If you want to be a lion, you must train with lions

Úgy érzem, hogy megtaláltam a számításaimat az Aurorképzőn. Eleinte még voltak kétségeim, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy ezt akarom csinálni. Na nem úgy, ahogy azt apám elvárja tőlem, de ez... ez legyen a holnap problémája.
A nonverbális varázslás már régóta érdekel, szeretném kitanulni, tökéletesen művelni, ahogy szinte mindent, mert törtető vagyok, maximalista és ezt sohase tagadtam. Bár néhányan úgy gondolják, hogy túl sokat akarok, határokat kellene húzni, de én nem értek velük egyet. A határok azért vannak, hogy átlépjük Őket, én is folyamatosan ezt teszem a sajátjaimmal, csak így tolódhatnak ki, csak így lehetünk jobbak.
Jegyzetelek tehát Mr. Collins óráján, a gondolataim se tévednek el más vizek felé, egészen addig, amíg ki nem nyílik az ajtó, így befejezem az utolsó mondatot, melyet cirkálmányos, kissé dőlt betűkkel írok le az előttem pihenő pergamenre, majd felemelem fejem és kék íriszeim a besétáló férfire vetülnek. Holden Briggs. Hallottam a balesetéről - ahogy szerintem mindenki a teremben -, bár a részletekről semmit se tudunk. Tekintetem a karjára vándorol, a kötésre, mely fogságban tartja jobbját, majd vissza a férfire. Mit akarhat? A következő óránk vele lesz, és én azon kevesek közé tartozom, akik nem lepődtek meg rajta, hogy nem adta át helyettesítésre az órát, hanem Ő maga jelent meg. Csalódnék is benne, ha másként tenne. Erős férfi, akit a hírneve megelőz, de okkal az, aki, ezt biztosan tudom.
Ahogy megszólal ajkam akaratlanul mosolyra húzódik, mert furcsa vagy sem, bírom a pasi stílusát. Egyáltalán nem veszem sértésnek, szerintem a helyében én is így nyitnék a mazsolák felé, így még mielőtt bárki emelhetné a kezét, én már ki is tolom magam mögött finoman a széket, majd felállok, a könyvembe pedig becsúsztatom a jegyzetemet.
- Én szívesen segítenék, Mr. Briggs! - a legtöbben azon imádkoztak, hogy csak Őket ne nézze ki maguknak az auror, így meghúzták magukat, de páran azért elgondolkodtak a lehetőségen, mégis most már mindegy alapon maradnak nyugodtan a seggükön. Jól teszik, ez az én lehetőségem, hátha végre észrevesz. Ő a kommandó parancsnoka, nem akárki, nekem pedig célom közéjük bekerülni. Persze az még évek kérdése, jól tudom, de minél korábban tud a létezésemről, annál jobb. Bár szerintem egyelőre a nevemmel sincs tisztában. Na, hamarosan kiderül. Pár másodperc az egész, amíg felkapom a cuccaimat, majd már mellette is vagyok, így ha nem akar Ő se bájcseverészni Mr. Collinssal, akkor együtt lépünk le, majd csukódik be mögöttünk a tanterem ajtaja.
- Hogy van a karja, uram? - meglehet, hogy arra számított, hogy majd csendben fogok kullogni mögötte, de helyette felzárkózom mellé és felé pillantok, kíváncsi, kérdő tekintettel. Egyelőre nem kap több kérdést, se egyéb felesleges fecsegést, nem szokásom, bár akaratlanul is izgatottnak érzem magam. Végtére is, a segítségemre van szüksége, khm.

Mr. Briggs megjelenését lehetőségnek láttam, így nem volt kérdés, hogy még mielőtt mindenki realizálná, hogy mit akar a férfi, felkeljek és jelentkezzek. Nem érzem magam ez miatt túlbuzgónak, bár aki ismer, az tisztában van vele, hogy minden vagyok csak segítőkész nem és nem sok mindent teszek hátsó szándék nélkül. Az auror megjegyzésére viszont alig láthatóan húzódik el a szám.
