Három napja volt anyám temetése és bár felajánlották, hogy az egész hetet otthon tölthetem, én képtelen voltam tovább a Malfoy kúrián maradni. Bár apám is otthon volt, próbálkozott a közelemben lenni, mindkettőnknek rá kellett ébrednie a tényre, hogy anyám nélkül nehéz családként funkcionálnunk. Megkértem hát apát, hogy hozzon vissza a Roxfortba, Ő pedig nem ellenkezett. Ma délelőtt dőlt el az érkezésem, így Albusnak se szóltam arról, hogy hamarosan találkozunk, úgyis észreveszi az órái után, ha visszatér a szobánkba. Másra nem vagyok kíváncsi, de Ő rettenetesen hiányzik, mégse bánom a magányos órákat, amíg egyedül lehetek. Nem festek túl jól, szinte semmit se ettem az utóbbi napokban, arcom is kicsit beesett, szemeim kisírtak, de próbálom majd tartani magam csak ma... ma még nem megyek be az órákra. Holnap megpróbálok mindent ott folytatni, ahol abbahagytam, hiszen anyám is ezt akarná. Jelenleg csak az ágyamon fekszem, a szobába besötétítettem és a régi emlékeken merengek. Olyan hirtelen történt... Éreztem, hogy gond van, hiszen egyre rosszabbul volt, mégse mondták el, hogy ilyen komoly a baj. Apám kötelessége lett volna, el kellett volna mondania, hiszen már nem vagyok gyerek! Jogom lett volna rendesen elbúcsúzni tőle, vele tölteni az utolsó heteit és megmondani neki újra és újra, hogy mennyire szeretem, de ezt már soha nem tehetem meg. Akarva akaratlan hullik néha alá egy-egy sós könnycsepp a párnámra, de már nem próbálkozom meg azzal, hogy letöröljem, csak fekszek szinte mozdulatlanul, engedve a depresszív érzéseknek. Csak egy nadrág van egyébként jelenleg rajtam, kényelmes, alváshoz használom, mert eredetileg aludni próbáltam, hátha itt jobban megy majd, mint otthon, de talán, ha fél órát sikerült pihennem... Képtelen vagyok kikapcsolni az agyam és még álmaimban is Őt látom a nyitott koporsóban, hófehéren, mozdulatlanul... Miért kellett meghalnia?
Rettenetesen rosszul teltek a napok az iskola falai között Scorpius nélkül. Sem az órák, sem az azok közötti szünetek, sem a délutánok, sem az esték nem voltak ugyanolyanok, mint mikor itt volt. A még inkább fájó dolog pedig az volt, hogy tudtam a történtekről és mégsem lehettem ott neki támasznak. A családjaink múltja nem engedhette meg ezt és mindhiába kérleltem az őseimet, nem engedtek. Scorpius apja biztosan minden eszközzel tiltakozott volna, ha az én szüleim be is adták volna a derekukat. Képtelen voltam átérezni Scorpius fájdalmát és támaszt sem nyújthattam neki. Azt sem tudtam, hogy mikor tér vissza az iskolába, mert itt legalább egyik ősünk sem volt útban és egyikük sem akadályozhatta meg azt, hogy karjaim közé zárva ölelhessem a legjobb barátomat. Rettentően rossz volt, de nem tudtam mit tenni… Az utolsó órám után egyenesen a szobánkba indultam. Senkivel nem volt kedvem beszélgetni. Jamest is elhajtottam, pedig kiételesen normálisan szólt hozzám és érdeklődött hogylétem felől. Annak ellenére, hogy szekált és nem favorizálta a barátságomat egy Malfoy-jal, ebben az esetben kivételesen nem piszkált. Csodálkoztam is, szóvá azonban nem tettem. Belül természetesen jól esett, de tudtam viszont, hogy a gyász elteltével minden visszaáll a régi kerékvágásba. Ha nem is azonnal, szép lassan biztosan meg fog történni. Ennek tudatában nyomtam le szobánk ajtajának kilincsét és léptem be a sötétségbe. Csendben csuktam be magam mögött az ajtót, mert nem tudtam azt, hogy kik lehettek bent és hogy aludtak-e. Általában akkor volt csak sötét és bár szerettem, mégis elővettem a pálcámat és halványan pislákoló fényt gyújtottam annak végén. Muszáj volt valamit látnom, ha nem akartam belerúgni semmibe se. – Scorp? –Hangomban olyan megdöbbenés csengett, mint elsős koromban a beosztási ceremónián, mikor a Teszlek Süveg a Mardekárba osztott és kiszaladt a számon, hogy az nem lehet. Mégis mikor érkezhetett meg és nekem miért nem szólt erről? Mérgesnek kellene lennem emiatt, mégis egy csepp harag sem volt bennem. Táskám letettem az ágyam tövébe, cipőmet lerúgtam magamról. Talárom és nyakkendőmet is lehajítottam, ingem felső két gombját pedig kigomboltam, ahogyan Scorpi ágyának széléhez léptem. Nem szóltam semmit, nem vártam, hogy bármit is mondjon. Felmásztam mellé, pálcámat eloltva és elhajítva azt. Ha hagyta, ha nem, megfogtam a karját és egy határozott mozdulattal húztam fel fekvő helyzetéből. Abban a pillanatban csak egy dolgot akartam és meg is valósítottam azt: úgy öleltem magamhoz, mint akit évek óta nem láttam. Hiányzott, de nem ez volt az elsődleges cél, ami miatt megöleltem. Nem… és ezt Ő is nagyon jól tudta, nem kellettek hozzá szavak… és nem is hagyta el egy sem a szám. Csak balommal simítottam hátát, jobbommal tarkóját piszkálva próbáltam átadni részvétemet neki.
