Az életemet mostanában csakis kaotikusnak lehet nevezni. Olyan érzés, mintha lassan már azt is be kellene tennem a teendőim listájára, hogy levegőt vegyek, mert egyébként elfelejteném. A napom minden egyes perce be van táblázva, a próbákkal, az iskolával, a tanulással, a szünetekben pluszban az ostoba szépségversenyekkel karöltve, arról nem is beszélve, hogy Dominic-al elkezdtünk dolgozni a “kis” problémámon is, ezért arra is kell időt szakítanom. Nehéz megoldani és a roxforti szigorítások sem könnyítenek a helyzeten: az egyetlen szerencsém, hogy a színpadi jelenlétem miatt van különleges engedélyem elhagyni az iskolát a próbák és a fellépéseim során. Ezt talán egy egészen picikét kihasználva töltöm az időmet most is az akadémián, ahelyett hogy a többiekkel maradtam volna gyakorolni. Mára viszonylag hamar végeztünk Dominic-al is, ezért lényegében hirtelen szembetaláltam magam egy kis szabadidővel, ami már nagyon régen nem történt meg. Még nincs kedvem visszamenni a Roxfortba, mert akkor tudom, hogy vissza kellene térnem a szokásos mókuskerékbe: a tanulásba, vagy a külön gyakorlásba. Ráadásul olyan szép idő is van… Egy pillanat töredéke az egész. Elég csak a tekintetemet a kinti, tavaszias, napos időjárásra vetni és ez már elég ahhoz, hogy megfeledkezzek mindenféle feladatomról és felelősségemről, ami rám várna a nap további részében.
Futva indulok ki a birtokra, elhatározva, hogy most pár óra erejéig nem fog érdekelni semmi, és végre tartok egy kis szünetet. Talán miután sikerült egy kicsit pihennem valamelyik vonzó fa alatt, megkeresem Cathet, hogy beszélgessek vele: már vele is nagyon régen találkoztam, és jó lenne megtudni, hogy mi minden zajlik az életében. Teljesen elmerülve a gondolataimban lépek ki az akadémiáról, hogy abban a pillanatban neki menjek valakinek. - Jaj, ne haragudj, nem figyeltem. - Mondom egyből bocsánatkérően, bár amilyen széles vállai vannak és amilyen magas hozzám képest, valószínűleg meg sem kottyant neki. Már épp indulnék tovább, amikor rájövök, hogy igazából én őt ismerem. Sőt. Elkerekednek a szemeim, majd önkéntelenül is szélesen elmosolyodok, hosszabb idő óta először úgy igazán őszintén. - Bailey! - Kiáltok fel lelkesen, majd mielőtt megakadályozhatnám magam, hirtelen szorosan átölelem. Ez ugyan csak pár pillanatig tart, de tényleg örülök annak, hogy látom, eléggé sikerült eltávolodnunk azóta… a bizonyos eset óta, amikor megjelentem az ajtajában teljesen elveszve és összetörve. Nem igazán tudtam utána kezelni a barátságunkat, és szükségem is volt arra, hogy egyedül legyek és hogy tovább tudjak lépni a történteken, mire pedig összeszedtem magam addigra ő már ide került az akadémiára, és nem igazán volt lehetőségünk arra, hogy beszéljünk. Mindentől függetlenül hiányzott, a nagyon közeli barátaim közé tartozott és mindig is sajnáltam, hogy nem volt alkalmunk megbeszélni a dolgokat.
