Ciro & Lucy

Sokan úgy vallják, hogy a család akkor a legerősebb, hogyha együtt van, én mégis úgy vélem, hogy a hatalmunkat úgy tudjuk még jobban kiterjeszteni, ha időnként szétválunk és máshol is beépülünk az emberek mindennapjaiba. No nem kis csoportokra oszlunk, az valóban veszélyes lehetne, de két út még járható.
Rég jártam már Angliában, bár emlékszem, a Roxfortos éveim alatt rendkívül jól szórakoztam a szigetországban, most pedig elérkezett az idő, hogy ismét visszatérjek. Ciroék előre mentek és bár elgondolkodtam azon, hogy maradjak nagyanyám közelében, Ő is bíztatott arra, hogy csatlakozzak csak hozzájuk, itt az ideje, hogy a fiatalabb generáció is utat törjön magának. Mutassuk meg mi is, hogy mire vagyunk együtt képesek.
Meglepetés lesz az érkezésem, és oh, bízok benne, hogy örömmel látnak majd. Megvártam, amíg házat találnak maguknak, sőt, még néhány napot is adtam nekik arra, hogy berendezkedjenek - elvégre számomra is úgy lesz majd otthonosabb ,- amikor pedig megkaptam nagyanyámtól a címet útrakeltem mindenféle hezitálás vagy felesleges félelemérzet nélkül. Most pedig itt vagyok, az ajtó kinyílik előttem, mögöttem pedig szépen sorjában repkednek be a méregdrága bőröndök, amelyekben a fél életem benne van. Ha bárkiben kétség ébredne a felől, hogy mit keresek itt, a táskák láttán hamar összerakhatja a képet, hogy nem egy-két napra jöttem látogatóba.
- Ciro! - szólítom meg ajkamon széles mosollyal, még kezeimet is széttárom némileg, miközben felé lépkedem. A külsőm mit sem változott, ugyanaz a vadóc, belevaló csaj képét festem, aki mindig is voltam, de egyben eleganciát is sugárzok. Magasszárú, magassarkú csizmát viselek, melyek szárába hosszú bőrnadrágom van betűrve, felülre pedig egy hálós felsőt húztam. Mindenem fekete természetesen, ez áll a legjobban úgy vélem, hajam pedig kibontva, most némileg hullámosan omlik vállamra. Barna szemeim körül fekete smink, ajkaim pedig vörös rúzzsal vannak kikenve. Lépteim halk visszhangot vernek, ahogy pedig közeledem, külsőm változni kezd. Először egy hosszú, szőke hajzuhatag jelenik meg, édes, cuki pofival, majd megszólalok, fejem is picit oldalra döntve, továbbra is csökkentve a kettőnk között lévő távolságot.
- Vajon most mi a gyengéd? A szőkék...? - és ez után a szőke fürtök vörössé válnak, hullámossá, szemeim zölddé, arcom vadócabbá.
- Vagy a vörösek...? - és nemsokára véget ér ez a rövidke játék, visszaváltozok önmagammá, amikor odaérek, kezeim pedig unokafivérem vállaira csúsznak, melyekre lágyan fogok csak rá.
- Vagy inkább a démoni fekete? - egy rövid csókot lehelek orcájára, majd eleresztem és fordulok egyet, arrébb lépve, körbetekintve.
- Ismerd csak be, hogy hiányoztam! De jó hírem van, ide költözök hozzátok, remélem te is annyira boldog vagy ettől a hírtől, mint én. - amikor megállok már ismét felé nézek, ajkamon huncut mosoly játszik, finoman felmérem és még kezemmel is némileg felé mutatok. Vajon mennyire akasztom ki? Néha annyira merev tud lenni, én mondom, hogy szüksége van rám, néha nem ártana lazítania.

A türelem nem éppen jellemző rám, de most igyekszem nem egyetlen pálcaintéssel betörni az ajtót és kivárni, amíg valaki beenged. Udvarias voltam, kopogtam és nem, nem érkeztem korán. A reggel kilenc óra teljesen emberbarát, az egész életünket mégse aludhatjuk át. Bár Ciro igen csak úgy fest, mint aki éppen ezt tette, mert haja némileg kócos, lábai mezítelenek, képe pedig kialvatlan, kómás... zabálnivaló.
