Minden szebb és minden jobb, ahogy eltűnik körülöttem a fülledtség és az éjszaka kellemesen hűvösen simogatja végig a rövid szoknyából kikandikáló lábaimat. Nem mondom, hogy be vagyok rúgva, de ügyeskednem kell, ha meg akarok állni a cipőm sarkain. Márpedig meg akarok. - Nem láttad Dom-ot? Kábé ilyen magas és nagyon feka.. - emelem a kezem jóval a fejel fölé jelezve, hogy egy colos pasit keresek, de csak értetlen tekintetek köszönnek vissza. Nem láttál még részeg csajt nagyon keresni egy bizonyos srácot? Na ugye.. Bár őszintén szólva nem lepne meg, ha most az egyszer beváltaná a fenyegetését, miszerint ha vállalhatatlanul viselkedem, akkor nem óhajt a társaságomban mutatkozni és önkényesen módosítja az este hátrelévő részére szóló programot. Már az is nagy szó, hogy egyáltalán rá tudtam beszélni őt, hogy bújjon ki a szottyos kis csigaházából, mielőtt arra ébredne, hogy egy ötvenes macskás pali lett belőle, aki elfelejtett élni.. Szóval így állunk. Mármint én támaszkodok a falnak éppen és nagyon igyekszem kulturáltan birkózni a gyomrommal, hogy ne adjam ki a tartalmát. Szerencsére megúszom, hogy ennél kellemetlenebb helyzetbe sodorjam magam, de a probléma ott kezdődik, hogy Dominic, az a pökhendi amerikai tuskó még mindig nem bukkant fel. Ezért még számolni fogok vele. - Nem láttad Domot? Kábé két méternek hiszi magát, hülyén öltözködik és a bőre olyan, mint a csokifagyi... - fordulok oda az épp velem szembe jövő sráchoz, aa... kollégium bejáratánál?! Merlin segíts, hogy kerültem én ide?! Igazából azt is nehezen határozom meg, hogy merre vagyok arccal, úgyhogy őszintén szólva nem tudnám megmondani, hogy ő most innen ki vagy kintről befelé közlekedik, minden esetre baromira megkapaszkodom a karjában, míg én leveszem a magassarkúimat, még mielőtt véges határidőn belül eltaknyolnék benne. Nem lenne szerencsés. Csak azután nézek fel a támaszomra, hogy a cipőim már a sarkuknál fogva lógnak a kezemben, így némiképp stabilabban állok a lábaimon. Némiképp. Ettől még eszemben sincs elengedni a karját, hát legyél már észnél, ő tart engem! -Téged ismerlek.. - csücsörítem össze az ajkaimat gondolkodás közben, és hunyorgó pillantást vetek rá. Azt meg csak remélem, hogy még elég érthetően beszélek ahhoz, hogy ne valami kattantnak nézzen.
Ha részt akarsz venni az Akadémia életébe, akkor meg is kell mutatnod magad, és nincs mit tenni, olykor részt venni a bulikon. Soha se voltam az a fajta, aki ilyen helyeket látogat, és én magam se vagyok egy szórakoztató figura, de nincs mit tenni, megnézem magamnak a partit, aztán max hamar lelépek. Végülis, mi baj lehet? Túl sok időt azért nem töltök el a készülődéssel, egyszerű fekete nadrág, drága bőrcipő, fekete ing, belőtt séró és kellemesen férfias parfüm. Még a pálcámat az övemhez erősítem, aztán már a szobámban se vagyok. A buli úgy tudom, hogy egy ideje már kezdetét vette, de én nem siettem el csatlakozni diáktársaimhoz, így kezeimet lazán zsebeimbe süllyesztem, miközben haladok egyenesen a folyosón, majd fordulok rá egy másikra, amikor szembekerül velem egy csaj és fog rá karomra. Szemöldököm szinte azonnal feljebb emelkedik, a szövegelését pedig mintha meg se hallanám. Fogalmam sincs róla, hogy ki az a "Dom", de őszintén szólva teljesen hidegen is hagy. Persze hallom a személyleírást, de ez nagyjából bármelyik négerre igaz lehet. Olyan, mintha egy rockkoncerten az ember egy fekete ruhás, hosszú hajú fazont keresne... Na de ideje jobban megvizsgálnom magamnak a lányt... csinos, kellemes látvány a szemnek, de túlontúl ismerős. Hogy is felejthettem volna el Ms. Pletykafészket a Roxfortból? A nevéről mondjuk fogalmam sincs, de egyértelműen Ő az, és ez a piaszag, ami belőle árad... na meg a viselkedése. Kevés csúnyább dolog van egy részeg nőnél. Ilyen téren maradi vagyok, vagy inkább túlontúl arisztokrata. Kezem pedig lazán kikapom kezéből, erővel tépve ki, nem törődve azzal se, hogyha seggrepottyan hirtelen. - Legnagyobb sajnálatomra. - jegyzem meg lekezelően, majd jobb kezem felkarjára talál és lazán arrébb tolom az útból, neki kicsit a falnak. No nem erősen, nem fizikai erőszak ez, csak tűnjön az utamból. - Bár azt erősnek érzem, hogy ismersz. Szerintem fogalmad sincs róla, hogy ki vagyok! - villan felé a kék szempár, majd pillantok végig rajta. Hiába csinos, túl magamutogatónak hat, na meg ahogy levette a cipőit is... Vajon mit szólna, ha aprócska tövisek jelennének meg előtte? Észre se venné, csak belesétálna, végigtaposva rajtuk, a fájdalmas sikolyt pedig szerintem az egész kollégium hallaná. De nem, nem kezdem így az akadémiai pályafutásomat és bár első pillanatban lazán magam mögött akartam hagyni, most mégis más dolgon jár az agyam. Némi kegyetlen kis játékon. - Minek keresed egyébként azt a Domot? Ha a pasid, akkor elég gáz tőle, hogy így magadra hagy Téged... kiszolgáltatottan. - hiszen ittasan az, ez egyértelmű. Csak egy fél lépést lépek közelebb hozzá, némileg fölé magasodva, jobb kezemmel megtámaszkodva feje mellett a falnál, már ha ott maradt a kicsike persze, tekintetem pedig az övére vetül. Édes kis játékszer, csak még azt nem döntöttem el, hogy mennyire lenne kedvem hozzá.
