gina, mert én is pont ugyanígy érzek. -Azért annak nagyon örültem, hogy Richard történész volt, másképpen biztos nem esett volna le, ki az a Hitler. Sosem izgatott a mugliismeret, a történelem meg még kevésbé. De most pontosan tudtam, hogy mire gondol ezzel Gina. -Akármi is lesz Kyle Briggsből, ha felnő, az nem lesz jó senkinek sem. Már most is legálisan gyilkolhatna meg egy tanárt is akár, annyira sérthetetlen. Borzasztóan frusztrál a tehetetlenség, auror voltam, sejtheted, mennyire zavar, hogy nem tudok tenni ellene semmit, de tényleg semmit. Viszont nem is neked kell ezt megtenned. Nem akarom, hogy ne tudd befejezni a Roxfortot. Neked itt van a helyed még négy évig, utána pedig az Akadémián, mert a legkiemelkedőbb boszorkányok közé tartozol. Nagyon nem akarom, hogy ezt eldobd magadtól egy olyan kis patkány miatt, mint Briggs. -Nem ért ennyit az a gyerek. Való igaz, ő egy fél békalábujjnál is kevesebbet ért. Nem tudtam nem elmosolyodni a történelmes megjegyzésére. - Ígérem, nem mondom el. Még a végén olyan boldoggá tennéd, hogy elhiszi, mennyire imádod a mágiatörténetet. -Biztosan nem imádta. Elég kevés olyan diák volt, aki tényleg szerette, azok között is akadt olyan, aki inkább csak Richardot akarta nézegetni, nem a történelemkönyveket. Teljesen megértettem őket... - Azért én inkább választanám az aggódást. Nem szeretném, ha bajod esne. -Tudtam, hogy a végén úgysem fog hallgatni rám és a következő alkalommal megint nekimegy Briggsnek. De mégis mit tehettem volna? Csak nem könyöröghettem neki térden állva, hogy kímélje meg azt a nyomorultat és viselkedjen jobban... Elég szánalmas lett volna tőlem, de még ha eszembe is jutott volna ilyesmi, a hiúságom egész biztosan nem engedte volna, hogy megtegyem. - Azt egy szóval sem mondtam, hogy engedni fogom, hogy kirúgjanak. De ha mindenképpen ezt szeretnéd, akkor aláírom neked szívesen. De akkor biztosnak kell lenned benne, hogy így akarod csinálni. -Egy percig a pergamenre írt szöveget néztem, aztán ismét felé fordultam. -Ha gondolod, én nagyon szívesen segítek a felkészülésben. Sötét varázslatok kivédéséből mindenképpen, de talán a többihez is értek valamit. Vagy keresek neked diáktársakat, akik profik az adott tárgyban.
Vendég
Pént. Dec. 27, 2019 12:00 pm
Lestrange Prof. & Gina
Az az igazság, hogy szörnyen magányosnak, és elhagyottnak érzem magam. Lemondtak rólam, még csak esélyt sem adva, hogy megismerjenek. Nem kellettem, és már nem is feltételezem, hogy kellenék bárkinek is. Mért lennék fontos, ha a saját rokonaimnak sem voltam az? A keserű igazság az, hogy senkinek sem kell egy olyan senkiházi fattyú mint én. Én pedig már nem tudok bízni az emberekben. Őket csak a saját érdekeik érdeklik. - Auror volt. Biztos látott csúnya dolgokat. Mégis időnként úgy tesz, mintha nem tudná, hogy működik a világ. Nem számít más csak a pénz, és a hatalom. Ha öltönyben és nyakkendőben lopsz el egymillió galleont csak politikus vagy. Az legális. Ha egy magamfajta ellop egy darab kenyeret, hogy ne haljon éhen, akkor bűnöző, akinek börtönben a helye. Ilyen a világ. A Briggs félék azt hiszik bármit megtehetnek, mert van pénzük és hatalmuk, és pont ezért kell megállítani őket. Addig amíg lehet. - nem teszem hozzá, hogy ha ő nem teszi meg, akkor majd én. De biztos lehet benne. Ez nem az igazságérzetemről, vagy a forrófejűségemről szól. Ha Briggs így folytatja, és senki nem áll az útjába... belegondolni is rossz. - Mintha lennének reális esélyeim az Akadémiára. Mindketten tudjuk, hogy zsebtolvajlásból sosem tudnám összeszedni a tandíjra valót. Az csak arra elég, hogy ne haljak éhen az utcán. Esetleg lehetnék luxusprosti a Briggs félék hálószobájában. De attól felfordulna a gyomrom. Akkor mégis ki fizetné, és miért? Maga? A tanári fizetéséből? Ugyan... és értelme se lenne sok. Nem remélhet anyagi hasznot rajta... - a hangom van valami oda nem illő keserű cinizmus. Mintha az emberek nem tehetnének semmit anélkül, hogy