Wait! I've got a better plan ⇢ Tim, Seph & Jericho Lestrange
Vendég
Hétf. Május 17, 2021 7:23 pm
Testvérek & Jericho
A mai nap annyira szánalmas volt, hogy kénytelen voltam ebéd után a testvéreimmel beszélgetni. A szüleink elvonultam, gondolom csak egymással akarnak foglalkozni és társaik. Pontosan ezért jutott az eszembe az a frappáns ötlet, hogy látogassuk meg a bátyánkat. Amúgy megígértem neki, hogy a napokban átmegyek, de ha mindannyian átmegyünk az a ritka alkalmak egyike lesz, amikor szegényre rázúdítjuk a szeretettünket és az irigységünket egyaránt. – Jól van, én nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem semmi kedvem sincs itt lenni. Inkább elmegyek itthonról. Ha akartok jönni velem most szóljatok vagy maradjatok itthon és hallgassátok a szülők etyepetyéjét, mert én már nem vagyok erre kíváncsi. – tisztában vagyok azzal, hogy nem kellett volna az utóbbi résszel ennyire nyersen fogalmaznom, főleg a kisebbek előtt, de szerintem már mindannyian tudtuk, hogy mi lesz annak a vége, ha a szüleink eltűnnek. Jó természetesen nem mindig, valószínűleg most sem, de kellett egy jó kifogás arra, hogy én legalábbis elmehessek itthonról. Most nem játszhattam ki a Roxmorts kártyámat, mert a héten már voltam ott, nem kell onnan egyelőre semmi sem és mivel jól megpakolva jöttem haza alapanyagokból és tintából ezt ők is tudták. Nem kellett hozzá szuper okosak legyenek, elég volt ha nyitva tartották a szemüket és láttak is vele. – Hera-hoz megyek. Valószínűleg csak holnap jönnék haza onnan, vagy holnap után. Nem tudom még. Igazából attól függ, hogy ti akartok jönni vagy sem. – magyarázok továbbra is, teljes komolysággal és remélve, hogy nem köpnek be a szülőknek, mert ha igen, akkor… valószínűleg akkor sem tudnám őket bántani, mert a testvéreim. Különben sem vagyok olyan félelmetes az ők közelükben, ha nem muszáj. – A múltkor vettem neki valamit és most oda szeretném adni, semmi különös oka nincs annak, hogy átmennék. Szóval nyugalom, oké? – végignézek rajtuk. Nem hiszem, hogy érdekli őket a magyarázatom, de azért elmondom nekik, hátha ér valamit. – Én megyek készülni, ha jöttök akkor ti is tegyetek így. – azzal a lendülettel én már el is indultam a lépcső felé, fel a szobámba és néhány tiszta ruhát, meg egy könyvet – valószínűleg úgysem fogom olvasni, de legyen kéznél, ha mégis – plusz azt a „meglepetést” amit oda akartam adni Hera-nak. Ha ezzel megvoltam, akkor le is baktattam a nappaliba, a kandallóhoz. Most muszáj gyorsnak lenni, nem hagyhatom az egészet a véletlenre. Szóval igen, az a tervem, hogy áthoppanálok hozzá. Ha jönnek a többiek akkor velük, ha nem jönnek, akkor egyedül. Nem lényeges. Én úgyis meglátogatom őt és kész. A többi már csak azon múlik, hogy a többiek mennyire hajlandóak velem tartani. Ha a kicsik nem is, remélem Anna velem jön.