- Inkább a Mardekárnak... - javítom ki finoman, bár talán nem kéne. Mindegy is, a szavak kicsúsztak ajkaim közül, a következő megjegyzést pedig lazán ingorálom. Inkább örüljön, hogy segítek és ne beszólogasson. Hasonlszőrűvel nem feltétlenül jön jól ki az ember, de mindegy, inkább hagyjuk el a tantermet és a többieket, mert hallom, hogy akadnak, akik összesúgnak, de majd Mr. Collins rendet tesz. Vagy nem. Bánom is én...
- Még szerencse. - jegyzem meg enyhe mosollyal ajkamon, mert eggyel kevesebb végtag ebben a szakmában bizony hatalmas veszteséget jelent. De ezek szerint jól van, így biccentek rá. A továbbiakra pedig lazán felelek, egyértelműen érződik, hogy egy aprócska félsz sincs bennem a bukás miatt.
- Nem azért jelentkeztem, hogy kifogásokat keressek és nem aggódom a vizsga miatt se. Érdekel a tantárgy és az iskolai eredményeimre eddig se volt panasz. - bár erről Ő úgy sejtem, hogy csak annyit tud, hogy túl szar nem lehetek, ha már bekerültem az aurorképzőre. Ahogy sejtettem a nevemet viszont nem ismeri. Kár, imponált volna, ha mégis, de ahhoz még le kell tennem pár dolgot az asztalra.
- Cameron Castillo vagyok, uram. - a bemutatkozásom után se hiszem, hogy előrébb lenne azzal kapcsolatban, hogy ki vagyok, bár ki tudja, lehet hallott apámról. Ha érdeklik a varázstárgyak vagy tudja az aranyvérű családok neveit, akkor a Castillonak mondnia kell valamit. Na de térjünk rá arra, amiért itt vagyok.
- Mit tervez a következő órára? - vele lesz és gyakorlati, amit eddig is vártam, de most, hogy segíthetek az előkészítésében, nos... még jobban várok. Érdekel mit vár tőlem. Nem hiszem, hogy csak pár asztalt kellene arrébb lebegtetni, azt az óra elején is megtehettük volna, annál gondolom komolyabb lesz a kérése.

Tisztában vagyok vele, hogy ki kellett volna bírnom megjegyzés nélkül, mégis képtelen voltam rá, de most csak összeszorítom fogaimat, amikor a Hugrabugot ejti ki a száján, páran pedig felnevetnek körülöttem. Kapnak egy lenéző pillantást, de Briggs csak a morcos tekintetemmel találhatja szembe magát, viszont örülhet, kussolok. Tudom jól, hogy hallotta mit mondtam neki és direkt csinálta. Elég kellemetlen lenne egy félrehalló parancsnok a kommandó élén ugyebár. Na de távozunk a teremből, az ajtó becsukódik mögöttünk, odakint a folyosón pedig tovább folytatjuk a beszélgetést, én pedig igyekszem félresöpörni a tanteremben történteket.
- Akkor Ön szerencsés ember Briggs parancsnok, hogy megvan még minden végtagja. - még, igen, bár ki nem hangsúlyozom ezt a szót, annyira messzire nem mennék el. Nem lesz a szívem csücske attól tartok, mégis fontos, hogy jó benyomást keltsek, mert sok függ tőle. Apám akaratát véghez kell vinnem és ahhoz be kell kerülnöm az egységébe.
- Bízom benne, hogy én is hasonlóan szerencsés leszek. Egyébként soha se érdekeltek a kitüntetések és a nők rajongása is szánalmas, főleg, ha az az egyenruhák vagy a plecsnik miatt van. - nem tartom sokra a nőket. Soha se tartottam. Nem véletlen, hogy nem voltak igazán kapcsolataim, csak rövid játszadozások, most pedig nincs senkim. Nem is kell, mert a nők csak megnehezítik az ember életét és nélkülük sokkal könnyebb a célra koncentrálni. Nem zavarnak össze és bár azt aligha hagynám, hogy befolyásoljanak, ki tudja... Furfangos teremtmények. Amúgy nem parázok rá Briggs szavaira, láthatóan leperegnek rólam. Apámtól kaptam már elég leckét ahhoz, hogy magas legyen a tűréshatárom, mind lelkileg, mind fizikailag. Ennél tovább kell mennie, ha meg akar hatni, de érzem, hogy még csak kóstolgat. A vizsgáim miatt viszont nem kell aggódnia, én se teszem. Meglesznek, ahogy eddig, természetesen kitűnő eredménnyel, szóval lapozhatunk és rátérhetünk arra, hogy hívnak. Talán megjegyzi... cöhh. Kihívás elfogadva!