- Hogy vagy? Ezer éve nem láttalak! - Mosolygok továbbra is szélesen, teljesen megfeledkezve arról, hogy mit is akartam csinálni a délután hátralévő részére. Pedig tényleg szükségem lenne arra a bizonyos szünetre. Dom elég alapos abban a tekintetben, amikor az emlékeimben turkál, és akármennyire is nem szeretném, minden egyes alkalommal képes felzaklatni, annak ellenére is, hogy tudom, hogy nagyjából sikerült lezárnom azt a fejezetet az életemben. Az egyetlen kérdéses dolog csak az maradt, hogy milyenek az igazi emlékeim, de most már azon az úton is elindultam, ami azt jelenti, hogy hamarosan az egész incidenst örökre elfelejthetem és élhetem tovább a teljesen átlagos életemet. - Ó… egyébként ráérsz most, vagy sietsz valahova? - Jut eszembe. Nem kellene feltartanom, ha éppen dolga lenne, csak azért, mert fellelkesültem azért, amiért újra látom. Én aztán pontosan tudom, hogy mennyi minden le tudja foglalni az ember idejét, akármennyire is nem szeretné. Ráadásul… ki tudja, hogy Bailey egyáltalán akar-e beszélni velem?
Vendég
Szer. Ápr. 21, 2021 8:37 am
Jacqueline & Bailey
Just like we were friends again
Ha egy kicsit mélyen magamba néztem akkor azt láthattam, hogy a világom teljesen a feje tetejére állt, nem volt a régi önmagam, mióta az akadémián kezdtem el tanulni és ezt mindenki észrevette a környezetemben. Egy kicsit szarul esett, hogy nekik nem tetszik az új és változatosabb Bailey. Én sem gondoltam volna, hogy ilyenné válok az új barátaimnak és az új lehetőségeknek köszönhetően. Persze tanulok, mert tudom, hogy miért vagyok itt végső soron érdekel ez az egész, egy pillanatig sem lankad az elképzelésem azzal kapcsolatban, hogy mivel szeretnék foglalkozni, de tényleg. Ettől eltekintve természetesen az ikertestvérem Nathaniel nem hiszi ezt el. Nem is nagyon akarom zavarni őt és hasonlók ezzel a dologgal kapcsolatban, annyi, hogy tényleg szívből remélem nem veszi zokon, ha én egy kicsit más szemmel látom és nézek a barátnőjére. Épp az órák között volt egy hosszabb szünetem, amin nyilván neki pont órája volt és érthető ha keveset találkozunk napközben, de ha lejár a nap akkor a kollégiumban teljesen elérhető és beszélőképes a testvérem. Mindig megér egy misét az ahogyan megemlíti kivel nem kellene barátkoznom, főleg azokkal akikkel egy folyóson osztozunk. Na de mindegy. Most mindenki nagyon elfoglalt, kivéve én meg néhány szaktársam, de ők is úgy döntöttek, hogy benéznek a büfébe és harapnak valamit. Én most nem voltam éhes. Ezért másik irányba mentem, mert nekem még egy kicsivel több időre és friss levegőre lett volna szükségem. Pontosan emiatt álltam meg és élveztem a napfényt és a csendet. Persze nem sokáig. Valaki ugyanis nekem jött.
Kíváncsian pillantottam hátra, majd meg is fordultam, amikor felismertem a hangját. Széles mosolyra húztam a számat, elég régen találkoztunk már és valahol igazából ő is hiányzott nekem. – Semmi gond, nem esett semmi bajom. – válaszolok miközben ő hirtelen megölel és persze visszaölelem. Elég bunkó lennék és érzéketlen, hogyha nem tennék így. Bár neki, pont neki nem kell arról áradoznom, hogy milyen vagyok vagy milyen nem, amikor a legrosszabb állapotában volt én ott voltam neki és azt tettem, amit egy barátnak tennie kell. Megnyugtattam őt. Legalábbis a célom akkor az volt. – Pár perce járt le az egyik órám, szóval persze rá érek és ahhoz képest, hogy nem a kedvenc professzorral volt az előadás viszonylag jól. Mindig lefáraszt, hihetetlen az a nőszemély. De ugyanakkor nagyon okos, szóval ilyen kettősséget vált ki az emberből vele kapcsolatban. – nevetem el a végét, az a baj, hogy nem is tudom melyik volt tanáromhoz tudnám őt hasonlítani, a Roxfortban mindenki egyedi és sajnos itt az akadémián is. – Most éppen egy hosszabb szünetem van szóval… Ha szeretnéd akkor még akár körbe is vezethetlek itt. Láttad már a helyet? – kíváncsiskodom. Természetesen nem tudom mi járatban van errefelé, de nem vagyok biztos abban, hogy tudnom kellene róla. – Veled mi újság amúgy? Jobban vagy egy kicsit? Mi a helyzet Bagman-nel? Ha választani lehetne akkor ő vagy inkább Runcorn?