Vendég
Szer. Ápr. 21, 2021 10:58 am
Cameron & Mavis
I still don't seem to care
Lehet... Mondom lehet, hogy nem a legjobb ötlet, minden szembe jövőtől megkérdezni, hogy látták-e Dom-ot, de jelen pillanatban más megoldást nem nagyon tudok, tekintettel arra, hogy a telefonját is olyan sűrűn veszi fel, hogy néha lehetetlen elérni őt, ha nem töröm rá az ajtót. Most persze nem vagyok olyan állapotban, hogy ajtót törjek bárkire is. Elég, ha a cipőm töri a lábamat. Nem tudom kiélvezni azt a kellemes érzést, ahogy a folyosó hideg kövére simul a fájó talpam és elönti a testemet a megkönnyebbülés, mert arra kell koncentrálnom, hogy ne essek el, olyan hirtelen rántja ki a karját a markomból. - Hé, nyugi már.. - hangom felháborodott, mert nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy a férfiak csak úgy fellökdösnek, ha úgy van hozzá kedvük. - Neked meg mi bajod van?! - vonom fel a szemöldökömet, valószínűleg a teljes értetlenség csak úgy süt rólam. Udvariatlan, faragatlan seggfej. Ez nem is kérdés. Hát melyik jóérzésű férfi lökdösne egy nőt, aki egyébként is egyensúlyproblémákkal küzd?! Legszívesebben pofon vágnám, hogy ő is érezzen valami ahhoz hasonlót, ahogy velem forog a világ, de ahhoz túl messze van, és inkább azon vagyok, hogy megálljak két lábon. De honnan olyan ismerős? Biztos nem Sky-nál futottam össze vele, és nem is táncoltam vele az iménti buliban. Annyira nem rövid távú a memóriám, nem vagyok én holmi aranyhal. Emlékeznem kellene rá vagy kevesebbet inni, hogy rendesen tudjak gondolkodni és ne az járjon a fejemben már megint, hogy Dom, hol vagy?! - Ó, dehogynem... - meredek rá szúrós pillantással. - Te is egy seggfej vagy. Én viszont épp elég seggfejet ismerek már ahhoz, hogy tudjam, nem akarok többet. Ha látod Dom-ot, mondd meg neki, hogy ő is seggfej.. - intek felé, majd körbe, lényegében arra célozva, hogy csak seggfejek vesznek körül. Ez mondjuk nagy vonalakban még igaz is. Egyedül az öcsém az, aki kivétel ez alól, de teszek is róla, hogy belőle ne váljon ilyen alak. A személyes kudarcom lenne. - Azt mondta, hogy megvár és hazavisz... - válaszolok automatikusan. Vajon mi másért keresném Dom-ot? Legalább már attól nem kell tartanom, hogy összecsuklanak alattam a lábaim, a fal ugyanis jó szolgálatot tesz nekem, kiválóan tudom nekitámasztani a hátamat, míg összeszedem magam. - De nyilvánvalóan átvert, mert nincs se itt, se ott... - konyul le egy picit a szám széle, de magamhoz képest gyorsan reagálok arra, ami történik. Semmi rosszat nem gondolok róla, mégis valami furcsa csillogást látok a szemében, ami aggodalomra ad okot. Persze az nem segít, hogy ahogy közelebb jön, én hátrahőkölök és mivel nem tudok beépülni a falba, csak beverem a fejem. - Nem vagyok kiszolgáltatott.. - cáfolom meg azon nyomban, mielőtt még elhinné, hogy csak úgy hagyom magam arrébb taszigálni. Arról nem mondok többet, hogy a pasim-e vagy sem. Ha nem lenne ilyen prűd és karót nyelt, már biztos nem kerülgetnénk egymást, de ehhez a velem szemben állónak nyilvánvalóan semmi közé. A pálcám persze nincs a kezem ügyében, így alig észrevehetően a táskámba nyúlok érte, hátha szükségem lesz rá. -Te is Roxfortos voltál.. - próbálom összerakni a képet, de az is lehet, hogy csak tippelgetek és szűkítem a kört. - Együtt járunk kommunikációs tréningre?! - dobom fel a labdát, miközben már a kezemben van a pálcám és csak fel kéne emelnem, hogy megvédjem magam. A védekezési ösztönöm még nem kapcsolt be, de egyértelműen sokkal kényelmetlenebb ez a helyzet, mintha én másznék az ő aurájába.
Meglehet, hogy a csaj nincs hozzászokva ahhoz, hogy valaki lazán félresöpri, én pedig ahhoz nem vagyok hozzászokva, hogy holmi jött-ment csak úgy megérint. Joga nincs hozzá és teszek róla, hogy ezt igen hamar az eszébe vésse. Nem is próbál meg ismét megkapaszkodni bennem, nagyon helyes. Ha már inni tudott, akkor legyen nagylány és tudjon megállni is egy helyben, ha pedig nem megy, nos... a padló elég sima, eldőlhet rajta, pont nem érdekel. - Teljesen nyugodt vagyok. - és tényleg. A hangom is az, nincs bennem feszültség, miért lenne? A kérdésére viszont enyhén oldalra biccentem fejem. - Azon kívül, hogy engedélyt nem kérve támasztéknak akartál használni? Semmi. - kezeim rövid időre zsebeimbe süllyesztem, lazán megvonogatom nemtörődöm módon vállaimat is, azt pedig még csak nem is sejti, hogy mekkora szerencséje, hogy nem próbál meg engem pofon vágni. Könnyen meglehet, hogy eltörne az a vékony csukló. Amikor viszont seggfejnek állít be ismét feljebb emelkedik szemöldököm, majd ahogy tovább magyaráz, arra már megcsóválom a fejem. - Te szólítottál meg engem és nem fordítva, de nagyon helyes, menj szépen a dolgodra. Én viszont nem vagyok holmi postás, hogy velem üzengess és legkevésbé sem érdekel, hogy ki a te barátod. - levonhatja tehát a következtetést - már ha tud követni -, hogy tőlem Dom semmilyen üzenetet se fog megkapni. A falhoz tolom, miközben magyaráz és ez után először szándékomban áll lazán faképnél hagyni, de... mégis csak meggondolom magam. Elé sétálok, fölé magasodom, kezem megtámasztom mellette, miközben azokba a szép szemekbe nézek és rendkívül imponál, ahogy megpróbál egyenlővé válni a fallal. Édes a kicsike! - Hát persze, hogy nem. - simítok végig alig érezhetően arcélén, majd érzékelem, hogy mire készül. Aurornak készülök és bennem nincs ital, mint benne, mit gondol, hogy nem veszem majd észre, hogy a táskájában akar matatni? Másik kezemmel ráfogok finoman csuklójára, még mielőtt a pálca előkerülhetne és némileg megszorítom, de még nem fájón, amolyan figyelmeztetően. - Eddig jó... - bólogatok aprókat a Roxfortra, de a másikra már megcsóválom a fejem. - Nem talált. Na de mesélj kiscicám, pontosan hova is kellene hazavinni Téged? - balom még mindig fogja csuklóját, míg a jobbal eleresztem a falat és finoman hüvelyk és mutatóujjam közé csippentem állát, megemelve kissé fejét, hogy a szemeimbe nézzen. Ijesztő volnék? Mindenkinek más lenne a véleménye erről a szituációról, de az egyértelmű, hogy a fellépésem domináns, mégse ártok neki. Egyelőre még nem. Csak játszok, és tudom, hogy bár most némileg megijedt, de Ő is élvezi ezt a fajta játékot. Ki ne tenné?
