- Akkor három, nekem mindegy - fújtam ki némileg bosszúsan a levegőt, ezzel is jelezve, hogy tökéletesen nem érdekel a percek pontosan meghatározott száma, amíg az nem nyúlik túlságosan hosszúra. Persze, ez nem - csak - Holdennek szólt, hanem ennek az egész elbaszott, olcsó napközis táborokat idéző szituációnak. Hirtelen már-már hálát adtam Merlinnek, hogy az apám dadusokra bízta a gyerekeit, amikor éppen nem akart foglalkozni velük, nem pedig ilyen ócska, kritikán aluli helyekre adott be, mondván: jó lesz ez így. - Majd ha le akarna cseszni érte, azt fogom mondani, hogy Holden Briggs megengedte. Biztosan értékelni fogja - próbáltam kissé humorizálni, miközben úgy helyezkedtem Briggs nyakában hogy megfelelően stabilnak érezzem magam mások lökdöséséhez, ami esetünkben nem volt nehéz. Holden legalább kétszer olyan széles volt mint én - és majdnem két fejjel magasabb is -, így a válla, még a furcsa szituáció ellenére is, kényelmesnek bizonyult. Nagyjából. Noha ez pontosan olyasmi volt, amit hangosan soha sem ejtettem volna ki a számon, nem csak azért, mert furcsán hangzott volna, az a legkevesebb. Sokkal inkább azért, mert olybá’ tűnhetett, mintha bármi miatt is méltatni kívánnám a legkisebb Briggs fivért. A többi pár valahogy elkerült minket - pár ostoba szuicid hajlamú idiótát kivéve, akik orrtöréssel feküdtek a fűben - amit nem bántam, verjék el egymást nyugodtan, még annál is kevesebb erőfeszítésbe fog ez nekünk kerülni, mint ahogy eleinte számítottam rá. Gondoltam én ezt, egészen addig a pillanatig, míg Ada Lachlan és Zach Mallory meg nem indult felénk. Nem mondom, éppen csak hogy, de sikerült elfojtanom a feltörni készülő nevetésem, amint Adának sikerült a korábban tanácsolt taktikával pofán rúgnia Holdent. Határozottan nem lett volna jó ötlet kinevetni azt a majd’ két méter magas tankot, akinek a vállán ültem. De esküszöm egy pillanatig sajnáltam, hogy így történt - már hogy én ültem a vállán - és nem lehettem Lachlan cipőjében. Sanyarú sors! - Ez nem a parancsnokság én pedig nem az egyik embered vagyok, hogy ilyen hangnemet üss meg velem szemben. Amúgy pedig úgy habzik a szád, mint egy veszett kutyának - tettem hozzá pusztán felebaráti szeretetből, miközben már nyúltam is Ada Lachlan után. A replika ellenére azt készültem tenni, amit mondott. Nekem, a Veszett Kutyával ellentétben nem volt problémám a másik aurorral. Most egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen és az állapotát tekintve lássuk be: esélye sem lehetett ellenem. Tartózkodva a felezős poénoktól, bizonyosan még csak a fele erejét nyerte vissza, lehet annyit sem. Viszont pont ezért nem akartam őt teljes erőből a földre lökni, azonban előre húzni se lett volna kifejezetten jó ötlet, a végén még eltöröm vele Mallory nyakát. Persze, leírhattuk volna járulékos veszteségnek, de azért… nem, nem akartam kollégákat gyilkolni, komolyan legalábbis. Így pedig nem marad más hátra, mint oldalra. A bal lábammal óvatosan nyomtam meg Holden oldalát, kicsit húzva a térdemet is, remélve, hogy érti a metakommunikáció ezen formáját - végtére egy ló is képes volt erre, noha úgy érzem, az összehasonlítás némileg sértő, már a lovak számára, természetesen, nem Briggsnek - és nem kell a beszédre pazarolnom az időnket. Ha ez megtörtént, figyelemelterelés gyanánt még egy pár másodpercet dulakodtam Adával, majd egy határozott rántással oldalra húztam, miközben lábbal megint megnyomtam Holden oldalát, hogy jöjjön velem - már amerre rántottam Adát - ne vigyen le róla a lendület. Felőlem, ha nagyon vérszagra áhítozott egy kicsit bele is gyorsíthatott az oldalazásba, de részemről, amint Ada elvesztette az egyensúlyát elengedtem és reméltem, Mallory rendelkezik annyira jó reflexekkel, hogy elkapja.
You never know how Strong you are. . . until Being Strong is the only choice you have.
Nagyra értékeltem, hogy a nekem kijelölt aktuális partnerem nem is próbált ellenkezni, amikor vázoltam neki a meglehetősen egyszerű, de annál működőképesebb tervet. Nem mintha amúgy egy kibaszott könnycseppet elmorzsoltam volna érte, ha nem tetszik neki az ötlet, ugyanis kurvára nem érdekelt a véleménye. Semmi személyes nem volt benne, másé sem mozgatta meg a nem létező lelkiismeretemet. Amikor a seregnyi élettelen barom megindult előre, mint egy marhacsorda, amikor szobacirkáló kutyák kergetik őket, csak lesajnáló tekintettel néztem őket. Nem küzdöttem azért, hogy megszerezzem a kurva labdát, birkózzon érte az, akinek két anyja van. Nem fogok ennyi ember előtt hülyét csinálni magamból. Határozott léptekkel indultam el a karikák felé, de nem tudtak volna annyit fizetni, hogy fussak is, ami nem csak elsőre tűnt jó ötletnek, de utólag is rájöttem, mennyire nyomorultul járhattunk volna. Úgy estek-keltek az aurorok, mintha mindegyik takonyrészeg lenne - bár a tegnap este után nem lennék meglepve, ha még mindig akadna, aki aznapos. Semmirekellő csürhe. Átléptem az egyik eltaknyolt lábát, aztán nem sokkal később már ott is voltam a karikáknál, türelmesen (jó vicc) várva, hogy az első páros odaérjen. Ha őszinte akarok lenni, egész jó volt a műsor, akármilyen szánalmas volt, ahogy verik egymást. Legalább tudtam, mit lehet majd a csőcselék arcába vágni, amikor próbálnak nekem pattogni. Már ha próbálnak... - Nem tudom, de egész biztosan nem Maxwellék -böktem a fejemmel az ikrek felé, akik közül csak az egyik tudta, hogy a saját ikertestvére nyakában ül. Merlinre, ez a sok faszom dráma, ami itt is megy. A tömeg lassan odaért a karikákhoz, én pedig egészen addig tekintettel öltem, amíg meg nem láttam, hogy a pár hónapja még több darabban létező Lachlan akkorát sóz Briggs halántékára, hogy szinte hallottam, ahogy megkondult az üresség a fejében. Ezt még én sem tudtam szó nélkül nézni, úgyhogy minden kedvességemet összeszedve kiröhögtem mint a szart. Nem is figyeltem rá, hogy a közelünkben van-e a labda, mert hogy őszinte legyek, kurvára nem akartam még egy ilyen ocsmány szalagot.
Holden Briggs and Cameron Castillo varázslatosnak találta
"Teamwork means never having to take all the blame yourself."
Bár az aurorparancsnok megkérte a társaságot, hogy a játék ne csapjon át pankrációba, az események mégis azonnal eldurvulnak. A csapat egy részének problémát okoz pusztán az is, hogy a partnerük vállán maradjanak és ne essenek el, míg másokat a tömeg sodor el. Devon és Cameron azonban remek összhanggal szerzik meg a labdát a többiek előtt, majd a Westwood-Maxwell párost is maguk mögött hagyva rohamtempóban indulnak el a karikák elé. Senki sem állja útjukat, hiszen a többiek éppen egy meglehetősen katasztrofális ütközésből próbálnak feltápászkodni. Ada és Zach sikeresen talpra állnak, a labdával rohanó duóra azonban nem jelentenek veszélyt, sőt, a Briggs-Black páros lerohanásával csak segítséget nyújtanak a két fiúnak. Jerryt túlságosan lefoglalja a mozizás, ha észre is veszi, hogy Castillo és Selwyn éppen elrohannak mellette, akkor jobban érdekli, hogy Cassie Black éppen hogyan borítja a földre Ada Lachlant, miközben Holden Briggs halántékán már most nyilvánvalóan jelentkeznek egy csúnya véraláfutás előjelei. Cameron nyakában ülve Devon így könnyedén átjuttatja a labdát a karikán, ezzel pedig a párosuk megnyeri a versenyt. A nyereményük kihirdetése sem várat sokat magára, Potter parancsnok számukra is készült meglepetéssel, méghozzá egy "Auror csapatépítő 2021" feliratú, rikító neonzöld pólóval, amelyen boldog arcú pálcikaemberek mosolyognak - sajnos a csapatépítőn résztvevő aurorok a valóságban már közel sem ilyen derűsek, különösen azok nem, akik kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek el a játék alatt. Két kollégát a pénzügyi és gazdasági csalások szakosztályáról a táborhely elsősegély sátorához kell kísérni, ugyanis a Black-Briggs párosnak hála eltört az orruk, de rajtuk kívül mindenki megúszta könnyebb zúzódásokkal vagy egy karcolás nélkül a harcot, így folytatódhatnak a feladatok.
A következő körben az aurorokat újból párokba osztják, az időközben átrendezett asztaloknál kell egymással szemben helyet foglalniuk. Mindegyik asztalon egy lefelé fordított lap várja a résztvevőket, amelynek a másik oldalán három előre megfogalmazott kérdést olvashatnak - ezeket kell kötelező jelleggel feltenniük egymásnak.
Adelaide Lachlan és Devon Selwyn helyet foglalnak az egyik asztalnál. Ha felfordítják az előre elhelyezett lapot, a következő kérdéseket olvashatják:
Spoiler:
1. Ha három szóval kéne jellemezned magad, mi lenne az? 2. Életed során mikor féltél a legjobban? 3. Tíz év múlva hogyan képzeled el az életed?
