Trying to find the right words - Frankie & Goldie

Ez az érzés továbbra is elsöprő és megmagyarázhatatlan. Minden egyes alkalommal, amikor ő a karjaiban tart, olyan, mintha megszűnne a külvilág és képtelen vagyok másra koncentrálni, csak rá. Kezdem lassan azt hinni, hogy valamiféle szerelmi bájitalnak a hatása alatt lehetek, mert olyan szinten képes vagyok elveszíteni a fejemet a közelében, hogy az már ijesztő. Most is, tudom, hogy lassan itt az ideje a megbeszélt találkozónak a bátyámmal, de még mindig képtelen vagyok tőle elszakadni, akármennyire is szeretnék a testvéremmel is időt tölteni. Lehajol hozzám egy újabb csókra, amit úgy viszonzok, mintha az életem múlna rajta, és egészen belefeledkezek az érzésbe. Nem tudom milyen hosszú ideig csókolózunk az egyik fa mögött, de amikor végül elhúzódik a mosolya egészen a szívemig hatol és így még kevésbé szeretnék elszakadni tőle, viszont tudom, hogy így el fogok késni.
- Mennem kell. - Súgom neki kissé sajnálkozva, de ő csak megértően bólint és egy apró szájra puszi után elengedi a derekamat. A kezeinek hiányát egyből megérzem, de tudom, hogy nincs mit tenni, tényleg indulnom kell, ha nem akarom Frankiet megváratni, márpedig nem tervezem. Sosem voltam az a típus, aki elkésne bárhonnan is.
-Majd később találkozunk. - Biztosít azzal az ellenállhatatlan mosolyával, mire egyből lelkesen bólintok, majd kicsit lesimítva a hajamat kilépek a fa mögül és fürge léptekkel elindulok a tó felé, ahol a bátyámmal megbeszéltük a találkozót.

Nem lepődöm meg, hogy már ott találom a parton. Kicsit kipirultan állok meg mellette, reménykedve abban, hogy nincs az arcomra írva, hogy pár perccel ezelőtt mit csináltam a nem messze lévő fa mögött. Bízom abban, hogy Frankie semmit sem látott az előbbiekből.
- Ne haragudj, hogy késtem. - Kérek tőle egyből bocsánatot, miután adtam neki egy szoros ölelést.
- Jó végre látni, olyan, mintha már sosem tudnánk találkozni. - Jegyzem meg most már annyira összeszedve magam, hogy ne tűnjek zavartnak.
- Mi újság? Hogy viseled anyáék válását? Nekem mind a ketten hiányoztok, főleg szünetekben, furcsa, hogy nem mindig vagyunk együtt, mint régen. - Vallom be. De igazából pont ezért is szerettem volna Frankievel találkozni, hogy kicsit beszélgessünk erről, és ha kellene akkor később eltereljük a figyelmünket erről az egész válás mizériáról. Biztos vagyok benne, hogy ő sem viseli olyan egyszerűen.