Vendég
Szer. Ápr. 28, 2021 9:24 am
Cameron & Mavis
I still don't seem to care
Beleakadhattam bármelyik másik srácba, akik örömmel segítettek volna egy pillanat erejéig, ehelyett épp azt az egyet találom meg, aki még az érintésemtől is viszolyog?! Nem vagyok olyan visszataszító lény, hogy ennek így kelljen lennie.. - Ööö, bocs? Nem tudtam, hogy léteznek férfiak, akiket nem lehet megérinteni.. - teszem hozzá talán egy kicsit pimasz hangon. A probléma inkább azzal szokott lenni, hogy a férfiak nem veszik a lapot és a kelleténél tovább merészkednek. Egészen a tűréshatáromig. De azon túl, hogy nyeglén megáll előttem, ő nem merészkedik tovább, olybá tűnik, mintha inkább kivárná, hogy mi kerekedik az eseményektől. És valóban elég nyugodt, amitől csak még jobban viszket a tenyerem. De jobb vagyok én annál, minthogy random embereket pofozzak fel a kollégium folyosóján. Különben is, nem is vagyok kolis, pillanatok alatt kipenderítenének innen, ha nem viselkedem. Már épp a szemeimen forgatom, és talán egy flegma "Kössz a semmit!" is kicsúszik a számon, mikor mindenféle segítségnyújtástól elhatárolódik. Valóban igaza van, még postásnak is alkalmatlan lenne a hozzá hasonló. Lefogadom, hogy ha találkozna Dommal, nem is azt adná át, amit én üzentem. Bár ki tudja, elég kiszámíthatatlan alaknak tűnik, ami semmi jót nem jelent rám nézve. Merlinre mondom én tényleg mennék a dolgomra, ha hagyna. Ezzel szemben nagyon igyekszem megtartani a közénk feszülő minimális távolságot, miközben érzékelem, hogy már nincs több helyem, nem igazán tudok hátrébb húzódni előle. Nem túl erőszakos, ettől viszont csak még kényelmetlenebbül érzem magam a közelségétől. - El kéne engedned... a kezemet.. - nyögöm ki akadozva. Mi van azzal, hogy ő nyúl engedély nélkül hozzám? Nem mintha nem állnám a pillantását... Még véletlenül sem fordítom el a fejemet, minden idegszálam feszült, már ami nem mámoros az alkoholtól. Láthatja rajtam, hogy nem vagyok elragadtatva, amiért meghiúsította a kísérletemet a pálcám előhúzására. A pálcanélküli varázslás sosem ment túl jól, szóval lényegében pechem van. De erről neki nem kell tudnia. - Ha pálca nélkül terítelek le, az jobban fog fájni.. - teszem hozzá nem túl burkolt fenyegetés gyanánt. Nem szeretem, ha sarokba szorítanak, a szívem csak úgy dübörög a bordáim között. Mégsem vetemedtem még arra, hogy odébb lökjem, hogy folytathassam az utamat. Lehet, hogy szeretem az izgalmakat, de ettől még nem szoktam vásárra vinni a bőrömet egy kis adrenalinért. - Szóval Roxfortos voltál.. De biztos nem a hollóhátba jártál, akkor már túrnám ki vagy.. - gondolkozom hangosan. Szeretem azt hinni magamról, hogy mindenkit ismerek és nem lehet nálam sokkal fiatalabb. -Valami nagykutya fia vagy, hogy így elteltél magadtól? Vagy régebben kikosaraztalak? - húzódik mosolyra a szám, egy egész rövid pillanatra még arról is megfeledkezem, hogy jelen pillanatban ő van erőfölényben. Nem mintha ez számítana, voltam már ennél szorultabb helyzetben is és mindig kivágtam magam. Ez sem lesz különb alkalom azoknál. - Az nem a te dolgod.. Hacsak nem vagy Dom.. És még véletlenül sem vagyok a kiscicád.. - kérem ki magamnak nem törődve azzal, hogy jelen pillanatban nem csak azért van fölényben, mert egy kicsit többet ittam a kelleténél. Az efféle becézgetést nem kifejezetten szívlelem, ez azonnal meglátszik az arcomon és a hangomon is hallhatja. Mindig is degradálónak tartottam, ha úgy vélekednek a nőkről, mint egy darab húsról a piacon. Róla pedig egyébként is az látszik, hogy nem kifejezetten tiszteli a nőket. Máskülönben nem akadt volna fenn azon, hogy kapaszkodónak használtam a karját. - Ha már nem árulod el ki vagy, nem szeretnél elállni az utamból? - támasztom vissza a fejem a falnak. Kényelmesebb így felfelé bámulni, bele az arcába. Végülis én ráérek, szorult helyzetre pedig egy ősrégi női praktikát tartogatok. Ahhoz még pálca sem kell.
- Léteznek férfiak, akik nem értékelik, ha mindenféle jöttment hozzájuk ér. - privát tér kicsikém, ezek szerint te még nem hallottál róla. Na sebaj, most majd talán az eszedbe vésed, ha megtapasztalod, hogy milyen ez. Eleinte bár úgy tervezem, hogy útjára engedem, keresse meg azt a Domot vagy bárki mást, de aztán mégis más ötletem támad. Valóban kiszámíthatatlan vagyok, ezt jól érzi rajtam és pontosan ezért vagyok oly veszélyes. De nem bántom, mégis egyértelműen fölé kerekedem és eszem ágában sincs hagyni, hogy megtámadjon. A legjobb védekezés sokszor a támadás, én magam is tisztában vagyok vele, de nem kockáztatok. - Biztosan azt szeretnéd? - kérdezek rá pimaszul, ajkam pedig apró mosolyra húzódik. Tetszik, ahogy dacosan a szemembe néz, hogy nem süti le pilláit, ez pedig imponál. Igazi vadmacska! - Szerintem tisztában vagy vele, hogyha ilyesmit próbálsz meg cselekedni, te húzod a rövidebbet. - villannak felé szemeim. Csak azért, mert nőből van, számomra nem jelent semmit se lekeverni neki egyet. Sajnálatos módon az apám fia vagyok, rossz példát láttam és bár harcolok azért, hogy más legyek, mint Ő, nem tudom, hogy valaha sikerülni fog-e. Viszont szavai elég figyelmeztetőek, hogy még közelebb lépjek, így téve róla, hogy ne rúghasson vagy térdelhessen belém. Ha ez kell, hát lehetünk még közelebb, hiába én voltam az, aki pontosan ez ellen méltatlankodott néhány perccel korábban. - A Mardekárba jártam. - felelek neki most készségesen, mert a házamra rendkívül büszke vagyok. Méghogy Hollóhát... de legalább nem Hugrás volt... A szája viszont tovább jár, mire most már csak némileg a fejemet csóválom. - Megnyugtatlan, kettőnk között soha nem volt semmi és nem is lesz. - még csak az kéne. A nagykutyás részt viszont direkt ignorálom, nem számít, hogy ki az apám. Nem vagyok rá büszke, bár mások nem ismerik, még csak nem is sejtik, hogy milyen a valóságban, és ez így van jól. - Hmm, rendben van, pedig gondoltam nagylelkű leszek és segítek, de ha nem, akkor nem. - jól sejti, hogy nem vagyok jó véleménnyel a gyengébbik nemről. Számomra csak játékszerek, használati tárgyak, nem többek. Nem tisztelem őket, semmire se jók. Talán itt is a rossz példakép a hibás... - Cameron vagyok és nem is tudom... Ennyire kényelmetlen így? - nem simítok ismét végig rajta, csak szemeit figyelem és mozdulatait, hogyha támadna, előbb cselekedhessen. Bár testem nyugodtnak látszik, igazából feszült, mert mindenre figyelni akarok. - A koleszban laksz, nem? Ez nem a női részleg... - segítek kicsit, hogy tudja, rossz felé sétált, kivéve, ha Domot errefelé kereste.