Marcus Diggory és Peter Maxwell a második számú asztalhoz ülnek le, ahol az alábbi megválaszolandó kérdések fogadják őket a papíron:
Spoiler:
1. Létezik olyan ember, aki mindig mosolyt csal az arcodra? Ha igen, ki az? 2. Mi volt eddigi életed legkínosabb pillanata? 3. Ha elkövetnél egy bűncselekményt, mi lenne az?
Clarissa Wilkinson és Zachariah Mallory alkotják a harmadik párost, akikre a következő kérdések várnak:
Spoiler:
1. Hogyan képzeled el az ideális vakációdat? 2. Mit tartasz a legjobb és a legrosszabb tulajdonságodnak? 3. Milyen tanuló voltál a Roxfortban?
Avery Westwood és Lionel Weasley kerülnek a negyedik asztalhoz, ahol helyet foglalva bizonyára nagyon örülnek majd ennek a három kérdésnek:
Spoiler:
1. Mit tartasz az eddigi életed legfontosabb eseményének? 2. Ki volt a legjobb barátod gyermekkorodban? Még mindig tartjátok a kapcsolatot? 3. Milyen állattal tudsz a legjobban azonosulni?
Cameron Castillot és Holden Briggst sorsolják össze ötödikként. Az asztalukhoz érve az alábbi kérdéseket kell majd megválaszolniuk egymásnak:
Spoiler:
1. Gyermekkorodban mi akartál lenni felnőttként? 2. Ha egy lakatlan szigetre kerülnél és kiválaszthatnál egy embert, aki ott élhet veled, ki lenne az? 3. Mi a napirended?
Cassiopeia Black és Jerry Preston neve hangzik el utoljára, de végül ők is elfoglalhatják az egyetlen szabadon maradt asztalt, ahol ezek a kérdések várják őket a papíron:
Spoiler:
1. Szerinted mi a legszörnyűbb cselekedet, amit egy ember elkövethet? 2. Van vagy volt valaha példaképed? 3. Mi volt az eddigi legkomolyabb sérülésed?
A reagokat 2021. augusztus 22-ig várom. Jó agyalást a kérdéseken mindenkinek !
Jobb társat nem is kaphatnék erre a feladatra, mint Devont. Mindketten fiatalok és fittek vagyunk és oké, a többiek is aurorok, nem nézem le őket fizikálisan, de azért mi jók vagyunk együtt. Nem egy gyakorlati órán is remekeltünk már a páros feladatoknál, szóval ez is menni fog. Nincs kétségem felőle, szóval miután megbeszéljük, hogy Devon mászik az én nyakamba, a játék kezdetét veheti. Egészen könnyedén érünk el a labdáig, amit megkaparintunk, majd nem húzva az időt felesleges nézelődéssel, csak a célra koncentrálok, így megindulok a karika felé és igyekszem úgy tartani Devont, hogy véletlenül se zúgjon le a nyakamból. Szerencsére ilyesmire nem kerül sor és bár sokan vagyunk, az elsődleges célpontok nem mi leszünk senki számára sem. Egymást már jobban ismerik - jobban utálják néhányan -, mint minket, de amit Holden kap… - Uhh! - na ez kemény volt. Az fájhatott! Csoda, hogy még állva maradt ezek után. El is bambulok egy pillanatra a történteken, de Devon szavai észhez térítenek. - Oké! - akkor támadjuk Prestont, bár van bennem némi ellenérzés, mégis, ahogy közeledek hozzá látom, hogy milyen szépen bambulják az előbbi jelenetet, így nem hezitálok feleslegesen. - Használjuk ki az alkalmat! - veregetem meg Devon lábát, jelezve, hogy fordulunk ismét, nem Jerry most már a cél, hanem a karikák. A labda az elejétől a végéig nálunk marad, majd azért számomra is némileg meglepő módon mi győzünk. Ezaz! Imádok győzni, nincs mese… Leguggolok, hogy Devon könnyedén lemászhasson a nyakamból, majd megmozgatom magam némileg és körbenézek, de uhh, hát akadnak olyanok, akik elég szarul néznek ki, viszont az én vigyorom se marad fent sokáig a gyönyörű pólók láttán, amiket Potter nyújt át nekünk. - Öhm, köszönöm… - asszem. Ezt illik mondani. Megnézem magamnak a pólót, és végülis jó lesz ez, csak a neonzöld színt majd átalakítom feketére mondjuk, aztán meglesz az emlék, szóval annyira nem bánom, de fel nem veszem és mivel senki se ragaszkodik hozzá, így félreteszem az egyik asztalra a versenyek végéig, majd már jöhet is a következő feladat. Most Holden Briggsel leszek egy csapatban, aminek eleinte még örülök is, de tekintetem akaratlanul a tarkójára vetül. - Ugye megmarad? - mosolyom pimasz, nem tudok mit tenni ellene. Elvégre nem fiatal már, le ne sérüljön itt nekem. De a mosoly lehervad a kérdések láttán, miután leülünk és felfordítjuk a papírt. Nem tudom, hogy a többiek mit kaphattak, de ezzel kell beérni. Hmm, jó lenne, ha most is nyernénk - bár itt nem tudom, hogy lehet nyerni -, mert belegondolva, eddig mindketten nyertünk már Holdennel, ezt a nyerő szériát pedig igazán nagy kár lenne felbolygatni. A kérdéseket hagyom, hogy Ő tegye fel először, én pedig azért elgondolkodok a válaszokon. Mi akartam lenni felnőttként? Nem is tudom… Mindig apámnak akartam megfelelni, bár… volt egy időszak, amikor nem így volt, a lázadó tini korszak, amit hamar megtorolt. - Ereklyevadász? - mosolygok rá zavartan, mert nos, kalandvágyó fiatal voltam, aki remélte, hogy eljuthat majd gyönyörű helyekre, sok évszázada lezárt épületeket fedhet fel és lelhet rá olyan varázstárgyakra, amikre senki más. Családban maradok, de apám mégse engedte, hogy ez megvalósuljon, pedig még hasznos is lehetett volna a számára. Nem láttam világot és bár a varázstárgyakhoz értek, ez mégis teljesen más. Na de nem merengek el ezen tovább, a következő kérdés már nehezebb, mert élő személyt képtelen vagyok mondani, így kicsúszik a következő szó: - Alice. - megköszörülöm a torkom, majd Holdenre pillantok. - Ő a kishúgom volt. Sajnos már nem él. - ha még élne, én is más ember lennék és talán szembe mernék szállni apámmal is. Érte bármire képes lennék, Őt nem bánthatta volna. De a végzet máshogy döntött. Térjünk rá az utolsó kérdésre. - Semmi extra, felkelek, bemegyek az óráimra, tanulok, néha edzek, csak a szokásos, de ezzel nem mondtam túl sok újdonságot. Na Ön jön. - lépjünk tovább, nem akarom ezeket a kérdéseket, mert ráébresztenek, hogy az életem milyen szar valójában, pedig az előző feladatnál egész jól éreztem magam. A fenébe az egésszel! Szépen lassan én is felolvasom a kérdéseket, egyesével természetesen, de a válaszokra őszintén kíváncsi vagyok.
- Mondd azt, hogy egyenesen megparancsoltam. - Örömmel vállaltam a felelősséget néhány betört orrért. Mégis mit csináltak volna? Kirúgnak, mert durvábban játszottam a kibaszott csapatépítőn és azt mondtam Cassie Blacknek, hogy nyugodtan rúgja fel a kollégákat? A kollégákat, akik elméletileg ugyanolyan - vagy legalábbis az első három évet tekintve ugyanolyan - kiképzésen estek át, mint mi, tehát nem kellett volna hisztis puhapöcsöknek lenniük. A gyakorlat viszont nem ezt mutatta. Az emberek hullottak körülöttünk, ketten fel sem keltek a földről, csak jajveszékeltek a bezúzott képük miatt, Lachlanen és Malloryn kívül pedig senki más nem mert megközelíteni minket. Valószínűleg bármilyen másik szituációban felháborodtam volna, hogy Cassie kikérte magának a hangnemet - akár tetszett neki, akár nem, a felettese voltam, még ha nem is egy osztályon dolgoztunk -, a veszett kutya jelzőről nem is beszélve, de miután Lachlan akkorát rúgott belém, hogy legalább kétszer körbefordult velem a tábor az összes faházzal és sörpaddal együtt, ez érdekelt a legkevésbé. Csak annyit akartam, hogy Ada Lachlannek is kurvára fájjon. - Black, fejezd már be a picsogást és csináld, amit mondtam! - A cseppet sem szelíd felszólításra valószínűleg szükség sem lett volna, Black anélkül is tette a dolgát. Ahogyan én, bár ez jelen esetben kimerült annyiban, hogy vele együtt mozogtam, nehogy kibillenjen az egyensúlyából - egy kézzel pedig a lábát is tartottam -, a szabad karommal meg Malloryt gátoltam meg mindenfajta ellentámadásban. Mire a földre vittük Lachlant, addigra Selwyn és Castillo átjuttatták a labdát a karikán, ezzel véget vetve ennek az egész szarságnak. Arrébb sétáltam Malloryéktól, mielőtt egy határozott mozdulattal lesegítettem volna Cassie-t a nyakamból. Amint talajt ért a lába, azonnal elvettem a derekáról a kezemet, így is többet kellett egymáshoz érnünk, mint azt bármelyikünk is szerette volna. - Ha megunod a nyomozgatást, jelentkezz a kommandóba. Neked való lenne. - Összesen ennyit fűztem hozzá a teljesítményéhez, mielőtt a halántékomat dörzsölve magára hagytam volna. Hogy baszódna ketté Lachlan...