Scorpius && Albus
Cameron Castillo varázslatosnak találta
Vendég
Szomb. Jún. 26, 2021 5:58 pm
Albus & Scorpius
A temetés után
Meglehet, hogy amióta visszatértem a Roxfortba és itt fekszem sikerült néha pár percekre elaludnom, de őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mely az ébren töltött állapotom és mikor járok az álmok földjén. Nem vagyok jól, ilyen hatalmas fájdalmat még soha életemben nem éreztem, és egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni a tényt, hogy Ő már nincs többé. Az ajtó halk nyílását viszont hallom, de testem nem mozdul, nem kell, hogy lássanak. Nem tudom, hogy ki az, háttal fekszem a bejáratnak és ha nem Albus nos... a többiekre most nem vagyok kíváncsi. Kinyitom lassan szemeimet, érzékelem, hogy némi fény gyullad, de amikor meghallom az ismerős hangot, aki engem szólít lassan mégis megmoccanok és átfordulok a másik oldalamra, hogy láthassam Őt, de felkelni képtelen vagyok. Csak nézek rá, szavak nélkül, mégse látom Őt teljesen, csak amikor már mellettem van, az ágyamra nehezedik és megérzem keze érintését karomon. Ez az, ami kicsit visszaránt a sötétségből, melyben járok, és ez a rántás fizikális is lesz. Érzem, hogy testem mozdul, Ő pedig elkap, karjaiba zár... Mélyről feltörő sóhaj szalad ki ajkaim közül, fut át a légmozgás Albus nyakára, kezeim pedig gyengén ölelik át. Jelenleg nincs bennem túl sok erő... Nem szükséges beszélnie, értem a gondolatait, értem tetteit, én pedig hálásan fúrom fejem válla-nyaka hajlatába, majd szorulnak kezeim jobban dereka köré, ölelem, bújok hozzá, mintha Ő lenne az egyetlen támaszom a világ, mert talán az is. Apám egy őszinte ölelésre se volt képes... Testem megremeg, halkan szipogok, néhány könnycsepp kicsordul szemeimből és lassan futnak le arcomon, majd térnek át Albus puha bőrére. Nem akarom ezt, nem akarok ennyire gyengének tűnni előtte, de képtelen vagyok uralkodni magamon, így nemsokára halk zokogásban török ki. Szükségem van rá, annyira kellett volna, hogy mellettem legyen, de nem lehetett, ezzel mindketten tisztában vagyunk, most viszont itt van, én pedig nem eresztem. Kapaszkodom belé, mintha nem létezne más, de hang nem hagyja el torkomat. Jó pár percig is eltart a sírás, előtte lehetek gyenge, tudom, hogy mindez közöttünk marad, de ahogy simogat, ahogy ölel szépen lassan megnyugszom, a könnyeim csökkennek, a sírás alább hagy, a légzésem pedig kezd normalizálódni. - Ne... ne haragudj... - motyogom, bár tudom, hogy nem haragszik, mégis... El kéne engednem, de nem megy, mert most Ő a kapaszkodó, az, aki képes a talajon tartani, hogy ne vesszek el egy hatalmas, fekete és üres lyukban. - Én szólni akartam... - már arról, hogy ma jövök. Nagyot nyelek, próbálom összeszedni magam és lassan mégis csak egy picit távolodni, két kezemmel pedig törölgetem arcom, félrenézek, kerülöm tekintetét, szégyellem magam a gyengeségemért. Nem éppen Malfoyhoz illő viselkedés, apám és a családom ezt mondaná. Albus tudom, hogy nem, de vagyok, aki vagyok... szeretnék mindenhol helyt állni. - Hiányoztál! - nézek végül fel rá. Az én szemeim már megszokták a bent lévő sötétséget, ki tudom venni Őt és annyira jó, hogy most végre itt van!
