Deep sweet dreams - Athalea & Seph

Szeretem is, meg nem is azt, amikor elérkezik a nyári szünet. Sok tekintetben sokkal egyszerűbb, mert nem kell annyi ember előtt megjátszanom magam, és lényegesen kevesebb dologgal kell foglalkoznom, másrészt pont ezért is tűnik annyira unalmasnak. Az iskolaévben mindig el tudom foglalni magam, mindig van mit csinálni, mindig gondolkodom valamin, most viszont, hogy ilyen sok szabadidő szakadt a nyakamba, nem igazán tudok vele mit kezdeni. Igyekszem hasznosan eltölteni az időmet, de pár fontosabb bálon és találkozón kívül tényleg nem tudok mit kezdeni magammal és lényegében végig szoktam unatkozni a nyarakat. Ezért is ragadok meg minden egyes alkalmat, amikor ezt az unalmat valamivel felválthatom és nincs is jobb elfoglaltság  annál, mint hogy meglátogassak régi barátokat és programokat szervezzünk egymással. Ez jó is lenne, ha… ha. Mindig van egy ha, amit nem vesz figyelembe az ember lánya. Ugyanis nem igazán rendelkezem túl sok baráttal, akikkel tudnék ilyen programokat csinálni. Szeretem a testvéreimet, de hosszú távon ők eléggé idegesítőek tudnak lenni, Cameron elfoglalt, az iskolatársaim nagy részét szintén idegesítőnek találom, és így eléggé korlátozottak a lehetőségeim. Viszont… nagy szerencsémre Athaleához mindig fordulhatok. Annak ellenére, hogy van közöttünk pár évnyi korkülönbség mindig is meglepően jól kijöttünk egymással, és a nyári időszak az, amikor igazán van lehetőségünk arra, hogy együtt töltsünk egy kis időt.

Ez ma sincs másképp. Jó előre megbeszéltük, hogy tekintettel a gyönyörű időre, nem ártana kitalálni valami szabadban eltöltendő foglalatosságot, ezért hamar úgy döntöttünk, hogy egy piknik tökéletes alkalom lenne arra, hogy bepótoljuk a beszélgetéseinket. Kevesen tudják rólam, de kifejezetten szeretek sütni: és jó is vagyok benne, ezért erre az alkalomra alaposan kitettem magamért. Sós és édes sütemények tömkelegével készültem az alkalomra, bízva abban, hogy valamelyik csak elnyeri majd Lea tetszését. Az, hogy a szabadban leszünk az engem kifejezetten nem vonzott - a másik lánnyal ellentétben én kifejezetten nem vagyok jóban a természettel -, a bőröm érzékeny, hamar leégek a napon és a meleget sem kifejezetten kedvelem, de a kinézett terület egy tó mellé esik, ezért bízom abban, hogy sem a meleg nem lesz túlságosan elviselhetetlen, és árnyékos hely is bőven akad majd.

Mint mindig, most is pontosan érkezem - miután sikeresen meggyőztem az egyik idősebb testvéremet, hogy legyen olyan szíves és hoppanáljon velem a helyszínre -, és miután egy kimért köszönöm után útjára is bocsátom a testvéremet, tekintetemmel egyből egy árnyékos helyet kezdek keresni, nem messze a tótól. Egyből ki is szúrok egy szimpatikus fát, ahova egyből le is rakom az alaposan megtömött kosaramat, és egy gyors mozdulattal már a pokróc is a földre kerül: ami természetesen úgy van megbűvölve, hogy kényelmes legyen. Az idő valóban kellemes, főleg árnyékban, a levegő is néha meg-megmozdul, és közel és távol senki nincs a környéken, ami számomra teljesen ideális, mert alapvetően ki nem állhatom az embereket. Sokáig nem kell várnom, hogy a másik lány is megérkezzen, mire egyből szélesen rámosolygok.
- Szia! - Üdvözlöm, de akármennyire is örülök annak, hogy megérkezett, eszem ágában sincs kimenni az árnyék hűsítő öleléséből, főleg mivel tudom, hogy elég tíz perc is ahhoz, hogy szénné égjek, akármilyen tinktúrát is kenek magamra védelemként a nappal szemben.
- Olyan, mintha minden egyes alkalommal csinosabb lennél, amikor nem látlak egy jó ideig. - Mosolygok még jobban, ha közelebb ér hozzám.
- Remélem ez a hely neked is megfelel. Hoztam egy csomó ennivalót és az italokról sem feledkeztem meg, a hidratáltság fontos, főleg ilyen melegben. - Lea is azon kevés személyek egyike, akik mellett képes vagyok önmagamként viselkedni, ez pedig most kifejezetten jó érzés.

