Amy & Emerson - Roxfort

Már vártam az új év kezdést, a szeptembert. Mindenféle jó tanácsot fogadtam a családtól, térképet böngésztem, hogy mit merre találok, de aztán a sorsra bíztam mindent. Ha törik, ha szakad egyedül megyek Roxfortba és nem apámmal „kézenfogva”. Milyen ciki lenne már te jó ég. Mindenesetre a cuccaimat bepakoltam, a legszükségesebb dolgokat. Úgy gondolom boltok ott is akadnak, amik elmaradnak, azt pótolni fogom majd amott. Nem fogok összeroskadni egy sarokba mert eltévedtem kicsit. Nem én lennék az. Egy nevet is néztem, hogy elsősorban kit is keressek majd, aki útba igazít. Ő is ott lesz majd. Sajnos még nem ismerjük egymást, de ami késik, az nem múlik.
A nagy napon egy hajborzolással indultam az utamra. Nagyapám rá bíztam a továbbiakban is a kutyámat, mely remélem nem okoz problémát neki semmilyen formában. Az út úgy nézett ki, mint ami végtelen és soha nem érné véget. Unalmas volt, olykor hangos a zsivajtól, olykor némán telt. Emlékszem az első Ilvermorys napomra mikor az iskola felé haladtunk, akkor izgultam nagyon. Most is hasonló a helyzet, de az izgalom nem az új dolgok miatt vannak... Valami más miatt történik mindez.
Az úton nem aludtam, felkészültem testileg és lelkileg erre az egészre. Először járok majd a híres nevezetes Roxfort falain belül. Hogy kire vagyok kíváncsi? Vagy hogy mire? Mindenkire és mindenre. Nem keverek bajt, mert minek azt... majd megtalál. Mint általában mindig! A hatodik. Hogy elmentek az évek, s ezt egyedül töltöm az ikrem nélkül. Nem vagyunk össze nőve, hozzá szokom majd pikk pakk. Ahogy a Roxfort épületének látványához is. Eddig élőben nem láttam még, de így most hogy látom, hát nem csalódtam. Nagy durranás a számomra. Izgatott mosoly tör fel belőlem, talán még öröm ujjongás is felszakadhatna belőlem, na de annyira már nem eresztem el magam. Jó lenne, de nem. A „túravezető” és a nagy csarnoki összegyűlés összesen 1,5 órán keresztül tartott, ez alatt ezerféle dolgot megtudtam. Szoba beosztás, órák és az egyéb alig fontos apróságokat. Mindenesetre elfelejteni sem tudnék semmit sem, szóval mikor szabad utat kapott mindenki úgy indultam felfedező túrára. A folyosót szeltem át, hogy felkutassam az egyik termet, ám ahogy végig száguldottam rajta és fordultam a kanyarban, úgy el is sodortam azzal a lendülettel egy lányt. Rideg tekintettel kaptam utána, újonnan érkezve nehogy már büntetésben részesüljek bármi miatt is. Ha sikerült elkapni a lány karját egy apró rántással állítom talpra.
- Figyelj oda máskor... - szidom még kicsit, mintha én aztán olyan ártatlan lennék ebben az egészben. De semmi hiba nincs az én dolgaimban.