Nyilván a következő feladat is egy kibaszott vicc volt. Mi lesz ezután, kézenfogva kell sétálgatnunk és kiönteni egymásnak a lelkünket a gyerekkori traumáinkról? Persze lehetett volna rosszabb is a helyzet, a Castillo kölyök legalább képes volt értelmes mondatokat összefűzni, amit sok kolléga nem mondhatott el magáról, vagy a csökkent értelmi képességei vagy az előző esti vedelés miatt. - Röhögjél csak, aztán te is kapsz egyet a fejedre - morrantam rá, miközben ledobtam magam a vele szemközti székre. - Csinos pólót kaptál, ízléses darab. Szívesen neked adom mellé ezt a buzis szalagot is. Ledobtam az asztalra a szivárványszínű szalagot. Micsoda kár lett volna, ha véletlenül ittmarad és örökké elveszítem... - Édes Merlinem... - nyögtem fel, amint felfordítottam a lapot és megláttam a ráírt kérdéseket. - Várj egy percet... Átnyúltam a szomszédos asztalhoz, ahol két aurortanonc ült, akiknek a nevére sem emlékeztem. Kérdés nélkül elvettem a papírjukat, nyilván nem mertek ellenkezni, de amikor megláttam, hogy náluk az első kérdés a "milyen virág lennél?" volt, inkább visszaadtam nekik. - Inkább maradunk ennél. Gondolom, nincs nálad cigi... Ingerülten babráltam a papír sarkával, tényleg szükségem lett volna egy cigarettára. Különösen most, hogy a halántékomra érkezett ütés egyre jobban lüktetett és a gyökér kérdések felolvasása nem vonta el róla a figyelmemet. - Vadászhatsz helyette hús-vér emberekre. Kivéve, ha megbuktatlak. - Nem terveztem megbuktatni, de amekkora stréber volt, jól esett ezzel szopatni. Már értettem, Jerry miért lelte annak idején akkora örömét ebben. Egészen a második kérdésre adott válaszáig nem terveztem cseppet sem komolyan venni ezt az idióta játékot. Nem akartam normális válaszokat adni Cameronnak és képen röhögtem volna, ha ő mégis ezt teszi. Csakhogy amit erre a teljesen ártatlan, sablonos kérdésre felelt, abból nem csinálhattam viccet és egy pillanatra őszintén megsajnáltam a fiút. Kevés borzasztóbb dolgot tudtam elképzelni egy testvér elveszítésénél, a saját fivéreim az életem legfontosabb szereplői közé tartoztak és belerokkantam volna, ha sosem láthatom őket többé. Így is túl sok embert eltemettem már. Anyámat, apámat és az unokaöcsémet is... - Nagyon sajnálom. - Ennyit tudtam mondani. Nem ismertem közelről Cameront, a családját még annyira sem. Nem volt közöm a gyászához, az udvarias sablonmondaton kívül nem adhattam más választ. Sok mindent megadtam volna érte, hogy kigyulladjon az asztalunk és vele együtt a kérdésekkel teli papírlap is. Nem mintha bármi túlzottan személyes vagy tapintatlan lett volna bennük, de pontosan annyira vágytam a megválaszolásukra, mint amennyire Cassie Blacket a nyakamba akartam venni. - Nyomozó auror. Aztán rájöttem, hogy nyomozgatni baszottul unalmas - vontam meg a vállam. Ha pár perccel korábban nem hozza fel a halott húgát, a második kérdésre egy tökéletesen komolytalan választ kapott volna. Így azonban úgy éreztem, hogy a halott kistestvér emlékével szembeni tiszteletlenség lenne, ha nem mondok semmi értelmeset. - A párom, elég magától értetődő. - Nem kellett sokat gondolkodnom, kit akarnék magammal vinni egy lakatlan szigetre és valószínűleg bárki másnak is ez lett volna a válasza, aki párkapcsolatban élt. Nem volt ebben semmi különös. - Vagy tudod mit? Lehet téged vinnélek, Cameron. Hogy legyen kit ugráltatnom, amíg én az árnyékban pihenek a kókuszpálmák alatt. Nem, mégsem tudtam túl komolyan venni ezt a kicseszett játékot. - Milyen kérdés ez, baszki? Esetleg azt ne írjam le a pszichomágusoknak, mikor hugyozok? - ingattam a fejem hitetlenkedve, mert tényleg, őszintén, minden rosszindulattól és elzárkózástól mentesen nem értettem, mi a szar értelme volt ezeknek a kérdéseknek. Miért került volna ettől közelebb hozzám Cameron Castillo? Magamtól is kitaláltam, hogy pont akkora kibaszott nagy stréber volt, mint én az ő korában, és a napjai jóformán huszonnégy óra tanulásból álltak. - Amúgy ötkor kelek, hogy legyen időm lélekben felkészülni az aurortanoncok kínzására, elmegyek futni vagy edzőterembe, hátha akkor később visz el a tüdőrák a dohányzás miatt, utána egész nap dolgozom és elviselem a faszságokat, amiket kérdeztek az óráimon, aztán hazamegyek és ahhoz semmi közöd, hogy utána mit csinálok. Néha aludni is szoktam. Galacsinná gyűrtem a papírt és hátulról fejbe dobtam vele Peter Maxwellt. - Maxwell, te dohányzol, adjál már egy cigit - szóltam oda neki.
Cameron Castillo varázslatosnak találta
Good heart.
Bad temper.
Vendég
Pént. Aug. 06, 2021 9:18 pm
elszállt a retek tatica
Idő
délelőtt?
Hely
kínzópadon
Címzett
csapatépítő - Weasley
Ha másért nem, akkor legalább azért megérte részt vennie ezen a futkározós faszságon, hogy Peterrel legyen legalább egy kicsit. Épp csak visszapattant a nyakába, a játék szinte véget is ért azzal, hogy a legfiatalabbak bedobták a labdát. Mondjuk elnézve, milyen gyönyörű a nyeremény, utólag már cseppet sem sajnálja, hogy ezt most nem ők nyerték. A játék végén azért még megkérdezi Petert, hogy amúgy jól van-e. Egy kicsit sajnálja, hogy a következő feladatnál egy idegen a párja, de igyekszik úgy hozzáállni, hogy innen már úgy tér vissza a Minisztériumba, hogy ki tudja puhatolni, kinél kell reklamálni azért, mert még ennyi idő elteltével is a seggén kell ülnie a valódi munkája helyett. - Westwood - nyújtja a kezét a férfi felé. Mondjuk látásból ismeri - egy Vízlit ki ne ismerne? -, de fordítva ez nagy valószínűséggel nem mondható el. Egészen addig a percig bánja, hogy idegennel került egy asztalhoz, nem pedig az ikrével, amíg meg nem látja a feltett kérdéseket. Nem. Kizárt dolog, hogy ebből bármelyikre is őszintén válaszoljon. Szerencsére egy rövid időre eltereli a figyelmét a szomszédos asztalnál rendetlenkedő kékszemű, akinek a másik Maxwell helyett ő maga ad egy szál cigarettát. Illetve odadobja elé az asztalra, majd Avery maga is ajkai közé tol egy szálat. - Hogy megszülettem, duh - az első válasz érkezik a legkönnyebben. Ezután pálcája végét a cigarettához érinti, és az nyomban füstölögni kezd. Mit mondjon mást? Hogy felvették a CIA-hez? Hogy végignézte a saját temetését? Vagy hogy visszatért? Faszság az egész. - Potter arra nem kíváncsi, milyen bugyit vettem ma fel? - hosszan fújja ki a füstöt egyenesen az előtte levő papírra, hátha attól majd eltűnnek a kérdések. - A testvérem. Fogjuk rá, nem beszélünk túl gyakran - ami végülis igaz, hisz néhány perccel ezelőtt váltottak tíz év után néhány mondatot. Avery Westwoodnak is lehet testvére. Hátradől a széken, s tekintetét a vele szemben ülőre függeszti. A vörös haj, a szende arc, nem mondaná meg róla, hogy auror. - Milyen állattal azonosulok? - teszi fel a kérdést félhangosan, leginkább magának. - Nemt'om, kaméleon - vállat von, és mutatóujjával megpörgeti a papírlapot. Így belegondolva azért örül, amiért az animágus alakja nem kaméleon. Azzal a tempóval teljességgel felesleges lett volna megtanulnia az átváltozást.
1. Mit tartasz az eddigi életed legfontosabb eseményének? 2. Ki volt a legjobb barátod gyermekkorodban? Még mindig tartjátok a kapcsolatot? 3. Milyen állattal tudsz a legjobban azonosulni?