Számon kellett volna kérnem, amiért nem szólt érkezéséről. Fel tudtam volna készülni rá, beteget jelenteni vagy elkérni magam az utolsó órák valamelyikéről. Az egész, hogy mégsem tudtam érkezéséről, sokkal jobb volt. Ha más kérdezte, hogy mikor jön már Scorpius, legalább nem hazudtam az illetőnek azzal, ha azt mondtam: nem tudom. Mert tényleg nem tudtam, ezért is lepődtem meg annyira, mikor beléptem a szobánkba. Az meg, hogy betegnek tettetem magam nem lett volna nyerő. Goldie aggodalma az egekbe szökött volna, Hannah néni meg írt volna anyunak és kaptam volna az aggódó levelet a szülőmtől is. Keresztapa meg tuti nem engedett volna el egy Malfoy miatt az órájáról… vagyis nem tudtam, de nem kockáztattam. Így volt teljes a meglepetés. Gyengéd és erőtlen ölelése aggodalomra adott okot. Sóhajának szellője, ami nyakamat érte, megborzongatott. Arca puhasága pillanatok alatt el is felejtette velem az előbbi dolgot és csupán csak öleltem magamhoz. Szipogása, ami később átváltott zokogásba, könnyeket csalt szemeimbe. Fájdalmát nem tudtam teljes mértékben átérezni, teste remegését és könnyeit érezve pedig rá kellett jönnöm, hogy nem voltam olyan erős, mint hittem. Szemeimből a cseppek nem szöktek ki ettől függetlenül, mert erőt kellett vennem magamon. Nekem kellett most erősnek lennem Scorpius helyett is. – Sírj csak ameddig jól esik, méregteleníts nyugodtan. Ne foglalkozz semmivel és senkivel sem, add ki magadból az egészet. Áztasd addig a nyakam, ameddig jónak látod. –Fogalmam sem volt, mit mondhattam volna, mert ezt a fájdalmat nem éreztem. Azt viszont nem akartam, hogy kényszerből mutassa magát erősnek előttem vagy ne mutassa ki az érzéseit. Hiszen egy családtag elvesztését nem lehetett megélni könnyek nélkül. Azok nélkül, melyek már befurakodtak az ingem alá és mellkasomon is legördültek, de nem érdekelt. Scorpiusé volt, a barátomé aki fontos volt. Ha kellett, zsibbadásig és tovább is hagyom neki, hogy sírhasson rajta, teljesen eláztatva. Csak megráztam a fejem. Egy cseppet sem haragudtam rá, emiatt léptem meg azt, amit. Mikor eltávolodott és arcát kezdte törölgetni, óvatosan nyúltam oda és ingujjamat felajánlva töröltem le könnyeit. Aztán nemes egyszerűséggel dobtam le magamról az inget is, meg úgy minden más ruhát a sötétkék, oldalt egy-egy fehér csíkkal tarkított boxeralsón kívül. Most nem volt se kedvem, se szívem felkelni és felvenni azt a rövidgatyát, amit alváshoz használtam. Pálcámat meg nem tudom hova dobtam, hogy magamhoz hívjam, de nem tudott meghatni a dolog. – Semmi baj. Itt vagy, az a lényeg. Te is hiányoztál nekem. Annyira, hogy az első éjszaka az ágyadban aludtam… –halk, kínos kuncogás hagyta el a szám. Minek tagadtam volna előtte. Nincs titkunk egymás előtt. Úgy gondoltam, hogy így talán érezheti a közelségem, ha már fizikálisan nem lehettem ott mellette a legrosszabb pillanatokban, de tudtam, hogy badarság az egész… S csak magam nyugtatása miatt tettem azt, amit. – Hozzak valamit enni vagy inni?
Scorpius && Albus
Vendég
Szomb. Jún. 26, 2021 9:12 pm
Albus & Scorpius
A temetés után
Albus az, akire szükségem van, minden porcikámban érzem, így most, hogy végre itt van, képtelen vagyok tovább visszatartani előtörő könnyeimet. Eleinte gyengéden ölelem csak, bújok hozzá, majd erősebbé válik a szorítás, a sírás pedig előtör, majd halk zokogássá válik. Érzem, hogy tart, hogy keze mozdul hátamon és tarkómon, így bár szükségem van néhány percre, de segít megnyugodnom, mégis szégyellem magam azért, amiért ilyen gyenge vagyok előtte. - Nem akarok... én nem akarok... - rázom meg a fejem picit, alig érezhetően. Tudom, hogy nem bánja, hogy nem gúnyol ki szavaival, hogy ténylegesen segíteni akar, mégse akarok ennél is szerencsétlenebbnek tűnni. Így lassan némileg eltávolodom, megpróbálom megtörölni arcom és csak zavartan mosolyodom el, amikor érzem segítségét. - Szánalmasan festhetek... - pillantok szemeibe, de nem állítom le kezét, engedem segítsen. Az ing levétele még nem lep meg, hiszen rendesen eláztattam szegényt, de amikor jobban nekivetkőzik arra nem számítok és őszintén szólva nem értem a tettet, mégse jegyzem még meg, inkább kimondom azt, amit éreztem, a hiányát. - Az ágyamban aludtál? Tényleg? És... a többiek mit szóltak hozzá? - rendesen meglep vele. Tényleg ennyire hiányoztam volna neki? Mintha egy láthatatlan fonállal össze lennénk kötve, olykor ezt érzem, és bár távolabb voltunk egymástól, ugyanolyan erős és stabil maradt a kötés. - Most, hogy így nekivetkőztél? Biztos furcsán néznének. - vigyorodom el, majd nemet intek a fejemmel. - Nem, köszi, nem megy le egy falat se a torkomon, vizet pedig már hoztam be. - ott van az éjjeliszekrényemen egy üveg. Inni azért iszok, arra szükségem van, enyhíti a fejfájást is. - Én... köszönöm! Ne haragudj, hogy ilyen gyenge voltam, csak... nagyon rossz volt ez a pár nap. Mindenki előtt erősnek kellett mutatnom magam, még a saját apám előtt is, és... még mindig nem akarom elhinni, hogy anya nincs többé. Úgy volt, hogy végre te is jobban megismered, hogy eljöhetsz hozzánk a nyáron, de kétlem apa engedné. Utálom ezt az egészet. - azt, hogy a nevünk miatt megbélyegeznek és mások akarják megmondani nekünk, hogy nem lehetünk barátok. Megtörlöm ismét az arcom, túl nehéznek érzem most az életet, de idővel azt mondják, hogy könnyebb lesz. Próbálok most már beszélni hozzá és nem arra gondolni, hogy mennyire kedvelte volna anyukámat és Ő is Albust, mert ez már nem fog kiderülni, egy halottat nem hozhatunk vissza az életbe.