- Remélem te se gondoltad, hogy engem kihagyhattok a buliból és majd maradok Amerikában. Túl sok itt a lehetőség és tudom, hogy szükségetek lesz rám és a... képességeimre. - ajkam mosolyra húzódik, miközben tekintetem a férfiéra vetül. Tényleg azt hitte, hogy majd maradok a seggemen és esetleg karácsonykor átugrom? Ugyan már... ne most legyen naív.
Némi játék is belefér a köszöntésbe, mert nagyon ritka az az alkalom, amikor kihagyom ezt a lehetőséget, de Ciro már jól ismer, legalább biztos lehet benne, hogy én vagyok és nem szállt meg semmiféle sötét szellem se. A válasza viszont szívet melengető, pont olyan, mint amilyet vártam tőle.
- Ezt mindig örömmel hallom. - húzódik kellemes mosolyra ajkam, majd beljebb lépek, az ajtót pedig hagyom, hogy becsukja Ő mögöttem. Furcsa, hogy még egy házimanó sincs itt. Kellemetlen.
- Tisztességesen dolgozó emberek mi? - vigyorodom el, majd túrok bele dús tincseim közé, fejem oldalra billen, finoman végigmérem.
- Látom rendesen leszívott az a bizonyos éjszakai műszak. Na gyere, főzök egy kávét! - nem kell fáradnia azzal, hogy körbevezessen, feltalálom magam és rögtön otthonosan fogok tevékenykedni, ezt biztosra veheti. Tehát valóban vagyok annyira jó fej, hogy főzzek neki és persze saját magamnak is egy kávét, de a reggelit még ki kell ám érdemelni!
- Anglia nem olyan varázslatos, mint Amerika vagy éppen Olaszország, de azért ennyire nem rossz, csak meg kell látni benne a szépet. Bár a szürkeségért én se rajongok, kajáldából viszont találni kedvünkre valót. Majd egyszer elviszlek egy remek Mexikói étterembe! - mert felfedeztem ám egyet Londonban és szerintem remek ételeket készítenek.
- Megteszi. - bólintottam, majd ha minden igaz, időközben rálelek a konyhára, ahol néhány pálcaintésnek köszönhetően nemsokára már készül is a jó erős kávé, amely majd felkelti fivéremet.
- Remélem elég nagy és akad számomra is egy szoba. Ne aggódj, csak addig maradok, amíg nem találom meg a tökéletes házat a számomra. A világért se zavarnálak titeket. - és most kell azt mondani, hogy sose zavarok. Néhány hét talán elég lesz arra, hogy körbenézzek és valóban megtaláljam a saját házam, de sejtheti, hogy nem fogom elsietni, főleg akkor nem, ha jól érzem majd magam náluk. Alig várom, hogy lássam Alet is!
A kávékat kiöntöm egy-egy csészébe, tesz bele Ciro azt, amit akar, ez után pedig lazán felülök a konyhapultra, egyik lábam átvetem a másikon, majd kortyolgatni kezdem az italomat. Persze beülhetünk a nappaliba is vagy ha annyira fáradt, akkor az ágyában is beszélgethetünk, de szándékomban áll felébreszteni és nem alvásra ösztönözni. Még csak az kéne, hogy várjak még néhány órát, amíg kipiheni magát, aztán vagy magához tér vagy elrohan, mert hirtelen dolga lesz. Most legalább csak rám figyel.

Igazán szomorú voltam, amikor nagymamánk szólt, hogy Ciroék Angliába költöznek, egyértelmű volt, hogy én is utánuk jövök majd, mert együtt izgalmasabb az élet, a család pedig tartson össze. A fiatal generáció számára új lehetőségek nyíltak meg és bár ez az ország kevésbé kellemes, én azért itt is tökéletesen le tudom kötni magam, ha pedig kellek, egyetlen szavukba kerül és megjelenek. Még akkor is, amikor nem vágynának a társaságomra, mint ez a jelenlegi helyzetben is látszik. Jövök tehát magamtól is.
