◭ Team Amyde ⇢ What does the Cat say?

Amy & Clyde

Szokásomhoz híven, megint csak a párkányon elnyúlva sütkéreztem a napfényben. Tökéletes rálátást kaptam az udvarra, ahol sokan megfordultak a mai nap során. Volt aki könyvet olvasott és  olyan, aki inkább a napfényben sütkérezett. Itt volt Bonnie is, kissé letörve, legszívesebben odafutottam volna hozzá és megpróbáltam volna felvidítani őt, de most inkább kihagytam. Lehet, hogy egy kis magányra van szüksége. Térre, ha úgy tetszik. Nem mehettem oda hozzá, nem juttathattam az eszébe, hogy még mindig nem kapta teljesen vissza az emlékeit. Tisztességesen figyeltem őt, nem az igazi Clyde-ként, hanem Mephisto-ként, az orosz kék macskaként, akiről ő persze tudott és biztosan érezte, hogy figyelem őt, de jó testvéri alapon nem zaklatom most őt fel.
Kár, hogy senki nem ír egy regényt, Mephistopheles az orosz kék macska kalandjairól, olyan sokat tudnék mesélni hozzá, csak valaki hallgatná végig.
Amíg így filozofálgattam Mephisto bőrében, a Roxfort-ban továbbra is ment az élet. Lányok vihogtak, fiúk zajongtak, kisebbek rohangásztak a folyóson. Az egyikük majdnem lelökött a táskájával annyira sietett valahová. Rá is morogtam vagy fújtattam volna, hogyha időm és energiám lett volna rá. De mivel már felálltam négy lábra, már nem esett olyan jól visszadőlni a kemény párkányra és olyan szuggerálóan bámulni az öcsém, mert egy macskát biztos nem fog észrevenni, főleg, mert nem is akar, tudja, hogy én vagyok az. Ha mást nem akkor a gondolataimat biztos kiszűri.
Leugrottam a fűbe, olyan macskásan, ahogy a macskák is tenni szokták, semmi szokatlan nem volt benne. A másik irányba indultam el ahol a csacsogó lányok voltak. Lényeg, hogy a bokor mögül nem ugorhattam csak úgy elő, túl feltűnő lett volna, hogy a macska bemegy és egy srác jön ki onnan.
– Miáááu! – felmászhattam volna a fára és visszaváltozhattam volna ott, de az még gyanúsabb lett volna. Nem számít. Inkább körbe jártam a fa törzsét is, macskásan viselkedve a fa kérgébe mélyesztettem a körmeimet és élezni kezdtem azt vagy valami ilyesmi. Kész zenebona volt. Amikor ráuntam és elég hamar sikerült erre ráunni, úgy döntöttem abba hagyom a fakéreg kaparászást és újra körbepillantok.
Bonnie már eltűnt az udvarról, biztos bement az épületbe, viszont a vihogó lányok csapata még mindig itt dekkolt a közelemben. Nem igazán volt nagy kedvem most megközelíteni őket – tulajdonképpen attól tartottam, hogy elkezdenének ősszé-vissza fogdosni, nekem meg meg kellene karmolnom őket, ha azt szeretném letegyenek.
Szóval leültem a fűbe, vagy inkább lelapultam, hogy még véletlenül se keltsek nagy feltűnést. Az a baj nem tudtam hányan macskamániásak és hányan szeretnek helyettük inkább másik állatot. Őszintén csak arra vártam, hogy elmenjenek és mondjuk a folyosóra vezető út végre felszabaduljon. Ott bátran el tudok menni ha akarok és még egy olyan szegletet vagy zúgót is találnék, ahol visszaváltozhatok az emberi formámba.

