Kifejezetten örülök, hogy végre itt van a nyári szünet. A Roxfortban habár rengeteg mindent lehet tanulni, rengeteg könyv van a könyvtárban, de akárhogy is nézem a dolgokat, határozottan fárasztó volt számomra az év, főleg amiatt a rengeteg ember miatt, akik körülvettek, akármennyire is igyekeztem elkerülni őket. Ennek ellenére is… sikerült pár olyan személlyel találkoznom, akik belopták magukat a szívembe, és ugyan ezt sokáig nem realizáltam magamban, de úgy érzem, hogy végül is a feladatom az évre sikeresnek volt elkönyvelhető. Sikerült szocializálódnom, találtam úgymond… barátokat, ha őket annak lehet nevezni, és összességében véve is kicsit jobban érzem magam, mint az év elején. A rémálmok ugyan még így is rendszeresen meglátogatnak, de sokkal kevésbé gyakran kopogtatnak éjszaka, mint régebben. A terapeutámnál is történt áttörés, jelenleg pedig úgy érzem az életem, ami eddig folyamatosan és megállíthatatlanul csak lefelé haladt, most végre elkezdett emelkedő tendenciát mutatni. Rengetegen segítettek, és ennek meg is lett a hatása.
A mai napot kivételesen a szabadban töltöm, megint csak egy újabb könyvvel a kezemben. A hirtelen rám szakadó rengeteg szabadidővel nem is tudnék mi mást kezdeni, mint hogy tanuljak még többet. Ha megtehetném, akkor minden valószínűség szerint elolvasnám az összes könyvet, ami csak létezik a világon, habár kétlem, hogy bárkinek lenne annyi ideje, hogy ezt megtegye. Kifejezetten jó hangulatom van ma, ami ritkaságszámba megy, de úgy vagyok vele, hogy ki kell ezt használni, főleg úgy, hogy ma még időpontom sincs a terapeutámmal, így akár ha azt szeretném, hogy egész nap olvassak, akkor azt nagyon egyszerűen megtehetném és senki sem akadályozna meg ebben a tervemben, kivéve… Amint meglátom Milát kijönni az ajtón, még valószínűleg kicsit álmosan, hiszen a nap még épp hogy csak felkelt, egyből lerakom a könyvemet és rámosolygok. - Jó reggelt. - Üdvözlöm vidáman, ami tőlem továbbra is meglepő látvány lehet, habár Mila az a személy, aki képes bármivel bearanyozni a napomat. Amennyire féltem tőle eleinte, úgy lett egyre kedvesebb a szívemnek, és most már el sem tudnám képzelni nélküle a mindennapokat. Amikor az iskolában voltam, hiányzott is nekem, ami szintén egy újabb olyan érzés volt, amit akkor még nem tudtam hova tenni. - Hogy aludtál? - Kérdezem meg tőle kedvesen, most már minden figyelmemet rá irányítva.
Nyári szünet. Két dolgot jelent mindez nekem. Hosszadalmas együttlét a testvéreimmel. Ráadásul nekem is lesz rövidebb szünet, melyet nem tanulással kel töltenem. Na nem mintha problémát jelentene, de ne arról szóljon az egész életem Roxfortig hogy tanuljak mindennap. Ki is kell kapcsolódni néha, ahogy azt anyu is teszi olykor. Hihetetlen hogy a fiúk nélkül milyen magányos tudok lenni. Nem gondoltam volna hogy Dexter is belopja majd magát a szívembe ilyen hamar. A Nap lassan bekandikál a szobám függönyén keresztül, melyre azonnal felkelek és egy ásítással egybekötött nyújtózást is elejtek. Yukie mellettem aludt, mint mindig mióta megvan, a terrárium is békés, ahogy Astra is elbújt a kedvenc hűsölős helyére pihenni. Megdörzsölöm a szemeim, felkelek az ágyból, az ablakhoz sétálok hogy elhúzzam a függönyt, ám előbb kilesek a tájra. Csendes. Az egész ház. Anya vagy alszik még vagy munkában...meglepne, ha még aludna. Kicsit még nézelődök mikor észreveszem Dextert olvasni az egyik fa tövében. Szélesen elmosolyodok és indulok is ki úgy ahogy vagyok a szobából. Pizsamában és kieresztett kócos hajzuhataggal. Még a majmot is az ágyban hagytam had pihenjen még, jómagam meg a lépcsőn haladtam lefelé, majd bevettem az irányt az ajtó felé. Kinyitottam azt, majd ahogy a Nap meleg sugarai elértek, úgy hunytam be szememet. Dexter azonnal üdvözölt is, melyet mosollyal fogadtam. - Jó reggelt... Kicsit korán van még az olvasáshoz, nem? Nem vagy álmos? Vagy nem tudtál már aludni? Mit olvasol? – sétáltam oda hozzá, egy ásítást elnyomtam, majd letelepedtem mellé a fübe. - Hogy aludtál? - érdeklődtem tőle, hiszen fontos hogy mindent tudjak róla. És az is fontos hogy az érzelmeiről is beszéljen. Én olykor túl sokat beszélek, van akit ez zavar, s vannak olyanok akik végig is hallgatnak. Megkorran a gyomrom, melyre elpirul az arcom. - Hoppá! - húzom fel szemöldökeimet, majd kicsit fészkelődni kezdek, végül megtalálom a kényelmes ülő pózt. Úgy pillantok fel Dex-re. - Reggeliztél már? Danielle már a konyhában ténykedik, csinál reggelit bármikor. Ha nem ettél még, reggelizünk együtt?