- Bízom benne, hogy megjegyzi majd. - csak ennyit mondok és megengedek magamnak egy apró mosolyt, miközben felpillantok oldalvást a férfire. Az viszont meglep, hogy nem egyenesen a tanterembe megyünk, hanem az irodájába. Látom az ajtón a férfi nevét és nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bejutok, de igyekszem érzelemmentes arccal besétálni, majd nem túl kíváncsian körbenézni. De azért felmérem a terepet, ez berögződés és ki tudja, talán elárul majd olyasmit a férfiról, amit nem tudnék. Például az a fénykép az asztalán, ami a családját ábrázolja. Tehát fontos neki a családja. Ezzel szinte mindenki így van, nálam még sincsenek fényképek, de a rend az hasonló, mint itt. A következő kérdésemre kapott válaszra érdeklődve pillantok a szemeibe. Mindent? Hmm, ez elég tág.
- Érdekesen hangzik uram, alig várom! - láthatja, hogy nem csak úgy mondom, hanem valami különös fény csillan a szemeimben. Elméletileg normális vagyok, aztán gyakorlatilag ki tudja. Apám után nem lenne meglepő, ha én se lennék százas, de várom ezt a feladatot, nem is kicsit. A faláda felé sandítok, amikor megemlíti és már nyúlok is a pálcámért, amikor meghallom a továbbiakat.
- Most szivatni akar? Nem vagyok vézna és felesleges lenne átcipelnem... - akadok fent, mert nemár! Azért jó nehéznek néz ki, cipelje Ő, ha annyira akarja. Bassza meg! Kicsit hezitálok azért, majd bizonytalanul az aurorra nézek.
- Most komolyan azt akarja, hogy mágia nélkül cipeljem át? - tényleg ezt élvezné? Na nem mintha a helyében én nem cselekednék hasonlón, de most ellenem irányul ez az egész, had ne vágjak már jó képet hozzá. Morgok kicsit az orrom alatt, de ha ragaszkodik hozzá, akkor a pálcám nem kerül elő, hanem a ládához lépek és bizony felemelem. Nem vagyok egy izompacsirta, de azért gyenge se, így elbírom, bár pfú, van súlya.
- Mi van benne? - és remélem, hogy nem kell messzire vinni, na meg, hogy nyitja nekem legalább az ajtót, mert khm, így a kilincsért nyúlni problémás lenne. Szóval jöjjön akkor gyorsan, ne most álljon neki ide-oda pakolászni néhány iratot. Én megindulok tehát az ajtó felé, egyértelműen jelezve, hogy induljunk. Kár, hogy nem én vagyok a főnök.

Szavaim egyértelműen árulkodóak, hogy a nőkkel kapcsolatban nem éppen pozitív a véleményem és ezt Briggs előtt se titkolom, megjegyzésére viszont elhúzom a számat, miközben felé tekintek.
- Volt már kapcsolatom nővel és nem véletlenül vélekedek így róluk. - jegyzem meg némileg morogva, nem engedve, hogy egy beszólás jobban felhúzzon, bár érzékelem szavaiból, hogy Ő többre tartja a gyengébbik nemet. Kinek mi. A továbbiakat viszont csak lazán elengedem a fülem mellett. Meglátjuk, hogy miként alakul a jövő, de a rajongók valóban nem hiányoztak. Soha se éreztem szükségét, meghagyom az életérzést Potternek és a hozzá hasonlóaknak.
Miután beérünk a parancsnok irodájába lopva körbenézek, de nem teszek megjegyzést, nem viselkedek pofátlanul, csak megállok az ajtótól nem messze és kivárok. A feladattal nem is lenne gondom, ha nem érezném direkt szivatásnak az egészet, amit az a fránya büszkeségem nehezen visel, így bár talán a férfit meglepem a fennakadásommal, tőlem ez a viselkedés nem áll messze. Szavaira viszont megfeszül testem, miközben szemeibe nézek és tekintetemből egyértelműen sugárzik, hogy mennyire nem tetszik, amit mond. Mégis, képes leszek befogni a számat, még kezemen is uralkodok, hogy ne szoruljon ökölbe, de nem nézek félre, még akkor se, amikor felteszi a nagy kérdést, melyre egyértelműen tudjuk mindketten, hogy milyen feleletet kell adnom.