Persze, hogy nem akart sírni. Erős srác volt, mindig erősnek mutatta magát, de amin most átment, az erőseket is megtörte. Azokat persze nem, akik érzéketlen tuskók voltak, de Scorpiusnak voltak érzéseit. Épp ezért sírt a vállamon, csak azt nem értettem, hogy miért akart előttem erősnek mutatkozni. Tudhatná, hogy nem lesz ebből gond… Mégis inkább ráhagytam a dolgot. Talán ezzel segíthetek a legjobban, hogy most hagytam, hogy tegye, amit szeretett volna. – Egy Malfoy, aki sír. Furcsa látvány, az biztos, de az én szememben nem vagy szánalmas. –Befejeztem arcának letörlését az ingem ujjával. A vetkőzés ösztönösen jött, de egyébként sincs mit titkolnom a másik előtt. Ugyanaz lóg a lábaink között, plusz látott már így. Igaz, hogy testalkatom még nem annyira kidolgozott, de ezen a közeljövőben változtatni fogok. – Ahha… Rettenetesen szar érzés volt, hogy elutaztál és én nem lehetettem ott veled. Bemeséltem magamnak, hogy így talán érezheted a közelségem, de jó nagy baromság volt. Thales nem foglalkozott vele, Gideon meg nem volt a helyén. –Egyébként is mert volna bármelyik megszólalni. Szerencsére a békesség mindig fent volt a szobában, mert mindenki törődött a maga dolgával. – Naná. Így legalább láthatják, hogy nem csak James Potter néz ki jól felső nélkül. –Azért büszke voltam az elért eredményeimre, de inkább nem mutogattam magam, ha nem volt rá szükség. – De húznék fel nadrágot meg pólót. Előbbit most is megtenném, de nincs kedvem átmászni érte az ágyamra. –Mert ez volt a magyarázat hiányos öltözékemre, se több se kevesebb. S mivel semmit nem kért Scorpius, így nem is kellett több ruhát magamra aggatnom. Legalább nem volt melegem. Elutasító válasza miatt, kicsit aggódva néztem rá. Nem tetszett, hogy nem evett annak ellenére, hogy nem ment le egy falat sem a torkán. Ha éheztette magát, csak rosszabb állapotba kerül és akkor azzal is számolnia kellett, hogy elverem érte. A vízre legalább gondolt, emiatt kapott is egy elismerő bólintást. – Előttem nem kel titkolnod azt, hogy tudsz gyenge lenni. Sajnálom, hogy abban a pár napban olyan maszkot kellett öltened, amit elvártak tőled és azt, hogy nem lehettem ott veled. Elképzelni nem tudom, miken mehetsz most keresztül, de tényleg itt a vállam, ha kell. Csak… kérlek, ne fogd vissza magad, mert akkor nem tudok neked segíteni. Biztos szuper anyukád volt és vártam, hogy megismerjem. A nyarat meg megoldjuk majd, mert mindig megoldjuk a dolgokat. –Hiába volt nehéz akadály előttünk, megoldottuk. Azt viszont nehéz lesz elérnünk, hogy bármelyikünk is átmehessen a másikhoz. A családjaink múltja nem a legfényesebb és ez rajtunk csattant a legjobban. Nem értettem soha, hogy miért… Elvégre a szülők a legjobbat akarták a gyerekeiknek, nem? Akkor meg miért bántotta őket az, ha valamelyikünk át akarta hívni a másikat szünetben? És akkor csodálkoztak, hogy kiborulok miattuk… Lehetnénk már felnőttek. Akkor nem szólhatnak majd bele a dolgainkba.
Scorpius && Albus
Cameron Castillo varázslatosnak találta
Vendég
Vas. Jún. 27, 2021 10:40 am
Albus & Scorpius
A temetés után
Nem akartam így kiborulni, mégis megtörtént, mert Albus jelenlétére volt eddig szükségem és most, hogy itt van... végre nem kell másnak mutatnom magam. Tudom, hogy Ő megért és már csak azzal, hogy itt van és átölel, képes nekem segíteni. - Egy Malfoy, akinek vannak érzései... - motyogom magam elé meredve. Apám egyetlen könnycseppet se hullajtott anyám miatt, ugyanolyan rideg maradt, mint volt. Elgondolkodtam azon, hogy Ő érez-e bármit ezzel az egésszel kapcsolatban vagy akár irántam, de egyre inkább arra kell rájönnöm, hogy nem. Nem értem Őt, képtelen vagyok megérteni. Könnyeim lassan felitatódnak Albus ingének hála, és most, hogy együtt vagyunk, kezdek egy kicsit megnyugodni. - Igen, nagyon szar volt. - bólogatok aprókat, mert ugyanezt éreztem, de azért meglep, hogy az ágyamban aludt. Ez valahol nagyon aranyos, és úgy válik igazán azzá, ahogy tovább meséli. Még egy kisebb mosolyt is képes az arcomra csalni, miközben finoman megfogom kezét és rászorítok. - Éreztem, hogy velem vagy. - csak kevés volt így. De tudtam, hogy gondol rám, ahogy én is gondoltam Ő rá, mert kellett volna, hogy ott legyen mellettem. Soha se fogom megbocsájtani apámnak, amiért egyértelműen elutasította, hogy egy Potter részt vegyen Astoria Malfoy temetésén. Thales és Giddy említésére biccentek, nem reagálok rájuk különösebben, inkább a vetkőzés lep meg, amit Albus produkál. Szavai nyomán pedig akaratlanul is lepillantok felső testére. Nem szoktam megnézni Őt, de tényleg változott az évek alatt, ahogy én magam is. - Egyértelmű, hogy nem csak James Potter néz ki jól és ezt szerintem egyre többen látják. Rövid idő kérdése és sorba fognak állni érted a csajok. - bíztatom, mert biztosra veszem, hogy így lesz. Eleinte még kinézték, mert annyira más, mint az apja és a Mardekár házba került, de mostanra már egyre kevésbé számít ez bármit is. De persze, James marad a kedvenc, mégis Ő hamarabb fogja elhagyni a Roxfortot, mint Albus. - Nem