It's gonna get worse before it gets better - Suzette & Samuel

Ez annyira, de annyira tipikus. Mikor már kezdeném azt hinni, hogy végre valóban a jó irányba haladok és kezdek egészen beletanulni az egész gyógyítósdiba, be kell osztaniuk a varázslények okozta sérülésekhez. Mert miért is ne, hadd szenvedjen! Ezt is meg kell tanulnia! Habár az eszemmel tudom, hogy teljesen jogos a dolog, és hogy ez csak azt szolgálja, hogy még jobban tudjak fejlődni, de attól még ugyanolyan fenntartásokkal viseltetek a dolog iránt. Vannak jó oldalai ennek az ágazatnak is, de mindenki tudja, hogy ez az az emelet, ahol szinte a legtöbb vér és  belsőség található. Amiktől én őszintén irtózok és rettegek. Említettem már, hogy eredetileg eszembe se jutott volna gyógyítónak menni? Nem? Pedig meg volt annak is az oka, mindig is irtóztam a vértől. Igen, és így akarok én gyógyító lenni. Csodás terv, nem? Az egész napot lényegében zombi-üzemmódban éltem túl, igyekezve kizárni a gondolataimból a csúnyábbnál csúnyább sérüléseket, és viszonylag még szerencsém is volt, mert egyik áldozat sem volt annyira durva. Az egyiküknek karmolása volt, egy-két kisebb harapás, mérgezés és még sorolhatnám, de szerencsére semmilyen csonkítással nem találkoztam. Már-már kezdtem azt hinni, hogy egészen jól meg tudom a mai napot úszni, amikor bejött Ő. Amint belépek a kórterembe egyből megcsap az átható vérszag, mire önkéntelenül is megszédülök és el kell kapnom valamit, hogy ne essek össze itt és most. Remek. Csodás. Ez hiányzott ebből a csodálatos napból. Sápadtan meredek szerencsétlen betegre, aki már most eláztatta a hófehér ágyneműt a vérével, nekem pedig küzdenem kell azzal, hogy ne forduljak hátat és rohanjak ki a világból is. Szedd össze magad, Samu. Az nem vér. Hanem csak festék. Igen, ez az, festék. Próbálom győzködni magam összeszorított ajkakkal és még arra is ráveszem magam, hogy közelebb lépjek az ágyhoz, igyekezve figyelmen kívül hagyni a fémes szagot, amitől egyébként már biztos nekiállnék öklendezni. Még egyszer emlékeztessen valaki, hogy miért is tartottam jó ötletnek azt, hogy gyógyító legyek? Akármennyire is érzem rosszul magam, kényszerítem magam arra, hogy félretegyek minden fenntartást az esettel kapcsolatban és megpróbáljak profiként viselkedni. Nem lesz könnyű.

- Üdvözlöm. Először elállítom a vérzést, utána alaposabban is meg tudom vizsgálni, rendben? - Kérdezem udvariasan a szenvedőtől és már veszem is elő a pálcámat. Büszke vagyok magamra, mert képes voltam összeállítani egy épkézláb mondatot úgy, hogy nem remegett meg a hangom. A bűbáj amit ezután elvégzek viszonylag egyszerű és legalább több vér nem csöpög le a padlóra, viszont elnézve a károsodást, amit a páciens elszenvedett, szinte biztos vagyok benne, hogy ezt nem fogom tudni egyedül ellátni, mert még nincs hozzá elég tapasztalatom. Csodás, nyilván, hogy olyan esettel kell összefutnom, amit képtelen vagyok megoldani.
- Meg tudja nekem mondani, hogy mi támadta meg? - Kérdezem a fiatal férfitól óvatosan, igyekezve nem lerohanni őt, főleg úgy hogy a hasa lényegében teljesen fel lett szakítva. Rosszul vagyok. Tolakszik vissza a gondolat megint az agyamba, mire megint teljesen elsápadok és habár igyekszem a beteg minden szavára figyelni, a vér szaga is kezd visszatérni az orromba, ami nem könnyíti meg a helyzetemet. Merlin szerelmére, Samu, szedd már össze magad! Korholom magamat gondolatban, de nem nagyon működik.
- Minden rendben lesz. - Mondom a férfinak megnyugtató hangon, továbbra is távol tartva a remegést a hangomból. Úgy látszik amúgy is ez az egyetlen dolog, amire jelenleg képes vagyok.
- Pár pillanat és szólok az egyik gyógyítónak, hogy gyorsabban felépüljön. - Eszemben sincs neki megemlíteni, hogy egyébként én még tanuló vagyok, mert csak még jobban pánikba esne. Ó, ha tudná mennyire rossz kezekbe került… Gyorsan kilépek a folyosóra és veszek pár mély levegőt, igyekezve nem elájulni. Akkor veszem észre az egyik gyógyítót, akihez gyorsan oda is lépek.
- Ne haragudj… kérhetek tőled egy kis segítséget? Kaptam egy beteget, akivel jelen pillanatban nem sok mindent tudok kezdeni, túl durva sérülése van. A vérzést már elállítottam, de az emlékei zavarosak és nem tudja megmondani, hogy milyen lény támadt rá, és úgy érzem még nem vagyok olyan szinten, hogy képes legyek megoldani a problémát egyedül. - Szinte könyörögve nézek a lányra, látszik, hogy őszintén szeretnék mindent megtenni a beteg érdekében, de a sápadtságom és a saját rosszullétem alapból is akadályoz ebben, az inkompetenciámról nem is beszélve…