- Igen! - rövid, tömör válasz, többre nem futja, legyen elégedett ennyivel, na meg azzal, hogy a pálca nem kerül elő. Felemelem a ládát és bár jó nehéz, nem panaszkodom miatta. Követem, ki az irodából, majd mintha az előzőek meg se történtek volna érdeklődöm a tartalmáról. A mumus hallatán viszont a kezemben lévő ládára tekintek és egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy mi történne, ha mégse jutna el a tanteremig. Nem, egyáltalán nem vágyom arra, hogy megismétlődjön a Roxforti jelenet, hogy a mumus felvegye apám képét. Megalázónak éreztem akkor is, és ez semmit se változott. Ez az én magán ügyem, nincs köze egy egész évfolyamnak a félelmeimhez. Nem akarom ezt, rohadtul nem.
- Pálca nélkül? - ez azért durván hangzik. Mégis mit akart volna, mit tegyünk? De a Comikulissimust is kizárja, melyre most már egyre feszültebb leszek, mégis próbálom ezt eltitkolni, remélem, hogy hangomból se érződik ki.
- Akkor mit akar, mit használjunk? Bármilyen varázslatot, amivel megküzdünk a saját mumusunkkal? - pontosan ezt akarja? Megküzdeni apámmal... Voltak idők, amikor eljátszottam ezzel a gondolattal, de mindig emlékeztett rá, amikor kicsit erősebbnek hittem magam, mint amilyen vagyok, hogy hol van a helyem. Ez a jelenet viszont bőven elég a kúriánk falai között, ki nem tudódhat, mások nem láthatják. Mi a francot csináljak most?
Túl hamar érkezünk meg a teremhez. Talán, ha hirtelen rosszul leszek még az óra előtt, akkor megúszhatom a dolgot. Végtére is, erre is vannak jó módszerek. Nem szokásom megfutamodni semmi elől se, mégis, erre most nem készültem fel. Leteszem a ládát az egyik falhoz, majd akaratlanul szakad ki egy sóhajajkaim közül. Miután kezeim felszabadulnak jobbommal beletúrok hajamba, láthatóan valami zavar, nem palástolom olyan jól, mint szeretném. A kérdés zökkent ki, így fejem az auror irányába kapom.
- Öhm, igen, már kellett, bár nem mindenkinek sikerült. Átvettük az egyszerűbb varázslatokat, hogy a tanárok felmérjék, ki milyen szinten áll és mivel nem mindenki a Roxfortból jött, ezért fontosnak tartották, hogy egy alap tudást elsajátítsunk. Gyakorlóbábukon, illúziókkal és egymással is kellett már harcolnunk, bár szerintem minden tanár túl óvatos volt, nehogy akár csak véletlenül is kárt tegyünk egymásban. Nem hogy Ők bennünk... Azt hittem az aurorképzésen a tanárokkal is lehet majd gyakorolni, eddig erre mégse volt példa. - vonom meg vállaimat, tekintetem pedig a cigaretta füstjére vetül. Szerintem az lenne az igazi kihívás, ha egy tanár támadna ránk, ha jobban éreznénk a "harcot", mint egymás ellen. Teljesen más súlycsoport, de így lehetne igazán fejlődni. Briggs szerintem nem félti a diákságot, titkon bízom benne, hogy szavaim felkeltik az érdeklődését és Ő lesz a kivétel. Persze nem most, lesérülve, nem lenne sportszerű.