Ennél kínosabb helyzetbe kevés alkalommal voltam. Mr. Potter szerintem biztos nem a megfelelő bájitalát ihatta meg előző este, vagy még mindig teljesen bevan rúgva. A kettő közül biztos valamelyik. Bohócot csinál mindenkiből, és nevetséges ez az egész. Mondjuk tény, és való, hogy én jól szórakozom. Rég nevettem ennyit, és ezt írhattam Potter számlájára, és mondhatnék neki köszönetet. Mr. Prestonnal viszont tudnom kell viselkedni, kissé félelmetes, úgy, mint Mr. Briggs. Így próbálom a nevetgélést nem túlzásba vinni, és vissza fogni magam, mikor legszívesebben unalmamba gyitéznék, vagy dobolnék a feje búbján. Kénytelen vagyok vigyázban ülni, és nézni az eseményeket. Ugyanis van aki véresen komolyan veszi, ezt mondhatom szó szerint is mikor szinte hallani lehet, hogy valakinek reccsent valamilye. Elhúzom a számat, és már úgy vélem jobb lenne ha vége lenne ennek a meccsnek. Máson viszont újból nevetnem kell, mikor nem tud megmaradni a másik vállán. Szóval változik a hangulatom. Muszáj vagyok megszólalnom, hogy vajon ki nyerhet Mr. Preston szerint. Válaszára Maxwell párosra terelődik a tekintetem, mikor meglátom őket megint szenvedni ismét nevetek egy jót. Aztán végre véget ért a meccs. - Hát ez jó meccs volt, köszönöm az együttműködést. - mondom mosolyogva Jerrynek, nem csináltunk jóformán semmit, még mást hagytunk is elmenni magunk mellett, a szemem sarkából láttam, direkt nem szóltam róla. Nem akartam, hogy hirtelen mozdulatot tegyen, mert féltem még a végén megfeledkezik róla, hogy a vállán csücsülök. - Remélem most már mehetünk. - forgatom a szemem. Mikor megkapják a díjjat, csak tenyerembe temetem az arcomat a kínosságtól, és attól, hogy ne nevessem megint halálra magam. Én teljesen abban a hitben vagyok, hogy mára ennyi volt, és megköszön mindent nekünk Potter, és mehetünk haza a fenébe. Viszont nem így tűnik. Égnek emelem a fejem kínomba, és legszívesebben sikítanék. Miééért kell ezt erőltetni? Szenvedősen, és igencsak gondterhelt ábrázattal levágom magam újdonsült párommal szembe: Zachariah Malloryhoz. - Komolyan ezt most minek? - sóhajtok miközben felhajtom a lapot. - Hát ez rettentő izgalmas kérdések. - mondom nevetve. - Hát akkor halljuk, kíváncsian várom: 1. Hogyan képzeled el az ideális vakációdat? 2. Mit tartasz a legjobb és a legrosszabb tulajdonságodnak? 3. Milyen tanuló voltál a Roxfortban? - egyszerre felteszem az összes kérdést neki, én pedig érdeklődően oldalra billentett fejjel hallgatom a válaszát. Ugyebár neki is fel kellett tennie ugyan ezeket. - 1. Egy lakatlan szigeten. , 2. Legjobbnak, hogy még itt vagyok és nem robbantottam fel senkit, legrosszabbnak: hogy felrobbantanék mindenkit , 3. Amiből kellett egész jó. - válaszolok egy szusszra, aztán jó nagy levegőt veszek mielőtt kifulladnék.
Párok, már megint párok. Hát a faszom ezekbe a nyomorultakba, hogy nem tudnak békén hagyni és mindig a nyakamba kell akasztaniuk egy tejfogú naposcsibét, aki a saját seggét nem találja meg az anyja segítsége nélkül. Kibaszott boldog vagyok, remélhetőleg most fogom megkapni a legfogyatékosabbat, mondjuk azt a szellemi sérült John Dawlisht, akiről senki nem tudta, hogyan lett belőle auror. A pletykáknak, miszerint egy randalór úgy nekiment a koponyájának, hogy maradandó agykárosodást szenvedett, nyilván nem hittem el, egy olyan támadást még egy Dawlish-féle hatökör sem tudott volna túlélni. Kurva nagy szerencsémre azonban megkaptam magam mellé Blacket, ami azt jelentette, hogy legalább most nem kapok valami bolondot... cserébe várható, hogy legközelebb nem lesz ilyen mázlim. Így nehezemre is esett örülni a fejleményeknek, hogy nem egy funkcionális analfabétával kell megtárgyalnom az élet kurva nagy kérdéseit. - Csodálatos. Gyere, Black, sírjunk egymás vállán, hogy milyen szar és igazságtalan az élet és milyen kurva gonosz emberek vesznek minket körül. Zsepit nem adok, ha taknyos leszel, fújd egy falevélbe az orrodat. Tovább morgolódva leültem Cassie mellé és a kezembe vettem a kérdéseket, amiket nekünk tettek fel. Egy pillanat alatt elöntötte a szar az agyamat, mert ez csakis szándékos lehetett. Mégis ki más kaphatta volna éppen ezeket, ha nem az, akinek nyilvánvalóan nagy tüskét jelentettek ezek a dolgok. - Hogy lenne ragyás a fasza Potternek is... -Cassie kezébe nyomtam a lapot és a zsebem után nyúltam, hogy kivegyek egy szál cigit. Aztán rájöttem, hogy már alig maradt benne és kicseszettül spórolnom kell, ha nem akarok megbolondulni a nap végére még ennél is jobban. -Az első kettőre tudok egyben is válaszolni. Ha valaki elárulja a bajtársait és ott hagyja őket a szarban, a másodikra meg ott van Corban "kurvaszőke geci vagyok" Yaxley. Végignéztem, ahogy Holden fejbevágja Peter Maxwellt egy papírdarabbal és megállapítottam, hogy lélekben még mindig egy taknyos kis kölyök. A kedvem nem lett jobb tőle Yaxley említése után, de legalább megnyugtatott, hogy van, ami nem változik. És van, akiben jobban megbízhatok, amilyen Briggs is és a mellettem ülő Black szintén. - Egyszer hetekre ispotályba kerültem -válaszoltam a harmadik kérdésre is. -Valami turbános afgán geci küldött rám egy ocsmány átkot, amitől minden egyes testnyílásomból ömleni kezdett a vér, amikor az emberkereskedő hálózatukat számoltuk fel éppen. Kurva jó volt, csak levegőt nem kaptam.
Holden Briggs varázslatosnak találta
Vendég
Szomb. Aug. 21, 2021 10:58 pm
Briggs & Black & Lachlan
Csapatépítő tréning
Akárhogyan is sikerült ez a kör, én esküszöm, hogy élveztem. Nem azért, mert a játék olyan szórakoztató volt, bár azt hiszem, a megfelelő emberekkel biztosan kifejezetten jó lett volna. Így viszont beértem azzal, hogy Holden Briggs holnap reggel egy akkora monoklival fog felkelni, hogy akár azt is behazudhatná, hogy kezd Milka pandává válni. Ha tudtam volna jelenleg patrónust idézni, azt hiszem, ezzel az emlékemmel kíséreltem volna meg. De minden jónak vége szakad egyszer, én pedig - miután megköszöntem Mallorynak a játékot és a remek együttműködést - tovább is álltam. Nem akartam túl sokáig Briggs közelében maradni, mert féltem, hogy a lelkemet is kiátkozná, arra pedig még szükségem volt. A maradékára biztosan. Jobbnak láttam eloldalazni és biztos ami biztos, a következő feladatnál is jó távolra leülni. Azért elégedetten szemléltem a cipőtalpam okozta horzsolást a halántékán. - Szia -köszöntem a gyakornoknak, akivel párba raktak minket. Vele egész biztosan nem akartam bunkó lenni, csak egy kölyök volt még, talán lelkes is volt, bár az előző feladatot leszámítva egyik sem volt különösebben élvezetes. Nem akartam én lenni az, aki tönkreteszi a szórakozását. Felé nyújtottam a papírt és rögtön meg is válaszoltam az első kérdést. - Rokkant, állatbarát és szakácsnövendék. Ez a legjobb, amit mondhatok magamról. -Biztos voltam benne, hogy mások olyan szavakat lőnének el itt, mint a kedves, kötelességtudó vagy bátor, amik talán rám is illettek volna, de ezekben a szavakban inkább éreztem azt, hogy tényleg engem írnak le. Nem voltak olyan felszínesek. -A legjobban akkor féltem, amikor apám meghalt és egyedül maradtam a házban, furcsa érzés volt. -Nyilván hazudtam, de ez nem olyan dolog volt, amiről csak úgy beszél az ember. Egyébként sem kell egy leendő aurornak végighallgatnia, hogyan vagdosták ki belőlem a gyerekemet. -Tíz év múlva pedig... nos, azt hiszem, séfnek állok. Már elegem van az aurorokból. És te? A lelkességem nagyon nem volt az igazi és igazság szerint nem is erőltettem meg magam, de még így is kedvesebb voltam vele, mint eddig a többiekkel.
avagy hogyan tedd még katasztrofálisabbá az életed
Nem számítottam jobb eredményre, ha őszinte leszek magammal. Mindig ez volt velem, sosem jutottam egyről a kettőre és hála a balszerencsémnek, ha éppen jól is haladtam valamivel, tuti sikerült elszúrnom. Mondjuk egy csodás hasraeséssel, amit most is ügyesen bemutattam a partneremnek. Azt hittem, hogy a földön marad, mert biztosan megütötte magát, ennek ellenére úgy pattant vissza a nyakamba, mintha semmi nem történt volna. Persze nem voltam felkészülve rá, úgyhogy szépen meginogtam és majdnem azonnal estem még egyet vele együtt. Ezúttal sikerült megtartanom az egyensúlyomat, de ezzel már nem mentünk sokra, hiába startoltam el a karikák felé, már minden mindegy volt. És így sikerült ezt a feladatot is sereghajtóként zárnom. Nem csüggedtem el. Már megszoktam, hogy általában nem úgy sikerül semmi, ahogy terveztem, így nem hagytam, hogy a kedvemet szegje. Anélkül is túl sok komor és utálkozó arcot láttam magam körül a többi auroron, nem kell nekem is annak lennem. - Helló -léptem oda a partneremhez egy gyors mosollyal, mielőtt leültem volna mellé. Ez egy könnyű feladat lesz legalább, ránézésre nem kaptunk rossz kérdéseket. -Hm, vajon csak élő ember számít? Mert ha nem, akkor a húgomnak mindig sikerült mosolyt csalnia az arcomra. Jelenleg a társam az, aki ezt szintén el tudja érni, hálás is vagyok érte. A következő kérdésre már nem volt olyan könnyű válaszolnom. Hosszú másodpercekig meredtem a távolba, elgondolkodva azon, hogy vajon melyik volt a legkellemetlenebb pillanatom eddig. A probléma nem abban rejlett, hogy nem tudtam egy ilyet felidézni, hanem, hogy túl sok volt. - Fogalmam sincsen, erre őszintén nem tudok válaszolni. Túl sok kínos pillanat van egy ember életében, nem mindig olyan könnyű eldönteni, melyik volt a legrosszabb. Bűncselekményt pedig... hát, nem hiszem, hogy bármit is megtennék. Sosem gondoltam még ilyesmire, komolyan. Tudom, hogy nem túl hihető, de tényleg így van. Talán embert rabolnék, de őket is természetesen csak azért, hogy kiszabadíthassam egy rossz helyzetből. -Ezt mindenképpen hozzá kellett tennem, mielőtt a tulajdon kollégáim fognak lecsukni.