- Mert még csak az előkészületeknél tartasz. - mosolyodom el, miközben arcát fürkészem. Vajon hogy állnak az üzleti dolgok, mennyire sikerült már beleásnia magát Cironak az alvilági ügyekbe. Számítok rá, hogy lesznek dolgok, amiket elhallgat majd tőlem, de meglátjuk, hogy mennyit mesél magától, a többit pedig majd kiderítem, észre se fogja venni, hogy ott leszek.
- Én mindenhol képes vagyok jól szórakozni, Ciro, csak meg kell találni az izgalmas lehetőségeket. Ne légy ilyen mufurc, annyira azért nem rossz ez a hely. - de szinte aranyos, hogy ennyire negatívan áll ehhez az egészhez, bár betudható mindez talán a “korai” ébresztőmnek is. A következő szavait hallgatva viszont csinos arcvonásaim némileg komolyabbá válnak, miközben közelebb lépek hozzá.
- Mindannyiunknak megvan a maga szerepe, ne mondd azt nekem, hogy ennyire bánod azt, ami rád jutott. - kétlem, hogy az Ő hozzáállásával akár egy napig is kibírná, hogy szerepet cseréljen velem, hogy Ő legyen az, aki mások közegébe beépül, szinte eggyé válik, megtagadva akár önmagát is. Más az életstílusunk, mások az elvárások felénk, de mindannyiunk feladata fontos a családunk számára. Inkább érezze szerencsésnek magát, amiért ilyen fontos dolgokat bízott rá a kedves mama, de ha úgy érezné sok, akkor bármikor átvenném tőle, de nem, ezt ki most nem mondom, mégis tisztán érezhető felőlem az elégedetlenségem hozzáállása okán.
- De ha ennyire fárasztónak tartod, szívesen helyettesítelek bárhol, észre se vennék. - ezt biztosan tudja, elvégre profi vagyok. Felvehetem az alakját, ott lehetünk egyszerre két helyen is. Tökéletesen el tudnám játszani az unokabátyámat, ideje, hogy tudja, ha igényt tart majd erre, csak szólnia kell, a képességem nem csak kémkedésre jó, hanem ilyen esetekre is. Bár őszintén szólva kétlem, hogy képes lenne átengedni a feladatait nekem, mégis, a reakciójából sok minden leszűrhető lesz majd a számomra. Szeretném, ha bízna bennem, akkor is, ha tisztában van a céljaimmal. Jelenleg is egy nő áll a családunk élén, miért ne lehetne a következő is az? De ebbe most nem megyek még csak véletlenül se bele, a nagyi éljen még sokáig! Inkább igyunk egy kávét, az jól esne.
- Ne vedd meghívásnak, inkább kedveskedésnek, amiért lefőzöm helyetted. - mosolygok rá kedvesen, majd ez a mosoly még szélesebb lesz, amikor felismeri a tényeket, bizony ideköltözöm!
- Csak akkor, ha nem bánod. - udvarias megjegyzés, helyénvaló, de felesleges. Ha bánná is maradhatnék, ez már csak így működik nálunk, de nem fogom zavarni, csak néha, ha olyan hangulatom van. De képes már kezelni, elvégre gyerekkorunk óta ismerjük egymást, velem pedig együtt lehet élni. Egyébként se töltök túl sok időt itthon én se, mert bármennyire lazának mutatom magam az itt létemmel kapcsolatban, tisztában vagyok a feladataimmal, elsődlegesen azokra koncentrálok, a szórakozás pedig marad a szabadidőmben.
Bár kellemesen nagy ez a lakás, a konyhát mégis hamar megtalálom, melyen látszik, hogy nincs gyakran használva. Talán időnként majd meglepem az unokatestvéreimet némi finom házi koszttal, olasz ételekkel. Ha olyan hangulatom van, akkor szeretek főzni, egy fárasztó nap után pedig nincs is jobb az otthoni ízeknél. A kávét hamar megtalálom, felteszem főzni a két adagot, majd amíg várunk, Ciro felé fordulok.