A kedvem jelentősen jobb lesz, amint végre Lea is megjelenik, és ugyan általában tényleg szeretem inkább egyedül tölteni az időmet, de a lány az a kategória, hogy vele bármikor szívesen találkozok és ülök le vele beszélgetni, ha ugyan akad rá időnk. Az, hogy az idő nagy részében a Roxfortban vagyok, nem nagyon könnyíti meg a találkozásokat, a levelekben meg soha nem bízom: mindig tartok attól, hogy illetéktelen személyek olvassák. Amikor közelebb ér, csak akkor veszem rá magam, hogy felkeljek a helyemről, hogy megfelelően üdvözöljem. Nem vagyok az a kifejezetten ölelgetős típus, de most kivételt teszek és gyorsan átölelem a lányt. Igaz, nem tart sokáig és utána hamar vissza is ülök a helyemre, de úgy éreztem ennyit érdemel, ha már olyan régen nem találkoztunk és tényleg a barátomnak nevezhetem.
- Én nem igazán érzékelem a változást, de hiszek neked. - Mosolygok rá szolidan.
- Ne érezd annak, szeretek sütéssel pepecselni, kikapcsol. Az otthoniaknak már elege van ennyi édességből, úgyhogy ez csak egy jó indok volt arra, hogy még többet csináljak. - Ismerem el, kisimítva pár rakoncátlan hajtincset az arcomból.

Aztán előkerül a lángnyelv whisky, mire önkéntelenül is kicsit felvonom a szemöldököm.
- Tizenöt. - Válaszolom a kérdésére, miközben az üveget szuggerálom. Félreértés ne essék, semmi bajom az alkohollal, de sose voltam oda a tömény italokért, ha iszok is, akkor az mindig pezsgő, vagy bor, vagy valami kevésbé… erős.
- Nem vagyok oda a whiskyért. - Vallom be, tőlem szokatlanul félénken. Nem akarom megbántani, de amúgy sem innék alkoholos italt ilyen melegben, és jobb szeretem megtartani a józanságomat. Alapvetően sem bírom annyira jól az alkoholt, mint a legtöbben.
- Igen, jó kicsit elszabadulni otthonról, a testvéreim az agyamra mennek. - Értek egyet újra elmosolyodva.
- Elfoglalt voltam.   - Ismerem be, miközben magamhoz veszek egy süteményt és beleharapok. Amíg a falattal küzdök legalább át tudom gondolni, hogy mennyit érdemes mesélnem Leának arról, hogy pontosan mit is csinálok az iskola falai között. Maradok a féligazságnál.

- Úgy döntöttem, hogy kezdek eltávolodni egy kicsit a családomtól. - Kezdek bele, egy kis ideig az egyik fűszálra fókuszálva, de aztán belenézek a lány szemeibe.
- Úgy értve, hogy… nem feltétlenül szeretnék életem végéig rájuk támaszkodni, főleg úgy nem, hogy nem igazán gondolják azt, hogy bármire is képes lennék egyedül, és szeretném ezt megcáfolni, ezért döntöttem úgy, hogy szerzek magamnak saját vagyont. - Pillantok félre egy kis időre, de aztán megint visszanézek rá.
- Először nagyon alapként indult, kölcsön adtam az egyik évfolyamtársamnak, ő meg visszaadta kamatostul az egészet, akkor jött az ötlet, hogy ezzel lehet is kezdeni valamit. Azóta eléggé beindult az egész, és olyan szép összeg gyűlt össze, hogy azon gondolkozom, hogy be kellene fektetnem valamelyik Roxmortsi üzletbe. Szerinted ez mennyire lenne jó ötlet? - Kérdezem meg Leától kíváncsian.
- Egyébként pedig te is mesélj, te hogy vagy? - Kérdezek vissza érdeklődve.