is kell, nem zavar, hogy így vagy. - csak maradjon itt, mellettem. Jó így. Egyébként se vagyok éhes és bár szó szerint nem mondom ki, de Albus sejtheti, hogy nem ettem túl sokat az elmúlt napokban. Talán ezért is gyengültem le, mert érzem magamon, hogy nehezebb állva maradnom és gyengébb vagyok, fáradékonyabb, de... lehet, hogy a gyász okozza mindezt. Majd összeszedem magam, most már itt van velem, talán menni fog. - Nem is akarom, hogy átéld azt, amit én, Albus és... hálás vagyok, de nem akarok ismét sírni. - nyelek egy aprót, mert így is sok volt. A szemeim is meg vannak már duzzadva, ami kellemetlen érzés, akár csak a fejfájás, ami a sírással jár. - Ezt nem tudjuk megoldani. Engem a te szüleid nem látnak szívesen, hiszen egy Malfoy vagyok és apukádnak elég csak rám néznie és apámat látja bennem. Hát pontosan úgy nézek ki, mint Draco Malfoy fiatalon! Sokaktól megkaptam már, jól tudom... Téged pedig az én apám nem látna szívesen, de rossz lesz ismét hónapokig távol lenni tőled és csak levelezni. - sóhajtok egy nagyot, mert ez tényleg évről évre nehezebb, mert a kettőnk között lévő kapocs egyre erősödik. - Így, hogy már anyukám se él, apámmal összezárva... Megpróbálom meggyőzni! - pillantok végül elhatározva magam Albus szemébe. Igenis megpróbálok hatni rá, hogy Albus eljöhessen hozzánk, ha pedig a válasz pozitív lesz, akkor utána Albuson a sor, hogy meggyőzze a szüleit, hogy elengedjék. - Mi nem vagyunk a szüleink, ideje rájönniük. Ennyi év után felfoghatnák már... - motyogom, mert a lemez ugyanaz, mintha beakadt volna. Két ellenséges család, két ellenséges ember, kiknek gyerekei szétválaszthatatlanok lettek. Mikor jönnek már rá erre? Esélyük sincs keresztbe tenni nekünk.
Annyira megdöbbentő jelenség egy Malfoyt sírni látni, mint egy Pottert a Maderkár házban. Ritkaságszámba ment, az egyszer biztos. Mégis, ebből a két dologból csak azt tudta az iskola, hogy Albus Perselus Potter Mardekáros lett. Azt senkinek nem kellett megtudnia, hogy Scorpius Malfoy tud könnyeket ejteni. Bár véleményem szerint lennének olyanok, akik megértenék Őt, hiszen elveszteni egy családtagot, tényleg nem lehet kibírni könnyek nélkül. Mégis, félő az, hogy többen lennének akik nem néznék jó szemmel és még inkább kikezdenék szegényt. Volt épp elég gondja, de itt voltam vele, itt voltam neki mindig is. Ahogy most is és a jövőben is itt leszek neki. Ezt bizonyította az is, mikor megfogta kezem és rászorított, ugyanúgy viszonoztam azt. Érdekes egy kötelék és kapocs volt közöttünk. A sors iróniája az egész, hogy két ellenségeskedő család sarjai így összebarátkoztak egymással. Mint egy dráma, ami valósággá vált. Belül meg is mosolyogtat az egész, de csak akkor eszméltem fel, mikor láttam Scorp tekintetét lejjebb kúszni. A fényviszonyok nem éppen voltak a legjobbak, de már szemeim hozzászoktak a sötétséghez és biztos voltam abban is, hogy az Övéi is. Akarva-akaratlanul is kihúztam magam, szemlélje csak meg, mert számított ebben is a véleménye, mint sok minden másban. Én is végig néztem rajta és rögtön be is ugrott egy program, ahova el fogom rángatni belátható időn belül. – Attól függetlenül kihagyom a vetkőzést a nagyközönség előtt és ne butáskodj már. Max akkor lesz esélyem valakinél is, ha James elballagott. Szerintem te hamarabb becsajozol, mint én. –Scorpi szavai előtt, nem is gondolkodtam azon, hogy barátnőt szerezzek. Eddig megvoltam nélkülük, meg James miatt soha nem voltam esélyes ilyenekben. Nehéz volt az árnyékában élni, meg az is megbélyegzett ugyebár, hogy zöld Potter lettem. Igaz, hogy ez már egyre kevésbé érdekelt, mégis néha még hátránynak éreztem ezt a billogot. Aprót bólintottam közben arra, hogy nem zavarta a lenge öltözékem. Az viszont bántott, hogy nem evett rendesen, de ma még hagytam neki, hogy kínozza magát. Holnaptól viszont erőszakkal nyomom le a torkán az ételt, ha nem eszik majd magától. A gyász nehéz volt, de az hogy éheztette magát, nem tett jót mellé. – Az lehet, hogy kinézetre úgy nézel ki, mint apád, de jellemileg nem vagy olyan, mint ő. Tudom nagyon jól, hogy az őseink nem csípik egymást, de talán azt el tudnánk érni, hogy elvigyenek minket egy helyre, ők elmennek haza, mi eleszünk, aztán meg este jönnek értünk. Addig kell csak kibírnunk, még nem tudunk hoppanálni. Utána már csak a felhúzott védővarázslatok mögé kell jutnunk és tudunk találkozni anékül, hogy nekik kéne utaztatniuk. –Szép célok voltak, fejben nagyon is jól hangoztak. Már csak meg kellett valósítani ezt, amikor eljön az ideje. – Nekiállok én is annak, hogy meggyőzzem őket. Legrosszabb esetben, majd azt mondom, hogy Mr. Malfoy belement a dologba. Uhh, látni akarom az őseim fejét, mikor ezt mondom –nevettem el magam a végén. Tényleg jó lenne végre nem úgy tölteni a nyarat, hogy csak levelezünk egymással. Mert bár jó érzés az is, mégsem olyan, mint egy találkozás. – Minél jobban tiltanak, annál jobban erősödik a kötelék közöttünk… –S ezt soha nem fogják megérteni, ahogyan én sem azt, hogy mi jár a fejükben ilyenkor.