Vendég
Csüt. Május 20, 2021 9:15 pm
Cameron & Mavis
I still don't seem to care
Csak nem tágít, én pedig nem értem az okát. Ha ennyire jól esik neki, hogy beleköthet másokba, ezt a bulin kellett volna csinálnia. Szívességet tennék neki azzal, ha útbaigazítanám merre találja, hátha emberére akad és valaki nagy kegyesen még ma este beveri az orrát. Esküszöm nem sajnálnám. - Olyan férfiak is léteznek, akik nem sértegetik a nőket, szívesen bemutatnálak egynek, hogy tanulj tőle egy kis jómodort... - darálom egy szuszra a bosszúságomat. Még hogy jöttment, - Ezt mondtam. Vagy esetleg valami mást olvastál le a számról? - vonom fel a szemöldököm, miközben még mindig állom a tekintetét. Még. Csak. Nem. Is. Pislogok. Na jó, mégis pislogok egyet, de úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Sőt, már lendítem is a lábam, hogy fájó ponton érintse őt a térdem, mikor szinte hozzám simul és ezzel a lendületemet is elveszi. - Most már nem zavar, ha hozzád érek? - csodálkozom el az akcióján egy pillanatra. Valami beteg elképzelése lehet erről, amit úgysem fogok megérteni, bár attól nem tartok, hogy bármit el akarna magyarázni nekem. - Ezt kitalálhattam volna.. - jegyzem meg fanyar éllel a hangomban. Elég volt ez a pár perc belőle ahhoz, hogy megítéljem, továbbra is igazi mardekáros jellem, csakhogy nem a szó jó értelmében. Innentől kezdve pedig nincs kérdés bennem azzal kapcsolatban, hogy az apja valami befolyásos pasas lehet, ezért ő is azok közé tartozik, akik ok nélkül jobbnak képzelik magukat mindenkinél is. De hé, két mugliszületésű mágus gyerekeként nőttem fel, ez már egyáltalán nem újdonság nekem. Nem mellesleg szeretek meglepetést okozni. - A nem is lesz részben nem vagyok teljesen biztos, mikor láthatóan úgy simulsz hozzám, mintha NAGYON akarnál valamit... - mosolyodok el, egy kicsit rá is játszok a témára, hiszen hallom a hangjában a gúnyt, ahogy előadja magát. Ha nem tart engem elég jónak ahhoz, hogy bármit elérjek nála, akkor Merlinre mondom, hogy hatalmas tévedésben van. Ezt már sokan eljátszották, hozzá hasonló nagyképű ficsúrok is. Megjegyzik a Yates-Newman nevet, így vagy úgy. Jelenleg ugyan nem vagyok nyerő helyzetben, de innen szép győzni. - Csodálkozom, hogy ismered ezt a szót. A hozzád hasonlók szótárából rendszerint hiányzik... - billentem oldalra a fejem, mintha a helyzet még mindig nem zavarna egy cseppet sem. Pedig ha tudná.. Ha mázlim van, akkor a fejemben nem tud olvasni, maximum a mellkasamban vadul kalapáló szívem adhat neki némi támpontot arról, hogy az adrenalin szépen lassan, de biztosan segít lenyomni azt a sok alkoholt, amit elfogyasztottam az este folyamán. - Hazavittél volna? - nevetem el magam olyan hangosan és jóízűen hitetlenségemben, hogy az az üres folyosó régi falairól verődik vissza. Nehéz elhinni arról az alakról, aki épp a falnak préselve fitogtatja az erejét, hogy nagylelkűségét azzal prezentálná, hogy hazáig kísér. Csak úgy. Mert nincs jobb dolga. Bár arra legalább már találtam magyarázatot, hogy miért nincs dolga. Hát egy ilyen alaknak mégis hogy lennének barátai?! - Szóval Cameron.. Nem ismerős. De ha elengedsz hívhatsz MJ-nek jöttment helyett. Sokkal jobb. Próbáld csak ki.. - szinte a szájába adom a szavakat, úgyis olyan közel van az arca is az enyémhez. Ha akarnám meg is tudnám csókolni. De nem akarom. Inkább csak felveszem a harcot vele, a módszerem pedig egészen meglepő módon az övéhez hasonló. Ha valóban nem szereti az érintést, akkor ettől totál ki fog akadni. Fészkelődöm kicsit a kezemmel, hogy valamelyest mozgatni tudjam, majd a mutatóujjam hegyével követem végig az állának a vonalát. Persze azért felmerül bennem az is, hogy csak bajba fogom sodorni magammal, ha nem bírok a véremmel, de mikor hallgattam én az intő szóra? Soha. - Neked láthatóan baromi kényelmes... - fészkelődöm kicsit még, hátha a teste ad némi jelet, hogy nyeregben vagyok nála. -Nekem viszont fázik a talpam... - magyarázom, hisz láthatja, hogy nincs rajtam lábbeli, majd nemes egyszerűséggel a cipőjére lépek előbb az egyik, majd a másik lábammal is. Pont úgy, ahogy apával táncoltunk, mikor gyerek voltam. Csak apám soha nem volt ilyen eszelős. Ha pedig eléggé félti a cipőjét, akkor ennyi épp elég ahhoz, hogy eleresszen. Ha nem, akkor majd később aggódok amiatt, hogy felhívást adtam keringőre. - Ugyan már. A lányok már a Roxfortban is bemehettek a fiúk szobáiba. Szerinted az akadémián foglalkoznak azzal, hogy melyik részlegen lebzselek? Főleg ilyenkor.. - vonom meg a vállamat. Nem mintha nem tudnám, hogy a lányok szobái egészen másfelé vannak. Bár ha minden jól megy, akkor már nem sokáig fogom a koliban rontani a levegőt, de egyelőre ez még mindig jobb, mint otthon élni a szülőkkel. Feltételezem, hogy ő is ezt vallja. Másként mi a bánatot keresne itt?