Vendég
Vas. Aug. 22, 2021 8:48 pm
Csapat(le)építés V. avagy Vallatás Auror módra
Miután mindketten valamennyire szalonképes állapotba kerültünk, újra megiramodtunk, követni próbálva a tervet. Bár a pár perce történt Diggory-típusú incidensnek köszönhetően már nem tudtam olyan gyorsan futni, és látszott, hogy ezt a próbát sem mi fogjuk megnyerni. Valahol titkon örültem is neki, nem hiányzott az én mellkasomról a valószínüleg fekete-fehér pepitás kitűző.
Így aztán úgy gondoltam, kicsit lazábbra veszem Ada lábainak a szorítását, és inkább Briggs irányába futottam (Prestont jobbnak láttam elkerülni, messzeföldön elhírhedt kedvességének és türelmességének adózva). Lachlan vette a lapot, és kissé beljebb húzta a bal lábát.
Amikor elég közel értünk, Holdennek már leesett, hogy mik Ada szándékai és úgy tűnt, elfogadja a kihívást. Nem mondom, Briggs nem volt sokkal kevésbé ijesztő alak, mint Preston, de szeretem azt tartani magamról, hogy én meg ijedős nem vagyok, így a tőlem telhető módon megőriztem a hidevgéremet.
Egy pár pillanat múlva már első sorból láthattam, ahogy Briggs arcába csapódik egy cipő lábastól, amitől kissé elveszíti az egyensúlyát, de nem borul fel. Káromkodik valamit a vállán ülő Black-nek, amire az meg többé-kevésbé (meg vagyok győződve, hogy megpróbálta elfojtani a nevetését közben) szakmai semlegességgel válaszol. Holdennel leírtunk egy kört egymás körül és újra egymásnak rohantunk, majd hirtelen a vállaim úgy egy Adányival könnyebbek lettek, ahogy Cassiopeia lerántotta őt a fűbe.
Talán meg tudtam volna fogni, mielőtt lehuppan, de ekkor már Holden állt az utamba, így nem sokat tudtam tenni. Ennél több dulakodásra viszont már nem került sor, mivel Potter kiadta a jelzést, miszerint a Castillo-Selwyn páros sikeresen teljesítette a versenyt. Úgy tűnt, Briggs részéről Ada leborításával javarészt rendezve volt a dolog, Black pedig láthatóan örült, hogy végre vége van, így én, rájuk nem igazán figyelve, felsegítettem a nem igazán sérültnek, de annál elégedettebbnek tűnő Adát, és búcsút vettünk egymástól.
Ismételten örültem, hogy nem nekem kellett viselni a győzelmünk sarját, még akkor is, ha végül nem pepitás kitűző lett, hanem egy póló, ami akár még egy mugli láthatósági mellényként is elmenne. Majd megtudtuk a következő próba témáját: ismét kérdések lesznek, de ezúttal a partnerünktől kell megtudjuk a választ, aki az én esetemben ezúttal Clarissa Wilkinson lett.
– Remélem, jó volt a műsor – próbáltam oldani a kissé letörtnek tűnő Clarissa hangulatát, célozva az előző kör beli teljesítményeimre. Akkor még csak nem is kellett Prestonra nézzek, hogy lássam, milyen jól szórakozott a kabarén, amit Ada és Holden leművelt, de Clarissa véleményében már annyira nem voltam biztos.
Ránéztem a kérdéseinkre, amiről csak annyit nem értettem, hogy ezen mégis mit lehet pontozni? Ki adja a legizgalmasabb válaszokat, vagy mi? Mindenesetre, sorra feltettem Wilkinsonnak a kérdéseket, amikre ő a tőle telhető módon válaszolt, miközben én ugyanezt tettem.
– Na lássuk csak... valahol a hegyekben, ahol lehetőleg még síelni is lehet. – válaszoltam az első kérdésre.– Legjobb tulajdonság? Talán az, hogy őszinte szoktam lenni... Rossz tulajdonság? Valószínüleg ugyanez. – adtam meg a választ a második kérdésre.– Nem voltam nagyon kiemelkedő, de arra eléggé, hogy idáig eljussak... Bár talán nem a legrendesebb. – Nem tudom, a harmadik kérdésre milyen választ vártak. Biztosan Potter tudja a legjobban, hogy az aurorsághoz nagyon erősen kell pedálozni, aki meg nem teszi... hát, az most nincs is itt.
Vendég
Vas. Aug. 22, 2021 10:35 pm
Interjúztatók & Peter & Marcus
Csapatépítő tréning
Ha akartam volna sem lehettem volna kedvesebb, természetesen érdekelt mindenki más épsége is, de első sorban a párosunké. Eszem ágában sem volt nyerni, csak túl élni ezt az egészet ha mondhatok ilyet. Az, hogy esetleg ezzel a szándékommal egy kicsit megbántottam a segíteni vágyó Lionel Weasley-t nos… Ő épségben maradt, ennyi már pont elég. Valószínűleg nem én leszek a legkedvencebb csapattársa, de egyáltalán nem zavar már. Tudom, hogy Amos bácsikám mennyire megfog vetni ezért, hogy miért nem hallgattam egy Weasley-re és segítettem egy aurortársnőmön aki mellett minden kétséget kizáróan ott áll egy erős férfi, még akkor is ha szerencsétlenbe jól beleütköztem, aki felsegítheti a nőt. Eközben haladhat egyenesen a cél felé a fiatalok párosa is, akik egy vagány rikító zöld pólóval térhetnek majd haza ha ennek a csapatépítőnek a végére érünk. Gondolom mondanom sem kell, hogy annyira nem törtünk le Lionel-el a végén, hogy mi ezt a nyereményt nem kaparintottuk meg. Inkább az emlékekkel gazdagodnék amiket itt a csapatépítőn szerzek. Persze amikor azt hinném, hogy esetleg vége egy újabb párcsere következik, így Peter Maxwell-el a második számú asztalhoz ülünk le egymással szembe. – Szervusz. – köszönök én is neki vissza miközben helyet foglalunk. Tisztára mintha egy kihallgatáson lennénk. Csak most mindketten kérdezünk és válaszokat is adunk ugyanezekre a kérdésekre. Gondolom nem meglepő, hogy előbb én teszem fel az első kérdést és kíváncsian várom, hogy Peter mit válaszol rá. – Ha annak idején mosolyt csalt az arcodra szerintem ő is számít. Mi történt vele? Mármint, hogyha nem zavaró róla beszélni, csak akkor mondd el. – tudom, hogy ennek az egésznek semmi köze, meg nem is szerepel a kérdések között, de érdekel. Ha már ezeket a kérdéseket kaptuk, akkor biztos van valami oka is. Csak ugye sosem lehet tudni. – Az én válaszom a jó öreg Presston, amikor másokat okít és közben káromkodik. De komolyra fordítva a szót, talán a nagybátyámat mondanám. Eléggé nagy beleéléssel tud mesélni történeteket. – azokat is inkább akkor, amikor egy picivel több vajsört isznak az öreg Weasley-vel, és nem a régmúltra gondol. – Mindenkinek vannak ilyenjei, az enyém talán az volt amikor a nagybátyám kissé kótyagosan az unokatestvérem nevén szólított. Elég megrázó élmény volt. – de talán csak az egóm miatt, mert mindig is különbözni akartam Cedric-től. – Nyugalom én nem ítéllek el, ha ezt szeretnéd tenni egy lehetséges helyzetben. Én bizonyára a betörést választanám, de hogy konkrétan hová? Nos, talán a Gringottsba. Bár a kivitelezésen lenne mit agyalni az biztos. – megfordult persze a fejemben az a hely is ahol legutóbb voltunk, Potter lakása, a Borgin & Burkes, meg tévedésből Clarissa lakása is.
