Flora & Theo

Nem mondhatnám, hogy így év végére nagyon hiányzott begyűjteni egy újabb büntetőmunkát, de túléltem, úgy ahogy. A könyvtárat viszont hanyagolnám egy darabig, még a végén rémálmaim lennének. Most már akár koncentrálhatnék is a nyárra, meg arra, hogy idén sem kell apámmal töltenem az időmert, mert nyugodt szívvel mehetek ismét a bátyámhoz a szünetre, ehelyett azon tanakodom magamban, mennyire fog kiakadni rám mindenki is. Ha a megérzésem nem csal, nem sok esélyem van elbújni a szerkesztők elől. És még ha lenne is, Chris biztos, hogy nem hagyná, hogy csak úgy megússzam egy ejnye-bejnyével.
Az egyik pillanatban még a véleményemet fogalmazom, a következőben meg szinte a semmiből koccan nekem egy test, és szinte meg vagyok győződve arról, hogy ebben az igazán jó pillanatomban Madden talált be, de legnagyobb örömömre ez nem így van. Pedig talán jobban éreztem volna magam, ha el tudom küldeni a fenébe - akkor is, ha jelen pillanatban nem tudom mit vétett ellenem. Még.
- Jól látod, Einstein! - szalad magasra a szemöldököm, de mielőtt még beleásná magát, hogy az utolsó hónapban mi a bántatért akarok én mugliismeretről diskurálni, mikor arról kéne beszámolnom, hogy hová megyek nyaralni vagy valami hasonlóan fontos dolog.
Bár arról bizonyára tudomása van, hogy a legutóbbi suliújságos cikkem jó nagy port kavart és Bagman - az a szipirtyó, aki tanfelügyelő címszó alatt terrorizálja a diákokat - magához hívatott mind engem, mind Christophert, de a történéseket inkább megtartottam magamnak. Mostanában talán egy kicsit kerültem is Theot, mert megvolt a magam baja, és lássuk be, hogy csak idő kérdése, hogy a beszélgetésünk megint csak Ash körül forogjon. Egyébként is mindenki ki tudja találni, hogy egy ilyen manőver után nem igazán lettem megdicsérve. Őszintén talán Bagman még azt is elvárta volna, hogy legyek hálás neki, amiért se a kviddicstől, se a színjátszókörtől, de még a suliújságtól sem tiltott el. Chris meg nyilván rám hárította a felelősség javát, szóval most épp próbálom kitalálni, hogy mi a bánatot adjak elő a többieknek, akiknek a szemében nem leszek jobb egy árulónál. Szép kilátások, Travers!
- Akkor ezt talán vele kéne megbeszélned, nem?! - pillantok rá tanácstalanul. Nem tudom mégis mit vár tőlem. Persze, örülnék neki, ha maradna, de ha mondjuk néha az is eszébe jutna, hogy a következő nem csak Ashnek az utolsó éve, hanem nekem is, azzal mondjuk néha mosolyt tudna varázsolni az arcomra is. - Bár ha nemet mond, akkor teljesen mindegy, nélküle úgysem maradsz itt.. - vonom le a talán nem is olyan rossz következtetést. Elég ideje ismerem már őket, hogy tudjam nincs egyik a másik nélkül.

Egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy igaza lehet, de ez nem változtat azon, hogy épp nem jó formámban kapott el. Kérhetnék érte bocsánatot, de egyébként is azon agyalok, hogy mások elnézéséért kell könyörögnöm, úgyhogy ez most aligha fog megtörténni. Ellenben igyekszem moderálni magam. Elvégre Theo épp semmivel nem érdemelte ki a haragomat.
- Nem látok nálad egy fél fánkot sem, szóval a szándékaid megkérdőjelezhetőek.. - próbálok alkalmazkodni a hangulathoz, de a siker egyáltalán nem garantált. Nem mintha épp arra vágynék, hogy egy olajos, szinte már mérgezően cukros édességet tömjek magamba. Valószínűleg már az első falat sem menne le a torkomon, de régen ezt csináltuk. Még azt is elismertem, hogy a francia fánkok sokkal jobbak az ittenieknél.
