Mattheo Leynaud-Sartre

Nem vagyok az a tipikus karót nyelt arisztokrata, aki számára az aranyvér a minden, így könnyen barátkozom, szinte mindenkivel. Úgy érzem, hogy szót tudok érteni az emberekkel, figyelek arra, amit mondanak, csak ritkán gondolkodom el közben, de mindig kivágom magam ilyenkor, ha visszakérdeznek. Mondhatni laza vagyok, szeretem az izgalmas és veszélyes helyzeteket, nem riadok vissza a kihágásoktól és minden titok érdekel. Alapvetően normális vagyok, nem szokásom ok nélkül bunkózni vagy bárkibe belekötni, kivéve, ha rossz napom van. Akkor jobb, ha nem találkozol velem, mert képes vagyok robbanni. Ha pedig veszekszem, az soha se kellemes.
Nem vagyok egy irányítós típus, ezt meghagyom a bátyámnak, én pedig maradok hű követője, de mégse az a tövig benyalok fajta, a mi kapcsolatunk más, bensőséges és... különleges. Ha Őt elveszíteném, félig meghalnék és addig nem nyugodnék, amíg valahogy vissza nem szerzem. Ő a gyenge pontom, ezt pedig aki ismer, tudhatja.
A tűz elemet irányítom, mely hatással van rám, így én magam is tüzes vagyok, olykor vad és kiszámíthatatlan, de hé, legalább nem unalmas velem az élet! Nem vagyok stréber, az elméleti tárgyak nem érdekelnek különösebben, de párbajozni szeretek, olykor lazán ki is provokálom, nem érdekelve, hogy nyerek vagy veszítek. A vérem forr tőle, az adrenalin dolgozik bennem, csak ez számít. Lehet, hogy néhány ember számára ez miatt őrültnek tűnhetek, én pedig nem cáfolom. Tartsanak annak, aminek akarnak, a pletykák is totál hidegen hagynak.

Sokan örülnének, ha olyan családban születtek volna, mint mi Ash-el, mégis az emberek örökké elégedetlenek a saját életükkel, így hát természetesen mi is. Gyerekként még egy ideig tudtak irányítani minket a szüleink, megmondhatták, hogy mit vegyünk fel és mit csináljunk, de ahogy teltek az évek ez megváltozott. Apuci és anyuci pici fiai szépen lassan kifordultak önmagukból. Én lassabban, mint Ash, Ő volt a felfedező, az irányító, én pedig követtem Őt mindenben, a szüleink legnagyobb bánatára. Mondjuk szerintem még hisznek benne, hogy kiábrándulok majd fivéremből és rendes utódjuk leszek, aki elvesz majd egy aranyvérű lányt, gyeremeket nemz - természetesen legalább egy fiút is, akinek átadhatja a családi nevet -, és úgy él, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Nekem vannak kétségeim e felől. Nem is kevés, de a családi béke érdekében meghagyom Őket a tudatban, hogy még van remény.
Egyébként Franciaországban születtünk, pontosabban Nizzában, ami egy csodálatos hely, hatalmas tengerparttal és jó nagy élettel. Nem véletlen, ez az ország ötödik legnagyobb városa! Őszintén szólva amióta magunk mögött hagytuk erősen érzem a hiányát, de nem örökre léptünk le. Nem cserélném le Angliát a szülőhazámat, ez túl esős és rideg. Hiányzik a francia élet, a gyönyörű nyelv, de kárpótol addig is a sok újdonság, amit az ország és a Roxfort rejt. Mert mindent fel akarok fedezni ám. Oly sok történetet hallottam az intézményről. Semmi se maradhat rejtve! Na de előre szaladtam...
Gyerekként természetesen magántanulók voltunk, a szüleink ragaszkodtak hozzá, hogy minden fontos és alapvető tudást elsajátítsunk, mielőtt a Beauxbatons-ba mennénk és ez így is lett. Akkor még szófogadóak voltunk és nagyon lelkesek, hogy végre kimozdulhatunk a kastély falai közül és végre korunkbeliek közé mehetünk. Rögtön kinyílt a csipánk. Nekem egy évvel később, mint Ashnek, de uhh, az az év borzalmas volt. Baromira egyedül éreztem magam és szerintem azóta ragaszkodom ennyire erősen a bátyámhoz, amikor én is követhettem Őt a varázslóképzőbe. Ott vették kezdtetét az igazi kalandok, idővel a bulik és minden csíny, melyekből nem volt hiány. A lehetőségeket viszont Ash-el mindig megragadtuk, így nem hagyhattuk ki a cserediák programot se, amely a Roxfortba engedett bepillantást nekünk, így kitöltöttük a jelentkezési lapokat és zöld utat kaptunk. Anglia ránk várt!
Én az ötödik évemet kezdtem meg az intézményben, de nem meglepő módon akár csak a testvérem, úgy én is a Griffendél házba kerültem, a bátrakhoz vagy hogy mondják. Elégedett voltam és elképzelni se tudtam volna úgy az itteni életemet, ha más házba osztanak be minket. Hogy függnék tőle? Meglehet, de szükségem van rá, ahogy neki is én rám. Békés srác vagyok alapvetően, nem szoktam én a balhét keresni, de a baj olykor rátalál az emberre. Fogalmam sincs, hogy miért kötött az a srác pont belém, de természetesen nem hagytam magam. Említettem már, hogy a tűz milyen erős hatással van rám? Olykor képes vagyok bekattanni, akkor pedig nem csak az elemem áll mellém és a pálcám, de az ökleim is. Végülis nem csak én kaptam, hanem Ő is, ez azért némi elégedettséggel töltött el, de előre érzem, hogy ennek még lesz folytatása!
Na de a napjaim amúgy békések, elkezdtem felfedezni magamnak a Roxfortot is. Az első hónapokban még próbáltam nem szabályt szegni, de mostanra már képtelen vagyok a seggemen maradni, a kijárási tilalom pedig szerintem egy faszság. Egyszer egy prefektus is arra járt, de úgy sejtem, hogy szerencséje volt, hogy pont velem találkozott, különben ki tudja mi történt volna. Szénné csak nem égette volna saját magát, de legyen csak hálás és ne szóljon utánam olyasmivel, hogy "büntetőmunka". Még jó, hogy csak vigyorogram és ott hagytam. Legközelebb talán ismét összefutunk, találjon meg és ha valóban kíváncsi rám, keltse fel az érdeklődésemet, hogy meg akarjam ismerni. A tűzzel mondjuk jól indított, érzem, hogy lesz folytatása a mi kis történetünknek.

A külsőmmel tökéletesen elégedett vagyok. A testalkatom átlagosnak mondható, akár csak a magasságom, bár azért mostanában elkezdtem erősíteni, jó lenne felszednem magamra némi izmot. A hajam vörös, amit imádok, illik a tűzhöz, a szemeim pedig szürkéskék színűek.
Szeretem a kényelmes viseletet, de azért nem a lógó stílust. Adok magamra, hiszen megtehetem, gazdag család vagyunk, anya pedig mindenféle jó cuccot vett nekem és küld folyamatosan. Ha kell, akkor pedig akár csak a bátyám, én is tudok rendkívül elegáns lenni, egy igazi francia arisztokrata. Néha még szeretem is a bálokat, jó felfordulást lehet csinálni rajtuk.