Amy & Clyde

Miután megállapítottam, hogy a zajongó lányok nem igazán akarnak elmenni innen egy másikat láttam meg, tőlük jóval elkülönülve, közel az én fámhoz, ő egy másik alatt tanult vagy házin agyalt, innen nehéz lehetett volna megmondani, hiszen nem láttam rá. Kíváncsian megbillentettem a fejem, amikor hívni kezdett, úgy ahogy a macskákat is szokták. Nem kifejezetten szeretek macskásan viselkedni, de most az álca kedvéért mégis így tettem, valójában abban reménykedtem, hogy majd úgy dönt, elvisz valahová – ahonnan majd kimászhatok a kezei közül, és uccu, a szabadság felé. Bár persze szembe kellett néznem annak a kockázatával is, hogy mielőtt megmenekítene, azelőtt jól meghurcol és lesimogatja rólam a macskabőr álcámat.
Ha azt nézem, akkor ő még mindig jobb választás volt, mint a nagyobb csapat, akivel szembe kellett volna néznem. Pontosan ezért egy kicsit úgy éreztem elő kell vennem a barátságos felemet – valahogyan – és oda kell mennem hozzá, ahogyan az unokatestvéremhez is szoktam, amikor Clyde-ként túl kevés lennék, de macskaként tökéletes. Az étel amúgy egyáltalán nem vonzott, de egy jó macska ugyebár, mindent elfogad és megesz, éppen ezért szaladtam oda hozzá, amikor kinyújtotta felém a kezét. Persze, hogy érdekelt mi lapult benne.
Különben macskaként sokkal kedvesebb vagyok, hízelgőbb, ha úgy tetszik, mint varázslóként. Miért? Egy macskának nem kell figyelnie a gátlásokra, amik az embereket meggátolják néha a viselkedésükben, sőt még viselkednie sem kell egy macskának. Elég, ha elkezd dorombolni és az aktuális személy lábához dörgölőznie – jelezve, hogy simogatást, törődést kér – és már meg is kapja, amit szeretne. Nem is kell beszélnie, csak nyávognia különféle hangszínekben hangulattól függően, attól függ, mit is szeretne jelezni. Már van tapasztalatom benne, szerencsére. Főleg, hogy cukkolhatom ezzel Bonnie-t.
Lényeg a lényeg, hogy el tudom adni magam már macskaként is, de még van hová fejlődni és ezt tudom. Ezért gyakorlok ennyit, máskülönben jól érzem magam ebben a bőrömben is. Odaérve hozzá fel is hajoltam a tenyeréhez és mind egy morzsáig eltűntettem a tenyerében lévő finomságokat.
- Miáu! – ez valami köszönömféle volt, le is ültem majd mélyen a szemeibe néztem, ha esetleg hozzám érne és megsimogatna, akkor még magamtól is nyújtózkodnék, ahogy a simogatásra éhes macskák is tenni szokták.

Amy & Clyde

Hozzásimulok kézfejéhez amit kinyújt felém, hogy megszagolhassak és megbizonyosodhassak róla, hogy ártalmatlan. Tudom, hogy nem hízelegnem kéne neki, de macskaként szeretem ha szeretnek, rajta meg látszik, hogy szereti a macskákat, elég paraszt lennék, hogyha elkezdenék fújtatni és karmolászni. Semmi értelme. Különben is a mondás azt tartja, hogy sose mard meg azt a kezet ami enni ad neked, vagy valami hasonló. Megszokásból megráznám a fejem a kérdésére, hogy nem kérek többet, helyette azonban inkább csak folytatom a hízelgést, a hozzá simulást. Tudjátok, ahogy ezt egy jó macska is tenni szokta aki imádja a gazdája és mindenki más társaságát is, pontosabban azt várja, hogy törődjenek vele. Nyújtózkodok az érintése nyomán, ahogy végigsimít a fejemtől a hátamig, dorombolni kezdenék legszívesebben, hacsak a megjegyzése után nem nyúlna az első lábaim alá és nem emelne fel. A lábaim már nem érzékelik a biztonságot nyújtó földet, de nem pánikolok be. Visszapillantok rá, ugyanazzal a csillogó szemekkel amikkel ő rám néz, macska vagyok az ő szemében, megtehetem. Clyde-ként nyilván nem romancicáznék és nem is viselkednék így. Leül velem, hátát a fának döntve, én meg miután az ölébe vesz elhelyezkedem, mocorgok egy kicsit. Sajnos nem tudok válaszolni a kérdésére még, de mivel senki sem jött értem nem tudok nyújtózkodni a lehetséges gazdim irányába, mert felismerem őt.
Ha Clyde lennék, most egy kicsit biztosan belepirulnék a fejem búbjára kapott puszitól, még szerencse, hogy macskaként ez nem látszik meg az arcomon, sem a zavartság.
A könyv fele pillantok amit kinyitott. Mágiatörténet. Akaratom ellenére is öklendezni kezdek, ahogy a macskák tenni szokták, csak én nem egy szőrgombóctól, hanem a mágiatörténettől. Semmi problémám nincs Avery professzorral, szimplán a mágiatörténet az ami még macska formámban is az öklendezést váltja ki belőlem. Velem ellentétben az apám imádta ezt a tantárgyat, függetlenül attól, hogy egy szellem tanár tanította ezt anno neki.
Persze sikeresen nem öklendeztem fel semmit sem, egy szőrgombóc se, meg az imént elrágcsált sajtos-bacon-ös ropit sem. Szerencsénkre. Nem akartam semmit se ráköpni szegény lány mágiatörténet könyvére.
Ha egy kicsit kiszabadulok a simogatásából, akkor elindulok előre, merészen visszapillantok rá, hogy kövessen vagy, hogy követ-e engem. Az a baj macskaként nem tudok biztató fejet vágni és olyat, amiben az emberek hinni tudnak. Tömeg előtt meg nem tudok visszaváltozni magammá. Elég kínos lesz, maradjunk annyiban.
– Miáu miáu miáu. - ez akart lenni macska nyelven a kövess engem, mert nem fogod megbánni, vagy azt, hogy éhes vagyok etess meg. Igen, általában az utóbbit jelenti, remélem akárhogy is legyen utánam jön és későbbre hagyja a mágiatörténelmet. Ettől a gondolattól újra köhintek egyet, mint aki mindjárt megfullad valamitől.

