Ha már egy bált láttál, valójában láttad az összeset. Hiába más a helyszín, a zenekar, a menü és az emberek az a kínos felsőbbrendűségérzet, a megfelelni akarás és magamutogatás mindenhol egyforma. Utálom az ilyen estélyeket, de tényleg, főleg ha a egyedül kell megjelennem a nagymamával. Mert néha megesik, hogy úgy jön ki a lépés, hogy egyik testvérem sem tud elkísérni, de valakinek muszáj megjelennie a Marchetti famíliából Rella nagyi oldalán, és ilyenkor azt ugrasztják, aki a leghamarabb kapható. Engem. Mert persze nekem nincs más dolgom, ha épp otthon vagyok, tudok viselkedni, mosolyogni, úgy felöltözni ahogy azt illik. Szórakoztató a társaságom, megnyerő a mosolyom és lyukat beszélek bárki hasába. Ha csak egy dolgot szeret bennem a nagymama, akkor az biztosan az, hogy sikerült ilyen kellemes hölgyet nevelnie belőlem. Mert persze ezt a saját érdemének tartja, hogy ilyen lettem, és bár el kell ismernem, hogy valóban nagy szerepe volt jellemem alakulásában, de hahó, azért én is ott voltam, mikor a csoda megtörtént. Elköszönök aktuális táncpartneremtől, csapnivaló táncos a fickó az biztos, de nem is ezért vállaltam be vele a keringőt. Meg kellett beszélnünk néhány fontos dolgot, mielőtt eltűnt volna. A sötétzöld magasan sliccelt ruha szinte susog minden lépésemnél, ahogy elfelé igyekszem, vissza a székek és asztalok irányába. Ez a darab az egyik kedvencem, bár nem viselhetem sokszor, mert akkor a nagymama szerint azt hiszik, hogy csak ez az egy ruhám van, az pedig szégyenfolt lenne a család nevén. V-kivágása szép dekoltázst biztosít, háta ugyanakkor szinte nincs, csak a két vékony pánt keresztezi egymást. Elképesztő darab. Most azonban ideje, hogy egyedül gyönyörködjem benne, ugyanis ha nem ülök le azonnal biztosan elájulok. Egyetlen szerencsém, hogy már tudom, mikor jön el az a pont, mikor rosszul leszek, és az ilyen eseményeken képes vagyok elébe menni a dolgoknak. Szerencsétlenségemre üres széket mindösszesen egy férfi mellett találok, így kénytelen leszek kipréselni magamból valami udvarias köszönés félét, mielőtt birtokba venném a széket. – Ne haragudjon, szabad ez a hely? - Az biztos, hogy nem ismerjük egymást, és Rella nagyi szerintem menten megölne, ha meglátná, hogy bemutatás nélkül hozzámerészelek szólni egy idegen férfihoz, de lássuk be, ez krízishelyzet! Ráadásul itt olyan illusztris a társaság, hogy még az is lehet, hogy ez a jóképű idegen lesz egyszer a férjem. Szép kilátások, nem mondom.
