Nem akartam az lenni, aki a nála fiatalabbak körében minden mondatát azzal nyitotta, hogy "bezzeg az én időmben", de... de bassza meg, bezzeg az én időmben még nem ilyen töketlen nyomorultak jelentkeztek aurornak. Akadtak persze tehetségesek, minden évfolyamon találtam néhány kölyköt, akit szívesen láttam a későbbiekben a kommandóban vagy egyértelműen magasra ívelő karrier várt rá a nyomozók között, de bővelkedett minden aurorosztály igazi selejtekben is. És ezt ma is sikerült bebizonyítaniuk. Az alapképzés aurortanoncainak általában mágiaelméleti órákat tartottam, karöltve néhány hozzáértő kollégával. Az offenzív varázslatok témakörénél jártunk, külön tanórát szánva a piromágiára - és mégis ki lett volna alkalmasabb előadó, mint Seamus Finnigan? Én magam sosem értettem a kötelezően elvártnál jobban a robbantásokkal és tűzzel kapcsolatos varázslatokhoz, kifejezetten messze állt a párbajstílusomtól, így magától értetődőnek tartottam, hogy ezt a tananyagot inkább átengedem annak, aki nálam sokkal mélyrehatóbb ismereteket tud átadni az első évfolyamosoknak. Valószínűleg azzal egyikünk sem számolt, hogy egy elméleti óra közepén konkrétan ketten is sérülést okoznak majd maguknak és a környezetüknek. Az egyik hülyegyerek felgyújtotta a saját szemöldökét, amikor mindössze annyi lett volna a feladata, hogy kussban maradjon és figyeljen Finniganre, de nyilván úgy érezte, hogy neki is könnyedén sikerülni fog majd az a varázslat, amit Seamus olyan rutinnal mutatott be a katedrán. Természetesen nem sikerült és a kölyök örülhetett, hogy megúszta egy kis megperzselődéssel. A második idióta a latin varázsigék elemzésekor egyszerűen lángba borította a szomszédos asztalt. Ezen a ponton már a szemem sem rebbent, őszintén az lepett volna meg, ha csak egyszer szabadul el a káosz. Eloltottuk az asztalt, majd az egyik tanonc lángra kapott pulóverujját is, Merlinnek hála ő is komoly sérülések nélkül távozhatott az óráról. Az előadás végeztével bennem azonban csak az az egy gondolat fogalmazódott meg, hogy tulajdonképpen ritka hálás lennék, ha Finnigan megszabadítana ettől a mentális gyötrelemtől és egyszerűen felrobbantana. - Ezek évről évre hülyébbek vagy csak én leszek egyre türelmetlenebb, ahogy öregszem? - tettem fel a nagy kérdést Finnigannek, miután csak ketten maradtunk a teremben. Egy pálcaintéssel letöröltem a táblára írt latin és angol szavakat, illetve pálcamozdulatokat ábrázoló rajzokat, hogy az utánunk következő kollégának már ne legyen gondja a takarítással. Rend a lelke mindennek.
Good heart.
Bad temper.
Vendég
Vas. Jún. 13, 2021 1:14 am
Holden && Seamus Volt idő, mikor még élveztem a kiképzéseket. Örömmel adtam át a saját tapasztalataimat az újonc auroroknak, hogy el tudják sajátítani a piromágia, és pirotechnika alapjait, hogy kint a terepen majd senkit ne érhessen semmiféle meglepetés. Amikor megkaptam a kiképzői kinevezést reményekkel eltelve álltam az újoncaink elé, és voltak ígéretes egyének, akiket élvezet volt kiképezni. De ez a mostani bagázs... Minél több év telik el azóta, hogy már nincsen konkrét fenyegetés a sötét oldalról, annál inkább azt érzem, hogy a kamaszok azt képzelik, hogy az auror szakma menő, é buli, ezért mindenki az akar lenni. Aztán idejönnek ilyen képzetlen félnótások, akik miközben dumálok hozzájuk, azt feltételezik, hogy majd megdicsérem őket, ha az előadás alatt a képükbe robbantják a saját tolljukat, vagy épp mi van előttük a padon. Azt hiszik vicces, és legszivesebben csak szemberöhögném azt a balfácánt, aki leégette a saját szemöldökét. Tizenkét évesen ha ezt megteszed, az évfolyamtársaid kiröhögnek, de a tanárok elnézik, mert dunsztod sincs róla, hogy mit csinálsz valójában. De huszonévesen, úgy hogy az ember aurornak jelentkezik, kell legyen annyi tapasztalata a varázslásban, hogy ilyen ne fordulhasson elő. A következő incidensnél már nem voltam olyan elnéző, hogy némán csóváljam a fejem, kiváltképp, hogy munkát adott az idiótája nekem is, meg a teremben lévő Briggs parancsnoknak is. Olyan fejmosást kapott a srác, miután eloltottuk az általa okozott tüzet, hogy egy életre megemlegeti, és talán attól is elmegy a kedve, hogy még egyszer betegye a lábát akár csak egyetlen órámra is. Mikor végre vége az előadásnak, a tanoncok kivolnak a teremből fáradt sóhajjal nyugtázom Holden szavait. - Ne áltassuk magunkat, mi sem leszünk fiatalabbak, de ezek tényleg egyre hülyébbek - válaszolom kimérten, és elpakolom a pirotechnikai eszközöket a táskámba, amiket ha az óra elején tudom, hogy retardáltakkal leszek körülvéve, talán elő sem vettem volna. Jó hogy fel nem robbanották az egész kócerájt, és ezek akarnak aurorok lenni. Mikor még az elméleti oktatást sem tudják mgkülönböztetni a gyakorlatitól. - Komolyan, ki mondta annak a fafejűnek, hogy az óra folyamán akár csak egyszer is vegye elő a pálcáját? - nézek szinte már reményvesztett tekintettel a mellettem álló férfira. Ezt a képzést akkor sem bírtam volna épp ésszel, ha egyébként jó passzban érkeztem volna meg, de jelenleg csak azt kívánom, hogy bárcsak gyerekkoromban lerobbant volna a fejem a helyéről.
