Ki mondta, hogy egy 14 éves leány élete fenékig tejfel? Megsúgom... nem épp egyszerű! Már csak azért sem, mert az éjszaka közepén, mikor a lehető legtöbb diák és tanár alszik, akkor jut eszembe aggódni az egyik sérülten talált kölyök Jarvey miatt. Egyedül volt, csak annyit tudtam neki segíteni, hogy szóltam az illetékes tanárnak, hogy az erdő közelben akad egy segélykérő törpicsek! Meg akarom nézni, hogy megkapta-e a megfelelő segélynyújtást. Aggódtam érte, mint általában minden cukiságért. Meg minden ilyen állatért. Így a pizsamámra kaptam egy vékony kabátot, felhúztam a cipőm és kisurrantam a hálókörletből. Persze próbáltam halk lenni, aztán az is előfordulhat hogy felkeltettem vele valakit. Senkivel sem futottam össze, de lehet annyira figyelmetlen voltam, hogy engem pont meglátott valaki. Csak nem! Kinevetne a bátyám, ha megtudná, hogy észrevettek kilopózni. Az meg persze szóba sem jöhet. Kiérve a füves területre már szaladtam is oda, ahol utoljára láttam a kis lényt. Ám sehol sem találtam. Elvitte volna valaki? Vagy valami? Vagy elment magától? Elvitte a szakértő? Fogalmam sincs mi történt, bokrok alatt és egy pár alacsonyabban fekvő odúba is belekukkantottam. Nem leltem meg, S ez szomorúvá tett. És ha valami baja esik? Hogy nyugatom meg a lelkem azzal, hogy nem tudtam megóvni? Merre lehet? Hiszen mit is mondott az illetékes? Holnap reggel tudja csak megnézni, s ellátni őt. De hova lett? Kezdek aggódni nagyon. Mi van ha valami felfalta? Vagy valaki levadászhatta? Mikor tűnhetett el? Milyen messze mehetett? A sérülése komolynak nézett ki... szóval akkor itt lehet a közelben? Amúgy az egyedüli fény a Hold volt segítségemre, mely bevilágította a szükséges helyet. Hogy félek-e? Sajnos nincs időm ilyenekkel foglalkozni. Kezd nyugtalanító lenni az egész hely és helyzet, így kezdek rájönni lassan, hogy nem gondoltam át túl jól ezt az egész kimerészkedést. Mi lesz ha én is eltűnők? Mi lesz ha senki sem fog tudni róla? Tekintetem lesiklik a talajra és apró nyomokat kezdek el figyelni. Kis vérpötty is mellékelve van hozzá, meg mintha megrágcsált gyümölcs is. Már amit a maradványokból meg lehet ítélni. Íriszeim a nyomok után siklanak, teszek is pár lépést, hogy kövessem.
Vendég
Szomb. Jún. 05, 2021 11:04 am
April & Astor
Éjszakai csámborgás!