Vendég
Vas. Jún. 20, 2021 8:39 pm
dance again
Nem gondolnám, hogy nem lettem volna éppen eléggé világos anyámnak azzal kapcsolatban, hogy „nincs kedvem elmenni egy szaros amerikai bálra.” – Mondjuk nem azért, mert ne nézném meg Amerikát, vagy ilyesmi. Hanem azért, mert hív a Bacchus, várnak azok az idióták, akiket néha meg kell leckéztetni annak érdekében, hogy tudják, csak úgy nem erőszakoskodunk a hölgyekkel, akik azért vannak, hogy mindenféle igényüket kiszolgálják. De Bacchus magához képest oly’ kegyes volt és azt mondta, hogy talán egy éjszakára mégiscsak tud engem nélkülözni. Milyen kis aranyos. Szóval egy határozott „nem anyám, hagyj légy szíves békén, majd én kiválasztom, hogy mit szeretnék viselni” mondat után következett fél órányi veszekedést követően a húgom, anyám és én a kandallónk előtt álltunk, hogy az Újvilágba tegyünk egy rendkívül jó hop-poros utazást. Émelyítően remek élmény volt, főleg az, hogy utána körbe kellett nyalni az összes amerikai valamire való családot. Nekem pedig ehhez mindvégig jó képet kellett vágni, hiszen miért is ne lehetne össze-vissza csókolgatni mindenkit pontosan olyan alkalomból, hogy egymásnak felvágjunk a vérvonalunkkal, a rokonainkkal, vagy csak egyszerűen önmagunkkal. Én néhány kedves szó után átadtam a húgomnak és édesanyámnak a szót, aztán pedig kerestem egy szabad helyet, a táncolók között lavírozva. Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem jelent mellettem a húgom, hogy most már a családi hagyományokhoz illően éppen itt lenne az ideje vele táncolnom. Így szó nélkül biccentve indultam vele a táncparkettre, hogy ott az aranyvérű gőgöt az arcomra erőltetve – a Bacchuson kívül nem igazán megy ez nekem, bocsánat – megmutassuk az egybegyűlteknek, hogy van értelme meghívni a Carrow famíliát. Bár a névnek már egyedül én vagyok itt a hordozója, véletlenül se gondolja senki, hogy nem így hivatkoznak egyébként ránk. A tánc után eligazítottam a húgomat, hogy keressen egy férfit magának, akivel táncolhat, engem pedig hagyjon csak üldögélni, mert sem kedvem, sem akaratom arra, hogy ebben a társaságban legyek. - Foglaljon csak helyet. – kissé rémült szemekkel pillantok a velem szemben álldogáló lányra. Nem azért, mert tőle félnék, sokkal inkább az a bajom, hogy annyira elméláztam, hogy gondolatban teljesen máshol kerestem a vigaszt és a kiutat ebből a helyzetből. Így nem is számítottam arra, hogy valaki mellém ül. Megnyugtatásképpen intek is egyet magam mellé, ám az etikett gyorsan átsiklik a fejemen, így úgy illendő, ha én rendezem el neki a széket. - Ne haragudjon, nem rémültem halálra, éppen csak… – nyelek egyet. - …elméláztam. Equinox Carrow. – hajtom előre a fejem és tartásra emelem a kezem, hátha az óceánon túl is kézcsókkal köszönnek még mindig. Ha nem, nos… akkor azt hiszem kereshetek valami jó kifogást magamnak. - Jó sokan jöttek el. – pillantok körbe. Nem vagyok valami beszédes típus, de a kötelező köröket azt hiszem le kell futni.
Vendég
Vas. Jún. 27, 2021 3:41 pm
Carrow & Marchetti
Nem várom meg, hogy kihúzza nekem a széket meg ilyenek, a fellengzős udvariaskodás ráér akkor, ha biztos vagyok benne, hogy nem kell ispotályba vinni. Megint. Elegem van már az összes kórházból, gyógyítóból és orvosból, állandóan jobbra-balra húznak és nyúznak, és mégsem tudja senki, hogy mi bajom van. Bosszantó, idegesítő és lassan, de biztosan felőröli az embert. - Igazán hálás vagyok - köszönöm meg a riadt idegennek, és mielőtt kettőt pisloghatna, én már ülök, nagyokat sóhajtozva. Muszáj, valahogy meg kell előzni a bajt. Nem tudom, hogy milyen látványt nyújtok ilyenkor, az mindenesetre biztos, hogy nem a legszebbet. Mármint őszintén, egy falfehér, sóhajtozós cseppet sem elegánsan görnyedt nő hogyan is lehetne szép? Azonban hamar igyekszem ráncba szedni magam, még mielőtt a nagyi meglátna engem ilyen formámban. Most is eléggé utál, nem még ha meglátja, hogy már nyilvánosan is kezdem a kis hisztimet, ahogy ő nevezi. Azt elismeri, hogy baj van, csak nem veszi elég komolyan. - Bíztam benne, hogy ennyire nem festek rémesen - nevetek halkan. Nem illendő ez a fajta viselkedés, de mikor érdekelt az engem? Sosem esett jól ez a kényszeres udvariaskodás ha kell, ha nem. Ez a fickó meg olyannak látszik, akivel lehet sokkal közvetlenebbül társalogni. - Giulia Marchetti - válaszolok a bemutatkozásra, és nemes egyszerűséggel kezet rázok vele. Olyan hétköznapi és egyszerű mozdulat, annyira nem illik bele ebbe a felfújt arisztokrata csillogásba, hogy majdnem elnevetem magam, de mégsem, azt azért már mégsem. - Szoktak ettől többen is lenni. Ez olyan átlagos, azt hiszem. - Akkor beszélgessünk a tömegről, aztán jöhet az időjárás, majd hogy milyen kellemes volt a vacsora. Ki ne hagyjunk semmit a sablonos és unalmas témák közül, még a végén Marchetti mama haragja lecsap rám, ha elfelejtek valamit azokból, amiket belém nevelt.