Vendég
Vas. Jún. 13, 2021 3:19 pm
Bailey & Jacqueline
Az, hogy sikerült belefutnom egy régi barátba, teljes mértékben sikerült feldobnia a napomat, pont ezért nem is tudom abbahagyni a mosolygást, ez pedig csak még jellemzőbb lesz, amikor még azt is mondja, hogy ráér. Ezt az alkalmat tehát alaposan ki kell használni, amíg az időnk engedi. - Csodálkoztam is volna, ha bajod lett volna abból, hogy neked megyek, szerintem akkor sem tudtalak volna kimozdítani az egyensúlyodból, ha konkrétan neked rohanok. - Nevetek rá, és pár pillanatig hagyom magamnak, hogy élvezzem az ölelését. Tényleg régen volt már. Az a tény, hogy legutóbb olyan furcsa és viszonylag rossz körülmények között váltunk el, az nem tompítja azt, hogy tényleg végig ott volt mellettem, amikor teljesen össze voltam törve. Az, hogy nekem szükségem volt időre ahhoz, hogy össze is szedjem a darabkákat és teljesen elzárkóztam mindenki elől, az már egyáltalán nem az ő hibája volt. Talán pont itt az ideje annak, hogy ezen változtassak, ha már… viszonylag jobban vagyok, még úgy is, hogy sok megválaszolatlan kérdésem maradt az esettel kapcsolatban.
- Akkor szerencsésen rohantam beléd. - Jegyzem meg mosolyogva, mikor megtudom, hogy ráér. Ennél már nem is alakulhatnának a dolgok jobban, határozottan egyre jobb érzésem van a délutánnal kapcsolatban. - Érdekesen hangzik, nem tudnám megmondani, hogy én mennyire tudnám élvezni azt az előadást. Ha sok tudása van, akkor lehet tőle tanulni, de ha nincs jó előadó képessége… - Vonom meg egy kicsit a vállaimat. - Lehetséges, hogy végigaludnám az előadást. - Vallom be. Már a Roxfortban is előfordul, bár ezt fogom inkább a sűrű napjaimra, mint arra, hogy nem akarok figyelni, mert azért számomra az, hogy mágiát tanulhatok, bármilyen formában, még mindig egyfajta csoda, amit semmiért sem cserélnék el, akármennyire is zavarja az anyámat a létezése az egész varázsvilágnak.
- Az jól hangzik, nekem is van még egy kis időm, korábban végeztem, mint számítottam rá. - Mosolygok rá lelkesen. - Viszonylag sokat járok erre, főleg mostanában, Dominic segít nekem valamiben. Nem hiszem, hogy ismered. Általában nem nagyon van idő arra, hogy felfedező útra induljak, a mai kivételes alkalom, úgyhogy sok mindent nem láttam az akadémiából, örülnék, ha körbe vezetnél. - Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy itt fogom-e folytatni a tanulmányaimat, vagy valamelyik mugli művészeti iskolában, de sohasem késő felfedezni a dolgokat, amikor pedig ezt az időt Baileyvel is tölthetem az sokszorosan is vonzóvá teszi ezt a lehetőséget.