A ma esti őrjáratozás unalmasnak ígérkezik. Sehol senki, így elkap az álmosság, ásítok is egy nagyot, kezemet természetesen szám elé téve közben, majd lustán haladok tovább a folyosókon. Nemrég összefutottam igaz az egyik Hugrabugos prefektussal, aki meglepő módon most ismét szembe jön velem. De minek? Tudja, hogy én itt vagyok, elég egy területre egyikünk, bár talán dumálni akar. A zavart tekintete viszont mást sugall. - Történt valami? - teszem fel a nagy kérdést, amikor már csak pár méterre van tőlem, de egészen addig nem szólal meg, amíg elég közel nem ér. - Astor, azt hiszem, hogy a húgodat láttam kimenni a kastélyból. Mivel a testvéred, gondoltam jobb, ha te mész utána és nem én kapcsolom le. - testem szinte azonnal megfeszül, majd a hatalmas ablak felé pillantok magam mellett, ahol valóban látok egy sötét alakot távolodni az épülettől. - A fenébe! Kössz, hogy szóltál, jövök neked egyel! - szorítok rá a srác vállára, majd azonnal rohanni kezdek, hogy minél előbb beérhessem Aprilt. Mégis mi a francot képzelt magáról, hogy egyedül kimegy a Roxfortból az éjszaka közepén? Nem hallott elég rémtörténetet ahhoz, hogy tudja, ez veszélyes lehet? Szerencséje, hogy Tom nekem szólt és nem kerül nagyobb bajba. Megrázom a fejem, majd rohanok tovább, ki a kapun és igyekszem minél előbb megtalálni a kishúgomat. Rajtam egyébként ott virít a Hollóhátas köpenyem és a prefektusi jelvényem is, egyértelműen utalva rá, hogy hová tartozom és mit keresek itt. Bár idekint még egy prefinek se kellene ilyenkor mászkálnia, de ha rajta kapnak minket, majd valahogy kimagyarázom. - April! - mondom halkan magam elé, amikor meglátom a kicsinyke lány körvonalait. Futok tovább, sebesen rohanva, majd amikor megérkezek hozzá, hirtelen perdülök elé, guggolok le vele szemben és kapom el vállait, kicsit rá is szorítva. - April, mégis mi a fenét keresel itt? - nézek elkomolyodva a szemeibe, majd ez után körbe. Baromi sötét van, ötletem sincs, miért mászkált ki. A vérfoltot egyébként még nem látom, nem lefelé nézek, hanem az egyetlen húgomra. Lassan végignézek rajta, úgy látom, hogy jól van, nincs baja, így felkelek, majd magamhoz húzom, hogy karjaimmal erősen átölelhessem, fejem pedig feje búbjára fektetve pihentetem. - Aggódtam miattad! Még jó, hogy szóltak, hogy errefelé látnak. Többé ne csinálj ilyet! - sóhajtok halkan és ölelem még kicsit. Jó, hogy ráleltem, de minél előbb vissza kell vinnem a hálókörletébe.
Lépések közeledtét hallom a közelben. Kicsit megszeppenve figyelem, ahogy Astor a bátyám kerül elém pillanatok alatt. Mégis hogy lepleződtem le? Hogy láttak meg? Ki látott meg? Ki szólt a bátyámnak? Érzem a finom szorítását vállaimon, lassan pillanatok aggódó, picit szúrós tekintetébe. Nem szólalok meg első kérdésére. Nem értené meg. Másodlagos dolognak tartaná... reggelig bőven ráért volna. De nem. Ez sajnos nem ér rá! Aggódott értem. Szusszanok. Persze, hisz eltűntem. Nem szóltam neki ez miatt. Azt hittem megoldom egyedül is. Karjaim ölelésre mozdulnak pár másodperc erejéig. De aztán kibújok az ölelése alól. - Astor. - pillantok bele az íriszeibe mélyen, hangon halk, már-már suttogó, mintha nem akarnám, hogy más is hallja a mondandóm a bátyám irányába. Tehát nagyon aggódom, S félek. - Segítenél? Kééérlek. Meg kell keresnem azt a kölyök Jarvey-t... egyedül volt és megsérült. Szóltam érte az illetékes felé, de nem ért rá... Astor, mi van ha megtámadták? Ha nem éli túl az éjszakát? Tennem kell valamit. Meg kell találnom... - kicsit hátrébb lépek tőle és határozottan pillantok rá, hiszen addig nem megyek vissza, míg meg nem találom azt az aprócska segítségre szoruló állatot. Ha segíteni akar, akkor segítsen, ha nem akkor várjon még itt, egyedül nem találnék vissza. Akkor meg nagyobb galibába keverednék és persze rántanám magammal a bátyámat is. Rossz színben tüntetném fel pont most. Mellette egy apró vértócsa van, friss. Gondolom én, hiszen még nem szívta be magába a talaj és még nem hullott rá semmi. - Nézd. - guggolok le és mutatom a vértócsát és egy pár véres nyomot, mint irányt. - Friss. Talán egy órája sincs hogy itt járt. Ez az övé, ebben biztos vagyok. Ha követem... megtalálom. - a gond azzal van, hogy az erdőben, a fák között kissé sötét van. Egyedül nem találom ott meg. Meg mi van ha lesérülök? Ki találna meg? Bár most úgy teszek mintha a bátyám engedélyt adott volna a további keresésre, holott ez nincs is így.