Scorpius && Albus
Cameron Castillo varázslatosnak találta
Vendég
Csüt. Júl. 01, 2021 12:59 pm
Albus & Scorpius
A temetés után
James Potter kész sztárnak minősül a Roxfortban, hála az apja sikereinek és nem meglepő módon jó pár csaj oda meg vissza van érte. Pedig Albus is van olyan jó, mint Ő. Legalább nem olyan egoista és csak azért, mert Mardekáros... ez még mindig felháborít, hogy oly sok negatív megkülönböztetés éri. Az viszont csak most tűnik fel, hogy nem csak én kezdek el férfiasodni, hanem Ő is, mert már látok némi izomzatot mellkasán, ahogy Ő is láthat az enyémen... nem vagyunk már annyira kisfiúk. - Szerintem már rég James-től függetlenül néznek rád és ugyanúgy Potter vagy, ne feledd! - arra viszont csak zavartan mosolygok, hogy én előbb becsajoznék, mint Ő, mert nos... szerintem ez egyáltalán nincs így. Főleg nem mostani állapotomban akarok majd bárkit keresni magamnak. - Nem hiszem Albus. Én amúgy se jöhetnék össze bárkivel... tudod, a Malfoy vér és az aranyvérűség... te számodra viszont mindenki számára szabad a pálya. - apám szeme és füle elérne ide, így tudna róla, hogyha egy félvérű lány vagy egy mugli születésű lenne a párom, mégha csak rövid időre is. A vérünknek szerinte tisztának kell maradnia és csakis méltó párom lehet, aki megfelelő utódot adhat majd. Gyerekkorom óta ezt hallgatom... A szöveg ismerős és Albus is hallotta már. - Hmm, ez nem rossz ötlet, bár kicsit olyan, mint valami gyermek felügyelet. - mosolyom most picit szélesebb lesz, de határozottan tetszik a felvetése. Talán... talán ebbe még a szüleink is beleegyeznének. - Hát nem is tudom... Mégha apám bele is menne, kellemetlenül érezném magam nálatok, ha a szüleid nem látnak szívesen. Se a tesóid... De... miattad persze mennék. - talán nem lenne gond, bár sok bennem a félsz ezzel kapcsolatban. Kicsit parázok Harry Pottertől is és James se a szívem csücske, főleg Albus miatt. - A kötelék mindenhogyan erősödik! - ezt biztosan így érzem. De nem akarok tovább szomorkodni, most, hogy itt van Albus, szeretnék egy picit másra koncentrálni, remélem, hogy segít ebben. - Mesélj, történt valami érdekes az elmúlt napokban? Jah és... kérsz csokit? - dőlök hátra, el az ágyon, majd oldalra az éjjeliszekrényem irányába, aminek kihúzom az egyik fiókját és előveszek belőle egy zacskó édességet. Nem igazán ettem ebből se, de most... most pár szem csoki jól esne. Csokigolyók, finom töltelékkel. Felülök ismét, majd Albus felé nyújtom, így kínálva és utána veszek én is belőle.