ellenszolgáltatást várnának érte. Mindig mindenütt van valami hátsó szándék. Nem létezik az önzetlenség. Legfeljebb a háziállatokban. Arra a megjegyzésre, hogy imádnám a történelmet, csak egy fintort kap, valami azonosítatlan torokhanggal. Nem igazán értem humort, és azt, hogy mit tartott annyira szórakoztatónak ezen, hogy még vigyorognia is kellett. - Ugyan mért aggódna? Semmi értelme. Ezen túlmenően, meg mintha tehetne bármit is ellene, ha a Runcorn vagy valaki más még feljebb megparancsolná, hogy rúgjon ki. Senki sem kockáztatna ekkorát. Pedig Runcorn követelni fogja, hogy büntessen meg. Szóval csak rajta. Nem veszem magamra. - igazából nem értem. Valójában három éve nem értem ezt a játékot kettőnk közt. Úgy tesz, mintha érdekelném, én pedig mintha ennek lenne valami értelme. De nincs. - Csak írja alá. A többi az én dolgom. Nem először csinálom már így. Különben meg mért segítene? Mondtam már nem tudok semmit adni érte.
„A lelkiismeret szar dolog. Ha van, csak problémát okoz, ha nincs, állatot csinál belőled.”
Valahol megértettem azt az elhagyatott érzést, amit a családi elutasítás miatt érezhetett. Mert egész biztosan felkeresték a szülei halála után a rokonait, hogy fogadják be, és mégsem kellett senkinek. Kitagadottként volt szerencsém nekem is átélni ezt, bár közel sem olyan szinten, mint neki. Én csak örültem, hogy nem kell többet látnom apámékat meg a gyökér öcsémet, a bátyám viszont a történtek ellenére is mellettem maradt és tartottuk a kapcsolatot, elég szorosan. Na jó, talán egyáltalán nem értem meg, mit érezhetett akkor, amikor közölték vele, mennyire nem kíváncsiak rá, de nagyon rossz volt látni, hogy emiatt ember sincsen, akiben egyáltalán egy kicsit meg tudna bízni. Nem jó az, ha az ember teljesen magára marad. - Amikor auror voltam, dolgoztunk egy ilyen ügyön a társammal. Nagyon mélyvízbe kerültünk és amikor én meghátráltam kissé és elbizonytalanodtam, ő akkor is folytatta a hadjáratot. A vége az lett, hogy meggyilkolták a feleségét és magára maradt négy kisgyerekkel, három közülük most roxfortos. Nem sokkal utána hagytam ott az aurorokat, pontosan azért, mert nem bírtam nézni ezt az igazságtalanságot, teljesen kikészített. De gondolod, hogy megéri? Még így is, hogy a saját és a szeretteid életét kockáztatnád vele? -Nem igazán tudtam, hogyan próbáljam jobb belátásra bírni. Makacs volt mint az öszvér, ki fog állni a véleménye mellett akkor is, ha én egy évtizedig magyarázok itt neki. Nekem kéne elhallgatnom és ráhagynom az egészet, de mit mondhatnék? Én is egy csökönyös szamár vagyok. - Léteznek ösztöndíjak. És vannak jó kapcsolataim is még a Minisztériumból. Lehet, hogy nehéz lenne, de el tudnám intézni, hogy eltekintsenek neked a tandíjtól. Megjegyezném, hogy ezt nem ajánlom fel csak úgy senkinek, sőt, senkinek nem ajánlottam még fel, de ha úgy gondolod, hogy élnél vele, akkor keress meg. Én komolyan gondolom, hogy neked ott a helyed és mindenben segítenék azért, hogy ez sikerüljön is. De szerintem a körülményeidre tekintettel még csak nem is kéne ilyesmivel foglalkozni, megvan rá az esély, hogy pénz nélkül is tárt karokkal fogadnak. -Ebben nem voltam annyira biztos, mert én sosem jártam az Akadémiára, aurornak a parancsnokság programjában képeztek ki, az nem tartozott az Akadémiához. De talán Richard ki tud segíteni, ő biztosan elvégezte már. Richardon kívül nagyon kevés ember szerette a történelmet, diákok közül is csak az egyik amerikai cserediáklány jut az eszembe, aki tudtommal Levin Dolohov sógornője. Furcsa az a család, tudja a tököm, mi a kapcsolatuk. Na, ő szerette a történelmet, aztán lehet, hogy csak Richard seggét szerette nézegetni. Nem hibáztatom. - Ki mondta, hogy kérek bármit is a segítségért cserébe? Csak azért szeretnék segíteni, hogy minél jobban sikerüljenek a vizsgáid. Hidd el, ha mindenből kitűnő leszel, egyenes út vezet majd a Docendo Discimusba. -Nem, nem akartam lekattanni az akadémiás témáról.