Vendég
Szomb. Jún. 12, 2021 1:40 pm
April & Astor
Éjszakai csámborgás!
Hatalmas szerencse, hogy Tom észrevette Aprilt és szólt nekem, ahogy az is, hogy időben beérem kishúgomat. Nincs baja, jól van! Nem is tudom, hogy mi történne velem, ha baja esne, így szorítom magamhoz, ölelem Őt, egészen addig, amíg meg nem érzem, hogy kibontakozna karjaim közül. Lepillantok rá, de nem távolodom el túlságosan, most a közelemben akarom tudni. - Tessék? Meg kell keresned egy kölyök jarveyt?- tudja jól, hogy bármiben segítenék neki, de ez most... ez kicsit lesokkol. Tudom, hogy odavan a varázslényekért, mindig is odavolt, de azért basszus. - Felelőtlenség volt kijönnöd ide ilyen későn April. Az a jarvey pedig már bárhol lehet... Gondolj magadra is, mi van akkor, ha Téged támad meg valaki ebben a sötétben és senki se tudja, hogy itt vagy? - csóválom meg a fejem, mert ez a viselkedés nem kéne, hogy rá valljon. Ennél én nagyobb óvatosságra neveltem. Viszont lepillantok, amikor leguggol, majd magam is hasonlóan teszem, de a kisebb vértócsa láttán csak elhúzom a számat és jobbnak látom a pálcámmal megvilágítani. - Ugye tudod, hogy ez bármilyen állaté lehet? - nem értek hozzá, hogy ezt kiderítsem, ahogy April se, de Ő hinni akar. - Nem lehetsz biztos benne! - nyúlok utána, kapom el karját, nem engedve, hogy kövesse a nyomokat, tekintetem pedig a Tiltott rengetegre vetül. Arcom komorrá válik, testem némileg megfeszül. - Az erdőbe nem mehetünk be, sőt, itt se kellene lennünk de... az erdő szélén körbenézhetünk. Fél óra, ennyi és nem több, amit itt töltünk, aztán visszajössz velem a kastélyba! - nem kérés, hanem egyértelmű utasítás. Engedékeny vagyok, mert Ő a húgom, de hatalmas butaságnak tartom azt, amire készül. Mégse fog megnyugodni, be pedig nem akarom zárni a szobájába... így jobb valamilyen kompromisszumot kötnöm vele. - Világíts te is a pálcáddal, úgy többet látunk, de csak óvatosan. Ha a Roxfortból kiszúrnak, mindketten megüthetjük a bokánkat. És ne menj távol tőlem! - végül az erdő felé indulok, követve a nyomokat, de be akkor se fogom engedni a sűrűjébe. Ott egyértelműen eltévednénk és nem fogom a húgom életét kockáztatni egy állat miatt.