- Nem tudom, hogy működnek most a dolgok az új tanfelügyelővel.. Utánajártál már mikor kell benyújtani a kérelmet? Lehet, hogy döcögősebb lesz, mint korábban... - kapcsolom be végül a barát funkciót és figyelmeztetem előzékenyen erről az opcióról, mindezt úgy, hogy érezze a súlyát. Ha tényleg elgondolkodott a maradáson, mert jól érzi magát itt, akkor jó lenne minél hamarabb tisztáznia a testvérével is. Máskülönben teljesen mindegy, hogy mit fog válaszolni Ash.
- Lehet, hogy nem tűnt fel, de ha a bátyád úgy döntene, hogy nem akar maradni, akkor sem lennél egyedül.. - csak remélem, hogy nem kell tényszerűen magamra mutatnom, hanem veszi a lapot. Különben is, örülnie kéne, hogy egyáltalán most megvalósulhat, hogy együtt vannak itt. - .. és talán egy kis távolság is jót tenne a kapcsolatotoknak. Karácsonyra meg úgyis hazamész.. - vetem fel az ötletet arra az eshetőségre is felkészülve, hogy talán... mondom talán maradásra tudnám bírni, ha végül a főkolompos másképp dönt.
- Nem vagyok letörve, mérges vagyok. Méghozzá azért, mert ki kell állnom egy rakás ember elé bocsánatot kérni, amiért Bagman az ő nyakukat fogja szorongatni valami olyanért, amit én tettem, mindezt úgy, hogy egy kicsit sem sajnálom, mert szent meggyőződésem, hogy mindenkinek joga van tudni, hogy Kyle Briggs sosem érdemelte ki az emberek együttérzését... - fakad ki belőlem. Te jószagú Merlin, még jó, hogy nincs a klubhelyiségben senki más éppenséggel, bár mint tudjuk itt a festmények a legpletykásabbak. De már ők is értesültek az esetről, szóval semmi újdonság nem üti meg a fülüket.
- Nem tudom, hogy erre milyen tanácsot tudnál adni, ami megkönnyítené a dolgom, de ha már segíteni nem tudsz, legalább ne csinálj viccet belőle... - rázom meg a fejem felháborodva. Mégis milyen barát az olyan, aki mások szenvedésén poénkodik?!

Hiába vigyorog, mint a vadalma, most nem ragad rám a jókedve, annál zaklatottabb vagyok, mintsem minden másról megfeledkezzek csak azért, mert megtalált, miközben nagyon kellene koncentrálnom arra, hogy magyarázom meg az egész szerkesztőségnek a ballépésemet.
- Nem kell, épp nem vagyok fánkos kedvemben.. - hárítom az ajánlatát még mindig mogorván. Pedig tényleg próbálkozom nem rajta levezetni a feszültséget, de lássuk be, hogy az sosem működött nálam. Aki egy kicsit is ismer, azt megtanulta, hogy ha kitör a vulkán, akkor futhat ki merre lát, mert nem igazán foglalkozom azzal, hogy éppen kit önt el a lávafolyam. Sajnos úgy tűnik, hogy Theo lesz az áldozatom, és még csak nem is tud róla, hogy minden amit mond, csak olaj a tűzre.
- Akkor a helyedben felkeresném vele mondjuk.. Azt hiszem Wilkinson professzor fog tudni segíteni.. - adok neki némi támpontot, de talán közel egy év alatt ő is megtanulta, hogy ki foglalkozik a cserediákok ügyeivel. Nem biztos ugyan, hogy a francia diákok is hozzá tartoznak, de ha megkeresné néhány kérdéssel, azzal biztos nem jelentene neki problémát.
