Want to hold you in my arms - Frødo & Samu

Samuel & Arnfrød

Nem sok olyan alkalom van, amikor időben érkezik a váltás és nyugodtan hazamehetek az öcsémhez s, nem mellesleg még le is pihenhetek. A legutóbbi időben mindig történt valami váratlan amiben részt kellett vennem vagy ami miatt egymás után tovább kellett bent maradnom. Persze, hogy nem jó móka túlórázni, de a mostani események fényében kénytelen voltam azt tenni, amit kértek tőlem és persze a helyzet is megkövetelte. Nem szóltam közbe, inkább csak azt reméltem, hogy egyszer eljön egy nap, amikor nem kell majd sokáig bent maradni és amikor eljött végre ez a nap is, kimondhatatlanul örültem. Ez azt jelentette, hogy véget érnek a morcos fejeim, amit a kora reggeli órákban szoktam megvillogtatni akaratlanul is az öcsémnek, mert ki lenne az első ha nem ő, akivel szembenézek és persze az utolsó is a nap végén, ha a nyugovóra térésemet még ő is megvárja.
Utoljára még váltottam néhány szót Wallie-val, szegény nem olyan rég került a bájital és növénymérgezések részlegre, ami lehet, hogy egy kicsit még új neki, de szerintem Samuel-hez hasonlóan ezt is megszokja majd. Persze nem olyan izgalmas, mint például a varázslati traumák osztályon dolgozni, de mindig van valaki aki elnéz valamit és a mi részlegünkön köt ki, ahol én is dolgozom. Ettől eltekintve még mindig jobb ott dolgozni, mint betegként bekerülni a Szent Mungóba.

Nyugodtan és csendben léptem be a lakásba, hogyha úgy adódik akkor meglepetést tudjak csalni az öcskös arcára. Épp levetettem a kabátom és felakasztottam a fogasra amikor egyszer csak a mozdulat kellős közepén Samu simul a hátamhoz és ölel át olyan gyermeki szerelmes szeretettel, ahogyan ő tud.
– Szervusz. – köszönök neki én is, majd igyekszem csak éppen hátra nézni rá és nem megzavarni őt a szeretete kifejezésében, valószínűleg ha elenged akkor esetleg visszaölelem. A gond ott kezdődik, hogy sajnos tisztában vagyok azzal mi jár a fejében és valószínűleg nekem a szokásos módon kell viselkednem, mintha semmiről sem tudnék semmit.
– Szerencsém volt, nem kellett túlórázni és még a váltás is időben jött, bár még így is szóltam egy két jó szót Wallie-hoz, tudod ő az aki nem olyan került az én részlegemre és nagyon el van veszve, de örült, hogy volt egy ismerős arc akivel beszélhet vagy akit zaklathat bátran a kérdéseivel. – magyarázok lelkesen Samu-nak, úgy tudom ő is jóban van Wallie-val éppen ezért beszélek neki róla.
– Meg tudnék enni egy négyfogásos vacsorát is ez tény, de most igazából nem kell emiatt fáradoznod. Egy sima szendvics is megteszi, tényleg. – persze volt egy olyan érzésem, hogy ő nem fogja annyiban hagyni a dolgot, de próbálkozni még szabad alapon felhoztam neki ezt a lehetőséget is.
– Ma nagyon lassan múltak az órák, semmi érdekes nem volt így inkább a papír munkákkal foglalkozhattam végre, amit elhanyagoltam egy ideje. De most már körül belül napra kész vagyok mindennel. – dicsekedtem egy kicsit büszkén arról, hogy valójában már nagyon haza akartam jönni, de sose mondom ki nyíltan, hogy pocsék lenne a munkám. Szeretek a Szent Mungóban dolgozni és nyilvánvalóan vannak mozgalmas és kevésbé mozgalmas napok is. Mostanában inkább az előbbiből volt túl sok, így gondolom nem is kell mondanom, hogy mennyire…
– Te meg akarsz fázni? – kérdezem tőle meg miközben végigmérem és tudatosul bennem, hogy tényleg elég korán hazaértem, még felöltöznie sem volt alkalma szegényemnek.

