Ahányszor látogatásom teszem az Akadémián, mindig felvillanyoz a tudat, hogy beszélgethetek a nagy koponyákkal, láthatom a könyvtárat, mi több, betekintést nyerhetek anya legújabb tanulmányába. Nem mintha egyébként rejtegetne ilyeneket előlem, mert elég lenne csak rákérdeznem az aktuális munkájára és biztos vagyok benne, hogy mesélne. De itt lenni teljesen más érzés, én pedig nagyon várom, hogy itt tanulhassak. Még akkor is, ha tudom, hogy apa keresne alkalmat arra, hogy velem töltsön egy kis időt és akkor is, ha én ezt annyira nem akarnám. De komolyan, mégis mennyire gáz, ahogy sokszor viselkedik? Mert tudom, hogy mik hangzanak el a beszédében, amire ő tökre büszke, én meg... nem. Amikor néha akaratlanul is lesütöm a tekintetem, amikor egy professzor megkérdezi, hogy az ő fia vagyok-e, vagy amikor mondjuk mások előtt próbál velem valami salátaságról beszélgetni. A húgommal lazán megtalálja a közös hangot, velem annyira nem igazán. Én pedig úgy vagyok ezzel, hogy inkább kerülöm. Namármost van az a szerencsém, hogy elkísérhetem anyát az irodájába meg még ki tudja hová és nem kell attól tartanom, hogy összefutok apával. Nem tudom, hogy igazából ez a kettő miért zárja ki egymást, talán ha anyával vagyok, kevésbé tekintenek gyámoltalannak az emberek. Mert nem is vagyok az! Na de ahogy már teljesen átjár a hely hangulata, akkor izgatottan pislogok körbe és hagyják el meggondolatlan kijelentések a számat. Mint hogy milyen szívesen tanulnék már itt. Vagy hogy de jó lenne, ha jövőre már itt kezdenék és nem a Roxfortban. Tudom, hogy minden képességem megvan rá, hogy felvegyenek. És én is egy akarok lenni a sok tudós között. Azok a nagy koponyák! De egyelőre csak igyekszem visszafogni magam és értelmes, felnőttes gyereknek tűnni. Remélem sikerül. - Szerinted nem hülyeség, ha továbbtanulok? - hallottam a suliban arról, hogy néhányan egyből elmennének dolgozni. Na de azok olyan munkák, amihez nem is kell különösen nagy ismeret. Egy boltban én is el tudnék helyezkedni és igazából áldom az eget, hogy nekünk nincs olyan családi vállalkozásunk, amin erre kényszerítenének. Vagy hogy is mondjam. Aztán persze hirtelen korainak érzem a témát és egyből visszakozni is kezdek. - Mármint tudom, hogy van még pár évem, de gondolnom kell a jövőmre is. És... én szeretnék olyanokkal foglalkozni, mint te. Csak azzal, ami érdekel. - ujjammal meglökök az egyik polcra kihelyezett tárgyat, ami rögtön mozgásba jön. Nem mintha bizonyos időnként az ilyenek nem jönnének maguktól mozgásba. De most egyszerűbb csak ezt figyelnem. Annyi kérdésem lenne mindig anya felé, hogy az hihetetlen. És olyan rövidek a szünetek, amit együtt töltünk...