- Ja, tudom, hogy össze vagytok nőve.. - jegyzem meg kelletlenül. Egyébként semmi bajom nem lenne Ash-sel, ha nem szólna róla tényleg minden egyes beszélgetésünk és nem kerülne szóba minden 5 percben az, hogy vajon Ő hogy gondolná a dolgokat. Nehezemre esik beismerni ugyan, mert nem szoktam beleszólni más életébe, hacsak az a valaki nem Judas Madden, hogy változtatnia kéne, de most mégis megteszem. Az pedig szinte borítékolható, hogy Theo nem fog örülni a véleményemnek.
- Lehet, hogy te annak érzed, de attól még nem az.. Ez a dolog nem egészséges..  Tudod van élet Ash nélkül is.. Ki kéne próbálnod. Mégis mikor fordult elő, hogy tíz percnél tovább foglalkoztál bármi mással, ami nem ő vagy nincs köze hozzá?! - teszem fel a költői kérdést. Megmondom én mikor: soha. Tény, hogy sosem szembesítettem még ezzel, de valamikor ezt is meg kell tenni és inkább én teszem meg, mintsem más. Elvégre a barátja vagyok, az ő érdekeit nézem, ha már ő nem lát tisztán.
- Nem gondolom, hogy Matthias közelsége jó hatással van rád! - mondom ki kerek perec végül amit gondolok. Nem szándékozom összeveszni vele, de ha ezt ő nem látja magától, akkor nincs más megoldás. Sokáig tűrtem és őszintén szólva az utolsó csepp az a pohárban, hogy a következő évét is tőle teszi függővé, ahelyett, hogy végre valahára legalább egyszer aszerint döntene, hogy a saját érdekeit nézi. Azt, hogy Ő mit szeretne. Nem azt, hogy Ash mibe megy bele, vagy mibe nem.
- Megerőszakolt valakit. Hogy lehet másként tekinteni rá, mint ami? - kelek ki magamból végleg. A hangom is egy fél oktávot emelkedik, csak hogy elég világos legyen neki, hogy egyetlen porcikám sem tud azonosulni ezzel a hozzáállással.
- Tudod mit? Te jöttél ide, te kérdezted meg, hogy mit csinálok és mi a véleményem a maradásodról. Elmondtam a véleményemet. Nagyon sajnálom, hogy nem tudom azt mondani, amit hallani szeretnél, de kezdek hozzászokni, hogy mostanában az őszinteséget kevésre becsülik.. - fakadok ki. Immár ténylegesen nem csak ő a bajom, sokkal inkább az elmúlt napok történései. Pedig azt egyáltalán nem kalkuláltam bele a dologba, hogy még veszekedni is fogok egyet, de már az sem lepne meg, ha direkt művelné ezt.

Legalább ma is hasznos voltam valakinek. Ezt legalább konstatálhatom, ha mást nem is. Fel kéne dobnia, hogy egyáltalán itt van és a következő évét is szívesen itt töltené, de a számat mégis a keserűség íze tölti meg. Sosem vagyunk igazán kettesben és bár eddig is tudtam, hogy a testvérével össze vannak nőve, nem bukott ki a mértéke egészen addig, míg ... Nos, fel nem tűnt, hogy Theonak nincsen egyetlen önálló gondolata sem, amiről ne akarná előtt Ash-t megkérdezni. Erre a mondatfoszlányra már csak egy grimaszt vágok. Komolyan nekem kell megmondanom neki, hogy ez már egy kicsit túúúúl sok? Elvégre erre vannak a barátok. Még akkor is, ha borítékolható, hogy nem veszi majd jól a kritikát. Elvégre a testvére a szemében szent és sérthetetlen...
Merlin, gyere le!