Jó, persze kicsit hirtelen jött a döntésem, hogy szerencsétlen állaton segíteni akarok személyesen is. Érthető bátyám viselkedése is...mely nem lep meg. Miért? Régóta viseli gondomat, talán ő az egyetlen ember ezen a világon, kit ennyire szeretek és viszont szeret. Nem akarok felesleges fejfájást okozni számára, de akadnak dolgok, melyet furcsálni szokott. Mint ez. Pont most az éjszaka közepén. Nem adom lejjebb a segítségnyújtást, így nem marad más számára mint segíteni. Még kiskutya szemekkel sem néztem rá. Az hogy lecseszi a fejem, nos teljesen jogos, ebbe a részbe nem igen gondoltam bele... - Sajnálom... - suttogom, hiszen bármi történhet éjszaka, aztán ha nem is tud erről senki, kereshetnek. Legközelebb szólni fogok valakinek. Apró sóhaj. - Sosem én vagyok az első gondolatom, ha valami vagy valaki bajban van... A vértócsa a fényben teljesen ugyanolyan mint sötétben. Csak lépnék tovább, de megállít karomat megfogva, így megtorpanok, rápillantok és figyelek. Mosoly jelenik meg az arcomon. - Köszönöm. - a vigyor nem tűnik el egyhamar, a pálcát is előszedem, hogy világítást rendezzek még, ahogy azt Astor kérte. Kicsit jobb a környék láthatósága, de nem épp veszélytelen. Van itt minden. Mérgező növényeket látok, kisebb madarak és apró élőlényeket látok, de egyik sem a keresett állat. Közelében maradok a bátyámnak, ám amint reccsen egy ág, már kapok is a karjába, hogy még közelebb kerüljek hozzá. Az az áldott jó szívem, hogy mindig aggódok valami vagy valaki miatt. A nyom és a vér egy bokorhoz vezet, eleresztem a bátyám és sietve teszem meg a maradék távolságot. Letérdelek majd széthúzkodom annak ágait, tekintetem aggódva les minden apró mozgást. - Megvan! - hangom aggódó, hiszen a Jarvey mozdulatlan. Lassan emelkedik csak mellkasa...talán későn érkeztem? Tudok még segíteni rajta? Vagy időben eltudjuk juttatni az illetékes felé? Vagy mivel már késő van, viseljem reggelig én gondját? Rengeteg kérdés, de sehol egy épkézláb válasz. Nyúlok felé, de ekkor kipattannak szemei, majd morogva felkapja fejét és felém kap. A kezem emiatt kénytelen vagyok visszahúzni, s csak figyelni tudom, ahogy felállni sem tud. Visszaterül a füves párnájára, szemeit újra lecsukja.
Vendég
Szer. Jún. 16, 2021 11:14 am
April & Astor
Éjszakai csámborgás!
Baromira aggódtam Aprilért és ez az aggodalmam teljesen még nem szűnt meg, hiába találtam rá. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy volt képes így kiszökni az éjszaka közepén. Megértem, hogy aggódott a jarvey miatt, de ez akkor is hatalmas felelőtlenség volt és szeretném, hogyha ezt tudná és egy életre az eszébe vésné. A bocsánatkérésre csak halkan sóhajtok, majd biccentek. - Többet ne csinálj ilyet! - tudom, hogy jólelkű és kedves teremtés, nem kicsit önzetlen lélekkel, és bár én is szeretem az állatokat, a saját életünk fontosabb. Mégse akarom ezt most így kerek perec megmondani neki, inkább csak lágyan megcirógatom hófehér arcát. - Akkor legyek én, akinek szólsz, együtt többre megyünk, tudod jól. - prefektusként egyébként is vannak bizonyos előjogaim, amiket bár April nem tud, de ki szoktam használni. A húgomat nem biztatom rendbontásra, még csak az hiányozna, így is tesz róla, hogy legyen miért aggódnom érte. Na de a vértócsa láttán még nem engedem messzire, sőt, tisztázom a szabályokat, csak a miheztartás végett. Remélem érzi, hogy így is sokat engedek neki. Körbenézhetünk, de van egy időkorlát és az erdőbe nem léphet be. Biccentek, majd követem, de szorosan a lány nyomában vagyok, miközben pálcámmal én is világítok, kutatok, hátha rálelek a kis állatra. Egyelőre nincs nyoma, de a közelebb húzódásra csak merevebb lesz a testem, balommal ösztönösen fogom magamhoz Aprilt, amikor megérzem bújását és csak akkor engedem el, ha megnyugszik. - Óvatosan... - mondom halkan, majd amikor eltávolodik, én is gyorsítok mozgásomon és nemsokára már mellette vagyok. Nem térdelek le, fentről figyelek, de nem számítottam rá, hogy megtaláljuk a kis állatot, ahogy arra se, hogy életben lesz. Azt látom, hogy gyenge... nagyon gyenge, ahogy April kétségbeesése is tisztán érezhető, így halkan sóhajtok, majd egy nox után az én pálcám fénye kialszik. - Elkábítom. Fájdalmai vannak, ha elalszik, nem fog szenvedni és úgy meg tudjuk majd fogni. Felvisszük a kastélyba. - a vadőrlak nem lenne jó megoldás, de a kastélyban is kattogok még azon, hogy pontosan hova vigyem. Reggelig nálunk is lehetne vagy a gyengélkedőn is hagyhatnánk... Amíg visszaérünk eldöntöm. Ha April nem avatkozik közbe, akkor egy stupor után a kis állat elájul, én pedig ismét fényt varázsolok pálcám hegyére. - Óvatosan emeld fel és menjünk. Ne szorítsd nagyon magadhoz, nem tudjuk, hogy eltört-e valamije. Reggelig lehet, hogy figyelhetnénk rá, holnap pedig elvisszük az illetékesnek. Mit gondolsz, így megfelel neked is? - fejemmel finoman intek, jelezve, hogy minél előbb térjünk vissza a kastély biztonságos falai közé. A tiltott rengeteg sok veszélyt rejt, most nem életbiztosítás itt tartózkodnunk.