Pont egy cikket olvastam, ami még le is kötött, így nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy a nappaliban csücsülve (a kis kuckómban/a kanapén takaróval letakarva a fej és hát törökülésben) ki jön és ki megy. Elvoltam az érdekes, vagyis számomra érdekes olvasmánnyal. Az ősök léptek, gondolom etyepetye és társai és egyéb más bánatukat akarják egymással megosztani. Most mondom! Kistestvért nem szeretnék! A gondolataimból és az olvasmányból bátyám szavai zökkentettek ki, de még akkor sem emeltem fel a fejem, hogy rájuk nézzek. Aztán a legkisebb nővérem bújik ki a könyve alól és szólal meg. Csak szólok! Nem maradok itthon egymagam! Meg a legidősebb fivéreddel sem találkozol napi szinten, akkor miért hagynám ki? Hülye lennék. Meg együtt a banda? Hát ilyet se látsz minden nap! Főleg ha az összes Lestrange család össze jönne... de mi vagyunk a fekete bárányok (apa miatt persze) és így ez elmarad! Egy kicsit még ücsörögtem, de aztán letettem az újságot, lehalásztam magamról a vékonyplédet, majd felálltam, kinyújtóztam aztán a hajamat megigazgatva lépcsőztem fel a szobámba. A pólót ingre cseréltem le, a melegítő nadrágot meg egy farmernadrágra. Talán 2 perccel később tértem vissza és vártam a többiekre. Hopponálással megyünk, ezt lerendezve magammal a bátyám mellé léptem, hogy annak felső ruházatába markoljak. Nem, eszembe sem jut a negatív probléma ezzel kapcsolatban, míg Persephone fel nem hozza. Ez a nő! - Ahh Percy... - forgattam a szemem, hogy nem bízik bátyánk képességében. Ennyi erővel apát is felkérhetné, ha már az épségben megérkezés számít nála. Legyen már kalandvágya. Majd útközben össze szedjük magunkat! Ez legyen a legkisebb gondja.
Mire elkészülnék, hogy átmehessünk a testvérünkhöz, az ajtóban ott áll Anna és a barátjával beszélget. Váratlanul ért, hogy bejelentetlenül itt látom őt, de inkább nem szólok most semmit sem, hanem a két kisebbik testvéremmel foglalkozom inkább. Ők itt vannak és csak ez számít. – Oké, Anna-t azt hiszem elveszítettük. Remélem ti ketten sokkal szívesebben kimozdultok itthonról, mint egyesek. – hangosabban is tehetném a megjegyzést, hogy Anna is meghallja. De nyilvánvalóan én is Josie-t választanám, nem a testvéreimmel, akik 0-24 a közelemben vannak ha itthon vagyunk. – Ne aggódj Persephone, nem hiszem, hogy szólnom kéne neki. Amúgy is mindig mindenkit vár, ha nem ártó szándékkal közelítjük őt meg szerintem. – komolyan ránézek a húgomra, hogy értse mire gondolok. Nem akarom, hogy Hera rosszul érezze magát emiatt. Ő olyan személy, akire felnézek, ezt bizonyára a testvéreim nem igazán értik meg, ahogy a ház többi tagja sem, beleértve a pincében szenvedő muglit se. Elhúzom a szám a savanyú gondolatra, de igyekszem megtartani a józanságomat. Nem felhergelődni azon, hogy Anna dobbantott minket a barátja miatt és még Persephone is megkérdőjelezi a hoppanálási tehetségemet. – Egybe fogunk oda érkezni. – biztosítom róla Persephone-t aki jobb oldalon belém karol, majd amint Timotheus is belé kapaszkodik a ruhámba előveszem a hopp-port, kimondva az úti célt pedig a kályha padlójára ledobom. Nem szeretem ezt az érzést ami ilyenkor magával ragad, de mivel nem egyedül vagyok, nem engedhetem meg magamnak a bizonytalanságot, a megingást, inkább megfogom Timotheus-t is, a mostani kapaszkodásában annyira nem bízva, hogy tényleg mindketten biztonságban legyenek és ne maradjanak el fél úton. A testvéreimmel lépek ki majd az ismerős kandallóból, amit egy csomószor meglátogattam már. – Megérkeztünk. Ha kell akkor körbe nézhetünk, hogy hol van most Hera. – mert itt nem láttam, maradjunk annyiban, mondjuk nem mondtam el neki, hogy mikor fogok jönni. Már otthonosan mozogtam itt. Szép hely volt, sokkal otthonosabb és békésebb, mint az eredeti otthonunk. Olyan hely, ahol értelmesebb lett volna felnőni mindannyiunknak. – Bár az is lehet, hogy túl jól sikerült a meglepetés és még nincs itthon, addig körbe vezetlek titeket. – kényelmetlenül elröhögöm magam, azért arra nem számítottam, hogy a húgomnak igaza lesz azzal kapcsolatban, hogy szólnom kellett volna Hera-nak.