- Nem is akartam. - felelek, de ajkam széle akaratlanul mosolyra húzódik. Érdekes is lenne, ha pont Holden Briggs-el beszélném meg a nőügyeimet és mesélném el az eddigi tapasztalataimat. Egyértelműen szó se lehet róla. Na de a további kérése bizony megsérti a büszkeségem és nem titkolom nem tetszésemet. Méghogy ne varázsoljak... én, egy varázsló. Nem vagyok egyszerű mugli és nem szeretem, ha szivatnak, ez pedig egyértelműen az. De legyen, kézzel cipelem akkor át neki azt a hülye látád, legyen meg, amit az aurorparancsnok akar. Érzem, hogy itt nem én döntök és talán jobb, ha visszafogom magam. Ez kell ahhoz, hogy elérjem majd a célomat, és az bizony az Ő közelében lesz, mégis csak Ő vezeti a kommandót. Ha már most leír, azzal minden esélyemet elveszítem, apám pedig kinyírna érte. Térjünk inkább rá arra, hogy mit tervez a következő órára. A válasz viszont cseppet se tetszik, a mumussal kapcsolatban nem kevés ellenérzésem van, az a nagy helyzet.
- Értem... - rövid, tömör válasz, talán érződik, hogy gondolataim máshol járnak. A feladaton, amin már most gondolkodok, hogy oldjam meg, ha oda jutok és az is megfordul a fejemben természetesen, hogy úszhatnám meg. A következő órára úgyis mást találna ki a férfi, nem vetné be kétszer ugyanazt, ennél kreatívabbnak tartom.
- Na igen, nem túl igazságos feladat ez miatt, de persze, ezzel sok mindent fel tud mérni és tesztelni minket. - a stresszhelyzetet, a megoldókészséget, a lelki egyensúlyt, stb. Én akkor se akarom, hogy mindenki tudja, hogy a sokak által kedvelt és kellemes társaságnak vallott Nathan Castillotól félek, aki nem olyan ember, mint amit a látszat mutat. Nem is derülhet ki, gyorsnak kell majd lennem.
- Ön mitől fél? - teszem fel a nagy kérdést, ha már a félelmet hozza szóba. Tudom jól, hogy nem szégyen félni, más esetben nem lenne bajom a dologgal, de ez túl magán jellegű, túl mély seb és túlságosan is megalázó mindaz, ami történt velem apámnak hála. Soha, senki se szerezhet tudomást róla.
- Tudom kezelni a félelmeimet és jól sejti, nagyobb ambícióim vannak. A kommandóba akarok kerülni! - jelentem ki határozottan, miközben a férfi szemeibe nézek. Minek titkoljam? Úgyis előbb-utóbb megtudná, hogy kik azok, akik érdeklődnek a kommandó iránt, és bár még csak másodéves vagyok, az évek hamar elrepülnek. Bizonyítani fogok neki, hogy méltó vagyok arra, hogy ott szolgáljak, és nem azért, mert apám ezt az utat szánja nekem, nem kevés hátsó szándékkal. Az még a holnap problémája.
- Igen, nagyjából úgy. Én is többet vártam. - nem titkolom, hogy ennél jóval többet, de talán most már, hogy túl vagyunk az első éven bekeményítenek.
- Jól hangzik, talán végre normálisan tanulunk majd. - optimista vagyok Briggs-el kapcsolatban, aztán majd meglátjuk, hogy tévedek-e. Arra pedig csak mosolygok ismét, hogy nem vagyunk csökkent értelmi képességűek.
- Aki gyenge, az úgyis kihullik, nem igaz? - költői kérdés, válaszolnia se kell rá. De aki nem bírja, az hamar rájön, hogy nem neki való az aurori szakma vagy ha úgy is érzi, hogy neki való, hát a vizsgák bizonyulnak túl nehéz falatnak a számukra. Kíváncsi leszek, hogy jövőre hányan maradunk a mostani évfolyamból. Viszont, ha már így beszélgetünk, akkor megosztom a férfival azokat a gondolataimat is, amik a gyakorlati oktatásra vonatkoznak. A tanárok is részt vehetnének benne, Ő pedig érti a célzást.
- Én élnék a lehetőséggel, ha felgyógyult! - mindenképpen. Egyértelmű, hogy lecsapok a lehetőségre, akkor is, ha tudom előre, hogy fájni fog. Nem baj, a fájdalomtól lettem erősebb eddig is és az, aki ma vagyok. Nem kell engem félteni. A következő kérésre biccentek, majd a szertár felé menet veszem elő a pálcámat. Most nem közölte előre, hogy cipeljem ki őket, szóval még mielőtt megszólalhatna már fel is emelkednek odabent a gyakorló bábuk, amiket elkezdek megfelelő távolságba helyezni egymástól.
