Life is a big challenge - it is sometimes a risky, but fun

Eadlyn & Alex

Néha nem tudnám megmondani, hogy hogy vannak nekem egyáltalán barátaim. Mármint persze, barátokra mindenkinek szüksége van, de a magam szerencsétlen módján a barátkozás is nehezen megy. Mondjuk az lehetséges, hogy a nagy szám és a segítőkészségem alkotta kombó elég erőteljesen megtette a hatását, hiszen mégiscsak vannak körülöttem olyanok, akikre számíthatok. Nem sokan, de a kevés még mindig több, mint a semmi... nem igaz? Na ugye! És ha  mindez nem lenne elég, akkor a kamerám is mindig készenlétben áll. A mindig pedig szó szerint értendő, vagyis tényleg mindig. Vagyis... csak akkor nem, ha fürdök, alszok, esetleg kviddicsezek - de csak azért, mert félek, hogy valami baja esne.
Nem tudom, hogy a kamerám, a nagy szám vagy a megértő és segítőkész természetem miatt - vagy mert minden őrültségben is benne vagyok -, de Eadlynnel az első találkozásunk óta mondhatni legjobb barátok vagyunk. Ami lassan már két éve történt... hihetetlen, hogy telik az idő. De komolyan, észre sem veszi az ember fia és már vége is egy újabb évnek, és még csak annyit se mondhatott, hogy fapapucs. Azt mondjuk nem tudom, miért akarná bárki is azt mondani, hogy fapapucs, hacsak nem holland az illető, de igazából mindegy is. A lényeg, hogy jól elvagyunk. Valószínűleg ehhez is köze van annak az üzenetnek amit nem olyan rég kaptam Eadlyntől, miszerint menjek a tóhoz.
Fogalmam sincs, miért akar pont a tónál találkozni, de rajtam aztán nem múlik. Elmaradhatatlan kamerámmal felszerelkezve lépkedek a megbeszélt találkozó helyre. Szerencsére elég közel vagyok hozzá, így pár percen belül oda is érek, és kíváncsian szemlélem a tájat, hátha megpillantom valahol a lányt. Eddig még sehol nem látom, de őt ismerve valószínűleg hamarosan itt lesz. Én pedig kíváncsian várom, hogy miért is hívott ide... pont ide és pont most.