- Talán nem szereted? - én kedvelem a mexikói ételeket, de ha Ő nem, akkor választhatok mást. Az üzlet viszont érdekel, így szemeim kíváncsian fürkészik unokafivérem arcát, de hmm, később?
- Alig várom, hogy beavass! - a pénzt mindannyian szeretjük, én pedig bár kíváncsi vagyok, képes vagyok udvariasan engedni a dolognak, hogy majd ha Ciro idejét érzi, akkor vigyen magával és mutassa meg, hogy mire jutott eddig. Előveszem a cukrot a konyhaszekrényből - az én kávémba az is kell -, majd a hűtőből a tejszín is előkerül.
- Hmm, később bevásárolok. - túlságosan üres. Becsukom, az asztalra kerülnek a kávéscsészék is hamarosan egy-egy kanál társaságában, miközben természetesen továbbra is figyelek fivéremre, hallgatva az itteni ingatlanokról szóló beszámolóját.
- Ez igazán szomorú, de ha szívesen láttok, akkor maradhatok. - bólintok aprót, ezt meg is beszéltük. Gio valóban képes pozitívabb lenni ilyen téren, nekünk nagyobbak az elvárásaink Ciroval. Alere viszont csak szélesebben mosolygok.
- Kevésbé, tehát valamennyire mégis csak zavarlak. - nem kerülte ám el a figyelmemet a megfogalmazása! A kávé időközben lefő, így kitöltöm a két csészébe, Ciroéba teszek egy csepp tejszínt, míg az enyémbe előbb két kiskanál cukor kerül, csak utána a tejszín, bár kicsit több, mint a másikba. Az elkészült italt felé tolom az asztalon, majd felülök a konyhapultra a sajátommal.
- Túl szigorú vagy vele. Igazság szerint mindig az voltál… - állapítom meg, majd tartok némi szünetet, miközben iszom egy kortyot a kávéból. Hmm, finom, jólesően csordul végig torkomon és hagyja meg számban a zamatos ízt.
- Ale mindig a figyelmedre vágyott, de ezzel szerintem te is tisztában vagy. - mégha nem is akarta észrevenni. Ők nem csak ketten vannak testvérek, hanem öten, egyértelmű, hogy nem jutott Cironak se mindenkire ugyanannyi ideje. Nálunk más a helyzet, én közel állok a fivéremhez.
- Próbálj meg több időt vele tölteni, hogy érezze, hogy a testvére is vagy. És a több idő alatt most nem arra célzok, hogy vidd magaddal az üzletek lebonyolításához, hanem hogy olyan időt tölts vele, ami nem szól másról, csak rólatok. - a család az első, a legfontosabb dolog a világban, még nem késő a viszonyt helyreállítani, a nagyi pedig sajnos nem él majd örökké. De tudom, Ciro elfoglalt, mégis, talán megérné számára, ha rám hallgatna. Hosszú távon mindenképpen és tudom, hogy fontosak egymásnak, mégha most morog is az öccse miatt. Én szeretem Alet, mindig is szerettem és rendkívül élveztem kimozdítani a komfortzónájából. Majd kitalálok neki valamit itt is, Angliában, alig várom, hogy a határait feszegessem.
- Tarthatnánk valamikor egy családi vacsorát is. Tudod, hogy jól főzök, számomra nem fáradtság. - mert egy kellemes és finom étkezés bizony összehozza a családot. No nem most azonnal, de nem árt, ha tudja, vannak ám ilyen terveim is, és azokon az alkalmakkor neki is meg kell jelennie, nem lesz kifogás.
- Azt mondtad, hogy megmutatod majd, hogy mire jutottatok eddig itt, Angliában. Meséld el! - térek vissza a korábbi témánkhoz, röviden felvázolhatja a jelenlegi helyzetet.