- Oh, nagyon is tisztában vagyok az illemmel, csak megválogatom azt, hogy ki érdemes rá, hogy használjam vele szemben. - aranyvérű vagyok, egyértelmű, hogy tudok úgy viselkedni, ahogy azt szeretné, de vele szemben nem kell ezt tennem. Megjegyzésére ajkamra mosoly költözik, majd finoman megcsóválom a fejem. - Szerintem annyira nincs ellenedre... - de már lendül is a lába, mire megfeszülök, de felkészültem rá, így nem fog tudni megrúgni, de a dühöm előjön. - Ezt még egyszer meg ne próbáld! - sziszegem szinte ajkai elé, figyelmeztetés, jobban teszi, ha komolyan vesz. Végül némileg megropogtatom nyakam a következő kérdésénél, de nem kap rá választ, inkább arra felelek, hogy mely ház tagja voltam a Roxfortban. Igen, kitalálhatta volna. - Nem tagadom, kedvemre való a külsőd, de én nem olyan pasi vagyok, akit a farka vezérel. A közelség elővigyázatosság, nem másnak a jele, felesleges félreértened. - és szerintem ezt Ő is nagyon jól tudja. De örüljön csak, nem bók volt, de annak érezheti, hogy nagyon is csinos, ezt kár lenne letagadnom. - Szóval én biztos vagyok benned. - de Ő nem? Különös... kétlem pont tőlem akarna valamit, inkább attól a csoki fiútól, akit nemrég még annyira keresett, de mintha elfelejtette volna. Imponálna neki a helyzet? Talán, de csak talán segítenék neki, de nem kér belőle, amit valljuk be, megértek. Nem egyértelmű, hogy valóban így tennék-e, de ettől olyan izgalmas. - A hozzám hasonlóak? Miért, milyennek tartasz? - meséljen! Nem lepődnék meg a negatív jelzőkön, kevesen látnak többet bennem, mint akit láttatni akarok, mert a külső jégpáncél leolvasztására eddig még nem sokan voltak képesek. Akik pedig igen, azoknak jó pár évükbe telt. De velük szemben egészen más vagyok, rám se ismerne ez a lány. - Úgy sejtem, hogy erre a kérdésre már nem tudjuk meg a választ. - mert miért ne? Talán igen... de valószínűbb a nem, ezt jól sejti, ahogy viszont nevet... nem akarok bemosni neki egyet. Egészen kellemesen csilingelő a hangja, megtudhatja hát a nevemet, nem akkora titok és egyébként is könnyedén kideríthetné, az Akadémia nem olyan hatalmas. - És ha nem engedlek el, akkor már nem hívhatlak így? Egyébként is, milyen név az az MJ? - szalad fel szemöldököm kérdőn, mert ez minden, csak nem normális név, nekem pedig nem szokásom csak úgy becézgetni az embereket. Főleg nem az idegeneket. - Mi a rendes neved? - mondja el azt, jobban érdekel. De hangom már kevésbé cseng agresszíven, ahogy ilyen közel van hozzám, szinte érzem, ahogy szíve lüktet a mellkasomhoz közel. Ahogy pedig fészkelődik eleinte még nem engedem, de aztán... hagyom, így megérinthet. Mégis elhúzom kissé hátrébb a fejem, miközben szemeibe nézek. Szóval játszadozunk? Édes... - Nem tűnik úgy, mintha neked annyira az ellenkezője lenne... - mégse korholom le most jobban azért, mert meg mert érinteni, inkább értékelem a bátorságát, amit pedig ez után tesz, arra már én kacagok fel, de tartom továbbra is, közel a falhoz, míg balom lassan lecsúszik hátán, végig gerince mentén, egészen derekára. Bizony felkérésnek vettem tettét. Nincs nagy súlya a lánynak, nem zavar, hogy a lábaimon áll, nem kell lenyalnia lába nyomát a cipőmről, kegyes leszek. - Nem hiszem, de ezek szerint te kimondottan szeretsz a fiúk szobái körül lebzselni. Mondjuk nem lep meg, amilyen könnyűvérűnek tűnsz. - pillantok végig rajta, mert minden egyes megmozdulásra erre enged következtetni. Nem túl értékes zsákmány, ideiglenes játékszer, még trófeának se az igazi. Sokaknak megvolt, ez biztos. - Tehát valójában Dom szobájába keresed. - rakom össze a képet, majd biccentek és úgy döntök, eleget szórakoztam. - Menj, hátha megtalálod! Én inkább lenézek a buliba, hátha akad jobb társaságom. - kétlem velem akarna tartani, talán pont onnan jött. Hátrébb lépek, egyelőre vele együtt, majd ez után tolok rajta, de most meglepően finoman, normálisan, jelezve, hogy le lehet szállni, bár arcélén mégis csak végigsimítok. Kedvemre van, de egyben taszít is, ez a különös egyveleg pedig érdekessé teszi. - Vagy mit gondolsz, érjem be veled és csatlakozol? - úgy tűnik övé a döntés, én pedig nem könnyítem meg a dolgát továbbra se, nem válok könnyebben kiismerhetővé.
Vendég
Csüt. Júl. 01, 2021 7:56 am
Cameron & Mavis
I still don't seem to care
Nem vagyok annyira meglepve, hogy egy hozzá hasonló szépfiú annyira el van telve magától, hogy az a gondolat sem fordul meg a fejében, hogy az illemet a hozzá hasonló seggfejek is megérdemlik. Már pedig, ha ez így van, akkor én is megérdemlem. Mégsem hiszem, hogy lenne értelme kikérni magamnak. - Vagy csak jól színlelem..– jegyzem meg, bár az első pár perc kellemetlensége után talán valóban élvezem egy egészen kicsit a helyzetet. Biztosan az alkohol miatt érzem így, más magyarázat aligha van rá. Véletlenül sem azért, mert bejönne vagy ilyesmi. Egyébként is egy seggfej, ezt már sokadszorra kell megállapítanom magamban. Meg nem csak magamban. Minden esetre annyira azért mégsem szeretném folytatni, hogy ne próbáljak meg szabadulni, de az is meglehet, hogy csak a reakciójára vagyok kíváncsi. Bár magamat ismerve nem csak direkt, de még véletlenül is tökre tökön tudnék rúgni bárkit és nem is volna annyira meglepő a dolog. Szerencse, hogy a kétballábat az öcsém örökölte a családban és nem én, máskülönben lehet, hogy még ennél is nagyobb bajt hoznék a fejemre. Merthogy szemmel láthatóan nem igazán örül neki ez a bizonyos Cameron, hogy szabadulni próbálok és ehhez még néhány női praktikát is bevetnék. - Minden pasit a farka vezérel.. – forgatom meg a szemeimet, de azt is cska ennyivel nyugtázom, hogy elég komoly fenyegetésnek számító „ezt még egyszer meg ne próbáld” elhagyta a száját. Igazából, ha bármi teve lenne velem, azt már megtette volna, most már elég látványos, hogy csak szórakozik, de akkor már igazán mókássá tenném az egészet. Minek ide a látszatfenyegetések?! - Biztos vagy benne, hogy nem akarsz semmit?– bújik ki belőlem a részeg kisördög és talán még a hangom is flörtölős egy kicsit, de a grimaszomból láthatja, hogy késő bánat, már el is engedtem a témát. Így felfogva nem is annyira bosszantó, de hosszú távon azért biztosan nem kímélné az idegeimet. - Lássuk csak, milyennek is gondollak… Arrogánsnak. Olyan vagy, aki jobbnak hiszi magát másoknál, pedig igazából te is tudod, hogy ez totál nagy kamu. És szar az ízlésed, az ilyen ingek már három éve nem divatosak… - szólok be csak úgy mellesleg az öltözetére is. Nem mintha egyébként érdekelne, hogy ki mit vesz fel, én nem az a fajta vagyok, de valamibe bele kellett kötnöm és az egóján meg a viselkedésén kívül ez a harmadik, ami messziről látszik rajta. Amúgy meg teljesen igaza van abban, hogy nem ismerem, és ez mind csak az első benyomás, de ezt hangosan Merlin csokibékagyűjteményére se ismerném be. - Lássuk be, hogy idegen van és nem kimondottan vagyok hozzászokva ahhoz, hogy idegenek taperolnak. Még csak a nevemet sem tudod, Cameron.. – mutatok rá a tényre, bár mivel épp azt tudakolja meg, ezzel minden jel szerint ő is tisztában van. Pedig én készségesen még ajánlatot is teszek neki, amit láthatóan nem értékel. - Nem tudom mi bajod az MJ-vel, sokkal jobban hangzik, mint a Mavis valaha is fog.. – forgatom meg a szemeimet. Ha nem, hát nem. Igazából sehogy se kell hívnia, adhatna is nekem valami frankó becenevet, ha nem tartanék attól, hogy valami elcsépelt macskás metafora lenne, azért az ötletért viszont egy cseppet sem rajongok. - Így már valóban jobb egy fokkal.. – jegyzem