- Hát… zajlik az élet. - Lesz egy nagyon kicsit halványabb a mosolyom. - Szinte levegőt venni is alig van időm. Utolsó év, sok tanulás, rengeteg táncpróba, előadás, szünetekben szépségversenyek, amiket ki nem állhatok, a folyamatos gondolkodás azon, hogy mihez kezdjek a jövővel… csak a szokásos, de most megsokszorozva. - Fáradt vagyok, de ez is egy olyan dolog, hogy segít elterelni a figyelmemet, segít továbblépni. - Igen, jobban vagyok. Azt nem mondanám, hogy teljesen képes voltam leküzdeni azt, ami történt, de… de tovább tudtam lépni. - Halkul el a hangom egy egészen kicsit. - Sokat segített, hogy akkor ott voltál velem, amiért nagyon hálás vagyok. Az is segített, hogy beszéltem Brandonnal. - Még mindig kicsit nehéz erről beszélni, de ő az a személy, aki megérdemli, hogy tudja. - Ezerszer is Runcornt választanám. - Vágom rá egyből a kérdésére. - Bailey, az a nő borzalmas, és nem túlzásból mondom. Csak azért tudok itt lenni, mert különleges engedélyem van, egyébként meg be lennék zárva a kastélyba, mint a többiek. Olyan szabályok vannak… és mindenhol Bagman besúgói ólálkodnak. Örülök, hogy neked már ezt nem kell megtapasztalnod. Az egész iskola hangulata szörnyű miatta. - Sóhajtok, önkéntelenül is meg borzongva.
Vendég
Szer. Okt. 27, 2021 9:53 pm
Jacqueline & Bailey
Just like we were friends again
Mintha az idő két különböző intervallumából jöttünk volna, ő a jelenből én pedig a jövő ígéretével, hogy itt az akadémián minden olyan más lesz majd és sokkal de sokkal vidámabb lesz. Felfrissültebb ha úgy tetszik, valósággal kivirágzik itt ha eljön az ideje. Ez persze még üres ígéretnek tűnt, mert még hátra volt az elválasztó vonal, a RAVASZ vizsgák a számára, ami ha ügyes akkor kevésbé lesz agyfagyasztó a számára. Szurkolok neki, annak ellenére is, hogy nem tudnám megmondani, hogy mi is lesz majd vele és hogyan alakulnak a dolgai ha befejezi a Roxfortot. Lehet, hogy más tervei vannak, mint erre az akadémiára jönni és meg tudnám érteni őt, hogyha az álmait választja a tanulás helyett. Nagyjából tudom, hogy min ment keresztül így nem is nagyon szeretnék neki fájdalmat okozni a kellemetlen kérdezősködéssel. Lehet, hogy jobban lesz egy nap és sikerül lezárni az életében ezt a részt is teljesen. Nem megtörténtnek biztosan nem lehetne nevezni majd a dolgokat, mert mindig itt lesz és emlékeztetni fogja őt valami a történtekre, de amíg mosolyt tudok csalni az arcára nekem megéri. Emellett én is elmosolyodom. – Tanárfüggő, hogy mi történik a hallgatókkal az órákon. Persze első éven természetes, hogy sokat kell tanulni és csak idő kérdése amikor kicsit gyakorlatiasakká válnak az órák. Ha nincs meg az alap akkor nem tudnánk mire építkezni. – magyarázom el csendesen, de azt hiszem, hogy nem is kell teljesen ezzel foglalkoznom, inkább napolom a témát és meg sem említem, hogy igazából minden az első héttől függ, hogy sikerül megismerned másokat, olyan személyeket akikkel még nem találkoztál a Roxfortban, mert máshonnan jöttek esetleg ide. – Tényleg? Nem tudtam, hogy néha veled is lehet erre fele találkozni! De lehet, hogy legközelebb majd szemfülesebb leszek és akár újra összefuthatunk. Bár gondolom nem adódik mindig ugyanaz az alkalom, hogy hamarabb