Vendég
Hétf. Júl. 05, 2021 11:46 pm
dance again
Vajon én vagyok egyébként ennyire karót nyelt aranyvérű? Vagy csak hagyni kéne az egész fellengzősködős hülyeséget a picsába és elengedni magam? Az a veszély nem fenyeget, hogy anyám a körmömre koppant, az már sokkal inkább, hogy belém egész egyszerűen ez lett nevelve és valami belső kódex sugallja, hogy a Bacchuson kívül nekem mindig ilyennek kell lennem. Ott talán lehetek önmagam. Vagy ez vagyok én. Ez lehetek én. Ki tudja. Mindenesetre gyorsan rendezem az arcvonásaimat, miután leült azelőtt, hogy segíthettem volna neki a székkel. Igazából a riadtság eltűnt a szememből, az arcvonásaim talán kifürkészhetetlennek tűnhetnek, de inkább olyan gőgösnek, mintsem kedvesnek. A hanghordozásom és a szemeim azonban a gyökeres ellentétei az arcvonásaimnak. - Ugyan. Az enyém a megtiszteltetés talán ide túlságosan is… aranyvérű lenne. – egy halvány mosoly árnyéka átsuhan az arcomon, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is megy. A szemeim nem túl feltűnően ugyan, de végig szaladnak a mellettem helyet foglaló nőn. Igazán attraktív, ezt konstatálom is magamban, de egyelőre nem hozom a tudatára. Az már nagyon kimerítené az aranyvérű csacsogás vödrét, én pedig általában azért szoktam vödröket vinni az embereknek, hogy abba hányjanak, vagy éppen oda csorgassák az orrukból a vért, amikor orrba verem őket. - Nem látok sehol vásznat. – még látványosan körbe is forgatom a fejemet, de nevetés most sem csúszik ki ajkaim közül, viszont most mosoly sem. Csak íriszeim csillognak kicsit vidámabban, hogy érzékeltessem: ez bizony egy nagyon-nagyon rossz szóvicc volt. De hát valahol el kell kezdeni, én sem ülhetek örökre itt besavanyodva, elvégre a családunk jóhírét kéne öregbíteni – ami azért valljuk be, elég nagy csorbát szenvedett még korábban – szóval Equinox Carrow most szépen úgy kezd el viselkedni, mint egy jófej idegen. Aztán meglátjuk, hogy mi fog belőle kisülni. - Igazán szép neved van. – jóval lazább hangnemet ütök meg azzal, hogy kicsúszik a számon a tegezés, de aztán korrigálok is. - Vagy neve. Nem tudom, hogy szokás, de ha már elbas…ltáztam, akkor inkább maradjunk annál, hogy tegezzük egymást. – sajnos nem szoktam annyit mosolyogni, hogy a szavaimnak pozitív töltetet adjak, de a szemeim továbbra is boldogan csillognak. Azt hiszem ez már valami pozitív dolog lehet. - Valljuk be, átlagosnak semmiképp nem lehet az, ha egy amerikai család meghív egy elég rossz hírű brit családot is ide. – itt már egy halk kuncogás is kicsúszik ajkaim között. - De mondd csak, az az idős nő ott – bökök arra a fejemmel, amerre látom őket. - Ő a nagyanyád? Mert a lehető legrosszabb emberrel beszélget. Vagyis emberekkel. A húgommal és anyámmal. – inkább már-már ilyen negédes mosoly ül ki az arcomra. Egy cigarettára gyújtok. Otthon nálunk még megengedett az ilyen, ha pedig itt nem, hát próbálja meg valaki eltüntetni a kezemből.