meg immár a cipőin állva. Idegesít, hogy továbbra sem engedi magát kiismerni és most… Még most sem úgy reagál, ahogy én azt sejtettem. Nehezebb vele játszadoznom, mint gondoltam és ez már alapjáraton is bosszantó. Hát még úgy, hogy többet ittam, mint kellett volna. - Tegyél próbára.. – vonom fel a szemöldökömet kihívóan. Nem, ez nem az a felkérés keringőre típusú nézés, inkább az ’adj egy okot, hogy ne vágjalak pofon most azonnal, amiért le mertél kurvázni, te szemétláda’ című tekintet. Talán még a szemeim is megvillannak hozzá. Bár tény és való, hogy nem szoktam verekedni, de részegen sok mindent megtesz az ember, amit józanul soha. Például közel enged magához egy barmot, aki talán egy kicsit még vonzó is. Ráadásul még a szavaimat is kiforgatja. Ha pedig ezt folytatni is tervezi, lehet bármennyire érzéki mozdulat, amivel végigsimít a gerincem mentén, nem fogja elcsavarni vele a fejemet. Bár ahhoz képest, hogy azt nyilatkozta, nem lesz köztünk soha semmi, elég jól tud bolondítani, azt meg kell jegyeznem. - Keressem inkább a te szobádat? – dobom fel a labdát, mintegy költői kérdés gyanánt, mielőtt még megcáfolnám, hogy Dom szobáját keresem. Igazából Domot keresem, aki tutira valaki más szobájában bujkál előttem, de ez már csak részletkérdés, amit nem óhajtok az orrára kötni. Merlinre mondom talán butaság, de mintha sértődöttséget látnék rajta, amiért helyette egy másik pasit választanék. Vagy csak megunta, hogy összetaposom a cipőit. Minden esetre meglep, hogy kevésbé viselkedik vadállatként, de még így is lehetne mit csiszolni a gesztusain. - Rendben, ha továbbra is ilyen stílusban folytatod, talán egy elsős csitrinél szerencséd lesz, sok sikert..– legyintek egyet, hogy körülbelül mire számíthat, bár a buli egyébként sem volt túl jó. Nem pasizni jöttem, Domot sem azért keresem, amiért ő valószínűleg hiszi. Lassan viszont talán kijózanodok annyira, hogy fel tudjam venni a cipőimet, és végig tudjak sétálni benne a folyosón. - Segítenél? – nézek rá kérdőn, mielőtt még újfent kiszolgálnám magam és a karjában kapaszkodnék meg, hogy felveszem a cipőt, amit nem olyan rég imádkoztam le a lábamról, csak akkor még szó nélkül használtam őt mankónak. Furcsa szerzet, ő szeret másokat tapogatni, azt viszont nem szereti, ha más érinti meg őt… - Attól függ.. Dom valószínűleg bujkál előlem, nem, tökre nem a pasim és fúj, soha nem is lenne az. Elég magának való és nem annyira díjazza az ilyen bulikat.. Szóval lényegében, akár veled is tarthatnék.. – egyenesedek fel újra, mert bizony akár segít, akár nem, én felveszem a cipőimet és ezzel együtt újra nagyjából egymagasak lehetünk. Talán még egy kicsit imbolygok, de pár perc és nem lesz sok gond ezzel. – A kérdés inkább az, hogy szeretnéd-e beérni velem, mikor ennyire jobbnak hiszed magad nálam?! Lehet, hogy a borítóról ítélek, de csak hogy tudd, te sem vagy különb.. – mondom a szemébe mindenféle teketóriázás nélkül. Ha végül együtt töltjük az estét, az ne azért legyen, mert beéri velem, annál azért jóval több tartás szorult belém. Belé meg némi tisztelet szorulhatna a női nem irányába. Komolyan, még hasznát is venné.
Nem eresztem még el édes kis zsákmányom, de a ficánkolását nem díjazom. Szerencséje van, hogy nem ér be a találata, mert akkor aligha maradnék továbbra is ennyire kedves vele. - Ez elég nagy általánosítás. - nem hiszem, hogy minden pasit ismerne, de ráhagyom, gondoljon csak azt, amit akar. A helyzetet én is kezdem egészen játékosnak találni, mert bár bosszant, hogyne bosszantana, vonz is magához. Hmm, lehet, hogy a farkam mégis csak befolyásol? De engedni nem engedek neki. - Igen, teljesen biztos! - vágom rá azonnal, tartva magam a korábban mondottakhoz, miközben le se veszem kék íriszeimet csinos arcáról. De akár csak én, úgy Ő is most már játszadozik és egyértelműen látszik még mindig, hogy többet ivott a kelleténél. Igazán rendes srác vagyok, amiért ezt nem használom ki. Arra viszont felkészülök, hogy nem éppen pozitív jelzőkkel fog illetni, de rajta, meséljen, milyennek lát? Őszintén kíváncsi vagyok. - Hmm, ez egyáltalán nem kamu, ahogy az ízlésem se szar, de tudod, örülök, hogy nem vagyok szimpatikus. Még csak az hiányozna. - csóválom meg némileg a fejem és nem hat meg valóban a válasza, de az inges megjegyzést azért furcsálom. Rám nem mondható, hogy régimódi lennék, odafigyelek arra, hogy miben jelenek meg, elvégre a kinézetem a családomat is tükrözi. - Hamarosan megtudom... - és így is lesz, de ez az MJ számomra kevés. Érdekelne a valódi neve, mert bár nem hangzik rosszul, nem is az igazi, amire hamarosan fény derül. - Pedig nekem tetszik a Mavis. - ismerem be, és hangomban most nincs semmiféle negatív visszhang se. Tök normálisan, komolyan mondom. Szép és egyedi neve van, kár MJ-nek hívatnia magát. Na de engedem helyezkedni, így nemsokára mezítlábas lábai cipőimre kerülnek, kezem pedig lassan csúszik le derekára, tartva Őt meg. De ahogy rám villan az a csodás szempár... Ajkaim mosolyra húzódnak, miközben szabad kezemmel ismét arcélén simítok végig, úgy tűnik, hogy valóban nem taszít annyira. - Nyugi... - nem kell harci kiscicát játszania tovább, kivéve, ha nagyon-nagyon akar. Na de talán ideje eleresztenem, had menjen a dolgára vagy inkább Dom szobájába, mert úgy sejtem, hogy azt kereste. A kérdésére viszont megdöntöm némileg a fejem, de le se veszem róla a tekintetemet. - Szeretnéd, ha erre a kérdésedre igennel felelnék? - édes játék ez kettőnk közül, a labdát ide-oda passzoljuk és be kell ismernem magamnak, hogy most már valóban élvezem, mégis képes vagyok arra, hogy eleresszem. A buliba indultam, talán találok majd ott mást, akivel elmulatnám az időt, ezeket a gondolataimat pedig nem tartom meg magamnak, hangosan is kimondom, hogy rosszul érezze magát. Bántom ismét, pedig nem kéne. Igazság szerint semmit se tett ellenem. - Szerintem elég sokaknál "szerencsém lenne", hogy a te szavaiddal éljek. Ne légy féltékeny, Mavis. - finoman eltolom, Ő pedig végre már a földön ácsorog. A kérdésen viszont most nem merengek el, biccentek, örüljön, támaszkodhat rám. Kezemmel finoman ráfogok derekára, így tartva őt meg, majd ha megvan, távoznék, mégis... visszafordulok felé. Invitálom, de természetesen sajátos stílusban. Velem jön vajon? Valamiért nagyon is szeretném, ha így tenne. - Bújkál előled? Hű! Mit követtél el ellene? - vigyorodom el, majd arra, hogy velem is tarthatna nos, kivárok. Még gondolkodhat, de nem sokáig. A további szavai egyértelműen jelzik felém, hogy velem akarna jönni, de akarna némi kedvességet is. Hmm, végülis, talán megoldható. A játék folytatódhat tovább, Ő pedig biztos, hogy nem lesz unalmas a számomra. Gondolok egyet, majd szembefordulok vele, ez után pedig udvariasan kihúzom magam, bal kezem hátam mögé kerül, jobbom felé nyújtom és kissé meghajolok előtte. - Velem tartanál? - tekintetem Őt figyeli, hívják és tudom, hogy erre nem fog nemet mondani. Össze akarom zavarni, fenntartani az érdeklődését és egyben a sajátomat is iránta. Jöjjön csak, érezzük jól magunkat. - Valóban nem vagyok éppen pozitív személyiség, de a jófiúk olyan unalmasak, nem gondolod? - egyenesedem ki nemsokára, attól függetlenül, hogy elfogadta-e a kezem vagy sem. Részemről mehetünk, de ha nem tart velem, akkor útjaink most elválnak. Könyörögni biztosan nem fogok. Kérdésemre pedig tudom, hogyha hangosan ki nem is mondja, de belül egyetért, minden lány szereti a rosszfiúkat, mert azok képesek éreztetni velük igazán, hogy élnek.