- Így jó lesz vagy távolabb tegyem Őket? - teszem fel a nagy kérdést a férfi felé pillantva.

A mumusommal túl nagy meglepetést is okoznék, de egyáltalán nem pozitív értelemben. Nem vágyom rá, hogy megmutatkozzon az egész évfolyam előtt, arra pedig még kevésbé, hogy maga Holden Briggs előtt. Kussolok inkább megjegyzésére, majd felteszem a kérdést, hogy Ő vajon mitől fél? Az viszont meglep, hogy válaszol, nem gondoltam volna, hogy fog, mert én is tisztában vagyok vele, hogy ez nem éppen átlagos kérdés volt, mégse üvölti le a fejem miatta. Haladunk.
- Ez igazán elismerésre méltó, hogy másokat jobban félt, mint önmagát. - komolyan így gondolom. Nem sok ilyen embert ismerek, az az igazság, más neveltetésben volt részem, mégis képes vagyok azonosulni az eszmével. Változtam én is, amióta az Akadémiára kerültem, szerintem előnyömre, apám szerint pedig bizonyára hátrányomra. Szerencsére Ő mit sem tud erről. Briggs parancsnok következő szavaira pedig most már akaratlanul is elmosolyodom.
- Elnézést, de ha nem akart volna válaszolni, úgyse tette volna meg. - nem tűnt úgy eddig, hogy annyira zavarja. A mosoly viszont lefagy arcomról, amikor visszakapom a kérdést, testem is megfeszül, ami egész tartásomon látszik és tudom, hogy hiába hazudnék, nem lenne feltétlenül kifizetődő. Inkább félrenézek, néhány másodpercig hezitálok, miközben Ő tovább beszél, majd tekintetem csak visszatalál a kék íriszekbe.
- Nem hiszem, hogy bárki kiröhögne, nem ettől tartok, inkább attól, hogy a mumusom nos... túlságosan személyes. Nem akarom, hogy más is megtudja, se a csoport, se Ön, ennyi. Így jól mondja, nem vágyom rá, hogy szembesítsen vele, egy picit sem. De gondolom sehogy se úszhatom meg... - de ki fogok találni valamit, hogy minél gyorsabban elintézzem, ha majd előjön, még mielőtt bárki rájönne arra, hogy Ő az apám. Végülis, látásból senki se ismeri úgy tudom, így hihetik azt, hogy egy férfi a múltamból, akitől félek. Haza se véletlenül megyek ritkán, igyekszem minden egyes találkozót elkerülni az apámmal, ami lehetséges. Most elégedett azzal, hogy bekerültem az aurorképzőbe, ahogy az eredményeimmel is, jelenleg nyugodt a helyzet, de én jól tudom, hogy milyen könnyű kibillenteni.
Mivel egyáltalán nem titkolom azt, hogy a kommandó tagjai közé szeretnék kerülni, ezért Briggs parancsnoknak is elmondom a terveimet, végtére is, nem árt, ha tud róla, mivel sok múlik rajta, mégis csak Ő vezeti azt a részleget. A kérdésére viszont őszinte válasszal nem szolgálhatok.
- Mert úgy gondolom, hogy túl sok olyan ember él a világban, akik veszélyt jelentenek az emberekre és nem kis erőt birtokolnak. Szeretnék én is a nyomukban járni, megismerni mindazt, amit Ők ismernek, így a fekete mágia alapjait is, mert ha ismerjük az ellenfelet, könnyebb a közelébe férkőzni. - itt tartok egy kis szünetet, igyekszem összeszedett választ adni a parancsnoknak.
- Gyakorlatias vagyok és nem ijedek meg egykönnyen. Szerintem helyt állnék az éles helyzetekben és... értek a legilimenciához is, ami hasznos lehet a kommandó számára, bár még van mit fejlődnöm, ezt beismerem. De tudom, hogy ezek csak szavak, be fogom bizonyítani, hogy alkalmas vagyok rá, hogy a kommandó tagja legyek! - nem kell elhinnie semmit se abból, amit mondok, majd a tettek beszélni fognak. A legilimenciát egyébként nem biztos, hogy jó ötlet volt megemlítenem, de... némi plusz, apám hagyatéka, mely miatt sokat szenvedtem, talán lassan előnyt kovácsolhatok belőle.
