Charlie & Ethan - Night adventures

Charlie x Ethan

Hosszú és fárasztó nap után igazán jól esik nekem hazaérni, ledobni magam a kanapéra, bontani egy üveg jó hideg sört és bámulni a tévét. Persze messze nem a legjobb kikapcsolódás, de valami produktívabbhoz már elég fáradt vagyok. Pedig tudnék mit olvasni, lenne mit csinálnom és esetleg megjavítanom is. De ilyenkor tényleg igazán lazítok, felpakolom a lábam a dohányzóasztalra és csak iszogatom az arany nedűt. Már persze ha hagynák, mert ilyen meleggel amikor este nyitva az ablak, természetesen áthallatszik a szomszéd ajvékolása. De nem, ez most nem szegi kedvem. Kihasználom, hogy ma enyém a lakás. Charlotte, az a fiatal csaj, akivel bő egy hónapja osztom meg a lakásomat, most valamerre bulizik. Vagy valami olyasmit csinál, bánom is én. Tudom, hogy olyankor elég későn jön haza ahhoz, hogy elmondhassam, addigra már rég elmegyek aludni. Én, a harmincas fickó, én akinek már normális esetben tizenegykor fellövik a pizsit. Úgysem tudok sok érdekességet csinálni, az pedig nem vonz, hogy emberek közé menjek, ne adj isten még ismerkedjek is valakivel. Hogy hová lett ez az amúgy teljesen emberi természetünknél fogva létező tulajdonság? Azt hiszem túlságosan sok ideje vontam ki magam a forgalomból, hogy azt mondhassam tényleg hiányzik. Helyette hasznosan foglalom el magam.
Mondjuk kedvem támad megcsinálni egy popcornt, így a konyhába veszem az irányt. Tudom, hogy vettem valamikor a héten, így halk dúdolás közepette elkezdem feltérképezni a hollétét. Vagy háromszor túrok át minden szekrényt, de nem találom a dobozt. Aztán a bontatlan doboz helyett egy tányérban lapító széthajtogatható példányra bukkanok. Mégis csak van! Nem vagyok rigolyás, de amióta együtt lakunk, valaki gyanúsan megdézsmálja néha a nasi és kávékészletem. Felettébb gyanús. Laza mozdulattal dobom be a mikróba, hogy kipattogjon végre, mielőtt még vége lesz a reklámnak és lemaradok a film végéről. Tudom, hogy meg tudnám nézni a neten is akár, de megvan a feelingje. Vén róka vagyok én már a legújabb hóbortokhoz.
Pár perccel később már ismét a kanapé közepén tespedek és marokra kezdem tolni a kukoricát, iszom hozzá a sört és le sem veszem a szemem a tévéről. Tompul előttem a kép, érzem, ahogy süppedek a puha háttámlába, hallom az ajtó kattanását, oda pillantok és újdonsült lakótársam pillantom meg, ahogy beállít egy ürgével. Már megint. Majd egy jellegzetes szag csap meg, amit nem tudok hirtelen hová tenni. A fickó engem szuggerál, majd hangosan megjegyzi, hogy „komolyan egy ilyen rakás szarkupaccal élsz?”, Charlie pedig bőszen bólogat, majd megjegyzi, hogy „tudod mit kérdezett tőlem? Szeretem az állatokat? Ez volt a teszt, érted?” Mindketten nevetni kezdenek, mire megint kattan az ajtó zárja, nekem pedig kipattannak a szemeim. Jézusom, elaludtam? Azt hiszem kellően fáradt vagyok ahhoz, hogy akkor is nyomasztó álmaim legyenek, ha nem is néztem meg semmilyen horrort.