A hopponálás katasztrófa, a gyomrom bukfencet vet, ahogy megérzem a rántást. A félelem viszonylag hamar tör fel, ám ahogy megérkezünk, hamar el is múlik. A nővérem tisztogatására csak felvont szemöldökkel reagálok, de ahogy a hajamat akarja, na abból nem eszik. Félre lököm a pracliját. Bár sok esélyem nincs, imádja a szekálásom. Miért pont engem? - A magad szénakazalját pakolgasd! – szúrom oda hezitálás nélkül, majd igazítok rajta egyet, áll ahogy áll, mindegy is. Erre most nem érek rá nagyon. Izgalmasabb itt körül nézni. Körül is nézek, a bátyám szavaira csak felvont szemöldökkel tekintek rá. - A várakozás unalmas...nem azért jöttünk el otthonról, hogy ne unatkozzunk? - a tenyerem tiszta korom, de megoldom, egyszerűen csak Persephone ruhájában törlöm meg az egyiket, a másikkal meg arcon simítom a nővérem. Ha már a hajamat nem hagyta békén. Bár ha a szándékomat tudja, akkor könnyen kikerülheti aprólékos tisztogatásomat. El is indulok felfedező túrára, persze szem előtt maradok, nem tűnök el és mindent csak szemmel nézek meg. Nincs nyúkapiszka. - Herához kellene költözni... - jegyzem meg miközben a kanapé mellett elsétálok, jó persze, otthon is van kanapé, de ha mindenki otthon van, van akinek nem akad helye rajta, csak a fotelben. Itt még csak Héra lenne még aki ide költözne. - Jericho, jártál már itt többször is? - teszem fel a legegyszerűbb kérdést, majd visszapillantok rá. Ezer éve nem láttam Herát, mondjuk olyan sok időt sose töltöttünk együtt az évek során. Ő már felnőtt, kirepült, míg én szinte most hagytam el anyámat Persi után nem sokkal. Gáz. Anyám egy nyúl, sőt...mondhatni szaporább, mint egy nyúl. De valószínűleg ezt mindenki tudja róla. Tovább sétálok, figyelem a képeket a falon, az ingaórát, a szőnyeget a földön. Tetszik. Remélem nincs házőrzője ennek a nőszemélynek...haza megyek akkor! Egy hatalmas méteres váza előtt állok meg, állványon helyezték el, látom magamat benne, így tükör híján ebben kezdem el magam össze szedni.