- Nem szokásom senkinek se benyalni, uram... Tudom, hogy nem könnyű bekerülni a csapatába, de bebizonyítom, hogy érdemes lesz bevennie! - határozottan jelentem ezt ki, magabiztos vagyok e téren, mert nincs más választásom. Ha nem kerülnék be, fogalmam sincs, hogy mi várna rám otthon és bár apámnak más tervei vannak, idővel talán... talán képes leszek erősebbé válni és végre fölé kerekedni. Az az egy fő viszont elég durván hangzik, de nem ijeszt el ezzel. Aki nem alkalmas aurornak, az nem is jut el addig vagy ha valameddig mégis, a kommandóig nem. Szerintem is jobb, ha időben kihullanak, egyetértünk. Szeretnék viszont gyakorlatiasabb órákat is, ahol magával a tanárral is párbajozhatok, még akkor is, hogyha bizonyára fájdalmas élmény lenne, de nem ijedek meg ettől, így egyértelműen jelzem a szándékomat Briggsnek, tartsa csak észben.
- Rendben van! - biccentek, ezzel lezárva a témát, hiszen még odébb van, amíg meggyógyul. Inkább segítek neki előkészíteni a tanórát, így hamarosan a gyakorlóbábuk a helyükre kerülnek. A fekete ládáért is visszamegyek, amit a bábukkal szemben helyezek el, némileg távolabb, majd a természetes akadálynál körbenézek a teremben.
- Óra elején hozzam majd létre vagy még most? - mondja mit szeretne. Apróságok, könnyedén teljesítem. Ha most akarja, akkor szépen lassan létrehozom a ködöt, a füst zavaró lenne jelenleg, ha pedig vizet szeretne, akkor a talajt némileg besüllyesztem ott, ahova majd a víz megy, hogy legyen némi nehezítés.
- Lehetne akár egy kisebb mocsár is valahol. - ha már természetes akadály. A tüzet gondolom okkal hagyjuk ki, ha megégetne valakit, súlyos sérülést is szenvedhetne és nem kicsit fájdalmasat, szóval ezt inkább nem javaslom, még akkor se, hogyha én lazán bevetném. Olykor tudni kell csendben is maradni.

Briggs szavai elgondolkodtatnak. Vajon akad ilyen ember az életemben, akit magamnál fontosabbnak tartok? Őszintén szólva nem vagyok ebben teljesen biztos. A húgom talán az lenne, ha élne, de oly rég elveszítettem már, viszont ki tudja... talán igaza lesz és szerencsém lesz. Szeretném megtudni, hogy ez milyen érzés...
Annak nem örülök különösebben, hogy "idióta kérdés"-nek titulálják az előbb feltett kérdésemet, így alig láthatóan elhúzom a számat, de annyiban hagyom. Felelt, ez a lényeg. Én viszont nem akarok senkit se beavatni abba, hogy milyen alakot vesz fel a mumusom, mert senkinek semmi köze hozzá. Ez túlságosan személyes és jól érzi, rettegek attól, hogy ez a következő órán kitudódjon, pedig már közeledik az idő... és mint hallom, nem úszom meg. Fel fogok készülni rá, hogy minél gyorsabban eltűntessem, de mielőtt még ezen rágódhatnék tovább, a jövőbeli terveimet tárom Briggs elé és nem tartom magamban azt se, hogy képes vagyok a legilimenciára, bár közel sem olyan szinten, mint az apám. Még nem. Megjegyzése viszont egyértelműen arra enged következtetni, hogy ez valamennyire felkeltette az érdeklődését... vagy én érezném rosszul? Kiderül idővel...
- Még nincs. - csak ennyit mondok és nem többet, miközben a férfi szemeibe nézek. Bízom benne, hogy idővel lesz, már csak apám miatt is, de egyben tartok is tőle, mert ha bejutnak az elmémbe és rájönnek mindarra, amit apám tervez, nos... veszélybe kerülhet az egész családom. De ez se a mai nap problémája.