Vendég
Hétf. Jan. 13, 2020 9:54 pm
Lestrange Prof. & Gina
Mit mondhatnék? Szar egyedül. De megtanít önállóan boldogulni. A jég hátán is túlélni. Ennyi elég is. Elégnek kell lennie, mert nem jut több a magamfajtáknak. A családom? Nem kellettem nekik, szóval ők sem kellenek nekem. Ennyi. Már nem bánt. Oké. Ez olcsó önhazugság, de így élek túl nap nap után. - Sajnálom a társát, és a kölykeit. Szar helyzet. Tudom, átéltem. De túl kell élni, és kész. Ilyen az élet. Néha szar, és gyakran nem fair. De valakinek akkor is meg kell állítani az igazságtalanságokat. És mint tudjuk nekem nincsenek szeretteim, és egy olyan élete, mint én nem sokat számít. - vonok vállat közönyösen. De van benne valami kiábrándult cinizmus is. Olyasmi, aminek egy ilyen fiatal archoz nem illett. És igen. Makacs vagyok, mint egy öszvér. De gyakran csak ez a makacsság választott el a biztos haláltól. Elvégre az anyám belehalt a szülésbe, az apám is halott, bár ő legalább egy ideig velem volt. Tudtam milyen, amikor az apád egyedül próbál felnevelni. De nem sikerült neki. Ő is meghalt. Így rólam csak én gondoskodom. És ez így van jól. - Ösztöndíjak. Na persze. Az olyanoknak van fenntartva, mint Briggs. Akiknek nincs szüksége rá, de jó kapcsolataik vannak. Ilyen a rendszer. - túl sok keserű cinizmus vegyült a hangomba, ahogy elfordultam. Nem bírtam már egy helyben maradni. Kínomban pótcselekvésként léptem a könyvespolchoz. Levettem egy könyvet, majd visszatettem. Az igazság az, hogy a rendszer cserben hagyott. Tudtam, hogy működik a dolog. Egyszer pedig épp elég volt lemondani az egyetemről. Búcsút inteni az álmaimnak. Nem lennék rá képes újra. Nem ringathatom magam hamis reményekbe. - Ha van valami, amit az utcán eltöltött években megtanultam, hogy nincs ingyen semmi. A segítség pláne nincs. Mindig mindenki vár valamit cserébe. Ilyen az emberi természet. Csakhogy nekem nem maradt semmim, amit adhatnék. Szóval kénytelen vagyok egyedül boldogulni. Ez van. Már megszoktam. - nem. Képtelen vagyok feltételezni bárkiről is, hogy csak úgy önzetlenül segíteni. Ilyen nincs. Kinőttem már a tündérmesékből. Persze, csak intek a varázspálcámmal, és megjelenik a tündérkeresztanyám, és gazdaggá tesz, hogy továbbtanulhassak. Ja persze. Egyszerűen képtelen voltam bízni bárkiben is. Hinni bárkinek is. Jobb nem remélni, mert akkor nem csalódhatsz. Újra. - Szép kis páros maga meg Avery. Kezet foghatnak. Ne traktáljanak olyasmivel, amire többé nincs reményem. Nem hiszek a tündérmesékben. Szóval csak írja alá azt a nyomorult papírt, és lépjünk tovább. - kezdett nagyon terhes lenni ez a beszélgetés. Kezdett olyan irányt venni, amit nem akartam hallani. Csak szálljunk le a földre, és az átkozott egyetem témáról. Akartam-e egyetemre menni? Hát persze. Volt rá esélyem? Semmi. Maradjunk is ennyiben, hogy leléphessek végre innen. Legfőképpen mert nem tudtam értelmezni a házvezetőm, és Avery szándékait. Nem értettem őket. Mért viselkednek így? Mi a csel benne? Hol a hátsó szándék? Mert hogy kell lennie hátsó szándéknak. Mindig van...
„A lelkiismeret szar dolog. Ha van, csak problémát okoz, ha nincs, állatot csinál belőled.”