Amy & Clyde

Apró kicsi mancsaimmal határozottan iszkoltam el az udvarról, amikor konstatáltam, hogy követni fog. Nem terveztem túlságosan ráijeszteni vagy megmutatni neki, hogy az a macska akit szeretgetett és puszilgatott az imént valójában a Hollóhátas prefektus az. Annyi a szerencsém, hogy macskaként nem pirulok el, nem árulom el túlságosan magam azzal kapcsolatban, hogy nem egy átlagos macska az akit ennyire szeretget. Legalábbis szeretném ezt hinni, de nem becsülöm őt le. Bár jól láttam, hogy a mágiatörténet neki sem a nagy kedvence? Mindez persze kérdőjeles, függetlenül attól, hogy mindig szimpatizálok azokkal akiknek nem a szíve csücske ez a tantárgy. Odaszoktam figyelni az órákra nem azt mondom, hogy nem csak… Sose teszem ezt előszeretettel. Sajnos nem tudtam elmondani neki macskaként, hogy mi a bajom, de talán majd, Clyde-ként sem valószínű. A helyzet az, hogy nem merem bevárni őt a folyóson. Vagyis macskaként biztosan nem, ezért amint megpillantok egy szobrot gyorsan befutok mögé és még azzal a mozdulattal amivel befordultam a szobor mögé vissza is változom az emberi alakomba. Van egy olyan sejtésem, hogy ezt az akciót nem fogok olyan szépen megúszni, mint szeretném, mert biztosan láthatta, hogy ide iszkolok be. Vajon mennyire lesz égő, hogyha meglátja a macska aki „idehívta” őt, már nem egy macska, hanem én. Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Sajnos a macskanyakörvet amin Mephisto neve állt elől és hogy Bonifatius Corner tulajdona a hátulján, már nem volt olyan nagy szerencsém időben levenni.
– Öhm szia. – szólalok meg még mielőtt halálra ijedne szegény és az orosz kék macskát keresné, bár szerintem eléggé nyilvánvaló, hogy hiába vettem le a nyakörvet a nyakamról elkéstem vele. Bár ettől függetlenül még a talárom zsebébe rejtettem el.
– Nem kell félned tőlem. – nincsenek perverzióim, folytathattam volna a mondatomat így is és talán még egyéb magyarázattal is szolgálhattam volna, tekintve, hogy ott volt a taláromon a Hollóhátas prefektusi jelvény. Ez égő lesz úgy érzem.

Amy & Clyde

Tisztában vagyok azzal, hogy eléggé elszörnyülködtető a viselkedésem és valószínűleg megoldhattam volna másképp is a gondomat, mintsem így, kicsit becsapva Amy-t. Kimagyarázhatnám valahogyan a dolgot, de az a baj, hogy nem tudom mit mondjak neki. Macskának lenni sokkal de sokkal könnyebb. Mindenki aki szereti a macskákat az törődik veled, én meg elég hízelgő vagyok ahhoz, hogy tényleg szerethető is legyek olyankor. Nem az a szándékom, hogy elijesszek másokat magam mellől, maradjunk annyiban. Bár valószínűleg Clyde-al kevesebben beszélgetnének, mint egy macskával, aki nem tud visszaválaszolni nekik, ellenben nagyon vagányul tud hallgatni. Most nem voltam túlzottan jó hallgatótárs, csak nem tudtam, hogy hogyan változhatnék vissza úgy, hogy bárki előtt lebukhassak. Bezzeg ha olyasvalakik lettek volna azok akiket ismerek és tudják, hogy mi a hézag, gond nélkül rájuk ijesztettem volna, de így vállalnom kellett a kockázatot. Néha hátra pillantottam, hogy tényleg követ-e, amikor meg úgy gondoltam mégsem lát – pedig látott – akkor fordultam ide be, a szobor mögé. Ez elég biztonságos, más nem láthat meg csak ő. Hogy esetleg elmondja másnak is, mit látott? Őszintén szólva az meg sem fordult a fejemben.
– Meg tudom magyarázni. Nem kell tőle rosszul érezned magad. Én csak el akartam kerülni azokat a lányokat macskaként. Nem tartott volna olyan sokáig ki ez az egész állapot, amíg ők mind kifogdosták, tépkedték volna belőlem a lelket is. – nem szeretem ha többen kezdnek el gyámbászni, csak ezt így kimondani nem igazán volt erőm. Próbálok normálisnak tűnni, még akkor is amikor a tenyerébe temeti az arcát. Bár ahelyett, hogy csak zsebre dugott kézzel állnék előtte bambán a nagy hollóhátas prefektusi jelvényemmel, közelebb lépek hozzá.
– Kedves voltál, kaptam tőled egy kis harapnivalót is. Természetes, hogy hagyom magam felvenni és babusgatni, de arra nem számítottam, hogy ennyi szeretet fogok kapni tőled. – vállat vonok, nekem ugye ez nem nagy ügy. Nem igazán lepődöm meg, hogyha valakiről kiderül, hogy valamivé át tud változni, mert volt olyan ügyes és megtanulta jó sok gyakorlással. De nem voltam Amy helyzetében, nem igazán tudtam megmondani, hogy most mennyire kényelmetlen neki ez az egész, elég volt ha csak elképzeltem. Ez tényleg ciki.
– Te nem láttad még McGonagall igazgatónőt macskaként igaz? – egyszerűbb volt ezt a kérdést feltenni, mint azt, hogy „Te még sosem láttál animágust eddig?” mert eléggé elcseszett kérdés lett volna ebben a pillanatban.
– Nem kell hülyének érezd magad. Teljesen normális, hogyha valaki nem tudja a másikról, hogy animágus. – én meg nem ma kezdtem el macskaként flangálni az udvaron, szóval nem csoda, hogy nem jött rá.