– Néha jobb lenne, ha csak egy átlagos varázslócsalád sarja lennék. Akkor nem kellene azon aggódnom, hogy kivel barátkozhatok és kivel nem. Nem, mintha érdekelne a tiltás, csak már a tököm tele van azzal, hogy úgy kell viselkednem, ahogy nem akarok, csak azért, mert Potter a nevem. –Átrágtuk már ezt a témát Scorpius barátommal nem egyszer, mégis újra előkerült. Újra és újra. Még elbújni sem tudtam, mert nincs olyan hely ezen az átkozott világon, ahol ne ismernék apámat vagy a történetét. Ráadásul ha nem lenne elég, még James árnyéka is rám vetült… – Ahh tényleg… Pedig te is megérdemled, hogy szabadon szeresd azt, akit szíved választ. A szabad pályát nem hiszem… Fogalmam sincs, hogy a szüleim terveznek-e nekem valakit. Úgy is lázadás lenne ellene, így kicsi az esély rá, de érhetnek még meglepetések. –Azokat a fajtákat meg nem szerettem, amik nem örömet okoztak nekem, hanem fájdalmat. Ilyen volt például az is, mikor elmeséltem, hogy szereztem barátot az iskola falai között. Nem is értettem. Elvégre azt mondták, hogyha életre szóló barátot találok, akkor csak jól járhattam. Nos, ennek ellenére előszeretettel ellenezték ezt az egészet… Chh, és még ők nevezték magukat felnőtnek. Nem a kőkorban éltünk már, hogy ennek gondot kellett okoznia. A saját gyerekük érdekében félretehetnék az ellenségeskedést. Ezért is vetettem fel azt az ötletet, amire Scorpi csak mosolygott egyet. – Igen, de tudsz ennél jobbat? Azt az öt percet csak kibírják átok dobálás nélkül. –Ha nem, az csak továbbra is őket minősítette. Meg sem lepődnék, ha így alakulna a dolog, de talán a fiaik miatt visszafognák magukat. Ott a Minisztérium. Nyírják ott egymást, ha akarták. – Érthető… én is kicsit kínosan érezném magam nálatok, meg ha te jönnél hozzánk, akkor is. Pedig csak étkezéseknél látnának minket, vagy még ott sem. Túl sok program megfordult a fejemben, ha eljönnél. Sok mindent megmutatnék a környéken és tényleg csak akkor lennénk a házban, ha kaja van. –Kis túlzással persze, mert az első dolog az lenne, hogy körbe vezetném. Aztán a szobám lenne az utolsó hely, mert ott cuccolnánk le. Jönne a kert meg a távoli dolgok a birtokon és a ház körül. Ha meg már kint voltunk, Scorpi is megkapná azt a bizonyos dolgot, amivel belépés nyerhet a birodalmamba. Már csak emiatt is ki fogom harcolni azt, hogy eljöhessen hozzánk. Az a hely egyszerűen csodálatos és mindenképpen látnia kellett. Anyának hála, csak két főnek van biztos bejárása oda, mindenki másnak áramcsapás járt. Jó nem, de a védőbűbáj nem engedett be senkit, aki nem birtokolta a megfelelő rúnákkal ellátott tárgyat. – Semmi említésre méltó. Sötét Varázslatok Kivédéséből kell majd beadandót írni az offenzív és defenzív varázslatok összehasonlításáról. Valami négy tekercsest a hónap utolsó órájára. –Ebből nekem megvolt kb a bevezetés, de az se volt túl hosszú. Nem is szerettem sokat írni, mindig inkább a gyakorlat ment jobban. A csokit elfogadtam, de csak egyet vettem ki a zacskóból. Scorpinak most jobban kellett a boldogság hormon, mint nekem. – Idetoljam melléd az ágyam alváshoz? –Mert szívesen aludtam volna közelebb hozzá. Ha baj történne, legalább gyorsabban tudnék reagálni.
Scorpius && Albus
Cameron Castillo varázslatosnak találta
Vendég
Csüt. Júl. 15, 2021 7:11 pm
Albus & Scorpius
A temetés után
Valóban sokszor átrágtuk már ezt a témát és akár csak nekem, úgy Albusnak se egyszerű az apja miatt az élete. Nagyok az elvárások vele szemben, nem véletlenül kapta két ilyen híres ember után a nevét, de míg Ő rá pozitívan tekintenek - hiába került a Mardekár házba -, addig én ugyanúgy csak egy Malfoy maradok, egy áruló család legfiatalabb sarja, kinek családja egykoron a Sötét nagyúr mellett állt. - Vagyunk, akik vagyunk, ez ellen semmit se tehetünk. - és talán jobb is ez így. De vannak megkötések, nálam is, vegyük akár csak a jövőbeli párkapcsolataimat. Bárkit nem választhatok, mert bárki mellett nem marahatnék, jól tudom. Anya még hajlott rá, hogy engedjen, de apa... Ő csalódna bennem, ha nem egy aranyvérű lányt vennék el, mint mondjuk egy Lestrange. - Egyelőre úgy sincs senki, aki úgy érdekelne. - vonok vállat, de ezt tudja jól. Nem néztem úgy a csajokra, de lehet, hogy lassan kéne. Elvileg az lenne a normális, bár most halt meg az édesanyám, így nem meglepő, hogy nem a hormonaim vezérelnek. - A te szüleid? Ők nem tűnnek olyannak, szerintem hagyják, hogy azt válaszd, akit szeretnél. - mosolyodom el bíztatóan, mert tényleg furcsálnám, ha a híres Harry Potter ilyesmit nehézségek elé állítaná a fiát és befolyásolni akarná a párválasztását. Azt pedig senki se róhatja fel Albus szüleinek, hogy nem örülnek annak, hogy velem barátkozik a fiúk. Apám után... Ő nem volt egyszerű eset, sok pletykát hallottam már róla, és Ő se tagadta le, hogy milyen volt egykoron. - Igen, remélhetőleg ki. - bólogatok aprókat az ötletre, azzal kapcsolatban viszont vannak bennem félelmek, hogy meglátogassam a barátomat az otthonukba. Persze miatta megtenném, miatta bármit megtennék. - Ez... ez jól hangzik. Nálunk egyébként szerintem az étkezésekkor se látnánk apánkat, szóval... nem sok okod lenne arra, hogy kellemetlenül érezd magad, de majd megpróbálom megpuhítani. Arról is, hogy elengedjen hozzátok pár napra és hogy te is eljöhess hozzánk. - talán van rá esély, hogy megengedje. Végülis amikor felhoztam neki Albust nem maradt olyan ellenséges, mint amilyen régen volt, de talán anyám miatt se. Tudom, hogy jót akar nekem. Szeretném látni, hogy vajon más máguscsaládok hogy élnek, így tényleg elmennék Albusékhoz, de erőltetni nem fogom, lehet, hogy még nem jött el az ideje, de mégis... mélyen hiszem, hogy van rá remény, hogy ne töltsük ezt az egész nyarat ismét külön. Az túl sok lenne, főleg most, hogy ilyen közel a gyász. - Hmm, az nem vészes. Ha szeretnéd, segítek majd, csak tudod, ne ugyanazt írd, amit én. - mosolyodom el kicsit játékosan, majd eszembe jut a csoki, ami most meglepően jól esne. Előveszem, majd megkínálom Albust és ez után én is eszek még három darabot, a felvetésére pedig aprókat bólogatok. - Az jó lenne. Segítek! - a csokis zacskó az éjjeli szekrényre kerül, majd felkelek és ha Albus is benne van, akkor együtt toljuk közelebb az ágyát az enyémhez. Ma nem akarok ismét egyedül lenni, szükségem van rá, úgy érzem. - Nem bánnád, ha... ha lepihennék? Nem sokat aludtam az elmúlt napokban. - ismerem be és hát csak rám kell néznie, láthatja rajtam, hogy nem festek túl jól. Ha engedi, akkor eldőlök az ágyamon, de közel merészkedek a kettőnk ágya közötti elválasztóhoz, felé fordulok, hogy ne legyen messze. Albus közelsége megnyugtat és neki hála tényleg képes leszek végre pihenni is valamennyit.