Vendég
Kedd Aug. 24, 2021 10:36 am
somebody kill me please
Kár volt Lachlan miatt aggódnom, mire egyáltalán elindulhattunk volna segíteni Diggoryval, addigra Ada és Mallory már talpon voltak - bár biztos nagyon beverték a fejüket, ha elfogadható ötletnek tartották betámadni a Briggs-Black párost. Lachlan ráadásul akkora szuicid állat volt, hogy fejbe is rúgta mindenki kedvenc faszkalap kommandós parancsnokát, aki erre nyilván begőzölt... Ada pedig nyilván a fűben kötött ki. Az sem lepett volna meg, ha még ott is folytatják a verekedést, de Blacknek vagy valami eddig jól titkolt önkontrollnak köszönhetően Briggs végül leakadt róla és nem akarta még jobban a sárba tiporni. A következő feladat ismertetése után viszont megfordult a fejemben, hogy tulajdonképpen inkább bevállalnék egy jó kiadós verést Cassiopeia Blackéktől is, csak hogy megússzam ezt a kört. Komolyan, mi a Merlin aranyere volt ez, titkolt Belső Ellenőrzés vizsgálat, amit majd Potter továbbít a szürke egyenruhás rohadékoknak, hogy kicsit megkurtítsa az aurorállományt a válaszaink alapján? Vagy csak jól szórakozott a szenvedésünkön? Mert én biztosan szenvedtem és látszólag a velem szemben ülő, eddig ismeretlen nő is szívesebben csapkodta volna saját magát egy csokor csalánlevéllel, mint hogy itt legyen. - Weasley - ráztam vele kezet. - Mondjuk ezt gondolom, nem volt nehéz kitalálni. Hogy is mondta annak idején az öreg Lucius Malfoy az unokatestvéremnek és a gyerekeinek? Vörös haj, mások levetett talárja, csak egy Weasley néz így ki. És milyen igaza volt... Valószínűleg Westwoodnak sem esett nehezére megtippelni a vezetéknevemet, már ha egyáltalán érdekelte egy kicsit is, hogy kivel osztották össze. Az arckifejezéséből ítélve annyira nem, és ezért nem tudtam hibáztatni. Nem voltam érdekes és fontos ember, ahogyan ez a kurva feladat sem volt érdekes és fontos. - Mi lenne, ha inkább egy páros öngyilkosságot követnénk el? - futottam végig a lapra írt kérdéseket. Kezdtem úgy érezni, hogy egy Avada Kedavra megváltást jelentene. Merlinnek hála Westwood nem vette komolyan a feladatot, nem fog akkorát csalódni a válaszaimtól, mint Peter Maxwell, aki döbbent szomorúsággal fogadta az utolsó helyezésünket a kvízben, amit szándékosan széttrollkodtam. Szegény Peter, húsz évvel ezelőtt sem volt kevésbé szerencsétlen... - Á, a megszületés csak egy kellemetlen rossz volt. Életem legfontosabb napja a mai. Imádom ezt a csapatépítőt, szerezni fogok egy merengőt, hogy sokszor újraélhessem majd. - Az őszinte válasz a négy gyerekem születése lett volna, habozás nélkül, de ez nyilván nem érdekelte őt, hiszen nem is ismertük egymást. Diákkorom óta nem dohányoztam, és az alkoholproblémák hellyel-közzel leküzdése után elutasítottam a reggeli kávénál minden komolyabb függőséget, de most őszintén megkívántam én is egy cigarettát. A tarhálást viszont meghagytam Briggsnek, és inkább eltereltem a figyelmem a füstről. - Szerintem nagyon boldog lenne, ha megnyílnál neki és megosztanád vele a fehérneműd színét. Tudod, feltétlen szakmai bizalom vagy mifaszom. Na, mi a következő kérdés? Vele ellentétben én nem tudtam a testvéreimet megjelölni gyerekkori legjobb barátként, sosem álltunk különösebben közel egymáshoz és az utóbbi években egészen meg is romlott a viszonyunk. Ellenben Rody Lestrange... - Rody Lestrange, de úgysem ismered. - Nem újonc volt, tehát értelemszerűen a MACUSA-tól jött. Rody pedig már évekkel ezelőtt itthagyta az aurorokat, vígan SVK-t tanított a Roxfortban és az az igazság, hogy ő tette jól. Nekem is le kellett volna lépnem, amikor még megtehettem. - Mert külön tudod mozgatni a két szemed? - kérdeztem vissza tettetett komolysággal. - Szerintem én egy homár lennék, az olyan vörös, nem?
Ez egy játék, én pedig ennél nem is gondolom többnek a versenyt. Nem a nyeremény a lényeg, hanem a részvétel. De az nagyon. Cameron hallgat rám, ahogy meglátom a lehetőséget elsurranni, mert egy látszólagos konfliktus kezd kibontakozni itt mellettünk. Az nekünk csak jó, nem? Egyébként is úgy iramodtunk meg a cél felé, mint az agarak, hogy aztán csont nélkül nyerhessünk. Cameron letesz a nyakából, én pedig egy pacsival hálálom meg a csapatmunkát. Már lassan az lenne a furcsa, ha nem tudnánk összedogozni. Egek, milyen szar csapat lennénk, így viszont taroltunk. Végre valami! Valami egészen nevetséges póló, igen, ezaz, erre vágytam. Nem baj, én pont olyan büszkén viszem haza a pólót, mintha amúgy bármikor szívesen felvenném. Majd gondosan elhajtogatom és jó lesz emléknek az "amikor tarkón rúgták Holden Briggst" emléknapra. Jelenleg nagyon díjazom azt, hogy egy szaladós, megmozgatós játék után újabb kvízes. De hol van már a reggel is, amikor bezártak minket a fürdőbe? Lopva elpillantok Zach és Lyle felé, mielőtt még helyet foglalok. Aztán megpillantom a nőt is, akivel párba osztottak. Nehéz ám megállni, hogy ne mosolyogjak a szitun, de nem is akarom talán. - Gratulálok a célzott pörgőrúgáshoz. - kis túlzással mondom ezt, de a lényegen nem változtat. Csóri parancsnok. Természetesen udvarias leszek és megvárom Lachlan válaszait. Hölgyeké az elsőbbség. Izgalmas így dolgokat megtudnunk egymásról. - Fura hugrabugos aurortanonc. De a tiéd sokkal érdekesebb. - ezt tudom megjegyezni így három szóban és ezzel igazából nem is lövök nagyon mellé. Az első kérdésen igazából gondolkoznom sem kell. A másodikon sem, de hirtelen nem tudom mit mondhatnék. - Sajnálom. Én nem is tudom mit tennék... ömm. Nekem az idei valentin-nap. Valami olyan történt velem, amitől egyből a frász kerülgetett. - nem is akarok nagyon belemenni, mert még én is barátkozok a gondolattal és így is elég ijesztő. - Tíz év múlva? lehányt pólós apukaként. - és szigorúan így, mert mégis hogy máshogy? Remélem azért nem leszek itt rossz társaság, amiért ő látványosan végig unta az egész csapatépítőt. - Miért van eleged belőlük?
"Teamwork means never having to take all the blame yourself."
A kezdeti elégedetlenség ellenére mindegyik páros helyet foglal egymással szemben és a pszichomágusok figyelő tekintete alatt nekivágnak az előre kapott kérdések megválaszolásának. Néhányan elismerő bólintásokat kapnak a padok között járkáló szakemberektől, míg mások - például Jerry Preston, Avery Westwood, Clarissa Wilkinson, Lionel Weasley és Holden Briggs - rosszalló fejmosásban részesülnek a komolytalan vagy trágár válaszaikért, illetve a kollégák dobálásáért. - Vegyék komolyan a feladatot, kérem - kocogtatja meg mindegyikük asztalát egy-egy pszichomágus. A renitensek a kör végén egy-egy tizenöt centi átmérűjű szomorú arcot ábrázoló kitűzőt kapnak, amit kötelező kitűzniük a ruhájukra, ezzel jelezve, hogy nem voltak hajlandóak megnyílni másoknak és rontották a játékélményt. Azonban lehetőségük adódik a javításra is, hiszen a feladat itt még nem ért véget, mindenkinek párt kell cserélnie és új kérdéseket kapnak egy, az előzőhöz hasonló cetlin.
Adelaide Lachlant és Cameron Castillot sorsolják elsőként egymás mellé, akik a következő három kérdést kapják:
Spoiler:
1. Ha megváltoztathatnál egy dolgot magaddal kapcsolatban, mi lenne az? 2. Ki az a személy, aki a legnagyobb hatást gyakorolta rád? 3. Van valamilyen sebhelyed vagy tetoválásod?
A második páros Peter Maxwell és Avery Westwood, akiket az alábbi kérdések várnak a feléjük lebegtetett papíron:
Spoiler:
1. Gyerekként mi akartál lenni, ha felnősz? 2. Hány testvéred van? Közel állsz hozzájuk? 3. Ha kapnál egy időnyerőt és megváltoztathatnál egy eseményt a múltadban, mi lenne az?
Clarissa Wilkinson és Holden Briggs ülhetnek a hármas számú asztalhoz, ahol aztán ők is megkapják a saját kérdéseiket:
Spoiler:
1. Volt valamilyen meghatározó esemény az életedben, amiért auror szerettél volna lenni? 2. Hogyan töltötted a legutolsó karácsonyodat? 3. Mi volt az első meghatározó terepmunkád aurorként?
Lionel Weasley párja ebben a körben Cassiopeia Black lesz, akivel ezekre a kérdésekre kell válaszolniuk egymásnak:
Spoiler:
1. Mitől félsz a legjobban? 2. Ha elkövetnél egy bűncselekményt, mi lenne az? 3. Mire vagy büszke a karriereddel kapcsolatban?
Jerry Preston és Devon Selwyn neve hangzik el következőként, akik a helyükre érve azonnal meg is kapják a saját papírjukat:
Spoiler:
1. Mit tartasz a legrosszabb szokásodnak? 2. Mikor éreztél utoljára félelmet? 3. Mi a kedvenc mugli találmányod?
Legvégül Zachariah Malloryt és Marcus Diggoryt sorsolják egymás mellé, akikre az alábbi kérdések várnak:
Spoiler:
1. Mivel töltöd a szabadnapjaidat? Írd körül egy átlagos péntek vagy szombat estédet! 2. Mi a legkülönösebb hely, ahol valaha aludtál? 3. Inkább introvertáltnak vagy extrovertáltnak tartod magad?