Vendég
Szer. Júl. 28, 2021 6:32 pm
Cameron & Mavis
I still don't seem to care
Feszegetem a határokat, de egy kicsit sem zavar már a helyzet. Inkább izgalmas, márpedig izgalomban mostanában nem sok részem volt, talán ellen is köszönhető az, hogy mennyire nincs meg bennem még az egészséges félelemérzet sem vele kapcsolatban. Talán kicsit naivnak gondol, de ostoba sosem voltam. - Oké, talán nem mindet, de te pont olyannak tűnsz.. - szögezem le, mielőtt még nagyon megörülne annak, hogy hajlandó voltam módosítani a véleményemet úgy, hogy az a valóságot is fedje. Ennek ellenére továbbra is úgy gondolom, hogy a pasik többségét a szex iránti vágy vezérli, a többiek meg olyan furák, mint Dom. Senki se érti őket. - Kár.. - vetem oda neki foghegyről a rövid választ, de közben a szám széle önkéntelenül is mosolyra húzódik. Nem hiszek neki, ezt egyértelműen leolvashatja az arcomról, még különösebben nagy tehetség sem kell hozzá. -Te tényleg jobbnak hiszed magad mindenki másnál... - jegyzem meg egy kicsit meglepetten, mintha ez csak most realizálódna bennem igazán, mert hát lássuk be szeretem eltúlozni a jellemzéseket. Az viszont csak sejtettem, hogy ennyire fején találhatom a szöget. Merlinre, de jó vagyok! - Furcsa vagy, a legtöbb ember szimpatizálni akar a többivel, az apám erről csak annyit mondana, hogy valami evolúciós dolog van mögötte, de ehhez nem értek... - próbálom megérteni, mi lehet a dolog mögött. Olyan nem létezik, hogy nem tartja fontosnak, mit gondolnak róla az emberek. Bár azt el tudom képzelni róla, ha már az arrogáns seggfej jelző célba talált, hogy szexista lenne és csak a nők véleménye nem hatja meg. - Tudod, a szexizmus nem tesz vonzóvá senki szemében.. - teszem hozzá, bár az is könnyen lehet, hogy nem érti, mert inkább a saját gondolatmenetemre válaszoltam hangosan, mintsem arra, amit ő mondott. Nem elég tiszta még a fejem, bár határozottan jól haladok az átgondolt viselkedés felé. - Szóval most már tudjuk egymás nevét, de még így sem ismerlek.. - pillantok a szemeibe, ahogy közelebb von magához. Elég egyértelmű, hogy nem csak a nevem tetszik neki. Nyilván a cipőin állva sokkal kellemesebb, a testéből is árad a meleg, semmi okom nem lenne a panaszra, mégis nyílik a szám. Megszokásból. Mert beszélni azt nagyon, de nagyon szeretek. úgy tűnik vele is, annak ellenére, hogy már legalább kétszer kiérdemelte a pofont, amit még nem kapott meg. Még. Pedig egy pillanatig azt hiszem, hogy annyira közel fog hajolni, hogy az ajkaink összeérjenek, fel is készülök rá, talán látja is rajtam, hogy ha így történne, nem ellenkeznék, de nem történik meg. Elhúzódik, én pedig talán kissé csalódottan nedvesítem be alsó ajkamat. - A könnyűvérű lányok nem nálam kezdődnek.. - jelentem ki egyszerűen, ami némiképp talán nincs összhangban, hogy az imént képes lettem volna megcsókolni őt, de most komolyan, ki hibáztatna azért, mert képes rám hatással lenni?! Na ugye.. Egyébként sem teljesen vagyok ura a reakcióimnak, ez pedig nagyon jó kifogás nos.. Mindenre. - Mivel Dom szobáját sem találom, kétlem, hogy a tiéd meglenne segítség nélkül.. - rántom meg a vállamat. Egyre jobban feszül közöttünk ez a macska-egér játék és szemmel láthatóan marhára elégedett is magával, amiért a közreműködésemmel mindig tovább és tovább élvezheti a helyzetet. Itt viszont döntenie kell, mert a végén még megunom, hogy semmi sem történik a szócsatán kívül. -Mégsem indultál még útnak, hogy a többiekkel legyen szerencséd.. - teszem hozzá. A féltékeny megjegyzésére csak halkan felhorkanok. Még hogy érdekelne, hogy kivel mulatja az idejét. Ha magától nem veszi észre, hogy az én társaságom páratlan és magával ragadó a személyiségem is, azzal csak saját magát minősíti és őszintén szólva nem vagyok benne biztos, hogy nem az lenne a kifizetődő, ha most elválnának az útjaink. Persze csak azután, hogy rátámaszkodva újra felhúzom a cipőimet. Indulásra kész vagyok, már semmi sem tart vissza. Vagy mégis.. - Inkább nem sorolom fel.. - mentem ki magam a válasz alól. Dom nem társasági ember, de kétlem, hogy valóban érdekelné, hogy mit követtem el ellene. Sőt, talán most először történik meg, hogy nem fecsegem ki azonnal, amit tudni akar. Talán ha meg kell erőltetnie magát a válaszaimért, nem gondolja majd azt, hogy könnyű nőcske vagyok. Nem mintha érdekelne, nagy valószínűséggel úgysem találkozunk többet. Magában meg azt gondolhat rólam, amit akar. Mert bizony már épp indulni készülök, mikor egy pillanatra teljesen ledöbbent a válasza. A kérdése. Vagy sokkal inkább a mozdulatai, ahogy mindezt tálalja. Túl őszintének tűnik a kérdése ahhoz, hogy azonnal visszautasítsam, mégis látom a szája sarkában az elégedettséget, ahogy a megdöbbent reakciómat vizslatja. Ez a mocsok még mindig játszik velem. - Oké.. - egyezek bele végig kisvártatva, miután látványosan újra végigmérem őt. - Legyen. De csak hogy tudd, nem beszélhetsz velem így... - szögezem le a szabályt, ami nélkül nem vagyok hajlandó vele tartani. Egyébként pedig elfogadom a felém nyújtott kezet, a tenyeremet lassan az övébe csúsztatom. Van előnye is ennek, például megtarthat, ha a magassarkúban megbillennék. Vagy ilyesmi. - A rosszfiúkkal viszont sok a probléma. Nem lehetne valahol, a kettő között? - teszem fel a költőinek szánt kérdést, bár valószínűleg az orrom alá fogja dörgölni, hogy ez már igazán nem az én választásom kérdése. Sokkal inkább azé, hogy akar viselkedni velem. Márpedig, ha jól akarja érezni magát, akkor előbb arról kell gondoskodnia, hogy én is jól érezzem magam. Ez az egyenlet azért nem olyan bonyolult.