- Te bolond vagy.. - rázom meg a fejemet, ahogy kifakad belőle a támadás. - Nem, nem vagyok képes megérteni, hogy miért forog körülötte minden gondolatod.. - vágok vissza és bár nagyon nincs ínyemre egy újabb veszekedés, most nagyon úgy tűnik, hogy önként sodrom magam annak irányába. Theo is a legjobb pillanatot választotta, hogy próbára tegyen.
- Nem az zavar, ha Ashről beszélsz, de te nem is veszed észre, hogy mindent tőle teszel függővé. Olyan, mintha nem lenne saját akaratod, pedig Ash-en kívül is van ám élet, sőőőt.. Mikor volt utoljára, hogy nem kérted ki valamiről a véleményét és nem úgy döntöttél aztán, hogy elnyerje a tetszését? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet. Legutóbb valószínűleg akkor hozott önálló döntést, mikor kiválasztotta, mit eszik reggelire, de ha mégsem... Akkor nagyobb a baj, mint gondoltam. Bár azt nem egészen tudom, hogy mit tudnék csinálni ezzel a helyzettel. Az viszont egészen biztos, hogy szembe kell néznie a tényekkel, mert ez így totál gáz.
- Én nem így látom! Te vagy az, aki azt se tudja mi folyik körülötte.. Persze mondhatod azt, hogy egy hullámhosszon vagytok, de kettőtök közül te vagy az, aki nincs meg a másik nélkül. Most sem telt el két perc és máris tőle teszed függővé a tanulmányaidat, sőt az életedet is. Egy pillanatig sem hiszem, hogy ez normális dolog, Theo! - tárom szét a karjaimat. Nem, azt nem gondolom, hogy beteges, csak egyszerűen nem értem. Bármilyen parttalannak is érzem ezt a vitát, a véleményemből nem engedek. Így volt ez eddig is, és ha Theo ezt nem tudja a helyén kezelni, akkor talán felesleges is tépni magamat azon, hogy felnyissam a szemét.
- Félreérted, én nagyon örülnék neki, ha maradnál, de nem szeretnék még egy évet azzal tölteni, hogy asszisztáljak ahhoz, hogy rajongod körbe a testvéredet... - sóhajtok fel, közben az arcomat egy pillanatra a kezeimbe temetem, mert jó volna végre valakivel nem hadilábon állni, de úgy látom ez most túl nagy luxus, amit nem engedhetek meg magamnak. Az orrnyergemet masszírozva folytatom a gondolataimat, hátha végre el is jut hozzá a mondanivalóm és nem csak azt hallja meg, amit meg is akar hallani.
- Nyugodtan kritizálhatod a kapcsolatomat a bátyámmal... Ozzyval közel sem tökéletes a kapcsolatunk, de testvérek vagyunk, nem egy pár, hogy csak akkor elfogadható, ha minden harmonikus és elégedett vele a másik.. Egyébként meg az év nagy részét távol töltjük egymástól, mégis boldog mindkettőnk... Nos, most épp nem, de ez.. - emelem fel a tekintetem újra, és bár a bőrömön éreztem én a meleget, ujjaim között pedig átszűrődni a fényt, egy pillanatig sem gondoltam, hogy mindez azért van, mert Theonak vandálkodni van kedve. Ez egészen megdöbbent és egy kicsit meg is ijeszt a látvány, ahogy a könyv fölé tartja a kezét, automatikusan nyúlok oda, hogy elrántsam onnan az övét, mielőtt még ez a bolond szánt szándékkal juttatja magát a gyengélkedőre égési sérülésekkel. De nem ég meg, a bőre pedig elnyeli a lángokat, mígnem csak a kormos papír és a lepotyogó hamu marad.
- Szóval mindent tudok rólad, ugye? - pillantok rá hitetlenkedve. Ez az érve épp most dőlt meg. Várakozásteljesen nézek rá, szigorú és egyben csalódott tekintettel. Magyarázattal tartozik, méghozzá mielőtt dühében engem is felgyújt, csak mert nem tetszik neki a véleményem.