A reagokat 2021. szeptember 9-ig várom. Jó agyalást a kérdéseken mindenkinek ! Ez az utolsó előtti kör, igyekezzünk tartani magunkat a határidőhöz
Őszintén örülök, hogy Holdennel kerülök párba, így rögtön mellészegődöm, majd nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá a tarkóját ért sérülésre, de a morgására már csak vigyorgok, érezhetően nem veszem komolyan a fenyítést. - Csak érdeklődtem, már ez is baj? - vágok ártatlan képet, majd amikor a pólóra utal csak megvonom a vállaimat. - Majd megváltoztatom a színét, utána jó emlék lesz. És kössz, tartsa meg, Ön nyerte. - mosolygok rá, szemeibe pillantva és a pólós téma engem egyáltalán nem akaszt ki. Valahol talán örülök is neki. Igen, én már csak ilyen elcseszett vagyok. Na de nézzük azokat a kérdéseket! Arra mondjuk nem számítok, hogy Holden azonnal el akarja cserélni, bár egyetértek vele, nekem se tetszenek, de hamar rájön, hogy a többieknél lévők se jobbak. - Rendben. Jól sejti, nem dohányzom. - akkor maradunk ennél, cigarettát pedig mástól kell tarhálnia. Na nem mintha nem adnék neki szívesen, ha lenne, de ugybár nincs… Na szóval nézzük azokat a bizonyos kérdéseket. Én őszintén felelek, általában komolyan veszem a dolgokat, ritka az, amikor elviccelem. - Csak nem. - még csak az kéne, hogy megbuktasson. Nem fogok okot adni erre és azt most inkább nem fűzöm hozzá, hogy még mindig szívesebben lennék ereklyevadász, mint auror. Nézzük a következő kérdést. Megakaszt, mégis a válaszom továbbra is komoly, egyértelmű, hogy ki az, aki mindennél többet jelent, még így is, hogy oly sok éve meghalt már. - Igen, én is… - csak ennyit tudok felelni, majd végül az utolsó kérdést gyorsan letudom, nem fejtem ki, túl akarok esni ezen az egészen. Ideje nekem kérdeznem Holdentől, szóval halljuk. Bár nem számítok őszinte válaszra, meglep azzal, hogy mégis azt ad. - Tehát mindig auror akart lenni. - vonom le a következtetést, most nem térve rá arra, hogy számára unalmas nyomozni. Szerintem izgalmas. Jöhet a sziget! A párja számomra is egyértelmű, így finoman biccentek, de a “tudod mit?”-nél feljebb szalad a szemöldököm, majd akaratlanul is elvigyorodom a továbbiakra. - Hogyne! Már szinte jól hangzik… - forgatok szemet, de azért ajkam rándulása jelzi, hogy én is poénra veszem a magam módján a dolgot. Ha ilyen helyen lennénk együtt, nem dirigálhatna nekem és biztos, hogy nem lennék holmi szolga. De ebbe bele se menjünk. Egyébként is akad még egy kérdés, amire elhangzik a válasz, amolyan Holdenesen, én pedig nem lepődöm meg a napirendjén, ahogy Ő se az enyémen. Végül a papírt összegyűri, majd figyelem, hogy miként repül tova. Arra a cigire úgy látom nagyon szüksége van, nem úgy, mint a szomorú arcos kitűzőre, amin ismét jót vigyorgok, de aztán felkelek és átsétálok Adelaide mellé, majd ledobom magam az asztalához. Inkább maradtam volna Holdennel, a nőt egyáltalán nem ismerem, na de lássuk, hogy nála milyen kérdéseket kaptunk. Max megpróbálom én se komolyan venni Őket. A lapot megnézem és rögtön rájövök, hogy egyik kérdésre se akarok választ adni. Elnézek akaratlanul is Holden felé, majd Devon irányába, ez után pedig vissza a nőre. Én magam sem tudom a tökéletes választ, így hajamba túrok, agyalok. - Szerintem erre a kérdésre most kihagynám a választ. - más se felelt mindenre, ezt már jól tudom, így nekem se kell, szóval térjünk rá a következőre, amire vállat vonok. - Holden, természetesen. - próbálom úgy előadni, mintha ez csak hülyéskedés lenne, hogy ki más, ha nem Ő, de aki ismer az rájöhet, hogy komolyan beszélek. Ade nem biztos, hogy rá fog, aztán franc tudja. Végülis nincs mit szégyelnem ezen. - A válasz igen, sebhelyem van. - de a kérdés nem foglalta magába, hogy elmondjam azt is, hogy hol és milyen és mennyi és miért, szóval röviden és tömören megadtam a választ. Megköszörülöm a torkom, most Ő jön, így felteszem szépen sorban a kérdéseket. Csak térjünk át másra, ne rólam beszéljünk. Idegeneknek amúgy is képtelen vagyok megnyílni, nem is akarok, főleg nem itt, ahol mindenki figyel.
Vendég
Csüt. Szept. 02, 2021 5:58 pm
Interjúztatók & KávéZac & Marcus
Csapatépítő tréning
Ha Peter válaszol a plusz kitérő kis kérdéseimre akkor megköszönöm neki, hogy egy kicsit megnyílt vagy több mindent tudhattam meg róla. Ha pedig kitért a válaszok elől akkor azt is megértem. Valószínűleg én sem fogok túlságosan kezesbáránnyá válni tőle. Az új interjúalanyom Zachariah Mallory lett. Mondjuk most megkérdezhetném tőle, hogy hány testvére is van, ha már a teszten felvetődött a téma, de inkább kihagytam. Biztosan szóba kerül majd egyszer valahogy. – Szervusz Mallory! Jó téged is megismerni közelebbről. – felé nyújtom a kezem, hogy kezet rázhassak vele. Nem mintha most látnám először, csak sose tudom eldönteni ki kicsoda ezen az új helyen még. Na jó, az olyan nagy arcokat, mint Preston és Briggs nyilván ismerem. – Lássuk csak a kérdéseket. Kezdem a faggatózást én, rendben? Hamar megleszünk.– felfordítom a cetlit és megnézem mik azok amiket meg kell kérdeznem tőle és mire kell majd nekem válaszolni. – Nos, mivel töltöd a szabadnapjaidat? El mondod, hogy átlagosan milyen egy péntek vagy szombati estéd? A munkát szerintem most ne keverjük bele. – ha válaszol és esetleg közben még ő is felteszi ugyanezt a kérdést akkor egy pillanat gondolkodás után én is válaszolni kezdek a kérdésre. – Én ha nem őrjáratozok, akkor a nagybátyámnak szoktam segíteni, éli a nyugdíjas éveit, de nem tud nyugton maradni egy pillanatig sem. Mindig barkácsol valamit, de a puszta kezével, nem szeret varázslatot használni. Néha besegítek, beszélgetek vele, társaságot nyújtok neki. Ilyesmi. Ha sikerül beülni egy zongora elé, akkor játszani is szoktam rajta. Csak úgy, lenyugtatásképpen. – ez tudom, hogy nagyon rövidre sikerült és kissé keszekuszának, de mentségemre szóljon, hogy én jobb szeretek faggatózni, mint válaszolni a kérdésekre. – Mi a legkülönösebb hely, ahol valaha aludtál? – erre a kérdésre egy kicsit én is felvonom a szemöldökömet és az egyik közeli pszichomágusra figyelek, aki szerintem fél füllel minket hallgathatott. – Érdekes kérdés, bár én a mostani bungalókat mondanám. Még életemben nem voltam ilyen helyen, mármint hasonlón biztos de nem sokat campingeztem. – jegyzem meg csak úgy mellékesen. Megvárom amíg válaszol a kérdésre ő is és csak azután teszem fel a következő és egyben utolsó kérdést neki. – A következő kérdés pedig így szól. Inkább introvertáltnak vagy extrovertáltnak tartod magad? – bár magamtól is rájöhettem volna, hogy Zachariah Mallory így első ránézésre milyen lehet, de azért megvártam milyen választ ad ő. – Én azt hiszem extrovertált vagyok, de megesett már, hogy inkább magamba zárkóztam. Azt hiszem ez helyzettől függ. – magyarázom egy kicsit elgondolkodva, mert még sosem elemeztem magam ennyire. – Ez érdekes volt. Neked, hogy tetszik ez az egész amúgy? – csak kíváncsi vagyok, mivel nem is olyan régen szerencsétlennek jól neki mentem. – Ne haragudj amúgy az előbbiért. – reméltem, hogy tudja mire gondolok és nem kell kimondanom, hogy konkrétan az ütközésre gondolok.
Vendég
Csüt. Szept. 09, 2021 5:02 pm
Csapat(le)építés VI. avagy Hogyan készül egy varázsló CV-je?
Az interjúzás köztem és Clarissa között elég zökkenőmentesen lejárt. Volt egy pár ember, akiket régulázni kellett (ha esetleg valaki azt gondolta volna, hogy minden auror éretten viselkedik, annak rossz híreim vannak), és bevallom, ha a tegnapi ivászat és az előző próba nem fárasztott volna ki, lehet, én is elkomolytalankodtam volna a dolgot, de most nem nagyon volt ehhez energiám. Az előző körben már kellőképpen kihülyültem magam.
Miután feltettük kérdéseinket és meg is válaszoltuk őket (ki-ki a maga módján), következett a második forduló, új kérdésekkel és új beszélgetőpartnerekkel. Az én esetemben ez a partner Marcus Diggory lett, akihez bár volt már szerencsém (legalábbis a lábamnak volt), attól még nem nehezteltem rá.
– Nyugodtan – fogadom el a felém nyújtott kezet és Marcus kezdeményezését a kérdésekkel. Úgy tűnt, ő viszont nincs híján az energiának, úgyhogy nem is álltam az útjába.
– Akkor most melyik? A péntek este nem mindig szabad... – viccelődök kicsit (nem mintha téves lenne, de nem olyan vészes) – De viccet félretéve? Gyakran vigyázok az unokahúgaimra, ha pedig azt épp nem kell, szeretek beülni egy közeli kocsmába egy pár régebbi haverrel. De ezeken kívül nem sok kőbe vésett programom szokott lenni. Házimunka, kutyasétáltatás, ilyesmik. – Ha semmi egyéb haszna nem volt ennek az egésznek, legalább el tudtam gondolkozni, hogy mégis mennyire nincs olyan sok "átlagos" péntek és szombat estém... – És te mikkel szoktál foglalkozni? – kérdeztem vissza.