Látva hogy milyen kis álmos még, önkéntelenül is még szélesebb lesz a mosolyom. - Nekem sosincs korán az olvasáshoz. - Mutatok rá a tényre mosolyogva. - Nem, nem vagyok álmos, amúgy is elég kevés alvásigényem van, de azért köszönöm, hogy megkérdezted. - Önkéntelenül is megsimítom a haját, ami habár továbbra is kócosan hullik a vállaira, de így is elragadóan néz ki. -Egy mágiatörténetes könyvet olvasok, igazán érdekes dolgok vannak benne. Például most magának a mágiának a keletkezéséről olvasok. Tudtad, hogy már az ősemberek korában is megjelent a mágia? Viszont senki sem tudja biztosan, hogy mikor jelentek meg az első varázslásra képes emberek. - Magyarázom lelkesen. Sajnos hajlamos vagyok teljesen belemerülni bizonyos témákba, és utána halálra untatni vele mindenkit, aki bármennyire is érdeklődőnek tűnik a dologgal kapcsolatban és ez most sincs igazán másképp. Bár Milának próbálok mindig úgy magyarázni, hogy számára is érdekes legyen, inkább meseien, mint átlagos tényekként, ahogy máskor tenném, de valószínűleg nem azzal akarja tölteni a szabadidejét, hogy mágiatörténetes előadást hallgat tőlem. Ezért igyekszem visszafogni magam, tényleg.
- Amúgy jól aludtam, meglepően nyugodtan, lehet hogy az tette, hogy ma semmi, de az égvilágon semmi kötelességem nincs, nem kell elmennem terápiára, és mást sem igazán kell csinálnom, mert az összes nyári feladatot megcsináltam már. - Mosolygok elégedetten ettől a ténytől. Amikor megkorran a pici lány gyomra önkéntelenül is szélesebb lesz a mosolyom. -Jó éhes lehetsz. - Jegyzem meg mindenféle rosszindulat nélkül, és már épp ajánlanám fel neki, hogy menjünk be reggelizni, de megelőz ebben. - Persze, együnk együtt. Danielle valószínűleg úgyis megint túl sok reggelit csinált, valakinek el kell azt pusztítania. - Kelek fel, majd nyújtom Mila felé a kezemet, hogy felsegítsem. - Hercegnő… a reggelije már várja. - Mondom neki játékos fénnyel a szemeimben. Mellette valahogy könnyen meg tudok feledkezni a problémáimról, annyira ártatlan és jószívű, hogy néha én is el tudom hinni, hogy képes vagyok gyengéd érzelmekre. - Egyébként Yukie még alszik? Nem szeretnéd, hogy ő is csatlakozzon hozzánk? - Kérdezem tőle kíváncsian, ha már megindultunk befelé.
Örülnék, ha nekem is kevés alvásigényem lenne, mint Dexternek. Nekem egy egésznapos alvás is beleférne egy héten egyszer az életemben. De mindegy, már fent vagyok, szóval az a nap nem most lesz. Deyter újra mesélni kezd a varázslatról hogy régen is volt. - A dinók korában? - nyílnak ki teljesen szemeim, ahogy tátva marad a szám. - Aztaaa. - ámulok és bámulok, hiszen olyan régen volt már varázslat? Akkor nem a lehulló izzó kő okozta a halálukat, hanem a varázslat megismerése? - Olvasol majd róla? - mosolyodom el miközben a könyvét kezdem el megnézni, legalább a bóritóját. - Mindent is megcsináltál? Tyűű Dexter, klassz vagy! - nevetem el magam, hiszen milyen jó lehet semmit sem tenni a nyári szünet alatt. Se lecke, se egyéb más dolgok, melyeket eddig tenni szokott. A hasam megkorran, s meglátom a fiú mosolyát, csak elpirulok. - Régen volt vacsoraidő... - próbálom arra fogni, bár tök mindegy hogy mikor volt a vacsi, korgó gyomor, az bizony egy korgó gyomor. Csak egy valamit lehet tenni ellene. Ráadásul annyira régen volt az a vacsora idő, hogy nem is emlékszem mit ettem. Felsegít a földről, leporolom a hátsó felem. - Igen. A reggeli vár minket. - pördülök meg előtte igazi hercegnősen. Aztán Yukie is eszébe jut. - Yukie még alszik, Astra vigyáz az álmaira. - felelem komolyan, miközben elsem eresztem a fiút és úgy megindulok befelé. Ebben a kézfogásban nincs semmi. - Amúgy van terved, hogy mit csinálsz a szünidő alatt? - kérdezem, mert ha nincs terve és ötlete, akkor kitalálhatunk valamit. Valamit, ami nem lesz unalmas.
Kifejezetten örülök, hogy végre itt van a nyári szünet. A Roxfortban habár rengeteg mindent lehet tanulni, rengeteg könyv van a könyvtárban, de akárhogy is nézem a dolgokat, határozottan fárasztó volt számomra az év, főleg amiatt a rengeteg ember miatt, akik körülvettek, akármennyire is igyekeztem elkerülni őket. Ennek ellenére is… sikerült pár olyan személlyel találkoznom, akik belopták magukat a szívembe, és ugyan ezt sokáig nem realizáltam magamban, de úgy érzem, hogy végül is a feladatom az évre sikeresnek volt elkönyvelhető. Sikerült szocializálódnom, találtam úgymond… barátokat, ha őket annak lehet nevezni, és összességében véve is kicsit jobban érzem magam, mint az év elején. A rémálmok ugyan még így is rendszeresen meglátogatnak, de sokkal kevésbé gyakran kopogtatnak éjszaka, mint régebben. A terapeutámnál is történt áttörés, jelenleg pedig úgy érzem az életem, ami eddig folyamatosan és megállíthatatlanul csak lefelé haladt, most végre elkezdett emelkedő tendenciát mutatni. Rengetegen segítettek, és ennek meg is lett a hatása. 
• 