Vendég
Hétf. Júl. 19, 2021 9:05 pm
Carrow & Marchetti
Látom benne, látom rajta azt, amiért ott van. Az a természetes felsőbbrendűség csak úgy sugárzik belőle, mint ahogy mindannyiónkból. Belőlem is, akármennyire igyekszem leplezni, eltűntetni sosem fogom. Legfeljebb ilyenkor, mikor épp emberi vagyok, és elesett. Mert mikor rám tör ez az egész kínlódás, olyankor minden vagyok csak gőgös és felsőbbrendű nem. Szívás. - Ez az egész túlságosan aranyvérű. - Az évek alatt kifejlesztettem ezt a rezzenéstelen arcot és hangszínt, ami alapján aki nem hallja, hogy beszélgetünk abszolút azt hiheti, hogy valami átlagos és hétköznapi aranyvérű témáról van szó. Mi mind rendelkezünk ilyen képességgel, hiszen különben nem tudnának megköttetni a különböző üzletek. Vásznak megszólalása halvány mosolyt idéz arcomra, amit nem is kívánok eltűntetni. Ez olyan kellemesen udvarias, messziről legalább úgy nézek ki, mint aki nagyon élvezi ezt a mai estét. Micsoda jó vicc. - Igazán köszönöm - biccentek, egy pillanatra fel sem tűnik, hogy hopp, megint odacsapunk az egyik bebetonozott aranyvérű szabálynak. Nem tudom megállni kuncogás nélkül, ahogy korrigálja magát. Esküszöm, ő ma a legszórakoztatóbb dolog. - Micsoda fertő vagyunk. Be sem mutattak minket egymásnak és tegeződünk, szégyen ránk - csóválom meg fejem komolyságot erőltetve vonásaimra. Nem nem, itt nem lesz semmi rebellis vihogás kérem, elvégre érett felnőtt nő vagyok, bár erről legfeljebb sötétzöld ruhám dekoltázsa árulkodik. Lélekben még mindig tizenkettő vagyok, és talán sosem növök fel. - Minden aranyvérű család rosszhírű, amelyik nem, az az lesz. - De komolyan, ki hallott már jó hírű aranyvérűekről? A mocsok és a szenny együtt jár ezzel, mert ahol a pénz és a hatalom van, itt vannak ezek is. Kéz a kézben járnak, mese nincs. Aki úgy gondolja, hogy létezik aranyvér rosszhír nélkül, az a világ legostobább embere szerintem. - Fiorella Marchetti, családunk feje. Áruld el kérlek, miért a legrosszabb emberek? - Megszoktam már, hogy a nagyi mindenkivel szóba áll, ha kell, ha nem. Akiből hasznot remél húzni azt megnyeri magának, ha nem édesgetéssel hát erőszakkal vagy pénzzel. Így, vagy úgy, de acélját mindig eléri az öreglány. Esküszöm, valahol csodálom érte.