Amy & Clyde

Bármit megtettem azért, hogy elkerüljem a nagyobb tömeget, ezért választottam Amy-t, mondjuk azt nem gondoltam volna, hogy ennyire imádja a macskákat. Bár sejthettem volna, amíg nem kibelezni akar engem, addig biztonságban vagyok mellette macskaként. De önmagamként, ez egy kicsit macerásnak bizonyul. Nem akartam szegényt halálra ijeszteni, meg túlságosan kihasználni sem, de ha lett volna rá más lehetőségem – nyilván volt, de nem éltem vele, tipikus én – akkor most nem lennék ebben a helyzetben. Ő sem kellene most kényelmetlenül érezze magát.
– Nincs semmi baj azzal ahogy viselkedtél velem amikor macska voltam. – nem hiszem, hogy meg tudtam volna azzal nyugtatni őt, hogy mindenki ezt teszi. De a közvetlen közelemben csak Lyanna az aki imád engem macskaként, a többieket szerintem sikerül annyira felhergelni, hogy ha igazi macska lennék se úgy kezeljenek, ahogyan kell. Voltak és szerintem még lesznek is különös pillanataim, de ez mindenképpen fel fog kerülni a legvagányabbak közé.
– Így gondolod? Én nem is képzeltem ezt bele, amikor elhelyezkedtem az öledben. – vonom meg a vállam, lehet, hogy ez amiatt van, mert ilyenkor nem agyalok sok minden csak cselekszem.
– Amúgy láttam, hogy a mágiatörivel foglalkozol és el akartam vonni valamivel a figyelmedet róla. Túl száraz az anyag igaz? – szó sincs arról, hogy a prof ne magyarázna jól, de néha engem kerülgetett a rosszullét ha mágiatöriről volt szó. Akárki ejtette ki ezt a szót a száján, azt hittem falra mászok tőle.
– Azt elhiszem. – nem akartam azt hozzá tenni, hogy nem csak hiszem, hanem éreztem is. De tényleg nem akartam még inkább zavarba hozni őt a történtek miatt. Nekem lehet, hogy nem nagy ügy ez az egész, de ő nem én vagyok.
– Ne haragudj, a többieket akartam elkerülni és megvárni melletted. Az elég érdekes lett volna, hogyha az ő kezükben alakulok vissza. – ez édes kevés mentség tudom, de ha valaki beszámolna erről Elsa-nak akkor inkább egy lányt mondanék, mint egy tucatot akinek a keze között visszaváltoztam macskából.
– Nyugi nem terveztem szét kürtölni, hogy animágus vagyok. – és így csajozok, ja nem, nem csajozok így. De attól még ugyanúgy meg lehet találni Elsa és Lyanna kezében is, meg a Bonnie-ban, bár őt általában idegesíteni szeretem ezzel.
– Sem azt, hogy szereted a macskákat, sem semmit. – tettem azért ezt is hozzá. Az én hírnevemen már semmit sem rontana ez a tény, de az övén lehet, hogy sokat, szóval valahogy meg kellene győznöm őt arról, hogy nem terveztem semmi megalázót művelni vele. Prefektus vagyok, inkább segíteni szoktam.