Nem győzködöm velem kapcsolatban, nem kell megváltoztatnia teljesen a véleményét, mondhat, amit szeretne, elvégre nem ismer, ahogy én se ismerem Őt. A kárra viszont finoman oldalra billen fejem, tekintetem az övét keresi, majd viszonzom mosolyát, automatikusan jelenik meg az én arcomon is, mégse mondok semmit rá. Kétlem igazán bánná, csak varjút játszik itt a károgással. - Nem mindenkinél, csak sokaknál, mert jobb is vagyok. - ilyen egyszerű a képlet. Vállat is vonok hozzá, a megállapításra pedig némileg azért elgondolkodom. - Akkor meglehet, hogy tényleg furcsa vagyok, de miért kéne olyannak lennem, mint mások? - nem érdekel mindenki véleménye és egyáltalán nem vágyom arra, hogy mindenki kedveljen, szeressen… Elvagyok én tökéletesen egymagam is, ahogy mindig elvoltam. Megvan a saját feladatom, arra pedig úgy tudok a leginkább koncentrálni, ha senki se akadályoz meg benne, ha senkit se engedek közel. Őt se fogom, ez egyértelmű, főleg nem már most, amikor először találkozunk. - Szexistának tartasz? Hmm… van benne valami, de hidd el, így is elég vonzó tudok lenni. - nem tagadom, hogy a nők számomra csak játékszerek, igazából semmit se jelentenek. Aktuális szórakozások, nem többek. Egy se tudott még megfogni, senki se vált fontossá, nem voltam még szerelmes. Ha ez nem így lenne, talán másképp állnék a dolgokhoz, de önző vagyok, egoista, nem érdekel más, csak saját magam. Na jó, azért a nevét mégis csak megtudakolom. - Ahhoz, hogy megismerj, nem elegendő pár perc beszélgetés, hónapok vagy évek kellenének hozzá, de kétlem elég kitartó lennél, hogy meg akarja ismerni. Egyébként se vagyok szimpatikus, ugyebár. - utalok vissza a korábbi megjegyzéseire, na meg a szexizmusra. De azért érezheti, hogy sokkal kedvesebb vagyok vele, mint amilyen eleinte voltam, már nem vagyok durva, se erőszakos, még azt is megengedem, hogy a cipőimre álljon. Nem tapos, csak áll, karjaim között pihen a kicsinyke, törékeny test, meleg leheletem pedig arcát cirógatja. De érzékelem ám, hogy ajkam érintésére is vágyna, ami láttán kaján mosolyra húzódik a szám, de meglepő módon nem jegyzem meg az észrevételeimet. Nem akarom elijeszteni vagy ismét puffogni látni, de jól láttam ám a jeleket, akarja azt, hogy közelebb kerüljek hozzá, a csókom, ahogy őszintén szólva én is megízlelném puha ajkait. Lepillantok alsó ajkára, amit nyelve hegye nedvesít meg, hmm… szexi. - Nem nálad kezdődnek, nem is nálad végződnek, de beleesel az intervallumba. - mosolyodom el, majd térünk rá Dom szobája után az enyémre, amit természetesen csak úgy, egyedül nem találhatna meg. - Itt vagyok, hogy vezesselek… - de nem, még nem teszem meg, inkább eleresztem, mégse zárom még le a játékot. Jól látja, még nem indultam el sehova, mert elbizonytalanodtam, hogy valóban más lány kellene-e erre az estére vagy Ő, aki a gondolataimba férkőzne, ha nem lenne mellettem? Érdekesnek találom és igen, vonzónak is, de ezt ki most nem mondanám. Inkább engedélyt adok arra, hogy rám támaszkodjon, majd elmosolyodom a Dom-os válaszán. Nem kell felsorolnia, annyira nem érdekel, nem úgy, mint az, hogy csatlakozik-e hozzám. Magammal viszem, így akarok tenni és ezért képes vagyok némileg udvariasabbá válni, amit tudom, hogy nem utasít majd vissza. Gonosz dolog lenne, de az este még nem ért véget és tudom, hogy Mavis se akarja, hogy így legyen. - Akkor mit szeretnél, hogy beszéljek veled? Mint egy hölggyel? Nem vagy hölgy és unalmas lenne. - sóhajtok halkan, de keze már az enyémben van, így ujjaim ráfonódnak, most már nem eresztem. - Még alkudoznál is? - mosolyom szélesebb lesz, majd megindulok vele a folyosón. - Majd meglátjuk. - mondok csak ennyit. Az aktuális kedvemtől fog függni, de ha belegondol azzal az okos buksijával, akkor láthatja, hogy már most kedvesebb vagyok vele, mint amilyen az elején voltam. Ne legyen telhetetlen. Nem kell egyébként sokáig mennünk, a buli egy szinttel feljebb van és a folyosó másik végén, odaérve pedig már hallhatjuk a hangzavart és érezhető lesz az alkohol szaga is a levegőben. - Mit kérsz inni? - válasszon csak. Én nem szoktam alapjáraton alkoholt fogyasztani, így ma se tervezek sokat, de valamit ihatunk. Nem ismerek amúgy senkit, de van társaságom és most már vadászni se szándékozom. Ha megvan a választása, akkor fél percre tűnök csak el, majd két pohárral a kezemben térek vissza hozzá, az egyiket felé nyújtom, majd koccintok vele. - Egészségedre! - tessék, most igazán kedves vagyok, még udvarias is voltam. Hát nem váltam uncsivá még így? A tapasztalatom az, hogy rossznak, bunkónak lenni előny bizonyos helyzetekben, különös lenne kipróbálni a másik végletet vagy ahogy Ő kérte, a kettő közöttit.
Minden szebb és minden jobb, ahogy eltűnik körülöttem a fülledtség és az éjszaka kellemesen hűvösen simogatja végig a rövid szoknyából kikandikáló lábaimat. Nem mondom, hogy be vagyok rúgva, de ügyeskednem kell, ha meg akarok állni a cipőm sarkain. Márpedig meg akarok.
Ha részt akarsz venni az Akadémia életébe, akkor meg is kell mutatnod magad, és nincs mit tenni, olykor részt venni a bulikon. Soha se voltam az a fajta, aki ilyen helyeket látogat, és én magam se vagyok egy szórakoztató figura, de nincs mit tenni, megnézem magamnak a partit, aztán max hamar lelépek. Végülis, mi baj lehet? 