Vendég
Kedd Okt. 12, 2021 12:16 am
dance again
Az, hogy az aranyvérűség egyszerre áldás és átok, sok minden bizonyítja. Nyer az ember vele egy csomó előnyt, például kiejt valamit a száján és azonnal hozzák neki a szülei. Nagy kár, hogy ezt én nem igazán tapasztalhattam meg, ugyanis a hányattatott sors miatt néha szűkösen volt az a szíj, amivel Merlinnek hála sosem verték el a hátamat. Persze nyertem vele, mondjuk gőgöt, az apám révén egy adag elfojtott agressziót, meg azt, hogy ilyen giccses rendezvényeken pukedlizhetek. remek. - Valóban, bár megvan az egésznek az ironikus bája. Ahogy mindenki hetyeg egymással, miközben szünetekben egymást kívánjuk olyan helyekre, ahova magunk sem szívesen tennénk be a lábunkat. Annyira aranyvérű, hogy értékesíteni lehetne a Gringottsban. – hiszem egy jó nagyot léptem előre azzal, hogy egy kritikát villantottam meg. Nem bújhatok mindig a tisztelettudó aranyvérű álcája mögé, néha meg kell mutatnom, hogy igenis értékelem az ilyen megszólalásokat. Ez például egy volt közülük. Meg egyébként is, ezen a bálon viselkedhetnék úgy, ahogy én akarok. Itt nem igazán ismernek minket, lehetnék akár Nico is a Bacchusból, lehetnék akár Equinox az akadémiáról. Hogy ez egy egészséges középút lenne? Kétlem. - Ugyan. Mindenféle aranyvérű dolgot félretéve, igazán elbűvölően festesz. – már észre sem vettem, hogy megint letegeztem, de ezúttal már nem is korrigálom magam. Fölösleges. - Valami komoly főbenjáró átok járna ezért. Ha az apám nem az Azkabanban rohadna, már biztos szíjat hasított volna a hátamból, ha ezt hallaná. Micsoda kár, hogy soha egy percet nem töltöttem vele. – nekem viszont szórakozott mosoly kúszik ábrázatomra, ami majdnem átvált nevetésbe, de annyira vicceset azért nem mondtam, hogy ezen hahotázni kéne. Másrészt lehet, hogy a magamba döntött mézbor kezd hatni, azért vagyok csak ennyire bőbeszédű. Minden elképzelhető. Semmi sem lehetetlen, ha az alkohol és a saját viszonyomat nézem. - Vaj van mindenkinek a füle mögött csak valakinek már fel is melegedett, valakinek még most kenték oda. Azt hiszem ilyen mondatokkal engedett útnak a nevelőapám, mikor az akadémiára kerültem. – jegyzem meg szórakozottan. Lényegében megismételtem a mondatait, viszont egyetértésem jeléül elmosolyodtam és bizony ez egy őszinte mosoly volt. Bármennyire is vagyok visszahúzódó, az alkohol oldja ezeket a dolgokat. Azt hiszem. - Óh, értem. – bólintok egyet. - Szerintem azért érkeztünk ide, hogy az aktuális eladásra szánt tulajdont, azaz engem áruba bocsájtsanak. Legalábbis anyám valami ilyesmit emlegetett. Hiába tiltakoztam ellene kézzel-lábbal, valami akaratról beszélt, meg hagyományról. – vonom meg a vállam. Valami ital után kutatok és a pálcámmal egy tálcát, azon két poharat és mézbort lebegtetek magunkhoz. - Esetleg innál velem egyet az… újdonsült ismertségünkre? – a szemkontaktust ugyan még feltűnően kerülöm, de ne aggódj, Giulia, lesz ez még így sem. Ha iszik, ha nem, én belekortyolok és miután diszkréten vártam egy kicsit, furcsán csillannak a szemeim. - Esetleg táncolnál velem? Most a közepesen szarnál egy kicsit jobb zene szól. Vagy valami olyasmi. – igen, a szemkontaktust még nem sikerült felvenni, de a mellettem üldögélő nő arcára már sikerült úgy ránéznem, hogy ne kapjam el a tekintetem. Alakulok. Még pár mézbor és tényleg jól fogom magam érezni.