Astor ötletei beszoktak válni, remélem ez a kábításos módszer is jó ötlet lesz, majd észrevétlenül eltudjuk vinni Roxfort falain belülre. Félek. A lebukástól. Hogy valaki rossz kezébe kerül, hogy majd még nagyobb fájdalmai lesznek és nem tudok rajta segíteni, annak ellenére hogy már itt vagyok vele. Türelmesen várakozok, hogy a lényt kiüsse a jól ismert varázslattal, tekintetem fürkészi az alvó lényt. Olyan nyugodt, mintha semmi baja nem lenne...pedig de, megsérült, fájdalmai vannak, egyedül pedig nem élné túl az éjszakát sem a reggelt. Segítség kell neki, így hát megadok neki bármit a túlélése érdekében. Astor szavait követően bólintok, átnyújtom a pálcám neki, hogy ne legyen útban. De el se veszítsem. - Jó. - suttogom, majd lenyúlok érte, óvatosan veszem magamhoz, próbálom nem megszorítani sehogy se. Lassan állok is fel, közben a bátyámat figyelem. - A klub helységben jó ötlet lenne tartani? A hálókörletet lebukás veszély fenyegetné, ott nem nagyon tudnánk elrejteni. Ráadásul te nem jöhetsz be a lányokhoz, én még hozzátok nem... - járnak a fogaskerekeim rendesen, hiszen nem tudom hogy melyik lenne jó ötlet. A szobákban hamar lebuknánk, hiszen nem egyedüliek vagyunk bent. - Reggel még azért segítesz elvinni? - kérdezem meg óvatosan, hiszen így is sok van a „rovásomon”, lassan megindulok a Roxfort épülete felé, tekintetem végig a lényen tartva. Csak néha pillantok fel, hogy biztosan a bátyám után megyek-e és hogy el ne essek semmibe se. Azon imádkozok, hogy ez itt a kezeim között élje túl minálunk és időben kapjon segítséget. Közeledve az épülethez, szorosan a bátyámhoz igazodok, igyekszem figyelni magam is, csendes maradok. Hogy mikor fogunk nyugovóra térni, hát most fogalmam sincs, igazából nem is agyalok a hogyanokon... még a továbbiak sem jutnak eszembe. Csak a lényen kattogok, hogy kicsit jobbá tegyem neki. Érzem a szívének ütemes dobbanását, nemmolyan mint az enyém, amaz szapora, izgulok és félek is, így nem csodálkozom hogy hevesen dobban. - Meddig fog ilyen nyugodtan aludni? - mert azért félek ám....
Vendég
Csüt. Júl. 08, 2021 1:05 pm
April & Astor
Éjszakai csámborgás!