Bár a lányok nagyon igyekeztek meggyőzni, hogy nem lesz gond még egy körből, a második kocsma zárása után inkább hazafelé vettem az irányt. Az egy dolog, hogy mi fél háromra végeztünk a pultban, de már megszoktam, hogy ha az egyik elkezdi, akkor a többi folytatja és a végén kikötünk a szomszéd utcában, ahol a csehó reggelig nyitva van, ellenben baromi büdös cigiszag terjeng az egész helyen. Szóval mi négyen, hasonló mennyiségű prémium sör társaságában elmúlattunk még egy órát az éjszakából mielőtt távozásra adtam a fejem. Legalább háromszori búcsúkör után éppen idejét éreztem, hogy akkor is menjek, ha egyébként újfent meghozták volna a kedvem a reggelig tartó tivornyához. Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy az elfogyasztott tetemes folyadék a hazahoppanálás közepén akar majd sietősen távozni. Jobb ötlet híján a lépteim szaporázása jelentette a biztos megoldást, amint a bejárati ajtó elé értem, elvégre az utolsó néhány méter megtétele nem okozhat akkora problémát. Gondoltam én, mikor folytattam az utam, a helyzet viszont egyre sürgetőbbé vált és a kényelem fogalmát sem éppen így definiálnám.
A kulcs a zárban, nálam pedig felcsillant a fény az alagút végén, de nem tartott soká, míg rájöttem, hogy immár csak egy muglit kell kerülgetnem. Márpedig talán még soha nem akartam ennyire gyorsan elérni a mosdóig. A kulccsal matatok egy darabig, és magamban bosszankodom, amiért egy egyszerű Alohomorát sem engedhetek meg magamnak a mugli fickó közelében... Hát.. Nem ez volt a leghalkabb kísérletem a bejutásra, az egyszer biztos. De most, hogy már nem kell azzal foglalkoznom, hogy hogyan jussak haza, a táskámat ledobom a vállamról a fal tövébe és sietős tempómból nem engedve pillanatokon belül a fürdőben vagyok, hogy könnyítsek magamon. Kifelé, mint aki jól végezte dolgát, halkan leoltom a villanyt és becsukom az ajtót. Nem igazán számolok azzal, hogy bárkit megzavarhattam legbékésebb álmaiban, mert hát ki gondolta azt, hogy a tévét bámulva kell aludni a ház legközpontibb helyén. A nappaliba igyekezvén, hogy a táskámat eltakarítsam az útból és ne essen át rajta reggel, szembesülök vele, hogy márpedig én egy ilyen személlyel élek együtt. Mármint Ethannel, ahogy ott terpeszt a kanapén és látszólag azt sem tudja merre van és mi történik.
- Helló.. - köszönök halkan, bár már hozzászokhatott volna, hogy én ilyen éjszakai lény vagyok, az első két találkozásunk is nagyjából akkor volt, mikor a többi ember már a párnára hajtotta a fejét. - Felkeltettelek? Tudod tanulmányok szólnak róla, hogy nem egészséges a kanapén aludni.. - bukik ki belőlem a megjegyzés, amit józan állapotban biztos megtartottam volna magamnak, de ez másképp alakult. - Minden oké? - nézek rá furcsán. Ez a férfi elég magának való, nem is értem miért töröm magam hajnalban azon, hogy kommunikáljunk. Nem csak hajnalban mondjuk, hanem úgy általánosságban. A lakótársak szoktak néha beszélgetni, nem?