//Köszönöm a játékot, ha benne vagy, jöhet a következő! //
Igaza volt Scopinak. Nem változtathatjuk meg azt, akik voltunk. Tehettünk ellene bármit, küzdhettünk foggal-körömmel… Akkor is azt láttak, hogy Ő Malfoy én meg Potter. Apró sóhaj hagyta el a szám és ezzel lezártnak is tekintettem ezt a témát. A párválasztásos már kicsit másabb volt. Neki tényleg nehezebb lesz majd a jövőben, mint nekem. Bár én sem tudtam, hogy vannak-e olyan tervek, hogy melyik családból választhatok valakit, mégis megosztottam aggodalmam a másikkal. – Fogalmam sincs, de én is örülnék, ha ebbe nem szólnának bele. Épp eléggé tönkre teszik azzal az életem, hogy a barátságunkat meg akarják szakítani. Nem örülnék annak, ha párt se választhatok a beleegyezésük nélkül. –Ahogy Scorpi, úgy nekem sem volt senki sem, aki esetlegesen úgy érdekelt volna. Még fel-fellángolások sem, pedig aztán az én koromban illendőnek kellene lennie már, nem? A többi srác ilyenkor már „bűzlött” a kanosságtól. Én inkább vártam az igazit és azt sem volt teljesen biztos, hogy a Roxfort falai között találok majd rá. – Hogy őszinte legyek, kicsit azért más miatt is kíváncsi vagyok az otthonodra. Elsősorban persze azért, mert ott laksz, meg minden. Viszont tudom, hogy apát is fűzi oda élmény és emiatt is érdekel picit. –Reméltem, hogy ezzel nem bántottam meg nagyon. Sosem bocsájtanám meg, ha emiatt megakadna a lehetőség arra, hogy meglátogassam. Már pedig tudtam nagyon jól, hogy benne volt a pakliban ez is. Mégis, mikor hallgattam a hős Potter történeteket, meg azt, hogy Dobby menekítette ki őket onnan, kíváncsivá tett a hely. Ezt persze apának soha nem mondanám meg, mert akkor még inkább tiltana és az 1% esély, -100000000%-ba csapna át. – Jó lenne és ez csak természetes. –Ha bár nem nagyon lehet mást írni a két dologról, mégis úgy kellett fogalmaznunk, hogy ne legyen túlságosan feltűnő az egymásnak való segítségnyújtás. Ezt se értettem, mert a tanárok tudták nagyon jól, hogy bármiben segítjük a másikat, ezért előfordulhatnak összefüggések a dolgozatok között. Most nem csak a mi barátságunkra értettem ezt, hanem arra is, ha egy alsóbb éves kért segítséget. Sokszor adták már ugyanazt a témát feldolgozásnak, nem volt hát ismeretlen nekem sem néhány, mikor hozzám fordultak vele. Ahogy most Scorpi is tette azt a segítségnyújtással. Ketten együtt toltuk oda az ágyam a másik mellé és már dobtam is be magam a sajátomba. – Pihenj csak. –Eszem ágában sem volt azt mondani neki, hogy ne tegye. Ahogy közelebb jött az elválasztóhoz, úgy fordultam én is oldalamra, hogy vele szemben lehessek. Csak figyeltem Scorpius arcát mindaddig, még el nem nyomta az álom. Jól esett a közelsége és csak örültem annak, hogy pihenni fog. Ha már úgy ítéltem meg, hogy az igazat álmát aludta, én is lehunytam a szemeimet, mert rám is rám fért a pihenés. Sok nem is kellett ahhoz, hogy az álom elnyomjon… S kezem a választón átnyúlva pihenjen, mikor már megtalálta Scorpi kezét… ujjainkat gyengéden összefűzve, hogy tudtára adhassam: ott voltam vele…
//Én is köszönöm a játékot és jöhet a következő :3 <3 //
Három napja volt anyám temetése és bár felajánlották, hogy az egész hetet otthon tölthetem, én képtelen voltam tovább a Malfoy kúrián maradni. Bár apám is otthon volt, próbálkozott a közelemben lenni, mindkettőnknek rá kellett ébrednie a tényre, hogy anyám nélkül nehéz családként funkcionálnunk. Megkértem hát apát, hogy hozzon vissza a Roxfortba, Ő pedig nem ellenkezett.
//