Szerintem egyfajta csodának is betudható, hogy ezen a hatalmas birtokon ráleltünk a sebesült állatra, de ha már megtaláltuk, akkor valóban nem hagyhatjuk csak úgy itt, April azt nem bírná ki és sejtem, hogy visszalógna érte. Mivel sérült, ezért agresszív is, bizonyára fájdalmai vannak, így pedig esélytelen, hogy elvigyük magunkkal a Roxfort épületébe, mert vagy végignyüszögni az utat vagy támadna... esetleg elfutna valahogy előlünk, mielőtt még megfoghatnánk. Idáig is elvonszolta magát valahogy. A döntésem hamar megszületik a kábítását illetően és mivel nincs ellenvetés, hamarosan már a varázslat is létrejön, az állat szemei pedig lecsukódnak. Most már csak ki kell bírnia reggelig. Remélem, hogy ki fogja. Halkan fújom ki a bennem rekedt levegőt, kicsit feszült vagyok ez az egész helyzet miatt. Nem akarom, hogy a húgomnak fájjon az elvesztése, de előbb le kell lépnünk innen. Átveszem April pálcáját, majd figyelem, ahogy magához veszi a kicsinyke állatot, ajkamra pedig mosoly költözik az óvatossága láttán. Finoman végigsimítok a lány fején és így egyben hosszú hajzuhatagán is, majd jelzem, hogy menjünk. - A klubhelyiség kész átjáróház. Szerintem szerzünk egy dobozt, amit kibélelünk puha anyagokkal és az ágyad alatt el tudod rejteni reggelig. Remélhetőleg addig nem ébred fel, kora reggel pedig találkozunk a KH-ban, még mielőbb bárki felébredne, így reggeli előtt el tudjuk juttatni az a megfelelő szakemberhez. Ha mégis magához térne, kábítsd el, az lenne a legjobb. Menni fog? - vázolom a tervet, majd ez után hangzik el a kérdés, de a következőre csak finoman elmosolyodom, miközben már visszafelé tartunk az iskola irányába. - Persze, hogy segítek. Tudod, hogy rám mindig, mindenben számíthatsz! - hiszen Ő az én kishúgom és mindentől meg akarom védeni, amitől csak lehetséges. Most nincs közvetlen veszélyben, de a lelke egy része mégis csak, én viszont itt vagyok. Ez az idősebb testvérek feladata, mindentől óvni a kisebbet. - Halkan gyere utánam, előre megyek. - prefektusként én szabadon mászkálhatok a kijárási tilalom után is a folyosókon, de Aprilt jobb, hanem látják meg és főleg nem szereznek tudomást arról, hogy odakint jártunk. Előre megyek, majd mindig jelzek a testvéremnek, ha jöhet, így juthatunk el szépen lassan a klubhelyiségig. - Nem tudom April, bízom benne, hogy annyira gyenge, hogy reggelig... - a klubhelyiség szerencsére üres, így kutakodni kezdek valamiféle doboz után, de sehol semmi. - Várj egy percet, mindjárt jövök! - a szobámban akad, így nagyjából tényleg egy perc alatt megjárom. A doboz kicsi, de az állat bele fog férni. A sálamat is szépen belehajtogattam, kényelmes lesz, ez biztos. - Tedd csak bele. - leteszem a dobozt a kanapéra, majd várom, hogy April elhelyezze benne az állatot. - Meg se lepődnék, ha pár év múlva állatgondozó válna belőled. - mosolyom szélesebbé válik, arcomon ott a büszkeség, miközben közelebb hajolok és egy apró csókot lehelek a lány homlokára. Még itt vagyok, ha kellek, ha szeretne még beszélni, de sokáig nem maradhatok, a járőrözés ma az én feladatom és így is ellógtam már belőle úgy egy órát, de szeretném, ha megnyugodna, úgy én is nyugodtabban aludnék később.