Charlie x Ethan

Nem tudom eldönteni, hogy még mindig álmodok-e vagy sem, amikor kinyílik az ajtó és látok amit látok. Elvégre létezik olyan, hogy álom az álomban, nem? Amikor álmodok és felébredek, de még mindig álmodok. Csak figyelem, ahogy ledobja a táskát, nagy tempóban berongyol a mosdóba. Én akkor már egészen felcsúszok a párnán, hisz kényelmetlenné válik a helyzet. Leveszem a lábaim a dohányzóasztalról, de nem ülök még fel. Konkrétan megdermedve igyekszem felfogni mit is láttam az imént. Nem egy szellem. Nem is egy betörő, mit akarna egy betörő elmenni az én mosdómba? Utána szólnék, hogy jól vagy? De a hangom sem találom… a nagy kérdésem csak az, mi a fene folyik itt?
Ismét kijön, még mindig nem szólok, kidörgölöm az álmosságot a szemeimből, de tekintetemmel még mindig őt követem. Aztán a felismerés, hogy észrevesz, felbecsülhetetlen. Úgy meredünk egymásra, mint két degenerált angolna. Okké, rakjuk ezt össze. Szóval hazajött, berohant a fürdőbe valamit csinálni, majd kijött, mintha mi sem történt volna. Ha nem tudnám, hogy amúgy erősen él az élvezeti szerekkel legyen az cigi, füves cigi vagy az alkohol, azt gondolnám, hogy teljesen meghibbant, amiért itt rohangál. Jobbik esetben pisilnie kellett, rosszabbik esetben elvonult hányni. Tegyük fel, hogy az utóbbi. Ha hányni ment, akkor vagy kurva halkan csinálja, vagy én vagyok süket. De annyira öreg még nem vagyok, hogy azt mondhassam, akusztikai problémáim vannak. De néha bár azok lennének, amiket olykor hallok a szomszédból. Azt gondolom, hogy ő rohadtul élvezi, de hogy nekem azon jár az eszem, hogy párnát vagy tojástartót szegeljek a falra vagy esetleg a kanapét, ott már gondok vannak. Ha nincs itthon, tudok aludni, vagy nem, mint a mellékelt ábra mutatja. Ha itthon van, vagy szintén nem tudok aludni, vagy már végzett és annyira csönd lesz, hogy a tücsök ciripelését is hallani lehetne a tavalyi nyárról.
Csak akkor mozdulok meg, amikor a kanapéról kezd el beszélni, bár az értelmét nem sikerül megfejtenem, miért. Ezzel arra céloz, hogy húzzak a náthás fenébe be a szobámba vagy szimplán részeg? Végül egy értelmes kérdést is feltesz, amire megköszörülöm némi fáziskésés múlva a torkom.
- Aha… - akkor tűnik fel, hogy igazából még mindig úgy markolom a tál popcornt és az üveg sört, mintha attól félnék, elveszi tőlem. Felkelek a kanapéról és a konyha felé indulok.
- Ilyen hamar hazaértél? – még mindig keresem a hangom, próbálok az iménti jeleneten túllendülni. Igazából fogalmam sincs, hogy mennyi idő és arról sem, hogy ő mennyire piás. De árad belőle a buli, pia és a cigi szaga vegyesen.
- Veled minden… okés? Gyorsan elrohantál a fürdőbe. – leteszem a popcornos tálat, felé fordulok. A pultra támaszkodok egy kissé kitekeredett pózban és közben megpróbálok inni a sörömből. Nem tudom, hogy nekem kellene-e zavarban lennem vagy inkább neki. Vagy mindketten abban lennénk? Nem lehetek abban sem egészen biztos, hogy emlékezni fog-e az estére vagy tudatában van-e igazán mindannak, ami most történt. De talán nincs akkora probléma, mint ahogy azt elsőre észreveszem. Csak hát egy ilyen kanapés megjegyzés után az ember fia miben legyen biztos. Oké, tényleg aggaszt egy kicsit, hogy mennyire ártott meg az ital neki.
- Nekem úgy tűnt, hogy akadtak némi gondok… odabent. - célozgatok a fürdőre ismét és el is mutatok felé az üveggel a kezemben.
- Kérsz vizet vagy bármit? Biztosan nem lehetett jó íze. Tudod... - nem, nem tudja. Vagy én kommunikálok hülyén, mert nem tudom hogy vázoljam mégis fel neki, hogy amúgy esélyes, hogy az imént a fürdőben hányt, vagy én lettem antiszociális annyira, hogy nem tudom hogy kommunikáljam ezt le neki. Nem egy egyszerű eset ez, amikor azt mondhatom el magamról, hogy több mint tizenöt éve igazából nem is mozdultam ki szórakozni sehová, nem vettek körül részeg fiatalok és nem kellett nekem felelősségteljesen viselkednem, esetleg mondjuk fogni a fejüket hozzá - szerencsére esetünkben nem erről van szó. De úgy mégis ez a nagy helyzet.