végezz ennél a Dominic-nél. – végtére is mondta, hogy kivételes alkalom ma mai. – Gyere, az udvar nem minden. Odabent igazán érdekesebb dolgok is vannak. Például a beltéri nagy szökőkút, az aulában. – meg is fogtam a kezét, hogy bevezethessem őt a bejáraton át. Biztosan látta már, de lefogadom, hogy nem hallotta a történetét. – Uh elhiszem, annak idején én is be voltam zsongva, főleg Longbottom proftól, az ő minősítésére voltam a legkíváncsibb a vizsgán. Ha trollt kapok belőle, valószínűleg most nem itt lennék, hanem Roxmorts-ban vagy az Abszol úton. – amíg ugyanis rá nem jöttem, hogy még mihez értek és mit szeretek addig azt tervezgettem, hogy nyitok egy kávézót Roxmorts-ban, de az Abszol út sem állt távol tőlem. A lényeg ugyanis a jártasságon volt és, hogy a diákok körében elterjedt legyen a kávézom híre. Talán majd legközelebb. – Ugyan, nem tesz semmit, erre valóak a barátok. – szorítom meg biztatóan a kezét, de nem túl erősen, tudom, hogy ő lányból van. – Nem hiszem, hogy nála normálisabb tanfelügyelők kerüljenek a Roxfortba, mintha el lenne átkozva szeretett iskolánk. – elhúzom a szám. Miközben befele haladunk az épületben, fel a hosszúkás lépcsőn, ami biztosan négyszeresen szélesebb, mint a Roxforton belüli de ehhez hasonló bejárati lépcső, addig elhaladunk a hirdetőtáblák mellett. Minden fontos információ mellett vannak szakkörök akik hirdetik magukat abban a reményben, hogy sikerül tagokat szerezniük. Egy kirakatban még a Docendo hivatalos egyetemi pólója is, ami többféle színben is megvásárolható, de itt például egy zöld színű van, ami inkább valamiféle köszönet akar lenni a póló megálmodójával szemben. Nekem is van egy ehhez hasonlóm, csak azt inkább a gólyatábor, illetve az összerázó miatt kaptam. – Balra a kapusszoba van, biztos találkoztál már egyszer-kétszer a kapussal, Mr. Carter-rel. Ő addig kedves amíg nem kell beengednie a kollégiumba hajnalok hajnalán. – jegyzem meg vicceskedve. – Jobbra a titkárság van, oda nagyon ritkán járok, szerencsére van egy szakfelelős aki intézi az ilyesmit. – azt nem tettem hozzá, hogy kénytelen volt elvállalni, mert valaki elszólta magát, hogy neki milyen vagányul menne ez, mert azelőtt is hasonló dolgokkal foglalkozott. – Előre pedig az aula lesz. - nyugtatgatom meg, bár sejtem, hogy ha belépett a Docendo-ba akkor az aulában legalább egyszer megfordult.
Ha egy kicsit mélyen magamba néztem akkor azt láthattam, hogy a világom teljesen a feje tetejére állt, nem volt a régi önmagam, mióta az akadémián kezdtem el tanulni és ezt mindenki észrevette a környezetemben. Egy kicsit szarul esett, hogy nekik nem tetszik az új és változatosabb Bailey. Én sem gondoltam volna, hogy ilyenné válok az új barátaimnak és az új lehetőségeknek köszönhetően. Persze tanulok, mert tudom, hogy miért vagyok itt végső soron érdekel ez az egész, egy pillanatig sem lankad az elképzelésem azzal kapcsolatban, hogy mivel szeretnék foglalkozni, de tényleg. Ettől eltekintve természetesen az ikertestvérem Nathaniel nem hiszi ezt el. Nem is nagyon akarom zavarni őt és hasonlók ezzel a dologgal kapcsolatban, annyi, hogy tényleg szívből remélem nem veszi zokon, ha én egy kicsit más szemmel látom és nézek a barátnőjére.