A testvéreimnek lehet, hogy igaza volt, oda kellett volna figyelnem az érkezésünkkel kapcsolatos időpontra. Inkább vállat vontam ahelyett, hogy bármivel kimagyaráztam volna azt, talán rosszkor jöttünk. – Nem baj ha nincs itthon. Már ismerem a járást, nektek is megmutatom. – jegyzem meg a testvéreimre pillantva, akik éppen egymás frizura igazgatását intézik. – Ha Hera nem is, a kis házi manói biztosan itthon vannak. Van kedvetek megkeresni őket velem vagy inkább itt ülnétek és tétlenkednétek? – kíváncsian pillantok rájuk újra, remélve, hogy sikerül meggyőznöm őket arról, hogy ha máshová nem, akkor legalább a házi manókig kövessenek. Bár ha kedvük tartja, akkor magukra is maradhatnak felőlem. Már nem kis csecsemők akikre úgy kell vigyázni, mint a hímes tojásra. – Ugyan Percy, most kezdjek vitázni veled? – értettem ezt arra, hogy ő megmondta semmi jó vége nem lesz annak ha a testvérünk nincs itthon és szólni kellett volna. Mindegy most már. – Igazából nem voltam kíváncsi a szüleink hancúrozására. – mármint végighallgatni és ehhez hasonlók, hogy ők hogyan is szeretik egymást. Valami ilyesmitől akartam megvédeni magamat és a testvéreimet is akkor amikor az eszembe ötlött, hogy ide jöjjünk. Ez egyre kényelmetlenebb helyzet lesz, amint egyre inkább tudatosul bennem, hogy Hera nem fog kilépni egyik szobából sem és jelenik meg tündöklő vigyorral az arcán. Nem akartam túlságosan elkeseríteni a testvéreimet, hogy esetleg kicsit később fogunk a nagyobbik testvérünkkel találkozni, mint terveztem. – Sokkal felszabadultabb itt az ember, ha engem kérdeztek, mint otthon. De aztán ne tudjam meg, hogy a szüleinknek besúgóskodtok a véleményemmel kapcsolatban. – nézek rájuk szúrósan miközben megerősítem az öcsém meglátását. – Persze. Tudjátok „A Zsebpiszokba mentem” címszó alatt véletlenül sokszor „tévedtem ide” a kis járgányommal. – műártatlan arcot vágok a mondatom végén. Nem a sajnálatukat akarom vagy ilyesmit csak egy kis megértést, hogy mindent nekik sem mondhattam el eddig. Be is sétálok velük a konyhába hogyha követnek oda. Mindig ott sertepertélnek a kedves kis házi manói. Alig látnak meg már dideregni kezdenek, ami nem nagyon újdonság tőlük, mindig így tesznek ha sok idő után hirtelen megjelenek és nem igazán jelentem be magam a nővéremnek vagy ha igen akkor se biztosan. Most még rosszabb a helyzet mint gondoltam. – Ők itt Goody, Doopey, Foody, Zoodey és Sooney. – mutogatok egyikről a másikra, remélve, hogy jól megjegyeztem a nevüket. Végtére is mindegy, ha nem így hívják őket valószínűleg akkor sem fognak szólni érte. – Egy egész házi manó testvérpárt befogadott Hera. Goody a legidősebb és Sooney a legkisebb. – nem mintha érdekelte volna ez az információ a testvéreimet, de azért elmondtam nekik. A mi másaink is lehetnének, hiszen annyian vannak, mint mi testvérek. Persze sose fordulna meg a fejemben házi manókhoz hasonlítani minket, ugyan… Az egyik, talán a legbátrabbik, Doopey előre lépett és reszkető kezében átnyújtott nekem egy levelet, el is vettem tőle, nem hiszem, hogyha nem így tettem volna akkor még tovább tartja azt a kezében. – Ezt Hera írta. – jegyzem meg a testvéreimnek és feléjük fordulok. Fel akartam olvasni nekik, már vettem is hozzá a levegőt, miközben kibontottam a gondosan becsomagolt levelet, de miután az első sort gyorsan át futottam úgy döntöttem, hogy ezt inkább meghagyom magamnak. – Kaptatok tőle valami utasítást? – a házi manókra nézek, miután a zsebembe gyömöszölöm a levelet és míg azok elkezdenek habogni meg hebegni újra a testvéreimre figyelek. – Hera nem fog haza jönni, de egy kicsit itt maradhatunk. Megmutatom nektek a szobákat, ha éhesek lennétek akkor Foody-t kell vele „zaklatni”. – ő volt ugyanis a főszakács házi manó ha azt vesszük. Nem tudtam, hogy mondjam el a testvéreimnek, hogy valószínűleg Hera nem is fog egyhamar haza jönni, már ha hihetek a levelének és valószínűleg nem viccből írt ilyesmit.