- Igen, menni fog. - kárt nem akarok okozni a lényben, így mennie kell a kábításnak. Nem halhat meg, nem engedem el úgy. Ha felébred, félni fog, akkor pedig támad. Azt pedig megint nem hagyhatom, hogy bárki is megsérüljön az én hibámból. A Roxfortba visszatérve csendesbe veszem a figurát, figyelve lépkedek a bátyám után, figyelve annak hátát és a körülöttünk lévő csendet. Ahol kell ott megállok és csak akkor igyekszek tovább, mikor a bátyám jelzéseit hallom, látom. Ijesztő helyzet, hiszen fogalmam sincs milyen büntetéssel járna mindez. Remélem senki sem figyel minket vagy senki sem vesz észre. Hatalmas szarban lennénk az biztos. A klubhelységbe érve várok a bátyámra, míg egy dobozzal elő nem kerül, abba helyezem el óvatosan az állatot, majd át is veszem az egészet. - Állatgondozó? Az még olyan nagyon messze van Astor, hogy teperhetek érte sokáig. Bár nem igazán tudom még eldönteni...de biztos vagyok benne ha eljön az ideje, akkor tudni fogom hova is megyek majd tovább tanulni. – nem. Tényleg nem tudom még hogy milyen szakba menjek majd tovább. Ahová anyám szánna, mert jól állna szerinte nekem, vagy ahová a szívem húz... bár tulajdonképpen anya elképzelése se rossz, de maradok a saját döntéseimnél. - Astor. Köszi. - nézek rá a bátyámra, majd a lényre, egy apró mosoly keretében. - Reggel időben felkelek és elviszem. - folytatom, majd sóhajtok és újra feltekintek a nagytesóra. - Menjünk aludni. Ennél többet érte már nem tudunk tenni, így is már több mindent megtettünk a kelleténél tilosban. Jó éjt Tesó. - persze hogy hagyom pihenni a bátyám az, mikor neki is kell aludnia, meg több minden feladata is akad. Nekem majd reggel tényleg korán kell felkelnem, hogy előkeresem az illetékes lénygondozót, hogy átadjam neki őt. Szóval elmegyek jómagam is lefeküdni, halkan lépek a szobába, a többiek már nyugovóra tértek. Csend van. Így pedig elfekszem az ágyamon, átöltözni sem érek rá, mert minek, pár óra alvás után rohanhatok a dolgomra. A doboznyi lényt magam mellé teszem, figyelem a szuszogó állatot, végül lassan elalszom én is.
Vendég
Szer. Aug. 04, 2021 9:18 am
April & Astor
Éjszakai csámborgás!
Óvatos vagyok, mert nem hiányzik az, hogy lebukjunk Aprillel. Nem csak Ő kapna büntetést, hanem én is, ha nem tudom kimagyarázni magunkat, mert a nálunk lévő állatra nincs kifogásunk, egyértelmű, hogy odakint jártunk, pedig nem szabadott volna. Szerencsére viszont nem történik gond, bejutunk a klubhelyiségbe, a tervet már vázoltam, így most már csak egy dobozt szerzek, amibe a kicsinyke állat belekerülhet. Kibélelem egy puha sállal is, hogy kényelmesen pihenhessen, majd átadom húgomnak, visszakérdezésére pedig mosolyogva biccentek. - Igen, az még messze van és hát persze, hogy tudni fogod. Bárhogy is döntesz, mi büszkék leszünk rá! - ezt az egész családunk nevében bátran kijelenthetem. - Rendben van, de kelj korán, még lehetőleg mindenki előtt, úgy a leginkább feltűnésmentes. - az időben ki tudja, hogy nála mit jelent, jobb tisztázni. - Én nem tehetem, mert járőröznöm kell, de te pihenj, húgi és ha bármi történik, szólj ám! Jó éjt! - a puszit megkapta, így csak figyelem távozó alakját, majd amikor eltűnik a szemem elől visszatérek a folyosókra, ideje folytatnom a járőrözést. Remélem, hogy az este további része most már nyugodtan fog telni.
A ma esti őrjáratozás unalmasnak ígérkezik. Sehol senki, így elkap az álmosság, ásítok is egy nagyot, kezemet természetesen szám elé téve közben, majd lustán haladok tovább a folyosókon. Nemrég összefutottam igaz az egyik Hugrabugos prefektussal, aki meglepő módon most ismét szembe jön velem. De minek? Tudja, hogy én itt vagyok, elég egy területre egyikünk, bár talán dumálni akar. A zavart tekintete viszont mást sugall.
//