Hangja mérgesen pezseg, ám gyorsan kapcsol és a szavai is gyors váltakoznak. Az újság is előkerül a földről és az utamra enged. Szóval eme Roxfort is kérked a vérmániásoktól és a bujkálóktól.  Egy röpke másodpercig még az indulásra fókuszálok, de mivel senki más sincs a folyosón, így máris engedek a feszült tartásról. Nehogy már rossz színben tűntessem fel az Én iskolám, az Ilvermorny-t. Apám bánatára, aztán majd főhet a feje... Meg az enyém is, ha megdorgál, mert vissza küldenek rossz magaviseletért. Hallgatom majd hónapokig. Aztán nem mehetek sehova, se haverok, se a hobbijaim... basszus!
- Bocs a lendületért. - igen, tudok ilyet is. Nem vagyok sem harapós, sem piszkáló...persze haveri körbe kicsit el kell engedni magam, ám ha kell, a nem Aranyvérűek mellett állok. Most is más a helyzet.
- Tudnál segíteni? - no nem az ilyenekért persze. Apró mosoly csillan ajkaimon, de nem az a gúnyos fajta. Más.
- Útba igazítanál kicsit? - persze nem a melegebb éghajlatra gondoltam rögtön, oda én küldöm az embert általában. Apró hallgatás, remélhetőleg nem hagy faképnél egy szó nélkül. Ha itt hagy, akkor mindketten pórul járunk. Miért? Hátat fordítana, jómagam még beszólnék és kezdődne a hadelhad. Kihagyják, már csak amit az előzőleg apámról szóban forgó Ft, már csak az miatt is. Meg még kicsit had maradjak itt. Külön a kis családtól.
- Egy tanárt keresek... A repüléstant, vagy a Kviddics csapatokat ki vezeti? - kérdem, bár lehet nem túl egyértelmű ez az egész. Van egy papír nálam, mit át kellene adnom, hogy itt is megkezdjem a repülésem. Bár elsőre nem leszek túl szimpi mindenkinek, de talán egy repülésbevezetés majd jót tesz mindenkinek. Vagy sem. Apa mondta, vagyis szigorúan „megparancsolta” hogy viselkedjek. Próbálom tartani magam hozzá, S remélem több sikerrel a továbbiakban. Nehéz már most nem elengedni magam, de míg tartani tudom magam, addig én nyertem.

A saját érdeklődésem is meglep, hát még őt, hogy nem tapostam, tiportam a földbe. Minek?
- Új? - nem fekszik ez a kérdés nekem. Hogy új? Miképpen értelmezzem eme kérdést? Mindegy is, képzeletben vállát vonok, végül bólintok, aztán lesz ami lesz.
- Ilvermorny-ból jöttem egy évre cserediáknak. - csak hogy kicsesszek apámmal és ne tartson szem és fül alatt. Kicsit sok volt már belőle. Mindegy. A magyarázat ami a lánytól érkezik az sokkal jobban leköti, hallgatom, figyelem, észben tartom szavait. Aaron. Nem ő biztos nem. Főleg ha csak a kezdőkkel foglalkozik. Neki meg a repülés se megy... Mi? Hogy jutottunk el az ő repülés tudásához?
- Mi? Mindegyik? Nem...Ízé... A mardekáros rész érdekelne. - röpke agyalás a néven, s már ki is csússzan a számból a híres név. Csak nem ijesztem el majd ezzel az egésszel. S remélem nem ez a félelmetes ház az egész épületben. Mondjuk nekem mindegy. A Wampus sem a kedvességről híres. Mindenesetre a kviddics sem a biztonságos „játékok” egyike. Én mindenesetre szeretem, már ha nem gondolok a balesetre, ami a haverom körül történt. De ez sem tartozik mindenki orrára. Utálom a kérdéseket. A részvét nyilvánításokat. A hideg is kiráz ettől.
- Megköszönném, ha elkísérnél. - mégis csak gyorsabb lenne, mint itt kóvályogni. Kb 5 perccel előbb megtalálom így, mint egymagam. Így aztán jól jön egy aprócska segítség is.
- Persze ha csak nem kapsz lecseszést mert késel valahonnan majd emiatt. Rossz pont lenne ... – azért megemlíteni neki emezt is, ha órára siet, akkor ne hagyja ki. Jobban jár ha oda igyekszik, majd eltalálok oda. De ha jönni akar, akkor hajrá.
- Fogó vagyok. A cikeszt elkapó... - hátha nem tudja, de ha a kíséretemet elvállalta, akkor csak tudja ezt az apróságot. Ha elindulunk, akkor követem őt, mellette lépkedek. Gondolom ugyanaz lesz a képlet... mutassam meg mit tudok, aztán majd lehetek fogó. Tulajdonképpen ha cserének is betesznek rendben lesz. Bizonyítás. Ezt tettem odaát is, S teszem hát itt is.
- Említetted, hogy nem megy a repülés... történt valami rossz, ami miatt nem megy... vagy csak másban vagy jobb?