- A gyilkossági. - felelek szinte azonnal, mivel ezt már régen eldöntöttem, számomra nem kérdéses, nem kell tovább gondolkodnom rajta. De még van addig nagyjából másfél évem, ezt én is jól tudom, így inkább a jelenre koncentrálok. Felépítem az auror számára az akadálypályát, pontosan úgy, ahogy azt kéri és mivel egyáltalán nem kér nehéz dolgokat, eszembe se jut, hogy esetleg Ő is besegítene. Eddig se úgy tűnt, így megoldom magam, legalább látja, hogy nem csak a szám jár, sőt, még ötletet is adok némi nehezítésre.
- Nem célom megkönnyíteni a saját dolgomat, abban semmi kihívás se lenne. Így is előnyöm van, hogy én helyeztem el a bábukat és tudom, hogy hol mi vár ránk. - ezzel tökéletesen tisztában vagyok, némi mocsártól pedig nem ijedek meg. Létrehozom tehát azt is, a harmadik bábu elé, majd még egyszer ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e. De úgy látom, hogy igen, így a férfi felé fordulok, kérdő pillantással, hogy van-e még valami vagy mehetünk.
- Igazán nincs mit, uram! - apró biccentés, majd már készülnék szavai nyomán én is az ajtó felé indulni, amikor meglátom, hogy mire készül. Testem megfeszül, tekintetem a ládára vetül, majd a pálcára, végül pedig Briggsre. Na ne szivasson... De ahogy beszélni kezd tudatosul bennem, hogy mindez nem szivatás, sokkal inkább egy burkolt szívesség, mely során tehetek azért, hogy ezt a feladatot ne a többiek előtt kelljen nekem is megoldanom. Persze csalni nem szabad, de húsz perc csak elég lesz... Bár meglep, de pozitívan, így csak a férfi után nézek, hirtelen nem is tudom, hogy mit mondhatnék... A láda zárja feloldódik, majd megremeg, az auror pedig távozik a teremből. Húsz perc... óra indul!
A pálcát tartó kezem megremeg, ahogy az apám alakját felvevő mumus szépen lassan, elegánsan kimászik a ládából, majd megigazítja öltönyét, végigsimít zakóján, ez után pedig gonosz vigyorral a képén néz rám.
- Cameron, fiam, csalódtam benned... - hangzanak fel szavai, melyek kísértetiesen hasonlítanak az igazihoz. Elmém elhiszi egy pillanatra, le is dermedek, a testemet átjárja a verjeték is, miközben Ő az övéhez nyúl, majd kicsatolja, nemsokára pedig elkezdi azt kifűzni nadrágjából. Egyértelmű, hogy mire készül, de még mit nem! Lendítem a pálcám, aminek hatására az öv mocorogni kezd apám kezében, majd sziszegő hangot hallatva kezd el tekeregni apám körül, immáron kígyó formájában. Apám soha se kedvelte a kígyókat, velem ellentétben... Talán nem véletlenül lett a patrónusom is egy kobra, akár csak az övé. Az állat rácsavarodik apám derekára, hatalmas feje pedig felemelkedik fejéhez, így nézve farkasszemet vele. Rásziszeg, majd támad, újra és újra, én pedig újból varázsolok, hogy immáron ne csak egy, hanem több kígyó jelenjen meg a mumus-apám körül, melyek felkúsznak rá, fojtogatni kezdik. Apám úgy sejtem, hogy képes lenne megoldani ezt a problémát, bár egy kobra nem könnyű ellenfél, a mumus mégis idővel úgy dönt, hogy jobb neki a ládában, melynek fedele hangosan csapódik be utána, én pedig jó tíz perc után már megtámaszkodom térdeimen, előre görnyedek, majd igyekszem rendbe szedni magam. De a ládát azért lezárom, nehogy véletlenül ismét kinyíljon! Még rá is ülök a fedelére, amíg rendezem magam, így nem láthat senki... Nagyjából öt perc után úgy döntök, hogy meglátogatom a férfi mosdót, megmosom némileg arcomat, így bár Briggsnek feltűnhet óra elején, hogy arcom fehérebb, mint korábban volt, más egyéb nem. Nem csaltam, egyéb módon oldottam meg a mumusos feladatot, a többiek pedig ebből semmit se sejtenek.

//Köszönöm a játékot, imádtam, nagyon-nagyon! <3 Jöhet a következő! *-* //