Vendég
Kedd Okt. 12, 2021 9:40 pm
Carrow & Marchetti
- Milyen szép kifejezés erre a nyomortanyára. Hogy ironikus bája van. - Csak a nagyi meg ne hallja, különben rossz világ lesz rám. Most se kifejezetten jó, de összességében azért nincs okom panaszra, és bár biztos vagyok benne, hogy az öreglány sosem bántana fizikálisan, de megtalálná a módját, hogy megkeserítse és tönkre tegye a napjaimat, ha meghallaná, milyen ocsmányságokat ejtek ki a számon. Elvégre úrihölgy nem is ismer olyan szavakat, mint a nyomortanya, pláne nem használja őket egy ilyen rangos és előkelő eseményre, mint amilyen ez az egész parádé is. Kritikára kritika a válasz, legalább már mindketten tisztán látjuk, hogy kölcsönösen a hátunk közepére sem kívánjuk ezt az egész helyet. Így születnek az igaz barátságok ugye. Minden egy kellemesen őszinte és kicsit fanyar mondattal kezdődik, aztán mire kettőt pislogsz már üresnek érzed az életed nélküle. Az udvarias biccentéshez másodjára már egy egészen őszintén vidám mosoly is csatlakozik, mert jól esik, hogy megdicsér. Mégis melyik nő nem szereti, ha megdicsérik? Én sem tudok minden bókkal azonosulni, de a szándék már önmagában egy abszolút értékelendő dolog. Na nem ebben az esetben, mert itt azt is értem, hogy miről van szó. - Az én apám halott. Cserébe van egy nagyanyám, aki minden begyöpösödött aranyvérű apukánál háromszor rosszabb. - Néha rám jön a közlékenység, bár nem hiszem, hogy ezekkel az információkkal ne lenne tisztában. Ki az, aki nem ismeri egy ilyen társaságban a Marchetti nevet? Súlyos vétek, súlyos vétek. Mindenhol ott vagyunk, még ott is, ahol az ember nem számítana a felbukkanásunkra. - Rettentő bölcs ember lehet a nevelőapád. - Hangomba némi, de csak némi irónia vegyül, értelmezze kedve szerint. Meg persze nyilván aszerint, hogy milyen a viszonya a férfival. Ha elvakulásig szereti úgysem hallja meg azt a cseppnyi élt, ha meg ki nem állhatja, akkor úgyis megtalálná benne, ha nem lenne. - Ez tény. A nagyanyám végre szeretne némi hasznot belőlem, de retteg, hogy egyik család nyakára sem tud rásózni. - Én egészen nyugodt vagyok, már ami ezt a házasságtémát illeti. Ilyen paraméterekkel, mint amikkel én rendelkezem nehezen kelnek el a lányok, mert nem annyira jó, ha az ara okos, világlátott és néhány éven belül, még mielőtt gyereket szülhetne kihal. Vannak itt praktikussági szempontok kérem, én én a makacs természetemmel és ezzel a rejtélyes nyavalyámmal nem számítok éppen ezeknek megfelelőnek. Szóval egyet kell értsek a vénlánnyal, nem igen lesz olyan család, aki annyira kétségbeesett, hogy beérjék velem. Ahogy beszélgetőpartnerem körbe pillant az én tekintetem nagyanyámra vándorol. Egyetlen másodpercre összeakad pillantásunk, ajkai kurta, de annál elégedettebb és ridegebb vigyorra húzódnak, és esküszöm még helyeslően bólint is egyet. Azt hiszem, neki ma már nem kéne több lángnyelvet legurítania, mert csak megárt, és nem használ. Aztán hopp, elénk kerül két pohár, méghozzá két teli pohár. Egy ilyen ajánlatot már csak nem utasíthatok vissza! - Ezer örömmel, hogyne! - És az egyik pohár már a kezemben is van. Nem árt meg ez a kis alkohol, ma még úgysem ittam. Legalább feloldódok egy kicsit, és még talán jól is fogom érezni magam. Jó, azért ilyen túlzó elképzeléseim nincsenek, itt olyat nem nagyon lehet. De ki tudja merre alakul még az este. Kérdésére aztán hangosan felnevetek. Néhány szempár ránk szegeződik, én pedig szégyenlősen - mint ahogy azt egy jól nevelt leányhoz illik - lesütöm tekintetem és megrebegtetem szempilláim bocsánatkérésem jeléül. Elvégre na, mégsem viselkedhetek úgy mint valami tizenéves kis csitri. Vagy mégis? - Ne haragudj, csak kicsit... váratlanul ért. De végülis, miért ne? Menjünk! - Nem vagyok az a tesze-tosza típus, így amint kimondom el is szánom magam a cselekvésre, és amennyire könnyed lehet ebben a ruhában bármi, annyira könnyedén vágódok ki az asztal mögül. Majdnem szó szerint, mert sikerül rálépnem a szegélyre, amitől megbillenek. Csúnya vége lehet itt a dolgoknak.