Hogy milyen lehet Roxfort? Hallottam-e már róla? Ezt azt. Rosszat is, jót is, szóval nem tudom melyiknek higgyek. Még nem állok készen arra hogy bízzak ebben az iskolában. Egy év, nem több, csak hogy egy pöppet apám idegeire menjek. Otthon is pikk pakk megy a dolog, de itt nem tart szemmel, nem lát belém. Nem látja a lépéseim. Amint szóba kerül a Mardekár, mintha kicsit változna benne valami, mondjuk nem is értem, hogy miért kellemetlen az, ha a házakról beszél valaki. Nem az mutatja meg teljesen a jellemünket. Mi határozzuk meg hogy éppen most milyen hangulatban legyünk. A csapatkapitány nevének említésére csak bólintok, felkeresem mindenképp, hisz ha kviddicsezni akarok, más út nincs is.
Az meg hogy nem kontárkodtam bele az életébe óra előtt, nos asszem’ megnyugtat. Nem lelkiekben, hanem fejben. Nem agyalok majd folyton ezen. Utálok leragadni valami apróságon, így nyugodtan lapozhatok.  
- Gyakoroltam is miatta éjjel és nappal. Ráment szinte minden időm. De megérte. - bekerültem egy szuper csapatba és mindenki éjjenez. Kell ennél több? Élek halok a posztomért még a kviddicsért, apámon olykor látok némi aggodalmat. Volt már pár éles helyzet, volt már pár baleset, de itt vagyok. Az meg hogy más nem érez rá erre az egészre... nos mindenki máshogy tanulja meg a repülés nehézségeket, még az élményeit. Az meg hogy mi megy jobban, vagy nehezebben, hát mindenki más adottságokkal rendelkezik.
- Úgy különlegesen nincs kedvencem, de bírom az  átvaltozástant, mondjuk csak azért mert apám tanítja, így az idegeire tudok menni. A sötét varázslatok a kedvenceim, ám ezek nehezebben tanulhatóak... - szusszanok, többet amúgy sem mondhatok erről, mert külön órám is van belőle, az pedig más úton megy mint a megszokott. Ami a bemutatkozást illeti, ő mutatkozik be előbb. Amy.
- Emerson Morton. Örülök hogy megismertelek Amy Henderson. Wampusos vagyok az Ilvermorny-ból.

-Én meg alig várom, hogy szurkolj nekem. - dobok egy mosolyt neki, hiszen ha már látni akar repülés közben, akkor hadd halljam kántálás közben a nevem a szájából. Fúh, már tűkön ülök hogy végre megmutassam mi van bennem, hogy végre seprű háton nyargaljak a cikesz után. Minden vágyam itt is megmutatni, hogy vannak még tehetségesebb Kviddicsezők, mint ők! Na de térjünk ide vissza le a földre. Az udvarra érve hamar körül is nézek, elmosolyodom a látottakon, de a figyelmem még mindig Amy-n van.
- Hogy fogadta? - vakarom meg a tarkóm, hiszen némileg kínos és zavaró dolog pont ilyesmiről beszélni.
- Hát nem örült neki ... Mondjuk úgy, hogy jobban örül, ha szemmel tarthat. Túl sok olykor a zűr körülöttem ... Ez meg most egy púp lesz a hátára! - vallom be nehezen, de ha ez az igazság, hát most mit sétafikáljak körülötte? Jobb őszintének lenni, legalább a bizalom meglesz. Már most az elején lerendezzük hogy jófej vagyok, a többi meg nem érdekel. Figyelem a csapatot a zöld színnel, megbeszélés van, szóval még addig kell lépnem, míg a levegőbe nem emelkednek, de Amy megakaszt...
- Ha következőre összefutunk és lesz egy kis időnk, akkor leülünk és elmondok ezt azt, rendben? – mosolygok rá, miközben rá nézek. A hajamba túrok, majd vissza tekintek a csapatra.
- De most ezt rendezném le előbb, úgy érzem kemény menet lesz. Szoríts, hogy minden klappoljon! Köszönöm a segítséget, nem is tudom, hogy hálaljam majd meg, de kitalálok majd valamit. - felé fordulva hátrálok, úgy beszélek, majd Intek és fejemhez emelem 2 ujjamat, mutató és középső, nálunk ez egy elismerő viszlát, még találkozunk mód az elköszönésre, hiszen nem végleges az elválás. Így nem is mondok mást már neki, elköszönni is felesleges, úton útfélen is összefutunk majd. Várom a pillanatot.


//Nagyon szépen köszönök mindent, de leginkább ezt a játékot !!