Samuel & Arnfrød

Minden egyes alkalommal, amikor távol vagyok tőle elfog a nagy testvéri féltés. Tudom, hogy már nem egy pöttöm kis fiú, aki mindenért elsírja magát, talán pontosan azért, mert nincs kinek. Nem is érzem magam úgy, hogy jó vigasztalótárs lennék, persze, ha a betegekről van szó, őket túlságosan nem kezelem úgy, mintha nem emberek lennének, hanem normálisan ahogyan azt kell. Nem valami istenségek, akik bíráskodhatnak felettem és a módszereimen.
– Majd belejössz és nem leszel az, ne aggódj. De az, hogy majdnem kirúgtak titeket egy kicsit sérti a fülemet. Jobban is figyelhettél volna. Mibe keveredtél? – szúrós szemekkel pillantok rá, de csöppet sem vagyok mérges, szerencsére ő ezt nem tudja.
– Szeretném ha te is ott dolgoznál velem, szóval hogyha lehet akkor ne dobasd ki magad, kérlek. – egy picivel komolyabban néztem rá, még a vállára is helyeztem a kezem, hogy tényleg hassak rá.
– Csak viselkedj, ne hozz szégyent a fejemre. Elég nehéz volt elhitetni velük, hogy nem valami gonosz lélek vagyok, amiért a Durmstrangba jártam. – legyintek, ezek ugyanis csak sztereotípiák, amikre nem is kell oda figyelni.
Reméltem, hogy fel is fog öltözni, így szándékosan el is küldtem őt, hadd mehessen, de nem így történt.
– Most egy szendvics is megteszi, tudod nem akarok kaja kómásan elaludni. Még meg kell néznem az éjszaka érő ültetvényt is. Jártál kint?
Ha a válasza igen, akkor most valószínűleg nem megyek ki, egy gonddal kevesebb a napomban. Szeretném azt hinni, hogy még így is sikerül a kezemben tartani az irányítást és semmi sem csúszik ki s, megy túlságosan mellé, de van amit nem tudok irányítani kedvem szerint. Ilyen az öcsém is.
– Persze, az ebédet ritkán hagyom ki, ma például… – próbáltam rájönni, hogy mit is ebédeltem de nem emlékeztem rá. Csak a múltkori ebéd jutott az eszembe, de az sajnos nem ezen a héten volt, így inkább nem mondtam semmit sem, mert ő már eldöntötte, hogy akkor is kapok vacsorát, ha nem akarok.
– Jó, legyen, de csak valami könnyű. – leülök az asztalhoz és figyelni kezdem mi mindent pakolt ki a konyha pultra.
– Jól van, akkor rendes vacsora legyen, ha már neked nem lehet ellenkezni. – az asztalra könyökölök, egy darabig így is maradok, de aztán gondoltam egyet és hátra dőltem a székben.
Lehet, hogy az idő ellenére túl fáradt voltam, viszont Samu izgatott és újongó gondolatai hozzám is elértek. Nem tudok csak úgy szemet hunyni az előtt sem, ahogy egyre szélesebb és szélesebb vigyor kerül az arcára.
– Holnap újabb papír fog fogadni, érzem, hogy az a Cresswell nőszemély semmit nem fog megírni és… – nem panaszkodtam inkább tovább, csak szerettem volna túl lenni ezen a napon és gyorsan elfelejteni, amint lehet. Őszintén semmi, de semmi kedvem nem volt a munkával foglalkozni most és szerintem, ez meg is látszott rajtam.
– Menj csak nyugodtan, én tudok várni még, tényleg. – hagyom, hogy megöleljen, most pont a szeretet hiányos állapotában van, amikor ölel, úgy ahogy csak a nagyi tenné és már megszokhattam volna. Addig amíg ő össze szedte magát, addig én felálltam az asztaltól és óvatosan meglestem mit szedett össze.
Nagyon a kedvemben akart járni, csupa olyan hozzávalót láttam, amit még tényleg szerettem is. Az biztos, hogy a gyomromon keresztül elég meggyőzhető és befolyásolható vagyok és ezt Samu is nagyon jól tudta.
– Maradok, ha lepihenek, akkor nem ígérem, hogy ébren is maradok. – kissé kelletlenül el is nevetem magam a helyzet kínossága miatt.
– Limonádé? Érdekesen hangzik. – nyilván nemet nem tudok mondani a felkérésre így inkább elfogadom a felkínált lehetőséget és limonádét is.
– Odaadták neked a receptet zokszó nélkül? Ez igen, le a kalappal előtted! – belekortyolok a mindenféle ízű limonádéba, amit Samu készített nekünk.
Szerencsére nem vagyok annyira finnyás az ízkavalkád miatt, mint azt bárki remélné, így elég nyugodtan újra és újra kortyolok a pohárból.
– Milyen volt a randi? – kíváncsiskodom, bár ahelyett, hogy ücsörögnék, inkább közelebb lépek én is a konyha pulthoz és a kagylóba teszem a poharamat.
– Nem mintha közöm lenne hozzá, csak az öcsém vagy és aggódom érted. – holnap ugyanis levelet írok a nagyinak és érdekelt milyen fejlemények vannak Samu-ról, amit neki is elmondhatok mindenféle feszélyezés nélkül.
– Segítsek valamiben? – kérdeztem, hol közelebb hol távolabb hajolva a pulttól.