– Gyerekkoromban én is meg akartam tanulni a zongorát, de nem igazán volt érzékem hozzá – Diggory valamivel konkrétabban válaszolt a kérdésre, noha látszott, hogy általában a vallatóterem melyik oldalán szokott ülni.
– Hát... van egy pár. Fiatalabb koromban csináltam egy pár őrültséget... – gondolkodtam el a második kérdésen – De a legkülönösebb? Egyszer egy mumus szekrényében ébredtem fel. Ne kérdezd, hogy kerültem oda... – Azóta se ittam vodkát...
– Extrovertáltnak. Kétségkívül. – Adom meg a rövid, lényegretörő választ a harmadik kérdésre. Bár az eddigi válaszok alapján szerintem ezen Diggory sem lepődött meg.
– Őszintén? Elég szórakoztató a maga módján... Mondjuk örülök, hogy nem kaptam azokból a kitűzőkből. – Közöltem a véleményemet, kissé elvigyorodva a végén. Persze, kissé idétlen volt az egész, de a csapatépítők már csak ilyenek.
– Ne is törődj vele. Ütöttem már meg magamat jobban is. – Válaszoltam meg Marcus aggályait – Amilyen káosz volt, igazából jobban meglepődtem volna, ha nem történik semmi ilyesmi. – tettem hozzá.
Vendég
Csüt. Szept. 09, 2021 6:45 pm
Csapatépítő tréning
avagy hogyan tedd még katasztrofálisabbá az életed
Egy ideig csendben rágódtam azon, hogy válaszoljak-e a kérdésre. Nem mintha tagadnom vagy szégyellnem kellett volna, ami a testvéremmel történt, de sajnos fájó pont volt mind a mai napig. Nem számított, hogy hány év telt el, akkor is olyan érzés volt, mintha kivágtak volna belőlem egy darabot - azt is meglehetősen rosszul, mert olykor még mindig úgy éreztem, mintha ott állt volna mellettem teljes valójában. - Én sem tudom pontosan a részleteket és nem is igazán szeretném tudni -válaszoltam végül, eldöntve, hogy rövidre fogom a magyarázatot. -Ő is auror volt, egy bevetés során veszítettük el. Elmosolyodtam a Jerry Prestont illető megjegyzésére. - Azért fogadjunk, hogy azt is csak a háta mögött mered. Én nem ismerek embert, aki annyira mazochista lenne, hogy az arcába nevet az öregnek. -A nagybátyját nem ismertem, de sejtettem, hogy ő is családtagot fog mondani. Valószínűleg a legtöbben éppen ezt tennék. Azért el kellett ismernem, a Gringotts remek ötlet volt. Ha az ember túlél mindent, amivel odabent a kincseket őrzik, egész jól jöhet ki belőle, nem kevés vagyonra szert téve. Ha jobban belegondolok, talán az egyik legjobb ötlet volt. Ezt azonban már nem maradt időm vele is megosztani, sajnos elfecséreltem az időt a beszédre, mennünk kellett tovább a következő személyhez, akivel összesorsoltak. - Nagyon örültem -fogtam vele kezet, mielőtt továbbálltam volna. És legnagyobb meglepetésemre olyan ember mellé kerültem, akivel már egyszer együtt kellett dolgoznom egy feladaton. Bár azt hiszem, egyikünk sem örült annyira a végeredménynek, tekintve, hogy majdnem kitörtem a nyakát a botlábamnak hála, aztán sereghajtóként értünk a feladat végére. De azért valljuk be, mi nézhettük végig a legjobb műsort, ami az első sorban ment akkor. - Úgy látszik, annyira jók vagyunk, hogy megint egymás mellé kellett kerülnünk -vigyorodtam el. -Vagy éppen annyira rosszak. Lehet, inkább az utóbbi. Leültem Westwood mellé és a kezembe vettem a papírlapot, hogy elolvassam a kérdéseket, persze úgy, hogy ő is láthassa őket. Az arcomra biztosan kiült, amit gondoltam róluk, mert szerintem egy pillanat alatt elkomorodtam. Miért éppen nekem kellett ezeket megkapnom? [i]- Nos, azt hiszem kezdek én. Jobb gyorsan túllenni rajta, nem igaz? Gyerekként nem tudtam, mi akarok lenni, sokminden tetszett és még több minden volt, ami a legkevésbé sem izgatott. Csak azért lettem auror, mert a testvéreimet követtem jobb ötlet híján. -Lehet, hogy kellemetlen vagy szánalmas, de engem nem tudott ez a tény megérinteni. Hiszen nem is tudtam volna jobbat elképzelni tizenhét évesen, mint Leah-val együtt lenni. - Innen könnyű elkanyarodni a következő kérdésre. Három testvérem van, vagyis… gyakorlatilag kettő, de szeretem még azt mondani, hogy három. A két bátyám közül Wade is auror, nagyon szeretem őt is, de sajnos amióta Amerikában dolgozik, nem beszélünk túl sokat. A másik Ramsay, vele találkozom a legtöbbször, hiszen ő is itt van Angliában. Meglepő, amikor ő az egyetlen, aki nem auror lett… A harmadik pedig az ikertestvérem, Leah, akit sajnos sok évvel ezelőtt elveszítettem. Ikrek voltunk, egyértelmű, hogy ő állt hozzám a legközelebb és most pokolian hiányzik. Az utolsó kérdést egy kis ideig csendesen néztem, mielőtt megválaszoltam volna. - Nem engedném, hogy a húgom egyedül maradjon, utána kellett volna mennem, hogy mellette legyek a legrosszabb helyzetekben is. Akkor talán még ma is élne.
Vendég
Csüt. Szept. 09, 2021 9:15 pm
szállj el taticabodár
Idő
napközben
Hely
vallatáson
Címzett
csapatépítő - megint a tesó
Lionel ötlete most még vonzóbbnak hat, mikor megtudja, már megint a testvérével osztották párba. Ez addig nem is lenne baj, amíg nem egy újabb érzelmes kínvallatáson kellene átesniük. Inkább az öngyilkosság, de tényleg. Ebben az esetben legalább már ténylegesen halott lenne és Petert sem kellene hülyének néznie. Szegény gyerek, ha egyszer ezt megtudja... Indulás előtt még kezet ráz a vörös férfival, akivel legalább el lehetett bohóckodni. Őszintén? Tényleg nem érdekli, mit látnak a pszichomókusok. Habár először lázadna a kitűző ellen, hamar belátja, így is elég szarul áll a szénája. Még szeretne visszakerülni a munkakörébe, de ha most nem teljesíti a feladatokat, biztos, hogy élete végéig papírokat fog töltögetni az irodában. - Maradjunk inkább abban, hogy jók voltunk - mosolyodik el, miközben lezajlik a helycsere. Nem telt el nap úgy, hogy ne gondolt volna a testvérére. Nem biztos benne, hogy akkor jól döntött, és sorsára hagyta őt, de abban igen, hogy csak így tudta biztonságban. Egy biztos, borzasztóan hiányzott az életéből, ezért lehet, hogy többször fel fogja keresni a jövőben. - Potter... - mormolja az orra alatt, és átfutja a kérdéseket. Ennél személyesebb már csak tényleg az lehetett volna, ha a bugyija színét kérdezi meg. Mondjuk azt előbb elmondta volna, mint a válaszokat ezekre a kérdésekre... Ahogy azt a társán látja, ezzel az érzéssel nincs egyedül. - Halljuk - bólint, pedig az összes kérdésre tudja Peter válaszát. Nem is lepődik megaz első válaszon, inkább csak próbálja visszafojtani a mosolygást. Úgy emlékszik az első napjukra a gyakorlaton, mintha csak tegnap lett volna. A férfi arcát kémleli, mialatt a testvéreiről beszél. Dühös, amiért ilyen irányba kellett kanyarodnia a játéknak, és szomorú is egyben. Megszólalna, hogy nem tehetett volna semmit, vagy hogy itt van, és nincs semmi baj, de csak ajkai nyílnak el. Keze megindul Peter keze irányába, és rászorít, mintha olyan jó barátok lennének, hogy ez teljesen helyénvaló lenne. Aztán kapcsol, megköszörüli a torkát, s a hajába túr. - Én mindig auror akartam lenni - kezd bele a válaszaiba. - Családi vonás, mint nálad. Eszembe sem jutott, hogy más legyek. - Vet egy pillantást a pszichomágusokra, reméli, hogy elégedettek azzal, amit mond. Elvégre egy csúnya szó sem hagyta el a száját a Potteren kívül. - Három testvérem van - de ha így folytatják és Peter szívrohamot kap, már csak kettő lesz -, de...eltávolodtunk egymástól. A távolból figyelem kettejüket, hogy úgy mondjam. - Utóbbit nem akarja hozzátenni, mégis helyénvalónak érzi, ha már Peter ilyen személyes tapasztalatokat osztott meg vele. - Komolyan? Miért ilyen nehezek ezek a kérdések? - megforgatja a szemét. - A legutóbbi bevetést nem szúrnám el, és most nem kellene titkárnőt játszanom. Széttárja kezeit a válaszadás végével. Ennél többet, ennél személyesebbet már nem mondhat, talán ennyivel is túlment a határon.
!
Jobb társat nem is kaphatnék erre a feladatra, mint Devont. Mindketten fiatalok és fittek vagyunk és oké, a többiek is aurorok, nem nézem le őket fizikálisan, de azért mi jók vagyunk együtt. Nem egy gyakorlati órán is remekeltünk már a páros feladatoknál, szóval ez is menni fog. Nincs kétségem felőle, szóval miután megbeszéljük, hogy Devon mászik az én nyakamba, a játék kezdetét veheti.
